Tékozló Homár

Csöcsörészik a terroristákat Frankfurtban

2008.01.30. 13:23 | jackyll | 276 komment
Schengenné felháborodásának ad hangot, amiért Frankfurtból hazafele több ízben atomjaira szedték a reptéren, mezitlábra vetkőztették, illetve alaposan le is tapizták. Hát vmire mégiscsak jó ez a fenenagy terrorelhárítás.
Frankfurtból jönnék haza az éves sales meetingröl Budapestre. Először is ugy átvizsgálnak, hogy megtapiznak, majd levetetik velem a cipőm, amit csak 10 méter mulva adnak vissza, addig harisnyában tipegjek át az átvilágítón a hideg kövön át. Ezek után elveszik a laptopom, amit 50 méterrel odébb sem adnak vissza, hanem ismét átvilágitják... Jó itt kicsit kezdtem ideges lenni...

A nagy ijedségre vettem egy kóla lightot már benn a tranzitban, godoltam vége a megprobáltatásoknak, és nagy nyugalommal vettem az irány az 53as gate felé, ahol nagy meglepetésemre, ujbóli átvizsgálás vette kezdetét, ismét tetötöl talpig letapizás, átvilágítás. Ja, kólát természetesen elveszik, még akkor is ha azt a tranzitban vásároltam. Visszatérnek a tapizáshoz, konkrétan meg lettem csöcsörészve 2szer is, illetve cipőlevétel ismét stb.

Kérdem én, ha egy EUs tagországból egy másik EUs tagországba utazom repülővel, vajon miért kell terroista fenyegetettségtöl vezérelve embereket igy megalázni. Egy multi cégnél dolgozom, magyar állampolgár vagyok, és csak haza akartam jönni. Hm? Persze ha mindezt autoval tenném, akkkor meg sem kell állnom sehol sem, akár Magyarországtól Portugáliáig... Ki érti ezt?
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lolcode · http://isten.aldja.szalaiannamari.at 2008.01.30. 20:28:24

ahaha ez a csaj keszen van

bazmeg jarjal traktorral ott nem lesz ilyen parad

de komolyan az h MEGMOTOZNAK es nem CSOCSORESZNEK(amugyis egy veled azonos nemu ember vegzi) meg az h ELLENORIZNEK az neked nem fer bele a repulesbe?

magyar paraszt meets the EU tipikus esete, az ilyeneknek lohaton a helyuk

Bit Rot 2008.01.30. 20:30:29

Sokszor kétszer megyek át a fémdetektoron.

Először besípol, másodszorra, újra átmenve nem...

Ezek szerint először terrorista vagyok, majd fél perccel később ugyanúgy öltözve már nem.

nonok 2008.01.30. 20:34:32

Eddig nem adtam még homáros szövegnek 1 pontot. Mert IGENIS CSÖCSÖRÉSSZENEK!Ez sajnos nem tréfa.Nem is értem,hogy amióta egy terroristának majdnem sikerült egy cipősaroknyi anyaggal a sírba küldeni egy gép összes utasát,azóta mi gondja lehet a megelőző intézkedéssel bárkinek?!Schengen emlegetése itt totális tévedés.911-et is belföldi járatokkal követték el.Tehát a schengeni légihatárhoz csatlakozásunk után is így lesz a beszállás. REMÉLEM!

Zsoolt · http://www.annyit.blog.hu 2008.01.30. 20:39:36

hát sajnos én is úgy vagyok ma már vele, hogy nem jó buli a repülés. Sokat ülök repülőn és mindig bennem van, hogy mennyire kiszolgáltatottá tesz az egész.

Rocks 2008.01.30. 20:44:31

mellügyileg nem vagyok túl jó, ezért legutóbb nálam elmaradt a csöcsörészés, de a fenekem bombajó, ezért a nadrágszíjamat is levetették és persze a cipőt is. Így pucér seggel, zokniban - szerencsére lyukmentes - ugráltam keresztül Ferihegyen és Rómában is az ellenőrzésen. De így a tapizást elkerültem...sajnos:)

Briguszka 2008.01.30. 20:59:00

Azt hiszem el kéne ugranom a zaerovivához, hogy gyorsan lefoglaltassak egy frankfurti repülőutat a Laccpaccal.
Olyan lehetne az oda-vissza út , mint egy mellmasszázs.

Micimacko 2008.01.30. 21:04:05

Vajdasagi - egy régi poén szerint, ha a valószínűségszámítás alapján működsz, akkor az a legbiztosabb, hogy vigyél magaddal bombát (fegyvert, robbanóanyagot) a repülőre, mert ugye annak valószínűsége, hogy 2 bomba legyen a gépen már szinte elhenyagolható ...

Amúgy Amerikában nemcsak megtapizzák az embert, hanem a cosmagomban is rendszeresen találok "megnyugtató üzeneteket" miszerint átvizsgálták és minden rendben (tehát senki nem tett beléjük illegális árut). Szerencséra a pick szalámit és a tokajit sem találták veszélyesnek.

Amúgy tényleg nem terroristát akarnak fogni, hanem egyfajta erődemonstráció az utazó közönség felé ... Indexen is megjelent, hogy mostanában Amerikában az erőművek védtelenségével kezdtek foglalkozni - további ötletet adva a terroristáknak :)

volga 2008.01.30. 21:20:39

Nem értem, hogy körömreszelőt, meg kisollót miért nem engednek fel a gépre. Puszta kézzel is lehet ölni, mégis felviheted a repülőre.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2008.01.30. 21:31:09

Kell a csöcsörészés, de ki kellene fejleszteni hozzá a megfelelő technikát: hardver és szoftver.
Át kell világítani minden utast, és vegyileg elemezni - ilyen egyszerű.

A közúti átkelőkön sem megoldás a szúrópróba, "röntgenek" kellenének, hogy egy gramm ópiumot se tudjanak ide behozni az ellenségek.

Kisangyal 2008.01.30. 21:37:49

Az igaz, hogy ha valaki nagyon akarná, fel tudná robbantani a gépet, le tudna szurni, vagy pusztakézzel megölni akárkit. De ha nem lenne ellenörzés, az összes idiota ezzel szorakozna, igy legalább egy kicsit nehezebb a dolguk a rosszfiuknak.
Ennyi rövel az utcákon sem kéne a rendöröknek járörözni...

volga 2008.01.30. 21:40:36

A Puszta Kéz Hungaricum-e?

Asakura Hao 2008.01.30. 21:43:12

Huba', ez az igazi uborkaszezon.
Legközelebb már az is felkerül ide, ha valami marketingmérnöktől elkérik a jegyét a szinház bejáratánál.

Kisangyal 2008.01.30. 21:57:51

Tölem is vettek már el kisollot, amit a mai napig nagyon sajnálok, mert olyan jo volt. A csöcsörészés is elmaradt. De elfelejtettem beirni a homárnak. Utolag még megtehetem? Akkor biztosan én is sikeres lehetnék...

Porsche Turbó 2008.01.30. 22:05:05

Rohadt Nácik!
Jöttem haza Los Angelesből tőlem a használt fogkrémemet vették el ami már kifelé átment a Bp. visszafelé meg a L.A. ellenőrzésen . A tubusban alig volt már fogkrém kifelé is visszafelé szinte tök üres volt. Mikor ezt közöltem velük az volt a válasz hogy ez nem amerika . Kénytelen voltam lenácini öket mire rendőrt hívtak a köcsög fasisztái.
Szóval volt patália . A Müncheni reptéren viszont elég normálisak . Ha valakinek muszály ezekhez a tetvekhez belépnie jöjjön arra ha teheti .

pucros 2008.01.30. 22:13:46

Azt, hogy kisebbrendűségi érzésed van külföldön, vagy nem érted, mi miért folyik körülötted, nem kéne úgy felfogni, hogy megaláztak.

tonton 2008.01.30. 22:18:45

...remélem pasik csöcsörésztek meg...mégis jobb, mintha egy öreg kövér randa spinkó...

vv 2008.01.30. 22:38:40

Amikor egy hétig sokszor kellett repülni Oroszországban, többször motozott csinos gyévocska, ott úgy tűnik, ezzel nem foglalkoznak, viszont sosincs beszállás cipőlevételes csoszogás nélkül.

Övet én sem viszek, ha repülök, általában már a sorban minden fémet, telefont, kamerát bepakolok a kabátzsebeimbe, azt úgyis le kell venni, legalább nem a tálcán csúszkál, hanem a zsebben. Kütyüket gyakran bekapcsoltatják, gyorsabb, ha minden fel van töltve és standby-on van...

Azért azt a kedves urat, aki LHR-n porszívózta-analizálta a laptopomat, majd miután 20 centiről visszaejtette a tepsibe, vigyorogva ecsetelte, hogy valam baj lehet a karjával vagy csak az időjárás, de mostanában nem az igazi és hogyha valami baja lett a gépnek, akkor jöjjek vissza és mondjam azt, hogy valaki más volt, nos őt ezúton is üdvözlöm. Repülőzni még mindig szeretek, repülőterezni már nagyon utálok.

Nanny Vik 2008.01.30. 22:49:57

Engem is mindig a Heathrow-n állítanak meg.. ott aztán minden; cipőlevétel, átvilágítás, stb.. valahogy van egy érzékük h kiszúrjanak, és kb 10 másik szerencsés embert egy külön sorba állítsanak.. Frankfurtban is volt hogy szigorúan vették az ellenőrzést. Hát, ez van; hiába vagyunk Schengen-tagok, a repterekre még nem vonatkozik!
Amúgy pl Bp-en normálisabbak, adnak kis papucsot ha levetetik a cipődet:-) De Amszterdamban pl nem..

Megdobbent 2008.01.30. 22:52:29

Engem Ferihegyen galleralatt-motoztak meg, mert almosan eszmbe sem jutott, hogy van ovcsatom :) De nekik sem :> Na, ezzel Romabol vissza mar nem volt gond, ott csatlakoztam a sok ovkifuzo-ovbefuzo csoportosulashoz :)

Sot 2007-ben mar a laptopot sem vegyelemeztek (leven a huje olasz dugaszuk, es nalam az aksi hianya), holott 2005-ben majdnem emiatt kestem le a gepet :o Najo, akkor volt a bumm elotte 1 hettel Londonban, es lam, mar picit nyugodtabbak.

Megdobbent 2008.01.30. 22:53:59

Nanny Vik: Amszterdamban ugyis a fold felett lebegsz kicsivel, eh-eh :>

bumbuska 2008.01.30. 23:08:19

Nőt csak nő motozhat, férfit csak férfi.

dpspeti 2008.01.30. 23:17:54

Frankfurtban nem is olyan reg ebbe en is belebotlottam. Elso kapunal semmi gond, semmi nem sipol, konnyu atjutas...ket kanyarral kesobb ujabb atvilagitas itt mar sipol a gep..cipo le, zokni le... ujra atnezes kezi bigyoval, majd utraengednek...

Martian (törölt) 2008.01.30. 23:57:38

Nagy "hype" ez az egész terrorizmus-maszlag... néhány kisstílű akció miatt ( és persze a 9/11-es események körülményei máig is tisztázatlanok) vegzálják az embereket.

És ha tényleg akciózni akarna valaki, kielemezné és kijátszaná ezeket a vizsgálatokat.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2008.01.31. 00:37:42

vajdasagi: Az, hogy úgy írsz, hogy olvasni lusta vagy, és előadod a hülyeséget amikor már itt van a topicban a válasz (cipőről is írtak, ellenőrzés céljáról, stb is) az jelzi: téged kb. nem éri meg komolyan venni, mert nem gondolkodsz, nem olvasol, és olyan fórumon akarsz kommunikálni amire magad nem figyelsz oda.

Olyan nehéz felfogni, hogy: Az ellenőrzés fő hatása, hogy aki biztos benne, hogy nem jut át, az meg sem próbálkozik? Felvittek cipőben robbanóanyagot. Mi történt?

1. A terrorista low tech robbanóanyagot használt, elbaltázta

2. A következő ember viszont látta: Cipőben fel lehet vinni a robbanóanyagokat, fel kell vinni valami komolyat és akár időzítve, akár távvezérléssel, akár a mellékhalységben élesítve, stb. lehet robbantani.

3. A biztonsági személyzet tudja, hogy a terroristák előtt megjelent egy működő lehetőség, felmérték, hogy mit lehet egy cipőben elrejteni, figyelembe véve, hogy némi fém ott is előfordul, stb. történt egy kockázatelemzés.

4. A kockázaelemzés eredménye: VAGY ellenőrzik a cipőket VAGY az egész ellenőrzés értelmetlen, és az egész repülés teljesen védtelen. Mert ismert és durva réseket nem hagyhatunk a biztonsági eljárásban.

5. Lezárták a cipőben való csempészés lehetőségét, így a terroristák már nemn is próbálkoznak vele: Értelmetlen.

Ha a döntés más, akor a terroristák számára szabad préda lennél, nagyon könnyen lhetne nagyon látványos dolgot művelniük, ergo sokan próbálkoznának, és lenne párszáz halott, és utána ugyanúgy kéne korlátozásokat alkalmazni. Mert az ellenőrzés nem elsősorban kiszűrni, hanem a demonstrált ellenőrzés révén távoltartani hivatott a terroristákat, és ez vagy működik (nincs jól látható ismert rés) vagy nem működik, és akkor gond van.

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.01.31. 00:49:58

Nagy ökrök a reptéri biztonságiak. Csak kullognak az események nyomában.
Ha én terrorista lennék, bizonyára vmilyen preparált elektromos készülékben vinném fel a bombát (pl. preparált notebookakku, légmentesen lezárva), nem kontaktlencsefolyadékként.

Meg különben sem értem, hogy miért nem azon országok állampolgárait basztatják, akik követtek már el terrorcselekményt. Marha vicces tud lenni, amikor a tengerparti magyar chartergép utasait cseszegetik a baromarcúak. (Mindig az az Airplane jelenet ugrik be, amikor szegény öregasszonyt halálra szopatják a biztonsági kapunál, a kutyáját lelövik, közben meg lazán átsétálnak az állig felfegyverzett arabusok.)

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.01.31. 01:11:14

Egyébként meg nem lenne egyszerűbb a másik végéről kezelni a problémát?

Ha a zsidók hagynák végre a palesztínokat saját államot alapítani, az amik meg elhúznának a retekbe az olajlelőhelyekről, akkor gondolom kevesebb oka lenne az araboknak terrorkodni. Egymás közt meg intézzék el a dolgaikat ahogy akarják. Vagy nem jól gondolom?

Az idegen állampolgárságú Malév-utasoknak meg osztogathatnánk kis tájékoztató kártyákat, hogy nekünk kurvára semmi közünk se az olajhoz, se a nagypolitikához, se a szentföldhöz, sőt az arabokat is szeretjük, aki nem hiszi, az érdeklődjön a Goldmann menza előtt a honfitársainál :-)

cso zsi 2008.01.31. 01:13:33

Drága az ücsi a gépen? Elrepültem Ausztráliába, két átszállással, és gyak. végig ettem-ittam az utat (sört is, viszkit is). Csak nem azért, mert nem fapadosal mentem? Ott viszont egy belföldi fapadoson valóban volt drága üdítő, amit csak a gyermek miatt kellett megvenni, hisz az út mindössze 1 óra volt.
Ferihegyen kontaktlencse folyadékba, és zselés dezodorba kötöttek bele, az előbbit kézfejre kenették, az utóbbit megszagolták, és alig bírtam rávenni őket, hogyha problémás, akkor dobjuk ki. Végig a kézipoggyászban utazott.
Frankfurtban csak fémkereső kapu és poggyászröntgen, Szingapúrban viszont ezek mellett kézi fémkereső, és testtapogatás is volt. Nemcsak az utasoknak, a sztyuviknak, és a pilótáknak is. Brisbanere felkészítettek, hogy vetkőzés, bőröndürítés is befigyelhet. Helyette útlevélvizsgálat, és "arra van a kijárat" fogadott. A visszaúton én magam vettem le a cipőmet (volt ahol rámszóltak, hogy nem kell), mert egy fémbetéts bakancsról van szó, ami az amúgy is túlsúlyos poggyászt alaposan megterhelte volna a maga kb. 2 kilójával.

Ol_Sanchez 2008.01.31. 02:51:47

Ki postol ide ilyen cikkeket? Ultra gaz. Nincs itt az indexen valami minimalis agyi szint amit tartani kell?

Amugy az multinal dolgozo, tipegos p*csanak uzenem, hogy ha nem tetszik lehet vonatozni vagy autozni. Ennyi. Aki repul, ezt a repules velejarojakent kell, hogy kezelje.

Ilyen posztokkal ne rabolja a draga idot. En idiota meg meg valaszolok is ra. Banyek.

kukacka 2008.01.31. 04:37:06

Egy időben a British Council magyarországi könyvtárába is csak fémdetektoros kapun lehetett bemenni, zsebeket kiüríteni, táskába belenéztek, kamerák mindenhol, ja és bombabiztos tatyó/kabát lerakó.
És volt, hogy harmadszor is rázendített a sziréna pedig csak valami hülye fémdísz volt a cipőmön. Kézi detektorral is végigtaperoltak, csak úgy mehettem be. (Legközelebb direkt úgy öltöztem, hogy semmi fém himbi-limbi, cipzár.) És mindez egy könyvtárban! Itt MO-n. Szerencsére hamar leálltak a dologgal, gondolom valaki rájött, hogy gyakorlatilag zérus a muzulmán/arab és egyéb anglofób nemzetbéli könyvtártagok száma.

:)

Okádó Mikádó 2008.01.31. 07:31:37

Sajnálom Nelson, nem nyertél. Nem azért vetkőztettek le.

Col.Maybourne 2008.01.31. 07:44:46

Minden heten ketszer repulok, majdnem mindig mashova. Es a tokom ki van attol, hogy egyesek meg mindig nem ertik meg, hogy mit lehet es mit nem.
Oltozz fel ugy, hogy ne sipoljon be a kapu, a kezipoggyaszt ugy rakd ossze, hogy ne legyen benne kivetnivalo. Ez ilyen egyszeru. Akkor nem fogsz besipolni. A cipot meg vedd le. Egyebkent Europaban kotelezo levenni mindig es minden estben a kovetkezo reptereken: LHR, OSL, KEF. Ha idegesek a securitisek akkor meg bejatszhat: NCL, BHX, ARN, CPH, FRA, MUC, BRU. Ja, es Zagrabban nem lehet a feladott (!!!) poggyaszban elem.
Ne felejtsetek az egesz hercehurca ertunk van. Kedves muzulman testvereink miatt. Akiknek eletcelja, hogy a gyaur kutyakat megsemmisitsek. Ki veluk Europabol!

linne 2008.01.31. 07:51:52

Most olvastam a hírstarton, hogy nyáron Erfurtból már nudista repülőjárat is indul!! Sajnos a reptéren még nincs pucérkodás így marad a csöcsörészés. De dolgoznak rajta...

birdlady 2008.01.31. 08:06:08

Egy hete repültem Bp-Koppenhága vonalon és vissza. Szintén multinál dolgozom és meetingre mentem, csak én ettől nem éreztem magam olyan kiváltságosnak, mint a levélíró néni.
Engem is odafele is és visszafele is végigtaperoltak a Malévos, illetve a SAS-os kollégák, mégsem akadtam ki rajta. Nyilván nem azért taperoltak le, mert olyan hajlamuk van, hanem mert ez a dolguk. Mindenkit végigtapiztak, mindenkivel levetették a cipőjét és mindenki tudomásul vette, senki sem hisztizett.

birdlady 2008.01.31. 08:08:17

Jajj, úrilány, ezek nem taperolók és csak ilyen álszemérmes majmok sértúődnek meg a taperoláson. Mellesleg külön lehet kérni, hogy nő vagy férfi vizsgáljon meg.

Mad Mind 2008.01.31. 08:48:43

Ez az egész ellenőrősdi nevetséges. ráadásul teljesen összevissza a dolog. Mentem Budapestről Tokióba, Párizs érintésével. Budapesten hátizsák röntgenbe én teljesen beöltözve kabátban át a fémkeresőn készen is voltunk. Tranzit Párizsban, notebook és hátizsák külön a röntgenbe, kabátot levetetik de cipőt nem át a röntgenen. Visszafele már viccesebb volt.
Szinte nulla ellenőrzés Tokióban, mint odafele Budapesten. Ellenben Párizsban.:)
Hátizsákból szinte mindent külön dobozkákba, kabát, cipő, ing külön külön be a retkes röntgenbe, át a fémkeresőn, ami nem jelez, de azért kézikeresővel kétszer átvizsgálnak, aztán felháborodottan néznek, hogy mért nem kapkodtam már magamra a cuccaimat és mentem a fenébe. :)
Amikor már hazafele tartok akkor ellenőriznek ennyire. Tényleg gondolkodtam rajta mi okom lenne most valami terrorcselekményt elkövetni.

báró Csekonics 2008.01.31. 09:04:59

birdlady 2008.01.31. 08:06:08

Jaja.
Sőt, a Heathrow-n például még valami kis sugárzásmérő ketyerével is megnézik az ember kézipoggyászát: olyan, mint a kézi fémkereső, csak a kis karikában egy fehér rongydarab van. Már épp szólni akartam volna a néninek, hogy valami beleakadt a kütyüjébe, mikor levette a rongyot a karikáról és betette egy fénymásoló-mertű másik masinába, aztán szólt, hogy OK, mehetek.
(Mindezt az üres laptoptáskán vizsgálva ám!)
Csak onnan tudom, hogy mit vizsgált hogy sunyiban odasandytottam a ketyere cimkéjére - valami radiation scanner...
:-D

májgeriberi 2008.01.31. 09:10:52

Örülj, hogy a seggedbe nem nyúltak!
Mindennek van rossz és jó oldala is.
Nézőpont kérdése, hogy ki nimek örül :)

LightBringer 2008.01.31. 09:14:06

Atyaég... Ma már szinte minden nagyobb és forgalmas reptéren ez van, akárhova mész. Cserébe kisebb eséllyel döglesz meg cafatokra szakadva.

Kívánom az ilyen sirákonzó embereknek, üljenek mind 1 nagy gépre, repüljenek az óceán fölé és egy marék terrorista robbantsa fel őket.

schokobanane (törölt) 2008.01.31. 09:21:38

dark future · www.andocsek.hu 2008.01.31. 01:11:14

Jaja, ahogy mondod. Csak hát az amcsiknak izgamasabb beleütniük más dolgába az orrukat, aszt amikor visszapofon van, arra újabb pofon a megoldás, így utólag a tudatlanok nemcsak nehezen igazodnak ki abban, hogy ki kezdte, és kinek kéne békén hagynia a másikat, hanem el lehet ködösíteni az egészet a terroristadumával, meg be lehet vonni több országot a propagandával. Nem is vagyunk olyan messze a huszadik századtól, mint amennyire hinni szeretnénk.

KopaszMercis 2008.01.31. 09:22:40

Hulye majom...
"Egy multicegnel dolgozom, es eves sales meeting-rol jovok"
Bazd meg.. menjel busszal ha nem tetszenek a biztonsagi eljarasok (amik persze objektive teljesen eltulzottak es feleslegesek es gecik - de ez a jatekszabaly)
En is voltam decemberben nemetorszagban geppel (igaz engem nem eletemben eloszor engedtek repuloter kozelebe), es nekem is kihajitottak a dezodorom, megsem irogatok ide a hombarba. Ez egy ilyen jatek...

Ezzel valaki elhitette, hogy attol mert kap szolgalati laptopot mar kurvara fontos ember lesz.

Orulj annak, hogy legalabb valaki hajlando volt vegre megcsocsoreszni.. legalabb kicsit javult a szekszualis eleted =)

Mad Mind 2008.01.31. 09:22:49

Eddig is kis eséllyel döglöttél meg cafatokra szakadva. Nem javult a biztonság csak a nem terrorista utasok zaklatása emelkedett.

Szudvari 2008.01.31. 09:32:04

Én is multicégnél dolgozom... Olyannál ami repülőgépek kiszolgálásával foglalkozik...
A repülőtéri belépőkártyám ellenére ahányszor átmegyek a tranzitba, vagy az előtérre, esetleg egy szigorított biztonsági zónába, átvilágítanak, nem egyszer a cipőmet is levetetik, megmotoznak. Napjában akár 4-szer 5-ször is.
Akkor már én is panaszkodhatok?

Egyébként a tapasztalatom az, hogy aki "tapizni" szokott, az nem élvezetből teszi, hanem mert ez a dolga...

KopaszMercis 2008.01.31. 09:38:54

Mad Mind:
ez a poszt nem arrol szol, hogy most akkor miert is felesleges ez, hanem hogy milyen felhaborito, hogy egy magyar allampolgart aki multicegnel dolgozik es sales meetingre megy LEPTOPPAL (!!) is ugyan ugy kivizsgalnak, mint esetleg azokat kozolunk, akik mondjuk nem dolgoznak multinal, vagy nem eves sales meeting-re mentek (eszrevettetek, hogy amiota a sok uzletember birka elhitette magaval, hogy tud angolul - pedig dehogy is! - azota mar senki nem targyal csak meetingel?), vagy nincsen leptoplyuk..

persze hogy felesleges de nem errol szol.

Mad Mind 2008.01.31. 09:42:57

KopaszMercis
Ebben igazad van. De már kikivánkozott belőlem és jobb kint mint bent. :)

ficsilla · http://ficsill.blog.hu 2008.01.31. 09:54:47

óóó hát még sosem tapasztaltátok mikor közvetlen a beszállítás előtt még eccer átmotoznak, oszt már majdnem indulhat is a tömeg a gépre, mikor az utolsó pillanatban megérkezek az a kedves muszlim házaspár az ellenőrző pulthoz, akikről csak azt hallod aztán másnap a hírekben hogy második generéciós állampolgárok, hat diplomával, a szomszédaik rendes csendes embereknek tartották oszt valahogy mégis berobbant valahogy az a 10 kiló TNT a bőrönd mélyén... Nahh és ekkor őket télleg jóformán kisgatyára vetkőztetik, és a gépre várakozó teljes utasközönség baromi hálás mindezért

Nedudgi - Dörrög Zultán 2008.01.31. 09:58:44

Érdekes ez a frankfurti repülőtéren. Lefogadom, hogy Malév géppel jött hazafelé. Ugyanis a Malév más terminálról indul, és azon bizony ilyen "csöcsörészős" vizsgálat van. Ha Lufthansa géppel jön akkor a transit után már semmilyen ellenőrzés nincs... Másik terminál, másik módszer. Sajnos a terminálok kiosztása nem követi a schengeni határokat. Ahogy itthon sem.

hairybottler 2008.01.31. 10:05:42

„éves sales meetingröl” -ről; „nagy ijedségre vettem egy kóla lightot ” - min is tojtál be? „EUs tagországból egy másik EUs tagországba utazom” - ha elmagyaráznád, hogy szerinted mi köze van ennek a gépeltérítéshez, vagy robbantáshoz, annak igazán örülnék... „Egy multi cégnél dolgozom, magyar állampolgár vagyok, és csak haza akartam jönni.” - na és? Lehetnél hajléktalan, vagy hivatásos koldus, az orosz maffia kokófutára, vagy mondjuk ember is, nem egy multitöltelék, akkor is meg kéne, hogy csöcsörésszenek. A butaság, és a primitívség ugyanis sajnos nem jelenti azt, hogy ne lennél képes szabotálni egy repülőgépet, ahol szemben az autóddal, mindenki meghal, ha sikerrel jársz. Az tuti, ha véletlenül egy gépen utaznánk, ragaszkodnék hozzá, hogy te elzárva, ketrecben utazz az ölebek és emberszabásúak között. Összességében csak annyi a kétkedőknek, hogy nem kell minden gépet eltéríteni, vagy megsemmisíteni ahhoz, hogy valós legyen a veszélye egy terrorcselekménynek, ehhez elég az irki háború. Ahogy már korábban is jeleztem, repülőgép esetében egy ilyen dolognak a legritkább esetben van túlélője, vagyis úgy minimum hetven ember, meg két-három sales manager-birka halálával kell számolni. Lehet, hogy ez egyeseknek semmiség a csöcsörészéshez képest, az érintetteket és hozzátartozóikat azonban minden bizonnyal igen mélyen érinti az ügy (még egy multicég biomacájának is vannak sajna hozzátartozói, akiket eléggé megráz, ha a kislányukat hetvenhét darabban kell a koporsóba tenni).

...hülye. És baszki ilyen taplókkal kell egy gépen utaznia az embernek, hallgatni a siránkozását, nézni a szenvedését, meg a többi. Ez tudja igazán elviselhetetlenné tenni az utazást, nem a csöcsörészés. És bazmeg, az ilyennek még gyereke lesz, és szaporodik is... PFUJJ! Undorító belegondolni is...

Kisangyal 2008.01.31. 10:08:46

Biomaca iszik light colát?

ediboy 2008.01.31. 10:09:18

Col & és a többiek:

Nem az arabok meg a laden miatt van. Hanem a telhetetlen amerikai héják miatt, akik a legnagyobb tenoristák a földkerekségen. Miért nem róluk szól ez az egész?

ver@s kan-tár 2008.01.31. 10:21:38

Hegyirablóból kívánkozott ki: "De ha terrortámadás érné a repülőgépet, akkor a panaszkodó hölgy lenne az első, aki elégtelen biztonsági intézkedéseket sipít."

Per definitionem nonszensz - ez máris az első baj ezzel a szöveggel -, hogy egy feltételezett (egyelőre tehát csak fiktív) eseménnyel összefüggésben egy valós idejű reakciót igenel. Van persze más egyéb is, de az már csak hab a tortán... Amúgy meg: nőt csakis női biztonsági alkalmazott "tapizhat le", ez szabály. Gáz akkor van, ha az meg a tulajdon neméhez vonzódik. Lám, semmire sincs száz százalékos garancia. De! És ha viharba keverednek? És ha a kapitány menetközben exitál? És ha végzetes műszaki probléma lép fel? És ha villám csap a gépbe? És ha a langolierek támadnak, és felzabálják alóluk a téridőt? Kizárja mindezt a testkontaktusba fajuló kutakodás meg a kólaelvétel? Ilyen alapon föl sem kellene szállni...

ficsilla · http://ficsill.blog.hu 2008.01.31. 10:25:08

amúgy rém eccerű a dolog. Ahogy nem kiabálod el magad a tranzitban hogy bomba (ezt az autódban akár percenként is megteheted), úgy nem húzol fel vastagtalpú vagy magasszárú cipőt/csizmát sem (mert ezeket vetetik le!) nem viselsz negyven kiló fuxot, fémcsatos övet, és nem próbálsz meg felvinni fél lityó kólát tekintet nélkül arra h hol vetted. Amúgy a második alkalommal már tuti te is tudni fogod hogy a gépen adnak üdítőt, még light kólát is. Az meg h a laptopod átvilágítják, nem is értem... Milyen nemzetbiztonsági adatokat féltesz ennyire hogy az előtted áthaladó több millió (egyébként nyilván teljesen jelentéktelen utas) laptopjában nem tett kárt a dolog a te esetedben mégis irreálisan magas a károsodás kockázata így joggal kezdesz el idegeskedni??

sq 2008.01.31. 10:40:52

frankfurtban egyszer nekem is levetették a martensemet. legközelebb inkább eurocityvel mentem.

Dr Net Elek (törölt) 2008.01.31. 10:45:51

Én gyalog szoktam ff-ba járni. Kényelmesebb.

Dimenzio 2008.01.31. 10:52:34

Nekem is van valami rossz érzésem, (--mint Vajdasági) hogy valós vagy vélt indokok alapján feladjuk testünk, lelkünk, életünk azon részét is, ami másra nem tartozna...és örömmel!! Az "átkosban" legalább kabarétréfák révén lázadtunk ezek ellen. (Hofi beszél a vizcsapba) No mindegy, régóta motoszkál bennem egy lehetséges megoldás a repülés biztonságára (vagyis hogyan úszhatnánk meg a néha megalázó tortúrát): 1., utasok csak megbilincselve, bekötött szemmel, felpeckelt szájjal vehetnek részt az úton(cserébe felvihetnek majdnem minden most tiltott dolgot) 2., utazás kezdete előtt kötelező lenne az út hosszára kalibrált kabitóinjekció.
Néhány év és valamelyiket viszont fogjuk látni esetleg... még jogdijat se kérek értük, nem is az én ötletem, csak egy lehetséges jövő.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.01.31. 10:53:01

ver@s kan-tár
'Gáz akkor van, ha az meg a tulajdon neméhez vonzódik.'

Vicces az a feltételezés, hogy a homoszexuálisok mind őrjöngő sexőrültek, akik mindenhol azt lesik, mikor vethetik rá magukat gyanútlan embertársaikra :) ez épp ellenkezőleg van, egy homoszexuális ember (nő vagy férfi mindegy) a legritkább esetben kezdeményez bármit ismeretlenekkel, hiszen 90% az esély, hogy lehordják a sárga földig...

de ez már nagyonnagyon offtopic :)

toria 2008.01.31. 10:59:04

Még lehet tetézni, ha terhes vagy, és nem vagy hajlandó átmenni a kapun, csakis kézi motozást kérsz....
A laptop jogos. Tudod, nem maradhat már a táskában sem, kábé 3-4-en simán eléd érhetnek, és esetleg vki lenyúlja, mert egyáltalán nem figyelnek oda, ki mit vesz magához a sor végén...

Ted Striker 2008.01.31. 11:08:30


Én úgy tudom, hogy nő csak nőt motozhat, férfi meg csak férfit.

Laptop: vagy átküldik az átvilágítón, vagy ha félti az adatokat az ember, akkor lehetséges egy másik metódus: laptop bekapcs, oprendszer feláll látszik hogy laptop, nem laptopnak álcázott akármi. Plusz kikapcs után akksit és minden mozdítható alkatrészt le kell kapni a laposról (ezeket még átvizsgálhatják, plusz beletúrhatnak az így keletkezett nyílásokba)

hairybottler 2008.01.31. 11:20:40

ugyanmár, ha valaki nem bírja a reptéri hercehurcát, ne utazzon repülővel. én általában másnaposan, kissé már aznaposan érkezem, jobb esetben csupán három bőrönd gyerekjátékkal, csokival, minden szarral megpakolva, aktuális vasorrú bakancsomban, és ha kell, a gatyámat is letolom, és tömény és sörszagot árasztva bámulok mindenkire. Ez addig tart míg ki nem pattanok a taxiból, utána jön az általános sivalkodás és a csomagok szétmarcangolása - nekem sör, aztán... khm. ez már nem tartozik rátok.

LeiterJakab 2008.01.31. 11:22:51

Az, hogy EU-n belüli repjáratoknál is ellenőriznek, szokványos, az viszont már a felettébb érdekes kategória, hogy a Luxembourgból Münchenbe tartó, és útközben Saarbrückenben is leszálló járatról nem csak az addig utazóknak kell Saarbrückenben kiszállniuk, hanem minden_utasnak_le_kell_szállnia és újra át kell esnie a biztonsági ellenőrzésen (vetkőzés, kapu, átvilágítás, miegyebek).
Luxembourgban az uniós szabványok szerint megtörtént az ellenőrzés, de az nem elég jó a germánnak, ők még egyszer eljátsszák.

sihaya 2008.01.31. 11:26:01

Érdekes ez, Görögországban még a bőröndöket vizsgáló srác is békésen szunyókált a monitor előtt tavaly nyáron. Nemhogy motozás...
A deci folyadékról meg annyit, hogy hazafelé a szalagnál jutott eszünkbe, hogy a másfél literes vízből a maradék egy litert nem kéne felvinni a gépre, a vámosgyerek (vagyki) meg hatalmas angoltudással ránkszólt mikor meglátta, hogy: take it!
mentünk is a kuka felé (merhogy biztos oda take), erre kikapta a kezünkből és feltette a szalagra.
EU :)

Rák Attantam 2008.01.31. 11:36:06

Egészen pár évvel ezelőttig rendszeresek voltak Izraelben a buszokon végrehajtott öngyilkos merényletek. Aztán valakinek kipattogzott az agyából, hogy az arabusok az amerikaiak után a disznót (mint állatot) utálják a legjobban. Hiszen Allah tisztátalan állatnak definiálta szegény cocákat, így minden cocaszármazékkal való érintkezés Allah fiai (no meg lányai) számára egyenlő az Őáltala beragyogott túlvilágba való feljutás lehetőségének megszűnésével.
Na, ezt kifigyuzták az izraelitákok is, így hát elkezdtek a buszaikra jó nagy bödönökben disznózsírt pakolászni. Nyilván egy robbanáskor a disznózsír is röpködne, nem csak a testrészek, ezért az öngyilokra készülő merénylő és szétszakadó testrészei biztosan be fognak szennyeződni, ezáltal az arab menyország alma lesz számára.
Ez aztán alaposan lehűtötte az addig lelkes, öngyilkos merényletre tömegesen jelentkező arab megdicsőülni vágyókat. Jócskán meg is csappant a buszok ellen "ál-utasok" által elkövetett merényletek száma.

Kérdem én: nem érné meg kis, esztétikus csomagocskákban disznózsírt elhelyezni a repülőgép utasterében (mondjuk minden ablak fölé egyet), és a csomagocskákra ráírni arabul, hogy "Disznózsír, vazze!" ?

UrbanGirl 2008.01.31. 13:26:51

Disznózsírt minden gépre!!!

Pepin bácsi 2008.01.31. 13:40:29

Rák: az izraelitákok se' esznek disznót.

sdjkkj 2008.01.31. 13:40:47

Kedves theElf:

ahelyett hogy ész nélkül, mindenáron próbálod magyarázni hogy ezek az intézkedések nélkül naponta 3 repülőt robbantanának fel terroristák, szállj néha repülőre. Mondjuk budapest - Berlin/Genf/Parizs. aztan mondd hogy nem szívás 1,5óra repülőútért ennyi megalázáson és szívatáson átmenni.
és a jelenlegi ellenőrzések még nem szűrik ki a lenyelt / ánuszba feltolt tárgyakat. Esetleg pénisz alakúra formázott plasztik robbanószer?
Talán azt már te sem fogod normálisnak tartani, ha feltartott kézzel és letolt gatyával kell átsétálni az ellenőrző-kapun, miközben egy morcos őr csuklóig végbélmotozást végez rajtad? ;)

Korben Papa 2008.01.31. 13:56:25

Én nem értem a kifakadását a hölgynek - legutóbb én is Frankfurt érintésével utaztam, csak svédországba és Frankfurtban is és svédországban is volt fémdetektor, motozás, és zokniban topogás. Érdekes módon senkit nem zavart, pedig utazott velünk jó néhány Armani öltönyös figura is, és valahogy ők is megértették, hogy ezek a vizsgálatok valahol minket szolgálnak védeni. Hölgy utitársamtől pedig mindkét helyen megkérdezték, hogy a hölgy vagy a férfi ellenőr vizsgálja e meg....

A kóláról meg annyit, hogy mindenhol ki van írva 2-3-4 nyelven, hogy mit szabad felvinni útipoggyászban és mit nem... A gyengébbek kedvéért még képekkel is illusztrálják az utazóközönséget...

Nem kell ezt annyira a szivére venni senkinek - a repülés napjainkban sajnos ezzel jár, mint a metrón utazással a BKV ellenőr.

KopaszMercis 2008.01.31. 14:06:20

kedves nyafogo sokhulyefaszfaej

repulogeppel utazni privilegium.. nem jog. Ki kell erdemelni, pl azzal, hogy tapogat a sok buzi a rapteren.

gyalogosnak lenni JOG (ezert van pl elsobseged az autoval szemben az uttesten).
Nem tetszik a repules.. gyalogolj te lusta geci.

Gumidomino 2008.01.31. 14:25:24

Rég láttam ilyen zavart kommentet; remek lezárása a vitának.

Bit Rot 2008.01.31. 14:28:12

Amúgy egy-két éve annyi drót és elektronika volt a kézipoggyászomban (laptop, mobil töltő, laptop akku, telefontöltő, fényképezőgép, mobiltelefon, laptoptöltő, USB memóriakártya olvasó, stb. stb.) hogy azt hittem, legalább kinyittatják a táskát.

De simán átment a "radaron".

Ennyit a biztonságról.


Akik meg félnek a terroristákról, ne felejtsék el, hogy egy éve angliában bement egy férfi a Tescoba, felrakott 5 gázpalackot a kocsijára, és azzal rohant bele a terminálba.

Holnaptól akkor tiltsuk be a gázpalackokat? Pedig sokan azzal főznek még ma is.

Bit Rot 2008.01.31. 14:31:17

@Korben:
"valahogy ők is megértették, hogy ezek a vizsgálatok valahol minket szolgálnak védeni."

Gratulálok, díszpéldánya vagy a jogait eldobó, tökéletesen agymosott állampolgárnak.

Még több ilyenre van szüksége Amerikának és a hasonlóaknak!

Miattad és a hasonlók miatt jut el oda a dolog, hogy Kanadában sokkolóval megöltek a reptéri biztonságiak egy embert, mert biztos terrorista, pedig csak nem tudott angolul.

Ja, de tudom a választ: inkább haljon meg egy lengyel, aki nem beszél angolul, minthogy átjusson 1 terrorista.

A gond csak az, hogy hamis riadóból kell 1 millió amíg 1 terroristát esetleg megtalálnak. Valószínűleg az 1 millió hamis riasztás után a terroristát is átengedik majd, mint hamis riadót.

Darázs Csaba 2008.01.31. 15:01:22



Pénteken jöttem vissza az USÁból. Sem az italokat nem vették el, sem tapi nem volt. Cipőt, övet le kellett venni (egyszer), és át kellett menni a szokásos fém detektor kapun. Valaki mondta itt korábban, hogy fegyvert fel lehet vinni a fedélzetre. Jelentem, akinek engedélye van, tártól elválasztva beteheti a feladós csomagjába, de a fedélzetre természetesen NEM viheti fel.

Párizsban szálltam át, húsz percet vártam a biztonsági kapunál, pedig egy másik repülőgépről érkeztem, az átszállásra 45 percem volt (esélyem sem volt bármit venni).

atomic 2008.01.31. 16:06:28

Csak annyit fűznék hozzá, hogy én ezt hetente tapasztalom Frankfurtban. Persze ha előre tudja az ember akkor fel lehet rá készülni....annyit én is elvártam volna schengen után hogy a dupla biztonsági ellenőrzést Budapest felé megszüntetik. Eddig ugyanis ez volt az indok....érdekes, amikor egyszer Bécsbe repültem, nem volt ilyen probléma...
A csöcsörészésről annyit hogy nőket mindig női alkalmazott tapogat, és én még soha (több 100 alkalomról van szó) nem éreztem tolakodónak, vagy a biztonsági motozáson túlmenőnek holott csinos fiatal nő vagyok. Szóval a felháborodás részben jogos, más részről viszont kicsit túlzó a felháborodás.

jesszumpepi (törölt) 2008.01.31. 17:18:14

Zanzibári akciós utamat frankfurti csöcsörészésre cserélem.

polarc 2008.01.31. 17:41:34

nemrég jöttem haza Norvégiából, és még Osloban kézipoggyászként vittem fel a 12kilós fotóscuccomat. Mielőtt tisztázhattam volna magamat, hogy nem aknavető az az objektív, félreállítottak, cipőt le, alapos végigfogdosás (férfi létemre ezt egy nő végezte el), majd minden egyes alkatrészemet a táskában ki kellett vennem és elmagyaráznom. Jellemző a 21. századra, hogy a filmes gépet is mindenáron ki akarták nyittatni velem, hogy nincs-e benne jamesbondos puffpuff. Ennek köszönhetően utolsó pillanatban sikerült csak a fedélzetre érnem.

Kardics 2008.01.31. 18:03:31

FRÖCCS= Frankfurti Önkéntes Csöcsörésző Csoport

malenykij polgar · http://mbybk.blog.hu 2008.01.31. 20:04:11

atomic csillag,

én is gyakran járok Frankfurtba, tetszik a hozzáállásod, csinos is vagy, azonnal add meg telefonszámodat.
puszi

Bit Rot 2008.01.31. 22:14:48

www.bud.hu/sajtoszoba/kozlemenyek/?article_hid=1858

"Az Európai Bizottság már értesítette a tagállamokat, ami azt jelenti, hogy a repülőtér kereskedelmi egységeiben vásárolt árukat immár nem kobozzák el egyes európai légikikötőkben. A ferihegyi utasok szabadon vásárolhatnak a tranzit területén található „duty-free” boltokban és a termékeket bármiféle korlátozás nélkül fel is vihetik a repülőgép fedélzetére."

Briguszka 2008.01.31. 22:48:54

BUHERA: Budapesti Herevizsgáló Razzia Alakulat
Akiben loo ml-nél több folyadék lapul nem átlátszó csomagolásban az Ferihegyen leszállíttatik

Linnhe 2008.02.01. 00:05:25

Uhh.. úgy látszik nekem szerencsém volt Frankfurtban... vagy csak túl korán volt még az őröknek is.. (:

Csokis · http://csokis.blog.hu 2008.02.01. 07:00:35

Van szerencsém a Budapesti Csöcsörészdében dolgozni (sajnos nem mint csöcsörésző), így engem naponta többször is letapiznak. (Komolyan mondom, ez egy homokos számára álom munkahely!) A múltkor kikaptuk, hogy az összes férfi csöcsörésző el volt foglalva az utasokkal, mi viszont siettünk volna a dolgunkra. Kolléga kérdőn ránézett az éppen kuncsaft nélkül ott tébláboló lánykára, mire az megkérdezte:
- Szabad?
- Mit szabad? Kifejezetten ragaszkodom hozzá!
Szegény leányzó olyan piros lett egy pillanat alatt.

KissJuhászBéla 2008.02.01. 09:00:22

Akkor én is megosztok két tapasztalatot:)

Történet 1.:
Volt szerencsém 09.11 előtt El-AL géppel utazni 99-ben. Külön gépfegyveres moszadtisztek vittek el külön szobába másfélórás kivizsgálásra. Alapból azért mert nem a zsidószövetségen keresztül vettem jegyet hanem a Vistánál!!!! (ezt ők mondták)
Ekkor még semmi terrorveszély nem volt más társaságoknál, így a jegyvásárlásnál előre közölték mi vár rám. Olyan kérdésekre kellet válaszolni, hogy a kamerám mikor volt szervízben utoljára és kinél, mikor vettem és hol és a walkmanemben miért nem működik a rádiós egység:) A csomagomat a jelenlétemben bontották ki és alsógatyától zokniig mindent átvizsgáltak benne, amit nem értettek azt kérdezték. Laza két óra kérdezősködés és motozgatás után kaptam pár narancssárga matricát héberül, hogy oké vagyok:) és még a családomhoz is kikísértek a moszadtisztek hogy elbúcsúzhassunk rendesen:)
Visszafele dettó ugyanez csak angolul, még a helyben vásárolt vízipipáimat is átvilágították meg belenéztek, még szerencse hogy a helyiek szóltak, hogy ne azt használjuk esténként mert akkor a reptéren elveszik visszafelé:)
Na ez rendes ellenőrzés volt, biztos voltam benne, hogy nem lesz bomba a gépen.

Történet 2.
Müntyheni sörfesztiválról tartanék hazafelé édesapámmal. Kicsit késésben vagyunk mert előző nap sörfesztivál ugye, fésületlen melegítős balkáni parasztok outlook beesett vizenyős szemekkel. 'Szerencsénkre' egyszerre csekkolhattunk az afrikai és a miami gépek utasaival, bár az emerikaiaknak volt még plusz szekuriti csekk is. A papaucsos feka apácákról egytől egyig levették a lábbeliket ott álltak mezítláb a kövön:( Melegítős balkáni parasztnak nincs ehhez esze, így nekünk nem kellett levenni a bakancsainkat. Körömreszelő kisolló nuku, volt nálunk egy fotógép, csomagból kivesz lencsébe bevilágít majd visszatesz és viszlát mehetnek passport controllra, még negyed óra faszkodás mert apám útlevele 9 éves és sokat öregedett azóta, sajna nem tud idegen nyelven, így 5 perc magyarázkodás után biztosítottam őket, hogy igen ő az apám és így nézett ki kilenc éve, biztosan ő az nem az arab rokonom:P
Gépre fel, székbe leül, fater gondolta megnézi mit vizsgáltak a fotógépen annyit. Semmi extra, raknánk fel a csomagot amikor kiesik a fotóstáskából egy kurvanagy csillagcsavarhúzó:D:D:D:D
Ennyit a biztonsági ellenőrzésről, ekkora embertömeget 1-2-3 óra alatt nem lehet teljesen átvizsgálni, fizikai képtelenség. Pedig ránk még gyanakodtak is, a többi utast egyből átengedték mi szálltunk be utoljára.

Az egész nem más mint felesleges pánikkeltés. Az utóbbi eset is igazolja, semmi értelme, hiszen lazán begyakhattam volna az egész gépet a csillagcsavarhúzóval felfegyverkezve:D
Vagy csinálják úgy mint az EL-AL vagy sehogy. Akkor viszont jóval nagyobb repterek kellenének, és a becsekkolás esetenként több időt venne igénybe mint maga az út ami eltántoríthatja a fizető utasokat, ez meg nem célja az amúgy is szarban levő légiközlekedésnek. Egyébként nem nyavajgok, leveszem én a cipőm ha kell, csak szerintem úgy szánalmas ez az egész ahogy van.

KopaszMercis 2008.02.01. 09:32:03

Ez a post nem arrol szol, hogy most feleslegesek-e ezek az intezkedesek vagy sem... (hanem arrol, hogy felvan haborodva, hogy attol mert VEGRE atlepte vegre a fizuja a netto 100-at juttatasokkal ot is ellenorzik)
Amugy azok. Ha belegondoltok a drog csempeszeknek nem okoz nagy gondot a kis csomagjaikat feljutattni a repulogepekre.. es Isten aldja oket! =)
Nem lehet egy repulogepet teljesen biztonsagossa tenni, mert tul sok embernek van hozzaferese.. de ha lehetne, akkor mi lenne?
Akkor egyszeruen mas olyan helyeken robbantgatnanak a terroristak, ahol rengeteg ember gyulik ossze.. szekszshopokban, sztriptizklubbokban, spriccpartikon stb.. tudjatok szorakozo helyeken =)
Az viszont igaz, hogy vagy csinaljuk rendesen ugy ahogy az EL AL, vagy sehogy. Minden EL AL gepen van legalabb 3-4 fegyveres "air marshall" ezekbol 2 altalban allitolag 14-15 eves gyerek, hogy nehez legyen azonositani. Ott probaljon meg egy homoknegro kessel kemenykedni ;)

OB1K 2008.02.01. 09:44:22

Szerintem Maybourne ezr. igazat szól. És azt is gondolom, hogy neki van igaza.

hpiros 2008.02.01. 11:40:30

Kedves hölgy örülhet, hogy oda figyelnek a biztonságra. èn nem évente egyszer utazom Németország Magyarország között, és le kell venni a cip´öt, de adnak egy zacskó szerü tutyit amiben át lehet menni. Mondjuk engem csak egyszer szoktak átvizsgálni és a tranzitos kólát egyszer vettem, de fel is vittem a gépre. Amúgy a szabály valami olyasmi, hogy ha tranzitban veszel valamit, azt nem szabad kibontani és a blokkal együtt kell felvinni a gépre.
èn örülök, hogy kb 1 perc alatt átvizsgálnak. Amúgy csak akkor tapiznak, ha becsipogsz, és mivel mindent vasat le kell venni mielött átmegyünk , így nem csipogunk, és n´ö tapiz.
Ha felrobbantankák a gépet, akkor meg már nem tudna írni a homárnak, hogy milyen szar volt az átvizsgálás, még a gépet is felrobbantották.

Skulo · http://politoxi.blog.hu/ 2008.02.01. 15:57:28

Nem tudom írták e már és mert marha hosszú a thread nincs kedvem végigolvasni, de:

Vajdasági:
Kólás üvegben folyékony robbanóanyagot vittek már fel, najó nem kólásban, de üvegben, de nem a külselye számít, hanem az hogy robban ami benne van. Ami ugyebár még ha nem is szól nagyot 10k kilóméter magasan nagyon rosszul esik egy repülőnek.

Cipőtapban és sarokban szintén vittek már fel robbanóanyagot. Felment, ha jól rémlik három tenorista arc és mindháromnak a cipője robbanónyaggal, ha jól rémlik semtex-el volt preparálva. Miközben már a levegőben matatott az egyik a cipőtalpával vették észre őket és fogták el, kevés híjján ott ment volna a repülő a levesbe.

Sem a folyadék, sem a cipő átvizsgálás nem poénból van kitalálva, legalább ha már hozzászólsz nézz utána a dolgoknak.

Skulo · http://politoxi.blog.hu/ 2008.02.01. 16:07:26

Ez pedig annak szól aki úgy gondolja, hogy ha autóval simán elmehet Eu-s határokon keresztül, akkor repülővel mé' nem. Mert az autód nem fog lezuhanni, ha felrobbantják 150+ ember halálát okozva. Majd ha visszatérnek a jó öreg autós robbantásokhoz, akkor majd arra figyelnek oda jobban.

Mao elvtárs · http://diamondhostess.hu 2008.02.02. 15:57:32

Nekem mar halt meg rokonom felrobbantott repulogepben.
Igy nem veszem zokon, ha ellenoriznek, inkabb nyugodtabban alszom a gepen. 2 per kellemetlenseg. Gondoljatok hogy jo az oroknek mindenkit igy atvilagitani? Nem csak a szilikonos szupermodelleknel tartanak testureg-vizsgalatot.

Sotyola 2008.02.03. 12:19:44

Arra nem gondol senki, hogy mondjuk pont az ilyen szigurú ellenőrzések, mint cipő levétel, csöcsörészés, 100ml-es limit riasztják el a terroristákat, hogy bepróbálkozzanak???? Nem értem a nyafogókat. Rengeteget repülök én is. Amikor cseszegetnek beszállás elött én is anyázok magamban, de megérkezni azért jó. :)

puncipöcögtető 2008.02.03. 16:28:00

hbe 2008.01.30. 13:34:55

Ugy latszik Bokor Gyuri terrorista-remisztgetese hatott egyesekre.
Talan hasonlitsd ossze, mekkora eselyed van arra, hogy a repulodon terroristak vannak, azzal hogy pl lezuhan a gep muszaki hibabol kifolyolag, vagy hogy autobaleset er.
Addig is csak nezd nyugodtan tovabb az eled talalt hireket, es fogyassz!

puncipöcögtető 2008.02.03. 16:33:25

nonok 2008.01.30. 20:34:32
amiota valami lame pilota megolt egy rakas embert a repulojevel, nem ertem miert engednek fel pilotakat a gepre

fejezzetek mar be a nyafogast

puncipöcögtető 2008.02.03. 16:47:26

gyerekek, ha a terroristak nagyon akarjak, egy vallrol indithato raketaval szarra lohetik a fel vagy leszallo repuloket szinte barhol a vilagon
pl. USA: ha sikerult tobb millio mexikoinak illegalisan bejutnia, egy raketaveto sem lehet nagy problema

Ariadne12 2008.02.04. 11:40:25

Mélyen egyetértek vajdaságival és a többiekkel, akik ellenzik ezt az egész átvizsgálós színjátékot. (Egy megjegyzés: a reptéri csöcsörészés "ruházat átvizsgálás", nem motozás, ez utóbbi ugyanis a testüregek vizsgálatát is magában foglalja. Ki tudja, lehet még tíz év, és ide jutunk :((...)
Munka miatt szintén gyakran repülök, és egyszerűen feleslegesnek tartom ezt a folyadékfelvivős korlátozást meg az ilyen szintű átvizsgálást. Sok hűhó semmiért, hiszen aki tényleg rosszat akar, az meg is fogja tenni, (sajnos) az emberiség terrorizmusra hajló része igen találékony, mindig kitalálnak valami újat...

Az egész eljárás megalázó, és rengeteg ember rengeteg munkaórája megy el globálisan ezekre az értelmetlen vizsgálatokra. Használjanak arcfelismerő kamerákat, beépített ügynököket, mászkáljanak robbanószerkereső kutyákkal a várókban, legyenek légimarsallok a gépeken, állok elébe. De ezt, ami most van, ezt ne, a 21. században nehogy ne találjunk már az egyéneket kevésbé zavaró és gyorsabb megoldást. Ja, persze nyilván a sok átvizsgáló berendezés, a duty free meg a benti automaták megnövekedett forgalma azért nem jött rosszul sem a reptereknek, sem egyes cégeknek világszerte, tehát érthető, hogy nem kapálóztak ellene.

Vegyész ismerős szerint egyébként ez a 100ml-es korlátozás semmit nem akadályoz meg, kellő ötletességgel simán találhatnak olyan megoldást, amivel elérhetik a céljukat a "gonoszok". Másrészt mindenféle cucc nélkül elég, ha a tenorista mondjuk feketeöves karatés, onnantól nincs is szüksége felvinni semmilyen fegyvert vagy robbanószert...

Tullamore Dew 2008.02.04. 13:52:15

crazymokus: Aztán ha egyik utadon mégis sikeresen robbant a terrorista, akkor te fogsz a Saturnus peremén ücsörögve leghangosabban kiabálni hasfájós bolygonkra, hogy mért nem szürték ki a felszállás előtt azt a csúnya ártani szádékozót.

pogacem 2008.02.04. 15:47:30

Az igazán húzós a következő: repülés Budapestre Chicagoból, Frankfurti átszállással. Security check Chicagóban, ahogy kell, majd még egyszer, teljes check Frankfurtban az átszálláskor. Miért is?
Ja, és a tengerentúli járatra fel lehetett vinni a tranzitban vásárolt innivalót, a német-magyarra nem. Éseztígyhogy?

Ariadne12 2008.02.04. 23:43:50

Tullamore Dew:
Nem azt mondom, hogy ne keressék a terroristákat, persze hogy keressék, de azért léteznek ennél kifinomultabb módszerek is, csak akarni kell(ene)...
Mert ez így nem túl hatékony (pl. tudok olyanról, akinek több úton is átcsúszott a kézipoggyászban lévő kisollója, bezzeg a fogkrémes tubust elveszik...) viszont nagyon sok ember nagyon sok idejét elpazarolja.
Miért nem lehet például sosem kábszer/robbanóanyagkereső kutyákkal flangáló emberkéket látni mindenfelé a reptéren? Miért nem lehet az emberi viselkedésben jártas szakemberekkel figyeltetni folyamatosan a tömeget kamerán át, és csak a gyanúsakat kiemelni? Nem vagyok biztonsági szakember, de még biztos ezernyi technikai vagy ötletes megoldás létezhet a veszélyes egyedek kiszűrésére, de egyszerűbb terelgetni az embereket, mint a birkákat...

Barci 2008.02.05. 15:01:20

Tényleg, járjál traktorral.
Multicég dolgozója vagyok..
Játszod itt magad, hülye pics@.
Amúgy a nyári menetrenddel ez szerintem megváltozik.
Jelenleg úgy néz ki, hogy 2 ellenőrzés van mire eléred a budapesti járat gét-jét FRA-ban, ha az a B terminálról indul. Van egy amikor bemész a tranzitba, és egy a gét előtt. A második szerintem nem lesz a nyári menetrendtől kezdődően. Ha C-ről indul a járat, akkor a csak egy vizsgálat van.
Amúgy meg "ne légy utas" (ahogy a repülős mondás tartja), és ha tudod, hogy egy cipőd mindig bejelez, akkor másikban menj, idd meg a kólád mielőtt odamennél, már a sorban vedd ki az öved, stb. Általában nem szoktak túl sokan lenni, persze előfordul az is hogy 1 órás sor van a tranzit bejáratánál, az szívás. De aki egy kicsit odafigyel, az láthatja, hogy mindig van a sorok bejáratánál egy szűkebb rész, ott is el lehet menni, amivel jelentősen csökkenthető a sorbanálás ideje (B1-60).

EÖ (törölt) 2008.02.12. 08:40:34

a koppenhágai reptéren a kolléganőmet nem azonos nemű motozta meg...

Fanatikus Oltás 2008.10.23. 10:36:35

uhh, de régi, de most jól elolvastam végig. Ángliában eccer régen megmozoztak. Nagyon. Az út története: dnbpekseg.com/plugins/blog_menu/blog.php?blog.65
süti beállítások módosítása