Alant egy szenvedélyes, mi több, szitkozódó levelet olvashatnak Ádámtól, aki átélte az átlagos magyar fogyasztó rémálmát: a hipermarketben több órás szenvedés után végre fizetett volna, amikor kiderült, hogy nincs fedezet a kártyáján. Pedig kellett volna lennie, csakhogy az OTP automatája pár nappal elõtte stikában a lekért összeg dupláját emelte le a számlájáról. Olvassa el az ártatlanul szenvedõ konzumvértanú kálváriáját, illetve azt, hogy az ügyben mi fájt neki igazán! A szitkozódás csúnya dolog, nem is értünk vele egyet, de az adott helyzetben egyáltalán nem csodálkozunk.

Kedves polgártársaim, akik hozzám hasonlóan hol nagyobb, hol kisebb lelkesedéssel élitek életetek, remélve, hogy egy idõ után majd jobb lesz, hozzátok szólok most, abban bizakodva, hogy történetem meghallgatása mindegyikünk javát szolgálhatja.

Korábban a zöld O bank ügyfele voltam, de mivel ott sok pénzért nem kaptam semmit, és ehhez még pofát is vágtak, elhagytam õket, és számlát nyitottam a rokonszenves sárga R banknál. Úgy tûnik, O bank megharagudott rám ezért, és bosszút állt.

Hogyan szembesültem a bosszúval? Elmentem a rendes havi nagybevásárlásra. Külön történet lehetne, hogy miért oda, és miért e módon oldom meg az élelmiszer és egyebek beszerzését, de most nem ez a témám. Ami itt számít most, hogy autóznom kellett, nagy bevásárlókocsit teleraknom, azzal végtelen polcok között két órán keresztül kanyarognom, majd rengeteget pakolnom egy fáradt pénztáros hölgy szalagjára, majd onnan le, bele zacskókba, és azokat újra a bevásárlókocsiba. Jólesõ érzés volt idáig eljutni, ilyenkor már érzem, hogy nincs sok hátra, csak a kocsiba be- majd onnan kipakolás van hátra, és ezzel meg is feleltünk a fogyasztói társadalom elvárásának.

A fizetés van csak hátra az üzletben, amit bankkártyával próbáltam intézni, de nem sikerült: NINCS FEDEZET! Második próbálkozásra sincsen.

Nem kell mondanom nektek, hogy ilyenkor a mögöttünk sorban álló megfáradt fogyasztótársam miket gondolhatott magában. Pedig akkor még nem tudta, hogy egy tizenöt perces telefonálást is végig kell néznie, ahogyan tisztázom a helyzetet R bank ügyfélszolgálatával, és a végére járok az érthetetlen esetnek, mert érthetetlen volt, hiszen egy dologban biztos voltam: a szükséges összegnek a számlámon kell lennie. Nem volt ott, kiderült, mert O ellopta. Egyszerû. Már máskor is csinálta. És nem is csak velem tette ezt. Aznap mindenkivel ezt mûvelte. Az történt ugyanis, hogy elõtt két nappal pont egy O bank automatából vettem fel készpénzt, de O bank a felvett készpénz kétszeresét vonta le a számlámról, ezzel teljesen lemerítve azt.

Azon a pitiáner technikai akadályon is képes volt átsiklani O bank felkészült automatája, hogy egyébként saját folyószámlám egyenlegét, ha akarnám sem taszíthatnám negatív értékbe. Megoldotta ezt õ, és ezt megtette sok mással is. Veled is megtette netán?

Akkor te is tudod, milyen érzés ez. De azt nem biztos, hogy tudod, milyen érzés volt negyed órán keresztül feltartani a sort, és végül nézni, ahogy a teli bevásárlókocsidat visszatolják az üzletbe, benne az eloldozáshoz szükséges 100 forintos érmével. Te pedig elsunnyogsz, megszégyenítve.

És akkor nem dobott fel az a gondolat sem, hogy valakik, éppen abban a pillanatban, az O bank elegáns központi irodájában, az én ellopott pénzembõl gazdagodnak. Nem dobott fel, mert otthon nem volt már ennivaló, és tudtam, másnap muszáj lesz megint eljönnöm, autózni, nagy bevásárlókocsit telerakni, azzal végtelen polcok között két másik órán keresztül kanyarogni, majd rengeteget pakolni egy másik fáradt pénztáros hölgy szalagjára, majd onnan le, bele másik zacskókba, és azokat újra a bevásárlókocsiba. És aztán kifizetni az egészet készpénzzel, azzal a készpénzzel, amit korábban más célra vettem fel. Aztán várni, hogy O bank visszaadja a pénzemet.

Visszakaptam a pénzt, a zöld fenevad kereken öt napig használta. Nem hiányzott belõle semmi, kétségtelen. Azt ugye ti sem vártátok volna a helyemben, és sem vártam, hogy valami kis kamat féleség társaságában kapom majd vissza. Errõl szó sincsen. Megmondom õszintén, én egy bocsánatkérést el tudtam volna képzelni; már csak azért is, mert nem tõlem egyedül kellett volna bocsánatot kérni, hanem attól a több ezer embertõl, akiket aznap megloptak, bocsánat, akiktõl aznap kölcsönvett egy kis pénzecskét az O bank. Biztosan rá volt szorulva. És rendes õ, mert forintra visszaadta mind. Egész hamar; öt nap… Biztosan vigyáztak rá szépen az öt nap alatt, talán ügyes fiúk még kicsit meg is szaporították azt az összesen kitudja hány millió forintot. Biztosan a hasznot is nemes célokra fordítják. Na nem jótékonykodásra gondolok, hiszen mindez már Karácsony után történt, nem is arra, hogy majd ügyfeleiknek tesznek vele jót, az ki van zárva, tudom, hiszen sínylõdtem régebben náluk én is ügyfélként. De biztosan van az ügyes fiúknak bölcs gazdája, akik majd el tudják költeni a pénzünk hozamát. Nem sok az persze, tudom én, hiszen csak öt nap, gyorsan el tud fogyni; majd kölcsönvesz megint. Hát tõlem nem, kedves sorstársaim, mert én ezentúl nem csak a zöld O bank fiókjait, de az összes automatáját is messzirõl elkerülöm, és javaslom nektek, tegyetek így ti is!