Az alábbi történet annyira abszurd, hogy akár igaz is lehet. Mondjuk azt a Homár nem fogja fel, ha vkit pofára nem akarnak beengedni egy szórakozóhelyre, az miért akarja mindenáron otthagyni a pénzét. Az meg végképp különös, miért megy vissza vki, miután megverték, hogy újra megverjék, de mindegy is, olvassák a hét horrorsztoriját a Zöld Pardon biztonsági őreiről és "dresszkódjukról":

Az eset 2007. augusztus 26.-án történt a Zöld Pardon bejáratánál a Doorman-Sec Kft. alkalmazottai és köztünk. Este 9 és fél 10 között érkeztünk a fenti, fásított park felőli bejárathoz és ismervén a beléptetési rendszert annak a procedúrának alá is vetettük magunkat. Az első meglepetés ekkor ért, mivel engem sportcipőben, sortban és galléros ingben bár beengedtek, ismerősömet sportcipőben, háromnegyedes nadrágban és pólóban már nem, arra hivatkozva, hogy sportnadrágot visel.

Nem értettük ezt, mert senki nem hívta fel a figyelmünket arra, hogy bármifajta dress-code lenne ezen a helyen, és aki járt már ott, az épp olyannyira abszurdnak vélheti ezt, mint mi tettük. Azt gondoltuk ez sokkal inkább valamifajta személyes hatalmaskodás, ezért abban bízva, hogy a lenti bejáratnál más fogadtatásban részesülünk, ott próbálkoztunk ezután. Onnan visszaküldtek fentre, mondván csak akkor mehetünk be, ha ott beengednek minket. Tettünk hát még egy próbát, ám amikor újra megláttak minket, már a „Nem megmondtuk, hogy nem jöhettek be?!” megjegyzéssel fogadtak. Miután megkérdeztem hitetlenkedve második, sőt talán harmadik alkalommal is –a tiszteletet megőrizve és hangomat fel sem emelve- hogy komolyan a nadrág miatt nem mehetünk –e be egyikük a „ki vagy te, hogy te mondod meg, hogy ki jöhet be és ki nem?” kiáltással nekem esett és két kézzel kezdett el fojtogatni. Ismerősöm erre a karjához nyúlt, hogy azt levegye a nyakamról, mire őt ütni és rúgni kezdték.

Ezután mikor befejezték bántalmazásunkat elindultunk a helyről, ám útközben tanakodva mégis inkább arra jutottunk, hogy megengedhetetlen, jogtalan és emberi méltóságunkban sértő ez az eljárás. Úgy gondoltuk annak érdekében, hogy ez máskor másokkal ne fordulhasson elő a legkevesebb az, hogy panasszal élünk az erőszakoskodókkal szemben, ahhoz azonban tudnunk kell, hogy ki is volt akkor és ott szolgálatban –véltük mi. Így visszamentünk a bejáratnál szolgálatot teljesítő személyzethez annak reményében, hogy nevüket vagy bármifajta azonosító adatot megtudunk tőlük. Az előrelátható további bántalmazásokat rögzítendő pedig ismerősöm mobiltelefonjával filmezte titkon az eseményeket. Többszöri kérdésemet eleinte csak meg nem hallottnak tettették, majd egyikük visszamordult, hogy „mit képzelsz, nem vagyok én rendőr!”. Ekkor azonban észrevették ismerősömnél a telefont majd, hogy a felvételek készítését megakadályozzák, őt körülállták és rúgták, ütötték. Engem is megtámadtak, több ízben arcon ütöttek, hasba rúgtak. A biztonsági személyzet fenti bejáratnál munkában lévő létszáma 6-8 fő lehetett, ezek közül senki sem kelt védelmünkre; személyenként 3-an 4-en bántalmaztak minket egyszerre. Véget ennek a dicstelen történetnek az vetett-vethetett, hogy egy kisebb csapat szórakozni vágyó érkezett a bejárathoz. Ezután elmentünk a helyszínről végleg.

A történteket bizonyítani szavainkon kívül a készült –bár kifogástalan minőségűnek nem mondható- telefonfelvétellel tudjuk. Szemtanúk voltak a helyszínen de nem volt lehetőségünk őket összegyűjteni. Továbbá a Zöld Pardon (egyébként a rendezők vonatkozásában a hatályát vesztett 1998. évi IV. tv-t idéző) Működési Rendje úgy írja, a bejáratnál is készül térfigyelő kamerás felvétel. Ezt ők 24 óráig őrzik meg ha bűncselekmény vagy szabálysértés nem történik. Az esettől számított 24 órán belül jeleztük is nekik mind telefonon, mind e-mail formában, hogy ezt a fenti okok miatt megőrizni szíveskedjenek, ám a felvételről, annak meglétéről és tartalmáról ők elszámolni nem tudtak/nem akartak. A neveket tudakolván ugyanakkor a Doorman-Sec Kft. sem volt hajlandó megnevezni a történtekkor a helyszínen szolgálatot teljesítő alkalmazottait -személyes adatra hivatkozva. Ők több ízben is személyes találkozóra hívtak fel bennünket, amit azonban biztonságunkat garantáltnak nem érezve nem állt módunkban elfogadni. Úgy gondoljuk továbbá, hogy személyes találkozó amellett, hogy nagyobb kockázatot jelent nem látszik kivívni azt az eredményt, hogy mással ilyen atrocitás ne történhessen meg hasonló szituációban.

Külön fájdalmas az számunkra, hogy bár a kölcsönös tisztelet és felelős együttműködés szellemében arra tettünk kezdeményezést, hogy elkerüljük az eset ilyetén nyilvánosságra hozatalát, ha mindkét érintett vállalkozás egy héten belül nyilvánosan elnézést kér tőlünk az oldalukon egy jól látható helyen. Szentül hisszük, hogy az ilyen fajta felelősségvállalás mindkettejük reputációjának megerősödését szolgálta volna, nem utolsó sorban pedig a jövőbeli klienseik bizalmát és biztonságát szavatolni lett volna képes egyaránt. Mivel azonban e kezdeményezés süket fülekre lelt –lásd a csatolt levelezést-, azzal egyidejűleg, hogy Önöket az ügyről tájékoztatom, megküldöm ezt a levelet az összes jelentősebb médiumnak és a biztonsági céget alkalmazó összes rendezvény illetékesét tájékoztatom a történtekről. Töretlenül bízunk benne, hogy a gerjesztett félelmek által fojtogatott közhangulat közepette is önbeteljesítő jóslat lehet, ha úgy teszünk, mintha demokráciában élnénk.

Tisztelettel

dr. Kolozs Balázs és Papp László

Budapest, 2007. szeptember 6.