Tékozló Homár

Inkálos belépőért vertek az inkálosok a BalatonSoundon

2007.07.22. 22:35 | jackyll | 250 komment
A Homár elképzelni sem tudja a napfoltok zavartak be vagy az amerikai hadsereg új serkentőszerének titkos tesztelése zajlott a BalatonSound fesztiválon, mindenesetre több inkálos incidenst is jelentettek. Legrosszabbul István járt, aki érvényes jegye birtokában egy tavalyi inkálos belépővel a nyakában próbált a fesztivál területére jutni, aminek kergetőzés-pofozás-gázsprézés-rugdosás lett a vége:
Igen, 10 százalékkal lassabban írok, hiszen a jobb kezemen az ötödik kisujj kissé meg lett gyötörve, miközben a kezemből a telefonom akarták kitépni. Lehet a végén át is kell majd fogalmaznom, mert még a hatása alatt vagyok a történteknek. 200 kilométert utazva Délután 4 re érkeztünk Zamárdiba, a balatonsound fesztiválra, megvásároltuk a jegyet, majd bementünk. Pénzt akartam felvenni a kés hás bankautomatából, amiben egy fillér sem volt, így kifelé vettük az irányt barátnőmmel és egy kedves barátommal együtt. A nyakamban volt egy in-kal security-s pass, amit még a tavalyi szigeten kaptam és nem adtam vissza, hiszen évente mindenki változtatja a "igazolványát", ha normális cégről van szó, ők nekem nem küldtek semmilyen kérést erre, hogy vissza kell szolgáltatnom.
Olvasson tovább!

Re: Az OEP nem ismeri a saját rendszerét - Az OEP sajtósai is olvassák a Homárt

2007.07.20. 17:03 | szily | 59 komment
Ostoroztuk az OEP-et Laj levele alapján, hogy az Európai Egészségbiztosítási kártyához munkáltatói igazolást kérnek, olyan állapolgártól is, aki ügyfélkapus ügyfél, nemrég kórházben kezelték, az OEP rendszerében tehát nyilvánvalóan bent kell lennie. Olvassák el, hogy látja az ügyet Molnár Barbara, az OEP szóvivője!
Olvasson tovább!

Újra szól az "ingyenes" csengőhang - megapakk

2007.07.20. 12:21 | jackyll | 98 komment
Teljességgel beláthatatlan, miért akar vki ingyenes csengőhangszolgáltatásra előfizetni, amikor gyakorlatilag az egész világ egy nagy ingyenes csengőhang. A héten mégis 3 naiv ügyfél futott be a témában: ketten a Mobi.Dadára találtak rá, meg a rend kedvéért van egy jambás ügyfél is. Kedvenc indoklásunk, h azért iratkozott fel, mert az "összes csengőhang tönkrement" a telefonján, de rendben, a lustaság nagy úr, meg még az alkoholbefolyásolt állapottal kell vigyázni:
A http://hu.mobi.dada.net/ ma reggel küldött egy sms-t, hogy náluk is van ingyen sms, és ingyen csengőhangok is stb stb. Én, mint kolosszális barom, felmentem rá, - nem szokásom az ilyen, és beregisztráltam. Előtte sehol nem volt apróbetű sem, ami felhívta volna a figyelmemet arra ami történt. Igaz a szabályzatot mint rendesen most sem olvastam el, de ez hiba volt. ezután a következő sms-eket kaptam:
Olvasson tovább!

"Másodrendű" a magyar a párizsi luxusáruházban

2007.07.19. 12:12 | jackyll | 223 komment
A Homár a kurucinfón sem találhatott volna jobb kurvaanyázni valót, mint amit nusss küldött Fvanciahonból. A parasztvakításáról híres párizsi übersznobáruház, a Lafayette ügyfélszolgálatán ugyanis azért nem adtak neki törzsvásárlói kártyát, mert nincs tartózkodási engedélye. Az ügyfélszolgálatos hölgy szerint "másodrendű" EU-állampolgárok csak annak birtokában lehetnek visszatérő vevőik. Naiv ügyfelünk úgy tapasztalta, az efféle diszkrimináció arrafelé általános jelenség:
Jelenleg Franciaországban élek,  és sajnos egyre inkább tapasztalom, hogy mi az ittenieknek még nem vagyunk európaiak, ezt így rögtön a szemembe is mondták...  Történt ugyanis, hogy valamelyik nap a várost jártam, gondoltam benézek a "Galleries Lafayette"-be a leárazások alkalmából, merthogy ilyenkor tényleg jó dolgokhoz lehet jutni meglehetősen jutányos áron. Kiszolgálás- mint mindig- kifogástalan, pedig itt is ugyanúgy fiatal eladólányok dolgoznak de valahogy sosem tapasztalom a "miafenénekjöttélbeazüzletbemostdolgoznomkellnemszégyelledmagad" hozzáállást. Ki is néztem egy kosztümöt, pont volt méretben, színben, stb, mire a kedves eladólány megkérdezte. "van hűségkártyája"? Mondom: nincs. Erre ő: hát csináltasson magának egyet az ügyfélszolgálaton, addig félreteszem a kosztümöt és akkor még kap 15% kedvezményt, ez eddigieken felül, plusz ingyen méretre is igazítjuk (nadrágfelhajtás). Tekintve hogy hosszabb távon maradni készülök, a kártya meg ezekre mindig jogosít, meggondolandónak találtam... Készségesen elmondta, milyen papírok kellenek, hova menjek, mit csináljak. Papírok összeszed, ügyfélszolgálatra fel.
Olvasson tovább!

Kamu volt a kartonból készült disznóhús

2007.07.19. 11:17 | jackyll | 17 komment
Csak hogy érzékeltessük, mennyire durván uborkaszezon van, körbefutottuk a hírt, miszerint Pekingben találtak egy kifőzdét, ahol felvizezett kartonnal ütötték fel a disznóhúsos gőzölt gombócot, az ízvilágot pedig jobbára zsír hozzáadásával érték el. A Peking TV Life Channel drámai hangvételű híranyagáról később kiderült, hogy egy kövér hoax, azaz teljesen kamu. Az önkormányzat vizsgálata arra jutott ugyanis, hogy a riporter vitte az árushoz a kartont és kérte, áztassa szódába. A Homár a honosított változaton agyalva a tejfölös-forgácsos lángosig és a szójahekkig jutott, de ha van vadabb ötletük, kommenteljék be bártan és eladjuk a sztorit a Tényeknek.

Átverték a Homárt a Hold utcai csarnokban

2007.07.19. 09:10 | szily | 67 komment

Ló, azaz robogóhalálban siettem haza, ahol már ott vártak a vendégek; 20 perc alatt kellett kaját rittyenteni 3 felnőttnek és 4 kiéhezett óvodásnak. Csak ezzel magyarázható, hogy egy csalafinta asszony jól be tudott ültetetni a brindzás bödönbe a Hold utcai csarnokban, ahol például a város egyik legjobb halsütője is lakik. A bűnös stand a legelső jobbra, ha az ember a Hold utcai bejáraton érkezik, a tejtermék-vegyes élemiszer. Olivaolajra volt szükségem, álnépies modorban "valami jófajta, leginkább extra szűz" olivaolajat kértem, mire az asszony a fenti üveget adta el nekem.

Olvasson tovább!

A hét legpofátlanabb parkolása

2007.07.19. 08:27 | szily | 93 komment

Eheti kupánkat, egy Nyakó István alakú, aranyozott ágytálat ez az első blikkre rokonszenves taxisofőr kapta, KundK ajánlása alapján:

Szerintem, a mellékelt versenyző esélyes a hét legpofátlanabb parkolása díjra.
A troli nem bírt kikanyarodni az utcából, mögötte meg fél tucatnyi másik is indult volna.

(A második fotó látható a hajtás után.)

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása