Tékozló Homár

Bútorvásárlás mazochistáknak

2007.09.19. 12:45 | jackyll | 60 komment
A Homár csak kacag azokon, akiknek az a legnagyobb problémájuk, hogy az új IKEA-katalógusból kinézett új termékeit elvitte a KERMI bevizsgálásra. László például majdnem 5 hónapig küzdött bútoraiért az ASKO-val, úgyhogy ő személy szerint nem ajánlja a céget:
Tavasszal lakásfelújításba kezdtem, aminek kapcsán lecseréltem, illetve lecseréltem volna a nappali szekrénysort. Sok keresgélés után megtaláltam azt a szekrénysort, amely minőségben és árban is megfelelt nekem. Ezt az ASKO nevezetű bútorokkal (nem)foglakozó áruellátó egységben sikerült.

Zéropont (máj. 5): Irány az áruház bútor megrendel, a vevő örül. Közlik, hogy 4-6 hét a szállítási idő. A vevő kevésbé örül, de erős idegzetű, így beletörődik. Kifizet.

6. hét péntek(jun. 15.): Érdeklődve telefonál, hogy mi a helyzet a bútorral. A válaszban közölték velem, hogy nem tudják.

7. hét hétfő (jun. 18.): Telefon. Válasz: Már rég itt van a bútor. Miért nem megyünk érte.
7. hét péntek (jun. 22.): Végre kiszállították a bútort. A vevő nagyon örül.
7. hét szombat (jun. 23): A vevő dobozokat szétszed, konstatálja, hogy a kisszekrény helyett egy üveges kisszekrényt szállítottak ki. A vevő ideges. Telefon a boltba, ahol közlik, hogy a reklamációt rögzítették, és 1-2 héten belül leszállítják a megfelelő elemet. A vevő kissé nyugtalan, de beletörődik a helyzetbe.

9-12. hét: A vevő naponta telefonál, hogy mi a helyzet a bútorral,

Válasz v1.0: Nincs itt a bútor, és nem tudják mikor lesz, de utána járnak, és visszahívnak. Természetesen egyszer sem hívtak vissza.
Válasz v2.0: Leteszik a telefont.
Válasz v3.0: Sajnos nagyon elfoglalt az ügyfélszolgálat (A háttérben röhögés, és behallatszik a telefonba, hogy „Ja, nagyon elfoglaltak a cigizéssel!”)

12. hét: Vevő nem bírja tovább a telefonálgatást, és személyesen megy be reklamálni. Megkérik a vevőt, hogy legyen türelemmel, mert bezárt 2 hétre a gyár, de utána biztosan megérkezik a várva várt bútor.

14. hét: A vevő személyesen beszél a vevőszolgálati vezetővel, aki szabadkozva, a kollégái hozzá nem értésére fogva közli, hogy mostantól személyesen fogja kezelni az ügyet, de türelmet kér, mert 4 irat halom van előtte a reklamációkkal, a vevő a 2. halom tetején van.

15-16. hét: A vevő naponta telefonál, hogy mi a helyzet a bútorral,

Válasz v1.0: Nincs itt a bútor, és nem tudják mikor lesz, de utána járnak, és visszahívnak. Természetesen egyszer sem hívtak vissza.
Válasz v2.0: Leteszik a telefont.
Válasz v3.0: Sajnos nagyon elfoglalt az ügyfélszolgálat (A háttérben röhögés, és behallatszik a telefonba, hogy „Ja, nagyon elfoglaltak a cigizéssel!”)
17. hét: A vevő személyesen befárad a boltba, és megkeresi az egyik vezetőt, aki végre felhívja a gyártót, és kiderül hogy rosszul adták le a reklamációt, és a gyártó félrerakta, mint hibás reklamációt. A főnök személyesen megígéri, hogy 2 héten belül megérkezik a bútor, és hajlandó a szerződésre is rávezetni, hogy 2 héten belül legyártják a fent nevezett kisszekrényt.

19. hét: A vevő egyre idegesebben kérdezi, hogy mi a helyzet a bútorral,

Válasz v1.0: Nincs itt a bútor, és nem tudják mikor lesz, de utána járnak, és visszahívnak. Természetesen egyszer sem hívtak vissza.
Válasz v2.0: Leteszik a telefont.
Válasz v3.0: Sajnos nagyon elfoglalt az ügyfélszolgálat (A háttérben röhögés, és behallatszik a telefonba, hogy „Ja, nagyon elfoglaltak a cigizéssel!”)
A vevő felhívja a Fogyasztóvédelmet, ahol közlik, hogy ezen nem tudnak segíteni, csak polgári peres úton követelhet a kedves vevő.

És ami utána következik az még a jövő homályába vész.

Summa summarum,
19 hét alatt nem sikerült a bútorhoz jutni. Eltelefonált a vevő nagyjából 30-32 órát, több ezer forintot. 50-60 be nem tartott visszahívási ígéret. Teljes káosz és érdektelenség.

Konklúzió
ASKO Bútoráruházban vásárlás csak perverzeknek, és mazochistáknak
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mária 2007.09.19. 12:51:14

Cégünk olcsón, gyorsan és jó minőségben szállít. Ön ebből egyszerre kettőt választhat.

}:-)

Bastie (törölt) · http://www.hirmax.net/ 2007.09.19. 12:52:22

Jegyzőkönyv készült az magyarázkodásról és az ígéretekről?

Ha igen, akkor nagyon egyszerű a dolog, bíróságon fizetési meghagyással be lehet hajtani.

blind · http://blog.coramonde.hu 2007.09.19. 12:57:08

Amindenit. Akkor az már biztos, hogy aki ASKO bútort rendel, sikeres ember nem lehet.

De ez azért elég vérlázító komolyan.

Secnir 2007.09.19. 13:03:26

ennyi idő alatt még az a fa is kinőhet, amiből legyártják.
Ügyvéd.
1. szerződés nem teljesítése, felmondás
2. költségek kifizettetése (számlák telefontársaságtól kikérve,mellékelve)
3. kamat megfizettetése: banki alapkamat kétszerese, mert használták a pénzed.

ügyvédi költség, amíg megírja a levelet kb 4000 ft. tértivevény 300 ft. ezt is fizettesd ki velük.

ha kell, ajánlok ügyvédet.

xombat.com 2007.09.19. 13:05:47

ezeknel automatikusan leszakad az ajto

punpa 2007.09.19. 13:11:02

Törökök, ne csodálkozz. Vegyél inkább papucsot, az azonnal elvihető.

gelsystem 2007.09.19. 13:12:05

vagy ha nem is autómatikusan, inkább:
nem is volt náluk már ajtó, mert már valaki letépte...............
...legközelebb vigyél magaddal ajtót, ha le akarsz tépni egyet.....

Secnir 2007.09.19. 13:20:08

és ha orvosnál is jársz, aki bizonyítja, hogy idegileg megviselt a dolog, még egyéb kártérítést is kérhetsz.
Mindemellett javallom azt a módszert, amit anyósom követett el. cég tartozott neki. ügyvéd: fizessenek vagy baj lesz. nem fizettek. ügyvéd beadott kérelmet a bíróságra, hogy csődeljárás keretében számolják fel a céget, mert nem tud fizetni (vagy valami ilyesmi, a pontos megnevezést nem tudom). bíróság természetesen kiértesítette a céget. SZEMÉLYESEN hozták el a tartozást némi kamattal együtt.

AZso · http://www.azso.hu 2007.09.19. 13:22:14

Most mondjam azt, hogy az IKEA három hete hiteget, hogy meglesz a szekrény másik fele (ki van fizetve, természetesen)? Mintha az IKEA-s ügyfélszolgálattal folytatott beszélgetéseim kivonatát olvastam volna. Fogalmuk sincs, mikor lesz (pedig kellene lennie, hiszen benne van a katalógusban), kész agyrém. Nyilván nem a telefont felemelő hölgyre haragszok, ő nem tehet róla, de így a szekrény csak egy rakás funérlemez a szoba sarkában (körülötte előkészítve a dobozok, amelyekbe visszacsomagoljuk és visszavisszük a 28 napon...)...

struc 2007.09.19. 13:32:41

Kiváló. Ezek után megbecsülöm a régi szekrényemet, mert van nekem.

p@rasztpicsa 2007.09.19. 13:36:15

na ezért van az, hogy én csak kiállított bútort veszek. nem érdekel, hogy kopott, hogy zsíros cigányok tesztelgették előtte, nem.

persze a boltos taplók szétszerelik, széjjelbasszák, én összerakom, összebaszom... de olcsó és gyors.

amúgy az ikea is egy utolsó tróger hely... csak a magyarok olyan csórók, hogy étterem helyett is mekibe járnak, bútorbolt helyett meg ikeába.

Szar-vas 2007.09.19. 13:41:14

sztem azét nem jön a bútor mivel azzal vannak elfoglalva hogy újj ajtót gyártsanak, mivel palkovicsné baccpapucsban mindig letépi

szasa 2007.09.19. 13:43:48

Vérlázító. Én már biztos ügyvédhez mentem volna, legalább a tanácsát kikérni.
Ja, és már várom az asko marketingdroidjainak beírását, hogy: én is az asko-nál vásároltam, és nagyon meg vagyok elégedve; vagy: kicsit lassúak, de nagyon jó minőségű a bútor, stb...
Ezek után csak olyan bútort szabad venni, ami KÉSZ VAN!

Vonatos Flash játék · http://trainhelp.i-host.hu 2007.09.19. 13:44:05

Akkor most félve mondom, hogy legutoljára a Kikában vásároltam ... Jájj.

lemmikki 2007.09.19. 13:49:18

Én is most költözködtem, bútort vásároltam, 7 számjegyű összeget költöttem már rá, de tényleg nem egyszerű. Mondjuk az IKEÁval pont nincs bajom, odamegyek, megveszem, hazaviszem. Ha nincs visszamegyek egy hét múlva, és megveszem akkor.

ASKO-ból pamplagot vettem, nekem a nyári gyárszünet miatt kapásból 6-8 hetet mondtak, aztán hívtak futamidő közben, hogy még plusz 2 hét. Na wazze. De azt legalább teljesítették.

Na de amin ugyan tényleg iszonyatosan nagyon nagyon kiborultam, az a KIKA. Bútorkínálatuk iszonyatos, a gagyi paneltöltelék bútorokat is aranyárban mérik, a minőségiről meg ne is beszéljünk. Ezért nem is vettem náluk semmi bútort. A lámpaosztályuk bezzeg megfogott, de bár mentem volna tovább...

Megtetszett nekünk két lámpa, ugyanazok, csak egyik kisebb, másik nagyobb, hogy az milyen szépen mutatna a nappaliban meg az étkezőben, mert egy térben vannak. Sajnos raktáron csak a kicsi volt, azt mondják, nagy jövő héten érkezik. Na hogy együtt meg legyen a kettő, nem vittük el a kicsit, hanem írtunk egy szerződést, hogy nekünk a kicsi meg a nagy is kell, előleget kifizettük, azt mondják akkor egy hét és meglesz.

Na persze. Nem hívtak következő héten. Én becammogok, mert hát ígérték, meg a szerződésre is azt írták, hogy köv hét a szállítási határidő. Szóval bemegyek. És mit látok: kint van a polcokon a nagy lámpa. Mosoly arcra, tök jó, erre: a kicsi közben ELFOGYOTT! He?????? MI??? Nem tették félre? És nem rendeltek belőle? Hát persze, hogy nem. De ebből a nagy lámpa szállítmányból egyet már eltettek nekem. Hát kapjátok be. De tövig.

Jó, otthagyom a kikát, várom a jövő hetet: telefon nuku, mikor én hívom őket: ááá, még nem érkezett meg. És mikor lesz? Nem tudom... Köv héten szintén ugyanez. Következő héten megint. Azt követő héten már csak bemegyek, hogy szétverjem őket. Megnézik a papírt: hát ez a lámpa még mindig nincs.... BASSZUS, nem azért rendeltem meg, hogy hozzanak belőle????!!!!!! Alex (?) szerint 2-3 hét múlva jön. Persze semmi megbánás, hogy így is már 4 hete várok egy lámpára, de még 3 hetet kell várnom!!! Persze a "szerződést" csak 5000 Ft-os bánatpénz ellenében mondhatom le.

Kapják be, tényleg. 2 hónapot kell várnom egy lámpára, mikor a megrendeléskor egy hetet mondtak, én meg nem állhatok el a szerződéstől. Áááááá.

Tanulság:

KIKÁBÓL SEMMIT NEM SZABAD MEGVENNI, AMIT NEM TUDSZ MEGFOGNI ÉS ELHOZNI!!!! SOHA! Tényleg soha. Vadbarmok.

Verbalis Inkontinencia 2007.09.19. 14:01:38

És tudtok vmi jó bútorboltot? Ami nem feltétlenül design, ezért megfizethető?
Köszi

digiton 2007.09.19. 14:07:44

Bútort venni TILOS! Aki kijárta a nyolc elemit és legalább kettes volt matekból a végére, az simán olyan cuccot tervez, amilyen kell neki. Csak nézzen körül a kis lapszabász üzemek környékén, és kérjen árajánlatot a különböző mintázatú anyagokra. (Bútorlapnak hívják és sokszor jobb, mint, amit a gyárak használnak!) A tervezés abból áll, hogy 18 mm-es anyagvastagsággal számolva dobozokat rajzolsz. Az egészet elemire bontod és megadod a lapszabászaton. Aztán összecsavarozod és a csavarfejeket eltakarod az megfelelő színű gombocskával. Az ajtók, polcok és fiókok is tök egyszerűen tervezhetők, de a boltban is segítenek, ha nem megy. Ha nagyon cirádás motyó kell, azt is ki lehet vágatni (konyhaszekrény ajtóra pölö). Mondjuk ez megdrágíjja.
Alapesetben töredékáron kihozod a teljes berendezést. Én a normál szekrények mellett méretre gyártottam a tévéhez, és a stúdióba az összes kütyühöz dizájnos, íves elemeket. A teljes motyó kb. öt éve bőven 100 rongy alatt volt minden kis díszbasszal, kivetőpánttal, stb. együtt.

Érdemes elgondolkodni rajta!

--- Der Zebulon aus Tirol --- 2007.09.19. 14:19:39

Egyszerű a megoldás :
Bemész az ASKO-ba kiválasztassz egy megfelelő ajtót ,letéped ,hazaviszed , beszereled. Kész ,ennyi....

Ha ez nem vállik be marad a bélsár a zuhanyzóba akció ,vagy végső elkeseredés esetében fogj egy féltéglát ,kössél rá egy cetlit amire ráírod ,hogy "Ez nem volt szép dolog" ,és beqrod az ügyfélszolgálat ablakán....

ezoli83 2007.09.19. 14:22:21

Secnir: ezt úgy hívják, hogy fizetési meghagyást ad be a bíróságra. Ez úgy működik, hogy elsétálsz az ügyvédedhez és megkéred, hogy a bíróságra adjon be egy fizetési meghagyást, ehhez csatolni kell azt a hivatalos okmányt (számla) ami a követelésedet bizonyítja. Utána bíróság felszólítja fizetésre és ha 8 napon belül nem fizeti ki utána indíthatsz felszámolási eljárást a cég ellen. Viszont ez még nem garancia arra, hogy fizetni fog a cég illetve megkapod a pénzedet.

Harpagon 2007.09.19. 14:25:34

Fél éve költöztem,csak egy ágyam volt,a többit az ismerőseim adták ingyen,és mindegyik jó,és használható...

muesli 2007.09.19. 14:26:18

Büszke vagyok rá, hogy a Homáron nevelkedtem!
Nekem 1,5 hetet késett a Sconto, de cserébe addig erősködtem, amíg kiszállították ingyen a bútort!
:-)
Sikeres lehetek?!?!?

tücsökbogár 2007.09.19. 14:33:12

A legkisebb is számít... ASKO. Ez eléggé elrettentő sztori, épp a napokban szándékoztam felmérni a szekrény kínálatukat, de ezek után tuti nem fogom. Kíváncsi leszek, jön-e válasz az ASKO kedves vezetőitől, sűrű elnézések, a bútor leszállítása napokon belül, ez a minimum ha már nem bírnak rendet tenni a szemétdombjukon. Színvonalas cég lehet.

Politikus 2007.09.19. 14:37:00

Horn Gyula születésnapján röhögött a világ:
www.rendezvenykatasztrofak.com/post.php?id=117

Taktikai Reset 2007.09.19. 14:40:00

végre egy idevaló post

ixub 2007.09.19. 14:43:47

Azért az Ikeánál szemetebb céget még nem láttam, az Askoval nem volt bajom simán ment minden rendesen. Ikea sztori: Venni akartunk étkező asztalt párommal: Katalógus megnéz Ikea felhív hogy van e belőle, mert a kettő nem ugyanaz, melyik áruházban, még azt is megmondták, félre nem raknak semmit, mondjuk ez érthető ők se akarnak faszraszaladni. Elmegyünk a leegyeztetett áruházukba, asztal kiválaszt, droid raktárból előttem számítogépben megjelöli, hogy van egy darab az az enyém, pénztárnál kifizetem, majd a raktároshoz odamegyek ahol egy azaz egy darab raktáros volt mondom ez fasza, szerencsére estefele volt már így csak egy szintén fiatal pár állt csak előttünk, várunk már vagy húsz perce, közben szóba elegyedünk velük, mint kiderült már vagy negyven perce állnak ott, gondolom fasza ez jó lesz, eltelt vagy húsz perc megint, mikor kijönnek, hogy nem találták a cuccukat ha visszaakarják a lét akkor töltsenek ki egy másik papírt amivel elmehetnek a reklamációhoz és ott visszakaphatják, vagy le is vásárolhatják, nah itt volt rohadt szerencsénk mert rákérdeztünk, hogy mit akartak venni és mint kiderült ugyanazt az egy darab asztalt amit mi, na anyáztunk egy nem kicsit és mi is kértünk egy papírt, hogy visszakaphassuk a pénzünket, szűk egy óra várakozás után. Csak azt nem tudom, hogy milyen raktározási rendszer az ahol el lehet adni egy nem létező asztalt egy időben két emberek?

májgeriberi 2007.09.19. 14:46:30

Ki veszi úgy meg a semmit, hogy előre kifizeti!?

Nagyvakond 2007.09.19. 15:18:32

Achtung!
Horn az ASKO embere!

[Az alaptörténethez csak annyit, hogy én visszakérném a pénztet, s aztán bármilyen más megoldáshoz fordulnék.
Hű, de okos vagyok!]

Casparia 2007.09.19. 15:26:55

Digiton, azért nem mindenkinek olyan egyszerű ez. Bár alapjában véve igazad van, én se vettem kész bútort a lakásomba, van egy nagyon jófej-ügyes asztalosom, 150 ezer forintért csinálta meg 4 éve a nappalim és a konyhám. A meglevő-örökölt bútoraimhoz tökéletesen passzolnak (kismillió pácmintát hozott például, hogy a könyvespolc pont olyan színű lehessen, mint a dédnagymamamám szekrénye), minden az én elképzeléseim szerint készült, tartós, szép, két hét alatt megcsinálta. Inkább keressetek ti is jó asztalost a nagyobb cuccokhoz, százszor annyira megéri, még ha több időt-figyelmet is kell rá fordítani.

alibi borz árny (törölt) 2007.09.19. 15:36:46

Én is az Askoban vásároltam gardrobe szekrényt meg kanapét, két hónapja.

Én se megyek többet a környékükre sem.

Nagyvakond 2007.09.19. 15:38:08

Az ASKO-vásárlók indulója:

"És a végén mindenki összeáll egy képpé,
nem lesz otthon senki, csak ágy, asztal, tévé,
az ágyon macskák, és a székeken kígyók,
nézik a tévét, hallgatják a rrrrrádiót..."

(Kispál)

alibi borz árny (törölt) 2007.09.19. 15:41:44

Az Askoban tényleg van egy tv sarok, le lehet ülni nézni, valami rajzfilm megy benne nonstop.

csuzli57 2007.09.19. 15:51:05

az asko honlapja is használhatatlan. az akciós újságot nem lehet görgetni, így aztán nem sokat látni belőle. nem nagyon érdekelheti őket a dolog, mert már többször jeleztem nekik telefonon, faxon.
csuzli57

báró Csekonics 2007.09.19. 15:59:44

hát ennél még az ikea is százszor jobb...
(mondjuk ott legalább nem tahók - legalábbis velem még mindig korrektek voltak - főleg a vevőszolg.)

Piel 2007.09.19. 16:24:02

Utólag mindig könnyű okosnak lenni, de sztem pont ez a bútorvásárlósdi az, ahol általában bele lehet futni ilyen igénytelenségekbe. Sajnos velem is ez történt. Én pont március 31.-én rendeltem meg a bútoromat az asko-nál és pont szeptember 10-én kaptam vissza a pénzemet. Én sztorim a következő. Végre megtaláltam álmaim kanapéját az askonál, ráadásul nem aranyáron. Gyönyörűen megrendeltem. 4-6 hét volt szállítási időként megadva, de már előre szóltak, hogy leghamarabb 8 hét múlva jön meg. 9. héten telefonálok (akkor még egyáltalán nem volt sürgős), hogy mi a helyzet, de az ügyfélszolgálaton csak annyit bírtak mondani, hogy még nem érkezett meg a kanapé, várjak türelemmel. 10.-11. héten heti 3X telefon, és akkor már mondtam, hogy azt én is tudom, hogy nem jött meg a kanapém, mert akkor mi a ráknak telefonálnék, mondjanak valamit, hogy mikorra lesz itt? Semmi nem történt. 12. héten már kezdtem kicsit nagyon aggódni,hiszen mégiscsak fizettem némi előleget. Ezért egy udvarias, ám határozott hangú faxot küldtem. Ekkor végre felhívott az első értelmes amber az askonál, aki végre kiderítette, hogy mi történt: a megrendelésem nem a megfelelő paraméterekkel ment el a gyártóhoz, erre az visszalökte, csak az asko nem foglalkozott vele. Csajjal egyeztettük a paramétereket, megrendelést ismét elküldték, újabb 4-6 hetet kell várni, ámde az árból 20 % kedvezményt sikerült kapni. Gondoltam ez nem rossz, és még mindig nem volt sürgős a kanapé téma. 10 hét múlva (sic!), az első megrendeléshez képest a 22. héten megérkezett a kanapém. HURRÁ! Durrogtak a pezsgők, volt öröm, és a rokonok még az én elnyűtt régi kanapémnak is örültek, amikor megkapták ajándékba. Megyünk ám érte nagy sebbel lobbal, ámde visszapattantunk a raktárból azzal a lendülettel, mivel kiderült, hogy a kanapé egy egész más színben került legyártásra, mint azt kértük! Ekkor már a teljes összeg kifizetésre került, és itt jön az asko nagy trükkje: béna ügyfélnek be kell mennie a nyomorult üzletbe kifizetni az árut, és csak ezután, a raktárban nézheted meg, ami a város másik végén található. Ezt követően már nem is telefonáltam, hanem írtam egy faxot, hogy sürgősen nézzenek utána, hogy mi történt. Ügyfélszolgálatos visszahítvott, hogy utána jár, de 1 hétig nem történt semmi. 23. héten telefonáltam, majd személyesen befáradtam az áruház ügyfélszolgálatára, hogy megbékültem a színnel, szállítsák már ugyan ki akkor azt a kanapét. Szállítás megrendel hétfőn, természetesen ingyen. Szombatra várjuk a kanapét. A szállítási határidő eltelte után 2 órával felhívtak, hogy nem tudják szállítani az árut, mert valami gond van vele, hibás, de majd hívnak. Hát nem hívtak, ezért 24. hét hétfőjén bementem az áruházba, és visszaszereztem a pénzemet. De előtte szerettem volna megtudni, hogy mi baja is lett a kanapémnak, hiszen amikor láttuk a raktárban, még semmi baja nem volt, ráadásul úgy be volt bugyolálva, mint állat. A kedves ügyfélszolgálatos hölgy utánajárt a dolognak, és bizony kiderült, hogy a raktárosok megbúboltál, elcsórtál, eladták vagy valami ilyesmi, mindenesetre ELTŰNT az áru a raktárból (a számítógépes rendszerükben úgy szerepelt, hogy még ott van). Természetesen a pénzemet azonnal visszaadták, de számomra itt még koránt sincs vége a történetnek. Ha valakit érdekel, akkor értesítem, hogy az asko vezetőségének mennyire fontos helyreállítani jelentősen megtépázott presztízsét.

Tubz a genetikus 2007.09.19. 16:26:27

Jó a vége fele írni mert van okulás. Ezek a szar külföldi multik honosítása többször is megbukott. Azért ügyvéddel nem fogok vásárolni járni mert már ez a helyzet, legutóbb így vettem én is laptopot ami nincs. A hazai lapszabászokat én is kedvelem pl: www.heczey.hu aki akraja próbálja ki.
Az egyenbútor meg eleve szoci dolog. Mindenkinek jörgehorg szekrényt! Igen akarjuk! Inkább menjenek haza mind!

Piel 2007.09.19. 16:27:06

Sajnos a bútorvásárlás télleg rizikós, de nekem eddig még semmi problémám nem volt, pedig vásároltam már ikeában, rs-ben, szigedi fenyőnél, és csináltattam is amit lehetett. De most a kanapémat szerettem volna lecserélni. Pont március 31.-én rendeltem meg a bútoromat az asko-nál és pont szeptember 10-én kaptam vissza a pénzemet. Én sztorim a következő. Végre megtaláltam álmaim kanapéját az askonál, ráadásul nem aranyáron. Gyönyörűen megrendeltem. 4-6 hét volt szállítási időként megadva, de már előre szóltak, hogy leghamarabb 8 hét múlva jön meg. 9. héten telefonálok (akkor még egyáltalán nem volt sürgős), hogy mi a helyzet, de az ügyfélszolgálaton csak annyit bírtak mondani, hogy még nem érkezett meg a kanapé, várjak türelemmel. 10.-11. héten heti 3X telefon, és akkor már mondtam, hogy azt én is tudom, hogy nem jött meg a kanapém, mert akkor mi a ráknak telefonálnék, mondjanak valamit, hogy mikorra lesz itt? Semmi nem történt. 12. héten már kezdtem kicsit nagyon aggódni,hiszen mégiscsak fizettem némi előleget. Ezért egy udvarias, ám határozott hangú faxot küldtem. Ekkor végre felhívott az első értelmes amber az askonál, aki végre kiderítette, hogy mi történt: a megrendelésem nem a megfelelő paraméterekkel ment el a gyártóhoz, erre az visszalökte, csak az asko nem foglalkozott vele. Csajjal egyeztettük a paramétereket, megrendelést ismét elküldték, újabb 4-6 hetet kell várni, ámde az árból 20 % kedvezményt sikerült kapni. Gondoltam ez nem rossz, és még mindig nem volt sürgős a kanapé téma. 10 hét múlva (sic!), az első megrendeléshez képest a 22. héten megérkezett a kanapém. HURRÁ! Durrogtak a pezsgők, volt öröm, és a rokonok még az én elnyűtt régi kanapémnak is örültek, amikor megkapták ajándékba. Megyünk ám érte nagy sebbel lobbal, ámde visszapattantunk a raktárból azzal a lendülettel, mivel kiderült, hogy a kanapé egy egész más színben került legyártásra, mint azt kértük! Ekkor már a teljes összeg kifizetésre került, és itt jön az asko nagy trükkje: béna ügyfélnek be kell mennie a nyomorult üzletbe kifizetni az árut, és csak ezután, a raktárban nézheted meg, ami a város másik végén található. Ezt követően már nem is telefonáltam, hanem írtam egy faxot, hogy sürgősen nézzenek utána, hogy mi történt. Ügyfélszolgálatos visszahítvott, hogy utána jár, de 1 hétig nem történt semmi. 23. héten telefonáltam, majd személyesen befáradtam az áruház ügyfélszolgálatára, hogy megbékültem a színnel, szállítsák már ugyan ki akkor azt a kanapét. Szállítás megrendel hétfőn, természetesen ingyen. Szombatra várjuk a kanapét. A szállítási határidő eltelte után 2 órával felhívtak, hogy nem tudják szállítani az árut, mert valami gond van vele, hibás, de majd hívnak. Hát nem hívtak, ezért 24. hét hétfőjén bementem az áruházba, és visszaszereztem a pénzemet. De előtte szerettem volna megtudni, hogy mi baja is lett a kanapémnak, hiszen amikor láttuk a raktárban, még semmi baja nem volt, ráadásul úgy be volt bugyolálva, mint állat. A kedves ügyfélszolgálatos hölgy utánajárt a dolognak, és bizony kiderült, hogy a raktárosok megbúboltál, elcsórtál, eladták vagy valami ilyesmi, mindenesetre ELTŰNT az áru a raktárból (a számítógépes rendszerükben úgy szerepelt, hogy még ott van). Természetesen a pénzemet azonnal visszaadták, de számomra itt még koránt sincs vége a történetnek.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2007.09.19. 16:40:05

nenene, ne menjenek haza, mert akkor nekem kell klárinak, a kommunikációs és értelmi kihívásokkal küszködő ügyfélszolgálatosnak a segélyét fizetni.

legyenek itt multik, sokan. az alkalmazottaik pedig rendelgessenek egymás szarjaiból, körtánc jelleggel. trendkövetőn, költséghatékonyan, utcára lebaszott ittvegyeát-házhozszállításosotul.

IKEA bútort minden KIKA manager nappalijába!

addig is eszem egy ősi román vinetarkrémlevest.

tücsökbogár 2007.09.19. 16:47:31

Hova valósi ez az ASKO? Ősi román? De most tényleg. Menjen vissza ahonnan jött, a röhögcsélő ügyfélszolgálatos kollégákkal együtt. Ilyen cégek hogyan tudnak talpon maradni?? Na meg, minek?...

polgarpukkaszto 2007.09.19. 17:11:17

A sikeres ember butorozva veszi a lakast... Teli ruhasszekrennyel, teli hutovel, kiengedett furdovizzel (ki tudja mi johet kozbe a vizmuveknel is), stb.

Megdobbent 2007.09.19. 17:48:31

Osi romanok fizetnek csak szokas szerint elore a nagybaszott semmiert... ;)

pizsama 2007.09.19. 18:02:49

és kulcsal! a kulcsot nem szabad kihagyni. ki tudja mikor jön egy lakatos?

2007.09.19. 18:30:46

Még évekkel ezelőtt olvastam egy olyan kommentet, hogy Amex kártyával fizettek a Kikánál a cuccért, majd a huzavona után az Amex szépen visszahívta a lóvét, a kika meg bekaphatta. Fogyasztóvédelem a'la Amex. Azóta eszemben sincs bedőlni ezeknek a 4-6 heteknek. Ha nincs bútor, nincs üzlet. Megyek máshová. Hú, de megmondtam, hm?:)

Oozeki 2007.09.19. 19:04:36

Én a JYSK nevűtől várom 6 hete az ülőgarnitúrámat és egyre kevésbbé érzem magam sikeresnek :-(

nikii 2007.09.19. 20:59:55

Nem értem, miért kezd el valaki tavasszal bútort vásárolni egy áruházban. A megrendelés és leszállítás közötti negyven hetet úgy kell igazítani, hogy a nyári szabadságolások ne essenek bele.

Mi a f@sz az az ASKO?

Sanyi 2007.09.19. 23:16:08

Nekem az IKEA hat hétig ígérte a konyhabútor, leszállította a felét, azt még negyedét aztán nyolc hét után visszaküldtem az egészet.

Az IKEA-ból vett rozsdamentes fém konyhai dolgok - lábas, evőeszköz evőeszköztartó - meg rozsdásodnak. Igazi kínai acél a holland cégtől akinek svéd a designja. (Személyesen beszéltem az európai reklamációs ügyintézőjükkel aki finn; próbáljátok meg, tényleg nem svéd hanem holland cég. Soha nem gondoltam volna. A rozsdamentes acélt - amit ugye tisztogatáskor megsikálsz - meg egyszerű bevont vasból csinálják. Éppen csak nem fából vaskarika. Tragikus minőség).
ASKO-val ilyen tapasztalatom nem volt, szerintem a minőségéhez képest drága, soha nem vettem ott semmit. Egy cég volt Mo-on akikben nem csalódtam, a DOMUS. Oké, sokkal drágább (volt úgy öt éve amikor utóljára ott jártam) viszont sokkal jobb is. Vettem ott pár dolgot és szerintem a legjobb.

nikii 2007.09.19. 23:54:30

"Sanyi 2007.09.20. 07:16:08
Nekem az IKEA..."

Sanyi! Ezt hogy csináltad? Még csak éjfél van, de már beküldted a reggeli hozzászólásodat. Mesélj, milyen az alkonyzónában?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.09.20. 06:21:41

hu en a 3-ik feleseem apjaval voltam butorszallito, tudnek meselni, de meg megfilmesitenek
a DOMUS meg azert volt jo, mert vezette: Puhl

lemmikki 2007.09.20. 07:18:10

Casparia: nekem egy asztalos egy egyszerű cipőtartó szekrényt 60 ezer Ft-ért akar megcsinálni. Ugyan mutasson már nekem egy tényleg rendes asztalost, aki nem háromszoros áron dolgozik a nagy áruházak!

Watt25 · http://sablonvalasz.blogspot.hu 2007.09.21. 09:23:57

Ó, én még jól jártam, mert csak egy pár, végül is lényegtelen díszítő léc maradt ki a csomagomból. Egyszer megreklamáltam, de úgy látom, hogy inkább jobban járok, ha elfelejtem. :)

Casparia 2007.09.21. 13:43:33

lemmikki, nem tudom, a mail elment-e, megkérdezem itt is: kell az asztalos telszáma?

blackthorne 2007.09.23. 11:50:29

Ne haragudj Kolompár, de hogy a francba jött ide az a silány blog? Kár a karakterért.
IKEA-ban csak 2500 Ft-os kisasztalt szabad venni, az nekem már 6 éve bírja. Pöpec. De minden más szétesett, ami onnan van.

totalwar 2007.10.13. 00:56:10

minden butorüzlettel vannak gondok...
lehet némelyikkel több is a gond, de minden megoldódik egy idő után :-))

beste 2007.11.03. 19:02:56

retzbútornál vásároltam. Az ígért 3 - 4 hét helyett 8 hét lett. A vevőszolgálatuk kenterben veri egész Magyarország ügyfélszolgálatosát. Kedvesek, válaszolnak, visszahívnak. Úgyhogy még haragudni se nem tudtam. Franc.

annacicc 2007.12.21. 17:20:29

Én csak egy egyszerű íróasztalt akartm vásárolni Kispesten, az OBI melletti utcában. Kinéztük édesapámmal, és kaptunk egy egészen másikat. Hála az égnek befért (nagyon ki volt számítva a hely), szerencsénk volt. De a bútorvásárlástól mentsen meg az ég.

roni0 2010.12.21. 11:32:21

SZEMÉT BANDA. MOST MÁR ÉN IS TUDOM. Levelemet a mai napon elküldtem a homárnak.
ÉN IS OSZTOM: vásárolni itt csak olyat, ami raktáron van, de azt is csak úgy, hogy töviről-hegyire átnézik, ott helyben. Szerelkezzenek fel vágószerszámmal a karton végett.
süti beállítások módosítása