Tékozló Homár

Még a zsírosdeszkát is felütik

2007.08.02. 03:37 | jackyll | komment
képünk illusztrációÚjabb mérföldkőhöz érkezett a Homár. Azt ugyanis remélni sem mertük, hogy egyszer vki vendéglátóiparilag feljelent egy zsíroskenyeret, pedig Szatyi épp ezt teszi alant, Kapolcson találták. Rutinos helyszínelőkhöz híven nejlonzsacskóban szerették volna megőrizni a bizonyítékot, de sem azt, sem panaszkönyvet nem kaptak. Bárcsak lenne róla fotó:
Hétvégén meglátogattuk a Művészetek Völgyét, és megintcsak igazolódott egy előítéletünk. Nevezetesen, hogy a régi balatoni büfések itt találtak menedéket a kiadatás ellen, amit az emberiség elleni bűntettek miatt indítottak ellenük. Szombaton éjjel ugyanis Kapolcson, a Taliándörögdre vezető út és a főút kereszteződésében levő Csipszer nevű kocsmában próbáltuk eltölteni az időt a dörögdi busz indulásáig. Vételeztünk némi fröccsöt meg egy kis hagymás zsíroskenyeret. Gondoltuk, azt nem lehet elrontani. Tévedtünk. Az nem lepett meg, hogy a zsír a kenyéren a hidegen sajtolt kockadobozos volt, de hogy a hagyma hogyan lett mosogatószer ízű, azt a mai napig találgatjuk.

Vissza is vittük a pulthoz és megkértük az üzletvezetőt, hogy legyen már szíves a panaszkönyvet előadni. Erre azt a választ kaptuk, hogy panaszkönyv nincs, inkább adna még egy szelet zsíroskenyeret. Mondtuk, hogy mi inkább mégis a panaszkönyvet kérnénk. Nem kaptuk meg. Visszamentünk az asztalhoz, aztán arra jutottunk, hogy akkor kérünk egy nejlon zacskót, és eltesszük a maradékot, aztán másnap utánnaérdeklődünk valahol a szervezőknél, hogy mi ilyenkor a teendő. A kocsmárostól a kérésre azt a választ kaptuk, hogy mi itt ma nem kapunk semmit, és ennek inkább örüljünk. Ezek után nem feszítettük tovább a húrt.

Előző évben ugyanez a történet játszódott le a vigántpetendi sátorban. A sültkrumpli helyett kaptunk valami többször melegített extrudált fűrészport. Talán krumpliporból készült valami volt többször olajban melegítve. Ott is másik adagot ajánlottak, ott ezt elfogadtuk, az is olyan volt, ezek után volt némi fenyegetőzés, de negyven perc alatt hozzájutottunk a panszkönyvhöz.

A teljességhez azért hozzátartozik, hogy Kapolcson a malomkertben tavaly nagyon jó sültet ettünk puliszkával, Dörögdön meg a Katica büfében az éjjel-nappal kapható hamburgerük többször életet mentett. A helyiek még mindíg kedvesek, a háziakkal lehet fröccsözni, a háziasszonyunk tavaly a lányaival ingyen palacsintát sütött a lőtéren. Szőke Andráséknál meg főzőverseny után ingyen lehet elfogyasztani a szinvonalas pályaműveket. Ezt azért még hozzáfűzném ide a végére, mert nem szeretném ha az egész fesztiválra nézve valaki negatív végkicsngést érezne a levelemből.
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ertekelem · http://www.ertekelem.hu 2007.08.02. 05:40:51

Mondjuk pont a Csipszer nincs fent. Viszont tobb mint 10000 etterem mar fent van..
www.ertekelem.hu/index.php?cat=78&

itt lehet értékelni.. és persze nem csak negatívat.. ..
Jó tudni, hová ne menjünk de még jobb lenne tudni hová menjünk :)

Sir Mortzosch 2007.08.02. 06:43:39

Persze lehet az is, hogy hullarészegen vagányak voltak és önérzetes fogyasztót akartak játszani, mivel sem izét sem bűzét nem érezték az elfogyasztott zabának.
12-en lehettek, mindenkinek maradt egy emlékfoszlány, összerakták a sztorit és voilá! ez lett belőle!

Megdobbent 2007.08.02. 07:33:42

gothic lehet, hogy kapisgalja...

Vinitor · http://omagyar.blog.hu 2007.08.02. 07:47:58

kapisgálja vagy sem, nem számít, a nagy számok törvénye itt is áll
a művészetek völgye túlnőtte önmagát ilyen szempontból
a kaja méregdrága, és az emberek úgyis megveszik (mondjuk nem tudom mennyibe lenne egy hátizsákba bepakolni a kész szendókat és azt elvinni, de mindegy), mert enni kell, és ha van pár hőbörgő, nem baj, mert van párszáz másik, akit csak az érdekel, hogy valami szart rakjanak a gyomrukba
esetleg szó szerint is érthető

JohnnieWalker 2007.08.02. 08:05:03

"zsír a kenyéren a hidegen sajtolt kockadobozos volt" hidegen sajtolt növényi olajról már hallottam. De hogy hidegen sajtolják ki szegény cociból a zsírt... megdöbbentő.
Egyébként biztos nem gondolta a gazda, hogy a fröccsöző, zsírosdeszkázó kompánia ilyen végletekig igényes, különben ott rögtön nekiállt volna friss zsírt sütni a kedvetekért.

VIC20 2007.08.02. 08:24:49

Gyönge volt! És a felügyeleti szervek? A jegyző? Legalább nála tegyél panaszt,m ha másért nem, a panaszkönyv hiányáért!

VaReG4 · http://morbidia.blog.hu 2007.08.02. 08:25:40

"a fröccsöző, zsírosdeszkázó kompánia ilyen végletekig igényes"

:)))))))))))


Ez a post monnyon le.

Dr Kangörény 2007.08.02. 08:32:22

Panaszkönyv? Faluban? ha-ha-ha

ekkerjoz 2007.08.02. 08:33:30

Ja, nem vagytok tudatos vásárlók vaze, ha nincsen panaszkönyv az ötvenforintos zsírosdeszka mellé, tessék feltűnést kelteni, jó hangosan reklamálni, veszekedni és a kenyeret, mint frizbit bevágni a vendéglátós arcába, oszt jónapot. Ha éhes voltál, fogadtad volna el a javított kiadást, ha balhét akartál, miért nem csináltál jobbat, amatőr.

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.08.02. 08:35:31

A dörögdi Katica büfé a legjobb hely a Művészetek Völgyében. Tavaly sikerült a fél napot ott eltöltenünk, és biztos, hogy idén is meglátogatjuk majd. Hétvégén megyünk :)

A Lyukastorkú Rézfaszú Bagó 2007.08.02. 08:55:04

Azé' elég meleg úgy nyitni hogy add a panaszkönyvet. Mé'nem kértél egy másikat aztán ha az is szar akkor már lehetne anyázni kicsit.

undibajsz 2007.08.02. 09:20:25

Aki a Művészetek Völgyébe jár szórakozni, az sikeres ember nem lehet.

kamusamu 2007.08.02. 09:24:55

azért sztem gáz egyből a panaszkönyvért rohanni. Ez olyan megmondalak apunak dolog, nem? Panaszkönyvvel csak akkor értek egyet, ha a kiszolgálás lett volna nagyon tahó de így... basszus otthagyod a kenyeret, vagy megmondod, h adjanak helyette freccset. Ahogy a leveledből kiderül nem is lett volna gond a csere. Gáz a post.
monnyon le

Taktikai Reset 2007.08.02. 09:28:01

Pár hónapja szolid esküvői bulin (nem volt előre rendelve kaja) voltunk egy vidéki, élőzenés étteremben/mulatóban.

Amikor a tulaj látta, hogy nem nagyon fogy az ital, bevetette a klasszikus "ingyévan az agyonszikkadt-agyonsózott-avasodott" zsíroskenyér-trükköt.

bizonytalan  2007.08.02. 09:32:07

rágalom, rágalom...

aki meg Kapolcsra megy deszkázni, na az egy igazi balfasz.

Avenarius 2007.08.02. 09:46:31

faszt. szatyinak igaza van, aki meg a mocsok gagyit védi, azt bassza at minden kereskedo egesz eleteben.

Avenarius 2007.08.02. 09:47:41

f@szt. szatyinak igaza van, aki meg a mocsok gagyit vedi, azt verje at minden kereskedo egesz eleteben.

Tibivagyokmeg 2007.08.02. 10:00:28

Mennyibe kerül ott egy zsiroskenyer?

bizonytalan  2007.08.02. 10:01:36

25 bivalybasznádi forint.

ex-Zep 2007.08.02. 10:03:49

Általában az a véleményem, hogy a rendezvény egyre inkább a gagyi szinvonal felé halad, legalábbis ami az ellátást és a vásárt illeti. A vendéglátósok a 20 évvel ezelőtti balatoni büfések bunkó-lenyúlós színvonalát is überelik. Tisztára olyan lesz ez is mint a Forma1.

Der Beste 2007.08.02. 10:21:31

Ha valaki a panaszkönyvet kéri, mert nem ízlik neki a zsíros kenyér, az nem normális.
Csináljon magának otthon, olyan zsírból s hagymából, amilyenből szereti, azt akkor nem éri csalódás.

A legjobb zsíros kenyeret 6 évvel ezelött ettem Balatonfüreden a Hatlépcsősben. Egy laza 6 órát töltöttünk ott, fehérbort iszogatva , s zsíros kenyeret eszegetve.

gentry 2007.08.02. 10:43:48

Én még soha nem kértem sehol a panaszkönyvet, és asszem nem is fogom. Legközelebb nem megyek oda, oszt jónapot....

ekkerjoz 2007.08.02. 10:46:21

Nahátakkor, elmondanám, hogy huszonvalahány éve a világ legjobb zsíroskenyerét Pécsett a Nemzeti Színház melletti István Pincében lehetett enni, veresborral, nagyon ócsón, de annak a helyén is valami lottózó lett, ..sszák meg.

The AVE 2007.08.02. 10:58:53

Mindegy az, h zsíroskenyér, üres zsemle, vagy bélszín libamájjal. A cucc be van árazva, azért vársz egy színvonalat, azt illene produkálni.
Mondjuk én is megkóstoltam volna a javított kiadást, véletlenül is belecsúszhat egy poshadt hagyma, nem fogja előkóstolni a kocsmáros mindegyiket. Aztán ha az is szar, akkor mehet a reklamálás.

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.08.02. 11:03:29

ekkorjoz!

Miről beszélsz? Én májusban még rendszeresen menüztem az Istvánban. Jó kis leves egy jó kis főzelékkel.

szvsz 2007.08.02. 11:04:25

Nahát! Hogyhogy nem vágtad be egyből a zsírosdeszkát a piros és a fekete cimkés viszki közé?

butter 2007.08.02. 11:32:47

panaszkönyvet kérni ősi románn szokás.ráadásul manapság már semmi jelentősége, mert ha beleírsz, az max a tulajig jut el, neki nincs kötelezettsége, h ezt bárhova tovvábítsa(kermi, akármi).abba lehet belekötni, ha nincs panaszkönyv..de egy zsírosdeszka miatt??

butter 2007.08.02. 11:35:11

beirom ujbol, mer nem jelent meg:
panaszkönyvet kérni ősi románozós..ráadásul semmi értelme, mert a beírt panacs max a tulajig jut el, ő meg leszarhatja, mert nincs kötelezettsége, h bárhova(kermi, fogyvéd) is továbbítsa.akkor van értelme kötözködni v. eljárást indítani HA nincs.DE egy zsírosdeszka miatt??

butter 2007.08.02. 11:36:13

én ezt nem értem..mostmeg dupláztam.NA ez tényleg román volt.bocs.

The AVE 2007.08.02. 11:47:02

Mint írtam volt, nem az a lényeg, h zsírosdeszka, hanem az h rossz minőségű termék. Korrekt eljárást lásd fentebb.

Zsírmester 2007.08.02. 11:52:12

Egyetek minél több házizsírt, na. Nyomás ki a piacra, akinél nincs gyesznó.

herodes · http://www.gamblers.hu 2007.08.02. 11:54:41

butter, te ezt igen rosszul tudod, a panaszkönyvi bejegyzések eszkalációját nem a tulaj szabja meg, hanem a törvények, és az bizony a jegyzőig vezet. Ha kap egy ellenőrzést, és a vásárlók könyvében nem stimmel a bejegyzések sorszámozása, a jegyző pecsétje, vagy bármi, ami a hitelességével kapcsolatos, akkor elég rendesen picsánrúgják a kereskedőt.

Ez a hozzáállás, meg amit itt írogatnak, az igen undorító. Ha nekem valaki valamit kiskereskedelmi úton pénzért ad, akkor jogom van reklamálni, ha szar minőséget kapok, függetlenül attól, hogy az ügylet milyen névértéken történt.
Más kérdés persze, hogy talán okosabb hozzáállás lett volna elfogadni a második kenyeret, és csak akor reklamálni, ha az is szar, de azért vegyük figyelembe:
- A vásárlók könyve kiadásának nem kritériuma a panasz. Akármit beleírhatsz, és akkor is kötelesek neked odaadni, ha nincs is sérelmed.
- Összeghatár sincs. Ha egy forintért fogpiszkálót vett a vamzer és azzal elégedetlen, akkor is oda kell adni a vásárlók könyvét.

A másik meg, hogy annek a kereskedőnek, akinek nem tetszik, hogy ha szart ad, anak következménye is lehet, még akkor is, ha csak zsíroskenyérről van szó, le köll tépni az ajtaját, és elvágni a kábelét.
Meg azoknak is, akik az ilyen helyzetekben a mocskos kis sunyizó, köcsög zsíroskenyérárusokat védik.

efff_ · http://eff.hu 2007.08.02. 12:03:39

engem pénteken evett oda a fene. gondoltam ,a hosszú út porát lemosom egy sörrel, meg egy jagerrel. A sör 460 ft volt, soproni, dobozos. A fél decis jager 700 (!). No, mondom, fesztivál van, be kell nyeljem, ha ezt választottam. Ezzel nincs is baj. Ám amikor a pultos csajszi kitölti a jagert, ami pohár harmadáig se ért, rákérdeztem, ez miért van, mire ő: mert ez az utasítás. Kérdem az üzletvezetőt, hogy tényleg a feles az még négy cent sincs? Mire kiadja az utasítást, jólvan, most az egyszer töltsé még rá. Komolyan, ez a mentalitás kell ott is? illetve nekem sehova se kell.

spájdernecc 2007.08.02. 12:19:31

effraim 2007.08.02. 12:03:39
basszus, hol jártál?
be kell menni bármely egész évben üzemelő ivodába, és nem érnek ilyen atrocitások.

efff_ · http://eff.hu 2007.08.02. 12:51:30

spájdernecc, a Pecsa színpadánál, Monostorapátiban, a focipályánál. Aztán persze, bent a faluban( meg a többiben), normálisak voltak az árak ( korsó soproni 280, jager 500), de azért ez pofátlanság. Csak azért szivatják meg az embert, mert kimegy egy helyre, és nincs konkurencia?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.08.02. 13:11:58

hu ott Pesten a nyugati kornyeken micsoda zsirosdeszkakat ettem, persze rizling kisfroccsel
meg sargaborsofozelek egerben a santoferben feltet nelkul csak zsirral meglocsolva
/jovan csak nosztalgiaztam, mert itt a hulye amerikaiak nem is ismerik a zsirosdeszkat/
sorry

spájdernecc 2007.08.02. 13:15:05

effraim 2007.08.02. 12:51:30
csak azért kérdeztem, mert 18 év tapasztalata alapján mopndhatom, hogy valóban valami tetűládát fogtál ki.
sajnálom

suo tempore 2007.08.02. 13:22:02

vazz...ennyire uborkaszezon van? nanemá!

Tavimajom 2007.08.02. 13:48:55

Csipszer... Jó volt a rántotta... Egyébként sörből csak csapoltat...
Viszont a Zsákos nevezetű helyen NE EGYETEK Kapolcson. 950 ft a rőzséshú-fél adagnyi mennyiség... Ezressel fizettem, kiscsaj önkényesen nem adott vissza... :S

gy.katalin 2007.08.02. 14:18:29

Én is voltam ugyanebben a vendéglátó egységben, nagyon korrekt volt a kiszolgálás, zsíros kenyeret is ettem, tócsnit és sült húst is. Mindennel elégedett voltam. Szerintem, el kellett volna fogadnod a cserét, vagy visszakérhetted volna a pénzt. Én egy egész estét töltöttem ott és nagyon jól éreztem magamat. Szóval, ne általánosítsunk...!!!!!!!!!!!!

eMM2 2007.08.02. 16:37:20

De legalább senkise szart bele a zsíros deszkába nem úgy mint a siófoki zuhanyzóba.

MADcat 2007.08.02. 18:45:11

A magyarnak a szart is lehet adni újracsomagolva, ha akciós....

amon31 2007.08.02. 23:16:52

Nos, lenne néhány hozzáfűznivalóm... Mindeddig nagy Homár-olvasó voltam (bár sohasem szóltam még hozzá), ahogy azonban ezt a kis szösszenetet elolvastam, egy világ dőlt össze bennem... Ugyanis én bizony szem- és fültanúja voltam ennek az "inzultusnak", a pult előtt iszogattunk az első aztaloknál, amikor felfigyeltem erre a beszélgetésre. A lényeg: a pultos valóban nem adott panaszkönyvet, de rögtön felajánlotta, hogy vagy visszaadja a pénzt ( 50 Ft), vagy ad egy másikat, de te ezt meg sem hallotad + miután tovább kérted a panaszkönyvet, a pultos közölte, oldjuk meg valahogy, mert panaszkönyvet nem tud adni....Ezután kértél egy zacskót, amit szintén nem kaptál (én sem adtam volna, hiszen akkor már nyilvánvaló volt a kötözködésed...), és persze szó sem volt fenyegetésről, sőt..... kedves Homár, sajnos az a sanda gyanúm támadt, "kicsit" kiszínezted ezt a "sztorit", sajnálom, hogy már a Blikk szintjénél tartotok.....

butter 2007.08.02. 23:29:49

herodes: tetszett a szó:eszkaláció, mától használom, ahol csak tudom, bővítem a szókincsem:)) nem védek senkit, legkevésbé a kereskedőket, mert a 99% egy cigány(nem szó szerint és nem, nem vagyok rasszista) ott vágnak át ahol tudnak..csak sajnos a régi időkkel ellentétben a mai jogszabályok és törvények nem védik annyira a fogyasztókat, mint régen.Régen kötelező volt beküldeni egy példányt a panaszkönyvből szervhez, aki kivizsgálta és eljárást indított, ha kell.
ma már sajnos egy forgalmazó nem kell, h elfogadja amit mondjuk a KERMI mond, hiába hibás egy termék..lehet menni akárhova, de a megoldás a boltos kezében főként:ha jó fej segít, ha nem akkor nem..

Terveüdekszi 2007.08.03. 02:32:12

Zsíroskenyér végett panaszkönyvet? Szánalmas. Bónuszként még reklámozod is az ostobaságodat/bunkóságodat. Gratulálok.

Angelo_ 2007.08.03. 07:30:55

Idézet: "Kapolcs tizenötmilliós gyorssegélyt kap a civil szervezésű művészeti napokra, mert a költségvetés nem állt össze. Mellesleg a civil attól civil, hogy nem állami pénzből működik. Állami civilek Magyarországon kívül alighanem sehol a világon nincsenek is."

spájdernecc 2007.08.03. 10:04:18

Angelo_ 2007.08.03. 07:30:55
Miután a megpályázott, elnyert, leszerződött (!) pályázati pénzek zöme nem került kifizetésre...
ez a fél mondat azért hiányzik

Majmász Gedeon 2007.08.03. 11:03:26

cikkíró:
nejlon zacskót = nejlonzacskót
utánnaérdeklődünk = utánaérdeklődünk
mindíg = mindig
szinvonalas = színvonalas

Látom, téged se tanítottak meg rendesen magyarul...

LaNdo 2007.08.03. 11:28:06

Én is le akartam szólni a srácot, de úgy fest már megtettétek elegen.

elef 2007.08.03. 16:59:55

Wazz, sültkrumplit ki rendel egy lepattant kis ideiglenes büffencsben? Kerested a bajt...

Bérgyilkos Bohóc 2007.08.03. 23:54:52

Nem ízlett a 40 Ft-os zsíroskenyér, meg a 80 Ft-os sültkrumpli ezért rögtön vered az asztalt és követeled a panaszkönyvet?Úristen!Egy kicsinyes, szarevő tahó vagy barátom.Te olyan tipikus feljelentős fajta lehetsz.Isten óvjon a fajtádtól, még szerencse, hogy elmúltak "azok" az idők.

noob 2007.08.04. 20:30:20

Kezd higulni a homár :( Már minden butaságot kitesznek :(((

2007.08.06. 18:12:35

gy.katalin 2007.08.02. 14:18:29
"...Én is voltam ugyanebben a vendéglátó egységben, nagyon korrekt volt..."

Csak panaszkönyv helyett fenyegetés volt. Amúgy biztos korrekt.

Kutyi 2007.08.07. 11:50:08

Szerintem nektek "zsirosdeszka a la E412" volt a menűtök.
süti beállítások módosítása