Tékozló Homár

Ez igen: egy nap után kirúgták a MÁV Start teljes vezetését

2008.01.03. 13:19 | szily | komment
Na, nem akarjuk a saját vállunkat a kelleténél tovább veregetni, de ilyen évkezdetünk még nem volt. 2008 első munkanapján az olvasók jelzései alapján gyors posztban megírtuk, a MÁV hogyan cseszett ki értelmetlenül több tízezer elővárosi ingázóval. (Update 1.: innen kifelejtettem, hogy a VEKE szerdán remek közleményben tette helyre a MÁV-ot.) Utána a Kötött Pálya szakszerű posztban elmagyarázta, mit is bénázott el az ügyben a ráadásul össze-vissza hazudozó MÁV. Ma újabb írásban mutattuk be, hogy milyen elképesztő választ a dott a MÁV Start Zrt egy érdeklődő cégnek a menetrendi kavarás okairól. Na, nem ködösíthettek sokáig: a bréking news az, hogy Kákosy gazdasági és közlekedési miniszter bátor fejszesuhintással ma ripsz-ropsz kezdeményezte a MÁV Start teljes igazgatóságának és felügyelő bizottságának kirúgását + a kommunikációs vezetők kiseprűzését. Egyelőre nem találunk szavakat. Hivatalos közlemény hajtás után.


KOMMUNIKÁCIÓS FŐOSZTÁLY

Budapest, 2008. január 3.

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Kákosy Csaba, gazdasági és közlekedési miniszter 2008. január 3-án Kamarás Miklósnál, a MÁV Zrt. elnökénél és Heinczinger Istvánnál, a MÁV Zrt. vezérigazgatójánál kezdeményezte a MÁV-START Zrt. igazgatósági tagjainak felmentését, a Felügyelő Bizottság megújítását és az utastájékoztatásért felelős vezetők személyes felelősségre vonását.

A miniszter döntését azután hozta meg, hogy meghallgatta a MÁV Zrt. és a MÁV-START Zrt. vezetőinek beszámolóját a 2008. január 2. napját érintő utasforgalmi intézkedésekről.

Kákosy Csaba a megbeszélésen elmondta, hogy határozott és azonnali lépeseket vár a vasúttársaságok vezetőitől annak érdekében, hogy az utasok tájékoztatása a jelenleginél magasabb színvonalú legyen.
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

s_marky 2008.01.03. 13:21:34

hiszem ha látom...

homár molla2 2008.01.03. 13:22:35

á, szerintem átkúrták a homárt, mindjárt kiderül, hogy ez kamu-közlemény.

Pepin bácsi 2008.01.03. 13:22:54

Így kell ezt kérem ! Megfenni a kaszát oszt sutty !!!

Dr.Abál 2008.01.03. 13:23:13

Hzcs az aazzza 4 milisec nem számít ám!Dobogó mindenkinek.(balta a fejbe)
Azér ez fájt édes Pepin,pedig csak br. mentem ki.

Tamaravera 2008.01.03. 13:23:48

Ha tényleg mindenkit kivágnak megemelem a kalapom. De nagyon szkeptikus vagyok.
A MÁV felső vezetése tipikusan a pihenőre ítélt politikusok vagy kegyenceinek gyűjtőhelye.

Amúgy meg Kákossyt most iktatták be, kell valami ami ismerté teszi a mezei állampolgárok köreiben is a nevét.

HZCs 2008.01.03. 13:24:02

nem kell aggódni, kapnak helyette más nevű ugyanolyan munkát.

kötötű 2008.01.03. 13:24:27

T-com-online,UPC,stb, nem hozzá tartozik?

HZCs 2008.01.03. 13:26:25

egyszer vagyok második, akkor is del :)

Dr.Abál 2008.01.03. 13:26:34

A MÁV igazi zrt.De,hogy Kákossy papát se hagyjuk szaarban,ez a közlemény simán teljesíthető,ha ezek a getczek helyet cserélnek.Odafigyelni!!!!

Pepin bácsi 2008.01.03. 13:27:53

Helyet cserélnek a BKV vezérkarral

Dr Net Elek (törölt) 2008.01.03. 13:31:31

Homár, nem szép dolog az álmokat postolni...

»P.H.M.« · http://setlist.blog.hu 2008.01.03. 13:32:22

forgatókönyv-író a sajtóközlemény író? mintha sok ámérikai sorozatot/filmet nézne a kilencvenes évek elejéről, ahogy ábrázolja az elmúlt napok cselekményeit a vezetőségben.
káosz, kimerevített tekintetek, tomboló főnök, csörgő telefonok, csapódó ajtó, ki vannak rúgva!

Dr.Abál 2008.01.03. 13:32:29

Nekem igazából ez a postdömping tetszik a legjobban.Úgy kiéheztetttek az előző napokban.
Aúgy drága Pepin,remélem nem sértettelek meg?Eszem ágában sem vala.És kb.napra 33 éve nyugdíjas vagyok.De tényleg.

emzéperiksz 2008.01.03. 13:33:08

Kíváncsi vagyok, mennyi lesz a végkielégítésük?

Dr.Abál 2008.01.03. 13:34:46

Remélem,csak az önkielégítés marad nekik,az is a krokodil által.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.01.03. 13:34:49

Pepin bácsi 2008.01.03. 13:27:53
Helyet cserélnek a BKV vezérkarral

biztos szeretnéd?:P

Gilderoy 2008.01.03. 13:35:44

Új seprű jól seper. Lesz ez még így se.

Napalm 2008.01.03. 13:37:26

De megint csak a MÁV-START Zrt. Élén lesz változás (ha lesz), de mikor cserélik le a Kamarás Miklós-t, és a Heinczinger István-t?

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2008.01.03. 13:40:04

Ilyen esetekben nem járhat végkielégítés.
Persze ez itt Magyarország.

Pepin bácsi 2008.01.03. 13:40:39

BKV figyelő: nekem tkp. édesmindegy, nem használom túl gyakran egyik "szolgáltatást" sem.

Dr.Abál: értem én, több tiszteletet !!
Igyexem előre engedni Téged !

Krahen 2008.01.03. 13:41:09

Tisztelt Homár, ha ez igaz, vendégeim vagytok egy sörre :)

Pepin bácsi 2008.01.03. 13:42:54

Krahen: de nem a Ződ Teknyősben, ugye ?

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.01.03. 13:43:20

Japánban késett a vonat 5 percet, és lemondott a közlekedési miniszter (még régebben) Ez mese vagy igaz? Mert ha igaz, akkor...

Kákosy üjjön' le, egyes.

◄ViZion 2008.01.03. 13:43:21

Szerintem ezeket a balfékeket (akik mellesleg lopnak mindazálat')
csak Rambó egy véres késsel tudná kitenni a székükből...

Muad\\\'Dib 2008.01.03. 13:43:51

És mikor cserélik le a minisztérium vezetőit? Hogy van az, hogy minden állami cég élére alakalmatlan vezetés kerül folyton? Vajon ez kinek a felelőssége? A fejétől bűzlik a hal...

tszor 2008.01.03. 13:43:56

1%-on áll az SZDSZ és most beáldozták a vezetőket. Ennyi a történet, nem több - aki azt hiszi, a MÁV változott vagy a minisztérium, az igen súlyos tévedésben leledzik ...

hunter41 2008.01.03. 13:43:56

És ha igaz, akkor szegény vezetőség most sok tízmilliós végkielégítéssel megy el a búsba. Ó, hogy sajnálom őket...:(

Dr.Abál 2008.01.03. 13:46:11

Isten ments drága Barátom,nagyon tisztellek.
Az a faszság,hogy ugatunk,valaki megrázza a fát,azután átülnel a másik ágra.
Eddig modjuk érthet,ez így volt már vagy 200 éve is,de miért nem basszuk ki alóluk a fát?
Na igen,persze,jön a greanpasz

Netuddki. 2008.01.03. 13:49:34

El kell adni a MÁV-ot. Aztán majd az új tulaj rendet tesz. Ennyi.

Pepin bácsi 2008.01.03. 13:49:35

Az mongyuk szentigaz, hogy mennek ezek ágról-ágra, mint a majmok. A grínpécset meg inkább haggyuk, mer csak ideges leszek.
Azt meg ugye Te sem szeretnéd Doktorom ?

John Beehive 2008.01.03. 13:50:06

Na végre egy korrekt intézkedés. Nekem tetszik. Így tovább.

Dr.Abál 2008.01.03. 13:51:08

Dráaga Pepin,én wisky,tokai szomorúval,ennél brutálabb nincs a világon,bármikor szerettel látlak.

Pepin bácsi 2008.01.03. 13:52:03

kovi1970: Már elkezdték a szárnyvonalakkal. Megveszik a haverok, jegy ára a duplájára más minden marad a régiben. A falusi népnek meg be van fogva a szája: ott vonat, vonatozzatok vazze !

báró Csekonics 2008.01.03. 13:52:40

Na ja.
Most akkor majd a MÁV Stop-nál mindenkit kirúgnak - persze közösen megegyezve egy zsíros kis lelépési pénzben, mert ugyebár igazgatókat nem szoktak kirúgni...
...aztán a helyükre mondjuk jön egy-két Trékomos v. Molos emberke, ők meg mennek a Molos / Trékomos székbe.

Belterjes kis világ ez. Néha úgy kell mutatni hogy a fogyasztó nyer hosszú távon, de igazából mindig a szerszám rossz végén vagyunk ám.
(Persze ez a kamu kirúgás fokozottan igaz választások felé közeledve.)

Dr.Abál 2008.01.03. 13:53:01

Lássuk a folyt.Kedves Jani Beehive,a részletekben döglik meg mindig minden.

Pepin bácsi 2008.01.03. 13:53:05

Hol az a hely, ahol mindezt előidézed Dr. ?

Tunguska 2008.01.03. 13:53:07

Nem kell őket sajnálni, ennyi ésszel meg hozzáértéssel simán találnak maguknak vezetői pozíciót ebben az országban.

Kákosyt meg ezek után valszeg gyorsan parkolópályára teszik.

hattyú 2008.01.03. 13:57:10

"...kezdeményezte a MÁV-START Zrt. igazgatósági tagjainak felmentését" :) tehát még közel sem biztos, hogy valóban megtörténik... esetleg majd másik pozíciót fognak betölteni, mert olyan jó szakemberek amúgy, pénz meg van rá dögivel. ugyebár. én még sose láttam errefelé Felelőst bármiért is. node majd most! :D

Dr.Abál 2008.01.03. 13:57:41

Az ágyon párnák közt kedves bátyám.De ülőhely még van.Úgyis (el)fekvő leszen belőle.

oncogito 2008.01.03. 13:58:27

Hogy a vezetésnek a dolga, hogy az utazási feltételeket biztosítani kell, az tény.

Viszont a feltételek hiányában nem szabad a személyszállítást megengedni - ez az adott körülmények között a legfelelősebb intézkedés szerintem.

Mivel a feltételeken nem lehet máról holnapra változtatni, az uj vezetés feltehetőleg majd a feltételek hiányában is utnak engedi a vonatokat.

Nagy győzelem...! (?)

Pepin bácsi 2008.01.03. 13:59:42

Fekve iszol szép testvérem ? Maga-maga tud valamit, maga nem semmi !

winston01 2008.01.03. 14:00:23

oncogito 2008.01.03. 13:58:27

Ugye nem gondolod komolyan, h 5 centi hó miatt lehetetlenné válik a biztonságos közlekedés?

Dr.Abál 2008.01.03. 14:00:41

andreiground:nosza.
félóra volt csaknem mire leírtam a neved.

Pepin bácsi 2008.01.03. 14:01:45

lóvasutat mindenkinek !

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.01.03. 14:02:30

Abálka: dir-echt így írom a nevem. Amúgy a kópipésztelésről még nem hallottál? : D

Dr.Abál 2008.01.03. 14:04:14

Nem,kérek szépen nagy tisztelettel felhomályosításot..

Dr Kangörény 2008.01.03. 14:05:32

Az olyan vasutat, amelyik 5 centi hóban megáll, fel kell számolni, mert szart sem ér!

Pepin bácsi 2008.01.03. 14:10:03

Fekve-e iszol ? Válaszolj Abáldoktor !
Volt egy szomszédom - Isten nyugtassa - ő űzte ezt a fekve ivós sportot. Szívgyógyszert is kisfröccsel vette be.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.01.03. 14:14:29

bakker, tudjátok ti egyáltalán mit csinál egy igazgatósági tag?!

Pepin bácsi 2008.01.03. 14:17:44

Nelson: kap ingyenjegyet meg "tisztelet díjat", a többit nem tudom :)

Dr Net Elek (törölt) 2008.01.03. 14:17:59

Mandula: ne hagyd, hogy gyötrelmek között tengessük életünk. Oszd meg, amit tudsz.

Santos35 2008.01.03. 14:20:11

Net_Elek
Azt tudjuk mit nem csinál. :)
Valszeg a zsebeit tömi egyébként.

Dr Net Elek (törölt) 2008.01.03. 14:22:35

Szerintem a zigazgatósági tag mongya meg, ki mennyi jutalmat kap. Meg hogy kinek a báttya (az uramé ofkorsz) nyeri a zsiros bizniszt.

MosoMasa 2008.01.03. 14:22:38

Pepin bácsi 2008.01.03. 13:22:54
Én azért helyenként még meg sem fenném azt a kaszát, hadd trancsírozzon!

Aptyuka2 2008.01.03. 14:27:26

Csupán füst ez a szemünkbe. Holnap már senki sem emlékszik arra, hogy a felrebbent verebek melyik ágra szálltak vissza.

Natura 2008.01.03. 14:27:40

Mint a hiénák... mintahiénák. De gáz.

Natura 2008.01.03. 14:35:26

A párt örök életű. Nem tudtad?

Ybl 2008.01.03. 14:36:19

Óvatosan jegyzem meg: Kákosy kinevezéséig a MÁV felügyelő bizottságában (is)ült !!! Akkor még - 1 hónapja - minden rendben volt? Hoppá, én kérek elnézést !

Dervenkál Egon 2008.01.03. 14:38:02

Én hadd postoljak álmot.

A MÁV-START Zrt. új vezetése elismeri, hogy a vasúti személyszállítás nem lehet nyereséges, ugyanakkor olyan közszolgáltatás, amelyre az ország lakosságának zavartalan életéhzez és a gazdaság működtetéséhez elengedhetetlen. Ezért olyan módon alakítja át azt, hogy figyelembe veszi:

1. Az utas nem ingyen kap szolgáltatást, hanem fizet. Mégpedig annyit, amennyi a jegyre van nyomtatva.
2. Ha túl sok van rányomtatva, akkor lesz utas, aki inkább máshogy közlekedik.
3. Nem a bliccelők okozzák a legnagyobb kárt hanem az elriasztott utasok, ezért nem őket kell büntetni a tolvajok miatt, hanem olyan utasirányítási és ellenőrzési rendszert bevezetni, amely már más országokban is bizonyítottan csökkentette a bliccelést.
4. A társadalmat nem érdeklik a szolgáltató nehézségei. Ezért a management mindent elkövet azért, hogy az állammal olyan kétoldalú együttműködést tudjon kialakítani, mely során minden esetben az utasok érdekei állnak az első helyen. A pénzügyi nehézségek elhárítása tehát nem okozhat az indokoltnál nagyobb kényelmetlenséget az utasok ezreinek.
5. A lyukak tömködése helyett a cég a jövőben kénytelen beruházni, ezért a törvényi előírásokon túl állami dotációra, költségvetési kiegészítésre csak abban az esetben számíthat, ha azt fejlesztésekre költi. Amennyiben ez az elvet megsérti, úgy a management megbízása megszűnik.

Kákosy Úr! Tessék ezt végiggondolni. Nem forradalmi, de azt hiszem ésszerű.

Natura 2008.01.03. 14:38:25

Persze Ybl. Mos is minden rendben van. Eddig is minden redben volt.

Rend van itt.

Natura 2008.01.03. 14:39:53

izé... reNdben. Véletlen volt, becsszó :D

Közszolga 2008.01.03. 14:41:21

Ez egy jó miniszteri nyitány.

Ybl 2008.01.03. 14:41:23

Natura

"redben" abban hát ! Vörösben !

zoltki 2008.01.03. 14:41:25

Kicsit későn...
Ezt akkor, azonnal kellett volna meglépniük, amikor ilyen körülmények mellett is ki merték tolni a pofájukat sztrájkolni!!!
Na akkor kellett volna az összeset kihajítani, mint macskát szarni "Nem tetszik? Lehet ballagni máshová..." zárószóval.
Bárki más ki meri nyitni a száját munkahelyén, ugyanezt vágják a pofájába, ezek a szar senkiháziak meg megbénítják az ország közlekedését, oszt utána mint aki jól végezte dolgát kimennek sztrájolni béremelésért!!!
Ezeknek nem bűntetés már a kirúgás, sok-sok év alatt annyit loptak már. Némelyik 5-10 éve forgolódik a belső bürokráciában, mint paraszt a vetésforgóban. Ennyi év után mennyi végkielégítést kapnak? 10 milliót? 50-et?
És mi közben naívan azt hisszük, hogy "igen most aztán jól seggberúgták őket..." Fenét!!!

Mike36 2008.01.03. 14:42:17

T-Com, UPC magáncég
észre kéne venni, hogy vége van ma már a szocialzmusnak Mo-n, bármennyire is nem tetszik

Pepin bácsi 2008.01.03. 14:44:42

hamarosan jön a hivatalos kommüniké: "érdemeik elismerése mellett más fontos beosztásba...." bla-bla-bla, hogy az aptyuk faszát !

winston01 2008.01.03. 14:46:03

zoltki 2008.01.03. 14:41:25

Izé... mintha nem a vasút vezetése sztrájkolt volna.

Mike36 2008.01.03. 14:46:58

másik:
már bocsánat de miért lenne kétszer annyi a jegy
mert a mgáncég az vérszívó? pfuj, piaci elven müködtetni valamit, amikor az árakat a kereslet-kínálat határozza meg és nem Kovács elvtárs a Tervhivatalban. Undorító!
másrészt minek a faluba vonat? a vonat arra van, hogy tömegeket szállítson, nem arra, hogy faluk között azzal közlekedjen 10-20 ember. Amikor a vasúthálózat kiépült max szekér volt az alternatíva

ARK-9 (törölt) 2008.01.03. 14:48:16

Majd kapnak másik állást, ahol ugyanúgy nem kell a milliókért dolgozni...

Dr.Abál 2008.01.03. 14:48:23

Szia Natura!
Örülök,hogy nem esett bajod.
Amúgy 30 éve kb. Marseilles-ben úgy kikúrtak volna a vonatból,ha nincs jegyem,hogy nem írkálnék itt marhaságokról..
Vagy bármi nem tetszik.Akkor 260 km/ó volt pontos,nem lehetett már a sínekre menni a legkissebb faluban sem,mert aluljáró volt ott is.szolgáéltatni és amennyiben úgy adódik,akár megalázkodni is a zséért.Mi sem ingyér kapjuk.HU
Tessék szíves lenni elkérni az árát,

vernarancs 2008.01.03. 14:48:27

Ybl 2008.01.03. 14:36:19

Akkor meg nem volt 5 centis ho.

Dr.Abál 2008.01.03. 14:49:41

Ja,és megfizetni mindenkinek a BECSÜLETES munkáját.

Dr.Abál 2008.01.03. 14:50:47

Sikerült nekem is jólfelbaszni magam, pedig azt hittem,már nem lehet.DE!!!!

Natura 2008.01.03. 14:51:09

Úgyvan, zoltki. Közéjük lövetni, élessel.. csinálnék itt rendet (redet is).

Mondjuk a piacelvűségért adhatnának is valamit, az ötezresből valami párfilléres aprót ad vissza a droid egy odaúti jegy után a Bp-miskolc szakaszon... ezzel még semmi baj, de néha félek hozzáérni, mert mi van ha szegény tetveim megdöglenek valami randa fertőzéstől.

Mike36 2008.01.03. 14:52:13

én valamiért azt vezsem észre, hogy a legjobban kommunistázók valójában igazi kommunisták
gyűlölik a multikat, gyűlölik a piacgazdaságot, az állam mindenbe szóljon bele, mindent határozzon meg, az árakat is, mint anno a tervgazdaságban
Miért van ez?

Natura 2008.01.03. 14:52:24

Ajaj... na még egyszer;

Úgyvan, zoltki. Közéjük lövetni, élessel.. csinálnék én itt rendet (redet is).

Mondjuk a piacelvűségért adhatnának is valamit, az ötezresből valami párfilléres aprót ad vissza a droid egy odaúti jegy után a Bp-miskolc szakaszon... ezzel még semmi baj, de néha félek hozzáérni az ablaküveghez, mert mi van ha szegény tetveim megdöglenek valami randa fertőzéstől.

Ybl 2008.01.03. 14:53:20

Nem volt ez akkora horderejű ügy, hogy a zrt. teljes igazgatóságát leváltsák. Az új igazgatóság névsora: Kákosy Béla, Kákosy Elek, Kákosy Alfonz, Kákosy Janka és Kákosy Lujza :-)

Mike36 2008.01.03. 14:53:26

a monitor mögül haláltosztóknak: öltél már embert?

Natura 2008.01.03. 14:53:57

Mike, mert itt senkit nem szabad gyűlölni, mert gyűlölködni csúnyagonoszaljasfaszista dolog. Kivéve a gyűlölködőket, mert azokat kötelező.
És persze aki nem úgy gondolja ahogy ők, az gyűlölködő.
Érted-e már?

Mike36 2008.01.03. 14:54:55

van olyan dolgo ebben az országban aminek tudtok örülni, és nem képzeltek mögé semmit
pl. kisüt a nap, biztos azért hogy...
aztán jön, hogy minden csillag mocsok, főleg ha vörös

Natura 2008.01.03. 14:55:03

Ybl, és Kákosy Tádé? Vagy az még fejlesztés alatt lévő project?

zoltki 2008.01.03. 14:55:56

"Izé... mintha nem a vasút vezetése sztrájkolt volna."

Persze, hanem a szakszervezet...
De valljuk már be őszintén: ki tologatja a bábúkat? Máshogy fogalmazva: kinek a szava dönt minden esetben? Azt nem merem írni, hogy ki felelős mindenért, mert olyan általában nincs...

Mike36 2008.01.03. 14:56:03

Natura, most már végképp nem értem :)

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.01.03. 14:56:48

Azt a betyár... hisz ezek cselekedtek? :O Kérdés az, hogy ki kerül a helyükre? :S

Dervenkál Egon 2008.01.03. 14:57:11

Mike 1

Azt is tegyük hozzá, hogy a falvakban és tőlük pár kilométerre (ugye milyen jó télen kijutni a vasuthoz?) azért lehet egyáltalán vasút, mert annak idején az agrárlogisztika ezt hozta ki győztesnek. A vasútvonalak jelentős része egyáltalán nem személyszállításra épült.
Ahogy ma sem. Csomó cég épít iparvágányt magának 10-20 km miatt, mert így olcsóbban juttatja el a cuccait a térségi logisztikai központba, de nem hiszem a községben emiatt megindulna a vasúti személyszállítás.

Mike36 2008.01.03. 14:57:47

"De valljuk már be őszintén: ki tologatja a bábúkat? Máshogy fogalmazva: kinek a szava dönt minden esetben?"

GYURCSÁÁÁNY!!!

ORBÁÁÁN!!!

(nem kivánt rész áthúzandó)

ő intézte el a havazást is

winston01 2008.01.03. 15:04:06

zoltki 2008.01.03. 14:55:56

Általában igazad lehetne, de most csak egy szakszervezet sztrájkol ha kell, ha nem, azt az egyet viszont nem úgy tűnik, mintha a jelenleg pozícióban levők mozgatnák.

Dervenkál Egon 2008.01.03. 15:05:04

Orbán beijesztette a MÁV-osokat, mert a hülye szakszervezetis haverjai nem akartak sztrájkolni.
Fletó meg leállíttatta a havazást, de már későn. Kérdezte is Kákosy, hogy mi legyen. Erre Gyurcsán közölte, hogy "mindent tagadni, hazudni, hazudni, hazudni, ha pedig bukta van, akkor mindenki kirúgni. Már megegyeztünk Viktorral, hogy ki lesz az új máv start vezér."

hát így...

winston01 2008.01.03. 15:06:16

Mike12 2008.01.03. 14:46:58

Így van, kisbuszokat a kis falvakba! Miért képzeli nálunk mindenki, hogy a tömegközlekedés az minimum egy háromkocsis piroskát vagy 260-as Ikarust jelent?

zoltki 2008.01.03. 15:10:34

"Általában igazad lehetne, de most csak egy szakszervezet sztrájkol ha kell, ha nem, azt az egyet viszont nem úgy tűnik, mintha a jelenleg pozícióban levők mozgatnák."
A probléma gyökere viszont nem szerdától kezdődött, lásd: Index, Megint Állunk Vazze, Homár, Veke...

winston01 2008.01.03. 15:16:33

"A probléma gyökere viszont nem szerdától kezdődött, lásd: Index, Megint Állunk Vazze, Homár, Veke..."

Olvasom én ezeket. :-)

Viszont ez esetben nyilvánvalóan nem az állomány, hanem a döntéshozók hibáztak (persze, mindenért ők a felelősek, de talán a bunkó kaller miatt nem kell kirúgni őket. Inkább azért, mert a bunkó kallert nem rúgják ki).

ediboy 2008.01.03. 15:16:37

Kedves Mindenki!

Ne hagyjátok magatokat ilyen könnyen átverni :-)
KEZDEMÉNYEZTE
Ezen van a hangsúly! Ezek annyi mindent kezdeményeztek már!
Kisebb parlementet, adócsökkentést, tiszta közéletet, üvegzsebet, és a lista a végtelenségig folytatható.
KEZDEMÉNYEZTE
Nevetséges. Nagy összegben fogadnék arra, hogy senkit sem fognak kirúgni.

báró Csekonics 2008.01.03. 15:19:03

"aztán jön, hogy minden csillag mocsok, főleg ha vörös"
HÁÁÁÁÁÁÁ :-D
Majdnem behugyoztam ... :-D

Pepin bácsi 2008.01.03. 15:20:23

Hol vagy jó Doktorom ? Csak nem a viszkicske győzött ?

johevi 2008.01.03. 15:24:42

Na most szépen olvassa el újra mindenki. Nem rúgott ki senkit, feloszlatta az igazgatóságot. Mind a hat tag megmrad beosztásában, csak új IB-t fognak választani. De legalább ezt megtette.

winston01 2008.01.03. 15:27:01

"Nem rúgott ki senkit, feloszlatta az igazgatóságot."

Nem a testületet oszlatta fel, hanem felmentette a tagjait. Nagy különbség.

winston01 2008.01.03. 15:28:11

Ja, és IB nincs, csak it (igazgatótanács), meg fb (felügyelőbizottság).

ediboy 2008.01.03. 15:30:14

Persze lehet vitatkozni hogy IB vagy FB, de nem teljesen tökmindegy?
Érdemi változás nem lesz.
Ezt kétségbe vonja valaki?

Dervenkál Egon 2008.01.03. 15:30:20

És nem Kákosy a tulajdonos. A tulajdonosi jogokat (államé) a gazdasági minisztérium gyakorolja. De a GT szerint a miniszter nem mondhatja azt egy állami tulajdonú cégnél sem, hogy Józsika, holnap ne gyere be. Szóval kezdeményezi a felmentést. Mivel azonban nincs tulajdonosi közgyűlés, ahol ezt szavaztatni kéne, ezért a felmentés nem elméleti.

Natura 2008.01.03. 15:32:46

Összevonták, winston.
Így költséghatékony.

Pepin bácsi 2008.01.03. 15:34:30

Mit vontak össze drága Natura, amúgy költséghatékonyan ?

Dervenkál Egon 2008.01.03. 15:35:37

ediboy

Érdemi változás akkor, lesz, ha az állam a vasúton is reformál. Pl olyan közlekedési stratégiát dolgoz ki, amelyik előnybe helyezi a fejlesztési pénzek osztásánál a kézenfekvően előnyös vasúti szállításokat. Ma sírva mondjuk el, hogy egy szerelvény átlagos sebessége 9 km/h miközben átmegy az országon. Egy főpályán lehet 30 km/h-s sebességkorlátozás. És rá lehet fogni a vasút veszteségeit a bliccelőkre, holott még ha tényleg 6 Mrd forintot vesznek is ki a MÁV zsebéből a jegy nélkül utazók, akkor sem ez a 6 milliárd hiányzik a legjobban, hanem a másik 60.
Szóval változás akkor sem lenne, ha a világ esze ülne a MÁV vezetői székébe. Ahhoz csúnya szóval paradigmaváltás kéne.

Csak egy példa az állami cégek gondolkodásmódjáról (bár máshonnan): A BKV kommunikációs vezérigazgató-helyettese úgy vélte az idei menetrend és jegyármódosítások kapcsán, hogy addig nem is érdemes a BKV bevételnövekedésén gondolkodni, amíg ennyire olcsó a belvárosi parkolás.

Érted....

Natura 2008.01.03. 15:37:57

"winston01 2008.01.03. 15:28:11
Ja, és IB nincs, csak it (igazgatótanács), meg fb (felügyelőbizottság)."

Az it-t, meg az fb-t, drága Pepin. Úgy lett belőle IB.
Kevesebb tinta fogy ha ki kell nyomtatni, kimondani is gyorsabban lehet az idő meg pénz ugye, ködösíteni is jobban lehet, szóval tiszta haszon.

ediboy 2008.01.03. 15:39:02

Kedves Egon
Azt hiszem értjük egymást.

Bezárják a mellékvonalakat, érdekes módon a költségek ennek ellenére egy fillérrel sem csökkennek.
A vízfejjel kellene kezdeni valamit, de érdekes módon nem akarja kiszúrni saját magát.....

Natura 2008.01.03. 15:39:25

Tényleg ciki, ha rózsaszín notit akarok venni? :(

Pepin bácsi 2008.01.03. 15:40:26

Értem Naturám, gyöngyöm ! Látom én, hogy nagy szakértője vagy a ZRT-k működésének ! Csak nem... ? :)

Natura 2008.01.03. 15:42:04

Pepin, édes csillagom, mikor keveredtünk mi ennyire bizalmas viszonyba?
(és nagyon részeg voltam?)

zrt; persze, van már három a sufniban.

Dervenkál Egon 2008.01.03. 15:42:20

Ja és egy szót mondok:

GYSEV

Natura 2008.01.03. 15:44:09

Egon, a FREKVENCIAMORATÓRIUM szebb szó.

Pepin bácsi 2008.01.03. 15:44:35

Naturám: valóban elég részeg voltál, a rózsaszín tényleg ciki.

Szerencsés vagy: három zrt egy sufniban ! Nem szoktak összeveszni ?

Natura 2008.01.03. 15:46:06

És a kék?

Nem vesznek össze, be vannak fagyasztva.

Pepin bácsi 2008.01.03. 15:47:29

A kék nem. Babakék ?

Értlek

Natura 2008.01.03. 15:49:43

Hát olyan nemannyira baba. Inkább királykék, de élőben még nem néztem meg.

Pepin bácsi 2008.01.03. 15:51:10

Kiváncsian várom a beszámolód a kékségről

Natura 2008.01.03. 15:51:15

Te amúgy kijafene vagy? (Pep)

Pepin bácsi 2008.01.03. 15:53:01

mit szeretnél ? Kijafene legyek ? /Nat/

Natura 2008.01.03. 15:58:25

Szerintem egyelőre maradjunk a realitások talaján.... David Copperfield mondjuk. vele mindig meg akartam beszélni pár dolgot.

Pepin bácsi 2008.01.03. 16:00:07

Ó a realitások talaja és David Copperfield - nyerő kombináció

Natura 2008.01.03. 16:01:55

Igen. Igazán kedves gazember. Akár még a mávnál is dolgozhatna. Gondolj bele, repülő meg teleportáló vonatok.

Natura 2008.01.03. 16:04:52

Micsoda szép balesetek meg kártérítési perek lennének belőle...

Elérzékenyültem.

És ha zöld lenne?

Dr Net Elek (törölt) 2008.01.03. 16:09:52

"Most viszont az a helyzet állt elő, hogy miközben az igazgatóság felmentését kezdeményezte Kákosy, ugyanezek a szereplők a MÁV-Start operatív vezetői maradnak, legalábbis egy ideig."

innen:

www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&placein=index_kapcsolodo&nID=355857

Most akkó mi van?

Pepin bácsi 2008.01.03. 16:11:32

Szemed színéhez válassz !

Na, holnap folyt.köv.
Addig is minden jót !

Natura 2008.01.03. 16:12:01

Mi lenne. Fröcsögtetek kicsit, az indulatok lejjebb csillapodtak, minden marad a régiben.

Ha most meg vagy lepve, megérdemled.

renesis 2008.01.03. 16:24:45

vajon mennyi lehet a végkielégítés?

Natura 2008.01.03. 16:28:48

Az emberek undorítóak..

winston01 2008.01.03. 16:48:37

Na, már épp kezdtem megijedni. De akkor ezek szerint minden(ki) marad a régiben.

kiskutyuska · http://dark_jmg.blog.extra.hu 2008.01.03. 17:26:11

Jolvan ne legyetek mar enyire enyire magyarok. Szerintem ez allati jo dolog.. Vegre ilyen elofordult!! De most komolyan! Egy magyar miniszter elmarasztalt egy magyar ceget amelyiktol megrendel valamit. Nem gyakori az ilyen.. Persze ezt is lecommentelik kap masik allast stb stb.. Persze hogy kap ahogy te is kapnal masikat ha kirugnanak az egyik helyrol ebbol elunk. Oruljetek inkabb hogy valaki tesz is valamit.
Nagyon hosszu ideje az elso olyan mozzanat, amikor ugy latom, hogy egy politikus tett valamit.. Egyaltalan dolgozott vagy talan megmernem kockaztatni, hogy a magyar emberek ( es itt a szegenyebb dolgozo retegre gondolok) erdekeit NEZTE. Szinte hihetetlen, de ha egyszer megtortent remenykedhetunk idovel tobb helyen is megtortenik esetleg nehany evtized mulva a miniszterelnok is oda "sullyed", hogy az emberek erdekeit szemelott tartva dolgozni kezd amikor meg nem is lenne muszaj es cselekszik...

Reszemrol ez fantasztikus es folleg az, hogy a poor-nep (ez vagyunk mink) interneten meg mindenfele postolja a velemenyet es ennek hatasa van..
Respect homar es tobbiek!!

Viszont lassan bekuldom az egyik kedvenc blogomba azt hogy a homar olvasoi menyire engativan allnak mindenhez. :D

Natura 2008.01.03. 17:50:01

No ezt már szeressem, végre valaki pozitívan áll valamihez, nem csak az állandó morgolódás, szegény vezetők zsebébe kukkolás, elégedetlenkedés... Végre valaki tudatosan fogyaszt, tudatosan posztol, látja az eredményt, és el is hiszi, hogy azt látja, amit látni akar. Mert vannak ám eredmények evtá.. polgártá.. izé, pórnék. (& Mr. Poors too.)

Akkor sorakozó, örüléshez felkészülni. Háromra mindenki jobb kezével előkapja amije van, bal kezével integet, és ütemesen skandálni kezdi nemzetvezérünk nevét. (Mindenki az általa nemzetvezérnek gondolt személyiség nevét skandálja, de ha nem azt gondolja annak, akit mi gondoltunk annak, akkor azonnali hatállyal főbe lőjjük, és a vonat alá vessük.)

A sikeres túlélők az össznépi örülés után népszavazáson vesznek részt, ahol demokratikusan bizonyságot tehetnek arról, mennyire tetszik nekik ez a helyzet. A népszavazás árát az eddigi rendszertől eltérően rózsaszín csekken tessenek befizetni a következő magánszámlára.........

Natura 2008.01.03. 17:52:35

Te Pepi, nekem akkor is a rózsaszín tetszik.

vargak 2008.01.03. 19:11:28

Ez már döfi! Le vagyok nyűgözve!Nagyszerű, gratulálok a hatásos és kompetens intézkedéshez.
Csak így tovább.
Magánszférában is így tesznek, nem végzed el a melódat megköszönik a részvételt.
Gratula a döntéshozónak. Ha marad ez a lendület, a végén még lesz emberi WC a vonatokon! Kitartás!

Secnir 2008.01.03. 19:30:27

ezt a linket küldeném a MÁV leendő vezetésének...
hu.wikipedia.org/wiki/Sinkanszen

köszönöm

Secnir 2008.01.03. 20:57:14


és engedjék meg, hogy így január harmadik napján boldog új évet kívanjak nekik, és remélem az újesztendő továbbra is így fog telni számukra...

Secnir 2008.01.03. 20:59:53



....ööö a MÁV-Startnak januárban stop.

ez így jó lesz?

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2008.01.04. 00:55:24

kiskutyuska: Tudod a dolog ott kezdődik, hogy az országgyűlési képviselőnek alapvetően 3 feladata van, sorrendben:

Képviselni a választóit. HA azok konkrét igényekkel keresik fel, és látja, hogy a körzetében ezek az igények támogatottak, akkor azokat megvitatni, és felvállalni. Természetesen a szükséges rossz helyi szintű elfogadtaása is fontos a helyi szintű viták során.

És persze nem irreális kívánságlistát kell továbbvinni, hanem a megvalósítható dolgokat.

2. Ha problémát érzékel (az ő fizeésével, a rendelkezésre álló szolgáltatásokkal, életmódjával), akkor amennyiben lát ebből kiutat, tegyen a helyzet javítása érdekében (ehhez kell választó is, régió is, társadalmi vita is).

3. Mivel az emberek szavazatait a pártok programja, a pártok támogatása is befolyásolta, ezért harmadik (és legkevésbé fontos) a frakciófegyelem, de amennyiben az első 2 szempont nem tud érvényesülni, marad ez a 3. mint szentírás.

Jelentem, kis hazánkban társadalmi vita, választói igények, stb. hiányában az első két pont elmaradt. Kivéve az ilyen és hasonló igencsak egyértelmű helyzeteket, de ezek ritkák.

Ugye az első pont kapcsán nem a "parlamenti naplopó" felel azért, hogy nem szembesül a képviselő KONKRÉT igényekkel, helyi vitákkal, ennek képviseletének számonkérésével.

Nem a képviselő felel azért, hogy nem aszerint választasz, hogy ő hogy képviselt téged, mennyit beszélt veled a problémákról, hanem megmaradsz a narancs vagy szegfű szinten.

A politikus és a politika olyan amilyenné MI, választók tesszük, és ezért ilyen. Ez a demokrácia. És hőzöngés, lázongás helyett nem ártana cselekedni.

kiskutyuska · http://dark_jmg.blog.extra.hu 2008.01.04. 02:50:33

TheElf:

Az igazat megvalva szegyenlem, de sejtesem sincs a politikusok feladatairol. Gondolom en, egyszeru emberkent, hogy ok is munkat vegeznek tegyuk fel a gazdasagi es kozlekedesi miniszter hataskore peldaul a mav, a bkv es kistestverei az orszagban, gondolom az infrastruktura fejlesztes es az ezzel kapcsolatos problemak megoldasa.
Nyilvan problemat jelent folleg a lazongo es allandoan rinyalo magyarsagnal az elso 2 pont teljesitese, de ha mar megvalasztodott, akkro esetleg lehetne onalloan otlete is. Valoban nem o felel azert, hogy eszrevegye azt, ha tizezrek nem tudnak munkaba menni a mav miatt. De esetleg ha mar ugyis ottvan, korulnezhetne a "hazatajan" hogy van e valami amin javithatna.
Nem hiszem hogy ez anyira komoly elvaras lenne amit ne tudna teljesiteni. Tolem is elvarjak a munkahelyemen, ahogy minden mas ertelmisegi vagy talan inkabb helyes a gondolkodast igenylo munkakorben.
Ha epp nem osztanak ram konkretan feladatot biztos van olyan amin dolgozzak. Elhivatottsag kerdese, hogy akarok-e es erdekel-e egyaltalan. Ha nem erdekel, majd azzal vedekezem a heti/havi/eves report leadasakor, hogy ezekkel biztak meg, azokat maradektalanul ellattam es kesz. Ha erdekel? Elkezdem sorolni hogy miket csinaltam meg es kozben hozzafuzom ja es persze azokat is amiket rambiztak..

Szerintem igenis kotelezseguk lenne alaposan utana jarni az ilyesmiknek.
Persze ha elarulod hogyan tehetnek erte, komolyan mondom tenni fogok, ha az nem hatraltat komolyabb mertekben a sajat (magyar helyzet miatt nem egyszeru) eletem vegigviteleben.

Szavaim ne ertsd felre teljesen barati :)

Vrungel kapitány 2008.01.04. 06:36:50

na gyerekek, korai volt az öröm, én igazából nem is hittem el azt a hírt. ma reggel már nyomták a hírekben hogy mégsem rúgják ki a bandát, találtak valami felelőst, meg magyarázatot, vizsgálat indul, de az igazgatóság marad. Nem is sértem hogy miért nem ezzel indítottak, szerintem igy még gázabb a helyzet.

ediboy 2008.01.04. 09:26:39

Olvassátok vissza a tegnapi hozzászólásomat... persze hogy nem rúgnak ki senkit.

Ha már nincs mit enned paraszt, nesze neked, dobunk neked gumicsontot, rágcsálgassad....

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.01.04. 14:26:38

Minden érdeklődőnek:

Az igazgatósági tag, az igazgatósági tag. Eljár az ülésekre évente x alkalommal (nem gyakran), eszi a ropit meg a szendvicset, megissza a repi kávét, beszélget a haverokkal és közben szavaz erről-arról.
A cégvezetés meg dolgozik. (Szarul, a MÁV esetében.)
Leváltani az igazgatósági tagokat, az kb egy pofon a szarnak.
De mivel némi (és az átlaghoz képest valszeg nem kevés) pénzzel jár, az igazgatósági tagokat cserélgetni szokták, hogy minden haver részesüljön a semmiért sok lóvét kaszálni nemes hagyományából. Ősi magyar szokás szerint.

neeskens 2008.01.04. 15:52:05

A Sopron (Szombathely)-Győr-Budapest vonalon utazom vasárnap esténként,na az elmúlt 10 alkalomból 9-szer 15 percnél nagyobb késéssel érkeztünk a Keletibe,direkt számoltam.
Itt meg egy egyszeri káoszért embereket rúgnak ki,teljesen meglepődtem.Hát randomszerűen járnak a vonatok,ez van.
Miért kell ezért bántani azokat a jóembereket?
süti beállítások módosítása