Az atya és a fiú mellett kispadra szorult szentlélek időről-időre azért megmutatja magát, hátha valaki belezúg. Legutóbb egy CBA-ban látták, ahol a személyzet megvadult zombiként támadt a kekszét naivan vállalati bankkártyával fizető Zsoltra:

A karácsonyi bevásárlás utolsó, lecsengő mozzanatát végeztem, két elfelejtett apróságért mentem az István út és Dózsa György út sarkánt lévő CBA-ba. Az üzlettel kapcsolatban az udvariasság, előzékenység, üzleti szellem kifejezéseket talán soha senki nem vette szájára. Egy közismerten ingerült rossz hangulatú bolt. Ha hiányzik mondjuk egy liter tej, vagy sütőpor, arra jó, de csak jó hangulatban, különben megviselthet egy kósza, meggondolatlan vásárlás. Slendriánságomban beugrottam egy liter tejért, és egy zacskó Korpovit kekszért. A sikátorszerű, nyomasztó helysiégben kivártam szépen a soromat, és a pénztárnál a bankkártyámat nyújtottam. A pénztáros ingerülten elvette, majd elém csapta a terminált. Éppen be akartam ütni a kódot, amikor elkapta előlem, és oldalt, maga mellett egy csengőszerű gombot (amolyan vészjelzőt, riasztót) kezdett vadul nyomkodni. Kérdeztem, mi van, mire gyanakvóan (és még ingerültebben) közölte, hogy ez nem az én kártyám.

Mondtam, hogy ez céges kártya, bizonyára látott már ilyet, de ő csak nyomkodta a csengőt, ami, mint kiderült, a boltvezetőt riasztotta. Közben ott állt a a pénztár másik oldalán egy raktáros forma alacsonyabb fickó. Olyan huszonöt lehetett. Odalépett, és elkezdte nézegtni a kártyát. Megkérdeztem tőle, miért nézegeti, mire a következő párbeszéd zajlott le:
- Miért, ki vagy te? He?
- A kártya tulajdonosa, mondtam.
- Közöd? Nem nézhetem meg?
- Mit nézegetsz rajta?
- Nem mindegy az neked. Ki vagy te? Valami vállalati köcsög?

Eközben megérkezett az üzletvezető helyettes. Kérdőre vontam, mi ez a megszólítás. Ő egy szót sem szólt, nem kérdezte meg, mi történt pontosan, csak állt bambán, értetlenül, és szó nélkül elvitte a kártyát.

A kártya húsz másodperc múlva visszatért, fogalmam sincs mit csinált vele. Talán megsétáltatta a parizeres pult előtt. Ezalatt két különös alak jött elő a rakátrból, talpig kék, illetve fekete mackó-szerelésben. Karbatett kézel odaálltak a pénztár emllé, és ők is elkezdtek nézni az üzletvezető-helyettessel együtt. Az alacsony ezalatt további szidalmak közepette visszahúzódott. Szerencsére találtam készpénzt, így azzal fizettem. Mint egy civil köcsög. Majd lesújtva távoztam.

Bár az imbecilizmus határát súrolja az eset, a vezetőnek a szeme sem rebbent. Talán azért, mert a kollektíva valószínűleg ebben a szellemben élheti meg a dolgos hétköznapjait. Nem tudom máshol is ennyire háklisak-e a bankkártyára, de az biztos, ha férfi név lett volna a kártyán simán fizethettem volna. Legfeljebb megúszom egy kis ingerültséggel. Arra a statisztikára viszont kíváncsi lennék, milyen termékek vásárláskor szoktak leggyakrabban lebukni a kártyatolvjok? Lehet, hogy a korpovittal?