Valószínűleg napokig tartó, rosszindulatú, embertársainkat megalázó röhögéssel ajándékozott meg minket a Magyar Márkaszövetség, miután beszopták az egyelőre ismeretlen reklámügynökségük remek ötletét, és verspályázatot hirdettek. Igen, Szerelmes verset kell írni olyan márkákhoz, mint a Calogon, a Vanish vagy a Kométa sonka. Hadd ne elemezzük komolyan az ötletet, jöjjön inkább a felhőtlen szórakozás, a weboldalra ugyanis kiteszik a pályamunkákat. Ja, előtte még annyit, hogy ezt ki merték tenni nagy plakátokon a városba! Balogh Edit örök soraival kívánunk boldog szerdát: És miközben készülődöm / deód, spréd is előkerül / kenem jobbra, fújom balra / csípős szagom hopp, elmarja. A tippet és a fotót köszönjük BKV Figyelőnek, az ő levele zárja a hajtás utáni részt.


Horváth Márta ráébresztett arra, hogy a hidratálókrémmel nem ám dugunk, oszt kalap-kabát, hanem egy életre le kell szerződni. Na jó, stikában néha meghúzhatjuk a szomszéd tusfürdőt.

Horváth Márta

Szonett Niveámhoz

Ó, te drága Nivea!
Imádom minden formád,
Krémed finom réteget von rám,
Tusfürdőd oly habos s illatos,
Deodtól vagyok magabiztos,
Hajam samponodtól ragyog,
Kenceficéért csak feléd hajlok.

Niveám, kedvesem!
Örökké melléd szegődtem,
Veled egy életre szerződtem!

Haskó Pálné Ilona mintha egy görög szigetről érkezett volna, lanttal, esetleg lírával a kezében:

Haskó Pálné Ilona

Mosógépem sztárja

Calgon lett a mosóporom társa,A mosógépben együtt járják a táncot,
már évek óta,
Calgon nélkül,a barátjuk is, a fütőszáll, is tönkrement volna.

Csirmaz Edit talán a címadásban a legerősebb:

Csirmaz Edit

Imádlak Calgon

Imádatom tárgya, Te vagy Calgon
Ki a vizet lágyan tartod.
Mosok veled, s mosogatok
Fürdő s konyha veled ragyog.
Lehetsz gél vagy tabletta
A kemény víz magát megadja.
Ha gépeidnek jót akarsz
Használj Te is Calgont minden nap.

Azt meg alig merjük elképzelni, ahogy a puha törcsi fedezi Balogh Editet:

Balogh Edit

Szerelem első szaglásra

Reggelenként felkelek,
éltetőmet keresem,
Utam a fürdőbe vezet,
s szerencsére rádlelek

Beállok a zuhany alá,
testem kenem fel és alá,
Bársonyos lesz, jön a hab is,
jól indul hát ez a nap is!

Puha törcsi fedez engem,
lágy testkrémed lehengerel,
Nincs számomra lehetetlen,
kívánlak, ó, igen-igen!

És miközben készülődöm,
deód, spréd is előkerül,
kenem jobbra, fújom balra,
csípős szagom hopp, elmarja.

Orcámnak kis rózsája,
Krémednek aromája,
kényezteti szüntelen,
Pattanást így nem lelek!

Szeretlek én téged, édes,
veled telnek hosszú évek,
nem unlak meg sose tán,
légy hű hozzám Niveám!

Az egyszerű, punkos verselés kedvelői nyilván Szabóné Haskó Erika táborába fognak sodródni, nem véletlenül:

Szabóné Haskó Erika

Wu2 a samponom

Wu2 a samponom,
Sárga flakon tartalma a hajamon,
Ezzel mosom szombaton,
Hogy szép legyek e-napon.

Végül pedig jöjjön a Homár szerelmes verse, versenyen kívül:

Hogy elérjek a napsütötte Vanishig

Szokványos nyári éjszakának indult.
Sétáltam kocsmáról kocsmára.
Talán éppen a Nylonban ittam,
a HÉV-végállomás mellett, a Margit hídnál
(vagy azt akkor már lebontották?). Nem tudom,
lehet, hogy a Boráros téren.
Ezek a séták mindig
reggelig vagy épp két napig tartottak,
és akárhová vezettek.
Mindenesetre, valahol ültem, ittam.
(Akkor még akármit - kostolódó ifjúság.)
Még nem olvastam a kocsmákban,
nem, nem, még nem temetkeztem
könyvbe-újságba-Vanishbe, nem fixíroztam az asztal lapját.
Még nem idegesített fel, ha szóltak hozzám.

"Fizetsz valamit?" kérdezte egy dohánykarcos
nõi hang a hátam mögül. Fiatal hang volt.
"Kérjél Vanisht" - mondtam felé fordulva. Ötven
körüli nõ állt rézsút mögöttem. Letapadt,
koszmós, egykor világosbarna haj;
beroskadt íny, cserepes ajkak, vérágas
kötõhártya, aquamarin szemek[*],
megsárgult, fehér mûszálas pulóver,
barna nadrág, szemétben talált fehér strandcipõ.
Vanisht kért és sört, pikolót. Ízlését nem vitattam.
"Eljövök egy huszasért" - mondta. Ezen meglepõdtem.
Az ár - árnak - képtelenül alacsony volt (már akkor is).
Ismertem a Rákóczi téri kurzust. Húsz forint az nem ár.
Másrészt a nõ nem állta volna meg a helyét
a Rákóczi téren, sõt semmilyen téren.
Az lett volna a logikus, hogy ha akar valamit, õ fizet.
De sokkal többet. Márpedig akart. "Gyere,
akarom" - mondta -, "nagyon szeretnék."
Soha nõt nõiességében megbántani nem tudtam
(hacsak nem kifejezetten ez volt a célom).
No de hogy... Mentem; úgy éreztem: Vanish.
Hiszen ûzött voltam és zavaros,
mint a fölkavart iszap akkoriban, és
csak ezekben az "Eszpresszókban", "Büfékben"
érezhettem némi álfölényt
a nélkülözés és hajléktalanság valódi nyomorultjai között.
Sokáig vonszolt egy hosszú utcán, hozzám bújt.
Ez kínos volt, de szerves része a törlesztésnek.
Átöleltem,
egy pincében kötöttünk ki, nagyon sok lépcsõt
mehettünk lefelé valami nem tudni honnan
derengésfélében.
Az ágy. Befilcesedett vatelindarabokból összekotort alom.
Nem vetkõzött, csak megoldotta, lejjebb tolta magárol a nadrágját.
"Így szoktam meg, ha Vanish alatt dugok"
- mondta közvetlenül. Nem volt ellenemre,
magam is csak a legszükségesebb mértékben,
meg a zakómat dobtam le - inkább legyen koszos, mint gyûrött.
"Csókolj meg." Hát igen, ez elkerülhetetlen.
Avas Vanish-szaga volt, ajka pikkelyes, nyelve,
szájpadlása száraz, mintha egy üres szardíniásdobozban
kotorászna a nyelvem - mindjárt fölvérzi az éles perem.
Rettegtem, hogy menten a szájába hányok,
ettõl viszont röhöghetnékem támadt,
ömlöttek durva bõrére a könnyeim, amíg
ura lettem a perisztaltikának. A lába köze
szûk, száraz. Alig tágul, alig se nedvesedik.
"Várjál" - mondta, és belevájt ujjaival
egy megkezdett Vanishbe, magába maszírozta,
aztán még egy adagot.
"ENNI is fog még ebbõl?"
"Meg tudom mosni valahol magam?" - kérdeztem késõbb.
Egy csõcsonkra mutatott. A víz kilövellt, merõ
Vanish lett a nadrágom, mintha behugyoztam volna.
"Ez is hozzátartozik" - mormoltam. Egy ötvenesem
volt még. A fejét rázta: "Mondtam, hogy egy
huszas, és ez nem az ára. Én akartam, a huszas
meg egyszerûen kell." "Akkor adj vissza" - mondtam -,
"értsd meg, nincs huszasom." "Hülye vagy"
- mondta - "ha vissza tudnék adni ötvenbõl,
nem kéne a huszasod" - mondta logikusan.
És a következõ pillanatban elaludt nyitott szájjal.
Vállat vontam. ("ha ilyen büszke vagy"),
zsebre gyûrtem az ötvenest, megtaláltam a Vanishem,
és botorkáltam fel a lépcsõn.
Hogy elérjek a napsütötte sávig,
hol drapp ruhám, fehér Vanishem világít,
csorba lépcsõkön föl a tisztaságig,
oda, hol szél zúg, fehér tajték sistereg,
komoran feloldoz, közömbösen fenyeget,
émelygés lépcsei, fogyni nem akaró mínusz-emeletek,
nyári hajnal, kilencszázhatvanegy.

--------------------------------------------------------------------------------
[*]Hülyeség. Aquamarin szemed neked van.
A nõnek? Mit tudom én.
Mint gálicos kádban a Vanish?
Csak akarok valamit ajándékozni annak a szerencsétlen párának,
mondjuk a szemed színet, meg egy ritka szót,
hogy ne legyen olyan undorítóan elesett,
magam pedig legyek valamivel megérthetõbb.

Ez pedig Don B verse az IKEA-hoz, hasonló nyomvonalon:

Zakatol a szentcsalád  
Isten tömi Máriát,     
József nem tud elaludni,       
keres valami piát.     
Nem lel, felkel. Pizsamára     
húz fel inget és gatyát,       
lemegy a Háromkirályba,
hogy egy fröccsöt legalább - - -       
- - - "Megint Isten?"  
- - - "Megint Isten?"    - - - "Az hát, megint."       
Sóhajt, nagyot húz, és legyint:
- - - "Különben,       
múltkor kivertem a huppot.     
Ha az orrom előtt dugtok!      
- - - de így megmondtam a Marinak,     
legalább tartsad a pofád,      
úgyis szól mint a földrengés   
mindig az a rohadt ágy,
inkább - de komolyan! - aszondom       
keresd föl az IKEA-t!

BKV Figyelő pedig ezt írta, sorait értelmezzék pályázati felhívásnak!

Tegnap délután lőttem ezt a képet az egyik budapesti buszmegállón lévő plakátról. Kíváncsi lennék, a kommentelők milyen szerelmi verset tudnának írni a níveának vagy az akció más résztvevőinek. (kalgon, bónux, kométa sonka stb.)