Tékozló Homár

Növénykínzás: művirágot nyársalnak a katuszra a Bauhausban

2008.01.02. 00:19 | szily | komment

A "növényápolás és a kerttechnika szakértője" - újszerű, látványos, bár kissé szadista kerttechnikát mutatott be a karácsonyi közönségnek. Az árucikk - olcsó tömegkaktusz - talán meglepő módon intermédiás műalkotásként értelmezhető: a szerves/szervetlen ellentétpár drasztikusan naturális értelmezésén keresztül megvilágítja a XXI. század emberének szorongását a kiborgok elkerülhetetlen térhódításától, végső soron a mesterséges értelem, illetve a bionikus pénisz eljövetelétől. Az összetett problémahalmazt zseniális művészhez illően a legegyszerűbb eszközökkel teszi metaforává a Bauhaus által futtatott, egyelőre ismeretlen Alkotó: fog egy élő kaktuszt, egy kihegyezett pálcára ragasztópisztollyal száraz szalmavirágot erősít, majd a bikaviadalok banderilláihoz hasonló összeállítást beledöfi a kaktuszba, amit virágos növényként piacra dob. Ha nem hiszik, olvassák el Balázs levelét alant, és nézegessék a képeket. Ja és persze boldog új évet, az a megérzésünk, hogy 2008-ban minden eddiginél jobb lesz konzumálni Pumaföldön.

Kedves Homár!

Szomorúan értesítelek, hogy a Bauhausban télen is virágoznak a bedobozolt kaktuszok, mert a virágokat ragasztópisztollyal ragasztották és pálcikával tűzték rájuk. A virágok száraz szalmavirágok, a kaktuszok viszont élnek, ezt jól jelzi az átdöfés körül kialakult forradás. Kíváncsi vagyok, hogy vajon hány lelkes vásárló viszi haza a kaktuszokat a szép virágjuk miatt, és hányan kezdenek gyanakodni, amikor a kaktusz kirohad a továbbra is viruló virág alól. A képeket ma lőttem Dunakeszin az áruházban. "Bauhaus, a növényápolás és a kerttechnika szakértője"... hát ezeken a növényeken van mit ápolni. Úgy látszik, így többet el lehet adni belőle, a profit megvan, a növény meg kit érdekel.

Átdöfött kaktuszoktól mentes boldog új évet!

- Balázs -

 

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MacWolf · http://www.travian.hu/?uc=hu1_23494 2008.01.02. 00:24:36

Ez bizony egy első és bizony ez egy bevett szokás is.

Fíldödi Ferenc 2008.01.02. 00:31:56

Ez egy ilyen világ.
Minden(ki)t átb...döfnek.

MacWolf · http://www.travian.hu/?uc=hu1_23494 2008.01.02. 00:34:37

Zenészke 2008.01.02. 00:24:58
Első

Bukó, mert biza ezt hoztam :)

Fíldödi Ferenc 2008.01.02. 00:40:18

Egy sikeres román ismerősömet megkérdeztem erről, és azt válaszolta, 1. hogy nem hallott ilyen ősi szokásról (attól még lehet), 2. de csak az lehet sikeres aki ilyet árul és nem pedig vesz

kaha 2008.01.02. 00:45:19

A Lidl-é az aranyérem. Ezt már nyáron megjátszották. Primitív.

Vladimir Harkonnen 2008.01.02. 01:02:20

Végül is divat a piercing nem?
:-)

Hogy basszná meg őket egy taliga aprómajom!

Dr.Abál 2008.01.02. 01:04:56

Középkori román karddal koszorút tűznék a hátára annak,aki kitalálta.

gravy_t 2008.01.02. 01:25:08

aki nem tudja, hogy a kaktusz nem virágzik ilyet, az megérdemli.
aki azt sem látja, hogy _száraz_virág van rajta, az méginkább

ezt a növénykínzás-témát sztem hanyagolhatjuk is (szőlő, gyümölcsfa, sövény, pázsit stb.)

Dr.Abál 2008.01.02. 01:37:21

Nem tudom,hogy kínzás-e.De,hogy szemétség,
(nem fogyaszti,hanem (be)etetett társadalomban élőként)azt állítom.Nem lehet ugyanis mindenki ornitológus,hogy felismerje a szénavirágot.

gravy_t 2008.01.02. 01:46:43

a szárazvirág felismeréséhez ornitológusnak kell lenni... aha...

száraz, könyörgöm! az élő virág meg nem száraz!

persze ha így be van csomagolva, mint a képen, akkor nem lehet megtaperolni. de akár kérheted, hogy bontsanak ki egyet. ha meg otthon ér a nagy csalódás, akkor visszaballagsz és beküldöd a cuccost a kirakaton sztán jónapot.

Asidotus 2008.01.02. 02:11:31

Az ornitológia madártant jelent.
Élőlényt így szurkálni mocsok dolog, aki ilyet tesz, dugják fel neki a kaktuszt!

Pinky 2008.01.02. 02:13:37

Ezt már 10 éve is csinálták. Ha jól emlékeszem, műanyag virággal.

Dr.Abál 2008.01.02. 02:23:36

Éreztem,hogy az ornitlógus nyerő lesz,még mindig ott tartanánk mint egy órája.Igaz írhattam vna etológiát is.De köszi

Dr.Abál 2008.01.02. 02:32:36

Meg carpe diem:azaz szakítsd le minden órának a kaktuszát.Meg a száját annak aki ilyeneket kitalál.

Natura 2008.01.02. 02:43:15

Szerintem csak a közelgő karácsonyra akartak utalni, meg az ősi római szokásra... ott is mindenfélét feltűzdeltek mindenfélére...

Az ornitológus az zéertéket csinál, nem? Mint a bauhaus.

Dr.Abál 2008.01.02. 02:45:59

Azzérseerté.
Hú,5 perig tartott mire leírtam ezt a szót.Lehet,hogy nekem még mindíg Szilveszter?

Dr.Abál 2008.01.02. 02:53:41

Ne haragudj kedves NŰNŰ,el kellett vna mondanom a kifejezés etimológiáját.
Az ősidőkben,mikor még fejlesztőmérnök voltam egy k.nagy gyárban,és valami rohadtul nem akart sikerülni az istennek sem,na,akkor mondtuk,hogy"Bárcsak mentem volna ornitológusnak"
Egyébként valószinüleg csaj vagy, nem csak a név miatt,de egy srácnak eszébe nem jutott volna venni a fáradtságot a felhomályosításra.A női túláradó empátia.

Natura 2008.01.02. 03:24:50

Abál, és miért nem mentél ornitolóógusnak?

Dr.Abál 2008.01.02. 03:29:10

Sajnos már késő volt.Akkor is pénzért adták a 2.diplomát(ha nem tanultál jól,az elsőnél is tandíj volt),sőt ha nem kaptad el a madarat,éhezés.Akkor sem fizették meg.
Az ornitológia ugy jön a képbe (mielőtt ledzsuváznak minket)hogy 1m-es zsinóron kéne röptetni a szurkáló feltalálóját.

Dr.Abál 2008.01.02. 03:31:13

Nadon laposulunk.Kér valaki abált szalonnát?Stílszerűen házipálesszal javaslom.Mint a nevem is mutatja,nekem bejött.

Natura 2008.01.02. 03:32:34

Szerintem inkább nyúzzuk meg valamelyik kereskedelmi tévén főműsoridőben. Aztán lehetne talkshow-t csinálni az áruház vezetése, a környezetvédők, meg az emberjogi szervezetek között.

Vinnék mint a cukrot.

Natura 2008.01.02. 03:34:24

Kösz, nem szeretem.

Dr.Abál 2008.01.02. 03:36:03

Natura!Szerintem alapítsuk meg elébb a nemzeti kaktuszvédszövetséget.Remélem helyesen írom,mert leb...nak.Csak már alig látok a pálinkától.De,modá abál,az jó.

Natura 2008.01.02. 03:36:57

Jó, alapítsuk. Kaktuszpálinka lesz az alapító bulin?

Dr.Abál 2008.01.02. 03:37:05

nem modá,hanem mondá.Bocsi

Dr.Abál 2008.01.02. 03:39:22

Az agave nem kaktusz,semmi köze,ha erre gondolsz,de tequila mehet.(mármint agavéből van a pia.(te biztos tudod,de megelőzendő amatőr kérdéseket.

Natura 2008.01.02. 03:42:07

Nem értek hozzá. Nem is akarok. Csak gondoltam, utána lelkesebben védenénk a kaktuszokat.

Dr.Abál 2008.01.02. 03:45:54

A kaktuszt védje meg a kaktuszné.Engem az emberi hülyeség és aljasság,pénzsóv.vág taccsra.De aztat k..va lelkesen végzem.A natura mit jelent neked,mert hohy abálni jó azt kevesen vitatják,mert egyértelmű.
(pl.natur vs.gumival)

Natura 2008.01.02. 03:51:39

Akkor alapjáraton taccson lehetsz.. amúgy mi bajod az emberi hülyeséggel? Nem szabad tőlük sokat elvárni, hülyén is kell őket szeretni, pénzt meg lehetőleg nem nagyon adni nekik, aztán kész.

Szétnéztem az asztalon amikor regisztráltam, és volt rajta többek között egy naturaquás üveg. Amiatt lett.

Natura 2008.01.02. 03:56:38

Te, ha nem védünk katuszt, minek az egylet? Adót csalunk vele?

Dr.Abál 2008.01.02. 04:00:18

A pénz még életemben sosem érdeket.(tudom,boldogok a lelki szegények)
A hülyeség jobban fáj,nemigazán gyógyítható,mérgezhet gyengébbeket(nem politikai kategóriaként,bár úgy is),látod szegény kaktuszaink is hogy jártak.
Hát sehogy,de ilyen baromságokból meg lehet élni.
+szol.közl.kraetív Natura+

Natura 2008.01.02. 04:05:48

Boldogok hát. :)

Ezt a hülyeség mérgező elméletet én is vallottam, aztán rájöttem hogy zsák a foltját, akire nem való, oda vagy nem jut el, vagy lepattan. A többinek meg úgyis mindegy.

A kaktusz köztudottan naiv állat, pedig nem madár. Biztos azt mndták neki, hogy hagyja magát, ő meg hagyta.

Akkor már inkább vallást csináljunk, abból jobban lehet élni.

Dr.Abál 2008.01.02. 04:08:57

Hurrá,zseni vagy vazzze.És felszedjük az állami támogatást a sok kocsog nem homárológus elől.Legyen a nevünk MagyarHomár Egyház!!Vagy kettő-e?

Dr.Abál 2008.01.02. 04:10:21

De csitt nemsoká felébred Hagyma és közzénkcsapa vala.

Natura 2008.01.02. 04:11:52

Legyen, de havonta egy szabadon kiválasztott fórumozót fel szeretnék áldozni a nagy... nemtudomminek, a lényeg, hogy belehaljon.

Kiharcoljuk a választójogot is a kaktuszoknak, vagy teljesen elvesztetted az ilyenirányú érdeklődésedet?

Natura 2008.01.02. 04:13:21

hagyma amúgy miért reggel ébred, ha amerikányiai? ezt sosem értettem, vagy a bioritmusa van elqúrva de nagyon, vagy ritkán van ott.

Dr.Abál 2008.01.02. 04:20:14

Én most itthon vagyok és 22-kor keltem.Nekem elvan cseszve.A Hagyma írta,hogy Szilveszterkor dolgoznia kell,kicsit anyázott,kb.most kel.sztem.Meg USA-ban persze.
Bár,ha minden igaz,10 nap mulva féluton leszek(minden évben hónapokig) és ugyanaban az időben kelek mindig, mint itthon.
Kaktusz érti(ha hátbadöfik)

Natura 2008.01.02. 04:30:39

a teszkós/sparos orchideákról nem tudsz valami spéci belsős infót? azokon nem láttam düfést, de állítólag hamar meghalik.

Dr.Abál 2008.01.02. 04:35:15

Ezek a helyek régen és azonnal törölve lettek az életemből.Nem vagyok és voltak belsőségük hálisten.Van ismerős csajszi,
virág elvtárs nagyker,majd kivallatom.(ha még bírom)

Dr.Abál 2008.01.02. 04:36:19

Te Magyarisztánban-e élsz-e?

Natura 2008.01.02. 04:38:17

Ott, csak én is szétborultam.
Nem jössz át a chat.hura, mielőtt innen ki leszünk moderálva? :D

Natura 2008.01.02. 04:51:25

ugye ezen a néven jöttél be? :DD

Dr.Abál 2008.01.02. 04:52:12

Nem sikerül ne haragudj,valami kancsó bejelentkezett a nevemen.Irj egy emil címet.

nevergone 2008.01.02. 06:10:22

Egy ilyen kaktuszt egészben kellene lenyomni a torkukon. És szintén egészben kihúzni a seggükön.

Amúgy boldog új évet, meg ilyesmi.

jesszumpepi (törölt) 2008.01.02. 06:59:32

Az orchideáról van spéci belső infóm:rokonom raktárvezető egy virágszállító cégnél.Kamionok mennek ki Brüsszelbe a virágpiacra.Most olcsó az orchidea,tapasztaltabb,régóta EU-tag országok nem veszik,de a magyarok igen.Az orchideát végig megfelelő hőmérséleten kell szállítani,ez a kamionokban megvan,mert hűtő-fűtő rendszerűek.Aztán,amikor a kamionról lerakják,a nagy bevásárlóközpont raktárosai nem foglalkoznak a hőmérséklettel.

jesszumpepi (törölt) 2008.01.02. 07:13:52

Dr.Abál!

Bizonyítottad már Pálesz tételét?

a kertész tömlővel 2008.01.02. 07:39:10

hát ez super gáz,mit gondolnak majd a növénynek tetszik h vmi idegen izé diszeleg a tetején ráadásul még bele is döfték..áááá

nevergone 2008.01.02. 07:49:56

Ma már tölthető a The.Cactus.Digger.Reality.HunDub-Xvid a torrentoldalakról?

nevergone 2008.01.02. 07:53:09

Vagyis a The.Cactus.Digger.Reality.XXX.HunDub-Xvid release, reggel még ideát.

kunkorcsiga 2008.01.02. 07:53:47

Nem tudom mit nyafognak egyesek, jelen esetben inkább örülhetnének, hiszen egy áráért két terméket kapnak. Ha kirohad a kaktusz, még mindig megmarad az a kis tüchtig szalmavirág, azzal meg annyi minden érdekeset lehet csinálni.

Dr.Abál 2008.01.02. 08:20:09

Kedves Peti!
Beléjeállassz a körbe,az átmérőre,és arra hányossz amerre látossz.A csík,kijelölvesz egy pontosz...stb.

dupi 2008.01.02. 08:22:28

ez a növénykínzás egy kicsit erős azért, inkább a vevő átbaszása jut róla eszembe. de aki azt hiszi, hogy minden kaktusz mindig virágzik, nem lehet sikeres ember :)

dappler 2008.01.02. 08:27:56

www.ikea.com/hu/hu/catalog/products/36804586

Drága ez a szalmavirág, kérem, nagyon drága...

nevergone 2008.01.02. 08:28:14

Mennyit késnek a vonatok? És van rajtuk kaktusz?

Dr.Abál 2008.01.02. 08:32:37

Mit számít?? Benne van a nevedben a válasz:NEVERGONE,akkor meg???

Dr.Abál 2008.01.02. 08:34:38

Jesszum!Matektanár-e vagy?Esetleg inkább sikeeres-e?

nevergone 2008.01.02. 08:36:29

Dr.Abál: csak azért, mert két szalonna-abálás közepette a Cactus.Clone (csak hogy ontopic is legyek) cuccomban végigbumszliznám az országot, és nem mindegy, hogy mennyire fagyok szét a következő vonatra várva.

nevergone 2008.01.02. 08:40:40

(mit mondanak szex elején a buliban? "áll abál!" bocs.) :)

Dr.Abál 2008.01.02. 08:53:23

Drága Never!Nem tudod értelmezni a nevemet.
1.Imádok abálni,főleg szalonnát,főként husos csikkal.
2.Drabális nagy vagyok.
3.Szeretem a kaktuszkat,otthon is van,
Magyarsztánban kb.30.a telelőben több millió.

punpa 2008.01.02. 09:14:07

Még szerencse, hogy nem talicskával szúrták át.

nevergone 2008.01.02. 09:15:10

Dr.Abál: ne haragudj, nem akartam beletaposni kaktuszoktól bimbódzó mélyérzelmű lelkivilágodba!
A Nemzeti Kaktusz Felszabadítási Fronttól még nem jelentkezett senki?

garázda 2008.01.02. 09:26:26

A kurva anyját annak aki ezt kitalálta!

Ez egy átbaszászos csalás,etika nuku!

Ősi román szokás szerint eddig se mentem ezután se fogok se Rumániába se bajuhausba mönni!

nevergone 2008.01.02. 09:29:59

baumausz... ahol az egerek vásárolnak. :)

jesszumpepi (törölt) 2008.01.02. 09:33:04

Dr.Abál!

Nem vagyok matektanár,így a bizonyításodat elfogadom.

Dr.Abál 2008.01.02. 09:39:57

Köszi Peti.Bár én belekötöttem vna a széliránba,hátha a kaktuszfőnökségre megy.
Nevergone-nak címezve:sosem lehetsz biztonságban,még akkor sem,ha a kaktuszokat akarod felszabadítni.És ,ha fázom akkor bemegyek melegedni a kocsmába.
Nem várom meg,mint a haver,hogy rámtolják...

nevergone 2008.01.02. 09:43:19

Állítólag volt egy darab a polc tetején, és az volt odaírva: "egy Kaktusz mind felett..."

Dr.Abál 2008.01.02. 09:49:20

Never,ez aranyérmet jelentett ,legalábbis nekem.

Pepin bácsi 2008.01.02. 09:53:04

virágot a virágboltból...

Dr.Abál 2008.01.02. 10:16:25

Adj Isten Pepin testvér.Megébrede?

Pepin bácsi 2008.01.02. 10:20:41

megébredtem drága Dr.Abál
mongyuk nem vót könnyű dolog, de azért sikerült :))

jól esne 1 kis abált szalonna, előtte némi pájinka, hozzá meg friss kenyér + nagyfröccs

Dr.Abál 2008.01.02. 10:25:00

Nekem már lassan egy liter házi,sültoldalas,egy sör,az asszonyt nehéz volt felereszteni,mert alig fúj a szél,de rásegítettem a kompresszorral.
Aztán,hogy hol landol?ki tuggya.-

Dr.Abál 2008.01.02. 10:26:31

Ja bocsi,a kaktusznál tartottunk,mielőtt lebaltáznak,mint Winetou a vizet.

Pepin bácsi 2008.01.02. 10:26:56

persze jó fokhagymás szalonna jöhet csak szóba

2008.01.02. 10:29:39

Gusztustalan csalás. Már régóta megy. Igyekeznek az eredeti virághoz hasonló bogyókat rátűzködni.

Pepin bácsi 2008.01.02. 10:30:01

igaza van Doktor !
hát elég nagy átb@szás, az már szentigaz

Dr.Abál 2008.01.02. 10:36:57

Azt hiszem megadom magam a sorsnak és beájulok.V.elmegyek egy kicsit a kocsmába mielőtt rámtolják.
Szuper volt az újév,nem gondoltam vna ,hogy ennyi komment kigyön,ha kicsit megtapossuk a kaktuszokat.
Búék nektek,holnap vissza..ha bírok.

Pepin bácsi 2008.01.02. 10:41:38

Én a kocsmát javasolnám önnek Dr. !

tundrazuzmo (törölt) 2008.01.02. 10:49:51

"Kuss, én így szoktam leszállni" - mondta az agresszív kismalac a jótündér jószándékú érdeklősére, amikor leesett a bicikliről.

Szerintem itt is hasonló a helyzet, csak mi - jószándékú jótündérek - nem ismerjük a körülményeket.

A kaktusz márpedig így virágzik, és kész. Naaaagy szalmavirágSZERŰ virágot hoz, amelyben az örökítést továbbító magvak vannak. Ezért a szép és hasznos virágért pedig a növény olyan nagy áldozatot is képes hozni, hogy kirohad a virág alól. Nem kell ezen csodálkozni, a természet önfeláldozóan barbár oldala tele van ilyen példákkal, a fekete özvegytől kezdve a lemmingekig.

Ami sajnos magyar sajátosság, hogy a szalmavirágSZERŰ virágban nincsen mag, de ez minden bizonnyal hazánk éghajlati viszonyainak köszönhető, ezért biztosan nem a BlauMaus nemzetközi hírű üzletkomplexum a felelős.

Máshogyan mondva: a Pannon Puma zabálta fel a kaktuszmagot. :)

Mokele-Mbembe 2008.01.02. 10:52:03

Ez a BAuhaus negy varázsló cég ám! Nekem minden erőfeszítésem ellenére sem sikerült otthagynom náluk a pénzemet, pedig nagyon igyekeztem...

Kinéztem a bemutatókertjükben egy(kettő)térburkolókövet, nagyon pofés volt, másutt azóta sem láttam. Négy hétig erőlködtem, hogy megtudjam, hogyan lehetne nekem is olyan, ha már odatették. Ezen idő alatt még az se derült ki, mi a neve, vagy a gyártója, senkinek fogalma sincsen, hogyan került oda az a burkolat, meg a mellette virító 14es, illetve 41-es számnot viselő kis táblácska. Biztos valaki egy éjszaka leburkolta a kertet, viccből.

Osztán kellett volna faház is. Megvallom, ezen annyira nem feszültem meg, ott feladtam, hogy "néhány hét múlva talán-esetleg meg tudjuk mondani, hogyan lehet rendelni".

Beltéri ajtóval kitartóbban próbálkoztam, de minek?... Már messziről megismert a személyzet, és ordította felém, hogy "nem, még mindig nem tudjuk, hogyan lehet rendelni ajtót, csak az van, ami a polc alatt támaszkodik, de nemsokára, bizisten...", amivel az a gond, hogy vagy csak jobbra nyílik, vagy csak balra, és olyan elvetemült házam épül, hogy kétféle méretű ajtó is kellene bele...

Ezek után már csak zuhanyszettet akartam, csodaszépen virít a bemutatófalon, csak éppen az árcímke hiányzik mellőle, meg a dobozos változat alóla. Erről sincs fingjuk se, hogy került ez oda...

Asszem ennyi, de lehet, hogy még jutna eszembe ez-az, ha ráérnék...

Nawazz, ebből külön cikk is lehetett volna. Én kérek elnézést...

»P.H.M.« · http://setlist.blog.hu 2008.01.02. 10:56:35

atyaég... régen nekünk volt egy olyan kaktuszunk, ajándékba kaptuk, aminek a tetején lévő erős tüskékre mini szárazvirágokat tűztek. de azon nem volt ragasztás meg varrás meg fércelés...

MacWolf · http://www.travian.hu/?uc=hu1_23494 2008.01.02. 21:25:00

Ezek már sztem azóta vannak, amióta akaktusz ritkán virágzik...

f_GreGor · http://fgregor.blog.hu 2008.01.02. 23:44:23

Annó kb. 1990-91 körül az általános iskolában volt kaktuszvásár. Szépen néztek ki a kaktuszok rajtuk ezekkel a sárga/rózsaszín virágokkal. Boldog naiv gyerekként megvettem, hazavittem és csalódottan vettem tudomásul, mikor anyukám közölte (finoman), h ez nem a kaktusz virága.
Bemész a Bauhaus-ba megcsodálod a 3db Szalmavirágos kaktuszt a műanyag dobozba. Csak a vak nem veszi észre (és a naiv gyerek), h az nem a kaktusz szerves része.
Megjegyzés:
az első képen egy oltott kaktusz látható, aminek valóban olyan a tetje. Az ár stimmel.
A dunakeszi Bauhaus ártábláján nem értem miért nincs feltüntetve, h milyen fajta kaktusz. A szigetszentmiklósin rajta volt, h melyik melyik (jó magam ragasztottam fel...:)). (497Ft volt akcióban a 3 kaktusz)

Az orchideára visszatérve (ismét a szigetszentmiklósi Bauhaus-ra tudok utalni): figylenek az állandóhőmérségletre, de ez olyan mint a lakásod. Kinyitod egy kicsit az ajtód kimegy a meleg... itt képzeld el mikor fél percenként nyitogatják, még a légfüggöny se birja nagyon.
Másrészt a kedves vevők is figyelhetnének a táblákra, amik felhivják a figyelmet arra, h a növényeket be kell csomagolni (ami INGYEN elvégeznek), mert hideg van kint.

jó magam 2 dobozzal is vettem a szalmavirágos kaktusz csomagból (összesen 6db kakatuszt, mindössze 994Ft-ért).
imme egy link:
f_gregor.extra.hu/viragaim/pict1890.jpg

egyedül a középsőt vettem külön..:)

folkuspajtas (törölt) 2008.01.03. 04:57:47

Én kb. tizenöt éve vettem hasonlót, a ragasztva volt.:-(

folkuspajtas (törölt) 2008.01.03. 04:58:47

Helyesbítés: az ragasztva volt. :-(

Harvolf 2008.01.04. 12:47:39

Az ornitológus olyan embör, aki olyan madarakkal foglalkozik, akik bökött cactust vásárlanak. (Forrás: Nuethern Nagy Enciklopédia)

Harvolf 2008.01.04. 12:55:42

"novenykinzas_muviragot_nyarsalnak_a_katu"
A katu vajommí? A Katu vajonkíí? Virágornitológus legyek, ha tudom. (Katu Virá Nyrt.)
Enter.

LaNdo 2008.01.05. 10:02:43

Szerintem a kaktuszok nézőpontjából kell ezt szemlélni. Nem volt viráhjuk és lett.

Briguszka 2008.01.05. 17:16:27

Szerintem LaNdo akkor neked is lehetne virágod és boldog lennél, már csak választanod kell, hogy hova szúrjuk és milyen virág legyen (Mákvirág?)

HPP · http://kaktusz-orchidea.hu 2012.12.16. 21:36:13

Csak most találtam rá erre a cikkre. Szőrnyű hogy ezt művelik a kaktuszokkal! Sajnos én ezzel már 20 évvel ezelőtt is találkoztam, akkor még nem voltam gyűjtő,de már akkor is elborzadtam tőle.
Hát nem szebbek ezek a növények? Ezek is bőségesen virágoznak, csak nem karácsonykor:
kaktusz-orchidea.hu/astro.html
süti beállítások módosítása