Tékozló Homár

Bréking nyúz: itthon is kapható TMX Elmo

2007.10.21. 19:39 | jackyll | 64 komment
Ha Zsolti akkora fan, hogy vasárnap délután írt emiatt, a Homárnak kötelessége közszolgálatilag azonnal értesítenie a többieket, akik eddig ódzkodtak az internetes rendeléstől, kezdhetnek sátorozni a körúton, ha TMX Elmora vágynak:
A körúton, az Oktogon és a Béke szálló között található játékboltban láttam tegnap este! Mindössze 16000 magyar forintot kell fizetni érte... Jó mi, kint meg fele ennyiért megvan... Nesze neked Ojrópise unió...Csak azért írok, hogy tudja mindenki és ha valaki már nem tudott aludni, mert ezt várta, tudja, megérkezett!

A Praktiker nem üt többet

2007.10.19. 14:44 | jackyll | 69 komment
Újabb hepiendet könyvelhet el a Homár. Inti panaszára szimpatikus választ kapott a Praktikertől, amit hajtás után önök is olvashatnak:
Úgy érzem kötelességem pontot tenni a Praktikeres leütős ügy végére hogy ne csak a negatív oldalát írjam meg a dolgoknak. A fogyasztóvédelemnek címzett levelemet ugyanis elküldtem a Praktiker központi irodába is, és – köszönhetően többek között nektek is – nem is maradt reakció nélkül. Azóta telefonon is beszéltünk, részemről az ügyet lerendezettnek tekintem.
Olvasson tovább!

Re: A madárszar megeszi a Hondát?

2007.10.19. 13:30 | jackyll | 42 komment
A tegnapi hondás sztorira szolgál egy lehetséges magyarázattal ZePY, ami nem fog tetszeni naiv ügyfélnek:
Nem fényezési hiba! Ugyan nem Honda tulaj vagyok (négykarikás német márka), de az én autómon PONTOSAN ugyanilyen foltok vannak, és sajnos az okát is tudom. Szerencsétlenségemre egy beteg gyümölcsfa alatt parkoltam, amiről valamilyen gyanta szerű "izé" csöpögött szépen a kocsira. Nyár volt, sütött a nap, ez meg kellemesen rászáradt/megkeményedett. Megfelelő, metál fény lakkjához illő oldószerrel lemosva (tehát nem lekaparva!) PONTOSAN ilyen foltok keletkeztek (megmarta és betöredezte a lakkot, valamint ránézésre "összehúzta" a festéket alatta). Személyes probléma, hogy gyakorlatilag nincs olyan elem a kocsin, ahova ne jutott volna kisebb-nagyobb mértékben... Szívás!

Megállni tilos a fizetős parkolóban

2007.10.19. 13:25 | jackyll | 68 komment
Ugyan tegnap volt a sok autós sztori, ma is lesz egy, mert befutott végre egy Budapesten kívüli parkolási anomália. A módszer ugyan lehet ismerős, de a helyszín ezúttal Gyöngyös:
Sajnos úgy tűnik, a vidéki városok továbbképzésre járnak a fővárosi parkolási társaságokhoz, hogy minél több lenyúlós technikát sajátítsanak el. Gyöngyösön, a polgármesteri hivatal melletti dr. Puky Árpád utcába befordulva a fent látható, jól ismert kép fogadott. Parkolóautomata, az út bal szélén 8-10 felfestett parkolóhely, így igénybe vettem a szolgáltatást. Feltűnt ugyan, hogy a jobb oldali parkolóhelyek mind foglaltak, itt pedig viszonylag sok üres hely volt, de nem tulajdonítottam neki jelentőséget. Ez hiba volt, ugyanis 10 perc múlva visszatérve az autóhoz éppen a csekket írta a szorgalmas parkolóőr.
Olvasson tovább!

Kidobni olcsóbb

2007.10.19. 10:10 | jackyll | 71 komment
Az alábbi történet nemannyira tanulságos, mint amennyire csak az derül ki belőle, hogy a Pixmania nem magyar cég, hanem francia, és mint ilyen, magyar telephelye sincs, ezért aztán egy csomag visszaküldése is drága. Anikó előbb rendelt, aztán olvasott:
Egy MP3-lejátszót rendeltem promóciós csomagban egy USB töltővel és egy fülhallgatóval együtt. Kibontás után az alábbiakat kellett tudomásul vennem:
1. USB töltő már volt az MP3-lejátszóhoz - minek akkor a promó csomagba belerakni?
2. A fülhallgató jackdugója más mint a lejátszóé, vagyis nem csatlakoztatható.
Így sikerült kb 5000 ft-ot jóhiszemű vásárlóként elbuknom, mert elfogadtam egy látszólag kedvező árú, ám használhatatlan ajánlatot az áruháztól. Mondom – sebaj! Az áruház nagy hangon hirdeti a visszaküldési lehetőséget. Ha nem tetszik, visszaküldheted - szól a hirdetés! Ezért rendeltem bátran és ezért éreztem magam biztonságban.
Olvasson tovább!

A rendelés után duplázott árú gumi

2007.10.18. 14:30 | jackyll | 121 komment
Egy internetes rendeléssel zárjuk az autósok panasznapját. Lívia az alábbi levelet küldte a Top-Tyre Kft-nek, miután kiderült, hogy az egy héttel azelőtt 12khufos darabáron megrendelt gumikat csak 20 ezerért vihetné el:
Panasszal szeretnék élni a következő eset miatt: 2007.10.14.-én a web-áruházukban rendeltem Önöktől 4 db Goodyear 175/60R15 UG6 81T típusú téli gumiabroncsot, darabonként 12.464.-Forintos áron. Kedden visszatértem honlapukra, hogy megnézzem rendelésemet, és akkor vettem észre, hogy áraik jelentősen megemelkedtek. Ekkor felhívtam az ügyfélszolgálatukat, és a hölgy akivel beszéltem a rendelésről azt az információt adta, hogy kb. egy hét alatt tudják rendelésemet teljesíteni, és természetesen a megrendelés pillanatában érvényes áron.
Olvasson tovább!

Attól tartok nem találom a talicskámat

2007.10.18. 12:58 | jackyll | 59 komment
Vannak akik nem molotov-koktéllal, felvásárlással vagy ipari kémkedéssel igyekeznek hatástalanítani a konkurenciát, hanem egyszerűnek tűnő oszlopragaszokkal zavarják össze a boltba igyekvőket:
Azt hittem, ilyen ember nincs, mikor megláttam a képen lévő falragaszt Gödön, a piros lámpánál állva. Persze eltűnt kutyát, gyereket lehet így keresni, még a környéken eladó lakást keresőnek is hatásos lehet, de a 2-es úton, egy saroknyira a helyi Gazdabolttól, ahol ugyan nem ilyen szép piros, hanem komor fekete teszttalicskák és bemutatótalicskák álltak a helyi talicskaszalon előtt, kicsit fura.
Olvasson tovább!

Nem rossz a riasztó, csak pihen

2007.10.18. 11:12 | jackyll | 89 komment
Tutira volt már több hasonló, de nem lehet elégszer figyelmeztetni az embereket, hogy használt autót sohase vegyenek egyedül, vigyenek magukkal szakembert. Joshy pont nem így tett, hanem egyedül besétált az AAAutóhoz, ahol kinézte élete első autóját, majd hirtelen ráköltött még 100 rugót, hogy működjön is:
Gondolkoztam megírjam -e, hogyan jártam pórul az autóvásárlás során. Végül úgy döntöttem leírom, hátha más megússza az AAAutónak keresztelt kelet-európai autómaffiával való érintkezést. A neten találtam rájuk, gondoltam hajrá, menjünk csak ki Fótra és nézzük meg személyesen az autókat. Ahogy kiértem mindjárt két kigyúrt "eladó", finoman-> értékesítő kolléga (elvtárs) segített autót választani. Felmérték az igényeimet és azt is, hogy mennyit szánok a célra. Találtunk 1-2 autót, de végül úgy döntöttem mégsem itt és most (első autó lett volna). Majd egy hétig hívogattak folyamatosan, sokszor magyarul beszélni alig tudó munkatársak tettek különböző ajánlatokat. Elmentem a budaörsi AAAutóba, hogy megnézzek néhány autót. Választottam egyet. Egy Suzuki WagonR-t. Az autó jónak tűnt. Riasztó, rádió, váltózár, elektromos tükör miegymás. 80.000 KM és 990.000 Ft.-os ár.
Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása