Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.
Tapló Télapó akcióban
2007.12.06. 15:15 | jackyll
Vadkapitalizmusban nyilván a Mikulás sem a régi. A kéményen kommandózás helyett másfél órát késik, elhagyja a jó és rossz gyerekek listáját, aztán a végén még azt is bedobja, hogy nem tud visszaadni húszezresből, ahogy András tapasztalta:
Bár a mai nappal egy évre, gyakorlatilag aktualitását veszíti tegnapi télapó rendelős tortúránk, ezzel együtt okulásként, megosztanám veled, hogy mit sikerült alkotnia a finn Télapó magyar kollegájának nálunk.

Igazság szerint feleségemmel már tavaly is szerettünk volna, az akkor még csak 2 éves lányomnak "hivatásos" Télapót rendelni, de kicsúsztunk az időből. Apósom ugrott be helyette, és miután sikerült az obligált egyenruhát beszerezni, azt gondolom a lehetsőgekhez képest igen színvonalas műsort kreált lányomnak és a meghívott gyerekeknek. Ezen felbuzdulva, idén már 1 hónappal ezelőtt elkezdte feleségem szervezni a történetet, gondolván, hogy egy "profi" szolgáltatóval, még ennél is katartikusabb élményt fogunk tudni rittyenteni.

Párom ki is nézett a neten (www.mikulas.lap.hu) egy szolgáltatót (aki tegnap még fent volt linkestűl, telefonszámostúl, mára viszont eltünt...hiába az idénymunka..telszám: 06209668123) aki az igen szimpatikus "Léteznek jóképű Télapók" szlogennel hirdetett. Profi színészeket, profi szervezést, és profi műsort igértek. Feleségem elküldte az on-line megrendelőt, címestül, mindenestül, majd miután 1-2 hét alatt sikerült mintegy 18 gyerek szüleivel megállpodni a közös buliról, minden gyerekre legyártatott egy-egy egyedi jellemzést, és ezt is átküldte e-mail-en. Télapó felkészüléséhez azt gondolom minden létező segítséget megadtunk.

Dec 5-ére 18.00-ra lett beigérve az akció, ennek megfelelően a meghívott gyerekek és szüleik 16.00-17.00 órától (összesen mintegy 30-an) próbálták előmelegíteni a gyerekeket XVI kerületi, cinkotai házunkban. Tekintettel arra, hogy a meghívott gyerekek életkora 2-5 év között volt, így el lehet képzelni, hogy 1-2 óra várakozás után milyen izgatottak és ennek megfelelően "aktívak" voltak...Na itt kezdődtek a gondok....

Télapó cseszett megérkezni 18.00-ra. 19.00-re sem. Telefonos és egyéb próbálkozások után végre 1,5 órás késéssel sikerült házunk elé toppania. Elmondása szerint sikerült eltévednie, ami nyilván elfogadható abban az esetben, ha késik mondjuk 10-15 percet...1,5 óránál, ez kb azt jelenti, hogy Érdnél vette észre, hogy a város másik irányába tart. Az újabb problémát az jelentette, hogy nem volt nála (elmondása szerint nem kapta meg!) az a lista, amit feleségem elküldött a szervezőknek, a jelen lévő gyerekek paramétereivel és ismérveivel. Ez az egyszerű tény azt jelentette, hogy miután a nyomtatónk éppen nem működött, párom egy másik jelen lévő anyuka segítségével roham léptekben próbálta 18 gyerekre újból megírni kézzel a Télapó által "spontán" elsorolandó jó és rossz tulajdonságokat...Újabb 1/2 óra.

Nagyságrendileg tehát 20.00 órakkor áltunk úgy, hogy a végtelenségig felhúzott, álmos, nyűgös és türelmetlen gyerekek előtt meg lehetett kezdeni a várva várt műsort. A műsor ennek megfelelően - érthető okokból - kissé rövidített formában, elég kevés sikerrel zajlott. A legszebb az egészben, hogy amikor a "profi" rendezvényből már csak az anyagiak rendezése lett volna hátra, Télapó közölte hogy nincs nála apró, nem tud visszaadni 20.000-ből....Nem sok hiányzott, de akkor is....Legszívesebben megetettem volna a rénszarvasaival, nem hogy még borravalózzuk....

Végül: Télapó el, gyerekek el, nekünk meg maradt a keserű szájíz, meg a döntés, hogy olyan szolgáltatásra, ahol egy évig esélyünk sincs reklamálni, soha többet nem vállalkozunk...
Homárfaktor:(4/5)
Ön dönt:(4,2/5)
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Narrátor (törölt) 2007.12.06. 15:17:02

Én már kinőttem belőle. :-)

pinkfloyd 2007.12.06. 15:20:54

A telefonszám jó lesz húsvétkor. Beöltözik a fickó egy böszme nagy fehér nyúlnak! He he he.

Szelíd hangorkán 2007.12.06. 15:24:04

Aki pénzért rendel a gyerekének mikulást az sikeres ember nem lehet. Szerintem ez olyan gáz, mint McDonald's-ban szülinapot rendezni a gyereknek. Egyébként meg nincs finn télapó, mer' a télapó az orosz. Mindenki másnak Mikulás van, na.

boribonmackó 2007.12.06. 15:24:36

Nem volt piás? - Talán még a gyerekeket is tapperolta!

Fújjj!

parapali 2007.12.06. 15:30:10

Nálunk az úgy volt pár éve,hogy akt elhívtunk Télapót az a következő évben felhívott minket(a Krampusz volt mert a Télapó csomagoltatott:-) :-) és UDVARIASSAN megÉrdeklődte hogy az adott évben kérjük e hogy a Télapó meglátogasson??

Kértük!!Sajnos már nagyobbak a gyerekek és Télapó nem jön házhoz!!De azt a bizonyos Bratz papucsot kellett volna használni a főcímben szereplő Álmikulással kapcsolatban:-):-):-)
Nem minden Télapós cég ilyen da aki ezt megmerte tenni annak jövőre remélhetőleg nem lesz rendelése:-(

parapali 2007.12.06. 15:36:16

Aki pénzért rendel a gyerekének mikulást az sikeres ember nem lehet. Szerintem ez olyan gáz, mint McDonald's-ban szülinapot rendezni a gyereknek

az előzőre reagálva! Ezek a mai gyerekek még a telefonból is felismerik ha Ismerőseid közül kerül ki a Mikulás!!nem hülék ám!!:-)
Mekis szülinappal megjegyzem(nem bántásilag!!) hogy igaz hogy Gagyi ,de Igény az van rá!!Az én lányomnak egyszer volt rá igénye többször nem!!De megadtam neki az esélyt hogy döntsön!!!:-)

Tpancs 2007.12.06. 15:42:05

az eltévedés és a másfél órás késés ősi magyar szokás!! nem finn!!! pláne nem orosz!!! :DD
jobb lett volna idén is apóst szerepeltetni.

schokobanane (törölt) 2007.12.06. 15:42:13

Hát én bizisten nem találok szavakat. Sok hülyeséget olvastam már itt, de pénzért rendelni Mikulást, az aztán mindent ver. Ráadásul nem ócsóér, nyilván nem egy-két ezer lett volna a visszajáró.
Hát én most kiordibálom magamból: Elment az eszed??? Tényleg nem tudtad jobb helyre tenni azt a pénzt? Miért nem adod hajléktalanoknak, ha már nem tudsz mit kezdeni vele?
Bizisten, kurvára irigylem egyesek kínjait.

Willie 2007.12.06. 15:49:59

Parapali!

A mai gyerekek annyira nem hulyek, hogy nagyon is jol tudjak, hagy az aki piros ruhaba beoltozve jopofizik nekik dec 5-en este annak semmi koze a mikulashoz.

gelsystem 2007.12.06. 15:52:03

többiekkel ellentétben meg szerintem te akkor is sikeres ember lehecc, ha tellllik ilyen szógátatásra, és ez a legnagyobb problémád.......
azé késett, mert vácró gyütt...
nem vicián vót????

Avatatlan Sam · http://egyszervolt.blog.hu/ 2007.12.06. 15:56:14

Bazmeg hogy milyen kibaszott egy elcseszett világban élünk:( Ha telefonon csajt rendelek az gáz. Ha telefonon mikulást, az nemgáz. Holitt az igazság? Ez most nemvicc:(

HOM · http://hom-torokbalint.blog.hu/ 2007.12.06. 15:56:44

Ez genyaság
vagy csak én vagyok tulságosan más nézőponton?-mert én ilyenért még soha nem kértem pénzt

speirs 2007.12.06. 15:56:55

Télapó ajtaját letépni, Palkovicsnét ráuszítani...

gelsystem 2007.12.06. 15:58:46

lehet, hogy el-bándi volt a mikulás???

Pepin bácsi 2007.12.06. 16:00:40

schokobanane: igazad van !
a lányaim/18-19 évesek/ még mindig örúlnek a kiscsizmába "belefialló" Télapónak. Nem sikeres ember, aki bóti ríszeg télapót rendel!!!

Harpagon 2007.12.06. 16:01:50

Annak idején faterom volt a Miku még a suliban is.Nagy sikere volt,és ingyen csinálta.Ja,minden gyerek tudta,hogy a faterom,de akkor is tátott szájjal hallgatták...Ezt sose felejtem el...

Dr Net Elek (törölt) 2007.12.06. 16:03:20

Na végre egy mai naphoz illö post.

Mindenki megkapta már a virgácsot?
Lányok is?

Csokis · http://csokis.blog.hu 2007.12.06. 16:03:54

Én voltam Mikulás a barátaim gyerekeinél, és a hatéves még simán (be)vette. Pedig 163 centi vagyok, fisztulás tenor hangom van, és ragasztottuk a szakállt. Ha egy gyerek el akar hinni valamit, és amit csinálsz, az nem összeegyeztethetetlen a benne levő mikulás-képpel, akkor már nyertél.

Harpagon 2007.12.06. 16:08:11

Ettől függetlenül Télanyónak a legjobb,mert szexelhet Télapóval!

Dr Net Elek (törölt) 2007.12.06. 16:12:16

Avatatlan Sam · egyszervolt.blog.hu/ 2007.12.06. 15:56:14
Bazmeg hogy milyen kibaszott egy elcseszett világban élünk:( Ha telefonon csajt rendelek az gáz. Ha telefonon mikulást, az nemgáz. Holitt az igazság? Ez most nemvicc:(


Rendelj mikulásnöt. Két legyet egy csapásra:)

homár molla2 2007.12.06. 16:12:30

obligát, l nélkül. meg a vesszőt ne használd olyan kurvasok helyen, mert idegesítő.

A télapó nem is olyan jószívű
Inkább azt mondanám rá hogy kétszínű
Én már egyáltalán nem szeretlek
Mert ürüléket adsz a gyerekeknek

Kovbojok - Télapó, innen:
youtube.com/watch?v=BX8M09NBZ3g

Avatatlan Sam · http://egyszervolt.blog.hu/ 2007.12.06. 16:19:36

Ezaz Elek, köszi! Reggel láttam melóhelyre jövet a mikulásnéninek öltözött hostesseket. Namár csak ez kellett mingyá megyek is el.
haza csak:(

szkaccsotjeggel 2007.12.06. 16:31:39

én gyerekkoromba szerettem a mikulást.
mikor egyszer kitettem a bakancsomat a zablakba, ellopták. se bakancs, se ajándék. gondolom Ő tette. na én azóta utállom azt a hályas vénembert.

movhu 2007.12.06. 16:44:27

Végre veszel a gyerekednek valamit, és ráfogod egy szakállas, pirosruhás, dagadt fazonra a tettet. Örülj, hogy ezért a hazugságért nem megyek el hozzád, és fenekellek meg virgáccsal.

Mikulás (az igazi)

:)

Howl101 2007.12.06. 17:16:10

Kedves Ms/Parapali/Schokobanane/Gelsystem/Avatatlan/Pepin/Movhu!

Én vagyok az az állat - most már mondjuk ki őszintén - aki egyrészt megrendelte a bejegyzésben szereplő szolgáltatást, másrészt volt olyan barom, hogy mérgében elküdte ide. Nem is tudom mire számítottam, olyan okos és intelligens uraktól (esetleg hölgyektől) mint Ti. Ha picit is gondolkodtok, akkor láthatjátok, hogy kb 10-15 családra oszlott szét a teljes összeg, tehát max 1.500 - 2.000 Ft-ba került, hogy egy - elméltileg - profi szolgáltatást kaphassunk egy olyan embertől, akinél nem fenyeget a felismerés veszélye. Sajnos, nálunk idén nem volt kivitelezhető, hogy családon belül, esetleg barátok közt találjunk megoldást erre a kérdésre, ezért mertünk ilyen istentől elrugaszkodott dologhoz fordulni. Persze azért mert a többség nem hallott róla, vagy még nem élt vele, nyilvánvalóan hülyeség ezt nem kétlem. Kedves kommentálók, én nem iszom, nem dohányzom, nincsenek drága hobbijaim, viszont munkát adok 10 embernek és tisztességesen és valószínüleg többet dolgozom mint a többségetek. Megkockáztatom rendszeresebben és többet adakozom is...(ha már felmerült) Éppen ezért nem érzem, hogy szégyellenem kéne magam, azért, mert ahelyett hogy a napi kávémra, sörömre, cigimre basznám el a pénzt, pár hasonló gondolkodású emberrel együtt nem sajnálok 1-2 ezer Forintot a lányomra. A fantáziátlan, primitív és idétlen hozzászólásokkal csak azt bizonyítjátok, hogy rátok hatványozottan igaz, ami kicsiny hazánkban a legtöbb emberre: a legnagyobb örömét a másik fikázása és annak bánatának kifigurázása jelenti. Ez úton is kívánom nektek, hogy ez legyen a legnagyobb örömötök az életben. Én meg levonom a tanulságot, és elfelejtem, hogy ebben az országban van-e létjogosultsága saját problémáinkon keresztül megpróbálni segíteni másokon. Oda se neki. Majd más is belefut hasonlókba....

A

Virgogirl · http://csecsebecse.blog.hu/ 2007.12.06. 17:24:47

1. szegény gyerekek, kicseszés velük, nemcsak a Télapózás miatt, hanem mert két-három órán keresztül nyűglődhettek. Ennek folyományaként szegény szülők.

2. Rohadék Télapó.

3. A fikázóknak: mindenki arra költ, amire akar, ha télapóra, akkor arra.

4. Nekem mázlim volt, egyik kolléga öltözött be... :-)

abandi 2007.12.06. 17:24:54

Ej, Howl 101 és jackyll!!!
Bearanyoztátok a napomat!!!Na végre valami igazi fasssság!!!

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2007.12.06. 17:31:45

Melyik "profi" cég volt az? Igazán fel lehetne emlegetni. Hamár ekkora türhő paraszt télapói vannak.

Szelíd hangorkán 2007.12.06. 17:35:02

Hujjuj, Howl most igazán bepörgött, ti pénzherdáló, hereverő, lusta népség. Méghogy kritizálni, pheeee. :-D

* Der Zebulon aus Tirol * 2007.12.06. 18:04:15

Kedves Howl!!!!
Szerintem nem kellene a kommenteket magadra venni, itt szinte minden post ilyen fogadtatást kap....
"a legnagyobb örömét a másik fikázása és annak bánatának kifigurázása jelenti"-rátapintottál a lényegre, a homár ilyen, és ez jól is van így....
Végezetül.: Aki a homáron leáll vitatkozni a kommentelőkel az sikeres ember nem lehet...

civistroll 2007.12.06. 18:16:19

Nálunk hanukára is kolléga öltözött be menórának,de a gyerekek pókembernek hitték...

Avatatlan Sam · http://egyszervolt.blog.hu/ 2007.12.06. 18:20:04

Köszönjük az önkritikát Howl. Te legalább írásban is elismered hibáidat, ami felettéb dícséretes. Kívánunk neked sikerekben és boldogságban bővelkedő Újévet! Meg előtte Kellemes karácsonyt is, hamár a télapós dolog nemjött be.

Harpagon 2007.12.06. 18:20:26

Howl!

Teljesen jó volt az ötlet,és sajnálom,h. a gyerekek sínylették meg a dolgot,(no meg a szülők).A fikázást tényleg ne vedd magadra.Kellemes ünnepeket,kevesebb tapló télapot!

Law enforcer 2007.12.06. 18:20:36

Helloweenkor zombit rendeltem, oszt ma mászott elő a kertből tökrészegen. Na.

A Lyukastorkú Rézfaszú Bagó 2007.12.06. 18:21:12

Hánynom kell a Télapó megnevezéstől! Komenista maradék! MIKULÁS a neve bazmeg!

Harpagon 2007.12.06. 18:23:23

Akkor Mikulás?
A szád.Bazmeg!

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2007.12.06. 18:27:28

sztem nem jó ez így, s nem is nagyon lehet az. 30 emberbol mindig lesz egy pár, aki elégedetlen. Az is igaz, hogy nem tudtátok elore, hogy ennyire... Sztem nézz körül a neten a Télapó kamara ügyében és nyomd fel a fickót.

Bár kérdés, hogy mi van akkor, ha tényleg ártatlan a fickó.. nem túl valószínu, mi?

Az én idomben az volt, hogy a közeli bolt tulajdonosa öltözött be. A gyerekei meg ördögnek. A verseket fejbol mondta, a jellemzéseket o is papírról olvasta. Amit a szülok adtak oda. Elvitték a gyerekeket, és mindenki kapott ajándékot, egy-egy szaloncukrot még a bámészkodó gyerekek is. Ebben bízom, mert ha valami nem tetszett egész évben megtalálod a fickót.

Ja, és remélhetoleg nem téved el :)

Secnir · http://torvenykezes.blog.hu/ 2007.12.06. 18:27:47

"Csokis 2007.12.06. 16:03:54
Én voltam Mikulás a barátaim gyerekeinél, és a hatéves még simán (be)vette."

Te mocskos féregje tee...
:)
----------------------------------------
"Pepin bácsi 2007.12.06. 16:00:40
schokobanane: igazad van !
a lányaim/18-19 évesek/ még mindig örúlnek a kiscsizmába "belefialló" Télapónak."

Akkor nem naivak. Ne lepődj meg, ha egyszer belefiallva jönnek haza :)
----------------------------------------
"schokobanane 2007.12.06. 15:42:13
Hát én bizisten nem találok szavakat.
Hát én most kiordibálom magamból: Elment az eszed??? Tényleg nem tudtad jobb helyre tenni azt a pénzt? Miért nem adod hajléktalanoknak, ha már nem tudsz mit kezdeni vele?"

szvsz ritka nagy tapló vagy. gondolom gyerek sincs a háznál. ha lesz, akkor majd rájössz.
---
andreiground: a cikkebn írta, telefonszámmal együtt...

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2007.12.06. 18:31:36

Bammeg. Pedig még azon gondolkoztam, hogy +36.20... Hehe :D Aztán a cikk végére elfelejtettem a telszámot. Bruhhahahahaha

Nyerj! - Egészséget · http://www.edohanyzas.hu/?partner=3 2007.12.06. 18:58:10

Télapó itt van... Vagy már el is ment?
Akkor télapó nincs it és ezért nincs is ruhája..

abandi 2007.12.06. 19:11:13

Ja, hogy több megrendelő vette igénybe ezt a nemes szolgáltatást!!!
Akkor: Bruhahaha!!!
Amúgy meg: a gyereket akkor szopatták meg, amikor beigérték az élőt...
Csinglinglig-bruhahaha!!!

kerub_ (törölt) 2007.12.06. 20:01:32

Elképesztő, CSOKIMIKULÁSOKAT DARÁLNAK:
www.igenhir.hu?cikk=1196940678

aszongya: "A gasztronómiai ízlésmerényletre szerkesztőségünk húsdarálóval válaszol." - nem normális...

aranyhaj.blogspot.com 2007.12.06. 20:40:32

A beöltözött mikulások meséjét már óvodásként sem vettem be. Valahogy átlátszó volt a dolog. Az egyik mikulás, akivel találkoztam (ötéves forma lehettem) legfeljebb harmincéves ha lehetett, a másiknak meg észrevehetően vattából volt a szakálla.
Vigasztal a tudat, hogy a mai álmikulások is simlisek, tehát nem maradtam le semmiről :-)Bár a maiak már nemcsak átlátszóak, de élelmesek is.

aranyhaj.blogspot.com

ddd.dino 2007.12.06. 20:46:19

Howl,
Addig stimmel, hogy elküldtétek az online megrendelőt, de vajon előre egyszer is beszéltetek valakivel telefonon, vagy egyéb módon meggyőződtetek arról, hogy minden ok.Beszélgetésről vagy visszaigazoló emailről nem írtál! ha csak mérgedben hagytad ki, sorry!
Nem tudom megítélni, hogy jó vagy rossz dolog pénzért mikulást rendelni. Én kb. 5 éve játszom a céges mikulást ingyen és bérmentve, bár sok macera van vele, mégis megéri, mert kedves bulinak tartom! Nehogy már 15 családból nem volt valaki, aki elvállalta volna a mikulás szerepet, Ti meg összedobtátok volna a jelmez árát! Jobban jöttök ki minden tekintetben!
Sajna ez a mai világ: vásárolni, szolgáltatni, fogyasztani!
A bunkóságokatpedig ne vedd a lelkedre!Mint már mondtam, én vagyok a mikulás, és felírtam minden bunkó hozzászólót, jövőre majd leshetnek! :-)

ascella 2007.12.06. 21:08:12

Őszntén szólva nekem a "Léteznek jóképű Télapók" szlogenről, elsőre valamiféle chippendale-apó jut eszembe... szóval tuti nem őket hívnám, legalábbis a 3 kölökhöz nem :))

HandeFetishe 2007.12.06. 21:22:14

ascella, belegondoltam, főleg abba, hogy milyen képet vágnak a gyerekek jellemzésére...XD
Nekem apám volt télapó a néptáncos csoportban, annó dacumál, hát ritka gázul festett, de azért jót röhögtünk. :D
Egyébként az eddigi legtalálóbb komment, amit itt láttam, a Kovbojok idézet volt, drakulálok...Eccő régen írtam hozzá három pluszversszakot, de mindenkit megkímélek tőlük. Amúgy meg: éljen az igazi Télapó, tudja, hogy a kedvencem a KitKat csoki, mert ha négyet nem kaptam, akkor egyet sem...:D :D

VIC20 2007.12.06. 22:55:30

Istenem, ekkora marhákat; Mikulást ren-del-ni...

Meg hogy "profi szolgáltatás"...

A gyerekeknek MIKULÁS kell, nem "profi szolgáltatás"! Persze ilyen szerencsétlen hülyéknek fölösleges megpróbálni elmagyarázni a különbséget.

Na, azért szemezgessünk egy kicsit, hogyaszongya:

"...profi szolgáltatást kaphassunk egy olyan embertől, akinél nem fenyeget a felismerés veszélye"

Ennek tényleg halvány fingja sincs arról, hogyan is működik ez a dolog (mámint piszollógiaillag).

Meg aztán:

"Kedves kommentálók, én nem iszom, nem dohányzom, nincsenek drága hobbijaim, viszont munkát adok 10 embernek és tisztességesen és valószínüleg többet dolgozom mint a többségetek. Megkockáztatom rendszeresebben és többet adakozom is...(ha már felmerült)..."

Na, ez itten felül, ez az igazi ősi román szokás! Ha már felmerült.

Továbbá:

"pár hasonló gondolkodású emberrel együtt nem sajnálok 1-2 ezer Forintot a lányomra"

Szerecsétlenek!

(off: Remélem, azért enni adnak neki. merthogy az sokszor egy-két ezer forint...:)

Végezetül:

"...ebben az országban van-e létjogosultsága saját problémáinkon keresztül megpróbálni segíteni másokon. Oda se neki. Majd más is belefut hasonlókba...."

Na, aki ilyesmibe fut bele, az meg is érdemli.

alicecsodaorszagban 2007.12.06. 23:22:32

én nagyon szomorú vagyok, mert rólam megfeledkezett az köcsög Mikulás. pedig jó voltam. ez nagyon rosszulesett tőle

schokobanane (törölt) 2007.12.06. 23:28:23

Secnir 2007.12.06. 18:27:47

Hű, most jól megaszontad, mi? Tudod, tényleg nincs. De ha lesz, fel sem merül az a lökött kérdés, hogy Mikulást hívjak-e a házhoz drága pénzért (akár összedobták, akár nem; én még kétezer forintot is tudnék értelmesebb dologra költeni).
Én ma hajnalban is elhelyeztem a megfelelő cipőben a saját magam által összeállított csomagot, ahogy minden évben szoktam. Tudod, személyesebb, mint ha egy vadidegen szórakoztatja, netán ijesztgeti a gyereket.

Howl101 2007.12.06. 23:53:17

Miután kevés kivételtől eltekintve (thnx Secnir) újabb rendkívűl okos és valóban az eredeti történethez kapcsolódó hozzászólást voltatok kedvesek postolni, még egyszer és utoljára megpróbálom összeszedni, hogy miért írtam:

1. Bár lehet, hogy sokak figyelmét elkerülte, a levél nem arról szól, hogy éppen Mikulást/Télapót (ki hogy szereti) szeretnénk a gyereknek hívni, ugyan osszátok már meg velem a véleményetek, ez jó ötlet-e???

2, Talán nem volt elég egyértelmű, de rájöttünk magunktól is: Nem volt jó ötlet! Sőt! Olyannyira ezt gondolom, hogy saját hülyeségünket meg is írtam, nehogy valaki hasonló kellemetlen szituációba kerüljön.

3, Fentiek okán, azt bizonygatni, hogy barom, műveletlen, sikertelen, hülye vagyok, finoman szólva is kb. olyan, mintha valaki pofára esik a jégen, majd szól neked, hogy Te ne menj rá, mire Te kiröhögöd, hogy mekkora állat, hogy elesett....Mondjuk úgy: nem elegáns! Bár tudom, hogy a kritizálók többsége ezt a szót, és jelentéstartalmát még hírből sem ismeri...

4, Azt meg kifezetten örömmel látom, hogy a többség itt annyira tökéletes, hogy miután rájött, a saját életében soha, semmilyen hibát nem talál, a legnagyobb élvezettel kritizál olyat, ami egyrészt magánügy, másrészt nem tárgya a levélnek (aki most azt írná, hogy mi a bánatnak írtam akkor levelet, annak ajánlom szíves figyelmébe az első és második pontot)

5, Mindentől függetlenül, azt gondolom, hogy írhattam volna bármit, valszeg így is, úgy is lett volna pár "jófej", aki elemi szükségét érzi az isteni kinyilatkoztatásoknak.

Részemről az ügy le van zárva, akit a levél bármilyen szinten zavar, az nyugodtan higgye azt, hogy én abba a kisebbségbe tartozom, aki idióta és barom ötletekkel igyekszik a gyereke (és sajátja) életét nap mint nap megkeseríteni....Ez van.

Végezetül, mindenkinek (őszintén) Kellemes Ünnepeket Kívánok!

A

tangerine71 2007.12.07. 00:12:29

Este kifényesítettem a bacc-papucsomat, és kiraktam az Árkád ablakába. Reggelre a Mikulás bele(mi)kulált ingyen(!!!). És mi volt az ajándék? Na mi? Nem fogjátok kitalálni, egy letépett ősi román ajtó
(székelykapu?).
Nos írtam egy SMS-t a Mikulásnak, hogy "anyádat +b a ravatalon, stb..."
Erre jött egy válaszüzenet: "ön sikeresen leíratkozott a hírlevelünkről".

zoli bp 2007.12.07. 00:39:50

A mai világ erről szól,mindenki ott basz át mindenkit ahol tud. Rendszeresen nézik hülyének az embert mindenütt. Tudnám sorolni, de nem kezdek bele,szerintem mindenki volt már ilyen vagy ehhez hasonló szituban, megrendelt/ kifizetett vmit és nem az lett belölle,amit szeretett volna.

Könnyű nekem,hisz nem voltam ott személyesen,de én a helyedben ki nem fizettem volna a rohadt köcsögöt, vagy max adtam volna 2 ezer ftot,oszt dögöljön meg.

Viccet félretéve,késett, 1.5órát,minusz 10ezer, nem tudta a dolgokat minusz 6, és meg van oldva. Mindezt,ha erélyes hangnemben ,1-2 normális testalkatú apukától kapja,tuti nem kekeckedik és elhúzza a belét. Persze ez kínos lett volna,és az ember olyan mint a birka,palira veszik,ő pedig fizet,mint a katonatiszt jobbat ugysem tud... Én mondjuk kifejzetten utálom,ha vki hülyének nézz, tudatos fogyasztókkal,egy idö után kevesebb köcsög lesz,csak gyözzük megérni. És tegyünk mindent meg,h ilyen ne történjen velünk,ezért van a homár nemde???

Üzenem, a sok fikázó,észt osztó,mindenben okos homárosnak,(tiszt a kivételnek) ők is ugyanúgy fognak sírni,ha majd hasonló szituban lesznek.
Mert az ember,mindig a saját és nem mások hibájából tanul.. Vagy ki tudja ők tökéletesek lennének? Nem hinném hiszen tökéletes ember nincs és nem is lesz... nah jó éjt... .)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.12.07. 05:31:35

alice
miota konyorgok, hogy legyel rossz
egy kicsit
legalabb

Dr.Abál 2007.12.07. 05:34:18

Utolsó-e lehetek?Vagy Hagyma te még vergődesz kicsit?

DonCiccio 2007.12.07. 06:04:11

Télapó orosz kommunista volt és halott.
Mikulás viszont, Szent Miklós emlékét megőrizendő él.
Egyébként pedig Mikulást nem kifizet, seggébe minőségi magyar Batz klumpát applikál és letépett ajtóval fejbecsapkod és áfás számlát kér. :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.12.07. 06:29:57

doktor abal \
en hat oraval visszabb vagyok oszt megis meg a don cici is belepett
Vician szerintem mar rohogve keveri a maltert

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.12.07. 06:36:40

na meg megnezem ez az idiota pallagi mivel nyit a npkelteben
aztan szunya
alice jelentkezz!

a kertész tömlővel 2007.12.07. 08:13:46

tegnap az egyik leányzo szomszédom volt a krampuss az egyik nagy butor boltban.
jol kiröhögtem.rögtön kérdeztem h mit nyertem....őőööö csak gyerekeknek adtha ajándékot.mondomköszi.

Nimandi 2007.12.07. 08:22:35

Az a baj, hogy akárki akármit ír be, ami a Homár témájaként idevágó, miszerint igénybe vett egy szolgáltatást (legyen az bármekkora fasság is), de a szolgáltatás szabályai alapján az árért nem kapta meg a feltüntetett értéket (legyen az bármekkora fasság is), akkor sokan csak annyit szúrnak ki, hogy háá, ez mekkora fasság, ez, amit ez a hülye akart. Szemfüles észrevétel.

Azt gondolom, hogyha én kitömött robotot akarok a szoba közepére kuporgatott pénzemből, és valaki aszongya, hogy ő tud egy szép életnagyságút, frissen preparálva, akkor végtelenül hálás vagyok mindenkinek, aki segítő tanácsait megosztja velem, miszerint miért erre cseszem el a pénzem, de szerencsére ma már egész sok jogom van erre, és ezt a jogot igénylem, illetve másnak is hasonló jókat kívánok. Miközben elvárom, hogy aki felajánlotta a robotot, az tartsa magát szép szavához, mert ha átvág, lehet, hogy kettőnk közül én leszek az idióta, de ő lesz a csaló.

howl, csatlakozom ddd.dinohoz, lehet, hogy tényleg ennyi kellett volna, mármint ellenőrizni, tényleg eljutott-e a fickóhoz minden adat. Így még bármire hivatkozhatott.

Fapuma (törölt) 2007.12.07. 08:27:06

"Apósom ugrott be helyette, és miután sikerült az obligált egyenruhát beszerezni, azt gondolom a lehetsőgekhez képest igen színvonalas műsort kreált lányomnak és a meghívott gyerekeknek."

Drága testvérem, ha ez tavaly ilyen volt, akkor minek újítottál idén? He? Ráadásul a tavalyi ingyé' volt, gondolom apósod nem játszotta el, hogy nincs aprója... és a gyerekedet is ismerte, nem kellett E-mailozni neki, stb.
tanulság...

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2007.12.07. 08:37:08

eddig még picit sajnáltalak Howl101, de amikor már másodjára is próbálgatod bizonygatni, hogy Te milyen kurva okos vagy, és, hogy milyen nagy szerencsétlenésg ért ezzel Mikulás sztorival kapcsolatban, akkor egy picit elgondolkozok, hogy mi a faszért erőlködsz itt meggyőzni másokat arról, hogy hogy Neked életed legnagyobb problémája ez a Mikulásos eset?

mert ezzel csak rohadtul kiváltod az ellenszenvet, mert sugallod, hogy a Te életedben semmi egyéb probléma nincs, mint a rohadt mikulás késése meg, hogy 20e-ből nem tudott visszaadni.

próbálj meg egy picit a normális ember fejével gondolkodni, és inkább emberi/atyai/anyai módon örömet szerezni a gyerekednek, mert ha hiszed, ha nem, vannak olyan élmények, amik sokkal nagyobb örömet jelenteknek a gyereknek, és nem kell értük egy fityinget se kiadnod egy szolgáltatónál se, csak éppen összeszedni Magad, és Neked megszervezni azt, hogy a kislányod jól érezze Magát, és nem egy "szolgáltatóra" bízni az ilyesmit.

nem mondom, hogy nem volt szopás, ami Veled történt, de azért jobb, ha elmélyedsz azon is, és erősen elgondolkozolMagadba szállva, hogy miért volt szükséged arra, hogy ilyesmit szervezz, mert nekem az jön le, hogy nem éppen a gyerek boldogásga volt az első Neked, hanem az, hogy összeröffentsd a szülőket, és megmutasd nekik, hogy a 10 emberes vállakozásod mellett Te milyen fasza figura vagy, hogy ilyen "jópofa" dolgot kitalál és le is szervez.

mert, ha gyerek boldogását tartottad volna szem előtt, akkor nem emalien kommunikálgatsz a télapóval 20 másik gyerek infóit küldözgetve, hanem találkozol vele előtte személyesen, megbeszéled vele a dolgokat, hogy mit és hogyan szeretnél, és csak a Te gyerekedhez hívod meg, és kurvára nem kínlódsz a vállalkozásod mellett, hogy kifizess-e 20e Ft-ot, vagy majd 10 családdal osztozkodj rajta.

úgyhogy nézzél Magadba jó mélyen, és el is kezdheted szégyellni Magad a gyereked előtt nagyon gyorsan.

kiskaz 2007.12.07. 08:40:14

én egészen jól felnőttem abban a tudatban, hogy a Télapó(abban a korban így nevezték, de én tanultam hittanon, hogy kiről vany szó)ajándékot tesz a cipőmbe, a harmadik emeleten. a csukott ablakszárnyak között. nem láttam sosem, de a vágyakozás és az, hogy ilyenkor a nappaliban lehett aludni, meg a meglepetés és a fantázia: szuper volt. sajnálom az apukát, hogy elveszi a gyerekétől a megszínesítő álmokat, amitől boldogabb gyerek lehetne. most három éves és mit látott? egy bunkó piroskát, ideges szülőket, ekik persze másnap elmodhatják, vót harmincezrem a gyerekre! fasza.

Avatatlan Sam · http://egyszervolt.blog.hu/ 2007.12.07. 08:53:00

Na Howl, látom mégiscsak sikerült felmérgelned magad a hozzászólásokon. Pedig tényleg nemkéne. Azt itt szerintem mindenki elismeri, hogy neked van igazad abban hogy a mikulás kapjabe, csak jólesik élcelődni olyan eseteken, ami (talán csak még) nem általános a környezetünkben. Meg a többin is persze.
Nameg remélem nem miattam raktad oda zárójelben a végén hogy (őszintén), mert a jókívánságokat énis őszintén kívántam, nyugi ez nem piszkálódás volt.

pinkfloyd 2007.12.07. 08:59:16

Kedves How!
Rendszeresen Homár olvassók tudják, hogy vannak vicces beszólások, vannak bunkó beszólások, vannak segítő beszólások, vannak olyan beszólások, amit el sem lehet olvasni, mert tele van helyesírási hibával és az ember azt gondolná, hogy nem is magyarul írták. Aki nyit egy témát, vagy hozzászól, az bizony támadási felületet ad. Én is megkaptam ezeket néhány nappal ezelőtt a Grundig játékos téma miatt. De nem haragszom senkire. Ilyenek a Homárosok!
Boldog Karácsonyt MINDENKINEK! Még annak a tapló mikulásnak is!

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.12.07. 09:08:06

az mér jó ha a gyerek találkozik a mikulással az oviban + otthon + áruházban + utcán + mávnál + fasztudjamég hol. az utcán ráadásul többel egyszerre.

most akkor az nem gyerekhülyítés, hogy 1 hétig nyumul ilyenkor a mikulás, meg mindenfelé összefut vele a gyerek?

keresztlányom mesélte telefonon, hogy képzeljem el, volt náluk az oviba a mikulás, és nem is volt igazi, mert a szakálla nem is igazi szakáll volt. namost egy gyereket sem kell hülyének nézni, mert 4 évesen már rájön a turpisságra, és gyanús lesz neki a műszakáll, meg azis hogy nem is csak egy darab mikulás van az egész világon.

innentől a faszé kel foglalkozni ilyenekkel hogy mikirendelés...

Czigler Zsolt 2007.12.07. 09:17:19

Egyetértés!Oviban már járt,amikor este láttuk az utcán hazafelé menet,otthonra meg teletojta az ablakokat gyümölccsel,csokival,aprójátékkal.
Így megy ez!

Mária 2007.12.07. 09:28:36

"...az igen szimpatikus "Léteznek jóképű Télapók" szlogennel hirdetett..."

Ebből lehetett a gond!

Ezzel a szlogennel OLYAN Mikiet szoktak hirdetni, akik túlfűtött lánybulikra járnak Mikulásnak. Belépnek az ajtón, ledobják a piros kabátot és egy szál prémes tangában kezdődhet a virgácsozás...

A sztori beküldője inkább megköszönhetné, hogy a call-boy szolgáltató csúcsidőben kerített neki egy hagyományos Mikulást!

Dr. Hannibal Lecter · http://feketefeheren.blog.hu/ 2007.12.07. 10:29:54

Nem gáz a történet.
Az sem gáz, ha az ember a gyermekére, illetve annak szórakoztatására akar elkölteni egy kis pénzt.
A baj ott kezdődik, hogy ilyen bunkó vállalkozók vannak ma Magyarországon.
Számlát adott legalább a paréj? Mert az ilyen szarházit úgy fel kellene nyomni az APEH- nél, mint a szart.

Dr. Hannibal Lecter · http://feketefeheren.blog.hu/ 2007.12.07. 10:32:03

Ja, és legalább a gyerekek szórakoztatását végeznék tisztességgel!

purga · http://horrormirror.blog.hu 2007.12.07. 10:49:49

"Aki pénzért rendel a gyerekének mikulást az sikeres ember nem lehet."--->egyet értek!!!ez egy überburzsúj szokás!!!öltözz be máskor te vagy valamelyik másik apuka.

kiskutyuska · http://dark_jmg.blog.extra.hu 2007.12.07. 11:10:44

Howl101-el ertek egyet. meghogy nem lehet sikeres aki a gyerekenek rendezveny szervezovel csinal mikulas partyt? A srac vagy ur kitudja igen jol megfogalmazta. Tipikus magyar megkeseredes.. Sikerult ceges keretekben ott lennem a gyerekek mikulas partyjan es bizony iszonyuan elveztek meg en is. Es ha oda jutok szeretnem ezt megengedni magamnak majd es ezzel orvendeztetni a gyerekem. Az meg hogy ki nem sikeres es ki igen azt jatszatok le magatokban. Azert mert nektek nem volt ilyen (velem egyutt) hanem az oviban az alkesz kertesz bacsi szimulalta a mikulast es hurkapalcikat meg technokolt kaptunk maximum ha kaptunk egyaltalan valamit, nem jelenti azt, hogy a gyerek majd ne elvezne. A karorvendo idiotaknak meg uzenem, hogy igen te majd sikeres leszel amikor allsz a gyereked elott es kozlod vele: Mi nem burzsujkodunk kicsikem, persze tevagy nekem a legfontosabb jot akarok neked ezert huzzal nezd a tvben a mikulas musorokat mert te semmifele mikulast nemkapsz.. EZ kerem a jomagyar sikeresseg? :D Orulnek ha a gyerekemnek majd rendezhetnek ilyent. Meg jobban fogok orulni ha lesz 18 vele egykoru aki eljon. Annak megjobban, hogy anyira meg nem ment tonkre ez az amugy szanalmas orszag, hogy ilyenek ne letezhessenek. A cikk szerzojevel meg nagyon egyet ertek. Gyerekekrol van szo es nekik ez borzaszto kellemes elmeny lehet,elrontani a flekeszuletlenseggel a kesessel szanalmas es nem az a vacak tizenparezer forint miatt. Ugyanis tudtommal a gyerek boldogsaga tobbet er a szuloknek. Felduhit a sok buta commentezo.. meg kene irni a homarra..

báró Csekonics 2007.12.07. 11:24:10

Howl101 2007.12.06. 17:16:10

Az ötlet (mármint hogy egy 'eredeti' mikulást szerválj és ne a nagypapi öltözzön be, akit hamarabb kiszúrnak a kicsik, mint Jack Bauer a terroristát) jó.
Hogy így (10-15 család) nem is került sokba, pláne okos.
Hogy sikerült belenyúlnod a sz@rba - előfordul, ugyanúgy, mint ahogy pl. hibás TV-t vagy belül rohadt káposztát is vehet véletlenül az ember.
(Mondjuk szerintem nem igazán utalt a nagy késésen kívül más arra hogy kókler lenne a leírásod alapján, aznap este meg már ugye hogy pótolod.

Viszont egy ötlet: esetleg jövőre olyan ismerőssel de leginkább talán kollégával lehetne pótolni a mikulást, akit a gyerekek még nem ismernek, nem?
(Mármint akinek gyereke sincs, tehát nyugodtan mehet mikulásozni aznap.)

Amúgy én már hallottam olyat is, ahol (picivel nagyobb gyerekeknek, 5-8 éveseknek, vagyis ők azért már képben vannak, tehát a 'standard' mikulás esetleg ciki lehet) olyan mikulásosdit szerveztek, hogy begördült egy nagy fekete kocsi.
Kiszálltak a 'krampuszok' (fekete napszemcsi persze, mint a testőröknek) és amikor nagy szigorúan körülnézve nem láttak 'veszélyt' akkor kiszállt a télapó is kb. mint egy elnök, úgy integetve, meg üdvözölve a srácokat.
:-D

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.12.07. 12:38:37

Ti most itt folyamatosan arra célozgattok, hogy a Mikulás igaziból nem is létezik???????????

Ááááá, nem hiszek én nektek.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2007.12.07. 12:41:50

vilagnezet.blog.hu/2007/12/07/kokakola_mikulas_az_uzlet_az_uzlet

Kokakola Mikulás - az üzlet, az üzlet
2007.12.07. 12:34 IGe
Szerintem a Mikulás után már Istenkére és Jézuskára is ráfélne egy kis multinacionális dizájnmódosítás. Isten lehetne például IBM kék.

moli 2007.12.07. 12:45:02

"""Miért nem adod hajléktalanoknak, ha már nem tudsz mit kezdeni vele?"""

hamarabb egetnem el, minthogy hajlektalanoknak adjam, bazdmeg.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2007.12.07. 12:52:11

Mi az? Ma már nem jár az oviba, suliba a Mikulás?
Ugye, h jobb volt a szocializmus! Jott szépen az öreg az oviba/suliba + anyu/apu munkahelyére. Nem kellett drága pénzen rendelgetni a szülőnek...igaz nem is lett volna honnan.
Elcseszett egy világ...

Micimacko 2007.12.07. 13:14:00

Húú de hosszú sok komment jött ide. Én csak azt nem értem, hogy mindezek után miért nem azzal indítottál a fizetés tekintetében, hogy "mennyit enged a feléből?" Tehát a 10 ezerből ha lenne szíves még visszaadni ... stb ... Komolyan gondolom, úgy van ez mint sokminden mással, amíg van fizetőképes kereslet, addig virágzik a lehúzás is. Nem buktál nagyot, de abban tökéletesen igazad van, hogy nem is az összeg bosszantó, hanem a módszerek. Ellenmódszerként erre jöttem rá hosszú évek alatt, hogy a nemfizetéssel elég jól lehet őket befolyásolni ...

Mária 2007.12.07. 14:28:44

kiskutyuska 2007.12.07. 11:10:44

Kutyuska: eredetileg a sztori arról szólt, hogy a gyerek este tisztítsa ki a csizmácskáját, tegye ki az ablakba és várja, hogy a nagy Ho-ho-ho... vagyis a Mikulás mit tesz bele reggelre.

Lehet, hogy diót és mogyorót, lehet, hogy virgácsot.

Nem pedig arról szólt, hogy ki rendeli házhoz a nagyszakállút, mert ma már Szent Miklóst is házhoz lehet apportírozni a motyójával, ha apának-anyának telik rá és kinek telik csak dióra meg mogyoróra a csizmácskába.

És nem is arról szól a sztori, hogy ki rendel exkluzívabb szolgáltatást, kinek a partiján lesz több jó családból való kölök és kinek lesz a szendvicsen csak májkrém, míg másoknál a szendvicsen lazac és kaviár...

:)))

kiskutyuska · http://dark_jmg.blog.extra.hu 2007.12.07. 15:09:05

Maria:

igazad van. Az igazan kellemes az, ha a csalad rokonok osszeulnek karacsonykor esznek egyet beszelgetnek nem pedig az ha hitelt vesznek fel a nagy ajandekra mint manapsag divat. Az idok valtoznak a gyerekeknek tobb kell es bar nem vagyok meg szulo, en magam is megtennek ilyesmiket a gyerekert.
Ettol fuggetlenul azt hiszem ezzel nem rontja el senki se a gyereket se az unnepet. Azon kivul nefeledd ezzel is munkat adsz valakinek ...

Amugy igaz ami igaz, meg mindig azt ertekelem a legtobbre, ha a csaladommal akiket ritkan latok egy napot nyugodtan egyutt tolthetek anelkul, hogy veszekedes vagy penz elokerulne mint tema. Meg sincs tul gyakran ilyen. sajnos..

Dr. Hannibal Lecter · http://feketefeheren.blog.hu/ 2007.12.07. 16:02:33

Na megint:
Emlékszem, valamikor gyermekkoromban az óvodában, hozzánk is jött a Mikulás.
Valamelyik tapló anyuka, vagy apuka beöltözött, és osztotta az agyat rendesen, kihasználva az alkalmat.
Mi meg persze beszartunk, mert azt hittük, most aztán nem lesz Tibicsoki, meg zselés szaloncukor...
De franc tudja, azért jó volt. Nem?
És nem pénzért jöttek a tahók Mikulást domborítani, hanem csak úgy, magáncélból.
Ezt már fentebb olvastam. Meg lehetett volna így is oldani, és ez igaz. Talán még hangulatosabb is lett volna, sok röhögéssel fűszerezve a dagadó keblű szülők részéről.
De a lényeg akkor is lényeg. Köcsög volt a parittya, és kész.

Dr. Hannibál Lecter 2007.12.07. 17:50:29

Hogyne lenne Mikulásnak vetkőzés.
Mert bizony vannak olyanok, akik mindenre képesek egy kis csokoládéért. Vagy éppen a virgácsért:)))

Prophet 2007.12.08. 01:42:44

Olyan, hogy Télapó , olyan nincs. Mikulás van. Legalábbis a jobb helyeken, bár voltak a kommunizmusnak is haszonélvezői.

Ezek után mondhatjuk, hogy télapó nem a régi már: youtube.com/watch?v=BX8M09NBZ3g

Mégis, miért kér az ilyenért pénzt valaki? Mikulás-biznisz vazze. Szerzek magamnak egy törpét és meggazdagszom. Guszta, így az ünnepek Pálfordulása. Mármint Miklós.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.12.08. 05:25:00

hat Prophet meg ne haraguggyal, de en kommunista csokeveny meg ugy nottem fel, hogy 6-an a Mikulas jott, karacsonykor a telapo
igaz egyforma ruhaba voltak
en a jezuskat nem hittem el, hogy olyan kicsi, es hozza a cuccot
szoval tertsuk tiszteletben...
dejo is volt mikor meg hittunk ilyenekben

Jogging 2007.12.08. 19:33:21

Apukák, Anyukák!

Számlaképes, akciós Télapó házhoz megy.
Kérésére külön szolgáltatásokkal. Minden megoldható, tele a puttony!

Ugyanitt duguláselhárítás megrendelhető (hétvégén is)és hízó eladó, valamint kötelező biztosítás köthető garanciákkal.
Hívjon bizalommal! Kisnyugđíjas kedvezmény! Diákigazolványra bónusz vízcsapszerelés.

Télapó Gmk.

eMM2 2007.12.09. 05:15:55

Le kelett volna tépni a mikulás ajtaját.Vagy a fejét.
Vazze 20 ropi egy órás tré műsorért?
Jövőre engem hívjatok nekem garantáltan eredeti a szakálam majd befújom hósprayyel azt fehér lesz.
Ha kapok eleget inni akkor nagyon vidám is leszek valamint borvirágos lesz az orrom.
Fizetségként elfogadom valamelyik csinosabb anyukát, majd megvirgácsolom jól,hogy élvezzenek valamit a szülők is.

puncipöcögtető 2007.12.09. 20:12:31

Itt nem is a kabitassal van baj, hogy beoltozott Mikulast szervezunk a gyerekeinknek, hanem az, hogy penzzel akarunk elintezni mindent. Mindent.
Annyi ido alatt lehetett volna szervezni valakit a rokonsagokbol, ismerosnek ismerosebol nagyon jo Miku lett volna. Lehet, hogy macerasabb lett volna, de mukodott volna.

puncipöcögtető 2007.12.09. 20:15:07

Pepin bácsi 2007.12.06. 16:00:40

a nagy lanyaidnak mar bizony egy jo nagy meteres kekeres jar a csizmaba
:)

cubalibre 2007.12.10. 11:49:28

Szerintem Ti átcsúsztatok Mária kommentje felett, pedig neki lehet igaza. A "léteznek jóképű télapók" szlogen tuti chippendale lenne szerintem is, tehát tényleg igaz lehet, hogy még szerencse, hogy egy "hagyományos" Mikulást tudtak küldeni. Szerintem ezt is csak onnan vágták, mikor a gyerekekről a jellemzéseket elküldték. Azt hiszem akkor lett volna meglepetés, ha a jóképű Mikulás elkezd go-go táncot lejteni. Bár ki tudja. Lehet, hogy a lurkók anyukái kitörő örömmel fogadták volna.

parapali 2007.12.10. 15:39:33

Boics most nincs időm visszanézni de olvastam egy olyan Mikulást aki csőtörés esetén is hívható!!!!:-):-)Azonnal jelentkezzen és adjon elérhetőséget!!Ja és tudjon vissza adni 20 ezresből vagy a Mekibe viszem váltani!!:-):-):-)

VIC20 2007.12.10. 17:01:48

Én nem csúsztam át Mária kommentárja fölött, nagyon igaza van, és még néhányan rajta kívül is rátapintottak a lényegre, megvilágították egy-egy aspektusából a kérdést. Köszönet nekik!

Sz0M|45 2007.12.10. 20:41:54

Telapot rendelsz? wtf? Ha mar kreativ jofej apuka/vendeglato/stb. akarsz lenni, miert nem oltozol be magad? Siman beleferne, poennak is jo es fizetned sem kell. Aki ilyen ostoba szolgaltatast rendel az megerdemli az instant rabaszast.

parapali 2007.12.11. 07:50:29

Szép reggelt!!
Akkor így 100 hozzászólás után leírnám hogy én (mi)
is megrendeltük a télapót! anyagi része részletesen (kábé 3 éve volt ) telefon kábé 60 forint 4 család 6500 forint!! ez aztán költség!!! ja nem családonként hanem összesen!!

most ha béreltem volna egy ruhát a kölcsönzőből az mennyi is lett volna??

!HOWI én voltam az aki elmondta hogy nekem jól sikerült és olcsón!!!! Ja és 10 ezerből is vissza adtak és ebben az árban volt 4 darab fénykép is amit 2 hét múlva postán elküldtek!! Ez kibírható szerintem anyagilag és nincs lebukás hogy apa te vagy a télapó!:-):-)

danesz19 2008.07.07. 12:10:22

Te ez Adam Savitsh!A Discoverin abba a Mitbusterbe vagy mibe!