Tékozló Homár

Vidám diákmunka a McDonald’s-ban

2007.06.22. 01:35 | szily | 165 komment

McJoboljunk egyet: Gocus húga hétfőn kezdte a diákmunkát a Kerepesi úti hamburgeresnél, de valaki kapásból lenyúlta a csomagjában lévő étkezési utalványokat. Ez se jó, de az még rosszabb, ha ezért az áldozatot állítják pellengérre. Sztori alant, várjuk a további jó és rossz tapasztalatokat, hogy kiderülhessen, tényleg olyan rémes-e McDonald’s-ban dolgozni, ahogy azt a kívülálló elképzeli.

Sziasztok! Felháborító dolog történt a húgommal. Hétfőn kezdte első munkanapját a Kerepesi úti Mc Donald's-ban (diákmunka). Nem kapott szekrényt, és a holmijait a dolgozói öltözőben kellett hagynia, be kellett állnia rögtön a robotba. Otthon vette észre, hogy valamelyik "kedves" kollegája kilopta a táskájából azt a 10 ezer forintos étkezési utalványt, amit előtte vett fel egy másik helyen (az volt élete első keresete........)

Másnap telefonon megemlítettük az étteremvezetőnek a dolgot, és azt a megalázó, kioktató hangnemet, amit a húgom kapott munkába állása előtt, senkinek nem kívánom. Megértés és megoldáskeresés helyett a kollegái előtt pellengérre állították, sőt, meggyanúsították, hogy itt négy éve nem volt lopás, milyen érdekes, hogy pont vele történt mindez az első napon. Már szinte ő volt a bűnöző. Egész nap kiabáltak vele, meg folyamatosan mindenbe belekötöttek. Ha kérdezett valamit, kioktatóan, bántó hangnemben válaszoltak neki, emberszámba sem véve őt. (Érdekes, hogy szekrénye, megosztva ugyan egy másik emberrel, de lett.)

Mivel nem fogadható el számunkra, hogy egy 18 éves diákkal így bánjanak,panaszt tettünk a Rébusz Iskolaszövetkezetnél, akivel szerződése van erre a munkára. Ők, akik elvileg érdekképviseletet is ellátnak, SEMMIT nem tettek az ügy tisztázása érdekében. Mondták ugyan, hogy beszélnek az étteremvezetővel, de miután visszahívtuk őket közölték, hogy MI hívjuk fel az étteremvezetőt és tisztázzuk a dolgot, mert ők semmit nem tudnak tenni. Sőt, amikor megemlítettük, hogy ezek után nem kívánjuk azt, hogy a 18 éves diák továbbra is az étteremben dolgozzon a megalázó légkörben, közölték, hogy köteles ledolgozni azt a kéthetes beosztást, amit megkapott az első napon, ha ezt nem teszi meg, levonják a fizetéséből.

Újabb telefon részünkről az étteremvezetőnek. Ekkor köszöntük meg, hogy részt vehetett húgom az étterem munkájában, de nem kívánjuk további munkáját. A vezető egyetlen normális lépése volt, hogy ezen döntésünket elfogadta, nem kekeckedett a további napok ledolgoztatásával. Leadta húgom a munkaruháját, szintén ellenséges légkörben. Ezek után hogy várjuk el, hogy a diákok szívesen menjenek nyári munkára, ha még a minimális tiszteletet és érdekképviseletet sem kapják meg?

Köszi, hogy elolvastátok, Gocus

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bugger · http://buggersbugging.blogspot.com/ 2007.06.22. 11:09:43

rennie: hülyeség azt állítani, hogy nem kap más diákmunkát, küröl kell nézni, másnak sikerült.

bulgakov:LoL, kicsit el vagy tévedve, akkor se lesz belőle cikk, ha a húsodat a szemetesből halásszák ki. Egyébként vannak rendes éttermek is, csak nem ezek a gyors/olcsó sz*rok.

ignis_mare 2007.06.22. 11:10:16

Jahés, "az én időmben" a diákmunkások jobb órabért kaptak, mint a nemdiák friss kezdők, valami diákoknak járó adókedvezmény, meg a meki és a diákszöv. közti szerződés miatt. Nem tudom, ez most hogy van.

lOc (a pasztafáriánus) 2007.06.22. 11:13:02

tücsökbogár:
Ok, igazad van.

ignis_mare: én viszont azt hallottam - szintén volt dolgozótól - hogy az olajat nem cserélik elég sűrűn. Sőt, van hogy több napos.

tücsökbogár 2007.06.22. 11:14:27

Bulgakov, nem értelek. Már miért ne mennék a mekinek, vagy akárki másnak. Ez az oldal nem erről szól? Egyébként senki nem felejti el, hogy „mi van a többivel”, ahogy Te fogalmaztál. Majd ők is sorra kerülnek. Beszélhetünk az Astoriáról is, én is találkoztam ott az ásványvizes okossággal. De asszem ezt nem csak ők csinálják…

v2peti 2007.06.22. 11:34:21

Étterem: Egyik ismerős feketén dolgoztatták egy étteremben, bár fizetési papírt kapott így nem gyanakodott. És amikor egy kisebb üzemi baleset érte (nagyattesett a tálcával), akkor a kifolyt kaját is vele akarták megfizettetni. És táppénz nuku a feketemunka miatt.

A Mekiben legalább be van jelentve az ember.

Tisztaság: Amilyen éttermi sztorikat hall néha az ember, akkor azt gondolja, hogy a Mekiben igaz, hogy vacak a kaja, de legalább az előrírásokat nagyjából betartják.

Diákmunka: Egyik diákszövetkezet vezetője gyanús ügybe keveredett. Le is ültették. Csak nem egy rácsos ajtajú helyiségbe, hanem egy alpolgármesteri székbe. :((((((
Igen, megcsináltuk!

hallja.menjeninnen · http://mutyiorszag.blogspot.com/ 2007.06.22. 11:39:13

Tipikus magyar mentalitás, a lányt fikázni. Itt nálunk mindig az a hibás, akit meglopnak (minek ment oda, minek vitt magával értéket), akivel tapló az ellenőr (mer' minek utazik békávéval?, és mér'nem örül, ha megharapják?), akit megerőszakolnak (minek jár szoknyában, sőt minek jár egyáltalán?).
Soha nem a problémára keresitek a megoldást, hogy pl. egy melóhelyen ne lopjanak, vagy legalábbis derítsék fel az ilyen ügyeket. Ez nem egy darwinista verseny, hogy ha te vagy az ügyesebb (jobban lopsz, kicselezed az ellenőrt, el tudsz futni a lompos elől), akkor te nyersz. Fogjátok már fel, ez egy állítólag civilizált, európai társadalom! Próbáljunk már meg úgy élni, meg úgy fogalmazni.

Természetesen mélységes tisztelet a kivételnek.

Mr. Proper · http://copypasteblog.blogspot.com/ 2007.06.22. 11:41:51

Vagy rúgja picsán az ilyen hülye kommentek beíróit.

Kabarészínész 2007.06.22. 11:47:42

Szerintem is a lány hibája, mert negatívan diszkriminálták a láthatóan fekete étteremfőnököt. Aki ráadásul élőhalott is volt. Há minek neki étkezési jegy? Vérbankba, vagy mi?

Dr. Kotász 2007.06.22. 11:51:27

Sziasztok!

4 évet húztam le egy MecDumálsznál. Amit a srác leírt, - ami történt a hugával - az mindennapos eset, egyáltalán nem kirívó. Az oka, az előmenetel. Ugyanis aki oda manageri beosztásba kerül, vagy akár étteremvezető helyettes, vagy étterem vezető lesz, az egy BETANÍTOTT MUNKÁS. Ennyi emberséget, belátóképességet, szociális érzékenységet, empátiát lehet elvárni tőlük.
Ehhez hozzátartozik, hogy aki 20 évesen étteremvezetőként dolgozik, annak szinte semmi élettapaszalata, jó értelembe vett életbölcsessége, és főleg semmiféle vezetői tanulmánya, de akár képessége sincs.

Csak az küldje a gyerekét ilyen helyre melózni, aki fegyelmet/munkafegyelmet akar belesulykolni a gyerekébe. A MecDumálsz kiválóan szervezett munkahely, sokat lehet ott tanulni, ha valaki valaha munkaszervezéssel akar majd foglalkozni. De arra számítani kell, hogy bizony a gyereket halálba szopathatják, megalázhatják a bolti kiskirályok (mély tisztelet a kivételnek). Különösen a sérülékeny, törékeny lelkületű fiatal diákok vannak nehéz helyzetben. Hamar kiközösítik őket, és nagyon nehéz visszajutni a "peremről" az elfogadott munkatársak közé.

Shadow82 2007.06.22. 11:52:40

Szerintem ennek a lánynak marha nagy mázlija volt. De tényleg. 10000 forintért kapott egy igen jó leckét még viszonylag fiatalon abból, hogy mi megy a való életben. Tananyag:
- Milyen az, ha szemetek a munkatársak?
- Megvéd-e a főnök egy ideigleines újoncot a rendes munkatársaktól?
- Mikor kell csöndben maradni és bosszút forralni?
- Mennyit ér egy összetartó család, aki kiáll az emberért?
- Grátisz: Mit szól a közvélemény, ha pl egy blogon elé tárják az esetet?

Mindezt egy párnapos szuperintenzív tanfolyamon, 10000-ért.

homár molla2 2007.06.22. 11:53:10

bátor dolog volt egy fiatal lánynak a Rebiszhez fordulni.

tücsökbogár 2007.06.22. 12:02:00

hallja.menjeninnen: pontosan erről van szó... Tök igazad van. Manapság valahogy mindig a szerencsétlenül járt a hibás. Mer miért nem volt körültekintő, miért nem vágja az összes jogszabályt fejből, egyáltalán miért eszik/iszik/lélegzik az ilyen, és egyébként is úgy kell a kis lúzereknek, mi? Akit kirabolnak fényes nappal az utcán, azon miért volt arany, ugye? Mert járhatna mindeni 200 Ft-os tesco cuccokban, rozoga bringán, mp3 lejátszókat, drága mobilokat nem magunknál hordani.. akkor nem volna mit lenyúlni. Az hiányzik innen amit írtál: megpróbálni munkáltatóknak, gipsz jakabnak, tökmindegy, bárkinek, kicsit civilizáltabban élni, valami kis emberséggel...

indapasssucks 2007.06.22. 12:03:25

Súgjak, hogy ki lopta el az étkezési jegyet?

Tudod az van, hogy ha valaki egy felelős pozícióban van egy mekiben és őt senki nem ellenőrzi, és mindenhova bejárása van, akkor...

A másik, hogyha nem kaptál fizetési előleget, akármikor otthagyhatsz bármilyen melót, max a munkaruhát lehet rádverni, hogy fizesd ki, olyan nincs, hogy 2 hétre rabszolga vagy, vagy fizetsz. Ha ilyen van a szerződésben az érvénytelen szerződés. Ha nem azt mondják, hogyha nem maradsz még két hetet, akkor egyátalán nem fizetnek, akkor perelhetsz polgári úton, illetve fordulj a munkaügyi bírósághoz. Bár akkor már egyszerűbb kiindulni abból, hogy az étteremvezető tudott időpontban megy haza, és akkor már sötét van.

Mr. Proper · http://copypasteblog.blogspot.com/ 2007.06.22. 12:05:50

A jegyeket nyílvánvalóan a szocialista tolvajbrigád nyúlta le. Gyurcsány monnyon le!

Azt 2007.06.22. 12:19:06

Azért nem ártana a RÉBUSZ, mint iskolaszövetkezet felelősségét is megvizsgálni... Nem tettek semmit sem és ez nem az első eset, ahogy hallani lehet. Csak felveszik az dolgozók után járó jutalékukat és kész. Az irodájukban meg anyázzák a diákokat, pedig beőlük élnek.

Nem rég került ki egy szép e-mail az egyik munkatársuktól... véletlenül.

Volga666 2007.06.22. 12:27:16

Én srácok egyet mondok :-)

Én a barátommal annak idején 3 napot dolgoztam, hogy hol márcsak azert se mert öcsém most 'ott' Mekiben dolgozik.. (bolondja..). De anno egy szőke picsa ugatott nekem és arcnak hitte magát.. BArátommal ugyanez a helyzet.. Sokszor besszívva, masnaposan bementünk.. Volt egy cigány vendég aki szopatni próbált... rendelt a népes családjának és elkezdett okoskodni, hogy mit hova csomagoljak... 10 zacskó körül jártunk már mikor közölte, hogy onnan vegyem ki 'azt' áés a másikból tegyem vissza 'ezt'. Ekkor bepipultam a gödhös romára és berángattam a púlt mögé.. Ekkor megúsztam egy irásbelivel.. 3. nap meguntuk és a krumpli feletti tűzoltó habot kiengettük. Az egész éttermet eláztatta és két napra be kellett zárni emiatt :D.(kurva jó buli volt..)
Vicc folytatása csak annyi volt, hogy beakartak perelni (engem és a barátomat) 500 ezer forintra, kiesett bevétel + károk miatt de szerencsémre anno apám elsimitotta vhogy az ügyet :D (ez volt 8 éve :) ).
Tanulság: Egyetek Burger KIngben.. panaszom nem volt még feléjük.. és ott vmiert egy whopper után mindig jól lakok..
Ezt kislányt meg ne piszkáljátok.. szegény pórul járt.. De szülei helyében megvartam volna munka után ezt a görcs vezetőt és kivertem volna szart is belőle, de úgy hogy vezető nélkül maradjon egy-két hónapig az az üzlet..

fülesbagoly 2007.06.22. 12:28:00

Én is dolgoztam diákként, elég sok helyen. gyorskajálós vackokat hanyagoltam, mert a legrosszabb választás. De a szívatás mindenhol megvolt, hol durvábban (pl révai nyomda - szalag mellett egy alkoholistával párban, aki a kv szünetről csak 6 óra után ért vissza) hol kevésbé.

Dr. Panasz Muki 2007.06.22. 12:28:35

Én azért egy rendőrségi feljelentést tettem volna. Tudom, hogy a kár megtérülésének az esélye kb. 0,000001 %, de legyen nyoma.
Az se baj, ha a meki körül ott ugrabugrálnak a rendőrök - lehet hogy hamar megkerült volna az étkezési jegy.
Lehet hogy egy-két ilyen eset után a kiskirályt jól ki fogják baszni.

Mindenki Fake 2007.06.22. 12:32:57

Ugyan jó régen, kb 10 éve én is lehúztam a mekinél több mint 5 évet, az éttermi ranglétrák jó sok fokát végigjárva a kerepesi úton is, úgyhogy van némi tapasztalatom a témában. Könnyű - jó magyar szokás szerint - mindent és mindenkit csuklóból fikázni, de a mekiben is emberek dolgoznak. Nem csak csóringer lúzerek, nem csak hatalommániás egoista abberáltak, de ezekből is akad bőven.
Sokan suli mellett csinálják, hogy meg tudjanak élni és némi élettapasztalatot szerezzenek. Vannak szivatások, de nem az a jellemző, hogy minden újoncot szopatnak, de van aki azt is annak veszi, ha dolgozni kell és nem mehet ki 5 percenként cigizni.
Lopások is vannak bőven,de inkább az éttermeket lopják, néha egymást (azért mondjuk vendetta jár), arról nem hallottam, hogy vendéget meglopjanak.
Olyan mint a katonaság: tapasztalatszerzés, magtanít fegyelemre és keményen dolgozni, de jó sok buli és állatság is van. Senkit nem riasztanék el tőle, de időben abba is kell hagyni. Persze apuci elkényeztetett kisfiai akik hozzászoktak hogy mindent ingyen kapnak és semmiért nem kell megdolgozni, jobb ha nagyívben elkerülik.

[Sven] 2007.06.22. 12:38:56

1. Nekem is volt így hogy egy munkahelyen nem kaptam egyből szekrényt, vagy csak megosztva valakivel, annyi eszem azért mégis volt, hogy az összes értékem betömködjem a zsebembe.
2. Hosszú évek óta járok a kerepesi mekibe, látásból kb. az egész személyzetet ismerem, és így a többség szimpatius, így nehezen tudom elképzelni,
3. de azért eltudom.

tücsökbogár 2007.06.22. 12:44:25

Hehe, rendőrség… :) Hehehe. Na, akkor biztos összekapják magukat ha meglátják a rend őreit! :) Nem hiszem hogy érdekli őket, vagy bárkit is… Pár éve mikor lenyúlták a zsír szép új bőr táskám benne épp nem kevés kp-vel (karácsonyi vásárlás idején), mindenféle értékekkel, bankkártyával, iratokkal, lakáskulccsal, stb., na akkor volt szerencsém velük. Még egy olyan bamba társaságot. Hab a tortára, hogy még engem próbáltak meghazudtolni. Ott aztán nem kapkodják el a munkát. Kollégák olyanok voltak mint a lassított felvétel. Ez is egy szép történet volt…

Mindenki Fake 2007.06.22. 12:45:14

Ez is egy élettapasztalat, a kislány legközelebb nem visz magával sok értéket akárhol dolgozik. Hiába kapott volna szekrényt azt is felfeszíthetik, régen velem is megcsinálták. Viszont ha nincs szekrénye, megkérheti hogy a tárcáját zárják el a főpénztárban, vagy a menedzserirodában.

Beaverfield 2007.06.22. 12:45:37

Sajnálom a kislányt,csak pénzt szeretett volna keresni a nyárra,biztos nem jókedvében ment strand helyett a mekibe.Szemetek a munkáltatók szinte mindenütt kihasználják a szükséget. Nem a római volt a rabszolgatartó társadalom hanem ez . Hogy mi a kiút? Fogalmam nincs..Mondjuk ha nem mennének az emberek a mekibe enni a sokszáz forintos vackot..,de sok"meki" van ebben az országban ..

Mindenki Fake 2007.06.22. 12:49:03

Az alulképzett, tapasztalatlan munkaerőt mindenhol kihasználják, legyen az külföldi multi, vagy "nagyonmagyar" családi vállalkozás.

z 2007.06.22. 12:58:48

diákmunkát, pláne irodán keresztül, ne vállaljon SENKI
ennyi

embert nem láttam még, akinek legalább egy kicsit is megérte volna, hogy ott dolgozik: rengeteg barátom, ismerősöm dolgozott ilyen helyeken, napi ezerötszáz - kétezer forintokért

azután hagyták ott, hogy kiszámoltattam velük, hogy munkába menet meg onnan jövet mennyit költenek jegyre, bérletre, kajára egész napra meg esetleg egy doboz cigire

pont annyit, ha nem többet, mint amennyit ilyen szar szórólapozással, mekizéssel, adatrögzítéssel lehet összeszedni

akinek ennyi idősen pénz kell az a) nyúlja le a szüleit (ha van nekik) b) menjen dolgozni egy rokona vagy a család barátjának cégéhez, boltjához, ha van ilyen c) ha a fenti kettő nem játszik, akkor találjon magának pénzkereseti lehetőséget - pl: ha beszél nyelvet, tanítsa pótvizsgára készülő kisdiákoknak (piaci ár alatt: óránként 1000), ajánlja föl hogy levágja a füvet gazdagéknál, akiknek erre nincs ideje (több haver csinálja: 2-3 óra, 3-4ezer), vagy legalább álláshirdetéseket nézzen, semmiképp se diákmunka-közvetítőket
tudom mit beszélek, csak így lehet annyi pénzt összeszedni, hogy el lehessen menni legalább egy buliba a hétvégén
csak ehhez persze gondolkodni kell, nem elég bemenni az első rabszolgagyűjtőbe és aláírni egy papírt

Mindenki Fake 2007.06.22. 13:08:38

Az ilyen diákmunka cégeket legalább valamilyen szinten el lehet számoltatni. Ha feketén dolgozol, lehet hogy ki sem fizetnek. A sajtó meg tele van a nem irodán keresztül vállalt, kiváló kereseti lehetőséget nyújtó munkák végeredményével. Lehet végül kurva Görögországban, vagy építkezési rabszolga Angliában. Sajnos nem mindenki apukájának van jól menő cége, vállalkozása.

Keshet 2007.06.22. 13:16:31


Szerintem is egy kicsit jobban meg kellene szorongatni a diákmunkát közvetítő társaságot. ezeknek az alapelve, hogy leszerződik a céggel X forintos órabéréért, és a diákokat meg felveszi a töredékéért. A különbözeten meg megszedik magukat. Ez igazi élősködés, ráadásul le is nyomja az árakat, szóval a rabszolgatartáshoz ők legalább annyira hozzájárulnak mint a tényleges munkaadók. Persze ezek a diákmeló közvetítők felhajtják az összes munkát szinte, és rajtuk kívül alig lehet találni valamit. És mondani kse kell, hogy tényleg tapasztalatlan munkavállalókról van szó. Összefoglalva: Magyarország 2007, mert ez nemcsak a mekiben megy így.

Mindenki Fake 2007.06.22. 13:33:25

Egyébként amikor még a mekiben dolgoztam, a kiközvetített diákoknak magasabb volt az órabére, mint a többi kezdőnek, épp azért hogy a közvetítőnek is meg legyen a százaléka és a diák se kapjon kevesebbe. Nem tudo, hogy ez még mindig így megy-e, különösen a franchise éttermeknél, mint a Kerepesi úti. Az igaz, hogy akkoriban a meki sem tartotta be teljesen a törvényeket, rendszeresen visszablokkolták az embereket és néha előfordult, hogy 14-15 éves diákokat éjszakára osztottak be. Lehet hogy ez ma már nincs így és azt sem tudom, hogy a franchise partnerek ugyanúgy állnak-e a dolgokhoz, mint a vállalati éttermek, de az ilyen kategóriájú munkahelyek közül még mindig a meki az egyik legtörvényesebb. Voltak ismerőseim Pizza hut-ban, Burgerben és Kentucky-ban is és higgyétek el, akár a minőségről, akár a higéniáról, akár a munkakörülményekről van szó, még a mekit tartották a legkevésbé szarnak.

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2007.06.22. 13:35:25

"z"-nek:

Legalább gondolnád át egy kicsit jobban, mielőtt hülyeségeket írsz le...
Milyen jegyről beszélsz oda-vissza?
A diákmelók 99,9 %-a helyben, városon belül van (adott esetben Budapesten), tehát amennyiben egy átlag diákról van szó, diákbérlete amúgyis kell hogy legyen, amit többnyire a szülők kifizetnek, legalábbis a jobb helyeken. Ha már a kajánál tartunk, ennie így is, meg úgy is ennie kell, szóval ezt nem tudom, hogy minek írtad egyáltalán bele... A cigi nem létszükséglet, így megint csak felejtős.
Szóval akkor most mi is volt az értelme a postodnak, már bocs?

Taurusz 2007.06.22. 13:37:38

A mcDönci egy mocskos kapitalista csürhe, akit elsőként fog falhoz állítani a forradalom!

Mindenki Fake 2007.06.22. 13:41:00

Igen, élükön az igazmagyar multigyűlölő vállalkozókkal, akik még jobban kihasználják és átb@sszák szeretett honfitársaikat-alkalmazottaikat.

Eledh Laure (törölt) 2007.06.22. 14:08:03

Mit reméltek, hogy a nem gyorséttermekben talán nem szaladgálnak csótányok, patkányok stb. Hiltonos ismerősöm van, ők is taposnak a bogarakon a konyhán.
Ez persze nem menti fel a mekis kajákat, amik meg télleg ölni tudnak.
Amúgy ha végigolvassuk a kommenteket, már szinte senkit nem foglalkoztat a szerencsétlen főhősnő sorsa. Azért én együttérzek. Nem nagy pálya mekibe menni dolgozni, na de mért ő a hibás azért? És tény, hogy alig-alig lehet normálisabb munkát találni.
Arra, meg, hogy "húzd le anyádat", ha pénz kell: na ez a mondat a szerzőjét minősíti...

Mindenki Fake 2007.06.22. 14:58:50

Sajnálom szegény lányt, ez is egy tanulópénz. Egyébként lehetett akár egy vele együtt belépő másik tanuló is, de a vezetők hozzáállása tényleg vérlázító - ha ez tényleg így volt, de szívesen meghallgatnám a másik oldalt is.
Ha egy fiatal lány elmegy ilyen helyre dolgozni, nem szabad lenézni, kioktatni, kiröhögni. Meg kell becsülni, ha dolgozni akar, mostanában a lányok inkább a kopasz, bmw-s vállalkozók eltartottjaiként szeretnek inkább "karriert" csinálni.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2007.06.22. 16:07:26

hát igen... de nem csak az alkalmazottak lopnak, hanem a cég is...

életem első munkahelye... az ország első autosmekije... III. Vörösvári stressze... bevállaltam a karácsonyi és a szilveszteri műszakot... ünnep 100% túlóra... januárban fizupapíron egy bitnyi isesmi se szerepelt...

második találkozásom a mekivel... 15 év múltán... csepeli meki... jelentkezési lapon a kérdés, dolgozott-e már mekiben... nem hazudtam, csak nem írtam oda semmit :)) állandó éjszakát választottam... aki nem tudná a mekiben van egy 30 napos (lehet azóta már más) kiképzési terv, az idő alatt, mindenkinek meg kell fordulnia minden munkahelyen (kassza, lobby, krumpli, grill, etc) valahogy egy azaz egy állomásra se kaptam kiképzést, az a külön nyomorom, hogy mindenre emléxem éveggel ezelőttről is, szal nem okozott gondot... na de aki tényleg új??? másik fele éjjel és van ugye drive... ez úgy nézett ki éjjel 3an voltunk 2 rabszolga és 1 manager, aki egész éjjel az irodában aludta, vagy a cég pénzén telózott, illetve egész éjjel passziánszozott a géppel... mi ketten szakadtunk, kiszolgálás közben takarítani... zsír... reggel mikroszkóppal nézték a takarítást! 6kor járt le a munkám papíron, de 1x se mentem haza 8 előtt... volt olyan is, hogy fejtágítás volt és még ott kellett maradni délig... persze délután/este jönni kellett vissza...

és még ragozhatnám... akik meg nagy mekiben doliznak, azoké minden tiszteletem, mert az aztán a rabszolga munka! nappal, mikor 4 toasterrel és 2 grillel mész... az ám a szívás a köbön 4-500 forintos btutto órabérét...

mekibe csak az menjen, akinek nagyon muszáj, de diákként is nézzem meg hova megy, mert nem biztos, hogy a lakóhelyhez legközelebbi mekibe kell ám menni... minél nagyobb annál nagyobb szívás.. és annál nagyobb a lopások aránya is...

márpedig itt rabszolga lop rabszolgától... ami elég gennyes dolog...

JDG 2007.06.22. 16:48:47

Hát mit mondjak, én is dolgoztam McDonald's-ben 1 évet, és kellemesen csalódtam a kaja elôállításának minôségében. Szekrényem volt, csak lusta voltam rá lakatot venni, ennek ellenére soha nem tûnt el semmi belôle. Nopersze nem is vittem sok értéket magammal. A managerek közül egy volt bunkó (akinek a legjobban ment), de a többiek fiatalok, rugalmasak, segítôkészek voltak. Egy évig ebédeltem McDonald's-ben, és még mindig itt vagyok. Még most is szívesen visszamennék egy-egy napra dolgozni, jó társaság volt.

Ja, egy dolgot elfelejtettem: Angliában dolgozom, nem Magyarországon. No és mi az ami itt kint nincs (kivéve a kivándorolt magyarok jó részében), és ami Mo.-n van? Nem csak a multikban kell a hibát keresni, hanem a magyar többség gusztustalan életfelfogásán kéne változtatni szerintem. Mert az a nagyobb probléma.

A 18 éves "kislány" pedig szerintem már épp elég idôs ahhoz, hogy kapjon pár pofont az élettôl és tanuljon belôle. Még néhány ilyen és állítom, ô sem hagyja magát szó nélkül.

Stefanie · http://blog.hu 2007.06.22. 17:43:24

a lurdy féle pizza hutban is vannak ám érdekes emberek. nem véletlen váltják egymást a konyhások havonta...

z 2007.06.22. 18:20:29

winyetta:

te meg mit kötözködsz? "általában helyben, Budapesten" mi? és szerinted mindenki Budapesten lakik?
ismerőseim többsége úgy dolgozott ilyen helyen nyáron, hogy pestre be se ment volna, ha nincs a meló, ezért vett vonatbérletet (mert a lakóhelyén nem volt diákmeló)
mindenki pesti aki számít, tipikus pesti gondolokás

"így is, úgy is ennie kell" - a diákbérletet megveszik anyuék, de kaja nincs otthon, csak ha magának vesz, mi? a többség nem fog hamarabb fölkelni azért, hogy kaját csináljon magának, inkább megveszi munkába menet előtt 3x annyiért a pár sonkásszendót meg a literes kólát meg egy csokit, és hoppá, 3 óra munkabér
de ez nem is esik le neki

olyan ember nincs, aki ne költene pénzt, ha elindul valahová: innivaló, ennivaló, újság, feltöltőkártya, akármi - amit mind nem költesz el, ha otthon maradsz, otthon kajálsz, otthonról telefonálsz

a cigi meg nem létszükséglet, tényleg, de ha már az a max., amit a legszükségesebbeken kívül meg tudsz venni a napi béredből, amiért rabszolgaként dolgoztatnak, akkor tényleg mi a francnak indulsz el munkába egyáltalán?

más:
a munkakeresés sajna ilyen, ha szar helyre mész, szar munkát kapsz - mondhatod, hogy vérlázító, meg valamit tenni kéne, de úgyse történik semmi
ezért kell kerülni az ilyen helyeket, mint a pestist

a legközelebbi okosnak meg leírom előre, hogy dolgoztam én már úgy is, olyan ahogy azt elképzelni se tudják
tapasztalatból mondom, amit mondok, apunak meg nincs cége, sajnos




z 2007.06.22. 18:24:31

ja, pont múltkor mondta az egyik legjobb barátom, hogy egy cimbije elment dolgozni az Auchanba
megmondták neki, hogy 8 óra a munkaidő, de jobb lenne, ha benne maradna 10-12 órát (persze azt nem fizetik, de az órabér is vmi 400ft, árufeltöltés)
ledolgozott vagy kilencet és mondta hogy ő hazamegy - a biztonsági őr meg nem engedte ki
bizonyítékom nincs rá, hogy tényleg így volt, de gond nélkül el tudom képzelni, ahány ilyet láttam már

Philpo 2007.06.22. 19:24:50

a mekis kaja zsírul hánytat!

zako1 2007.06.22. 19:55:58

1. Dolgoztam iskolaszövetkezetben (irodán, munkaközvetítőként), tehát van némi rálátásom a dologra. "Kezdőként" lehet neked bármilyen ECDL-ed, meg diplomád vagy akármilyen orvos apukád, akkor is alja munkát kapsz először. Árufeltöltés, szórólap, vagonrakodás, stb. Aztán ha pontos vagy, megbízható, elérhető, udvarias, stb. - akkor lehet szó komolyabb, fizetős melókról. Ezt a bizalmat ki kell érdemelni. Minden diákszövetkezet excel-tábláinak mélyén van egy feketelista és egy fehérlista: ha az elsőn vagy rajta, akkor kereshetsz másik irodát, ha a másodikon, akkor annyit keresel, amennyit bírsz (mármint pénzt). Ugyanis diákmunkával lehet nagyon jól keresni, egy bizonyos idő elteltével. Adatrögzítés csókos meló, kizárólag sokszorosan bizonyított embereknek.

2. Diákszövetkezet és diákszövetkezet között hatalmas különbségek lehetnek: fizetési határidőkben, korrektségben, a diák védelmében. A Rébusz ebben az esetben gyakorlatilag le se sz*rta a diákját, én náluk többet dolgoznék. Általában az igaz, mint a bankoknál: a nagy cégek stabilabbak, tőkeerősebbek, nagyobb érdekérvényesítő képességük van. Ennek persze megvan az ára (jutalék), de cserében biztonságban vagy.

3. A konkrét esetben szegény leányzó megszívta, szerintem ő nem hibáztatható, legfeljebb annyiban, hogy nem állt jobban a sarkára. Olyan nincs, hogy értéktárgyat csak úgy otthagyok az öltözőben. Adjanak zárt szekrényt, addig nem veszed fel a munkát. Ha látják a diákon, hogy mamlasz, akkor hülyére veszik. Ha udvariasan, de határozottan lép fel, azt általában respektálják. Probléma esetén egyébként azonnal telefon az irodának (visszahívnak) és átadni a telefont az iroda képviselőjének, beszéljék meg. Saját véleményem egyébként, hogy a mekibe akkor se mennék dolgozni, ha bottal ütnék a hátamat.

4. Valaki írta fentebb, hogy jogtalanul túlóráztattak diákmunkást. Nos, ilyen nincs. Ki kell verni a balhét, fenyegőzni FogyVédelemmel, rendőrséggel, hívatni a főnököt, telefonálni az irodára, stb. Ettől általában meghátrálnak. Annak idején diákként műszak vége után kettő perccel már az öltözőben voltam...

5. Azt is írta valaki, hogy képtelenség nyáron diákmunkát találni. Naná, mert nem június 15-én délután kell beslattyogni, hanem már áprilisban, májusban regisztráltatni magad, néha be-be nézni (akadnak olyan munkák is, amelyek tanév közben is végezhetők), bedolgozni magad. Ha jó korán ébredsz, akkor találsz nyárra munkát.

6. Ha olyan munkát ajánlanak, amelyet biztosan nem tudsz elvégezni, inkább mondd meg őszintén (indokold is!), nehogy később amiatt kerülj feketelistára, mert otthagytad a hagymaföldet fél óra után a hagymaallergiáddal. Nem muszáj rögtön az első ajánlatot elfogadni. Érdemes többféle munkát kipróbálni, hátha megtetszik, a hűtőház pl. nagyon kellemes tud lenni a kánikulában... :-)

zako1 2007.06.22. 20:03:49

öööö.... bocs.

A Rébusz ebben az esetben gyakorlatilag le se sz*rta a diákját, én náluk NEM többet dolgoznék.

zako1 2007.06.22. 20:05:31

A francba, nagyon meleg van ma... :-O

A Rébusz ebben az esetben gyakorlatilag le se sz*rta a diákját, én náluk többet NEM dolgoznék.

zako1 2007.06.22. 20:13:15

Egyébként pedig nyugodtan lehet próbálkozni saját szakálladra munkát keresni, ha szerencséd van, talán még meg is kapod kb. a felét annak, amit ígértek... Az iskolaszövetkezetnek megvan az a nagy előnye, hogy garantálják a bér kifizetését, akkor is, ha a megbízó nem fizet (vagy késve fizet). Én nagyon sokat és sok helyen dolgoztam iskolaszövetezeten keresztül, és bizony vastagon megérte. Persze észnél kell lenni, gondosan fel kell mérni a lehetőségeket, nem beesni az első irodába, amelyik útba esik. Persze egy 18 éves kamasznak nincsen akkora élettapasztalata, hogy egyből kiszúrja a gyanús jeleket, de az első regisztrációra érdemes idősebb testvérrel, szülővel menni, nem ciki az. És kérdezni, kérdezni, kérdezni. Sokan bemennek, aláírnak, mennek dolgozni - hó végén meg nagy a csodálkozás, hogy jé, csak ennyit kerestem? Jé, ezt is levonják? Jé, erre a munkára nem is vagyok alkalmas, mert nincs x papírom... Szóval érdemes minden apróságot tisztázni előre (apróbetűt is elolvasni, már ha nem vagyunk funkcionális analfabéták).

Egyébként a munkavállaló diákok sem szentek. Ugyanazokat a stikliket képesek elkövetni, amelyeket a régi motorosok, csak ők könnyebben lebuknak...

Ravinder 2007.06.22. 21:03:43

Nem olvastam ugyan végig minden hozzaszólast mert nagyon sok van, de:
- ha van szekrényed, ha nincs, mindenkképpen szokott lenni lehetőség értékeid leadasara/megőrzésére az étteremben. Persze ezt nem biztos h tudta szegény lany.
- nem illik am altalanosítani, mert nem minden Meki ilyen mint amiben az eset megtörtént. Sajnalatos h van ilyen.
- azok akik azon gondolkoznak hogyan mehet barki is Mekibe dolgozni talan elgondolkozhatnanak magukon. Süt le rólatok mennyire lenézitek azt aki ott dolgozik. Nektek mondanam h éppen ennyire lenézlek benneteket, akik felsőbbrendűségi komplexussal mentek be az éttermekbe vasarolni. A meki nem egy tragyadomb és nem sz@rlapatolók dolgoznak benne, mégis sok vendég úgy kezeli a dolgozókat. Csak tudnam minek jarnak akkor oda.
- Ma nem tudom mi a helyzet, de amikor én ott dolgoztam (főiskola közben, sokszor csak heti 3-4 napot dolgozva)sokszor ugyanolyan vagy jobb fizut kaptam, mint aki valami mas melóhelyen heti 50 órat gürcölt minimalbérért vagy attól nem sokkal többért.
- szerintem lehet karriert csinalni a Mekiben is. És ez elérhető azok szamara is akik nem a legjobb képességekkel, vagy adott esetben nem tudnak diplomat szerezni. Nem titok valóban meg kell dolgozni érte.
- A mekikben otthon sokkal komolyabb előírasok vannak mint külföldön. Írorszagban/UK-ban pl olyan dolgokat lattam, amiért külön-külön is fejlövés jarna egy MO-i mekiben.
- aki meg a testszőrzetét sajnalja amikor mekiben akar dolgozni, az gondolkodjon ez azon h azt (szakallat) higiénias okok miatt kell levagni. ha nem teszed, akkor a masik "értelmiségi" téged is szid 1-2 hozzaszólassal később, mondvan h mennyire nem tartanak be előírasokat.

Sajnos az emberek (és főleg a magyarok) irigyek és lenézőek, és nem tudjak elfogadni ha masok kicsit mashogy gondolkodnak. Szóval Ti, akik itt nem tudtok mast csak fikazni a Mekit, jobb lenne ha magatokba néznétek kicsit. Nem mindenki hülye és fogyatékos aki ott dolgozik. Sajnos tény, h nem minden étterem egyforma. Azokat a helyeket amelyek tényleg ganyak legszívesebben én is bezaratnam, de tutira nem az az 1-2 kivétel az altalanos, mégis itt mindenki altalanosit.

valaki mar emlétette: miért nem fikazunk inkabb egy kinai vagy csak egy sima magyar éttermet. ma amikor mindenki husokat cimkéz at tutira megetetik velünk a régen lejart húsokat (meg mast is) amit csak azért nem érzel romlottnak, mert jól megfűszerezték.

konkáv 2007.06.22. 23:30:21

négy hónapot húztam le mekiben, étteremvezetői "tréningesként".
ez a dolog egyenlő a pokollal, mert diplomás előkelő idegenként kezelnek, akit mindenki utál,
mert te vezető leszel és megszabadulsz a pokolból egy év múlva...
az étterem rendben volt, iszonyú tisztaság, szabályok betartása, minden az OT manual szerint;)
Életemben még annyira nem szívattak, mint ott.
Kezdve az oktatómtól, aki egy buta, suttyó, rosszindulató dagadt nő volt, akinek fogalma sem volt róla,
hogy hogyan kell átadni a tudást. ez a nő teljesen kikészített - a "régiek" imádták egymást, az újakat mindenki kiközösítette.
akkor még nem tudtam mi az a mobbing...ők se, de ösztönösen ment a kiközösítés.
Ja, se szekrényem se szabvány védőcipőm nem volt, havi egy "kici occó cipo" volt az átlagom, - erre futotta -
mert a többségnek egyszerűen leesett a talpa menet közben, műszakban, ha szerencsém volt, nem a fronton :).
aztán amikor elmentünk a már megnemmondom milyen vizsgára és kitüntetéssel (!) végeztem,
akkor még nagyobb volt az irigység, bár az étteremnek ez dicsőséget jelentett, kaptam is érte ÖT MEKMANIT.
és mivel az én kedves étteremvezetőm - 25 éves, én voltam akkor 26 -
nem adott szekrényt, a táskámban volt minden cuccom, és a félig lévő avonos gagyi parfümömet ellopták.
(nem tétel,mert pont azért vittem be, hogy nem fogom sajnálni, ha lába kél...)
be is jelentettem a "menedzsmentnek", mindenki nagyon sajnálta ( :)), de nem történt semmi.
elég egyszerű és gyakran nagyon nehéz sorsú gyerekek voltak a dolgozóink, mert nekik ugye nem nagyon volt választásuk...no kapcsolat, no vállalkozó rokonság, no lehetőség....
sok olyan volt, aki félbehagyta az iskolát, és el kellett jönnie dolgozni, mert a szülők nem tudták tovább eltartani.
az állandó dolgozók is nehéz körülmények között éltek, sokan elváltak, egyedül nevelték a gyereküket, szóval nem nagyon
válogathattak a munkaerőpiacon.
én diplomával és nyelvvizsgával, munkatapasztalattal a hátam mögött azért mentem a mekibe, mert KAPCSOLAT nélkül négy hónapig nem
kaptam munkát a lehetőségekkel kecsegtető Budapesten, és a meki volt az egyetlen hely, ahol szinte istenként fogadtak már
az interjún.
a parfümömet egy nagyon szegény, és nagyon egyszerű lány lopta el, aki volt olyan hülye, hogy utána használta is.
ha elkéri még neki is adtam volna, mert neki ez nagy dolog volt, nekem meg csak egy fél üveg gagyi parfüm. nem fogta fel, hogy
lopni bűn. (amikor gratulátam neki, hogy jó az illata, csak vigyorgott bambán és azt hitte nagyon rafinált :) )
lehet, hogy Hugi esetében is valami ilyen is kis mafla lopott, akinek fogalma sincs, hogy mit csinál...

Laceeka (törölt) 2007.06.23. 00:34:12

Jóestét!

Nekem is volt dolgom dolgozni mekibe. rövid élménybeszámoló:

első nap a főnöknő pakoltatott velem tölcséreket, sajnos nemtudásommal nem ugy tettem bele a csőbe a sort ahogy kéne így megnehezitettem azon kasszások munkáját akik épp fagyit adtak volna el. tény, kis logikával rájöhettem volna h nem ugy kéne, csak kár h kiabálás volt és sürgetés...

továbbá húsi részlegen dolgozva megesett az, hogy a földre leesett húst a fehéringes szedte fel és rakta a zsömlére...

a bögrém utolsó elötti nap ellopták, nem csináltam balhét, aki rászorul egy 200 ft-os bögrére had vigye a hülyéje

sorolnám még, mert egész belejöttem, még a végén a helyét is elárulnám h merre volt. de egyrészt több éve történt, azóta lecserélődött a banda, akik normálisak voltak vagy helyet változtattak vagy inkább kiléptek.

köszi a figyelmet, kissé vázlatos volt az odőre tekintve..

Literáti Groß 2007.06.23. 00:40:26

Csak annyi, hogy aki az idén ballagó franchise-áldozatot lehurrogta, látszik, hogy életében nem vállalt diákmunkát. A legelső fizetés elvesztése pedig igen csak le tudja törni az embert –legyen az bármilyen juttatás –, el nem tudom képzelni milyen lehet.

iko 2007.06.23. 01:32:47

Szerintem meg egy 18 éves tanuljon meg vigyázni a dolgaira. Így járt, tanul belőle. És máskor nem fognak ellopni tőle esetleg sokkal több pénzt. Az meg hülyeség volt várni, hogy kiderítsék hova tünt az utalvány, attól csak nagyobb balek lesz. Ilyenkor csöndben tudomásul kell venni, és levonni a tanulságot. Aztán vagy megszokni, vagy megszökni. Azért érdekelne a munkáltatók véleménye is a diákmunkásokról...

RIO 2007.06.23. 10:02:19

a durva az, hogy a mcdonaldsban nem egyszerüen szokás a diákmelósok szivatása, az üzleti modelljük szerves része. ezekből a sztorikból kiviláglik, hogy a McD International (akármi a pontos neve) tudtával, beleegyezésével és aktív támogatásával történik így. a rébusz-szabadpiacimunkaerőközvetítő-faszomszüvetség feladata meg a diákok munkaerőpiaci páriává degradálása.
nem mellékesen a legjobb gyorstalpaló a neolib világnézethez: basszál meg gyorsan valakit, különben téged basznak meg, ha nem tetszik, baszódj meg magadban.
(csak suttogva említeném meg mások által felrajzolt összefüggést: ronald mcdonald - mcdonnel douglas)

aglaja 2007.06.23. 12:05:19

A mcdo-ban enni sem érdemes.
A cigányozó hozzászólást sztem törölni kellene...

JDG 2007.06.23. 12:08:36

"basszál meg gyorsan valakit, különben téged basznak meg, ha nem tetszik, baszódj meg magadban."

Nem akarok senkit kiábrándítani, de ilyen a világ, ez nem világnézet, hanem tapasztalat kérdése. Az más kérdés, hogy valakinek van e gyomra hozzá hogy gyorsan megbasszon valakit, vagy inkább megpróbálja elkerülni az ilyet. De az a legjobb, ha erre az ember minél hamarabb rádöbben.

Kiközötsítés meg egyébként is minden munkahelyen előfordulhat, persze ott jóval gyakrabban, ahol nagyrészt fiatalok dolgoznak, ez nem a McDonald's üzleti modell része.

Egyébként az alatt az egy év alatt amíg angol mekiben dolgoztam, sokat voltam konyhán, de nem láttam semmi olyasmit, ami miatt nem ettem volna meg én magam a kaját amit csináltunk. Az újoncok csináltak érdekességeket, de rájuk egyébként is figyeltünk és rövid úton elmagyaráztuk, hogy na ilyet mégegyszer ne. Nem fordult soha elő, hogy romlott, vagy földről felszedett kaját adtunk volna át, ha egy egész doboz hús felolvadt mert rossz volt a hűtő, az ment a kukába.

Állítom, hogy más éttermekben sokkal érdekesebb dolgokat lehetne találni, mint itt.

asn100 2007.06.23. 16:06:54

Én is mekiben dolgozom, nálunk még nem volt hasonló eset, legalább is nem tudok róla. A cikkből nem derül ki, hogy hogyan volt pontosan az eset, ő hagyta ott, vagy mondták neki, de kereshetett volna egy üres szekrényt, vagy betehette volna az irodába a cuccát, ahol azért biztonságosabb. Nem azt mondom, hogy a vezető nem hibázott, de a lány is lehetett volna körültekintőbb, mivel az volt az első napja egy idegen helyen.

A munkakörülményekről annyit, hogy van olyan meki, ahol jó dolgozni, mert jó a társaság, a hangulat is és semmi szabálytalanság nincs, de van olyan is, ahol mindenki utálja a munkáját, és ott előfordulnak bizonyos esetek. Azt tanácsolom Gocus húgának, hogy ha amúgy nincs baja a mekivel, próbáljon meg egy másikat, ott valószínűleg több sikerélmény fogja várni.

RIO postjára annyit, hogy a diákmunkások szivatása se nem üzleti modell része, se nem szokás, egyszerűen van ilyen étterem/ember. Azért nekik is rossz, ha a emberke a szivatás miatt rosszabbul teljesít.

Lamia 2007.06.23. 17:45:21

Dolgoztam mekiben. Tisztaság az van, itt nem érheti szó a ház elejét. A munkatársak között is van rendes, főleg a veteránok. 1 hónapig dolgoztam, amikor elmentem, 2 olyan dolgozó volt, aki akkor is ott volt, amikor jöttem!!! Nem kell emberileg odafigyelni rájuk, jönnek-mennek...
A kisfönökök tajparasztok. Feltételes reflexként üvöltenek ha belépnek a kapun, ha jól megy minden, ha nem. A nagyfőnök rendes volt, de 2x láttam életemben. Egy barátnőmet azért rúgták ki, mert az 1 db juttatásként járó hamburgerébe belecsempészett 1 szelet paradicsomot.

De lopni nem loptak el semmit senkitől(legalábbis amíg ott voltam). Legfeljebb mi ettük az alapanyagot, meg a lejárt( minden elkészült kajának szabott életideje van, ami után ki kell dobni)hambit, de ezért amúgy azonnali kirúgás járt, ha rajtakaptak.

Ha addig kellett maradnom, hogy pl negyedórával belelógtam a késő esti munkaidőbe, sosem kaptam meg a magasabb órabért. Bár még csak 16 voltam, így nem is dolgozhattam volna 10 után. A hévet ilyenkor mindig lekéstem, és emiatt az utolsó buszomat is...

Összegzés: nem meki általános a dolog, de azért ha lehet, senki se menjen oda se dolgozni, se zabálni.
Ha meg nem veri ki a balhét valaki, miután megkárosították, azzal csak igazolja az elkövetőt. Nem csak azért kell rendőrt hívni, hogy megkerüljön a lopott holmi!

Nvidia 2007.06.23. 20:33:43

Az egész témát nem értem... Kb. olyan, mint: "Belegyalogoltam a Balatonba és vizes lettem!", vagy "Bedugtam a konnektorba az ujjam és megrázott a 220'"

Ha valaki ezzel a szemét köcsög céggel BÁRMILYEN!!! (fogyasztó, alkalmazott) kapcsolatba kerül, az miért is csodálkozik bármin is??? A mekinél van pár tucat ember(??? inkább disznó!!!)) akinek akkora a fizetése, hogy (őszerintük) megéri a moslékostálat és a főnök valagát tajtra kinyalni - de a többit nem igazán értem....

unc_fester 2007.06.24. 02:52:01

Nem bírom ki, h ne meséljem el azt a pár napot, amit a McD-ban töltöttem, mint diákkizsákmányoló szervezet által 'kikölcsönzött' emberke.
Hálistennek nem a felsorolt munkakörökben tevékenykedtem, hanem vmi sokkal jobban. :D
Egészen konkrétan szét kellett szedni az egészet, felújítás miatt. 1 nap pakolás. (Szeged, Kárász utcai meki. Mellette lévő qrvarégi társasház padlása. Senkinek nem kívánom, h onnan hozzon le kidobásra szánt fagyisgépet... :S ) Aztán 2 nap alatt az utsó fogasig mindent lecsavarozni, szétverni, szétvágni, stb. >D Volt 1 srác aki előtte dolgozott ott. Osztoztunk örömében.

Amúgy a diákmeló az jó pörgés. Dolgozni kell, szó se róla, DE ha sumákolásról, turpisságról, egyebekről van szó, akkor ugye rögtön ottvan minimum 3-4 másik 'rabszolga' segítségnek. ;) Nem 1 havert ismertem meg így. Gáz csak akkor van ha nálad jóval szerényebb műveltségű, fiatalabb, uninteligens, stb. arcokkal kell lehúzni a 8 órádat.
A kiscsaj meg sajna xar helyre került. :C DE legalább a köv helyen már kicsit jobban odafigyel. (Plusz a barátok/bnők is!)

kormidroid (törölt) 2007.06.24. 20:35:14

Tesvérem is így járt, ő is ott dolgozott, neki a telefonját lopták el az öltözőből. Szerencsére előkerült: valaki elrejtette a pihenőhelységben a tv mögé. Valószínűleg később szerette volna eltenni. Vagy csak egy rossz vicc lett volna?!...

blank 2007.06.25. 12:40:01

szvsz fantáziátlan az aki mekibe megy el munkát keresni, legalábbis az aki oda megy elsőre. csomó ismerősom mekizik, kezdéskor ráadásul még büszkék is rá. most már csak egyikük bírja 3 hét után a 4-ből. mindeközben engem ocsmányolnak hogy miazhogy az almás iCégnél dolgozok, normális 8 órában a 10 helyett, magasabb fizetéssel. ennyi.

Joci a Mekiböl · www.teveclub.hu/users/79685 2007.06.25. 17:14:30

Sziasztok! :-) Én Joci vagyok a mekiből, mint ahogyan azt a nickem is elárulja. Én is, bár nem közvetlen érintett vagyok a dologban. Abban a mekiben dolgozom, már több mint 7 éve, és ismerem az esetet, mindkét fél részéről, ezért leírnék néhány pontosítást, mert men jó az, ha az emberek néhány részinformáció alapjám minősítenek bárkit is. Mindkét fél részéről történtek, hibák, és mulasztások egyaránt. Amikor a leányzó idekerült hozzánk, akkor meg lett neki mondva, hogy néhány napig valószínüleg nem tudnak neki szekrényt adni, de addíg is az értékeit (óra, ékszerek, pénztárca, telefon,stb...)bezárhatjuk a főpénztárba, ahol garanciát vállal rá a főnök, hogy hiánytalanul megmarad minden. Lotti (remélem nem haragszik, hogy kiírtam a keresztnevét)sajna nem élt ezzel a lehetőséggel. Második munkanapján én tanítottam felvevőzni, és igen jól érezte magát, és örült, hogy itt, ilyen körülmények közt dolgozhat. Igyekeztem minél jobban megismerkedni vele, mert ő egy igen kedves, és nagyon szemrevaló leányzó! :-) A beszélgetésünk során egyetlen szóval nem mondta, hogy bárki is rosszul bánt volna vele, vagy bármilyen problémája lenne, pedíg kérdezgettem, hogy hogy érzi magát itt nálunk. folyt. köv.

Joci a Mekiböl · www.teveclub.hu/users/79685 2007.06.25. 17:48:27

Sajnálom, és hibának tartom azt, hogy Lotti akkor nem említette nekem az esetet. csak délután hallottam róla. Amint otthon észrevették a dolgot, egyből telefonálni kellett volna, akkor talán lett volna némi remény arra, hogy valakinél esetleg előkerüljenek az utalványok, de másnap, már teljesen reménytelen. Ha valaki ellopta, akkor nem hagyja az étteremben, ezért nincs értelme keresgélni bárkinél is, vagy valaki szekrényébe, stb... Az étteremvezető részéről az volt egy súlyos hiba, hogy ez elhangzott a szájából : "itt négy éve nem volt lopás, milyen érdekes, hogy pont vele történt mindez az első napon". Mentségére legyen mondva, hogy ez sem előzménymentes, mert sajna divattá vált, (főként az új dolgozók körében)hogy nem élnek az értékek elzárásának a lehetőségével, és utólag reklamálnak, hogy eltűnt a nyakláncuk, a telefonjuk, és egyébb nem létező értékeik Mp3 lejátszó, 5000 ft, stb... (Most nehogy azt gondoljátok, hogy meg akarom gyanusítani Lottit, eléggé imerem ahhoz, hogy ezt kizárt dolognak tartsam róla.)Sajnos túl sok, és túl nagy hibák történtek ahhoz, hogy kiderüljön az igazság.

Derric úr 2007.06.25. 19:26:02

Durva, de a kiscsaj mért nem záratta be a műszakvezetővel a cuccát??? Én annak idején amikor nyárisként ott dolgoztam megkértem a műszakvezetőt és szó nélkül elzárta. Amikor meg kaptam szekrényt még azt sem zártam be. El nem vittek semmit, de rakni raktak bele :)))) Az meg poén volt, ennyi. Amúgy jó az ottani brigád, sokakkal tartom a mai napig kapcsolatot és nem hiszem, hogy ez megtörténhetett.

ritaa 2007.06.25. 19:43:12

Én annyit tudok az ügyrűl,hogy a Lotti otthon vette észre,hogy nincsen meg a 10000 ft-os utalvány.Kérdezem én akkor honnan veszi,hogy a mekiben lopták el tőle????Lehet,hogy a héven vagy a buszon stb...
Amit csinál az gyanusítgatás alaptalanul!!!Undorító!!!!

fannybaby 2007.06.25. 19:45:06

Nekem ellopták a buszon a telóm. Akkor most kit fikázzak? A bkv-t, a buszvezetőt, vagy azt a sok népet aki körülvett és volt olyan pofátlan, hogy nem vette észre? Együtt tudok érezni a lánnyal, de nem értem, hogy miért pont a meki a feketebárány. Amúgy is szeretem a kajájukat - hihihi

ritaa 2007.06.25. 19:49:28

Vagy lehet,hogy elköltötte az utalványt csak elfelejtette:)))

Gocus 2007.06.25. 20:03:34

Sziasztok!
Én írtam a fent említett panaszt, és most csak Joci és Derric úr hozzászólására reflektálnék.
Ha már kiírtad húgom nevét, maradjunk a néven nevezésnél. Talán az írásból nem jön le, hogy Lottinak nem a közvetlen kollegáival volt baja (az egyetlen tolvajt kivéve), mert jól érezte magát velük, a vendégekkel is jól kijött, és bármily hihetetlen a többiek hozzászólását olvasva, tetszett neki a munka. (Kasszás volt.)
Neki a főnökökkel gyűlt meg a baja (vagy fordítva?). Nem akarom ismételni magam, olvashatóak a tények.
(És hozzáteszem, nem nyomoztatást vártunk, hanem miután megtörtént az eset, EMBERI HOZÁÁLLÁST.)

Ha dolgoztatok Lottival, talán megismerhettétek annyira, hogy szelíd természete, kedvessége nem fér össze azzal, hogy kiteregi a problémáját a főnökeivel az éppenhogy megismert kollegáinak munka közben.

Nem tudom, hogy egyedül Lotti érdemelete-e egyedül ezt a bánásmódot, vagy ez általános a Mekiben, de tanú van rá, hogy amikor a munkaruháját visszavitte, ismét durván, lekezelően beszéltek vele, rákiabálva a vele lévő -szintén 18 éves- kísérőre is.

Vagy az is szerintetek olyan jó hozzáállásra vall, hogy amikor ma el szerettük volna kérni a tüdőszűrő leletét, mert szükség van rá, közölték, hogy nem adják oda, mert azt a Meki fizette. Ja, persze. Azt a húgom maga fizette a abban a tüdőszűrőben, ahol megcsináltatta azt. És innentől fogva ez már nem olyan adok-kapok, két fél véleményének különbözősége, mert ha újból indokolatlanul tüdőszűrést végeznek, az még az egészséget is veszélyezteti. És akkor most hogy is van ez? Én állítom, hogy fizettük mi, ők azt, hogy ők? És nem adják vissza a jogos tulajdonunkat?

Még mindig olyan jó fejnek tarjátok az ott lévő csapatot? (A csapat lehet hogy jó, de a vezetők annál kevésbé...)

Gocus 2007.06.25. 20:07:52

Figyelj ritaaa. Gyalog ment haza, a boríték megvolt. Erről ennyit. És hogy költötte volna el, ha előtte vette át, és azon nyomban ment dolgozni??? Ez a gyanúsítás nagyon szánalmas részedről....

De most mi ez???
Észrevettétek ezt az oldalt? És most kollektív rágalmazzátok Lottit??? Ti vagytok a jó kollektíva????
Vegyétek már észre magatokat! Ti, akik olyan jó fejek vagytok, közültek valaki lenyúlja az utalványt. A vezetők nem állnak a helyzet magaslatán, alázzák Lottit.
Akkor most mi is van?


ritaa 2007.06.25. 20:34:12

Már ne haragudj, az én kollégám egy percre sem volt a te húgod!!
De amit te csinálsz az hítel rontás.És biztos vagyok benne,hogy lesz következménye!!

Derric úr 2007.06.25. 20:51:15

A bizonyos tüdőszűrő leletet amúgy többször ki lehet kérni ingyenesen, nem kell lézershokkra menni mégegyszer. A sportorvosim is így lett meg 2 nap alatt.

Gocus 2007.06.25. 21:01:50

"ritaa 2007.06.25. 19:43:12
Én annyit tudok az ügyrűl,hogy a Lotti otthon vette észre,hogy nincsen meg a 10000 ft-os utalvány.Kérdezem én akkor honnan veszi,hogy a mekiben lopták el tőle????Lehet,hogy a héven vagy a buszon stb...
Amit csinál az gyanusítgatás alaptalanul!!!Undorító!!!!"


Milyen gyanúsítgatás alaptalanul? Meg hitelrontás? Ha nem ismered az ügyet, akkor ne vádaskodj.

Igen, lesz következménye a részünkről.

Derric úr: látom, cseppet sem vagy elfogult a céggel szemben. Az semmi, hogy ők állítanak olyan dolgot, ami teljesen valótlan? Erről nincs véleményed? A húgom mászkáljon újfent a saját lelete után újabb vizitdíjat fizetve?

És nem tűnt fel, hogy a sok hozzászóló közül többen dolgoztak a Mekiben és a többség negatívan értékelte a vezetők hozzáállását? Talán ez is a mi bűnünk? Meg a mi hiterontásunk?



Gocus 2007.06.25. 21:02:59

Bocs, hitelrontásunk...

Derric úr 2007.06.25. 21:13:02

Ha tudsz olyan melóhelyet, ahol korrekt a főnök akkor szólj lécci, mert lécelek a mostanitól!!! :))) Amúgy nem vagyok elfogult, én náluk anno jól éreztem magam, amúgy meg lesz**om az egészet.

Nem kell vizitdíj az igazolásért.

ritaa 2007.06.25. 22:44:09

Bebizonyosodott,hogy a mekiben lopták el az utalványt?Meg lett a vétkes?Ki uszítja itt a jó népet a mekisek ellen??

_B_ 2007.06.26. 00:49:43

Milyen jó hogy itt mindenki ilyen k. okos, és 17 éves korában már a mostani munka és élettapasztalattal rendekezett. Tavaly nyáron dolgoztam diákszövetkezeten keresztül...majdnem nem lett semmi az egészből, legtöbb hirdetésnél a minimálbéres óradíj mint pozitívum volt feltüntetve, lehetett meni árutölteni és borítékolni. az összes szövetkezetnél ez volt. Aztán végül nagy mákkal találtam egyet közel 1000 ft órabérrel. Igaz a mekimunka meg sem fordult a fejemben, mert rosszul vagyok a szagától is. Első munkahelyen még a diákok többsége nem fog visszavágni a főnökének, ez persze akár néhűny hónap munkatapasztalat után megváltozik. De a legjobban az idegesíti a hatalommániás nyomorékokat, ha szépen nyugodtan leszarod (ha még ki is röhögöd bónusz), aztán lelépsz. Ahol nem érzed jól magad nem szabad maradni, ennyi. Ja és már írták előttem is páran, a jogi út felejtős, ezen a szellemi szinten lévő embernek a verés használ csonttöréssel tarkítva.

GotMeUnderPressure 2007.06.26. 16:04:13

Jocika, ha ennyire bejön neked a Lotti, akkor vegyél már neki egy 10e Ft-s étkezési jegyet. Hidd el nem ez lesz a legnagyobb összeg, amit egy jányra költesz, viszont jól fog neki esni. Vagy vegyél a ritának, az jó temperamentumosnak tűnik, tudod az ilyenek az ágyban is ilyenek. Vagy vegyél az üzletvezetőnek, nyalás végett. Vagy nekem, csak úgy.

Face/off 2007.06.26. 16:22:43

...ez a történet úgy ahogy van SZÁNALMAS!!! Most már csak arra szertnék rájönni, hogy mire is megy ki itt a játék kedves GOCUS! Nem lehet, hogy kicsit "vérszemet" kaptatok a húgicáddal együtt, hogy abból a 10.000-ből akár többet is lehetne csinálni??
Ki vagy TE?? A család ügyvédje??
-A mai világban, bárhol meglopják (sajnos) az embert.De legalább okot NE adjon rá a vadbarma!
- Egy 18 éves FELNÖTT!(Mert ne beszéljünk gyerekről, hisz ő lenne jogosan felháborodva ha ezt a kifejezést használnánk.Hisz őt már szeszes itallal-cigarettával is kiszolgálják, sőt a diszkópatkányok közzé is beengedik).Nos miért nem volt annyi esze, hogy az értékeit elzárassa,ha már odavitte, hisz lehetősége volt rá! Ha mégis ilyen buta liba volt, akkor legalább a munka végeztével csak bele nézek abba az "állítólagos" boritékba. De ő, ezt a lépést is kihagyta!!!
Sőt, másnap még munkába is áll! Na neeee! Itt vagy a csaj flúgos, vagy jól kitervelte az egészet.
Eltünik a pénz,-ráfogom a hamburgersütőkre,-otthon beadom, hogy bántanak, nem jó ott dolgozni,-anyu ,apu megsajnál,a faszfej tesóm még a neten is csinál egy kis hírverést nekem,-egész nyáron nem kell melóznom (mert lelki válság ért)-buli ezerrel.... Végül is, a kecske is jóllakott, és a káposzta is megmaradt.
Csak drágáim! Azon nem gondolkoztatok el, hogy olyan embereket sértegettek, az alaptalan (mert alapja nincs ennek a storynak) vádaskodásaitokkal akiket nem is ismertek, és akikhez nap mint nap bejártok zabálni!! Te is, te bunkó aki azt írod, hogy soha nem ennél ott, és nem dolgoznál ott. (lehet, hogy a géptől felállva sietsz mert mindjárt kezdődik a munkaidőd valamelyik éttermükben!)
Gocus drága! Te hogy felháborodtál, hogy az előző kommentben "ritaa" gyanúsított titeket. Hogy felháborodtál, hogy a
"Joci a Mekiből" kiírta a hugod nevét.
Te nem ezt tetted! Ki írtad az étterem nevét, telefonszámát ahol állítólagossan a picsa hugodnak eltünt valamilye.(Mert Te sem tudhatod, hogy nem beszél-e mellé... Ott voltál??? " Messziről jött ember, azt mondd amit akar? Te nem gyanúsítottál meg ott dolgozó embereket?? Deeeehogynem! Tudod mit! Menj el inkább dolgozni, és tisztességessen keress pénzt magadnak, ne SZÁNALMASSAN!(akár egy mcdöncibe is ) De ne sajnáltasdd itt magad! Különben is a hugodnak nincs keze v. (esze), hogy az itteni lépést TE tetted meg helyette???

Ja és Öreg!
Nem dolgoztam, és nem is dolgozom Mekiben! De esküszöm, heccből kipróbálom, ...mert megtehetem! ... és biztos vagyok benne, hogy TÚLÉLEM!




Van_mikrohullámú_sütőtök? 2007.06.26. 18:40:47

Hát 'szátok meg, nem egyszerű. Senkinek sem rossz szájízzel kezdeni. Mert még 40 évig kell csinálni, jó esetben. Azonban úgy általában még mindig jól lehet járni ott.
Unokatestvérem fia 200 Ft-os órabérért dolgozik vidéken mint bálaszedő (ez annyi tesz, hogy reggel 5-kor kint van az aratáson és 2-3 m3 méretű cuccokat gurigat / rak fel kocsira..). Sztem kevés rosszabb meló van ennél az igazi fizikai munkánál 40 fokban, napon, porban mocsokban.. de hát vkinek ezt is csinálni kell. A srác jól érzi magát, lebarnult rendesen és iszonyodva mesélte, hogy van egy osztálytársa aki strandon van... fú mondom az télleg gáz lehet, de aztán kiderült, hogy tényleg: csicskáztatják, meg szemetet szedetnek vel egyszóval szopatják.

De ugyanezen dolgok vannak katonaságnál, kollégiumban stb. helyeken ahol a kevés ésszel megáldottak azt hiszik van vmi hatalmuk. Ilyen az ember, különösen a magyar. Volt erről több pszichológia tanulmány már..

texon 2007.06.27. 12:44:35

Én a magam részéről annyit mondok, h. azt szivatják, aki hagyja. Én megbeszéltem a főnökkel munkaidő után,h. ha így csinál, akkor én azt teszem, ami a dolgom, és ott vágom alatta a fát, ahol tehetem, szintén hatáskörömön belül. Ha meg elkezd fegyelmiset játszani, feldobom a fogyvédnél a hiányosságok miatt, és az többe kerül, mint engem alkalmazni...

Senkinek nem kötelessége könyöradományért eltűrni mindent. Valakinél az elbeszélgetés eredményes. Van, akinél ismerősöm módszere válik csak be. (Mikor megkérdezte másnap valaki, h. miért sántít, megmondta: elesett a lépcsőn:)

Sufny 2007.06.27. 23:14:31

Hali mindnekinek!
Én Február óta dolgozok a Móriczon a mekiben és meg kell mondanom, hogy kellemesen csalódtam benne.
Őszíntén szólva sohasem gondoltam volna, hogy valaha is a mekinek fogok dolgozni, de szükségem volt egy stabil, megbízható állásra minnél hamarabb, és a diákmunkák közzül ezt lehetett a leghamarabb elkezdeni.
Egy biztos, hogy karriert lehet építeni, de nagyon keményen kell hozzá dolgozni. És sok hülyegyerek aki azt hiszi, hogy mindenki beleköp a hambiba azok óriásit tévednek, mert meki és meki között is van különbség. A Lordok háza az élvonalba tartozik, és sorra nyeri a tisztasági, a super crew és egyébb mekis versenyeket. Nálünk maximálisan figyelnek arra, hogy ilyen szendóba köpós játékot senkise játszhasson.
Persze én is hallottam már ilyet, hogy valahol ezt meg lehet tenni, de ezek az emberek záros határidőn belül kikerülnek a cégtől (pl.: nyáris diákok).
A másik, hogy az értékmegőrzést mindenhol meg lehet oldani, már csak az a kérdés ki veszi igénybe?
Én például nem, mert én mindig bezárom a szekrényem és műszak után inkább hazafelé igyekszem, minthogy a keressek valakit aki kiveszi a főpénztárból a cuccomat. Nem egy kolléga van aki napokra nyitvafelejti na szekrényét, de még csak véletlenűl sem jut senkinek eszébe, hogy elvigyen belőle bármit is, pedig néhonnan lehetne.
Még azt akartam elmondani, hogy nem hiszem, hogy egy 18 éves, felnőtt nőnek nics annyi esze, hogy az értékeit ne hagyja elől. Erre szokás mondani: "Aki hülye, az haljon meg".
Az már csak rátesz egy lapáttal, hogy képtelen a saját ügyében intézkedni. Ha velem ne tán ilyen történne azonnal a mennék a műszakvezetőhöz és elmondanám neki, nem majd másnap, hogy bocsi olyan hülyevagyok, hogy kinthagyom a kajajegyem és valaki ellopta. Ez non-szensz és poén is. Amikor elöször olvastam, majdnem sírtam a röhögéstől.
Ennél szebb mesét a Grimm tesvérek sem tudtak volna kitaláni. Csak igazat tudok adni Face/off-nak és teljesen egyetértek vele. Szép kis mese csak dolgozni ne kelljen. De biztos anyuci pici kislánya akinek leesik a gyűrű az ujjáról a munkától és kellett egy kibúvó ennyi.

Köszönöm, hogy végig olvastad. Röviden ennyit akartam hozzászólni.

money-talks 2007.06.28. 09:24:24

Face/off-nak jár a maximális 100 pont!!! Besz**rás ez a "megtehetem", de komolyan, én is kipróbálom veled!

Gocus 2007.06.28. 19:42:03

Sufni: "Szép kis mese csak dolgozni ne kelljen. De biztos anyuci
pici kislánya akinek leesik a gyűrű az ujjáról a munkától és kellett egy kibúvó ennyi."

Na ja. Szerinted. Akkor olvasd el rendesen az egészet. NEM A MUNKÁVAL VOLT BAJ. Sőt. Talált egy nagyon jó munkát már a húgom, ahol (szintén étterem)azóta is dolgozik. És tudnak normálisak lenni vele, nem kiabálnak és közösítik ki. És megbecsülik a munkáját. Ezt kellene a Mekinek is eltanulnia, azt hiszem, ez semmibe nem kerül.....

Face off: a stílusod, a helyesírásod, a ronda szavaid téged minősítenek, nem is reagálok rá.


Üdv mindenkinek, és további szép napot. Remélem, aki leendő munkavállalóként a Mekibe megy dolgozni szerencsésebb főnököket fog ki, és örömmel fog visszagondolni Mekis napjaira! Szisztok!

forbidden 2007.06.29. 11:01:09

Tudjátok ti parasztok, ebben a szidalmazásban csak az undorító, hogy holnap, vagy akár ma is már ott találkozhatunk veletek a mekiben, amint extra Big Mac menüt vesztek cappuccinoval, persze csak édeskével, mert az egészségre is ügyelni kell - örülhettek, amíg a mekiben dolgozók nem nyitnak fórumot a paraszt vendégekről; meg kell hagyni, szerencsére kevesebben vannak, mint a normálisak...

picur20 2007.06.29. 13:17:24

Nem értem ezt az egészet.Tudta, hogy nem kap szekrény, vagy ha olyan cucot visz magával ami értékesebb elzárathatta volna és műszak végén megkapta volna. Ha meg már eltűnt legálább aznap szólt volna és nem 2 napra rá.Így már mondhat bármit nem tudja bebízonyítani, hogy a mekiből volt valaki.
Akik szidják a meki dolgozoit a viszelkedésük miatt annak azt tanácsolom,hogy menjenek csak 1 műszakot dolgozni és megtudják, hogy milyen parasztok az emberek.Annyi tisztelet nincs bennük,hogy annyit mondjanak,hogy szia és amikor megkapja a zabálni valot, hogy kösszi.
Annak aki az iskolai végzetséggel kapcsolatban írta a véleményét:
Nem hiszem hogy bárni közöd lenne hozzá hogy kinek mi a végzetsége.Legalább dolgozik és valamit kell dolgoznia az embernek, mert máskép nem él meg a mai világban.Kivácsi lennék hogy te mit dolgozol(ja és milyen a végzetséged) ha egyáltalán dolgozol!

nyunyógomez · http://indafoto.hu/arecibo 2007.06.30. 16:51:32

Naja.A lányom tavaly melózott mekiben(Lurdy),másfél hónapot,jóságos rébusz segítségével.Kapott is érte nettó 12000 Ft-t.Mertünk szót emelni rébuszéknál,s a válasz csak annyi:elcseréltük a neveket,sajnáljuk!A mekifőnök le se sz@rt minket.Erről ennyit.

Konkretcsavo 2007.06.30. 16:54:52

Vettem a fáradtságot és végig olvastam minden hozzászólást.(van 1 pár)
Szal csak 2 dolgot mondanék.

1 Mekis srácok felháborodását nem értem. A postban sehol nem állítja a tisztelt szerző hogy minden mekis 1 hülye tapló csupán annyit hogy a vezető 1 paraszt volt, amivel maximálisna eggyet értek ha a kollegák előtt alázta le a kiscsajt. Ilyesmi négyszemözt illik megbeszélni még akkor is ha elküldi a faszba éppenséggel....
2 Sok helyen dolgoztam már, annak ellenére hogy még csak 23 vagyok. Építőipartól kezdve, rendezvény szervező cégnél, vagy akár szállodában recepciósként szal sok helyen. Mindenhol voltak jó arcok és rohadt nagy balfaszok is. A meló az életre nevel és ebben az esetben ez 100%-ig bejött. A dolog ami a kushugoddal történt ultra szopás de hát ez van. Geci az élet viszont mindent kamatostul visszafizet :)


Amiért én személy szerint örülök a postnak az az hogy kiderül belőlle milyen szemetek is ezek a diákközvetítő cégek. Egyszer én is rajtuk kersztül kerestem melót... Tanultam belőlle, most már inkább magam bújom az állás hírdetéseket :) Igenis lehet jó állást találni ahol megbecsülnek de ez rajtad is múlik. Én teketóriázás nélkül fel mondtam ha nem tetszett a meló (lehet ezért volt már ennyi állásom :P )és mindig találtam másikat ami nekem megfelelt. Egyébként itt jegyezném meg én építőiparban szerettem a legjobban dolgozni... ott mindig van meló és baromi sokat lehet belőlle tanulni. Na meg később marha sokat spórolhatsz ha ki tudod magadnak tapétázni a szobád.

Konkretcsavo 2007.06.30. 17:01:15

Még 1 jó tanács. Ha írsz 1 hozzászólást, soha ne legyél annyira lusta állat, mint én voltam, és vágd be wordbe, mert aztán éghet a pofád a helyes írási hibák miatt :)
Mindenkitől bocsi.

Big Mac 2007.07.01. 15:56:07

Üdv Mindenkinek!
Én nem értem ezt a sok vádaskodást. Én 4 éve Rébuszos vagyok, nekem semmi problémám se volt velük. Minden hónapba megkapom rendesen a béremet. Visszatérve a Mekire, mindenki szidja milyen szar, mégis mindenki hozzánk jön zabálni. A kiszolgálás lassú? Az ételünk szar? Van megoldás!!! TESCO 0-24 Lehet venni kenyeret, felvágottat, paprikát és lehet otthon enni. Ezen is ellehetne gondolkozni a kedves vevőknek, mielőtt beállnak éjszaka a Drive útra úgy hogy tudják előre minimum 1 órát fognak várni! Jó elmélkedést!!!

bzsoltjoe 2007.07.02. 23:54:56

BigMac legyszives irj egy par reszletet(bzsoltjoe@freemail.hu),pl hogy mukodik a kifizetes,kell-e adokartya stb. en is gondolkodok egy ilyen munkahelyen.

Azabu 2007.07.04. 11:11:57

Ehhez értünk mi magyarok, mindenki hibás az elkövetett dolgokban, kivéve jómagam. Ha lopok a bankból, biztos a bank a hibás. Ha motorral elvágódom, biztos az út szar. Ha hótrészegre leiszom magam, biztos leitatott valami büdösparaszt. De én ártatlan vagyok mindenbe, hát akkor kövezzetek meg. Ennyi!

A hölgynek (Lottinak) ez egy jó lecke volt, ha ilyenek nem történnek az emberrel, a büdös életbe egy kis magatehetetlen fabábú lesz. Majd meglátjátok, még pár év, és ő fog szopatni titeket, de úgy apai módszerekkel rendesen. :)

Azabu 2007.07.04. 11:18:34

Na azé' nem ke' komolyan venni azt, hogy szoptani fog titeket, ezt csak azért írtam, hogy az ilyen eseményekből tanul csak igazán az ember. A másik meg szerintem egy oltári nagy balfasz volt az aki kimondta azt, hogy "Az okos ember más hibájából tanul, a buta meg a sajátjából". Hát ez egy akkora faszság, mint ide Zimbabwe. Én is a saját balgaságaimból tanultam meg már néhány dolgot, és nem abból, hogy a másik ürge éppen mit tesz, vagy mit tett. Na persze, ha valaki kiugrik a tizedikről, azért ezt nem próbálom ki, hogy milyen. :) De azért lássátok be emberek, ti se azért vagytok/lettetek felnőtt emberek, mert apuci anyuci úgy nevelt. Másodsorban igen, ők bekonfigolják az embert az alapvető dolgokra, de mindenki a saját sorsát alakítja, és abból tanul, ezt nekem ne cáfolja meg senki se...

Azabu 2007.07.04. 11:21:48

Amúgy én is járok Mekibe, mert néha jó, és megkívánok egy kib*ott sajtburgert. De ugyanúgy megkívánok néha egy tál pudingot vagy egy bazi nagy adag pörköltet jó sok nokedlivel. Úgyhogy a Meki az VAN, éljetek/éljünk vele együtt, akinek meg nem teccik', az rúgassa valagba magát, hogy a Marsig meg se álljon.

Azabu 2007.07.04. 11:24:43

A másik meg, én is járok Mekibe, és megkívánok néha napján egy kib. sajtburget, vagy egy nagy burgonyát, de ugyanúgy megkívánok néha egy jó vaníliás pudingot, vagy egy bazi nagy adag pörköltet jó sok nokedlivel. A Meki velünk él, úgy mint a Tesco, a sör, a zacskó csipsz, vagy a csomagolt saláta. Akinek meg nem teccik', az rúgassa valagba magát úgy, hogy a Marsig meg se álljon.

Azabu 2007.07.04. 11:26:03

Na én barom, nem jelent meg az előző hsz-em, bocsi az ismétlésért... :)

Azabu 2007.07.04. 11:36:35

Jah és még valami csókollak benneteket: én is lehúztam Mekibe 2 kemény évet, diákként, a Rébusszal smmi gondom se volt, mindig időbe ki lettem fizetve, és mindig annyit fizettek, amennyi járt. A kollegákkal/kolleginákkal nagyon jóba voltam, és törekedtem is arra, hogy ne csináljak trágyatalicska hangulatot az étterembe. Persze ebben a vidéki Mekiben is voltak húsparasztok, de már hol nem lehet ezeket megtalálni? Vendégek közül is, és alkalmazottak közül is. Jah a másik meg, aki beleszart az egészbe, az az étterem tulajdonosa volt (pontosabban az étterem bérlője ugye, mert ezek az étteremtulajoknak hívott faszarági emberkék csak bérlik a helyiséget), és két kedves étteremvezetője és -helyettese. Na ők hárman csak ugatni tudtak, meg észt osztani, arról hogy kilenc húst kell lerakni, nem tizenkettőt. (Régen kilenc volt a norma, most nem tudom mennyi.) Nem telt bele másfél óra, kedves étteremvezető-helyettüsnk lezúzta a tizenkét húspogácsát annak rendje módján. Én meg elég nagyszájú beszólogatós srác híében álltam, és ezt sem tudtam szó nélkül hagyni. Természetesen lettek következményei, a helyettes elnézést kért tőlem, és az egész műszaktól, hogy ilyet tett - egyszóval jól megpirítottam a képét. Másik oldalról nézve meg szánalmas. Amúgy az eset után soha nem beszélt velem csúnyán kedves vezetőhelyettesünk. De tudnék még ódákat zengeni mik mentek ott...

65IQ 2007.07.07. 10:47:15

Húha király milyen jópofa emberek vannak mi? elkezdtem elolvasni a hozzászólásokat a témához de sajnos úgy a tizedik után rájöttem hogy a társaság fele nem is volt mekiben dolgozni. És még csak hallomásból se tudja milyen az. Sajnálom a story áldozatát de talán bekéne vallani anyunak vagy nővérkének hogy mire ment el az az utalvány. És akkor nem születnének ezek a városi legendák. Tudod mint hogy a májkrémbe csigahús van... Mivan mégis mennyi csiga kellene ehez?
Szerintem a meki jó választás ha kell a lé a kölyöknek hiszen úgyse toltartóra kell meg egy új körzöre hanem másra mind tudjuk. Kevés a lé? el lehet menni ha marad valaki minek sír lépjen ne nyafogjon. És nem kell ledolgozni semmit levonják hát tegyék! és akkor milesz húha

65IQ 2007.07.07. 10:59:48

még annyi igen én dolgoztam ott pont ott a kerepesi mekibe élek nem ettek meg és nemvagyok érzelminyomorék pedig velem is ordítottak párszor de akit 18 évesen ez felkavar részvétem. 18 évesen még anyámék se hatottak meg nemhogy a főnököm. ha valami eltűnik és elmész haza majd másnap keresed? ez seholsem működik. ébresztő szóval mindegy a család segítsége sajnos ez sehol nem működik egyébként meg én 3 évet voltam ott és nekem bejött könnyű munka és diákként a lóvé is jó volt arra pont elég amire minden 18 éves fiatalnak kell és ez nem tanszer bár talán a szer játszik néhányunknak. a kedvencem egyébbként az amikor az iskola küld ki valakit a makibe melózni? mivan? ez kamu a meki semmilyen iskolába nem elfogadott gyakorlatihely. hacsak nem a gyogyóban. Ja a másik a rendőrségi feljelentés jó ötlet miért nem volt hiszen akkor látszott volna a komoly szándék bár a rendőrök jót mulattak volna a sztorin hiszen sántít. nameg mivel valószínüleg a sztori kamu így nem lett feljelentés csakhát ezt könnyebb volt mint azt mondani bocsi elhagytam elköltöttem másra:-( ugye na ennyi

HAL 2007.07.22. 14:16:56

A Fövárosi önkormányzat cége a BP.film is megéri a pénzét.A minimálbérhez közeli munkabérek,rendkivül érdekes a cafetéria rendszerük,ami elvileg egy béren kivüli juttatás,itt nem!A fizetés terhére lehet kérni,több dolgozo kölcsönt vett fel a banktol hogy megélhessen,ha nem tetszik el lehet menni-mondják.A lényeg hogy a felsö vezetés jol megél.Port, és társai,a z egész bp film az ö zsebüket gyarapitja.Évekkel ezelött Port egy tolvonással megszüntette a délutáni potlékot is.

videkipesti 2007.07.27. 14:08:35

Kedves Hal!

A hozzászólásod irásra késztetett. Mammutról vagy Corvinról beszélünk esetleg? Ugye nem büfében vagy pénztárban dolgoztál? Mert ha igen, a pénzre nem lehetett panasztod.... ;)

HAL 2007.07.28. 09:52:05

Szia Vidékipesti,nem a fent emlitett munkakörökben dolgoztam...

torghelle 2007.07.28. 19:20:24

Azért nem olyan szar a meki ha valaki diákmunkát keres. Ezekben a köcsög rabló hajcsár éttermekben örülnek ha valakit be tudnak nyomni kasszázni, mivel rengeteg hugyagyu idióta dolgozik náluk főállásban. Én kialakítottam egy jó kis csapatot, akikkel elég jól lehet húzni, fizuval együtt havi 150-200ezer simán összejön. Az éjszakás hét pedig maga a Kánaán. Senki nem akar a drive-on rbotolni éjjel, mert tömegesen jönnek a a hulla részeg vendégek, megy az ugatás, hogy miért kell egy órát várni a zabára, miért kökemény a kikúrt szendvics (azért, mert 3órája rohad a csúszdában te barom!!!) stb... Mi viszont pont ezt imádjuk: a manager döglik az irodában, miközben ZSEBRE kiárusítjuk az éttermet. Ilyenkor egy erősebb héten simán összejön 50-60ezer, reggel pedig csak röhögünk a buzi manageren, hogy pofázik pl a koszos toaster miatt. Diákmunkának végül is elég jó, de hogy egy ilyen lepratelepen rohadjak évekig az felejtős.

Bare 2007.07.28. 20:01:42

Hát igen. Észrevettétek, h azok, akik a Mekit képviselik a hozzászólásaikkal még helyesen sem tudnak írni?! Húztam én is az igát már Mekiben és pont ilyen tajparasztok voltak a kedves munkatársak... (természetesen tisztelet a kivételnek!)
Nem tanácsolom, h bárki ott dolgozzon. Csórás a másik kasszájából, hülye elavult szabályok arra, h hogy is kéne szakszerűen lerakni azt a húst a grillre... Persze az első sárga névtáblás nagy kegyesen leereszkedik ("végre van alattam is vki, most én ba*ztathatok vkit, jee!!!") és kioktat, mintha legalábbis az egyetemen tartana előadást... Higgyétek el srácok, röhejesek vagytok, miközben azt magyarázzátok nagy fontoskodva, hogy hány fokos is az a toaster +- akárhány fok...

ua571 2007.08.03. 13:08:30

Üdv Mindenki,

Mielőtt beszállnék a kialakult mekis vitába :) közlöm, hogy nem dolgozom az érintett étteremben, sem semmilyen mekiben! Állást sem foglalok, ha alaposan elolvassátok, amit írok, és meg is értitek, akkor egyértelmű lesz, hogy ezek csak tények.

A storyhoz szólnék egy-két szót. Először is nagyon sajnálom a lányt, akivel megesett ez az eset, (tapasztalatból mondom), hogy sajnos hasonló lopás esetében ez pont így zajlott volna mással is. Nem tudom, hogy nekik volt-e (elvileg kötelező) munkába állás előtti orientáció, ahol elmondjanak bizonyos szabályokat, lehetőségeket, és kötelezettségeket. Péládul, hogy nem minden nyári munkásnak tudnak zárható szekrényt biztosítani, melyben elzárhatja az értékeit, viszont van erre lehetőség (pl. főpénztár), ahova be lehet záratni a telefont, pénztárcát, egyebeket. Ha nem volt ilyen tájékoztató, az már problémás, de ha volt, akkor nem mellékes, hogy miért nem tudott élni ezzel a lehetőséggel, már ha volt ilyen! Erről egy-két részlet bele kerülhetett volna a cikkbe.

Alapjában véve minden az emberek hozzáállásán múlik. Hogy szar-e a mekis munka? erről nyilván nem fognak egyezni a vélemények, elég csúnya is lenne :)
Nyilván, aki 2 diplomával ebből tartja el a családját, az máshogy áll ehhez a kérdéshez, mint aki nem tudja jobban elb*ni a nyarát, és közben még az sem elég, amit megkeres, hanem mellé nyúl súlyos ezreket, melyeket majd a vezetőségnek kell megfizetni, mert meg kell!!! Jó móka nyilván, aztán szívjon az, aki ugyanabból él, mert nehogy azt higgye bárki, hogy a "fehéringes" vezetők aztán jobban meg lennének fizetve, lóf*t. Persze, csak azért megy oda, hogy lenyomjon 2 hónapot, pénzt keressen, és le se sz*rja a munkahelyet csak, h mennyit tud nyúlni, az sefteljen csak nyugodtan, mást úgysem fog tudni lelkiismerettel végezni. Egyébként meg amíg ugyanez a hozzállást kapja a dolgozó a pult másik oldaláról is, addig hova legyen fene nagy munkakedve, he?

Ennyi voltam...
Üdv.
süti beállítások módosítása