Tékozló Homár

Re: Adósságrendezés a Budapest Banknál

2008.02.20. 09:44 | jackyll | 35 komment
Krone múlt héten már a második törlesztőrészleténél tartott a meg sem kapott hitelével, aztán 5 hónap tökölés után a Budapest Bank váratlanul elnézést kért, és még azt is megígérte, hogy visszafizeti az értékbecslés díját:
Írtam múltkor az adósságrendezős kalandunkról. Kiderült azóta, h nem a Budapest Bank, hanem a földhivatal ült rajta még egy hónapot, de megértették a hisztimet. Most úgy néz ki megvan a pénz, sőt! Ezt a levelet kaptam a banktól:

Tisztelt Ügyfelünk!
 
Sajnálattal értesültünk 2008.02.11.-én, elektronikus úton tett jelzáloghitellel kapcsolatos bejelentéséről, melyre a következő választ szeretnénk Önnek adni.

Bejelentése kapcsán megvizsgáltuk az Ön hiteligénylésének folyamatát. Mindenekelőtt köszönjük szíves türelmét amit Bankunkkal szemben tanúsított panaszának kivizsgálása során, valamint szíves elnézését szeretnénk kérni az okozott kellemetlenségekért. A kérelem elbírálása alatt előforduló adminisztrációs hibák miatt Bankunk az Ön által megfizetett értékbecslési díjat magára vállalja, annak értékét az Ön folyószámláján jóváírja.

Értesítjük, hogy a szerződésben rögzített folyósítási feltétel a Budapest Bank jelzálogjogának az ingatlan tulajdoni lapján történő széljegyes feljegyzése.

A bejegyzés minél előbbi elintézése érdekében Bankunk felvette a kapcsolatot az eljáró Földhivatallal. Örömmel tájékoztatjuk, hogy a folyósítási feltételek maradéktalanul teljesültek, így Bankunk gondoskodik a folyósításról. Tájékoztatjuk továbbá, hogy a kölcsön folyósítása előtt Bankunk részére törlesztés nem történik. Levelében azonban két törlesztőrészlet megfizetését említette. A csekken történő befizetésből következtethető volt, hogy a Biztosító felé fizetendő biztosítási díj megfizetését említette. Az egyeztetés érdekében Bankunk felvette a kapcsolatot partnerével, az ING Biztosítóval.  A visszajelzés alapján az első esedékes díj került eddig befizetésre. Tájékoztatjuk hogy, a Banknak fizetendő kamatfizetés a folyósítás után kezdődik.

Szeretnénk biztosítani arról, hogy a Budapest Bank Nyrt. minden dolgozója maximális mértékben törekszik Ügyfelei udvarias és színvonalas kiszolgálására. Panasza azonban arra készteti Bankunkat, hogy a jövőben még nagyobb hangsúlyt helyezzünk az ügyintézésünk minőségére.

Szeretnénk megköszönni észrevételeit, hiszen az ilyen visszajelzések képezhetik alapját  annak, hogy együttműködésünk Ügyfeleink megelégedésére szolgáljon.

Továbbra is készséggel állunk rendelkezésére.
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mokele-Mbembe 2008.02.20. 09:46:04

Gyors vagyok, mint szélvész

Dilbert 2008.02.20. 09:46:07

O...meg nem tudok hozzaszolni. Mindjart elolvasom :)
De igy elso lehetek...vagy nem?

Láma 2008.02.20. 09:49:27

3. Ez így egész korrekt levelke..

Secnir 2008.02.20. 09:50:51

hö, ez szép.
így kerek az élvédő :)

Pepin bácsi 2008.02.20. 09:56:53

hetedik adósságrendező ?

2008.02.20. 10:05:06

Most ezt nem értem...
Hogy lehet törlesztőrészletnek nézni a biztosítást??!

Dilbert 2008.02.20. 10:11:53

Hm...en sem ertem a biztositasos reszt...
Amugy egy kedves level BB-tol. Legalabb probalkoznak.

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.02.20. 10:18:49

Hitelgazdaság, az van. Saját tök-e van é?

szellem 2008.02.20. 10:40:28

Összeesküvés. A mindenkori kormányok lepaktáltak a bankokkal, hogy nem buzeráljék őket az irreális profit miatt, amit sehol máshol a világon nem tudnak elérni az anyabankok, cserébe a bank minden parasztnak ad hitelt, hogy adósosdjon el a fäszba és utána meg be lehet kussolni és el lehet menni szavazni valamelyik kötsögre 4 évenként, de addig pofádat befogod és fizeted a hitelt. Utcára nem mész, mert beverik a fejed, félted a családod, a munkád, mert ha nem fizeted a hitelt, a szäros gatyádat is elveszi a bank... Köszönöm a szót.

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2008.02.20. 10:40:29

Valószínűleg VALÓBAN a biztosítás a tőke törlesztője. Kombinált hitelről lehet szó, ahol a bank felé csupán kamatot és kezelési költséget, a biztosító felé pedig magát a tőketörlesztést kell fizetni (a biztosító időszakonként ezt törleszti elvileg a hozammal együtt a bank felé). Ilyenformán teljesen mindegy, hogy biztosítási díjnak hívjuk, vagy törlesztőrészletnek ugyanarról beszélünk és ugyanúgy az ügyfél pénztárcáját terheli a dolog.

LightBringer 2008.02.20. 10:53:03

Én is az ING felé fizetem a tőkerészt, amit majd a 30 év lejárta után a hozammal együtt átutal a számlámra, abból levonják a felvett hitel tőkerészét, a többi marad a számlán. Egyébként nekem pl. semmi gondom nem volt a BB-al eddig. Néha kicsit megkukul a netbank, más nem szokott gond lenni.

punpa 2008.02.20. 10:56:34

Emese: "Olyan ügyfélszolgálatot hozok létre, ami azonnal válaszol az ügyfelek panaszaira és még a homárt is olvassa"
Igi:"Emese, jöjjön velem...."

Grafit Macska 2008.02.20. 11:02:46

sziasztok!
Tagtársaim! Hol vagytok???

Céadaoin (user ID 44540) 2008.02.20. 11:14:39

Szép napot mindenkinek!

Sejti valaki, mi jön az után, hogy "jöjjön velem..."?

Mokele-Mbembe 2008.02.20. 11:30:10

Céadaoin 2008.02.20. 11:14:39
Szép napot mindenkinek!

Sejti valaki, mi jön az után, hogy "jöjjön velem..."?

Hogyne.

"... Térdeljen a cipőmre, és szeressen!"

Különben hogyan másképp magyarázod, hogy a csaj még átjut a biztonsági őrön?

Gumidomino 2008.02.20. 11:31:47

és a második "törlesztőrészletet" hova utalta?
remélem nekem.

Pepin bácsi 2008.02.20. 11:34:54

Mokele: látom, hogy tanult ember vagy !
Nem vagy CSK tag véletlenül ? :)

marsellus wallas (törölt) 2008.02.20. 12:17:08

11.-én


NEM KELL PONTBAZMEG..

ennyi bunkót!!!!


fuj

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2008.02.20. 14:11:24

Amúgy a fujt biztos így írják? Régen olvastam pfuj-t is.. vagy az a régies írásmód? Amúgy tök jó dolog olvasni a nyelvtani, nyelvhelyességi problémákat egy blogon..

A biztosításért a pénz az azért jogos asszem, mert ilyenkor is van szolgáltatás: ha elpatkol a kliens a biztosító kifizeti a banknak azt a pénzt amit a kedves elhunyt (örököse) felvesz. Szóval rokonok irány a cián, puska, kötél, kés, fékcső elvágás.. lehetőleg egyszerre ;-)

Amúgy durva, de nem jut eszembe több gyilkolási mód.. sikertelen gyilkos-e vagyok?

A BB-ről én mindig a balatonboglári borokra asszociálok :) Amúgy a Budapest Bank olyan amerikai cég ami csak hazánkban szolgáltat? Tök jó nemzetközöség

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2008.02.20. 14:15:07

Kíváncsi lennék, hogy milyen levelet írt volna az O-péké.. bár.. inkább nem.

Az adósságrendezésről meg mindig a behajtó cégek jutnak eszembe. Arról meg az origami. Arról meg az orál-gumi... Szóval a kölcsön az olyan szopás, ahol a végén mindig az ügyfelet batzák által (gumival) ?
jól-e vezettem-e le-e? ;-)

Zsirparaszt 2008.02.20. 14:36:29

No. Megyek át a BB.hez?!?

jesszumpepi (törölt) 2008.02.20. 16:25:31

sambala az asszociációkirály :-)

kérdések órája 2008.02.20. 17:08:08

Szívesen megnézném Emesét magas sarkú papucsban, ahogy csattog benne a kicsit bőrkeményedéses sarka. Titkárnőmnek felvenném.

o_tee 2008.02.20. 18:25:55

Egész korrektnek tűnik a bank hozzáállása, csak az a baj, hogy a kedves ügyfél 5 hónapot már várt a hitelre.

Mics Bjukenen hadnagy 2008.02.21. 12:21:45

Debazmeg minek veszel fel még egy hitelt azért, hogy kifizesd az előző hiteled??? Már bocs, de mekkorát fogsz bukni az ügyön!!! Ez a legnagyobb idiótaság!!! Hitelből törleszteni a hitelt...vadafakkk!!! Inkább ne vegyetek plazmatévét, házimozit, pléjsztésönt...

VilMarci 2008.02.21. 17:02:18

Hitelt törleszteni hitelből... brr...

Egyébként meg:

"Bankunk részére törlesztés nem történik"
"az első esedékes díj került eddig befizetésre"
Mi a bánatos lóheréért nem lehet rendesen, magyarul írni?
"Ön nem bankunknak fizetett törlesztőrészletet, hanem a biztosítónak fizette meg az esedékes díjat."
Csak hogy egyértelmű legyen, ki kinek mit (nem) fizetett.

Kifordított kacagány 2008.02.22. 13:01:32

azért kiváncsi lennék, hogy milyen levelet küldött volna a bank akkor, ha nincs megszellőztetve a dolog.
kérem a következő panaszost, hogy csak azután hozza itt nyilvánosságra a panaszát, miután túlvan már az udvariassági levelezéseken.

amúgy ez az eljárás a bank részéről(mármint ez a panaszkezelés és nem a korábbi linkeskedés) még az én tetszésemet is megnyerte
süti beállítások módosítása