Tékozló Homár

Nincs elég ember a váltók melegítésére

2008.01.03. 01:48 | szily | komment

Fantasztikus indokolást mondott arra a MÁV-Start Zrt., hogy az év első munkanapján miért omlott össze az elővárosi vasút egy kevés hótól. Mert nincs ember, aki melegítse a váltókat. Ez az Ezreket szopatott meg az első munkanapon a MÁV című posztunkhoz érkezett egyik hozzászólásból derül ki. Alant olvasható egy kis összeállítás az érdekesebb kommentekből. Megkapja például a magáét a MÁV tegnapi közleményének pimasz hazugsága is.

Először jöjjön tehát, mit mond a MÁV a zűrzavar okáról.


Dervenkál Egon

A cégemnél fontos, hogy járnak-e a vonatok, ezért ma hivatalos állásfoglalást kértünk a MÁV-Start Zrt-től. A következő válaszokat kaptuk.

- ezeréves váltók, nem is lehet átállítani őket, sokat költöttek az elmúlt években fűthető váltókra, de alig pár tucat van az országban.
- kevés az ember aki a váltókat kezeli, és a szakszervezetek kiabálnak, ha más munkakörből kiküldenek valakit váltót melegíteni
- valóban szombati menetrend van, de lehet hogy néhány vonalon hétfői
- néhány helyen nem járnak az elővárosi vonatok, de ott a gyorsvonatok megállnak (vagyis késnek)
- azért nem járnak az elővárosi vonatok, mert a MÁV úgy gondolta, hogy ha kevesebb vonat indul el (FIGYELEM!!!), akkor kevesebb késik!

Igen mindez egy nyilatkozatban. Egyet nem értek. A MÁV-nál miért az a fontos, hogy a vonatok késnek?????? Miért nem az, hogy az UTASOK késnek?

 Aztán egy komment arról, hogy a MÁV napközben kiadott közleménye milyen kamuszöveget tartalmaz. Az időjárási előrejelzésekre hivatkoznak, amik amúgy nem ígérnek havat.

ikke i drift

Ez azért morzsolgatásra érdemes:

"Budapest körzetében az időjárási előrejelzésekre való tekintettel ritkábban közlekednek a vonatok."

Ez egy tipikus előrejelzés mára: "Délután is sok felhő várható, helyenként hosszabb-rövidebb időre kissé felszakadozhat a felhőzet. Főként a középső országrészben továbbra is előfordulhat hószállingózás. A hőmérő higanyszála -1 és -4 °C fokig emelkedik. Az északi, északkeleti szél jellemzően mérsékelt lesz, északkeleten időnként erősebb lökésekkel."

Jelentős mennyiségű csapadék vasárnapig nem lesz, ebben megegyeznek az előrejelzések.

Így aztán megint újat tanultunk, eddig a hó és a meleg, na meg a szél miatt nem jártak a vonatok, most meg azért nem járnak, mert az előrejelzés szerint (tegnap estéhez képest) 4-5 nap múlva újabb havazás várható.

Egy sztori arról, hogy a buli már elsején elkezdődött:

sanya64

Ó, mi már tegnap elkezdtünk röhögni a MÁV-on. Egy Pest melletti állomáson vártuk, hogy majd jönnek a rokonok. Persze... bemondták, hogy késik 15 percet... mikor letelt, mondták, hogy megint 15-öt adjunk azért még hozzá... )) és közben négy nemzetközi expressz is úgy döngetett át ezerrel az állomáson, hogy a hóviharban amit csinált, masszívan Szibériában kezdtük magunkat érezni, vagy legalábbis a Dr. Zsivágóban (miközben fülig betakart mindenkit a hó)..

értemén, a MÁV-nak ciki a külföld felé történő késés, ezért azok a vonatok előnyt élveznek, debezzeg úgy gondolják, hülye magyaroknak meg töknyóc mikor érnek valahová...

ezúton innen is szeretnénk meghívni a MÁV vezetőit egy kurvanagy seggberugásra!... csak szóljanak ide előtte korábban, ha jönnek!... ja, és ne vonattal, persze...

Egy szakmabéli arról, hogy tényleg annyira lehetetlen-e átállítani a váltókat pár centis hóban:

Valadimir Harkonnen

15 éve még én is szolgálattevő voltam a 100/a-n, egy kisebb állomáson. Nálunk voltak bakterek (ún. váltókezelők), kimentek kisöpörték a váltókat, és ment a vas! Igaz még egy SIEMENS blokkos berendezés volt kézi váltókkal, télen egy kicsit rá kellett feküdni a karra, de működött! A nyugatiban meg a legutóbb is kézi állítású váltókat láttam, azokat meg át lehet dobálni egy kis söprés után gond nélkül!
Hál' istennek azóta úgy 3-4 évente kényszerülök vonatra ülni! A lemaradásom akkora, hogy a múltkor meg kellett kérdeznem mi is az a zónázó vonat, és meglepődtem hogy gombbal nyílik az ajtó! Ezeken kívül nem változott semmi! Ugyanaz a kosz, a szemét, ugyanazok a romok, ugyanaz a minőség!
Ja, és olvassák el a VEKE tökös és persze teljesen jogos közleményét a botrányról, kedvcsináló idézet:
Az újév első munkanapján a „rendkívüli időjárásra való tekintettel” a MÁV a budapesti elővárosi forgalomban a decemberi sztrájkokat idéző, drasztikus korlátozásokat vezetett be – holott Budapesten és környékén a havazásnak kedd este óta nyoma sincsen, ráadásul az ország más részein is zavartalan a vasúti forgalom. Előzetes becsléseink alapján az elővárosi vonatok fele-háromnegyede nem közlekedik a mai napon, óriási felfordulást okozva ezzel a még közlekedő vonatokon. Jól jellemzi a mai helyzet abszurditását, hogy december 24-én este több elővárosi járat közlekedett, mint a mai munkanapon. Szinte minden elővárosi vonalon, ahol reggel menetrend szerint körülbelül 10-20 percenként közlekednek a vonatok, a várakozási idő egy órára növekedett. Miért hagyja ezt a szolgáltatás megrendelője, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium? Az utasok tájékoztatása nemcsak hogy elégtelen, de még a közlekedésnél is zűrzavarosabb volt: a MÁV sajtószóvivője egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat adott ki a vonatok közlekedéséről, melyek az állomásokon adott tájékoztatáshoz hasonlóan általában valótlan vagy pontatlan információkat tartalmaztak. A sajtóközleményekkel ellentétben sem szombati, sem hétfői menetrend nem volt érvényes, ezek helyett egy novemberben hozott belső MÁV Start döntés szerinti haváriaszabályt léptettek életbe – ami persze egy valódi havazás esetén esetleg indokolt lehet, havária hiányában viszont a haváriaterv életbe léptetése elfogadhatatlan. A reggel útra kelők semmiféle tájékoztatást nem kaptak, a MÁV honlapján csak szerdán dél körül jelent meg az első – semmitmondó – információ, az internetes menetrendet pedig nem frissítették. A reggeli órákban még a MÁV honlapja is azt állította: a rendes munkanapi menetrend szerint közlekednek a vonatok.
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Natura 2008.01.03. 01:54:09

ez az elsőzés mekkora hülyeség.......

duend 2008.01.03. 01:56:39

aki későn fekszik, post-ot lel! :)
hát ez deszar komment volt... :)

Dr.Abál 2008.01.03. 01:58:21

Bronzelok-e?Ha ezt az öreg Peppin megérhette vón?

kiskutyuska · http://dark_jmg.blog.extra.hu 2008.01.03. 02:18:26

nemar vaze top10?

Mav sux.. mindenki tudja :D Nagyim is vasutas volt.. Es tenyleg.. Azota is kb. minden valtozatlan, miota 8eves kisgyerekkent ott rohangaltam az allomason meg nyomkodtam mindenhova a jegykezelesre valo pecsetet :))) Jah tenyleg.. akkor meg voltak ilyen lyukaszthato jegyek.. Minden a regi..

Reszvetem az elovarosiaknak.. Amugy ezt a szolgaltatast tenyleg a magyar allam rendeli meg es fizet erte? :D Luzerebb dolog mint ures dvd-t venni (direkt) a zosanban :P

Dr.Abál 2008.01.03. 02:23:04

Inkább az üres DVD tok mint a MÁV.Az nem srikel!?

hematite · http://standby.blog.hu 2008.01.03. 02:24:31

Segitsunk nekik, menjunk vizeljuk le a valtokat!!!!!

Natura 2008.01.03. 02:28:56

Édes Homárom, az anyukádnak a tudodmelyik részérből modeárljad ki a micsodát......

Dr.Abál 2008.01.03. 02:30:01

Mi is megfagyunk,meg a vizelet is ,ha elég hideg van.

hematite · http://standby.blog.hu 2008.01.03. 02:33:22

Nem, mi nem fagyunk meg, mert tudunk inni eleg paleszt :)

Vityaz 2008.01.03. 02:58:34

Marhára nem témába vágó, de a cikk hatására megnéztem a MÁV honlapját, és a "haváriáról" (LOL) írt közleményük második sorában helyesírási hiba.... wáááá nevetőgörcs kínoz most... mi a fene ez a cég, miért létezik még... áááá
TILCSÁKBE!

wan2bee 2008.01.03. 03:19:13

megszuletett a megoldas: a bakterek tomenyet a valtora! fagyallot! akarmit. ez nevetseges. es attol felek nagyon, hogy ismet a kovetkezmenyek nelkuli csodas orszagunk feledesebe merul az ugy. Mondjuk hirtelen levaltani a felsovezetest 3 centi ho meg egy erosen elcseszett kommunikacio miatt legalabb akkora badarsag volna, mint vonatokat nem elinditani csak azert, hogy ne kessenek..

GodmaNZ 2008.01.03. 03:22:27

Magyarorszag - 2008, 21. szazad :o)

KomplexSokaság 2008.01.03. 03:30:01

Ha meg privatizálják a MÁV-ot, akkor úgy lesz sz@r mint a londoni elővárosi vasutak esetében: a tulaj lespórolja a biztonsági berendezéseket, zsúfolt, nincs közbiztonság.

Monopolhelyzetú vállalatot privatizálni az öngyilkosság bonyolult formája. Ki fizeti meg a váltómelegítő vasutast?

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2008.01.03. 03:42:36

Értem én: Ha egyenesbe állítják aváltókat akkor kevesebb vonat közlekedik, de biztonságosabban, ergo amikor van annyi hó, hogy az a váltóknál veszélyes legyen, elfogadjuk, kell ilyen. Jobb, mintha kisiklik 1 vonat és nagyobbat borul a menetrend. Örülök, hogy vigyáznak a biztonságra, és valahogy (késéssel ugyan) de cél, hogy mindenhova eljuthassunk igen szar időben is.

Kérdés, hogy az időjárás most indokolta-e az ilyen megoldást? Szerintem nem, de nem tudjuk pl. mennyi idővel előbb kellett dönteni, és ugye fő a biztonság. Meg lehet magyarázni, meg lehet érteni, még akár el is lehet fogadni.

De ugyan már, egyetlen újságírónak, VEKEs embernek, stb. nem tűnt fel a legnagyobb gond? Nem csak most bukott meg ez a kommunikáció, hanem akkor is, amikor kitalálták a havaria tervet.

Mert ugye, ha ott lenne a MÁV oldalon egy olyan rovat, hogy rendkívüli menetrendek, ahol felsorolják: Mi történik, ha havazás van, mi történik, ha baleset miatt a legtöbb vonat nem jut el a keletibe, stb. Az emberek többsége tudna róla.

Az újságíró is tudná, ha leesik a hó, akkor melyik rendkívüli menetrendre kell rákérdezni, az utas is tudná melyik vonatra mennyre lehet számmítani, és röhögni fogsz: De a MÁVnál sem okozna gondot a rendkívüli helyzet kommunikációja, mert aki ezt kommunikálja az sem a helyzetben találkozna először a problémával.

Márpedig akármilyen nagy a MÁV, akármennyire megnehezíti ez a kommunikációt, akkor amikor a terv készült, akkor amikor az ilyen megoldásokat (a felkészülés, tervezés kapcsán) kellett volna kommunikálni, még bőven volt idő, fejetlenségre okot adó rendkívüli helyzet viszont nem.

Mike36 2008.01.03. 03:43:45

jól látszik, a mávot a vonatok érdeklik, nem az utasok, tipikus állami monopol cég
egyébként meg ha nem jár a vonat kevesebb a veszteségelővárosi közlekedést meg már rég meg kellett volna oldani Budapesten, de Demszky ezt nem képes felfogni

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2008.01.03. 04:36:09

Eloszor csak a ho miatt van a szivas, kavaras, kesobb jon az eso miatt, majd nyaron a meleg, a legvegen meg mar csak azert, hogy nehogy jo legyen a dolga a kuncsaftnak.

wan2bee 2008.01.03. 05:13:52

scumbag, pont ez a lenyeg. itt magasan szarnak a kuncsaftra. ez az, ami egy valos piaci szituacioban elkepzelhetetlen lenne barhol a vilagon. Ez a baj mavval. Megertem en, hogy monopolium, meg minden, de azert konyorgom.. Megiscsak ebben a rohadt orszagban elunk egyutt, egy kicsit egymasert. Hogy nehogy eloterbe helyezzem a kozerdeket, mert a vegen lekommunistaznak. amig a mavot/malevot/hidepitot/autopalyakezelot/bkvt/parkolotarsasagokat, stb az erdekli, hogy "mi van velem? Szarok az utasra. o majd ugyis megoldja.." addig nem lesz elhetobb ez az orszag. Ha a MAV legalabb a kaosz utan emberien probalja elmondani, hogy ne haragudjanak, tisztaban vannak a helyzet sulyossagaval es sajnaljak a kialakult helyzetet, aminek oka egy nem regen bevezetett tervezet volt a talan nem megfelelo korulmenyek kozott, es ezt sikerult teljes mertekben nyilvanossag nelkul megtenniuk, es a tobbi, addig szerintem elnezheto lenne ez az egesz. De amig azert nem kuldenek senkit a valtora, mert a szakszervezet felhaborodik, es ezert sziv tobbszazezer ember, addig valami nincs rendben. A fogyasztovedelem meg az en szakszervezetem. Meg a tobbi fogyasztoe. Es mi tobben vagyunk, nekunk van igazunk.. "A vevo az elso. En vagyok a vevoert, es nem a vevo ertem.." piaci versenymagatartas 1. fejezet, 1. lecke. Magyarorszag 2008. viszlat.

Dr.Abál 2008.01.03. 06:03:29

wan2bee:egyetértek veled.A sértett gazdák traktorait alájok.Legalább kocsival mehessek,ha már ugyis évi 40 rongyot fizet minden magyar a szarháziaknak.Egy vasat se többé.Követelik a pént a priviből,ok.
A veszteségek miatt meg ne kapjanak többet fizetést,a tetvesei.

jesszumpepi (törölt) 2008.01.03. 06:45:50

Ez nagyon kínos.Rögtön felvetődik bennem,hogy hányan dolgoznak az irodákban.
Egy jövőbeni lehetséges sztrájkra milyen hatással lesz ez az esemény?

baldezs 2008.01.03. 06:46:23

Újabb adalék: nemcsak hazudoznak, hanem már bújkálnak is. Az imént próbáltam telefonon hívni a pilisvörösvári állomást, meg akartam keresni a neten a számát - kiderült, hogy 177 állomásnak van még száma, a többit eltüntette a MÁV; hívhatom a központi ügyfélszolgálatot, ha nagyon kell valami. Miért tűntek el a számok? Miért maradt meg 177 állomásé?

cskacsa 2008.01.03. 07:05:17

Nálunk tegnap a 6:42-es vonat elment 6:36-kor. Persze egy csomó ember lemaradt, így a 7:30-as vonattal kellett menniük. Háromnegyed óra késés garantálva. A Máv információ azt mondta a telefonba, hogy mit hisztizünk, mert a csapból is az folyt, hogy 3.-án szombati menetrend szerint mennek a vonatok. Köszi a tájékoztatást, csak kár, hogy az nálunk ugyan olyan, mint a hétköznapi. :)

hattyú 2008.01.03. 07:13:35

"értemén, a MÁV-nak ciki a külföld felé történő késés, ezért azok a vonatok előnyt élveznek" - ebben ne nagyon higgy :) azok az átdübörgő vonatok valószínűleg már alaposan késésben voltak, tapasztalatból tudom, hogy a nemzetközi vonatok ha beérnek Magyarország területére onnantól kezdve bármi előfordulhat. :)

"kevés az ember aki a váltókat kezeli, és a szakszervezetek kiabálnak, ha más munkakörből kiküldenek valakit váltót melegíteni" --- huhh, ez félelmetes! :D sokat vonatozok, engem már nem tudnak meglepni semmivel és max. csak röhögni tudok a mávon, azt meg, hogy röhögés közben én (is) szívok miattuk nem tudom elkerülni bármit is teszek én csak egy szaros utas vagyok.

tegnapi élmény Komáromban:
2 vonat indul Komáromból Pestre. Az egyik 15:02-kor (ez egy személy, az újfajta szép piros fajtából, ami gyors és tiszta) és egy gyors 15:04-kor! Beülsz a személybe, ami ugy 15:02-kor indulna, persze már 15:06 és még mindig nem indul, egyszercsak (a máv-nál optimális 6-7 perc késésssel) bejön a gyors, erre mindenki sietve átszáll a személyről (10-20 emberen kívül, akik gondolom olyan helyre mentek, ahol nem áll meg a gyors). így a személy is késik, ráadásul felesleges léteznie, mert szinte üres és a gyors is késik. mindegy, jól van ez igy. :)

»P.H.M.« · http://setlist.blog.hu 2008.01.03. 07:36:50

,,- néhány helyen nem járnak az elővárosi vonatok, de ott a gyorsvonatok megállnak (vagyis késnek) "
mi pont a másik oldalát tapasztaltuk, mint amit a vállalat mondott, vagyis alig jött személyvonat/elővárosi, a gyors/zónázó nem is járt, be is mondták, hogy nem fog jönni.
ez a XXI. századi rákendroll.

»P.H.M.« · http://setlist.blog.hu 2008.01.03. 07:40:02

mesélték, hogy tegnap este az egyik újpesti állomáson, mikor már szinte órája vártak az utasok, egy kis bakternővel ordítoztak a káosz miatt, ő bezárkózott, mert kezdtek eluralkodni az indulatok.

punpa 2008.01.03. 07:43:07

"kevés az ember aki a váltókat kezeli, és a szakszervezetek kiabálnak, ha más munkakörből kiküldenek valakit váltót melegíteni"

Kerekeket kocogtatni és váltót állítani már tiltott árukapcsolás???

Szűnjön már meg ez a MÁv, minden szarszervezetével együtt...

tszor 2008.01.03. 07:45:50

"kevés az ember aki a váltókat kezeli"

Ez a gyurcsányista hatékonyság, ez a neoliberális deform eredménye. Ez a Kisebb Állam. Erre szavaztatok, nektek ez kellett.

Hát most akkor tapsoljatok is hozzá, birkák!

Manyizga (törölt) 2008.01.03. 07:47:07

Már kérdezte valaki, hogy mi lesz, ha júliusban az előrejelzés szerint 35 fok meleg lesz négy nap múlva, és ezért a vasárnapi menetrend lesz a szerdai helyett? :)))

Amúgy szerintem szimplán az zavarta meg a vasutasokat, hogy csak a szavak első betűjét tudják elolvasni, így az, hogy SZerdával kezdődött a hét ünnep után, számukra logikussá tette, hogy SZombat van. :))))

Pepin bácsi 2008.01.03. 07:59:44

Pálinkás gutten morgent mindenkinek !

Hol vagy Dr. ? Csak nem rád tolták a korcsmát ?

A nagyszovetunijjóban hogy állíccsák a váltót -40 fokban ?

Juzo 2008.01.03. 08:14:53

Ezek után nem lehet nem kirúgni a máv vezetőséget. Leszarom, kapjanak végkielégítést is ha akarnak, csak takarodjanak. Ez mindennek a teteje (vagy alja?)

vonR 2008.01.03. 08:24:19

el kell fogadni a monopolhelyzetet. kis országban rettenetes költségek vannak 1 vasútban, és a bevétel nem minden esetben fedezi... (lb állami pénzek). ez olyan, mint az egészségügy.nem a profit a cél, hanem rendes működés. persze indiában is járnak a vonatok, lehet felhozni mondjuk keletszomáliát is, de mi ugye nem oda tartunk...
pl. a rola volt az 1ik legjelentősebb bevételforrása a mávnak, elsőnek adták el.kbre.
mi meg elsőnek állítjuk falhoz őket?:)
megoldás: lefejezni a vezetőséget (nem feltétlenül szó szerint, de aki ragaszkodik hozzá...én nem mondok nemet:)) és SZAKembereket oda. a gazdasági vezető legyen közgazdász, és ne a vezér rokona...ma 2008(!) van, és nem 1976.akkoriban dívott eza hozzáállás nem???

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2008.01.03. 08:34:51

kevés ez emberük, mi? de sztrájkolni azt tudnak, vállvetve, egységes erővel, miközben meg az összes vasútállomás bűzlik a pisától, meg a gusztustalan hajléktalanoktól... csak tudnám mi a tökömre verik a mellüket, hogy nekik több pénz kell. talán akkor is vállvetve kéne összeállni, és egy emberkkéntmozdulni, amikor esetleg a szolgáltatás minőségét kéne megoldani. talán akkor meglenne a béremelés is, sztrájk-fenyegetés nélkül is.

Mao elvtárs · http://diamondhostess.hu 2008.01.03. 08:35:47

Ha en olyan kormany lennek, aki nepszerusegre torekszik, ilyen aprosagokkal tudnek jo szíjizt csinalni. Ezert le kell hullnia nehany fejnek. Es ha ez meglenne, meg amugy me, tizmilliokra buntetnek a tecsot meg az OPT-t hanem tizmilliardokra, akkor lehet hogy jo lenne az orszagban elni.
De igy szar az orszagban elni.

alibi borz árny (törölt) 2008.01.03. 08:36:35

Mért nem írja be ide valaki a MÁV vezérigazgató, műszaki igazgató, stb. és egyéb felelős vezető mobilszámát?

Nem a szerencsétlen kis bakternővel kellene ordibálni. Felhívni Heinczingert éjjel egykor, és virtuálisan baccpapucsot dobni hallójáratába :D , vagy csináljon már valamit a felelős vezető, ne csak a prémiumot vegye fel!!!

vonR 2008.01.03. 08:40:28

de ők megérdemlik a prémiumot4
ésm ég baccpapucsot is kapjanak mellé???:)

Céadaoin (user ID 44540) 2008.01.03. 08:42:21

Nem szeretnék zéertézni, de tényleg nem tudom, úgyhogy zárójelben valaki árulja el nekem, mi az a "zónázó" vonat? Kösz...

Jah, és olvastátok anno Eric Knight-től a Sam Small csodálatos élete című könyvet? (Kenterben veri Amelie-ét...) Abban volt egy rész arról, hogy egy gyári munkások lakta helységben van egy ember (Gaffer Sithertwick, ha jól emlékszem), akinek az a dolga, hogy reggelente végigjárja az utcákat, és az ablakon bezörögve ébresszen mindenkit. Egy hétfő reggel ennek az embernek fura érzése támadt - addig töprengett rajta, amíg rájött, hogy MÉG MINDIG VASÁRNAP VAN... Erre fogta magát, és mit csinált? Ugyanúgy körbejárt, felébresztett mindenkit, hogy közölje, nem kell felkelni...

Céadaoin (user ID 44540) 2008.01.03. 08:45:16

1) Knight-tól

2) a lényeg: tényleg vasárnap is volt...

clode21 2008.01.03. 08:52:15

A 30-as években nagymamám a nagybátyjánál lakott, aki egy kis dunántúli állomáson volt főnök, pénztáros, váltókezelő, stb. Ő mesélte, hogy télen minden vonat előtt az unokabátyjával ki kellett menniük a váltóhoz, hogy forró vizzel működőképessé tegyék. A vonatok nem tértek ki az állomáson, egyenesen áthaladtak, de az előírás szerint a vonat áthaladásakor a váltónak működnie kellett. Ennyit fejlődött azóta a máv.

swine3 2008.01.03. 09:03:27

Van egy jó vasutas cimborám, ő mesélte egyszer, hogy a beragadt váltót egy közeli tanyából kölcsönkért disznópörzsölővel melegítették ki.
Leleményesek voltak :-)

Arilian 2008.01.03. 09:04:01

Olvastuk. Jó. Mi köze van Amelie-hez?

üvöltő dervis 2008.01.03. 09:04:40

Hi!

A sok maszlag után eszembe jutott Hofi bácsi (fiatalabbak kedvéért humorista volt :) ) egyik mondása:
És nekik fűthető a vécéjük is!
Mé' a sz@r hidegen jön?

Pepin bácsi 2008.01.03. 09:05:05

Drága Véreim !

Mielőtt a Dunába lövetjük az összes vasutast, gondolkodjunk el 1 kicsit. Vajon a vasutasok dirrrekt sz@rják-hugyozzák össze a vonatokat, at állomásokat, csak hogy legyen munkájuk ? A szerelvények vajh' a Bp.-Cegléd, esetleg a Bp.-Pécs viszonylat során, menet közben, nyílt pályán graffitiződnek össze teljesen maguktól ? A menetszél lehet hunyó :)
Ennyit az utazási kultúráról, akinek nem inge az ne vegye...

Azzal egyetértek, hogy a tegnapi szombat v. szerda v. hóesés miatt 1-2 máv-os "szaktekintély" cipőjét le kellene tenni a Duna partra a bronzcipők mellé.

Céadaoin (user ID 44540) 2008.01.03. 09:09:08

Arilian, vesd össze:
Sam Small csodálatos élete, könyv; Amelie csodálatos élete, mozifilm.

Czigler Zsolt 2008.01.03. 09:17:11

Miért kényszeríthet bele minket néhány jól védett és fizetett hivatalnok olyan reménytelenségbe és kilátástalanságba ,amit megalapozottan legközelebb Indiában élhetnénk át?!
Miért nem törnek ki lázadások nálunk?Miért nem kell védőőrizetbe venni saját testi épségének megóvása érdekében a felelőst,felelősöket ,miért nem fizeti élete végéig a kártérítést a megkárosítottaknak?Ki kit véd egy ilyen ügyben?
Ugye nem kell kialakítanunk valami nagyon türelmes és megértő vallást annak érdekében ,hogy élhetőnek és elviselhetőnek érezzük a mindennapi nyomorúságunkat vagy tényleg muszáj vagyontalan és perspektívátlan masszaként viselnünk "a lét elviselhetetlen gyönyörűségét"?!
Mi is ott fogunk maj hömpölyögni pár év múlva a Duna partján rongyokban ,betegen és ostobán?Aztán gyújtunk egy mécsest ,a vízre helyezzük és üdvözült arccal beleereszkedünk utána a folyóba ,hogy ott sokezer társunkkal együtt jól kihúgyozzuk magunkat.

tszor 2008.01.03. 09:17:53

Akinek nem tetszenek a MÁV mai állapotai, tessék, lehet menni oda dolgozni, váltókezelőnek, takarítónak estébé.

Megint csak nem a zsömle kicsi ...

clode21 2008.01.03. 09:24:20

A mávnál takarítók nem dolgoznak, a takarítást rég kiszervezték. Több rálátást írás előtt...

gordu 2008.01.03. 09:24:37

sajnos nincs alternatívája az autónak. benzinben nem jövök ki rosszabbul, ha autóval megyek, akár bkv-vel, akár mávval, akár buszokkal hasonlítom össze.
(pláne, ha nem egyedül mászkálok, de ha egyedül, akkor is jobban kijövök.)

még azt sem lehet mondani, hogy "jó, de a kocsit meg kell venni, fönt kell tartani", mivel 50-100 ezerért tudok venni valami kis fütyiautót, ami BIZTOS, HOGY JOBB, mint a bkv vagy a máv.
nem jó, de JOBB, az biztos.
megy, gurul, nem büdös, van fűtés, kevesebbszer hagy ott.

egy tévé ára. tegye föl a kezét, akinek nincs tv-je, hűtője, mikrója!

régen volt egy mondás, hogy autózni luxus. hát mára ez nem igaz, mivel egyrészt nincs, ami helyettesítse, másrészt mással közlekedni szopás. szopsz és kész.

a baj akkor van, amikor valami nem tudsz autót vezetni. más esetben sajnos kötelező befektetni egy jogsira és egy kocsira, nincs mese, nincs alternatíva.

I'm 2008.01.03. 09:30:01

Istenem, könyörögöm, zárd egy marahavagonba az összes BARMOT a mávtnál, jól zárd le, és lökd végre a dunába!
Előre is Köszönöm

tszor 2008.01.03. 09:43:57

Teszek rá, mit szerveztek ki és mit nem. Ez egy szolgáltatás, lehet keresni másik takarítócéget.

Perillustris 2008.01.03. 09:44:13

Nincs TV-m, s mikrom sem.

A tobbivel nagyjabol egyetertek.

"Akinek nem tetszenek a MÁV mai állapotai, tessék, lehet menni oda dolgozni, váltókezelőnek, takarítónak estébé."

Maradjunk az STB-nel...

Perillustris 2008.01.03. 09:45:42

"a baj akkor van, amikor valami nem tudsz autót vezetni. más esetben sajnos kötelező befektetni egy jogsira és egy kocsira, nincs mese, nincs alternatíva."

Azert en eleg jol elvagyok a bicajommal.

2008.01.03. 09:48:09

1) " ha valaki azért kapja a fizetését hogy ne értsen meg dolgokat, elég nehéz meggyőzni bizonyos dolgokról" - al gore/kellemetlen igazságok
2) miért van az, hogy ha nem dohányzó kocsiba váltok jegyet, mert nem akarok dohányozni vagy füstöt szívni, akkor is át kell mennem a dohányzó kocsin, mert úgy vannak összerakva a kocsik, hogy a büfékocsi és a nemdohányzó2 közé rakják a dohányzó2-t. csak szervezési kérdés, nem befektetési. talán a váltómelegítés is csak szervezési kérdés? hol vagy logisztika? hol vagy odafigyelés?

Walmer 2008.01.03. 09:52:24

Klapanciusz,
ne 15-20 éves állapotokkal gyere. Angliában a vasúti közlekedés maximálisan használható. A vonatok nem késnek, tiszták. valóban voltak problémák a privatizáció kezdetekor, de most már nincs. Ha annyit mondok, hogy az'50-es évek óta nem utaztak annyian vonattal, mint most, akkor szerintem az elég.

Az egészben a legdühítőbb, hogy a biztonságra hivatkoznak, hogy a váltók. Hát a qrva anyátokat. Volt -4 fok, esett 8 cm hó, a Dél-Alföldön pár helyen kb 30 cm. és ettől beszar egy vasút?????? Akkor mi van Romániában, Törökországban, Ukrajnában, Fehéroroszországban, stb. Kanadát, Svájcot, Svédországot direkt nem hoztam fel.
És ennek sem lesz az ég világon semmi következménye, mert valakinek tutira valami nagy spanja a mostani MÁV vezetés. Ebben a kibebaszott országban az égadta viláégon semmi nem változott Mikszáth óta. Továbbra is urambátyám-kedvesöcsém. Hiogy baszódna meg az összes fasszopó a szaxervezetekkel, meg az Izabella u-ban döglődő léhűtő csürhével együtt. De felhúztam magam.

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2008.01.03. 09:52:28

"ha kevesebb vonat indul el (FIGYELEM!!!), akkor kevesebb késik!"

Ez igaz. Én ha nem megyek vizsgázni akkor egyest sem kaphatok. Logikus nem?

emzéperiksz 2008.01.03. 10:01:14

Sztrájkolni viszont tudnak a mocskok! Legközelebb sztrájkolni mer egy rohadt MÁV-os, fogják meg az utasok a lábánál, dugják a fejét valamelyik vonat vécéjébe, oszt nyalják vele tisztára.

vernarancs 2008.01.03. 10:12:10

Perillustris 2008.01.03. 09:45:42

Aki telen bicajozik az nem sikeres ember. Azert napi 70 km-t nem biztos, hogy bicajoznal ilyenkor :)

Manyizga (törölt) 2008.01.03. 10:14:22

"ha kevesebb vonat indul el (FIGYELEM!!!), akkor kevesebb késik!"

Igen. Az is igaz, hogyha n utason z veszteség van, akkor n-y utason még kevesebb. :)

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2008.01.03. 10:24:37

Erdekes ez a mav is... Szinte teljesen az figyelheto meg, mint a bkv-nal. szetverik a szolgaltatast, hogy miutan mar "szart sem er", a sogor-haver-kispista tudja olcson privatizalni a tobbszazmilliardos vagyont, es majd felfuttatja mint maganvallalkozast.

Miert nem lehet ezt normalisan csinalni? Eladni a mavot a picsaba, normal aron? ...
Miert kell ebben az orszagban mindenkinek csalnia?

Felhivom a figyelmet az alabbi ket-harom gondolatra:

- a mav-nal az utasszallitas mindig is veszteseges volt.
- a mav csoport egyetlen nyereseggel mukodo resze a mav-cargo volt.
- a mav cargot tegnap vettek meg az osztrakok....

lehet tovabb gondolni a dolgokat, csak felelmetes...

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2008.01.03. 10:28:08

walmer hozzaszolasahoz:

multkor sikerult nemetben vonatoznom otszaz kilometer, par atszallassal, stb.

ott is legalabb otven evvel van a vasut a magyar elott: percre pontosan, szemet nelkul, hangtalanul, TISZTAN, grafitimentesen, kedvesen, elozekenyen es HATEKONYAN mukodik a vasut. Es gondolnak a kulfoldi - nemetul nem beszelo - emberekre is.

majdnem sirtam, mikor ferihegyrol betomegkozlekedtem a varosba a kosz, az igenytelenseg lattan. meg jo, hogy vasuttal nem mentem azota itthon, es az ottani allapotok elnek bennem.

Ott nem tudom elkepzelni, hogy 8 centi ho igy megfingasson egy kozlekedesi tarsasagot. Es ott is tomegek! hasznaljak a vonatot, es ertem, miert. pontos, gyors, tiszta, suru.

Atkozni meg ne a szerencsetlen valtozkezelot atkozzatok, hanem a sok seggarcot odafent a futott irodaban millios fizetesek mellett. Ok adjak ki a parancsot.

ZöldszemM 2008.01.03. 10:31:01

"Erre szavaztatok, nektek ez kellett.

Hát most akkor tapsoljatok is hozzá, birkák !"
Írta valaki korábban.


Így van, csatlakozom !!!

Kozonithy 2008.01.03. 10:31:54

Kicsit Afrikában érzem magam, ahol járnak-járnak pl. a buszok, de hogy mikor indul, merre és hogyan, az akkor és ott derül ki...

LightBringer 2008.01.03. 10:32:03

Szerintem soha nem érünk még csak a közelébe sem az angol vonatozásnak... Ott eddig egyetlen egyszer késett a vonatom 10 percet, majd amikor beértünk az állomásra, kiderült, már csak 5 perc volt a késés, de még így is minden állomásnál 2x kért elnézést a kalauzok főnöke a vonaton. Az már csak külön jó pont, hogy ott megkérded a legutolsó takarítónőt, az is megmondja melyik vonat melyik peronról, hány órakor és milyen átszállással indul!

trolipotlo 2008.01.03. 10:32:38

A tájékoztatáshoz fűzném hozzá: próbálta valaki is hívni a 0640494949-et jan. 1-én vagy 2-án? Mert nekem egész mindkét nap foglalt volt és nem tudtam lekérdezni, hogy van-e az IC-kre még szabad hely, illetve a tegnap esti müncheni EN-re. Mert a nemzetközi tudakozó sem válaszolt, azt meg nem hívogatják olyan sokat tudtommal...

Céadaoin (user ID 44540) 2008.01.03. 10:37:16

Zöldszem, ezekre senki sem szavazott... :-( hozott anyag.

AZ előző postban is megmondtam, ha már szavazni lehet: én Jürgent akarom!
Csatlakozzatok! Indítsunk Jürgen Fan Clubot! Árasszuk el megfelelő tartalmú spammel, röpcédulával, postai levéllel, jegyzetkkel ellátott kártyanaptárral, hangüzenettel, pergamennel, füstjelekkel (bár égés, az van amúgy is...) a MÁV-ot!
Változni ugyan nem fog semmi, de talán egy darabig jól szórakozunk...

ZöldszemM 2008.01.03. 10:39:18

Monjuk a BKV sem külömb.

Karácsony után : se hó se tömeg , mégis késik az egyik külvárosi busz vagy 14 percet. Mikor szóvátesszük a vezető semmi közösséget nem vállal a munkaadójával, a vezetőséget 'kötélre' kivánja. Igaz mi provokáltuk ki belőle - . de lehettünk volna provokátorok, titkos ellenőrök is - mindegy, jellemző a magyar munkavállalók ( egyrészére ) gyűlőli a munkaadóját, akár a bűnt.
A "szerencsétlen" buszvezetőtől egyébként egy elnézés elég lett volna - " bocs valami rendkivüli jött közbe, elnézést !"
Nem ő leszarja az utasokat - gyülöli a fönökeit !
Ez van.

trolipotlo 2008.01.03. 10:44:01

Dinin: volt olyan, hogy Nürnbergben 3 perccel a vonat indulása előtt értem a jegyautomatához.

Pepin bácsi 2008.01.03. 10:44:36

Sajnos valóban nem marad más alternatíva, csak az autó. Tavaly augusztusban végeztem a MÁV-val, 40 fok melegben nem működött a klíma az IC-n.

trolipotlo 2008.01.03. 10:46:08

Nna, hova tűnt a többi szövegem??? Szóval Bp-re vettem jegyet, bécsi átszállással

trolipotlo 2008.01.03. 10:47:20

És elértem a vonatot.

Sova doktor 2008.01.03. 10:54:08

Most mondjam azt, hogy pár éve mikor Hollandiában jártam, még az is fel volt festve a peronra, hogy a 18-as kocsi hova fog érkezni? És milliméterpontosan oda is érkezett, ráadásul a menetrendhez képest másodpercnyi pontossággal? Pontosabban, nem a 18-as kocsi, mert ott valami megmagyarázhatatlan, őrült logika szerint 1-gyel kezdődött a számozás... Egyszer egyik külföldi ismerősöm kérdezte meg tőlem a peronon, hogy jó helyen állunk-e, mert a 18-as kocsiba szól a jegyünk, ilyen baromi hosszú a vonat? Mondtam neki, hogy neeem...

Arról nem beszélve, hogy amikor az amszterdami reptérről egy éjszakai dohányzó vonaton zötyögtünk be a főpályaudvarra, az a vonat különb volt, mint nálunk az IC első osztály. Ja, és egy másodpercet sem késett...

Pedig a holland máv nem is zéerté... :)

Xmas 2008.01.03. 11:01:56

Nem tudom, miért rendkívüli időjárás télen az, hogy hó esik...

Egyébként valóban nem lehetett elég emberük a váltók melegítéséhez. Én elsején utaztam, dél körül Szolnokon át. Ott 1 db váltónál ácsorgott 5 ember, és csak az egyik kezében volt munkaeszköz, a többi csak nézte...

Nem csoda, ha csődöl a MÁV, ha egy váltó igazításához 1 munkás, és 4 nézelődő szakember kell...

Azt hiszem, az összes sztrájkolót ki kellene rúgni, aztán csak annyit visszavenni, amennyire valóban szükség van.

Pepin bácsi 2008.01.03. 11:01:58

Sova doktor: én Svédországban jártam így - igaz, már vagy 15 éve. Néztem is, mint az üsző, hogy ezt így is lehet csinálni ?

kutykuruty 2008.01.03. 11:03:27

Nekem az tetszett nagyon, hogy miközben mondták, hogy nincs elég emberük a váltók tisztítására, addig mutatták a képet, hogy egy váltót héárom ember ment letakarítani...Igy persze, hogy ni ncs...:-DDD

Condottiere 2008.01.03. 11:07:15

Lenne egy kérdésem: a megszokott állapot, hogy a gyorsvonatokon -8 fokban nincs fűtés?

oncogito 2008.01.03. 11:09:11

Én nem vagyok MÁV alkalmazott és igen nagyon helytelenítem, ahogy ez a cég gazdálkodik.
De azért azon szerintem kevesebben röhögnének, ha a nem működő váltó miatt kisiklana vonat és emberek halnának meg.
Rosszul gazdálkodnak, nincs elég ember ott, ahol kellene -- de legalább figyelembe veszik és nem rizikóznak azzal, hogy a rossz körülmények ellenére indítanak vonatokat.
Azért ezt is át kellene gondolni a nagy politizálgatás és okos gondolatok mellett...

labi 2008.01.03. 11:10:47

Kevesebb vonat, kevesebb késés.

Meg van oldva minden. Egyáltalán nem kell elindítani egy vonatot sem, és akkor egyetlenegy késés sem fog előfordulni.
Így takarítást sem kell fizetni, a grafitisek meg fújkálhatnak kedvükre, mert úgysem látjuk.

labi 2008.01.03. 11:17:14

Váltópucolás:
Boldogult gyermekkoromban amikor nem csak évente egyszer esett a hó, volt alkalmam ilyet csinálni az Úttörővasúton. Igaz hogy ott kisebb a váltó, de pár perc alatt ki tudta puccantani melegítés nélkül egy 12 éves srác is.

Ez a pár centi hó megakasztotta az államvasutakat? Mivan? Kérdezzék meg az orosz és kanadai kollegákat, hogy lehet akkor is járatni a vonatokat, ha fülig ér a hó...

Céadaoin (user ID 44540) 2008.01.03. 11:18:36

oncogito, ebben igazad van - de valamiért kialakult ez a helyzet, és valamiért nem és nem változik meg...

gabello 2008.01.03. 11:22:38

"azért nem járnak az elővárosi vonatok, mert a MÁV úgy gondolta, hogy ha kevesebb vonat indul el (FIGYELEM!!!), akkor kevesebb késik!"

Erre annyit reagálnék, h a szerelvények forgóban járják az országot, tehát egy nagyobb késésnél nem lesz elég kocsi h visszaindítsák a vonatot. Ami szopás, de csak h tudjátok ezért emelkedik exponenciálisan a késések száma, ha a pályával gond van.

snowflake 2008.01.03. 11:35:39

gabello, az jó, ha mindkét oldalt nézzük. csak szerintem attól függetlenül, hogy megértem, miért lesz kevesebb késés, ha kevesebb vonat indul (megértem???), rohadtul nem érdekel. valamikor decemberben átállt a MÁV téli menetrendre. abba készítéskor bele kéne kalkulálni mindent (időjárási viszonyok megváltozását is), nem?
ha megveszem a jegyemet, nem érdekel, hogyan, de teljesítsék, amit vállaltak. ha meg nem, adják vissza a jegy árát, vagy x %-át!

meg ne menjenek a vasutasok sztrájkolni, amikor alig csinálnak valamit. vagy amit meg csinálnak, az meg olyan is:S
majd ha jól végzik a dolgukat, és kevés a pénz (bár egy ismerősöm a vasúton dolgozik és boldogan újságolta, h egész jól keres és alig dolgozik...valami forgalmi valamicsoda), akkor mehetnek sztrájkolni. de amíg az egész ország fel van háborodva rajtuk nem kéne...

autosave 2008.01.03. 11:35:48

10 centi hó = katasztrófa???????
menjenek szibériába mind!!

Dr.Abál 2008.01.03. 11:36:02

Bocsi Drága Pepinem,de bealudtam.Napok óta először,annyira unalmas volt minden coment Már rajta vok a szeren,(ah szaron)

Pepin bácsi 2008.01.03. 11:41:53

Igazad van jó Doktorom, elég unalmas már ez MÁV sztori. Sikerült-e berúgnod-e kicsinykét ?

Walmer 2008.01.03. 11:48:35

A legidegesítőbb: rendkívüli körülmények, meg felkészülés a téli időszakra. Milyen téli időszakra??? Milyen rendkívüli körülmények???? Mert esik egy kis hó és van -8 fok? A volánt nem zavarja? A rendkívüli körülmény -25 fok és 60 centi hó, meg 80 km-es szél. felkészülni a télre a volt SZU-ban, meg kanadában kell, nem itt.

MacWolf · http://www.travian.hu/?uc=hu1_23494 2008.01.03. 11:48:59

Miért érzem irónikusnak, h még régebben, amikor valóban esett a hó, minden vonat késett 10-15 percet és kész, most meg negyedét sem indítják el 5 centi hóra, nem korcsojázniuk kell rajta! Meg csak fejlődött a technika is... a dupla drága jegyekből meg csak meg tudnak fizetni 2 józsibácsit, aki hólapáttal, söprűvel és egy termosz forralt nedüvel rájár a váltóra.
De szerintem csak rá akarnak minket "jövetni", hogy nemcsak olcsóbb autóval járni, hanem könnyebb is.

szamoai 2008.01.03. 11:50:48

komolyan ne vegye bárki hogy a MÁV-nál túl kevés az ember, könyörgöm...

---
OFF
ahogy a kórházban sem volt túl kevés a nővér (négyet láttam tv-zni egy kupacban) ahol 3 nap után esett le az egyiknek hogy a magatehetelen beteg alatt nincs lepedő
---

ez igenis kurvaország:) muszáj felháborodni napi szinten ha az emberben van csöppnyi tartás

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2008.01.03. 11:58:45

Szerintem MÁV-nak soha többé nem kéne egyetlen vonatot sem indítaniuk! És akkor ők lennének ez első vasútársaság a világon ahol soha sem késnek a vonatok!

Dr Net Elek (törölt) 2008.01.03. 12:04:37

Prof: az nem jó, egy idö után a zutasok rájönnek a trükkre, oszt nem vesznek jegyet. A legmegfelelöbb a mostani helyzetkezelés: nem mondjuk meg mikor indul a vonat. Utas jegyet megveszi, vonat meg nincs. Bevétel viszont van. Tuggyák ezek, mitöl döglik a légy...

Dr Kangörény 2008.01.03. 12:17:38

Annak örülök, hogy kevesen kezdtek el gyurcsányozni a mávosok aktuális faszsága miatt. Ugyanis a máv-nál kormánytól függetlenül dilettáns barmok pazarolják az adófizetők pénzét. Az a szöveg, hogy kevés a dolgozó a máv-nál, egyszerűen hülyeség. Vegyenek fel váltómelegítő munkásokat? Arra az évi tíz napra, amikor esik egy kevés hó?

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2008.01.03. 12:18:10

Direkt csinálják, hogy aztán szaré-hugyé megvegyék a Kóka(dt) haverjai az egész kócerájt, a Nyugatiból meg plázát csináljanak. Így megy ez, elvtársak!

Dr.Abál 2008.01.03. 12:18:11

Nem kicsinykét drága Pepinem.

Dr.Abál 2008.01.03. 12:26:57

Hófúrókat a MÁV-nak.
Talán ebben a bazi nagy mgyar hóben el tudnak közlekedni valahogy.

Pepin bácsi 2008.01.03. 12:27:11

Irigyellek jó Doktorom ! A Jóistenke tartsa meg ezt a szokásod ! Viszkicske meg szomorodnyi ? Jó kombináció !

Délután bepróbálkozok én is :)

Dr Net Elek (törölt) 2008.01.03. 12:39:26

Ma milyen napra ébredtünk? Vasárnap?

kacsa! 2008.01.03. 12:41:49

Beszántani, sóval behinteni.

báró Csekonics 2008.01.03. 12:54:28

kacsa! 2008.01.03. 12:41:49

Pontosan!
Folyton elkap a röhögés (bár inkább kínomban :-( ) mikor hallom hogy 1-2-3 milliárdot lehet spórolni ilyen-olyan EÜ reformon, meg töktudja reformon.
Közben a magyar álomvasutakba meg évente mennyit kell betolni hogy fennmaradjon? 80 milliárdot? 90-et?

Érdekes, az ellen egyik turbómagyar sem áll neki tüntetni, hogy ne adjanak nekik zsét...

kacsa! 2008.01.03. 12:55:36

Lássátok, ezért építünk metrót, mert ott nem esik a hó. Száz metrót, ezeret!

claudiopolis 2008.01.03. 12:59:28

Kevés az ember, aki a váltókat takarítja? Az egész sztorival az a legnagyobb baj, hogy ez nem igaz. legalábbis tagnap nem volt igaz, ugyanis az egész hálózaton egy váltó sem volt befagyva. már 1-jén este többé-kevésbé késés nélkül jártak a vonatok. ez az egész valami idióta pályavasúti döntéshozónak az agymenése, akihez még nem jutott el, hogy hogy a vonat közlekedés célja nem pusztán az, hogy a vonatok rendben leközlekedjenek, hanem, hogy az utas eljusson...

rokarudolf 2008.01.03. 13:34:07

Emberek! Utassztrájkot! Ne vegyen egy napig senki jegyet. Mindenkit nem lehet megbüntetni.
Az Utasok szakszervezete

ella1988 2008.01.03. 13:48:41

A tegnap esti hiradókban ment a magyarázkodás,miért nem mentek a vonatok?Bemutatták a váltótisztitás módját is.Állt a váltók mellett 6 ember,1 fő nyeles spaklival vakargatta a sineket,2 fő cirokseprüvel sertepertélt a sinek mellett,Főnök is volt,zsebretett kézzel tanulmányozta a müveletet.Nem a váltóállitással volt gond,hanem a hidegben összementek a sinek,mint ahogy nyáron a melegtől kitágulnak:)Igy is,ugy is késnek!!

grabowsky.meghasonult 2008.01.03. 13:49:02

Ejjjha....

Londoni elővárosi-n nem tapasztaltam azt amiről a kolléga beszél pedig 1 éven kerseztűl használtam, pont hogy azok mentek döcc nélkül inkább ametróval volt ott a gond. Ott ráadásul a metró és elővárosi egy sinen megy, de ha más a nyomtáv (többfajzta metrókoscik, nyomtávok, alagútméretek vannak), belváros határa ott egyazon peronon átszállhatsz és a metrószerelvény megvárja a beérkező vonatott. Ergo kiszálsze gy ajtón és átbattyogsz szembe 5m re a másikhoz ami nyitva áll. ha mindenki beszállt indul si a szerelvény a föld alá... (Baker street station, Metropolitan line) Biztonsági berendezések hiánya pont inkáb A London Underground-nál volt, mert a régi földalatti belvárosi metróvonalak vezérlőberendezései elavultak voltak...de hozzáteszem ott 1 sínpáron vonalon 3-4 vonal fut sokszor (central, hammersmith, metropolitan pölö). Azaz a vonalak néhol ugyanazt a sínpáron mennek és utánna ágaznak szét egy ilyen esetben sokkal nehezebb az időzítés, irányítás. De tény Londonban a kocsik sokszor állnak meg a földalatt 2 állomás között de csak a metró és a belvárosban inkább ahol elavult. A jelézőrendszereket folyamatosan fejlesztik ezért is van fentakadás. Viszont írtó lassan körülményesen bohózatba illőn :) Nyugat európában az emberek nem dolgoznak lusták ez tény ezért is drága a szolgáltatás ott, és ezért is van sok tetterekész bevándorló jelentkező akik nem így áll hozzá a munkához :)

báró Csekonics 2008.01.03. 13:56:20

grabowsky.meghasonult 2008.01.03. 13:49:02

Jaja - egyszer metróval sikerült kikeverednem a Heathrow-ra, ott is valami hasonló átszállásos manőver volt, csak nem esett le elsőre, hogy a nyomtáv miatt :-)
Amúgy, igen, kicsit profibban nyomják a tömegközlekedést, mint BKV.

Mondjuk rühelltem az állomásonként 3-4 metróvonal (x2 irány) közti navigációt...

moli 2008.01.03. 13:59:31

szeretnem felhivni a figyelmet, hogy a Fold ezen teruleten a hoeses nem rendkivuli.

minden evben szokott lenni.

mint a levendula-viragzas.

clisHe 2008.01.03. 14:05:59

jegyet venni kell, anélkül nem veheted igénybe a szolgáltatást, de ha nem adod át ellenőrzésre, az már inkább egy engedetlenségi mozgalom, és érdekes, de ez iszonyat mód bosszantja a jegyvizsgálókat.

grabowsky.meghasonult 2008.01.03. 14:19:52

Hmm nincs elég ember a MÁV-nál?
Épp mai hír hogy csak a létzsámleépítés miatt 2. legnagyobb foglalkoztató az országban a MÁV, ezért örüljünk a másik giga hatékony Postá-nak mint über alles :))))

a legtöbb bevételt produkáló cégnél is csak töredéke az alaklamazottak száma.
Én azt mondom Privatizálni d emost azonnal!!!! Nem méginkább lezülleszteni de elötte telepumpálni jó vonatokkal meg felujított sínekkel de direkt szar manuáklis váltóükat bent hagyva hogy az a 2 filléres szar miatt legyenek gondok így az új tulaj 2 filléreket ráköltve hírtelen jelentős javulást érjen el...Jah és új tulaj egy suttyó pártbéli haverom konglomerátuma akinek csak úgy van még így is csak anyni pénze (valjuk be a magyar top 100 műkedvelők akármelyik térségbeli társaikhoz képest is nem hogy európai átlaghoz) megvenni a giga MÁV-ot hogy elötte jól le/allulértékelik a szolgáltatás elgagyosításával.

erer megy ki minden. erről szólt a privatizáció. Sőtt ott még konglomeráétumok smem voltak még hanem Bankok haverokkal akik meghitelezték a befektető szellemi tőkéjét utánna meg hírtelen kiárusított raktári jkészleteket telkeket épületeket és azt a pént mint saját szerzeménye tőkét emelt így hírtelen őp letta többségi tulaj és húúdefelértékelődött a cég. A MÁv-al is ez lesz : hírtelen megszűnika D-i pályaudvar meg a Keleti, de elötte felujítják majdnem plázának állami pénzből :)

grabowsky.meghasonult 2008.01.03. 14:25:44

Hulláré! Télen hó?

Képzeljétek el mit fognak mondani hóolvadáskor :)
Eláztak a töltések ezért lassítani kell a szerelvényeket ... áááááá kifogásbanda

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2008.01.03. 15:20:26

10 cweti hó és megbénul a MÁV?

A Index cikkje volt asszem tegnap. "Ennyi hóval még el tudunk bánni" - vagy mi. És mi enne ha méteres hó esne? Kihalna az ország?

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2008.01.03. 18:17:18

Az a vicc az egeszben, hogy csak ~ tiz azaz 10 centi ho hullott.

Mi lesz ha majd napokig hullik a ho?
Felszedik a sineket es kollektiv ongyilkossagot kovetnek el a MAV dolgozok?

Mas...

Nem tudom mi szerepelhet a MAV dolgozok munkakori leirasaban de az tuti, hogy benne van az a tetel amiben azt taglaljak, hogy biztositani kell a menetrendszeru vonatkozlekedest, karbantartas, stb.

Tul egyszeru lett volna par embert kizavarni orankent a valtokhoz, hogy tegyek rendbe azokat?

Helyette mi volt?

Dekkoltak a meleg futott szobaban enekeltek a "Hull a pelyhes feher ho"t, az orszag fele meg megint ugy erezte, hogy a fasznak ismetelten a rosszabik felen foglal helyet terdeplo helyzetben.

Don Bolesz 2008.01.03. 21:09:02

Azt még elhiszem, hogy nyáron késik a vont a melegben mert megnyúlnak a sinek és messzebb kerülnek az állomások egymástol. De télen? A fizika nem ezt mondja!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.01.04. 20:11:46

aze' gyorsan tegyuk mar hozza
fejleszteni vagy leepiteni?
ha vasut kell akkor a korulmenyeket es bereket is meg kell teremteni
most moldova eltort csavarja jutott eszembe
egyszeruen nincs normal koncepcio
Vacrol pestre 22 perc alatt ertem be kocsival
vonattal egy ora volt
ha nem kesett
hihetetlen
es szivesebben mentem volna vonattal, mer akkor ihattam volna 2 sort

efi 2008.01.04. 22:11:10

"a szakszervezetek kiabálnak, ha más munkakörből kiküldenek valakit váltót melegíteni "

Figyelünk, ugye? Ha, nem lehet váltót állítani, ki a f.szt érdekel, lényeg, hogy a drágalátos munkavállaló nehogy túlerőltesse magát, mert a szabál az szabál, a mozdonyvezető hogyan áshatná már ki a váltót. Igaz, hogy ennek hiányában nem tud mozogni a géppel, de legalább a legnagyobb rendben és mindenféle jogszabálynak, törvénynek és munkaköri leírásnak megfelelően folyik az őskáosz. Ez olyan megnyugtató.
süti beállítások módosítása