Tékozló Homár

Orrtúró combinós a BKV 2008-as naptárán

2008.02.08. 09:10 | szily | komment



Bruhaha, szerencsétlen BKV olyat művelt, amihez hasonlót hibát a magyar nyomtatott reklámtermék-történetben a ma már teljesen elfelejtett Palotás "Propellernyakkendő" János vállalkozó követett el. Az őt ábrázoló óriásplakáton ugyanis retkes volt a körme. A 2008-as BKV-naptáron a Combino vezetője azt csinálja, amit még a csoportszex felszabadult kedvelői sem szoktak egymás előtt csinálni. A beküldő Geri azon lamentál, ez vajon belefér-e a "mozgás szabadsága"-szlogenbe. Nem tudjuk eldönteni, igazából napközis korunk óta, amikor felmerült a kérdés, hogy az orrtúrás vagy a fülpiszkálás a gusztustalanabb. Amúgy is, olyan ez, mint a törvény, miszerint ha egy focistát közeliben mutatnak, reflexszerűen turházni kezd. Levél hajtás után.

A BKV repiajándékok újabb gyöngyszeme az orrtúros combinóvezető az ajándék naptár hátsó borítóján lévő fényképen. Tudom, hogy kevés a pénz és csak egy fotóra volt keret a BKV-nál, de azért meg lehetett volna várni a következő vilit. Egyébként kisfiamat aki jelenleg buszvezető vagy villamosvezető szeretne lenne, mint minden kisgyereket néha nehéz papírzsepi használatára rávenni, de ezek után nem tudom mi lesz. Vagy ennek üzenete van? Bár a BKV szlogenje a "A mozgás szabadsága." ebbe pedig ez is belefér. Szerintetek?

Geri

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

elwood 2008.02.08. 09:14:20

Amíg az elsőző igénytelenek az orrkat turják megkérdezem.

Hol az orra a képen ?

»P.H.M.« · http://setlist.blog.hu 2008.02.08. 09:14:31

gratulálok. ilyet a pénztárakban osztogatnak vagy tizescsomag zsepit is adnak mellé?
(amúgy a lapozás more nem működik)

betépett felhasználó 2008.02.08. 09:19:42

JEEE, nemcsak hogy vakondkodik az orraban, de jobb keze csonkolt.
HUuu, es ha jobban megnezem, laba sincs!
Biztos, hogy van orra?

annamacska 2008.02.08. 09:30:41

Ház, ez cudar gusztustalan. Válthatnánk témát? Egy új topic pölö?

köpőcsésze 2008.02.08. 09:33:50

Bocs. Nem tudtam, hogy fényképeznek!

valuka · http://www.borkem.hu 2008.02.08. 09:39:26

A 2009-es naptárban ne legyenek ennyira visszafogottak a BKV alkalmazottak. Szerintem nyugodtan álljanak a fényképezőgép elé egyéb testnyílásaikat turkálva. Ez sokat dobna a BKV imidzsén.

grafitmacska 2008.02.08. 09:39:36

Macskatesó! Te itt?:))Nem lesz új téma, amíg ezt is el nem visszük más irányba, mint tegnap!

Secnir 2008.02.08. 09:40:50

mennyibe került ez a naptár? hány kézen ment keresztül, mire kiadták? azok az emberek mennyi jutalmat kaptak a naptár készítéséért?
ha egy mód van rá, szeretném ezt a pénzt egy összegben megkapni. építkezem, és az elég volna a ház befejezésére...

Kisangyal 2008.02.08. 09:41:10

Jajj deszép villamos :)

elwood 2008.02.08. 09:43:09

Ekkora legendát egy kivehetetlen képről ...

Biztos Batz papucs van a lábán, jobbkézzel a Palkovicsné laptopján gépel, a kertből lopott létra meg jól látható az ablaktörlő mögött ...

Tessék legalább Photosoppal egy orrot tenni a keze mellé egy korrekt álhírhez.

Secnir 2008.02.08. 09:43:23

"valuka · www.borkem.hu 2008.02.08. 09:39:26
A 2009-es naptárban ne legyenek ennyira visszafogottak a BKV alkalmazottak. Szerintem nyugodtan álljanak a fényképezőgép elé egyéb testnyílásaikat turkálva."

volt már itt ilyen poszt. vagy hasonló. csak más testrészeiben turkáltak.
illetve folyamatosan turkálnak, ha a pénztárca testrésznek tekinthető...

Kisangyal 2008.02.08. 09:48:12

Ezek után a gyerek nem fogja használni a zsepit, mer: a villamosvezetöbácsinaksekell! Bibibáááá!

szkuli 2008.02.08. 09:49:47

már nem azért, de aki ebből kinézi, hogy az orrát túrja, annak nagy képzelőereje van...én még azt sem látom, hogy merre néz...lehet hátrafelé, és közben a tarkóját vakarja.

Kisangyal 2008.02.08. 09:51:29

Hát nem látja senki, hogy csak a bajszát pödri szerencsétlen?

lókupec 2008.02.08. 09:52:39

Én csak azt szeretném mondani, hogy mikor mi idejöttünk a Kárpát-medencébe, az éjszaka ellopták a románok a lovainkat.

PTibor (törölt) 2008.02.08. 09:55:25

Ha nem az orrát túrja, akkor épp egy cigit emel a szájához. Melyik a jobb?
Tény, hogy ez a kép nevetséges, pláne ha ezt egy egész oldalon közölték valahol :)

Taktikai Reset 2008.02.08. 09:56:03

Szerintem sem az orrát túrja, csak az arcára száradt fikát próbálja letépkedni.

A LOVAK 2008.02.08. 09:57:08

lókupec!

A románoknál vagyunk, gyere értünk!

Kisangyal 2008.02.08. 10:02:12

Hiába büvölöm a képet, ez tényleg fikázik.

seron (törölt) 2008.02.08. 10:05:36

biztos piros a lámpa. ott mindenki túrja az orrát.

grupi 2008.02.08. 10:14:19

De ez legalább nyakkendőben van, tehát kultúrált, meg neki benne van a jegyárban, vagyis fizetik.
Csak ne dobja ki, vagy le, mert azzal szennyezi a környezetet, netán a járművet.

tundrazuzmo (törölt) 2008.02.08. 10:19:19

Láttam már fényképeket, ez a kép nem a legjobbak közé tartozik. Egy combinot sokkal jobb pozícióból is lehet fényképezni, mondjuk kanyarban.

Csak hát a tervezés nélküli kapkodás, ugye. Játsszuk le:
- Jocikám, kész van már a kép a naptárhoz?
- persze főnök, itt egy sorozat, combinok minden pozícióban, gyönyörűek nem? Három napig fotóztam őket napsütésben, kanyarokban.
- Ok Jocikám, de mostjuteszembehogy nincs ezek között a számozott villamosok között 2008-as számú is? Pont jó lenne egy 2008-as naptárra! Érteeed?
-Van kép főnök, csak az ótvar lett, alig látszik valami a villamosból, szürke az egész, ráadásul a Tibi túrja az orrát a fülkében... Miért nem szóltál, hogy a 2008-as számú villamost fotózzam. Ráálltam volna, tuti képek lennének...
- Nem baj, mostmár mindegy, ezt rakjuk bele, mert 2008, és kész. Jó lesz ez a paraszt utazóközönségnek!

Hát valahogy így történhetett.

Perillustris 2008.02.08. 10:21:29

Raadasul, ha jol latom, eppen racsukta az utolso ajtot egy utasra!

optipista 2008.02.08. 10:21:52

Egyébként ha már itt tartunk. Mi a jelenleg illemszabályilag is rendben lévő beleszáradt-csimbók-eltávolítás társadalmilag elfogadott normája? Merthogy kifújni nem lehet, az biztos.

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.02.08. 10:22:12

Háhá :DDD A lényegi részletek :DDD hány százezer példányban nyomtatták vajon fikajanit? :DDDDDDD

betépett felhasználó 2008.02.08. 10:24:47

optimista:
ez a megoldas!
subba.blog.hu/2008/01/29/orrszivas


--------
a combinos foto akkro keszult, mikor a gep letepte a felsovezeteket. Nem sok ido volt megkomponalni a storyt.

Secnir 2008.02.08. 10:27:05

namost én is kinagyítottam a képet.
tévedés az egész.

ha jobban megnézitek, akkor a bal kezének hüvelyk- és mutatóujját összecsippentve piszkál valamit az orránál. Sokéves tapasztalatból mondom, hogy az ember egy orrlikába kettő darab ujj szorosan összefogva nem fér bele. Tehát a Homár (és geri) meglátása téves.
Én a mozdulatból, és a sofőr elkínzott arcából csak arra tudok következtetni, hogy a sofőr az orrszőrzetének egy túlméretezett darabjától (amely csiklandozhatta az alsó ajkát) próbált meg megszabadulni. Erre utalhat az a tény is, hogy erősen kapaszkodik közben jobb kézzel, illetve az összehúzott szemöldök is (mindannyian tudjuk, milyen fájdalmakkal jár egy azaz 1 db orrszőrzet eltávolítása is).

Kérjük az update-et a commenthez.

Kisangyal 2008.02.08. 10:27:41

És vajon Fika János tudja, hogy milyen hires ember lett? :DDD

Pepin bácsi 2008.02.08. 10:28:24

Cigarettázás közben pödri a bajszát és még az orrát is túrja. Muszáj egyszerre csinálni, hiszen csak egy keze van.

Kisangyal 2008.02.08. 10:30:00

"Sokéves tapasztalatból mondom, hogy az ember egy orrlikába kettő darab ujj szorosan összefogva nem fér bele."

Neked lehet, hogy nem, de neki belefér :DDD

epécske 2008.02.08. 10:32:08

Én úgy látom, a hátsó fogai közül próbálja kikaparni az ebédre megevett marhapörkölt maradékát...

Kisangyal 2008.02.08. 10:32:20

Különben a becsületes neve nem is Fika János, hanem Fika Sándor, beceneve: Söndör.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.02.08. 10:36:29

szerintem ez mind hülyeség!

az utca túloldalára integet kicsit esetlenül, mert meglepődottségében hirtelen integetni is elfelejtett. ugynis az eredeti képen tökéletesen látszott (csak a bkv megfotosoppolta) hogy ott akkor éppen szindi lauper sétált. csak aztán kócos volt a haja kicsit a képen ezért kivágták.

Kisangyal 2008.02.08. 10:37:08

Söndör barátunk csak a nyárra gyur, mert tölcsér helyett noziba kéri majd a fagyit, igy szabad lesz mindkét keze és gyugodtan tud majd villanyost vezetni. Tehát a mi érdekünkben cselekszik! Ti meg itt fikázzátok... Cccc

mi sokan 2008.02.08. 10:43:09

mi van mááá... iszen mindenki turgya..
van aki a zorrát
van aki a földet
van aki mások zsebét
szerintem aki nem turgya az monnyon le

mi sokan 2008.02.08. 10:44:55

a lovak turják?
itthol?
kinn romániában?

úrilány 2008.02.08. 10:46:45

én is a hetyke magyar legény helyke bajuszpödrése mellett szavazok - ihaj!

skribler 2008.02.08. 10:49:24

Szerencsétlen ember! Egy életre el van intézve egy ilyen fotó miatt.
Én biztos perelnék a helyében. A BKV-t Szilyt, mindenkit. Erősen csodálkoznék, ha ez alapján a fotó alapján a bíróság tényként állapítáná meg, hogy túrta, a személyiségi jogokról meg nem is beszéltem.

labi 2008.02.08. 10:54:20

Szerintem a bajuszát pödri. :)

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.02.08. 11:20:58

a háttérben ti nem látjátok a sofőr mögött? mintha egy szamár egy nőt kúrna a combínón...

fidel kaszkó (törölt) 2008.02.08. 11:31:12

az a dudor a nadrágján a térde, vagy ennyire izgató orrot túrni?

Kisangyal 2008.02.08. 11:34:56

fidel kaszkó,
Az a kalauz néni!

gyuribacsi 2008.02.08. 11:52:38

Mé kell bkv-s naptár kétlábúnak?

mobilus 2008.02.08. 11:53:40

Rosszindulatúak vagytok mind. csak a bajszát pödri...

Mokele-Mbembe 2008.02.08. 11:54:03

Szegény jóember, csak a mikrofonba próbálta belevakkantani a következő megállót, aztán mit kap az arcába... igaz, legközelebb ellenőrzi, hogy a kezében van-e az a mikrofon, mielőtt beszélni kezd

Szombat! 2008.02.08. 11:56:32

Kijelentem, hogy recece!

szkaccsotjeggel 2008.02.08. 11:57:40

Hurrá Torpedó: csak nem a Lendvai Ildit 1 öszvér??

gyuribacsi 2008.02.08. 11:58:13

Amúgy meg épp az imént emelte ki a belgyót, és a fotózás miatt van ez a tétova mozdulat. Amint túlmegy a fotóson, lenyeli. Vagy nem.
Magánügy.

Továbbra sem értem, ha má' bkv, miért nins Demszky a négyesmetrósínre kötözve rövid tüdőtopban, vagy fémoszlopra csavarodva egy medve méretű átlagellenőr, mondjuk kétszással a tangájában. Ezt a remek szolgáltatást nehéz lesz szimpla fikázással eladni.

fidel kaszkó (törölt) 2008.02.08. 11:58:52

arra gondolni sem merek, hogy esetleg a mikrofont próbálja belevakkantani az orrába

Dr.Mervin kormánybiztos (Afrika Cárja) 2008.02.08. 12:00:39

Elwood!
"Hol az orra a képen ?"
Az ujja körül...

Kajla Minósz (törölt) 2008.02.08. 12:07:01

két ujjal, ugyan. ez már az a fázis, amikor kifelé húzza.

perecember 2008.02.08. 12:15:50

Csak fikázza a fikázást, aki sose szokott az orrába túrni amikor azt hiszi hogy nem látják, vagy sose csippenti le a rászáradt szarcsimbókot a körmével a seggszőrzetéről... (na ilyet még én sem csinálok)

joci19 2008.02.08. 12:32:57

szerintem a bajszat csavargatja

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.02.08. 12:33:15

Az meg már fel sem tűnik senkinek, hogy a műszerfalon van a lába? Balra láb, jobbra túr. Vagy fordítva, mert rendezői. Cuki kis turkálós farmer :D

BiG_ 2008.02.08. 12:52:21

Közös vilivezetőnek túrott az orra.

Hol gyukszanak az orrtúrók?


Üdv!

joa 2008.02.08. 12:52:43

odafotosoppolhattak volna egy cigit. az legalább nem undi

huta9020 2008.02.08. 12:53:32

A keze fölött az az izé a szeme?
Akkor már csak azt nem értem, hogy hol van a szája. Lehet hogy földönkívüliek vezetik a Combino-kat?

Vidocq001 2008.02.08. 12:54:26

Nem is tudtam, hogy az orra állmagasságban van..

gyüttment 2008.02.08. 12:55:16

mi baj ezzel? végre 1 életszagú reklám...
ezekben a reklámokban meg finganak a büdösszájúak:
napielet.hu/napi/rovat/reklama/1235/a_szam_szelen_csorgatom_a_nyalat

Pter 2008.02.08. 12:56:50

Ez sem rossz, de az MSZP-s Szigetvári Viktor jobb! Vagy bal? :)
Perecember gratula! Ez jó undi volt. :)

Jenyei 2008.02.08. 13:06:23

Ezt az ellopott lovas kínos szöveget már sokadszorra olvasom, a legkülönbözőbb témáknál. Van ennek valami értelme, vagy aki írja annak mindig csak ez a hülyeség jut az eszébe?
Engem nem zavar, jó látni hogy ilyen emberek is vannak, nem vagyunk egyformák.

dr. Wilbur Swain 2008.02.08. 13:15:11

kicsit olyan, mintha egy könycseppet maszatolna szét az arcán - és így már egyből passzol a BKV siralmas helyzetéhez
vagy a már elmített bajuszpödrés is lehet, csak a bajsza nem látszik :)

Labancz 2008.02.08. 13:26:05

Mindenki szegény BKV-t és a BKV-sokat piszkálja. Ők meg az orrukat. Na és?! Van rengeteg problémájuk nekik is. Tudjátok mennyire fáj, amikor a megszáradt fika rátapad a szőrszálakra és csak szőrrel együtt jön ki!? Még olyan is van, hogy a fájdalomtól akkorát tüsszent az ember, hogy csupa osztriga lesz a Combino ablaka. Belülről!

májgeriberi 2008.02.08. 13:29:35

Fikázott majd jutalmul megette.
Fincsi.. :D

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.02.08. 13:38:55

Orrot túrni nem szégyen, ha tiszta a kezünk!

Dr Kangörény 2008.02.08. 13:39:20

Nem fikázik, hanem a bajszát pödri!

keke80 2008.02.08. 13:47:27

Torkos csütörtök alkalmából öt is átverték, oszt éhen maradt szegény... A kenömájas szendvics uzsira meg már rég elfogyott...

Nooormális 2008.02.08. 13:52:00

Szó nincs orrtúrásról, emberek. Egyszerűen csak a megállókat bemondó szerkentyűt működteti. Lásd még:

Monty Python: A férfi, akinek magnó van az orrában

www.youtube.com/watch?v=M0gzQS4w1sc

2008.02.08. 14:04:13

Egyébként tök gáz a dolog, mert maga a naptár az első izlésesnek teiknthető, és egyben használható bkvs naptárok között van, eltekintve a képtől :-(

SzL

faxniska 2008.02.08. 14:25:30

Fúúúúúú!!! Azta gusztustalan réz/ortúró/angyalát!!!!

Ezzel a csudaszép naptárral aztán most nagyon nagyot arat a békávé!!!

Na de kinek kell békávés naptár???

Főleg ilyen???

faxniska 2008.02.08. 14:29:06

ahogy egyre-jobban nézegetem, ez a kép egy öngól. legalábbis szerintem...
orrtúrás, lábfelpakolás...
kritikán alúli...

én a békávé helyében bezúzatnám

habááááár.....nekik ez is jó, ez is egy profil...

speciel 2008.02.08. 14:42:22

Nem kell fikázni szegényt.
A ZÖLDSÉG fontos kiegészítő táplálék.

nekem gyanus volt mar az elejen is... 2008.02.08. 14:51:43

a bajszát pödri. vagy a felső hidját igazitja. nem 100%, hogy orrot tur.
csak 95 :)

kismandala 2008.02.08. 15:07:25

Én ennél sokkal gusztustalanabbat láttam a Ferenc krt-on a múltkor. A csávó egy qrvanagy sárga gennyes pattanást fröccsentett ki éppen egy koszos taknyos ruhazsebkendőbe.. pfujj

fakkjú 2008.02.08. 16:46:21

de a Kiricsi Karola akkor is jóóó nőőő!

Kisangyal 2008.02.08. 21:51:49

De ki az a Kiricsi Karola?

Rák Attantam 2008.02.08. 23:12:45

Még, hogy fikázik! Felületes, apróságokon fennakadó társaság vagytok!
A lényeget bezzeg nem veszitek észre...

Ez a felelőtlen ember úgy vezet, hogy NEM FOGJA A KORMÁNYT!

forumuser 2008.02.09. 02:04:32

Milyen kormányt...?
Amúgy szerintem is orrszőrt tépked. Vagy orrot vakar, kívülről.

Kisangyal 2008.02.09. 07:46:13

Áááhh, orrot nem igy szokás vakarni.

Rák Attantam 2008.02.09. 10:57:07

vérmacsek, milyen kormányt? Állítólag ezek a Siemensek nem igazán szeretik a magyar környezetet és minduntalan a sínekről leugrálva rohannának haza a teremtőjükhöz.
Muszáj volt rájuk kormányt tenni.
Egyébként tudod te, hogy milyen nehéz az összes kereket rajta tartani azokon a vékony síneken? Ez meg itt fél kézzel az orrtájékát túrja... Felelőtlen ember. :)

fakkjú 2008.02.09. 14:03:06

Kiricsi Karola néni a békávé szóvivője és jóóóóó nőőőő!

venuswoman · http://sorozatdara.blog.hu 2008.02.09. 14:25:00

istenem ez cs a tipikus szarrágás, h na akkor fikázzuk (muhaha szószerint) a combinot, most én se mondom, h hűdejó, de kicsit uncsi téma. ráadásul lehet cs megvakarja épp a pofiját, ez a kép olyan szinten pixeles, h ez cs a rosszindulat, gyerekek ^^ amúgy meg akkor mi van, ha túrja az orrát, cs egy villamost vezet, nem adományt gyűjt a duna palotában a rákos seggű kutyáknak...

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.02.13. 11:49:49

Szerintem meg a seggében turkál a bácsi (csak neki a feje helyére nőtt).

kellene csinálni egy kampányt a vilinger pilótájának felkutatására :D
süti beállítások módosítása