Tékozló Homár

Fantomtartozni az Elmûnek is lehet

2007.02.09. 11:24 | jackyll | komment

Tessenek örülni, kiderült, hogy fantomtartozni nem csak autópályamatrica és parkolás miatt lehet. Tamás most azt az alternatív variánst ízlelgeti, amikor az Elmû az új számlázórendszerre átállás miatt nem szippantotta le a decemberi havidíját, viszont két héten belül ráuszított egy behajtócéget. (Mondjuk a Homár emlékei szerint olyan két éve még 3 hónap nemfizetés után vágták csak el a drótot, bár akkor még behajtójuk sem volt talán.) So anyway:

Meg kell osztanom Veletek amit az Elmû és az általa megbízott Creditexpress nevû behajtócég két hónapja mûvel velem. Bár a becsület napjainkra idejétmúlt értékké vált én mégis maradi vagyok és annak érdekében, hogy az általam igénybevett közüzemi szolgáltatások díjait határidõre kiegyenlítsem, megbíztam a bankomat, hogy átutalással teljesítsen. Évek óta kapom azokat a számlákat melyek a bárgyúság örömével töltenek el ugyanis a hátralék rovatban mindig egy nagy kövér nulla szerepel. Nem így az Elmû decemberi elszámolásában. Akkor ugyanis e rubrikában 6915 forint hátralék jelent meg.

Nosza, felhívtam az ügyfélszolgálatot. Kedves hangú hölgy azt mondja: bizonyára nem volt pénz a számláján ezért nem tudtuk leemelni. Mondom: az nem fordulhatott elõ és ha kell akkor banki kivonattal igazolom. Akkor valószínû, alacsony limitet határoztam meg. Hogy a tízezer alacsony-e vagy magas az relatív. Az viszont biztos,hogy a hatezerkilencszáztizenöt alacsonyabb mint a tízezer tehát ez sem jó. Na ekkor töredelmesen beismerte a hölgy, (amit a szla jobb sarkából már tudtam) hogy egy új SAP számlázórendszerre álltak át és hát elmulasztották lehívni az összeget. Sebaj, mondom én. Átutaljam? És jan 9.-én átutaltam.

Tíz napig sütkéreztem becsületességem napocskájánál mikor levelet kapok a Creditexpress nevû cégtõl. Nevükbõl gondolom, hogy gyorshitelt akarnak adni nekem-uzsorára- de azért nem hajítottam egybõl ki hanem elolvastam. A döbbenettõl elakadt a lélegzetem. Adósnyilvántartásba vettek! Felhívom õket. Igen, tartozom, fizessek. Elmû ügyfélszolgálatát hívom: nem tartozom. Kérem a hölgyet,hogy intézzék már el egymás között mert ugyan türelmes egy fickó vagyok de azért ami itt történt azt a tv. egyszerûen jogosulatlan adatkezelésnek hívja. Megígéri,hogy intézkedik.

Tegnap pedig vár egy levél a Creditexpresstõl. Na végre gondolom, megjött a kéztördelés meg a szánjuk-bánjuk. A fenét. Peresítés elõtti utolsó felszólítás! Felhívom a Creditexpresst, hogy egyeztessenek már az Elmûvel és utána (most már követelem) írjanak egy levelet, hogy tévedésbõl vettek nyilvántartásba és töröltek is onnan. A hölgy nagyon nyugodtan: ilyet mi nem írunk. De hölgyem, értse már meg, Önök jogtalanul kezelik a személyes adataimat... Válasz: ne kiabáljon! És bontotta a vonalat.

Mindent megértek. Aki dolgozik az hibázhat is. Nyilván óriási projekt átállni egy új számlázórendszerre. De ha tudják, hogy vannak hibák akkor miért nem állítják le a behajtójukat addig amíg rendbe nem teszik a dolgaikat? Vagy annak is van pozitív hatása a bevételre, ha véletlenszerûen kiválasztott ügyfeleket perrel fenyegetnek nem létezõ tartozásuk befizetése érdekében?

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása