Tékozló Homár

A Clinique-nek nem kell a pénz

2008.01.28. 16:09 | jackyll | 232 komment

Koes záróra előtt menekülő boltosokat fogott a Westendben - ezúttal a génkezelt kísérleti állatok haltak meg hiába. A pánikba esett harmincasok kedvenc helyén, a Clinique üzletében nem a pénz az úr, lobogtathat előttük akár böröndnyi tízezrest, nem engedik be a vásárlót, és már az órát is lusták előre állítani:

Hétfő délelőtt elmentem a CLINIQUE WestEnd-i üzletébe, hogy kikérjem az eladók tanácsát az arcápolási szereikről. Igen alaposan megnézegettem a termékeket, de még csak érdeklődés szempontjából, mert igen drágák. Nagyjából 25 ezer Ft értékben összeválogattam magamban a különböző krémeket és sminktermékeket, melyek nagyon érdekeltek.

Tegnap, vasárnap elhatároztam, hogy elmegyek megvenni a kinézett dolgokat. Mivel az üzlet az egyik legnépszerűbb bevásárlóközpontban van, nem gondoltam a nyitvatartásra. Odaértem az üzlethez 17:54-kor, és láttam, hogy bár van bent még 2 vásárló, az üvegajtók csukva vannak. Így bekopogtam, de az egyik eladó (ugyanaz, amelyik hétfőn volt) intett a pult mögül, hogy már zárva vannak. Sajnálkozva vettem tudomásul, de még ott álltam értetlenül (az órámat nézve - 17:55), erre odajött az ajtóhoz, és mondtam neki, hogy megvenném a krémeket, amiket hétfőn kinéztem. A hölgy végig sem hallgatva hátrált vissza, mondva, hogy "már zárva vagyunk" és "gyere vissza hétfőn".

Ekkor elindultam onnan, hogy erről ennyit, de aztán valami erőt vett rajtam és visszamentem. Ekkor már a vásárlók elmentek, csak a két eladó volt a pult mögött. Ott álltam az üvegajtónál, és vártam, amíg végre tudomásul vették, hogy ott állok, és megkérdeztem, hogy hol találok nyitva Clinique üzletet. Odajön, mondja, hogy sehol, mert ma mindegyik csak hatig van nyitva. Ekkor együtt ránéztünk az Ő órájára, amin még "csak" 17:57 volt, erre mondom, hogy még nincs is hat óra. Kérdezem, hogy ha csak egy szettet vennék meg (... azt, amelyik magában is 10 ezer Ft), azt se adja-e oda? Erre mondja, hogy nem, mert már lezárták a pénztárgépet, és hogy holnap nyitva lesznek, menjek akkor. És hátat fordított.
 
Hát ennyi a történet.

Ezen a hülye dolgon azonban annyira elcsodálkoztam, annyira, hogy már ideges lettem. Hát nem érdekük, hogy eladjanak??!! Úgy kelljen könyörögnöm, hogy hadd vegyek már valamit 25 ezerért? Ráadásul még nem is volt záróra! És miféle érv az, hogy már lezárták a pénztárgépet, hiszen miért zárták le 5 perccel a zárás előtt?! És miért csukják be az ajtót már jóval zárás előtt (hisz amikor odaértem már zárva volt, ki tudja mikortól)?!  Ez az eladói hozzáállás teljesen kiakasztott, hiszen potenciális vevő voltam, az eladó hölgy emlékezhetett, mennyi mindent kinéztem magamnak 5 napja. 

Azt mondta, menjek vissza holnap. Hát nem fogok!

Azt szeretném kérdezni, hogy van-e valamilyen törvény erre a záróra dologra, és hogy a Vásárlók Könyvébe való írás segít-e valamit a lelkemen, és hogy lehet-e utólag beleírni, és az én esetemben is lehet-e, hisz végül nem is voltam vásárló...

Ha nem is segítene rajtam a beírás, legalább az üzletvezető megtudná, hogy azok miatt a bizonyos eladó hölgyek miatt bukott ma min. 25 ezer Ft-ot (és többet is fog, mert ezentúl a Váci utcai üzletbe megyek).  Érdemes lenne átgondolni az alkalmazásukat ezek után, hisz ki tudja, hány potenciális vevőtől fosztották meg...és fogják megfosztani.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

krisztina63 2008.01.28. 22:45:04

hát igen.... ha én ráérek érj rá te is... :-))

Lili Marleen 2008.01.28. 22:46:29

tenyleg, mekkora otlet!!!
mostantol lesz egy make up emergency siteom ahonnal lehet majd 24/7 kozmetikumokat rendelni.
ha valaki mondjuk ejjel veszi eszre hogy ranctalanito-krizis van otthon akkor felarert kiszallitom a kencejet..:))

Briguszka 2008.01.28. 22:47:08

Vannak pozitív példák is azért.

l8 óráig nyitva tartó kézi autómosóba beállok l7,5o-kor. Kérdem: még OK? Az ott dolgozó fiú erre azt mondja, hát ha nagyon fontos akkor OK.
l8 óra o5 perckor kigördülök a tiszta kocsival, elégedetten, és a fiúnak adok még némi plussz zsé-t.
Következő alkalommal szintén beesek l7,5o-kor és a fiú mosolyogva azt mondja guruljak be csak nyugodtan.
És mindenki jól járt. Itt a vége fuss el véle.

Lili Marleen 2008.01.28. 22:48:56

majd a millenyinel kitanulom a mellplasztikat meg veszek egy botoxagyut is..

M13 2008.01.28. 22:52:09

briguszka:

Látod így egészen másképp fest a dolog korrekt voltál, másodszorra tudta a srác mire számítson. Errefelé még a köszönés sem megy a madárnak, nemhogy a jatt.Itt nem ez az általános.

primitivdelux 2008.01.28. 22:59:36

Hi Jack !

Én is a Ráday Plus-ról írtam, szóval ne hagyd magad ! Tudod én már nem lakom arra, biztos észrevették, hogy már nem ott vásárolok :) De a leírtakat te is alkalmazhatod, a biztonsági őrt szard le. Legrosszabb esetben másnap napközben beírod a panaszt az előző napra hivatkozva. Hajrá !

krisztina63 2008.01.28. 22:59:38

Úgy látom, az előbbi hozzászólásom elszállt.... vagy záróra volt az Indexen? :-))

Szia Naiv Ügyfél!

Azt hiszem Te nem naiv vagy, hanem nagyképű. Tudod, a pult másik oldalán is emberek vannak. Amikor bementél "kinézni" a termékeket, a nyitvatartási időt is megnézhetted volna. Ez nem hátrány, ha tényleg vásárolni akarsz. Ha csak cirkuszt csinálni, akkor persze felesleges. :-))

Az ember lánya nem zárás előtt 10 perccel esik be egy kozmetikai üzletbe, mert esetleg lehet ott másik vásárló is. Arról nem is beszélve, hogy a Clinique boltokban a lányok általában ajánlanak maguktól is a vevőnek a termékekből. Én legalábbis ezt tapasztaltam.

Üdv: Krisztina

mojoking77 2008.01.28. 23:05:02

" Bezarnak azok szepen rendesen, mint a kisangyal, hogy csesznek meg, aztan tenyleg nem marad mas, mint osszekucorodva kibekkelni azt az ot-hat oracskat a legkonditol minel messzebb, amig indul a repulo."


Nem erre talaltak fel a Lounge-okat?
:))))))


(jo, tudom, az en anyamat)

Gy

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2008.01.28. 23:09:55

primitivdelux 2008.01.28. 22:59:36
Nem győzöm hangsúlyozni:

A VÁSÁRLÓK KÖNYVE SZART SEM ÉR
a lelked nyomorának csökkentését leszámítva.

schokobanane (törölt) 2008.01.28. 23:12:39

Kösz, Kisangyal, de én csak ellocsogtam a véleményemet. Porthosznak viszont tényleg igaza van abban, hogy "a vevőnek mindig igaza van" frázis mindig ilyen és hasonló esetben elpuffogtatható, aszt az eladó ilyenkor hallgasson, hisz megmondták neki a nagy üzletvezetési frankót.
--
Valaki mondta feljebb:
"Ha jól értettem, a vevő már tudta, mit akar venni, tehát sima vásárlás lett volna."

Abból kell kiindulni, hogy az eladó sosem tudja előre, a kedves vendég mit akar, illetve az üzletbe bejutás után mit fog tenni/kérni. Először is a "tanácsadás" és a majdnem-vásárlás között eltelt egy hét, azalatt hatszor elfelejtik a vásárlót, mert száztizenheten térnek be az üzletbe, negyvenszer pakoltatva le a polcot, ugyanazokkal a kérdéseket feltéve ugyanazokról a termékekről. A levélíró hiába érvel azzal, hogy az eladónak emlékeznie kellett volna rá, ez nincs mindig így.
Másodszor, az eladó fejében, akár emlékszik a vevőre, akár nem, átfuthat, hogy "Te jó ég, és ha még hatszázezer dolgot fog megkérdezni, mikor zárhatok be?" Lehet, hogy a kedves vásárolni szándékozó tényleg csak letette volna a pénz, aztán usgyi, de lehet, hogy nem. És ha már odabent van, és vásárol, lehet, hogy nem lesz tekintettel az időre, hanem belekezd, hogy "És-ugye-ez az-arcápoló-szépen-ki-fogja-simítani-a-szarkalábaimat-ugye-na-és-az-a-lemosó-hú-mit-is-mondott-milyen-liposzómák-vannak benne-ááá-és-ha-jól-értem-ugye-reggel-és-este-is-be-kell-kennem-ezzel-a-narancsbőrt-hogy...", aszt csak mondja, mondja, és se lelőni, se kirúgni nem lehet. Ilyenkor azért meg lehet érteni az eladót is, aki nem tudja, mire számíthat a "csak vásárolni akaró" vevőtől.

atleta.hu · http://www.atleta.hu 2008.01.28. 23:13:48

Emil a kozpontnak. Egyebkent en is igy jartam a Marks&Spencerrel, ahol ajandekot vettem volna. 6-7 perc volt meg zarasig, de mar kulcs a zarban, eladonenik agresszivan neznek kifele. Aztan en is visszafordultam, mert ha mar odaig elmentem gondoltam a p..csaba azert meg csak elkuldom oket, de 13:55-kor mar nem is latszottak. Gondolom hamarabb kapcsoltak, mint en :)

primitivdelux 2008.01.28. 23:16:47

chicken · homar.blog.hu/2005/04/10/vegyi_tamadas_husvetra 2008.01.28. 23:09:55

Próbáld ki ! Nekem bejött, utána nagyon nem volt bibi. Erre találták ki. Szerinted a Plus központban örülnek, hogy ilyenekkel kell szarakodni, mert a Fogyasztóvédelem miatt kötelező. Inkább lecseszik a hülye dolgozót, ha egyébként is a vevőnek van igaza. És a rendszer működik.

schokobanane (törölt) 2008.01.28. 23:17:14

Különben meg, tényleg, ha van már onlájn bugyipróbafülke, nyugodjon meg a kedves vevő, még a ráncai elmélyülése előtt ki fogják találni az onlájn kencefice-próbafülkét vagy mit. Csak klikkelget a vásárló, egy szuperintelligens érzékelő azonnal leolvassa az arcbőre típusát és a megfelelő krémet ajánlja, meg nyomatja a leírásokat plusz tesztalanyokat láthat, amint kenegetik magukat. Rendkívül "kattintékony" lesz.

primitivdelux 2008.01.28. 23:25:25

Ma Magyarországon az átlag szolgáltatói mentalitás: 00 A fejekben még mindig kommunizmus van sok esetben, politikai beállítottságtól függetlenül. Ezt kell átállítani, ami rajtad is múlik. Én nem szoktam eladót, felszolgálót szivatni, de, ha bunkó az illető megmondom, leírom stb. Azt is, ha jó fej, segítőkész. Tavaly én kérdeztem rá egy bankfiókban, hogy nem lehet e hivatalosan bejegyezni, hogy mennyire korrekt és alapos volt a kiszolgálás és meg is írtam. A hétvégén Vácon adtam nagyobb borravalót, mert tetszett a kiszolgálás. Én is voltam recepciós, idegenvezető. Ha nem kaptam semmit akkor is udvarias voltam, de nagyon sokan ezt észre vették és értékelték is a borravalóval.

Kisangyal 2008.01.28. 23:26:19

A tolerancia nem csak a kereskedökre kellene, hogy vonatkozzon, a vevök is gyakorolhatnák. Már az intelligensebbje...
A kereskedök probálják elkerülni az ilyesfajta incidenseket, ezért huzzák be az ajtot és ezért figyelmeztetik a kedves vevöket zárás elött pár perccel, hogy ne kelljen zárás után kirugdosni öket.
Szoval ha elméletileg be lehet menni 17.59 kor, akkor fizesd is ki 18.00 ig. Mivel ez a gyakorlatban nem igy müködik (lsd. feljebb, amikor direkt kibszásbol még számlát is iratott a "kedves" vevö) megprobálják megelözni a konfliktusokat.
Az meg nagyon rossz duma, hogy én eddig dolgozom és nem érek oda a boltaba. Az a te problémád, old meg ahogy tudod, de ne mástol várd el, hogy tulorázzon miattad. Vegyél ki szabadnapot vaze!

Kisangyal 2008.01.28. 23:28:59

schokobanane,
már létezik ilyen, csak még nem online...

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2008.01.28. 23:29:32

primitivdelux 2008.01.28. 23:16:47
Naiv koromban próbálkoztam én is. Volt olyan hely, ahová többször is beírtam, mert basztak változtatni ennél kissé zavaróbb dolgokon is.
2x jött formalevél.
Ott veszed észre, hogy foglalkoztak a levéllel, ha eléggé felb*sztad az eladó/manager agyát és frusztráltságát válaszlevél megheggesztésében éli ki. Akkor kicsit tartalmasabb a levél.

A fogyasztóvédelem? Az pont annyit ér. 4 ügyemből, amivel hozzájuk fordultam 1x nem segítettek, azon kívül, hogy javasolták, állapodjak meg a forgalmazóval.

Csak egy statisztika leszel. Semmi több. Ilyenkor jön, hogy nézzék, 12000 fő/hó vásárol nálunk, 400 beírás. Tök jó arány, nem? Tök jók vagyunk, nem? De. Ennyi.
Papír és főleg időpazarlás.

primitivdelux 2008.01.28. 23:37:19

chicken · homar.blog.hu/2005/04/10/vegyi_tamadas_husvetra 2008.01.28. 23:29:32

Nekem bejött, nem ismerem a te eseted részleteit. Nyilván, ha éppen nincs időd kár érte, de mivel többször jártam a bolt környékén másnap rászántam azt az 5 percet, és a levél sem volt sablon a szerkesztése és hivatkozások alapján. Volt, hogy pénitézettől szedtem vissza többszázezret, mivel látványosan félreszámoltak ügyleteket. Nyilvánvaló volt, hogy van aki nem jár utána, és akkor már megéri nekik. Nekem inkább megérte számolni és levelezni, de mindenki másképp csinálja :)

Kisangyal 2008.01.28. 23:38:30

Ez a kommunizmus duma azért nem jön be, mert sosemvolt kommunista országokban sincs ilyen probléma, a vevök is tudják, hogy hol a határ, általában nem hisztiznek ilyen és ehhez hasonlo idiota történeteken.
És az eladot is emberszámba veszik...

Kisangyal 2008.01.28. 23:42:47

Szörnyenráncos barátnénk ugy látszik tulélte, hogy nem jutott hozzá azonnal a kencéihez.
Végre egy igazi tulélöharcos! Hurrá!

primitivdelux 2008.01.28. 23:49:37

Kisangyal

Az eredeti sztori alapján a vevőnek teljesen igaza volt, amit az én esetem is csak alátámaszt a hivatalos reakció alapján. Ha az van kiírva, hogy 18.00, akkor addig be kell engedni a vevőt, mert ő is ezzel számolt és nem 17.55-el jogosan. És mi van, ha vidékről jött fel valaki, hogy végigjárjon mindent és pont az az 5 perc kellett volna ? Ez ugyaolyan, mint amikor a busz hamarabb indil el 2 perccel, mert siet a sofőr, szarva a menetrendre. Örülnél neki -10 fokban, viharos szélnél ?

schokobanane (törölt) 2008.01.28. 23:59:09

Kérdés (költői):
Mit csinál az ember vasárnap?
(Ha történetesen nem dolgozik?)
(És ha történetesen hétfőn _délelőtt_ megy clinique-i szaktanácsadásra? Engem komolyan érdekelne.

z 2008.01.29. 00:03:24

de meghatnak azok akik az eladók magánéletére meg a fáradtságukra hivatkoznak!
én volt, hogy suli (7-8kor kelés, délután 3ra hazaérés) után még eljártam a 10kmre lévő városba angolórát tartani este 6tól 8ig (szünet nélkül, persze), de igazán kibírtam, ha valakinek még 19:57kor volt valami kérdése
sőt, ha 20:01-ig elhúzódott a dolog, még azt is
de gondolom ez picsa meló, egész nap egy boltban az expasinkról beszélgetni meg már kész uránbánya b+

z 2008.01.29. 00:08:15

Kisangyal: nemtom, azért a nagyáruházakban bemondogatják h tíz perc és zárunk, és el is indul a nép a kasszák felé, sose láttam még tömegoszlatást a polcok között
persze akkor meg szólni kéne h "elnézést, lassan zárunk", de ugye az "elnézést" ellen be vannak oltva, a többi meg plusz munka, phejj

schokobanane (törölt) 2008.01.29. 00:13:46

Bírom, amikor egy ökröcske Homár-cikk odáig fajul, hogy a kommentelők összehasonlítgatják egymás munkáját, "bezzeg én" mottóval.

Picsa meló, b+, picsa meló, hogy fel kell kelni reggel 7-kor b+ meg naponta 9-kor kinyitni, végighallgatni az összes hülyepicsa hülye kérdéseit egész nap b+, meg még este is beesik egy-két hülyepicsa b+, aszt bezárás háromnegyed 7-kor b+.
Remélhetőleg a te feleségedet/húgodat/kedves nőismerősödet is kiszolgálja majd egy ilyen hülyepicsa b+, talán pont egy ilyen Klinikaizében b+, remélem, ha nagyon fáradt lesz, majd feleséged/húgod/nőismerősöd ikszedik hülye kérdésére a képébe borít valami aktívenzimes zsírleszívő krémet.

Áááh

Kisangyal 2008.01.29. 00:17:13

Pont ezt irtam:
"A kereskedök probálják elkerülni az ilyesfajta incidenseket, ezért huzzák be az ajtot és ezért figyelmeztetik a kedves vevöket zárás elött pár perccel, hogy ne kelljen zárás után kirugdosni öket. "
Tegnap én is egy boltban nézelödtem, amikor hallottam a hangosbemondoba, hogy zárnak. Én csak azon lepödtem meg, hogy hétvégén egy plázában 18.00 kor minden bezár, azt hittem 20.00 körül zárnak. De egy hang nélkül kijöttem és nem hisztiztem az eladokkal. Majd visszamegyek máskor és korábbi idöpontban.

Kisangyal 2008.01.29. 00:21:07

Én meg azt remélem, hogy Pl.a felesége elado lesz és minden nap tuloráznia kell szerencsétlennek, + vasárnap is, a gyerekeket pedig alig látja asszonka...
Igy lehet, hogy testközelböl tapasztal majd...

primitivdelux 2008.01.29. 00:27:21

schokobanane

1.: Z teljesen nyilvánvalóan úgy értette, hogy az Ő melóját gondolhatják picsa dolognak, míg az eladóé egy ilyen üzletben "felér" az uránbányász szenvedésével, és neki ezért "könnyebb" szolgáltatói magatartást tanusítania. Tehát irónia, meg olvasni tudni kellene.

2. Mi köze az egésznek ahhoz, hogy mikor megy vásárolni ? Volt rá akkor ideje és kész. Mégha életében nem dolgozott és naponta kap 1 milliót zsebpénznek vagy kapott 1 nap eltávot a bányából, akkor is irreleváns a kiszolgálás szempontjából.

Cocu 2008.01.29. 01:16:21

Egyik rokonom tanár, de egy ideig elment eladónak, mert azzal jobban keresett. Csak a nagy sajnálkozás árnyalása miatt írom...

Mindenkinek el kell viselnie a munkahelyén az ügyfelei hülyeségeit, ha kereskedik, ha szolgáltat. Nekem ma azon borult ki a Plusban a pénztáros, h 20ezressel fizettem - pedig volt kisebb is (fel akartam váltani, ja), a múltkor azért szólt rám, mert pénztárgép-szalagokat rakott a kis műanyag tálcára, ami a pénznek van közénk téve, én meg ráraktam a pénzt. Hogy én oda ne pakoljak. Valamit mindig rosszul csinálok. :o)

Kisangyal 2008.01.29. 01:32:04

Persze, asszem nap mint nap elviselnek sok hülyeséget és nem mindig zárják be az ajtot idö elött sem...
De aki bemegy 18.00 elött, az 18.00kor jöjjön is ki!
A gyakorlatban ez megoldhato? Sajnos nem...

Gera 2008.01.29. 02:30:55

Annyira tipikus ez a sztori, velem is megesett már hasonló egyszer-kétszer. Üdítő változatosság volt, mikor úgy egy éve vagy másfél milliót hagytam ott egy cégnél pár ajtóért meg némi parkettáért és senkin nem látszott, hogy baromira idegesítené, hogy zárás után 10 perccel még megrendelést írogatunk.

elmoro 2008.01.29. 05:11:24

Asszem megérne egy misét, ha csinálnánk egy Homár-talit a WestEndben a Klinikánál, mondjuk 17:48-kor, de vagy 45-en. Aztán uzsgyi, be a boltba a gyanútlan tajparasztok mellett és elkezdeni válogatni, próbálgatni, tesztereket nyomkodni, de egyszerre mindenki és persze kérdezgetni őket mindenféléről. És amit kézbefogtunk, mind máshova letenni, akár a kemencesutba is, csak minél távolabb onnét, ahová való. Aztán 18:00-kor egyszerre felkiáltani, hogy: "Jaj, ez az a bolt, ahol nem lehet vásárolni már a záróra előtt 5 perccel sem!!! Átmegyünk és megvesszük a cuccot Dögleszben!" kézből kiejteni a hlmit, ahol állunk, ajtót letépni és csordásan távozni, természetesen egy fillér otthagyása nélkül. Azt akkor élvezhetik a zárás örömeit a husikáim, a magasan hordott orrú úrinők. Szerintem tudnák, hogy miért is történt ez épp velük. Esetleg kifelé menet el lehet ejteni egy kinyomtatott cédulát, hogy a megszopatott vevő elpanaszolta sanyarú sorsát és hát a vevők közti szolidaritás úgy látszik erősebb, mint a szakszervezet. Na, ki jön? :) Rövid program, hosszú röhögés :)

elmoro 2008.01.29. 05:14:03

Azt kifelejtettem, hogy aztán állni a kirakat előtt és mint a moziban, popcornnal és üdítővel nézni, ahogy rakodnak, ahelyett, hogy hazamentek volna a lelkecskéim záráskor. Aztán amikor kijönnek, megkérdezném még azt is talán, hogy: "Na, lányok, biztos lejárt már a dolgozó munkaideje?!"

Hű, bunkóbb vagyok, mint Bunkó Béla! Jajjj, de jó érzés!

Kisangyal 2008.01.29. 07:03:22

elmoro,
Ismerös ez a viselkedésmod. Az etnikum jár igy szorakozni, csak ök nem mindig a polcra rakják vissza az árut.

Tuccsi 2008.01.29. 08:11:22

Nyilván bunkó volt az eladó, mert munkaidő lejárta előtt elküldte a vevőt.
DE...
Ha be is engedi, valószínűleg nem jön ki 00-kor a boltból.
És elvileg neki sem kell továbbdolgoznia a munkaidőt. Ha beenged mindenkit 00-ig, akkor biztos, hogy tovább lesznek bent.

De mivel a piacról élünk, egy kereskedő (nyílván csak alkamazott) nem küld el vevőt ebben az ínséges időkben

Bettyno 2008.01.29. 08:48:32

kisangyal: hogy te mekkora bunkó vagy
hülye p*csa!

Kisangyal 2008.01.29. 09:02:56

Bettyno,
Örülök, hogy te viszont ennyire intelligens vagy! Látom, legalább pár betüt ismersz, ezért számodra érthetöen reagálok: retek taplo!
Remélem most már jobban érzed magad.

a kertész tömlővel 2008.01.29. 09:08:24

engem a sparba nem szoktak akarni beengedni 5-8 percel zárás elött.
én meg közlöm ilyenkor a securityssel h ember nem nézegetni megyek be hanem megvásárolni pl a vacsorát.be szoktam jutni!

SzigMa 2008.01.29. 09:16:37

Ez nem jogosság kérdése, meg azé, hogyha beengedem, akkor kijön-e időben vagy lézeng. Nem is munkaidő-e a nyitvatartás meg ki van-e írva kérdése.

Ez közösségi kérdés:
Ez annak a kérdése, hogy egy bolt akkor normális, ha én mint vevő be tudok menni akkor, amikor a kiírás szerint megtehetem és éppen ráérek és el tudom intézni a dolgomat. Egyébként az egy nem normális bolt. Lehetnek nagyon szimpi, túlhajszolt, nemfizetett eladók, de maga a BOLT nem normálisan működik.

Namármost, ha azt szeretnénk, hogy kishazánkban normális boltok legyenek, akkor az ilyen szarakodást meg kell írni a vásárlók könyvébe, ki kell írni a Homárra és fel kell jelenteni a főnöknél.

Minden más egyéni probléma, és mindenkinek magának kell tudnia megoldani.

porthosz 2008.01.29. 09:16:39

Én meg azt kivánom hogy aki a vevőket olyannyira védi és köti az ebet a karóhoz hogy még 18.00kor is be lehessen menni az üzltebe, azt legalább ennyire szopassák meg a munkahelyén de MINDEN nap (mert ugye nyilván nem csak ezen a szent napon volt egy olyan vevő aki pont záráskor akart bemenni az üzletbe...)

De élek a gyanúperrel hogy ezen emberek többsége elsőként teszi le a munkát ha véget ér a munkaidő esetleg még veri a munkaszerződését is az asztalhoz ha két percel tovább kell dolgozni (már ha van munkája és nem csak valami tizenéves hülyegyerek aki apuci pénzéből netezik és rettentően fárasztónak gondolja a 6x45 percet 15 perces szünetekkel a helyi gyp képző suliban....)

Kisangyal:
Ne foglalkozz velük, az ide kommentezők többsége (legalább 60%) még a helyi középfokú oktatási intézménybe jár (vagy oda se) és azt tekinti élete legnagyobb tettének hogy megdobálta a tanárt. Aztán itt kifejtik a nagy véleményüket a világról...

Carti! 2008.01.29. 09:29:58

' sörecet 2008.01.28. 21:32:37
Bécs: (szabad fordítás)
- Jóestét kívánok.
- Jóestét kívánok Uram.
- Meddig vannak nyitva?
- Ameddig óhajtja uram. '

Apjuk faszát a vevőknek akik 2 percel zárás előtt esnek be...én havi br. 83ezer pénzért 1 percig sem maradok bent tovább!
Ha annyi lenne a fizum mint bécsben, én is így állnék hozzá...

krisztina63 2008.01.29. 09:38:36

"Namármost, ha azt szeretnénk, hogy kishazánkban normális boltok legyenek, akkor az ilyen szarakodást meg kell írni a vásárlók könyvébe, ki kell írni a Homárra és fel kell jelenteni a főnöknél."

Ez az! Jelents fel mindenkit! És utána állj be helyettük dolgozni, és majd jönnek az ilyen kis jelentgetők, és téged is feljelentenek. :-)) Király lesz!

Popsibuksi.

Üdv: Krisztina

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.01.29. 09:43:43

krisztian63
látom, számodra elképzelhetetlen, hogy van aki nyugodtan dolgozik, mert nem gyökér az ügyfeleivel/üzlettársaival és nem szokták feljelentgetni. Gratulálok.

krisztina63 2008.01.29. 09:50:42

Rékuc, SzigMá-tól idéztem.... és neki szólt az idézet utáni rész...

Üdv:

Krisztina

Eszti01 2008.01.29. 10:16:23

A beírásokból látszik, hogy Magyarországon a fejekben abszolút nem ért véget a szocializmus, és még mindig nincs meg az a hozzállás, hogy az eladó a vevőért van, és nem fordítva. Ha ez embernek véletlenül szerencséje van, és van pénze, itthon akkor is szarul él, mert nem kap a pénzéért megfelelő szolgáltatásokat.
Ha egy bolt 6-ig van nyitva, akkor legyen is hatig nyitva. És a kassza zárása, a pénz megszámolása, a takarítás, pakolás 6 után történjen, a munkaidő keretén belül, kifizetve a munkát az alkalmazottaknak. Nem hiszem, hogy a Clinique-nek olyan szarul megy, hogy ne fizetne ki 6 után plusz fél, egy órát az alkalmazottaknak, hiszen egy zárás minimum ennyi idő. Én szinte biztos vagyok benne, hogy a csajoknak a munkaideje 18:30, vagy 19:00, csak persze siettek haza, és nem volt kedvük éppen kiszolgálni. Mert ilyenek itthon az állapotok....

geeforce 2008.01.29. 10:34:46

Szerintem, aki nem tud azzal azonosulni, hogy amikor elad, ügyfeleket fogad, vevőkkel beszél, vagy egyéb más szolgáltatást nyújt, nem magát képviseli elsősorban, hanem aki a cégtáblán megjelenik, az inkább keressen más munkát. Szép dolog az ego, meg szuverenitás, de ilyenkor a munkáltatót képviseled, ami felelősséggel jár. Ugyanakkor megítélnek magánemberként is, hogy ez a valaki milyen kedves, vagy bunkó. Persze a munkáltatóval tisztázni kell a szabályokat. Mennyi fizetésért, mit vár el és viszont. Ehhez nincs köze a vásárlónak. Őt az érdekli, hogy amikor 18-ig van nyitvatartás, be lehessen menni a boltba 18-ig. Olyan minden munkában van, hogy az ember szopóágra kerül, mert 2 perccel zárás előtt esik be valaki, vagy a nem a kereskedelemben és szolgáltatásban dolgozók is tudnának ilyen példákat dögivel. Akinek ez nem fér bele, az ne menjen gumisnak, vagy eladónak, vagy semminek. Valósítsa meg önmagát. :)

UrbanGirl 2008.01.29. 10:48:15

Nem is ez a lényeg: néni azért írta meg a Homárnak, hátha elolvassa a WE-s Clinique főnöke, és felajánl egy ajándékcsomagot:-)

Bettyno 2008.01.29. 10:59:30

kisangyalnak: Angyalom, sz*r a helyesírásod! Nem értem, miért kell minden témánál "etnikumozni". Erre írtam, hogy bunkó vagy és ezt, továbbra is tartom.

Hajrá vevők egyébként! Egy normális üzletbe, be lehet menni 5 perccel a zárás előtt, úgy hogy nem kell magad áttörni egy biztonságiőrön. Ez a kereskedő érdeke is, hogy nála költsem el a pénzem. Jártam már úgy, hogy negyed! órával a zárás előtt a takarítónő lecseszett, hogy miért járom össze az üzletet, amikor ő már felmosott. Mit lehet erre mondani?

bagaela · http://kremmarka.blog.hu/ 2008.01.29. 11:16:48

Egyébként egy Cliniqueben az lenne a helyes, ha 1. beengednék (mégiscsak egy luxustermékeket árulo bolt)
2. ha le is zárták a gépet, akkor sajnálkozva mondják a vevönek, és keresnek egy rakat mintát abbol amit a vevö akart venni, elvégre nekik van a boltban, és egyébként is egy bizonyos árkategorián felül jobb, ha ki is probálja a terméket az ember.
Eszméletlen mit meg nem engednek magunknak a magyar parfümériások, ezerszer kellemesebb egy külföldi drogáriábn vásárolni (akár douglas, akár marionnaud vagy szaküzletekröl beszélünk) a mentalitás...

freaky (törölt) 2008.01.29. 11:53:49

Szerintem meg pont az a baj, hogy mindenki elvárja, minimum rúgják ki azt, aki így végzi a munkáját. De jobb lenne, ha örülhetne az életének. Nem tudom, mit gondoltok magatokról.

elmoro 2008.01.29. 14:19:53

Kisangyal, te köztünk jársz? Hogy jön ide az etnikum? És melyik, ha már ilyen fene diszkrét vagy?! Csak nem a cigány? Mer' jéé, télleg, azok között dívik ez a stratégia. De itt nem arról volt szó. Fordítva ülsz a lovon, drága.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.01.29. 15:55:00

Ezek szerint az a normális, ha egy üzletbe nem lehet a nyitvatartási idő alatt bemenni és vásárolni. Jól van.

Minek akkor a Homár? Rendben van akkor az is, hogy ha pl a magenta szinű társaság ügyfélszolgálata nem veszi fel a telefont. Az is, ha tapló veled a pincér az étteremben. Hiszen ők mind alulfizetett, ingyen túlórázó dolgozók.

Kifordított kacagány 2008.01.29. 16:26:05

szegény alulfizetett dolgozók. de sajnálom őket. ennyi pénzért igazán kár elvégezni a munkájukat. inkább be se járnának és halnának otthon éhen. sokkal jobb lenne.

krisztina63 2008.01.29. 17:28:06

UrbanGirl 2008.01.29. 10:48:15

Egyetértek. Egy kis potyáért már érdemes ekkora hűhót csapni.. :-)))

Krisztina

Kisangyal 2008.01.29. 19:52:10

Bocsi, az én vétkem, általánositottam.
Lehet, hogy nem kelett volna.

elmoro,

"Csak nem a cigány? Mer' jéé, télleg, azok között dívik ez a stratégia."

Köszi, hogy leirtad. Egyetértünk. De akkor miért háborogsz?
Mert leirtam a véleményem a viselkedjünkcsoportosanbunkon felhivásodra? Miért nem rögtön tankkal akarod bevenni az egész Westendet? Akár még gyujtogathatnál is! Attol biztosan megoldodna a probléma.
De hogy normális, kulturált, udvarias, toleráns és disztingvált vásárloi magatartást tanusitanál, az már magas...

Bettyno 2008.01.29. 20:06:36

kisangyal: Angyalom, továbbra is bántóan borzalmas a helyesírásod!
"Vásárlói magatartás" drágám?! Viccelsz velem? Nem tudott vásárolni! Mert az eladók nem tanusítottak "normális, kulturált, udvarias, toleráns és disztingvált" magatartást.

Szegény WestEnd, szegény kikent klinikes p*csák...tényleg szegények, mert bukták a jutalékot. Én személy szerint, szoktam a kliniknél vásárolni (3 lépéses arctisztító szettet, ha érdekel valakit), de a WestEndbe ezek után, nem megyek "normális, kulturált, udvarias, toleráns és disztingvált" vásárlói magatartást tanusítani .

Bunkó Béla 2008.01.29. 20:49:33

Kisangyal és porthosz, a nyitvatartási idő még mindig nem tolerancia kérdése hanem magyar törvények határozzák meg. Az üzlethelyiségben lévő eladó munkaideje pedig nem a zárásidőig van meghatározva. Ebből az következik ha valaki bemegy a boltba 17:59-kor akkor egy cseppet sem túlóráztatja az eladót. Ha a bolt korában akar zárni mert nem akarnak dolgozni csak mondjuk 2 órát naponta akkor ezt megtehetik, persze ehez mérten kell kiírni a nyitvatartási időt.
Pofon egyszerű, a törvények pedig egyértelműen szabályozzák ezeket a kérdéseket. Nincs félreérthetőség.
17:59-kor jogosult vagyok bemenni a butikba vagy bármibe ha a nyitvatartás 18 óráig szól!
Felesleges ragozni, mellédumálni, eladókat sajnálni, vevőt bunkózni. Át kell írni a nyitvatartási időt 17:30-ra és akkor megteheti hogy nem enged be 17 óra 30 perc 00 másodperckor már, de elötte igen!

Nanny Vik 2008.01.29. 20:58:57

Szerintem ne is vegyél Clinique-s cuccot.. én pl tiszta pattanás lettem tőle:-)
Aztán persze próbáltak nekem mást ajánlani a szaktanácsadó hölgyek, ingyen és bérmentve ki is cserélték az egyik tonikomat egy kicsit erősebbre, de az sem használt.. Nem éri meg...

Kisangyal 2008.01.29. 21:00:36

Bunkó Béla,
Igen, ezt irtam feljebb is: 17.59 menj be, de 18.00 kor gyere is ki.

Kisangyal 2008.01.29. 21:17:21

Bettyno,
Kutyát nem érdekli, hogy mi bánt téged!
DE van egy nagyon jo ötletem: akadj le!
Ha nem sikerül, keresd fel kezelöorvosod, phszichiátered, gyogyszerészed!
Ha ez sem válik be, vegyél magadnak egy "ásd el magad" felszerelést és használd egészséggel.

Cocu 2008.01.29. 21:57:24

Kisangyal: egy névváltás jól állna Neked, pl. Kishörcsög?! Oviban mi volt a jeled, zizi?

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2008.01.30. 00:06:24

Hmmm.... ha már ebben a kiba' szar kapitalizmusban élünk, ami abból áll, hogy az ún. vevő pénzt ad azért, hogy birtokoljon valamit, amiből annak, aki eladja, jócskán származik haszna, mi lenne, ha végre megtanulnánk, hogy a vevő nem szükséges rossz.
Ráadásul a barátságtalan hozzáállással nem csak őt, hanem több más potenciális ügyfelet is könnyen elveszthetnek, mert a felháborodott ügyfél rohan szétkürtölni.
Ha viszont minimum szabályosan, esetleg még azon túlmenően is jóindulattal állnak hozzá, alighanem lesz egy elégedett, visszatérő vásárlójuk.
Persze, ha nekik mindegy... de azért ez szerintem nagyon Magyarisztán jelenség, még ha máshol is találkozni vele.
Mi szeretjük mindig a saját pillanatnyi egyéni érdekeink szerint átértelmezni a szabályokat, és még meg is ideologizáljuk...

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2008.01.30. 00:13:42

van egy olyan érzésem, hogy az egyik eladószemélyzet itten kommentelget bőszen.

egyszerű ám a megoldás, ha engednek vásárolni, akkor nem vásárolok.
aztán majd rájönnek, hogy mi a hiba.

elmoro 2008.01.30. 06:14:48

kisangyal: először is fordítva ülsz a lovon: ez az egész nem érzelmi kérdés, te meg úgy teszel, mintha az lenne. A vevőnek az a dolga, hogy bemenjen és fizessen, ebből él mindenki a a boltban dolgzik, tulaj, stb. A dolgozó dolga, hogy dolgozzon a boltban: kiszolgáljon, árufeltöltsön, vigyázzon, hogy ne lopják ki a szemét, stb. Ezt addig kell a vevővel csinálni, amíg a szám ál a táblán. Ha valami nem tetszik, azt nem a vevővel kell elintéznie (leszámítva az emberi méltóságban való megsértést, ugye), hanem főnökkel, tulajjal. Idevonatkozik a nyitvatartás, az azon belüli és/vagy kívüli ottlét, a munkaidő, a pénz, a szabadnapok, stb.Hol láttál te olyat, hogy ha egy CBA reggel 6-kor nyit, hogy akkor gyülekeznek a dolgozók is? Nem, neked az a természetes, hogy ha te nyitásra mész, nem váratnak mondjuk a - 20 fokban, míg feláll a rendszer és elkezdenek kiszolgálni. És az, hogy előtte átvették a friss árut, kitették a polcra és ha felmostak, már száraz legyen a padló, hogy ne ess hanyatt.Értsd meg, hogy ugyanez az elvárás záráskor is. Mert, ahogy itt elég sokan megpróbálták megértetni veled, a záróra nem a munkaidő vége. Azt pedig nem a vevő dolga mérlegelni, mennyire nem jófejség zárás előtt belépni oda. Hanem a boltban dolgozóké és normális esetben nem is döntenek úgy, hogy kizárják a pénzt auz utcára, hiszen azért vannak ott, hogy becsalogassák. Gondolom, voltál nyaralni a Mediterráneumban az elmúlt 20 év valamelik nyarán. És itthon aztán élvezkedve mesélted, hogy a, mondjuk görög éttermes még két órával zárás után is vigyorgott veletek meg sütötte a szuvlakit. Itthon meg megy a panaszkodás? Ugyan már!

elmoro 2008.01.30. 08:29:03

még kisangyal: csúnya dolog úgy idézni, hogy kiragadzs valamit a környezetéből. Mert a stratégiát felismertük mindketten, de közben volt eltérő véleményünk, amit pedig itt csináltál, az csúsztatás, úgy fested le a helyzetet, mintha általában egyetértettünk volna. Pedig nem. Ráadásul az én posztomat kimoderálták, mondjuk azt nem tudom, miért. elsőzör azt hittem, mert benn volt a népcsoportra vonatkozó szó. De most látom, a tiédben is benne van, mégis itt van, szóval, fingom nincs. na szia!

bratan 2008.01.30. 10:22:26

sajnos imserem az esetet (noha nem a clinique-nél tapasztaltam).
és 1 kezemen meg tudom számolni azon üzletek sorát, ahol mondjuk még 17:59-kor is ketten szolgálják ki az embert...
ha már 6-kor záróra van.

LightBringer 2008.01.30. 11:08:59

Nálunk a nyitás fél nyolckor van és hét után pár perccel már nyitva vagyunk a zárás ötkor van és negyed 6 körül zárjuk az ajtókat. Mit ne mondjak baromira jó érzés, amikor 10 óra munka után betoppan valaki, akiről tudom egész nap jöhetett volna, de mindig csak azért is 5:55-kor jön, hogy senki ne érjen haza a családjához egyszer sem egy kicsit korábban. Én megértem az üzletben dolgozókat, elég nehéz Mo-n heti 5-7x 10 órán át minden barom arcába mosolyogni, a legbunkóbb emberrel is kedvesnek lenni úgy, hogy sokan még csak annyit se tudnak mondani, köszönöm. Baromi nagy kár érte minden bizonnyal a kedves krémvásárlót, mert 1 nappal később tudta csak bekenni a drágalátós arcocskáját.

alumi 2008.01.30. 12:33:40

jaj annyira liba ez a csaj, aki beírt! Én égek helyette is!
Most komolyan! Ott az egész k. hétvége, hogy elmenjen, és megvegye. Ha hétfőn délelőtt volt ideje bemenni nézelődni, akkor felteszem, más napokon is be tudott volna ugrani..
Minek kell ebből ekkora ügyet csinálni? És igaza volt annak, aki írta, hogy ha jól tudom a westendben pont a clinique tőszomszédja a douglas, ahol minden c. terméket meg lehet kapni és tovább is tart nyitva.
Istenem de sok rohadt ráérős ember van....Az ikeás után ez egy másik vadbarom...

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.01.30. 13:25:15

Tegnap este berongyoltam a Zárkirályhoz a Margit körúton. Vettem egy zárat + megrendeltem egy összekódolást. Udvariasak, kedvesek voltak. Fizetni is tudtam. Csak kifelé menet vettem észre (abból, hogy épp elkezdtek felmosni + már kulccsal nyitották ki nekem az ajtót), hogy 18:01 van. (18:00-ig tart nyitva a bolt).

Szóval lehet ezt normálisan, kulturáltan is csinálni. Csak hozzáállás kérdése.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.01.30. 13:31:01

primula 2008.01.30. 12:33:40:

Ha nem akarnak vasárnap nyitvatartani, akkor ne tartsanak nyitva. Írják ki, hogy vasárnap zárva és kész. Ilyen egyszerű a dolog. Nem a vásárlót kell csesztetni, amiért vasárnap megy egy olyan üzletbe, amelyik vasárnap is nyitva van.

Te meg csak égjél bátran amiatt, hogy meghúzod magad, mint a nyúl és nem mersz elmenni egy vasárnap is nyitvatartó boltba, csak azért mert... Miért is?

Most nem azt mondom, hogy ez volt az év posztja, de tegyük már helyére a dolgokat.

alumi 2008.01.30. 13:36:46

Nelson:
Nem arról van szó, hogy meghúzom magam!
Sőt az is előfordul...jaj...ne..:).,hogy vasárnap du esz oda a fene egy bolthoz. De ha úgy alakul, hogy zárás előtt tíz perccel érek oda, és már be van húzva az ajtó, vagy ilyesmi, akkor nem csinálok ebből nagyjelenetet, nem írogatok be felháborodottan a homárba. Lehet, hogy a nyitvatartás a kiírás szerint 6 óra, de ugyan legyünk már annyira empatikusak, hogy vasárnap este ne csináljunk ebből ekkora csetepatét.
Ha meg a csajnak ráért hét napig, hogy nem vette meg az áhított méregdrága, ám "sz.rt se ér" krémjét, akkor nem igazán értem, hogy mi történthetett volna,ha vár még egy napot..., vagy elegánsan átvonul a Douglasba?

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.01.30. 14:01:57

primula:

Oké, én sem szánnék egy fél percet sem az életemből arra, hogy emiatt leveleket irogassak bárkinek. Ha képben vagyok és odafigyelek, akkor el sem indulok vásárolni fél hatkor (ha a bolt hatig van nyitva.) Ez rendben van. Viszont ettől még bőven igaza van annak, aki amiatt emel szót, hogy nem engedték be egy boltba a nyitvatartási idő alatt.
Mellesleg ha valaki az eladókkal ennyire empatikus, akkor a vevővel vajh miért nem? Lehet, hogy ő is dolgozott aznap és rohant, hogy még zárás előtt odaérjen. Az is lehet persze, hogy egész nap hevert a tévé előtt és 5-kor kezdett készülődni. Minden lehet. Egy dolgot nem lehet (szerintem): nyitvatartási idő alatt bezárni a boltot. Akkor írják ki, hogy nyitva 17:55-ig és kész.

elmoro 2008.01.30. 14:36:36

primula: elég szarul állhatsz a (vásárlói) öntudat kérdésében. neked nem nagyon van, azt látom. nem az a kérdés, hogy ráér-e más napon és miért akkor megy, amikor, hanem hogy hogyan kell ezt a bezárósdi-kinyitósdi-boltososdit csinálni. És hogy ki kiket kellene hogy csesztessen az érdekei megvédésében. Persze amikor rád olvassák azt, amit itt előadtál, megnézném, hogy akkor is ilyen nyuszi vagy-e, ahelyett, hogy megvédd az igazadat. :)

krisztina63 2008.01.30. 21:37:21

elmoro 2008.01.29. 05:14:03


nem bunkó vagy, hanem egy popsibuksi

krisztina63 2008.01.30. 21:41:20

Nanny Vik 2008.01.29. 20:58:57

"Szerintem ne is vegyél Clinique-s cuccot.. én pl tiszta pattanás lettem tőle:-)
Aztán persze próbáltak nekem mást ajánlani a szaktanácsadó hölgyek, ingyen és bérmentve ki is cserélték az egyik tonikomat egy kicsit erősebbre, de az sem használt.. Nem éri meg... "

Nem lehet, hogy már előtte is az voltál? :-)))

krisztina63 2008.01.30. 21:48:06

LightBringer 2008.01.30. 11:08:59

primula 2008.01.30. 12:33:40

öröm volt benneteket olvasni :-)

Üdv. krisztina

Bunkó Béla 2008.01.30. 22:23:07

Most ez lett a menő duma plázamacskáknál?
Popsibuksi?
Húúúúúú de ötletes, ez aztán a kreatív szóújítás. Szánalom a köbön!
Ez van seggfej, ja és én meg teljesen igazat adok Nelsonak és elmoronak. De ez teljesen lényegtelen ugyanis nem együttérzés kérdése a vita hanem magyar törvényekben foglaltak vonatkoznak rá. Újfent hangsúlyozom, hogy NEM AZAZ NEM vagyok köteles kijönni 18:00-kor, az csak azt jelenti hogy az után nem mehetek be! Ha bent vagyok vásárolhatok addig ameddig kedvem tartja, tetszik nem tetszik! Ez dobta a magyar törvénykezés!
Más kérdés hogy nem élek vissza vele.

Vágod már fenékhajon lógó fekália aszalvány?

Üdv: Bunkó de legalább nagybetűvel.
Nem vagyok valami nyelvtan zseni de a nevemet még sikerül hiba nélkül nagykezdőbetűvel leírnom.

Sáfrány 2008.01.30. 22:48:00

A Clinique állatkísérletekkel teszteli a termékeit. Plázacicákon.

minime 2008.01.31. 14:47:28

A Magyar törvény az egy nagy kalap szar!!! Megigérték a vasárnapi munka eltörlését,és csak pislogunk mikor lesz belöle valami, így kénytelen az eladóknak mosolyogni amikor a kedves vevő addig akar bentmaradni a boltban amig kedve tartja?????!!!! Kérdem az ilyennek van családja?

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2008.01.31. 15:23:05

Te milyen törvényről beszélsz? Bökd már ide a pragrafust légyszi. Úgy tudom, nincs olyan, hogy KÖTELEZŐ SZOLGÁLTATÁS...
Legalábbis kozmetikai szerekre biztos nincs.............
Ha én viszem a Vargáék és Tsa kKozmetikát és olyan kedvem van, lehúzom a rácsot 17:19-kor. Te meg nem konzumálsz nálam, így jártam.

Bunkó Béla 2008.01.31. 20:14:14

chiken lehúzhatod, jogod van hozzá. A vevőnek meg a feljelentéshez van joga.
Fogyasztóvédelemnek és a GVH-nak meg a büntetéshez van joga.
Ez is a demokráciához tartozik.
:)

Mocoria 2008.02.01. 09:30:19

Tekintsünk el attól, hogy a vevő plázacica-e, hogy dögöljön-e meg azért, mert 25 ezret költ ráncfeltöltőre, hogy a vasárnapi munka helyes-e, hogy az eladó vagy a vevő hülyébb-e, meg hogy kinek a jóidesanyját.
Az a kiírás az ajtón, hogy NYITVA - azt jelenti, hogy addig van AZ AJTÓ nyitva, addig lehet bemenni a vevőnek. Nem azt, hogy az eladónak akkor kell kijönnie, mert vége a munkaidejének! Nagyon utálom, mikor háromnegyed-akármikor felmosnak a lábam alatt, már bezsákolták az összes aprópénzt, elhúzták a függönyöket az áru előtt, hogy aztán egész órakor megszólalhasson a startpisztoly.
Természetesen lehet szólni, mint ahogy azt teszik is, hogy "kedves vevő, szíveskedjen a kasszához fáradni, mert minjárt zárunk".
De ilyen esetben idő előtt bezárni a kasszák jelentős részét (mint pl. az Auchanban!) nagy szemétség. Üvölt a fejed felett a bemondóból: "20 perc múlva zárunk, szíveskedjenek a kasszához fáradni", a kasszák meg sorban zárnak be, és rohangálhatsz a taligával.

varvizib 2008.02.01. 18:23:35

Szerintem ha egy bolt 18.00-ig van nyitva, akkor 18.00-ig engedje is be a vevőt. Az indokolt persze, hogy megmondják neki, hogy zárnak... és hagyjanak mondjuk 10 percet a vásárlás lezárására.

Ha a bolti eladók 18.00-kor mindenképp haza akarnak menni, akkor írják ki azt az ajtóra, hogy 17.50-ig van nyitva a bolt.

Amúgy ha a bolti eladók átkozódnak amiatt a plusz 10 perc miatt és nem tudják udvariasan kezelni a helyzetet úgy hogy a vevő se sértődjön meg, akkor alkalmatlanok a feladatra, és keressenek maguknak másik állást, olyat, ahol nem elvárás a jó modor.

Bunkó Béla 2008.02.01. 21:38:00

varvizib 2008.02.01. 18:23:35
Ezt már tízen tízszer leírtuk, olvass is ne csak ismételgess.
:)))
Ettől függetlenül ez az ábra. :))

berkazs 2008.02.02. 08:38:02

A nyitvatartási időre bejelentési kötelezettsége van minden kereskedelmi egységnek az önkormányzatnál. Az ettől eltérő időpontban történő nyitást, zárást szankcionálhatják ők is. A 18 órai zárás pedig azt jelenti, hogy addig nyitva kell lenni, tehát be mehetsz. De illik a zárás időpontja után sietősen távozni.
A tulajnak meg főleg érdeke, hogy ne veszítsen vevőket egy-egy ilyen "kultúrált" eladója miatt.
Ha az eladónak nem tetszik, hogy a 6 óra az 6 óra, akkor akár elmehet takarítani is valahová, vagy három műszakban szalag mellé dolgozni és akkor majd megtudja meddig tart a munkaidő.

Ninel 2008.02.02. 15:53:45

"Ha bent vagyok vásárolhatok addig ameddig kedvem tartja, tetszik nem tetszik!" hát akkor menny be a nőnemü ősödbe tapló paraszt

bloghirado · http://bloghirado.blog.hu 2008.02.03. 14:55:29

Vasárnap nem is engednék üzletet kinyitni...Nem rabszolgák az emberek.

deenah 2008.02.03. 18:49:19

Hát ez ledöbbentett!Ez most tényleg halálosan komoly,hogy zárás elött 10 perccel akar valaki vásárolni?Biztos vagy benne,hogy egész héten nem volt erre időd?Te a munkahelyeden örülsz bármiféle munkának pár percel a vége elött?Gondolkodj egy kicsit ezen is!És azt ugyan miből gondolod,hogy 5 nappal ezelötti látogatásodból emlékezni kéne az eladónak a búrádra?És ha már ott voltál,mért nem akkor vetted meg?Nem volt nálad pénz?Ha 25e forintot el tudsz költeni kozmetikumra,akkor be is kéne tudni osztani,nem gondolod?Másnak kajára nem jut ennyi pénz egész hónapban.Hasra kéne esni,hogy ennyit ott akarsz hagyni?Ugyan már,más 5x annyit otthagy,és normál munkaidőben megy vásárolni.Lehet hogy te soha nem sietsz haza munka után,de más IGEN!Szóval:nem zárórára kell odamenni,ENNYI.

Bunkó Béla 2008.02.03. 21:32:02

Ninel 2008.02.02. 15:53:45
Én is szeretlek de ettől még ez a szabály hiába anyázol szánalmasan :)

deenah 2008.02.03. 18:49:19
Nyitvatartási időben ment oda, tehát munkaidőben. Mennyi?

HandG 2008.02.04. 08:31:20

Ez ellen a tulajdonos tud tenni. Kétlem, hogy a 2 csajszi közül bármelyik is tulajdonos lenne. Ez tipikus alkalmazotti -szarok az üzleti etikára, és egyébként is minden kötelességre- viselkedés.
A Tulaj rövid úton meg tudja oldani az ilyen hozzáállást. Hozzá kell fordulni.
Be kell írni a panaszkönyvbe legalább nyoma marad nem tudják elsíbolni.
De csakis kultúráltan kérni mindent!

elmoro 2008.02.04. 11:30:53

ninel, deenah: érzelmileg egyet is érthetnénk akár, de ez esetben másik vágányon jár a szívetek. az általatok adott válasznak semmi köze az egész problémához, mert nem a vevő empatikus készsége a téma, hanem a jogszerűség. márpedig a jog nem tud sajnálat, együttérzés és hasonló fogalmak mentén operálni. tud viszont nyitvatartás tól - ig, munkaidő tól - ig, munkavállalói jogok, munkáltatói jogok, be nem tartott szerződések (bármely részről) satöbbi fogalmakkal mit kezdeni. innentől kezdve az összes magánemberi megjegyzés (pénzbeosztás, kajára, kencére, kancára, tökmindegy) érdektelen. na most ennyi. :)

mutant · http://universal.blog.hu 2008.02.04. 22:32:46

a párom az Árkádban akarta használatba venni a mosdót,mire a takarítónyanya:már negyed órája bezártunk.ekkor volt 19:35.A záróra ideje pedig hivatalosan 20:00...ez van...

Fruzsietta 2008.02.06. 10:52:11

Teljesen megértem az eladókat. Aki dolgozott már valaha napi 10-12 órát minimálbérért bámészkodó időmilliomosok között, az pontosan tudja miről van szó! Ha vásárolni akarok, akkor azt nem hagyom az utolsó előtti pillanatra, főleg nem vasárnap este! Ha meg csak nézelődöm, akkor zárás előtt minimum 5 perccel kikotródnom az üzletből, de legalább is nem háborodom fel ha rámszólak. Az eladók is emberek, családdal, problémákkal esetleg elintézni valóval! De rúgjuk ki őket, mert hát ez a fogyasztói társadalom! Gratulálok!
Húúúú, de fölhúztam magam!

Fruzsietta 2008.02.06. 11:03:35

Ja, és a munkaidő nem egyenlő a nyitvatartási idővel. Ha valakinek ez nem lenne tiszta!

Bunkó Béla 2008.02.06. 15:55:48

Fruzsietta persze hogy nem egyenlő, ugyanis a bolt 18 óráig van nyitva, az alkalmazott munkaideje meg minimum 18:30 fizetve van. Ha nem így lenne akkor fogyatékos szeretettszolgálatosok lennének! A másik, érdekes mikor autót vezetsz akkor köcsög gyalogos mi az anyáért lép le elöttem a járdán felkiáltással habzik a száj, mikor kiszállsz és átsétálsz a zebrán akkor meg a buzi nem tanult kreszt? Ki adott ennek a parasztnak jogsit, hogy gondolja nem enged át engem a zebrán?
Gondolkozz el ezen.
Magán ügye az illetönek hogy mikor szotyan kedve vásárolni ha azt a nyitvatartási idő alatt teszi!
Nem együttérzés kérdése mint már emlitettük! És ha zárás elött zár az eladó akkor igenis rúgjuk ki, vagy büntessük meg (mármint a fönöke). Tudod nem azt a komcsi világot éljük már ahol az eladónak a vevötől való bujkálás volt a dolga hogy elkerülje a munkát. Ébresztő!

Hátkészvagyok 2008.03.25. 22:04:03

Szerintem Te biztos nem a pánikba esett 30-asok közé tartozol. Párod van? Kérd meg, hogy foglalkozzon veled egy kicsit többet, többet és mégtöbbet.
süti beállítások módosítása