Tékozló Homár

A wannabe gyereksztárok katalógusa

2007.11.13. 10:58 | jackyll | komment
A 90-es években nagy sláger volt statisztát toborozni, az ember befizetett pár rugót, aztán sosem hívták sehova. Azóta ugye a civilizációs fejlődésnek hála már komplett wannabecelebrity-csomagokat árulnak, akár gyerekeknek is. Aki nem akar országos tévében porrá égni, egy kisebb összegért úgy tehet, mintha modell lenne:
A lányom a nagypapával sétált, amikor leszólították őket, hogy a lányomnak van-e kedve modellkedni. A nagypapa megadta a Mi telefonszámunkat, velünk beszélje meg - a lányom persze már döntött :-) Ezt követően rövid időn belül telefonhívást kaptunk a cégtől (International Models Group Kft. - IMG): örömmel vennék, ha elmennék az első fordulós kiválasztásra az Oktogon Irodaházba.

Az irodaházban már nagyobb tömeg várt jó kedvű szülőkkel, bizakodó csemetékkel. Rövid bevezető után minden gyerkőcöt megnéztek és tájékoztatták a szülőket, hogy telefonon kapnak majd értesítést az első forduló eredményéről. Másnap már jött is az örömteli hír (amelyet szerintem minden szülő megkapott): a lányunk továbbjutott, és menjünk be, de izibe, vigyünk fürdőruhát a lánynak, mind a két szülő jöjjön, mivel ha itt is továbbjut a lányunk (természetesen miután egy IGAZI szakember is megnézi) akkor szerződést kellene kötnünk. Háááát legyen.

Második forduló (innét izgalmas):

Most már kisebb tömeg a megadott időpontban, majd rövid időn belül kb. ugyanazon kérdéseket tették fel mint az első fordulóban. Majd egy IGAZI casting menedzser is megnézte a lányunkat, majd egy-két percen belül közölték, hogy nagyon, de nagyon tetszett az IGAZI casting menedzsernek.

Mivel azonban lányunknak nincs potfóliója, szerződést kell kötnünk, melynek keretei között 150.000 Ft összegért megcsinálják a porfoliót, egy évig felteszik a képeket a weboldalukra, ja és két-három mondatban elintézik a szerződésben a jövőbeli együttműködést.

Kedves Szülő lehet, hogy már el is képzeték hasonló megkeresés kapcsán lányuk/fiuk csillogó karrierjét vagy hiányos önbizalmának megerősítését azonban az alábbi kérdéseket tegyék fel maguknak és a cégnek is:

- Hova közvetítettek ki modelleket? (Három nevet említett a fő irodavezető: Minimax, Travel Chanel, olaszok... magyar, leellenőrizhető neveket nem)

- Biztos megéri Önöknek 150.00 Ft-ot kifizessen olyan dologért, amellyel szinte semmit nem tudnak kezdeni, és amely nem térül meg, ha nem kapnak felkérés(eke)t? (Ők hipertudományos statisztikára hivatkozva átlagosan havi egy, nagyobb munkát prognosztizáltak)

- Miért kell rögtön szerződést aláírni, amely szerint 10.000 Ft vissza nem térintendő előleget kell befizetni?

- Miért lenne jó Önöknek, ha azonnal megkezdenék a fotózást potom 50.000 Ft-ért?

- Biztos, hogy egy olyan céggel akarnak kapcsolatban kerülni (fizetni, hosszabb távon előnyös együttműködést remélni) aki ellen a nyilvános cégkivonat szerint az APEH végrehajtást kért?

Ha kérdések megválaszolását követően még mindig optimistán tekintenek a jövőre, hát nosza.

Amikor ott voltunk több szülő (akár testvérpároknak is) befizette az összeget, megkezdték a fotózást! Nagyon, nagyon remélem megéri nekik! Egy rövid korántsem a teljes lakosságot felölelő körkérdés során más gyerekes kollégám is megerősítette, hogy az ő gyerekük is pont megfelelne modellnek... az "ügynökök" szerint...

Üdv,

Egy majdnem nagyon híres modell apukája
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sóskatáska 2007.11.13. 11:06:26

és pedofil bazárnak is tünik kicsit a dolog

nikii 2007.11.13. 11:10:59

Egy topmodell bisztos fizet 150-et a portfólió összeállításáért, de abban annyi munka is van. Egy esélytelen gyerekmodellnek nem biztos hogy megéri. Csináltassa meg máshol az ötödéért.

Feszítek, mint topmodellben a bableves.
www.vicc.hu/index.php?tz=8276,8276

Dr Net Elek (törölt) 2007.11.13. 11:18:42

A lehúzás újabb példája. Ha annyira teccik a kölök, fizessenek ök:)

baum · http://reflektor.blog.hu 2007.11.13. 11:26:00

Lehet, hogy egyedül maradok a véleményemmel, de azt gondolom, hogy az a szűlő, aki képes a gyerekét ebbe a modell művilágba beledobni 6-10 évesen, minimum megérdemli, hogy lehúzzák annyi pénzzel amennyivel csak lehet...

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2007.11.13. 11:29:51

Egy jó fotós már 60 ezerért megcsinálja a portfóliót.Ez lehúzás.
A gyerek jó üzlet.

Terveüdekszi 2007.11.13. 11:31:51

Már a sztori elején sejtetem hogy ez lesz a vége. Igaz, ekkora összeget nem jósoltam. :-)

Tulajdonképpen ötletes. A szülők általában elfogultak a gyerekeikkel (pl. amikor egy kifejezetten randa kislányt ajnároznak hogy úgyis szinésznő lesz belőle), így könnyebben bedőlnek ilyen dolgoknak.

homár molla2 2007.11.13. 11:32:00

a travel chanellel csak este 11-ig dolgozzon a gyerek, utána már pornó. azért már tényleg kurvasok pénzt kell kérnie a felelős szülőnek.

Terveüdekszi 2007.11.13. 11:33:47

És baumnak is igaza van. A gyerek dolga hogy játsszon, nem pedig az hogy modellkedjen.

haborushos 2007.11.13. 11:41:00

Egyszerűen nincs szükség annyi gyerekmodellre amennyit toboroznak, itt-ott interneten, Kelet-Európában. Csak bele kell gondolni, hogy már eleve ha valaki reklámfilmet akar forgatni gyerekekkel vagy divatbemutatót akar szervezni, gondolom van már jó pár tízezer gyerek az adatbázisban.

Rittyentett Hőzönbőzön 2007.11.13. 12:11:51

az, aki ilyenre egyáltalán elviszi a gyerekét nem alkalmas szülőnek. És a beküldőnek még csak nem is azzal volt problémája, hogy a saját gyerekét küldi el erre baromságra, hanem, hogy milyen sok pénzbe kerül. szánalmas

Kifordított kacagány 2007.11.13. 12:17:18

a gyereknek ez is lehet játék és később még akár a javára is válhat, hogy ezt a fajta világot is ismeri valamennyire.
mi is így gondolkodtunk, mikor jöttek űberfasza modellügynökségtől fotókat készíteni gyermekeinkről. ez úgy anno május táján volt. gondoltuk mindegy kinek fizetünk a profi fotózásért. természetesen megigérték, hogy a fotókat kiteszik valami szuper fotókiállításon, ahol különböző cégek arcokat keresnek. fotók elkészültek, aztán telt múlt az idő. szeptemberben már rákérdeztünk, hogy ugyan a fotók hol maradnak? merthogy a beígért kiállítás már régen végetért, fotót meg még nem láttunk. na akkor elkezdődött a köntörfalazás, hogy így meg úgy, amit rövidre zártunk egy minket ez nem érdekel kijelentéssel. miután még párszor rászóltunk a t. társaságra el is hozták személyesen a fotókat. természetesen nem olyanokat és nem egészen azon az áron amit eredetileg ajánlottak, de megígérték, hogy ha rendelünk nagyítást, meg megvesszük a negatívokat akkor itthagyják az elkészült képeket mind az eredeti áron.
természetesen mi lelkesen kértünk pár nagyítást ami egyébként árban a pofátlanság határán messze túllépett. majd ahogy a fickó távozott egy jó óra múlva lazán lemondtuk a megrendelést. én is tudok bunkó lenni, ha szükséges(a nagyításokat meg megoldottuk egy szkenner segítségével).
aztán eltelt pár év és egy másik modellügynökség a közeli nagyvárosban meghirdette a gyermekmodellkeresős akcióját, valami olyasmit, mint amit a "majdnem nagyon híres modell apukája" történetében olvashatunk. a párom ugyan már nem lelkesedett annyira mint korábban, de úgy gondolta, hogy a lehetőséget ha van nem szabad elszalasztani, így mi is elmentünk tündéri lányainkkal. az ügynökség minden várakozásomnak megfelelt. ugyan mikor odaértünk én már csak röhögtem az egészen, mikor megláttam, hogy a korábbi fényképezős társaságból már ismert arcokat láthatok, de biztosan nagyon lelkesedős ábrázatunk lehetett, mert rögtön az első körben ki akarták próbálni a lányainkat és komoly szakértőt megjátszva sétáltatták őket egy tornateremben tükör előtt(itt egy kicsit kivonultam, mert nem bírtam visszatartani). természetesen szerződést velünk is akartak kötni, ahol garancia a szereplésre egy csepp sem volt, de előleget rögtön kértek többektől is a most induló x órás modelltanfolyamukra(gyakorlatilag az egész szerződés nem volt más, mint beiratkozás egy tanfolyamra).
és hogy miért is vártuk végig az egészet? a lányaim jól érezték magukat, mert volt egy játszókuckó, ahol a szemrevételezésekre várva, meg a sétálások között jót játszhattak, én meg már kiváncsi voltam mennyire akarnak lehúzni. szórakoztató volt a sok lelkes szülő is, ahogy önként és dalolva fizettek. egyszóval kellemes délután volt, mindenkinek csak ajánlani tudom az ilyesmit.

Kifordított kacagány 2007.11.13. 12:22:14

Rittyentett Hőzönbőzön: ugyan, mit árthat a gyereknek, ha néha elviszed egy ilyen vásári látványosságra, ahol eljátszhatja a "királylányt" amit otthon úgyis játszik és közben megtanulja, hogy hogyan is kell azt? más dolog, ha valaki így akar a gyerekéből megélni és viszi egyik helyről a másikra, de abba meg nem kell belemenni. önmagában a fotózással, felvonulásosdival semmi gond nincs amíg a gyerek élvezi. a szülő felelőssége ott van csak, hogy lássa, meddig élvezi a gyerek az ilyesmit.

Netuddki. 2007.11.13. 12:22:53

Ügyes.
Csak jó vastag pofabőr kell hozzá, és olyan balekok akik fizetnek.
A casting managert véletlenül nem Palkovicsnénak hívták?

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2007.11.13. 12:41:54

Én nem akarom, hogy a gyerekemből 10 éves korára bulémiás, kokszot WC karimáról toló, széthullott celebseggfej legyen. Lásd a párhuzamot: Drew Barrymore, Lindsey Lohan, B. Spears...

bmeli 2007.11.13. 12:43:43

Az én lányom is "megfelelt" egy utcai ügynök szerint modellnek. Mivel én nem engedném, udvariasan mondtam, hogy én a munkám mellett nem tudnám és szeretném vinni sem válogatásokra, sem fotózásokra.
Erre "megnyugtatott":
Nem kell izgulni, nem munkaidőben kell cipelni a gyereket, hanem este fél 8 körül kezdődnek a válogatások!
Jah... Még 2 éves sincs a csajszim! Mit keresne este ilyen helyeken?! Mondjuk nappal se fog menni.
És ne akarjuk az ilyen jellegű vágyainkat a gyerekben kiélni, szerintem...
M.

lonicera 2007.11.13. 12:46:48

Pont ennél a cégnél jártam én is, gondoltam megér egy próbát. Annyi volt a különbség, h engem akartak volna modellként látni, kb 120000-ért. Visszahívtak 2. fordulóra, ahol megkérdeztem, h mi a garancia arra, h kapok munkát? Azt mondták, erre nincs garancia... Mondtam, akkor csá bazzeg, lehet, h soha nem fogtok hívni (sőt, biztos). Aki meg beszei ezt a kamut, az megérdemli.

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2007.11.13. 12:51:13

Hát ez durva. 100-ért profi katalógust csinálnak felnőtt modelleknek is. (persze nem tengerpartit). Szerintem a cég a beszedett pénzekkel akarja feltölteni az amúgy üres alaptőkéjét.

A Kft az Zrt? Szerintem ez cég is a Palkovicsné őnagyságáé.

windrider 2007.11.13. 13:00:52

Pár évvel ezelőtt nekem is volt szerencsém eme csodás céghez. Jó bulinak tűnt. Amikor mondták, hogy jó akkor fizessek be portfólióra (akkor még ha jól emlékszem "csak" 120 e Ft volt), mondtam, hogy ez nagyszerű, én akkor kérek szépen 300 ezer forintot és adok képeket magamról :D Nem írtunk alá papírt...

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2007.11.13. 13:01:23

Ezt nem csak gyerekekkel csinálják ám! A 14-30 éves fiatalok ugyanilyen veszélyben vannak. Nem mindenki gondolkodik lehúzásban (,bármennyire is messziről bűzlik ez az egész portfóliósdi).

szvsz 2007.11.13. 13:08:36

Én is elvittem a lányomat egy ilyen kasztnira (vagy kaszting vagymiafxxz) de asszonták, hogy túl nagy a bajsza! A köcsögök!

Hola (törölt) 2007.11.13. 13:19:45

Kezét-lábát eltörném ezeknek a modellbuziknak.

Ybl 2007.11.13. 13:32:02

Molotov koktélt rájuk ! El a kezekkel a gyerekektől !

Gumidomino 2007.11.13. 13:56:30

Ugye kedves szülők az ilyesmiken a fogukat is megnézik?


...de sajnos mindenki azt csinál a gyerekével egy határig, amit akar...

BiG_ 2007.11.13. 14:01:04

Hümm, kell az SZDSZ választási kampányára a pénz... Eléggé le vannak csúszva. Gondolom, a liberalizmus miatt szerették volna kiterjeszteni a legalitást a fiatalkorú pornóra is...

Üdv!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2007.11.13. 14:15:02

Na most fogok kapni hideget, meleget...

Az én ötéves leánykám is megtetszett nekik. Még a sztori is hasonló, ő a nagymamával volt a Camponában egy rendezvényen, és ott szólították őket meg. A modelvilág távol áll tőlem, oda nem is szívesen engedném (nem is nagyon fogom, nem kötelező bármit elvállalni), de statisztálni miért ne? A Minimax miért olyan bűnös dolog? És miért ne lehetne lenyomozható? A legnagyobb magyar mesefilmcsatorna... Úgy voltunk vele, hogy legrosszabb esetben lesz egy jópár profi fotónk, mégha drágán is, legjobb esetben meg lesz egy (remélhetőleg) jó élménye a kiscsajnak. Addig csináljuk, amíg játéknak érzi, és nem nyűgnek, és ha esetleg még pénzt is keres vele, akkor annak egy részét ráköltjük most, a nagyobbik részét meg lekötjük a nevére a 18 éves koráig.

Szóval belevágtunk. Mondjuk a tömeg engem is mellbevágott, amikor először mentünk oda, de igazából nem az emberek voltak nagyno sokan, hanem a hely volt kicsi a recepciós pult előtt, de végül is hamar végeztünk, és amikor konkrét időpontra mentünk vissza, akkor mér nem volt ilyen gond. Most ott tartunk, hogy elkészült róla majdnem 100 tényleg jó műtermi fotó (nagyon élvezte a fotózást), mi válogathattuk ki belőle azokat, amelyek nekünk tetszenek, hogy abból legyen a portfólió. Az összegben egyébként nem csak a fotózás van benne, hanem a nyomdai munka (erre várunk épp most) és a weboldalra feltöltés is (ráadásul én nem 150 ezerre emlékszem, hanem kisebb összegre, de lehet, hogy az nettó, nincs most nálam a szerződés, és részletekben fizetünk, így most nem ugrik be a pontos ár), szóval így már talán nem annyira fekete az az ördög.

Egyet igérhetek, a későbbiekben majd jelzem, hogy mi lett a sztori vége, akár bebuktuk, akár nem. Remélem az utóbbi.

Ui. A honlapjuk legalább megnyugtatóan igényes:

www.ima.co.hu/

Erre a témára legalább van rálátásom, így nyugodtan mondhatom, ezt nem a szomszéd Pistike rakta össze húszezerért...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2007.11.13. 14:18:19

"BiG_ 2007.11.13. 14:01:04
Hümm, kell az SZDSZ választási kampányára a pénz... Eléggé le vannak csúszva. Gondolom, a liberalizmus miatt szerették volna kiterjeszteni a legalitást a fiatalkorú pornóra is..."

Ez egy minden alapot nélkülöző aljas hozzászólás volt...

Secnir 2007.11.13. 14:20:55

ADJATOK CÍMET KÖNYÖRGÖM!!!


Van itt az utcánkba egy ci... bronzvadász család 8 gyerekkel. Elmegyek, elmondom, micsoda biznic a nyóc csemete, vigye őket fotódzni. Mosdassa ki őket, oszt jelnjenek meg este fél nyolckor fotózáson.
Én is elmegyek egy kisméretű kamerával :D

Tengertánc (törölt) 2007.11.13. 14:44:49

Szerintem normális szülőnek eszébe sem jut, hogy a kisgyerekét ilyen faszságra egyáltalán elvigye. Mindíg is beteges dolognak tartottam azt, hogy egyes szülők árucikket faragnak a gyerekeikből és utána csodálkoznak, ha 18 éves korára egy kiégett alak lesz belőle..Egy gyerek járjon iskolába, focizzon a haverjaival stb., és 5-7 éves fejjel ne kelljen idióta vigyorba merevedve a kifutón szaladgálnia.

Tengertánc (törölt) 2007.11.13. 14:45:57

BIG, te meg hülye vagy, mint a segg. Mássz vissza a kő alá, ahonnan előbújtál.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2007.11.13. 15:00:50

"Szerintem normális szülőnek eszébe sem jut, hogy a kisgyerekét ilyen faszságra egyáltalán elvigye."

Itt nem csak kifutóról van szó. Az elején ki kellett tölteni egy kérdőívet, hogy mit vállalunk, a kifutót nem jelöltem be, a statisztálást meg igen.

Nem szeretek semmit se feketén vagy fehéren látni. Természetesen én se akarok rosszat a gyerekemnek. Megfelelő kontroll kell, ennyi az egész. Ha látom, hogy már nem buli, hanem kényszer, vagy ha bármi egyéb probléma akadna, kiszálunk és kész. Kényszeríteni semmire se fogjuk.

ddd.dino 2007.11.13. 15:11:57

Blazzo, a szívemből szóltál!!!

Fedor, hideget meleget nem fogsz tőlem kapni. Ha nem ismered fel, hogy csunyán húznak csőbe, az egyedül Rád tartozik! (én eleve emlékezni szoktam, akár 10, akár 100, akár 150 ezret gomnbolnak le rólam...). Szóval ha neked az a hepped, hogy 5-6 számjegyű összegeket fizetsz minden garancia nélkül egy ismeretlennek, hát legyen! Rejtő Jenő is megmondja: "Barátaink agybaját tartjuk tiszteletben!" (Ne vedd sértésnek, nem megbántani akarlak, tényleg így szól az idézet!!!).

Ha valaki még szeretne portfóliót a gyermekéről, én 150 lekváros palacsintáért megcsinálom (de házi baracklekvár legyen ám!) Viszont fürdőruhás képeket nem vagyok hajlandó csinálni, azt egy kicsit betegesnek tartom, hogy 2-3 éves gyerekeket valaki fürdőruhában akarjon fotózgatni! A tisztelt szülőket ez nem szokta zavarni???

fukisunni22 2007.11.13. 15:22:36

"kiszálunk és kész. Kényszeríteni semmire se fogjuk."

Azért ez egy aláírt szerződéssel a zsebedben nem megy ilyen egyszerűen. Amit egyszer elvállaltál, szerződésben rögzítettetek, azt vagy végigcsinálja az a szerencsétlen gyerek, vagy fizetheted a kártérítést, ha beperelnek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.11.13. 15:22:49

nekem volt egy baratnom, aki mindenaron modell akart lenni, ezert befizettem neki ilyen modelliskolaba, nem volt draga, megerte:)
es akkor volt is par divatbemutaton, meg megjelent ujsagban bugyiban
de aztan ferjhez ment es nem hozzam es megnott a segge
ez nem vacon volt
viszont vacon a plazas csajom meg egy blikkes reklamban szerepelt
ezeknek a noknek ez a maniajuk, meg a gyerekeknek
szerpelni
en utoljara egy november 7-en mondtam verset
de az kotelezo volt
Vician a korusban volt

Rittyentett Hőzönbőzön 2007.11.13. 15:23:36

a fürdőruhás képek akciósak: ugyanannyiba kerülnek, mint a normál ruhás fotózás, de a weboldalra való feltöltésért semmit nem kell fizetni! :D

Dr Net Elek (törölt) 2007.11.13. 15:38:35

Én akcióba nyócvané adom a porfóliót. Kilencvené bütykös hattyút is szerzek. Százötvené barátommá fogadlak.
Kéccázé te lehecc a magyar szpájszgörlsz.

Érdeklödö?

Tengertánc (törölt) 2007.11.13. 15:42:09

Fedor, tényleg ne vedd bántásnak a dolgot. Minden szülőnek a maga dolga, hogy a kölykét hová cipeli el. Csak azt nem tudom elhinni, hogy egy kisgyereknek ( 4-7 év körül ) poén lenne egy ilyen vezényszavakra való statisztálás / divatbemutató...de kinek a pap, kinek a papné.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2007.11.13. 15:47:11

Azok a dolgok, ahol előre kell fizetni, hogy valamit kaj és csak most, csak akkor ha 1 másodpercen belül-mert-különben-oda-az-akció nos hát azok nem tűnnek számomra biztonságosnak. Pláne ha az összeg elég magas.
Vagy alacsony, de 99 éven át kell fizetni a rászleteket
Vagy nem túl magas, de aláiratnak veled egy dátum nélküli papírt melyen visszavonod az esetlegesen beadott szerződés felmondásodat (ilyen is van ám!!!)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.11.13. 15:48:05

Blazzo
hidd el a gyerekek nagy szazaleka elvezi, mert szerepel, e azt szereti
mondjuk az en idomben babszinhazat jatszottunk a porolon az udvaron
vacon
a baj ott van, hogy sok szuylo nem jateknak veszi, hanem remenykedik, hogy csemeteje majd hireseg lesz
raadasul ugye ne felejtsuk, hogy minden normalis szulonek az O csemeteje a legszebb es leokosabb
szoval van ennek piaca

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2007.11.13. 15:49:16

"Ha nem ismered fel, hogy csunyán húznak csőbe, az egyedül Rád tartozik! "

Természetesen felmerült bennünk ennek a lehetősége is, és persze még most is benne van a pakliban. De eddig még semmi utal arra, hogy átvágnának. Ez a bejegyzés is csak a levélíró gyanújáról szól, de nem többről. Igyekszünk körültekintőek lenni.

"én eleve emlékezni szoktam, akár 10, akár 100, akár 150 ezret gomnbolnak le rólam..."

Én 125 ezerre emlékszem, de lehet, hogy az csak nettó összeg. Ha egyben fizettük volna ki, akkor biztos jobban emlékeznék rá, de több részletben fizetjük, ráadásul nem is én intézem, hanem a feleségem, szóval talán megbocsájtható a feledékenységem :-)

"Viszont fürdőruhás képeket nem vagyok hajlandó csinálni, azt egy kicsit betegesnek tartom, hogy 2-3 éves gyerekeket valaki fürdőruhában akarjon fotózgatni! A tisztelt szülőket ez nem szokta zavarni???"

NEM készült fürdőruhás kép, csak ruhás. Mint említettem, bennünket nem a modelkedés érdekel, hanem a statisztálás, és abban én továbbra se látok semmi kivetnivalót, ha mértékkel űzzük.

"Azért ez egy aláírt szerződéssel a zsebedben nem megy ilyen egyszerűen. Amit egyszer elvállaltál, szerződésben rögzítettetek, azt vagy végigcsinálja az a szerencsétlen gyerek, vagy fizetheted a kártérítést, ha beperelnek."

A most aláírt szerződés csak a nyilvántartásba vételről, és a portfolió elkészítéről szól, meg arról, hogy két évig ezt a portfóliót ajánlani fogják ügyfeleiknek, ha ilyen típusú kislányt keresnek szereplőnek. Ennyi. Bennünket nem kötelez semmire. Ha valami konkrétum akad, arról majd külön szerződés készül, ha elfogadjuk az ajánlatukat. De nem kötelező elfogadni semmit.

Szarka Varro 2007.11.13. 15:53:35

Kulturáltabb helyeken az ilyenekről mondják, hogy pedofil-projekt.

Szerintem egy szülő sem normális aki ilyenbe viszi bele a gyerekét.

Milyen édi füdőruhás képek és ez mind semmi még ingyen ki is teszik a honlapra.

Nem vagytok ti normálisak.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2007.11.13. 15:56:09

"hidd el a gyerekek nagy szazaleka elvezi, mert szerepel, e azt szereti
mondjuk az en idomben babszinhazat jatszottunk a porolon az udvaron
vacon
a baj ott van, hogy sok szuylo nem jateknak veszi, hanem remenykedik, hogy csemeteje majd hireseg lesz"

Így van. És igyekszünk nem beleesni ebbe a hibába. Magunktól pl. bizto nem jutott volna eszünkbe ügynökségek nyakára járni. És még egyszer: ha a gyerek azt mondta volna, hogy nincs kedve hozzá, akár még a fotózás után is inkább hagytuk volna veszni az eddig befizetett pénzt, de leállnánk. De élvezi, és alig várja, hogy legyen valami. A szerepelgetés úgysem ál távol tőle, népitáncol, volt már fellépése is, és otthon is sokszor lesz a nagyágyból színpad :-)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2007.11.13. 16:00:15

"Kulturáltabb helyeken az ilyenekről mondják, hogy pedofil-projekt."

Azért felelőtlen debileknek ne nézzetek már minket! Az ilyen modelügynökség távol tartja magát a pornótól, a büntetendő pedofíliától meg pláne! Ha egy gyerek szerepel valahol, az még nem egyenlő a pedofíliával! Mondtam már, hogy se kifutó, se fürdőruhás kép!

GinoMan 2007.11.13. 16:06:01

Megnéztem a fenti weboldalt és döbbenet...
Mégpedig az, hogy ez mekkora lehúzás.
És nem véletlen, hogy ilyen profi lett a weboldal, van rá pénz bőven.
Megkukkantottam a felnőtt és a gyerek modelleket kiváncsisképp. Összesen 120 oldalon található oldalanként 24 személlyel, az ugyebár 2880 megrendelés. Ha mindenkitől elkérték a 150.000 HUF-ot az ucce 432.000.000 HUF árbevétel. Ebből persze lejönnek a költségek, de ha tényleg 50.000-ből lehet csinálni egy jó portfoliót, akkor elég magas az "árrés". Tudom, hogy van még számos egyéb ktg. (terembérlet, fizetések, reklám, stb), de akkor is úgy gondolom, hogy a nagyrésze megmarad.
És ez ugyebár csak egy cég, biztos van még számos hasonló.
Szóval érdemes lenne indítani modellügynökséget!

Secnir 2007.11.13. 16:13:19

"se kifutó se fürdőruhás kép"
se szerződés. se internetre kirakás.

vagy be tudod linkelni a kölök fotóit?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2007.11.13. 16:20:34

Hát gondolom nem azért vágtak bele, hogy ne legyen rajta hasznuk, de ezt senki sem kívánná tőlük. Amúgy meg az a 432 millió elsőre tényleg nem hangzik rosszul, de ha utánaszámolsz, és ezt az összeget éves árbevételnek veszed, akkor az már nem is olyan sok. Havi 36 millió, és erre van egy nem kis személyzet (legalább 20 fő, ha jól saccolom az eddigi látogatásaink alapján, de lehet, hogy több), gondolom nem minimálbéres fizetéssel (hétvégén is dolgoznak), egy belvárosi irodaház teljes emeletének bérleti díja és üzemeltetése (legyen mondjuk 500 nm, és 12 euro/nm/hó, az durván havi másfélmillió+rezsi, és akkor még olcsón számoltam)...

Amúgy meg mi tart vissza a cégalapítástól? :-)

jesszumpepi (törölt) 2007.11.13. 16:20:48

Rengeteg tizenévest is csőbe húznak.Megcsináltatják jó pénzért a portfóliót,aztán annyi.Látják a "sztárok" világát,és odavágynak.
Míg lószar lesz,veréb is lesz.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2007.11.13. 16:28:37

"se szerződés. se internetre kirakás.

vagy be tudod linkelni a kölök fotóit?"

Még nem, mivel most kapták még csak meg tőlünk a kiválaszott képeket, tehát még nincsenek késésben. Még az elején tartunk a folyamatnak. Viszont a teljes összeget se fizettük még ki, az utolsó részletet majd csak akkor kapják meg, ha megérkeznek a nyomdából a setkártyák, és kint vannak a neten a fotók. Konrét szerződés majd csak ezek után jöhet.

Hát majd meglátjuk.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.11.13. 16:28:37

Fedor
engem ne gyozkodj en megertem
a gyerekek imadjak
aztan bekerulnek a nyilvantartasba es lehet egy kovetkezo reklamfilmbe eppen Ot valasztjak ki
nem tudom mi ebben a rossz
sot, akar csunya is lehet a gyerek, akkor is kellhet valamibe
2baratnom is amnoken volt ismerem a kerdest az egyik csak hobbyszinten, volt hogy eltelt 2 ev mikor hivtak reklamba statisztalni
felment pestre,/Vacrol/ csinalt 10 rugot egy ejjel aztan neztuk Ot a tv-be:) hehe
nekem meg volt egy szabad estem
megjegzem ilyen ugynoksegnek nem /csk/ az az uzlet ha lehuzzak a szuloket, hanem ha tenyleg ok kozvetitik ki teszem azt a gyereket valami divatbemutatora, vagy reklamba, ne aj isten filmbe
persze mindenkinek masok a nevelesi elvei
de nem is kotelezo a dolog

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2007.11.13. 16:53:18

hagyma, dehogy akarlak győzködni, hosz pont, hogy megerősítettem, amit írtál, sőt, örülök, hogy végre van valaki, aki megérti, hogy mit gondolok én erről a dologról, és nem mond el kapásból, felszínes előítéletből mindenféle felelőtlen agyalágyultnak :-)

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2007.11.13. 16:56:31

Én az amerikaikat csipázom. Ott egy kurva szerepért felnőtt máretű fogakat csináltatnak a gyereknek. Implant, azt mehet a felvétel.

Én nem vinném a gyerekemet statisztának és modell válogatásra sem. Pedig fotogén és szereti is a kamerát. Ha elvinném, akkor nem a gyerek álma, hanem az én vágyam teljesülne, hogy előre tuszkoljam. Még szerencse, hogy nem vágyom erre. Különben statiszta válogatásokon tobzódnék vele.

cskata 2007.11.13. 16:57:38

Sziasztok! Én is a saját példámmal tudok hozzászólni ehez a témához. Én is regisztráltam ennél a pénznyelő "ügynökségnél" és még semmi ajánlatot nem kaptam tőlük, egy éve...azóta már más rendes ügynökségnél is regisztráltam, és csomó konkrét munkaajánlatot kaptam, és dolgoztam. Az img- s portfoliómon mindenki csak röhög, mert szart se ér, és egy vagyonba került ez az egész. Más ügynökségek akár már ötvenezerért profi képeket csinálnak. Senkinek sem ajánlom hogy ennyi pénzt kiadjon a nagy semmiért, úgyhogy nagyon figyeljetek, mit és melyik ügynökségnél írtok alá!!!!!!!!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.11.13. 17:04:07

amerika annyiban mas, hogy itt fantasztikus meretu film es reklamipar van
ez eszmeletlen love van benne
itt bizony milliomos lehetsz dollarban ha befutsz
es az emberek tobbsege nem a gyerek ellenallasa ellenre/ez szp osszetetel volt/ viszi, hanem mert Ok is szereteik
lehet hogy az elveid miatt elveszitunk egy gyonyoru manokent a kanyod szemelyeben
/ps. azert ne gondoljuk mar 2007-ben hogy minden gyerekszinesz meg manoken prostitualodik/
ez egy szakma
persze akinek ellenere van az ne vigye a gyereket, aki meg viszi azt ne szolja meg
miert baj az ha pl valaki szeretne ha a lanya manoken lenne?
mondjuk nekem fiam van es mar O is nagy lo, szoal en mar ezen tu vagyok
majd ha lesz janyunokam viszem Hollywoodba:)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2007.11.13. 17:07:49

Na, ez már elég konkrét kritika, erre már inkább odafigyelek. De mást nem tudok csinálni egyelőre, mint reménykedek, hogy mi nem így járunk. Mint említettem, se nekünk, se a gyereknek nem életcél az, hogy befusson ezen a vonalon (megkeresés nélkül eszünkbe se jutott volna belevágni), szóval ha ez nem jön össze, biztos nem fogunk ügynökségről ügynökségre rohangálni. Levonjuk a tanulságokat, és kész.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2007.11.13. 17:08:57

Az előző cskata-nak szólt...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.11.13. 17:12:54

Fedor
mindig a megrendelo valszt
a ugynokseg csak adja a web lapjat mutatja fotkat aztan abbol valogatnak
arkerdesben nem vagyok otthon, hogy sokat kernek vagy keveset, lehet azert kernek tobbet mert profibbak, lehet mert tobbet akarnak keresni
persze mindenkinek az az ugynokseg jo aki kinal munkat
aranylag kicsi piac, sok ugynokseg, szerencse is kall hozza, de pont igy kell hozzaallni szerintem, ha jon valami jon, ha nem, akkor sem dolunk a kardunkba

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2007.11.13. 17:14:26

Fedor 2007.11.13. 14:15:02
A profi fotó = nagyfelbontású kép beállításokkal, idegen által készítve? Nem minden modellügynökség csinál profi képeket.
A netre való feltöltés ne legyen benne az árban szerintem, ezt ne emlegessük, a domain megvétele kerül évi x ezer forintba, de nem fog tőle csődbe menni a cég.
Engem a történetedben még egy dolog gondolkoztatott el:
Ha profik a srácok és profi munkát végeztek, miért a megrendelő (a portfólió megrendelője, nem pedig a munkát adó megrendelő) választja ki a képeket? Mind olyan irtó jól sikerült? Nem hiszem.
Hölgysmerősöm csináltatott magának náluk portfóliót, megnéztem az albumot (kézben és neten). Azt kell mondjam, csalódás volt. Abból a csajból milliószor többet ki lehetett volna hozni, néhol kimondottan előnytelen képek lettek. Pedig én nem vagyok "szakértő profi".

cskata 2007.11.13. 17:30:53

Amúgy a többi ügynökség ingyen feltesz a honlapra, nem kell SEMMIT fizetni, csak a portfoliót, és azt sem kötelező megcsináltatni. De ha csináltatbárki is, van pár dolog amit megtanultam: egy fotózáson sosem vagy a saját ruháidban(az imgnél igen), rendes, ált. egyszínű háttér, profi fények, smik, frizura, beállítások, kb ezt mindenhol máshol megtalálható sokkal kevesebbért.
Úgy bánom hogy ilyen hülye voltam, de mostanában a munkáimból végre kezd megtérülni...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2007.11.13. 17:38:58

Én se vagyok profi fotós, de azért teljesen kezdő se. Szerintem jók lettek a képek. Ami meg válogatást illeti, hozzáállás kérdése. Én speciel örültem, hogy van beleszólásunk, hogy mi jelenik meg a lányunkról, és mi nem. Gondolom ez inkább a gyerek korának szólt, felnőtt modelnél lehet, ohgy máshogy megy, de ezt persze nem tudhatom.

Ami a feltöltést illeti, azért az nem csak a domain fenntartása az egyetlen költség, speciel én ebből élek, szóval nekem elhiheted. :-) De persze tényleg nem ez a legnagyobb tétel. Viszont készül nyomdai anyag is, és az már több. A szerződés szerint két évig fent lesznek a képek, és a nyomdai anyagot is ajánlják az ügyfeleknek. Ennyiről szól a történet, ez mind benne van ebben az összegben, tehát nem csak néhány fotó elkattintása. Lehet, hogy többet kértek érte, mint mások, nem tudom, nincs összehasonlítási alapom, de azért ha mindent beleszámolunk, akkor már nem olyan vészes. Persze minden relatív. Ha lesz belőle felkérés, és visszajön az ára, vagy akár a többszöröse, akkor megérte. Ha nem, akkor meg ráfizetés volt. De ezt előre nem lehet tudni... Ráadásul nem is pénzkereseti lehetőségként vágtunk bele, hanem kalandként a gyerkőc számára. Ha buktuk, akkor úgy vesszük, hogy befizettük egy drága, többmenetes játékra :-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.11.13. 17:51:31

Fedor
ne mentegetozz
jol tetted
nem buktok
amugy meg most olvastam valami bulvarban, hogy valami hulye egy este bedobott 110 k-t egy jatekgepbe aztan baltaval szetverte
mondjuk neki is igaza volt
volt vacon egy ismerosom aki mindi gepezett
a hulye mindig bukott megis remenykedett
en az osszes gepet betiltanam magyarorszagon

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.11.13. 17:56:13

duvad
ertsd mar meg hogy elvezik
amugy persze hogy az ha koteleso
itt szoktak 10-12 evesek kiallni tablakkal, hogy lemosuk a kocsidat
meg lenyirjuk a fuvet
ettol kanak penzt es jo nekik
nekem nem, mert utana elmegyek auomosoba:)
mondjuka fuvet jol lenyirjak

Szil-Ka 2007.11.13. 17:58:30

Barátnőmék igen ráfáztak, hiába adtam hangot kételkedésemnek, belefeccöltek vagy 200ezret a két gyerek portfóliájára, azóta kétszer rángatták be őket válogatásra, persze nem lett belőle semmi konkrétum. Persze a weboldalra sem kerültek fel a gyerekek, pedig de ígérgették.... Amúgy a kislány tényleg gyönyörű, mégse válogatták be konkrét helyre.

KAMU az egész és még jól is kerehetnek vele.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.11.13. 18:06:50

Szil-Ka
ez igy mukodik
100 ezerbol bejon 10-nek
azoknak nagyon
katalogus, baratok kozt, most valami allatkertes film
a tobbinek nem
de ha meg sem probalja akkor tuti nem
ez ilyen
ha egy szulo megteheti es a gyereknek van kedve, akkor miert ne?
star nem lesz mindenkibol, de aki nem is akar abbol tuti nem
ez az elet

aranyhaj.blogspot.com 2007.11.13. 18:15:13

Miért ne vihetné a szülő a gyerekét, ha akarja? Ennyi erővel iskolába se kellene vinni, mert jó korán taposómalomba fogja a gyerekeket, és egész biztos, hogy a legtöbbjük nem önként jár iskolába :-)
Akiknek ez bejön, az sikerélmény a gyereknek is, szülőnek is, aki mást állít, nem feltétlenül őszinte.
Százötvenezer forint túlzás. Egy jó portfólió a harmadáért elkészül, ha ennyire drága valami, gyanús, hogy csak a pénzt szedik be. Sok ilyen van.

Szil-Ka 2007.11.13. 18:15:52

hagyma, a céljuk hasonló volt, ami Fedoréknál is, a gyerekek szeretnek szerepelni, élvezték a fotózást, nem sztárnak készültek, nyilván, és még a szülők sem voltak ennyire elborultak. Egyszerűen az a bosszantó, hogy amit vállaltak, az sem történt meg (webes megjelenés, illetve a nyomtatott képek is nagyon sokat késtek).
Meg ilyenek, hogy kapják a telefont, hogy hú de tetszett XY-nak a kislány, feltétlen menjenek el a válogatásra. Elmentek, ott volt ezer gyerek, köztük down-kóros is... Ez mennyire látszik komolynak, ha még egy down-kóros gyerek is potenciális választás? (félreértés ne essék, nem bántom a beteg gyerekeket, csak furcsa ez az egész)

aranyhaj.blogspot.com 2007.11.13. 18:17:42

A legtöbb kislány úgyis szereti az ilyesmit. Ha nem szereti, azt észre lehet venni.
Ja, és a túlféltés ("nem engedem", "nem helyes") jobban árt egy gyereknek, mint bármi. Az életben pont azok a gyerekek boldogulnak legnehezebben, akit legjobban féltettek otthon.

aranyhaj.blogspot.com

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.11.13. 18:42:49

ertelek en Szil-Ka
amugy bizonyos reklamhoz down koros gyerek is kellhet
meg 4 kezu stb.
de erre mondtam nem kotelezo
aki raszanja idejet es kis penzet , hat tegye
tuti vannak ok lehuzos ugynoksegek
erdemes kerni referenciat,
hany gyereket, modellt stb, kozvetitettetek ki tavaly
csak mint miondtam a modell azt hiszi kurva szep, a szulo azt hiszi az ogyereke a csucs
es ezzel elnek az ugynoksegek
de sosem tudod, hogy lehet jovore Oscar dijas leszek:)

jesszumpepi (törölt) 2007.11.13. 19:57:52

aranyhaj!

Ha egy gyereknek néhány dolgot nem engedek meg,attól még nem lesz túlféltett,mert más dolgokat viszont megengedek neki:foci,úszás,korcsolya,túrázás,sakk,iskolai tábor egy hétig nélkülünk,úgy,hogy a gyereknek nincs mobilja.Majd hív a tanítónő,ha gond van!Nem hívott.A gyerek baromi jól érezte magát.

Falloleen · http://lastnight.blog.hu/ 2007.11.13. 20:04:43

Szeretném, ha mindenki gondolkodna kicsit, akinek megfordul a fejében, hogy kifizet százötven rugót ezekhez hasonló igénytelen képekért: www.ima.co.hu
Mi igényes ezen a honlapon, Fedor? Egy közepes iskolai tablón jobb felvételek vannak. Szeretném én látni, hogy hány százalék kap munkát. Gyanús, hogy konvergál a nullához.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.11.13. 20:07:15

jesszum
neked is igazad van ettol lesz valaki focista
sakkozo
vagy manoken
gond?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.11.13. 20:11:33

mer hq valasztani kellene naomi kambell, meg bacsi sandor labdarugo koztt, akko persze, hyogy madonnat valasztanam
bar volt ott vacon egy csaj, hat az jobb volt mnint madonna

picibubu 2007.11.13. 21:07:35

Az img-t elég jól ismerem én is. Fedor, el kell, hogy keserítselek. Nagyon sok szülővel találkoztam már, akik portfóliót csináltattak itt. Senki nem kapott még munkát közülük. Abból él a cég, hogy méregdrágán fotókat készítenek.
A portfóliók pedig nem mondhatók profi modellportfólióknak. Kedves, mosolyalbumba való képek.

brunhold · http://www.hackedgame.try.hu 2007.11.13. 21:12:04

ha engem kerdezne meg valaki ilyen ugyben, az elso lenne hogy felszolitanam a kedves illetot, hogy tobbet ilyet ne kerdezzen.
Ha ezek utan az elkoszonesen kivul lenne meg par szava amivel a gyereket akarja besozni, akkor megismerkedne az oklommel egy kedves mondat kozepette.\

Emberek nezzetek mar fel..... ki a f...sz az aki bedol ennek a lehuzos tarsasagnak?
szamukra a gyerek lehet egy rondasag is, akkor is 'csinalnak belole modelt' addig, mig TE fizetsz valamit.
Ez pont egy olyan dolog, hogy ha adsz nekem egy jo kepet magadrol, akkor kiteszem a honlapomra, es igerem, hogy modelugynoksegek fogjak megnezni oket.
Ennek a feltetele hogy havi 10000ft legyen atutalva nekem............
nekem nem az szamit, hogy hogy nez ki a gyerek, hanem hogy a HULYE szulo fizet e.

Ebreszto.....

jesszumpepi (törölt) 2007.11.14. 06:00:45

hagyma!

A túlféltésről írtam,nem a pályaválasztásról.

Vanek főfoglár úr. 2007.11.14. 06:29:39

Na nekem is volt egy élményem. Bekértek pár fotót, aztán nagy örömmel értesítettek, hogy a kölök jó és beválasztották a csapatba.
Viszont küldjek pénzt RÓZSASZÍNŰ ! csekken.
Ha-ha !
Mondtam nekik : ide a vállalkozás bejelentett számlaszámát,utalás előtt hadd menjek egy kicsit utána. ( érdekes könyvelőjük lehet :)
Fura módon többet nem jelentkeztek.
Azért az is érdekelne : egyetlen egy apehes gyereke sem akar model lenni, hogy ezek a lehúzósok még mindig garázdálkodnak. Én nem nyomtam fel őket, mert az nem az én műfajom.

Kifordított kacagány 2007.11.14. 08:12:26

nemtom egyesek szerint miért baj az, ha egy gyerek megismerkedik a munkával és egy kis fegyelmet is tanul. tala vannak az iskolák fegyelmezetlen gyerekekkel, akikből aztán felnőve lusta, buta, haszontalan ember lesz. az biztosan jobb, mert legalább jó hosszú gyerekkora volt. sírig tartó.

Gumidomino 2007.11.14. 10:03:04

Ez nem volt túl szerencsés választás.
Az IMG Kft. ellen 2006-ban az APEH végrehajtást rendelt el, és az egész részben egy Seychelles-i cégé.

Ettől persze még bejöhet, és Fedornak meg a többi belelépőnek remélem bejön.

Bástya elvtárs (törölt) 2007.11.14. 10:51:43

Szerintem így egy sztori meg egy weblap alapján nem lehet egy cégről elmondani, hogy korrektek e vagy nem, illetve, hogy hozzáértőek e vagy inkább kóklerek. És ez teljesen független attól, hogy a cég mennyit kér a munkájáért.
A mondjuk vitatható, hogy a cég ügynökei túlságosan rámenősek, és igyekeznek becsapni a hiszékeny szülőket. De akit rászedtek, abban a szülő is hibás.
Más oldalról nézve, ha valamire pénzt adsz ki (pl. erre) akkor érdemes lehet esetleg utánakérdezni, hogy jó e, tud e valaki esetleg egy másik céget, amelyikkel jobban, olcsóbban dolgozik stb. De ilyet még ide sem írt be senki.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2007.11.14. 13:59:23

De meg lehet. Nézd meg, kérlek, milyen képeket készítenek a "modellekről". Csak nézegess az oldalon fél órát. El fogod tudni dönteni, hidd el.

standupc · http://standupc.blog.hu 2007.11.14. 18:25:47

Anno engem is leszólított egy nő egy plázában, hogy mennyire profi modell lennék. Pont ültem, felálltam és visszakérdeztem, hogy biztos-e benne? Persze, egy vagon pénzt kereshetnék!
No, azt most hagyjuk, hogy oké, nem vagyok bányarém, de kiemelkedő szépség se. Lehet ilyen típust keresnek, mint én. De amin röhögőgörcsöt kaptam: 160 centi se vagyok, könyörgöm :)))
Azért megnézném milyen plasztikai sebész csinálna belőlem kifutók sztárját :)) (plusz harminc centi a lábszárcsontba :))

nikii 2007.11.14. 19:07:20

Anno engem is leszólított egy nő egy plázában, hogy mennyire profi modell lennék. No, azt most hagyjuk, hogy oké, nem vagyok bányarém, de kiemelkedően jó nő se. Rágtam mérgemben a szakállamat.

Delsol 2007.11.14. 20:44:19

Az én fiam volt az IMG-nél, pediglen már 19 éves. Ennyit a pedofilizmusról. 4-25 éves korig fogadnak embereket.
A 150 pedig nem csupán a fotózás, hanem egy 100 db-os szettkártya (ami nem 3000 forint), internetes reg és a lehetőség, hogy kipróbálja magát.
Igaz eddig két munkára hívták, és csak a 30%-ajött vissza a befektetésnek, de még csak 3 hónapja csináltatta.

Jogging 2007.11.14. 23:04:33

Zzombie!!!

Ne add fel! Digitális javítgatás nem fájni!
Tényleg, na! Gondold meg! Most néztem meg a honlapot. Az egyik "topmodell" nagyobb strúmával rendelkezik, mint ami nekem van. Megyek én is modellnek!!

Tessék mondani! Ezek profi fotók?!
Ha igen, akko megyek, oszt benevezem a fiam. (Lánymodellnek. Mert az én gyerekem a legszebb a világon!)

Philpo 2007.11.15. 01:35:52

Cigiző · cigi.blog.hu/ 2007.11.13. 11:29:51
Egy jó fotós már 60 ezerért megcsinálja a portfóliót.Ez lehúzás.
A gyerek jó üzlet.

Az!
Van 2 veséje, mája, szíve!
Tudod mennyit ér ez?

denamano 2007.11.15. 07:39:31

Delsol: grat a fiadnak! de tényleg. az én ismerettségi körömben is van, nem egy ember, akit megpróbáltak vagy ténylegesen is behúztak a csőbe. az egyik csak például kicsingette a 150et. mikor láttam a képeit, hááát...nem értek hozzá, de azok a fotók laikus szemmel is elég közönségesnek tűntek. semmi extra, pedig sztem egy portfóliónak pont az lenne a lényege, hogy minél több (előnyös) arcodat mutassa meg.
az IMG egyébként a tesómat is megkörnyékezte, de anyám úgy döntött, h neki 2 perc nem elég, h átolvasson és döntsön egy szerződésről, úgyh hagyták a francba. (volt is belőle hiszti tesóm részéről, de ezt inkább hagyjuk.:P)

Delsol 2007.11.15. 08:50:37

Philpo: a 150ben nem csak a fotózás van benne, azt kihagyták a meséből.

denamo: lehet, hogy pont a fiamnak volt szerencséje ezzel, nekem azért jók a tapasztalataim. az egyik munkáján tényleg jobb képek születtek, mint az IMG-nél, de azt belerakta a portfoliója mellé azonnal.

kiskicsicsiga 2007.11.19. 17:45:54

én voltam ilyen névgyűjtő,leszólító csaj a cégnél, 100ast adtak nevenként.
de aztán mikor megkérdeztem hogy mit kapnak a gyerekek ezért,elárulták,hogy 1honalpra teszik fel a gyerekek képét.és pont....

moli 2007.11.21. 12:18:53

Fedor: """mi is így gondolkodtunk, mikor jöttek uberfasza modellügynökségtol fotókat készíteni gyermekeinkrol."""

en meg az aquaparkban sem engedtem meg hogy a bejaratnal lefotozzanak.
mondjuk nekem mar volt rendorsegi ugyem fotoimmal.. lehet ha neked is lesz, te is at fogod gondolni

Kat\\\' 2007.12.10. 17:33:53

Sziasztok! Hát köszi a rengeteg információt! Úgy volt, hogy dolgozni fogok a cégnél, de ezek után úgy tűnik, hogy nem! }:(

semota · http://livewithit.blog.hu 2008.04.06. 20:47:43

hű, ezek még mindig megvannak, sajnos az én öcsémet is majdnem befűzték rá, de aztán lebeszéltem róla. igen valószínű, hogy tényleg átbaszás a dolog, mert amikor azt látták, hogy a szüleim elkezdenek ingadozni, akkor a nő egyre erőszakosabb lett, és amikor közölték, hogy nem írják alá a szerződést, a nő összetépte a papírt, és bebaszta utánuk az ajtót... no comment.

Judytta 2008.05.04. 19:23:56

Köszi a sok infót! Igen, ez a cég még működik, ugyanis mi ma nem fizettük be ezt az összeget és igazolva látom magam, hogy jól tettük! Nem szeretem, ha 5 perc alatt kell döntenem, csak most, csak akkkor stb... ilyen fontos kérdésben. Nekem borzasztóan gyanús volt a dolog!

ajemdzsi 2008.06.21. 14:50:21

Sziasztok! Én beleestem a csapdájukba...nagy hülye voltam, de hogy mások ne járjanak így, létrehoztam egy honlapot csak az IMG miatt, melyben leírom tapasztalataimat és az igazságot, emellett még gyűjtöm mások tapasztalatát is legyen akár jó(!?) akár rossz. Segítsetek nekem. A honlap: www.modellugynokseg.atw.hu Hozzászólásaitokat elküldhetitek az ajemdzsi@citromail.hu e-mail címre.
süti beállítások módosítása