Tékozló Homár

Nyilvánosan megszégyenítjük a paraszt toyotást

2008.03.06. 11:02 | szily | komment

Négy órán át állt a parkoló autók előtt keresztben a bunkó autós a Bimbó úton, csakhogy most legalább kicsit ráfaragott, mert lefotózták és legalább a rendszámát kitesszük, hátha látja, és rosszul érzi magát, és legközelebb nem csinál ilyet. Hidegvérű, keménytestű állatok vagyunk, de az ilyen alakokon mi is fel szoktuk húzni magunkat. Sztori és még több jó fotó hajtás után. Ja, és elnézést, de kedves és felháborodott levélírónk a viccbéli asszonyra emlékeztet kicsit, aki meséli, hogy tegnap sikoltozást hallott az utcáról, kinéz, látja, hogy három férfi erőszakol egy nőt, és hogy micsoda szőrös szívű bunkók laknak a környéken, mert fél óráig nézte az erőszakolást, de egy szomszédnak sem jutott eszébe kihívni közben a rendőrséget.

Tiszteletem!
Vázolnék egy sajnos nem túl ritka esetet. Kérem publikálják, hogy legalább ennyi büntetése legyen "barátunknak"!

2008.03.02. Vasárnap 10:00h
Toyotás parasztunk otthagyta a kocsiját, egy járdán szabályosan parkoló autó előtt úgy, hogy csak 16:00h magasságában ment onnan el. Hosszas dudálás után a Hölgynek segítséggel és nagy szerencsével a járdán keresztül kettővel arrébb sikerült kiparkolni, mivel a mellette álló autó is kicsi volt, így maradt annyi hely a ház és autó között, hogy 10-15 perces kormányforgatás után kijutott és indulhatott tovább alaposan elkésve úti célja felé. Remélem az idegességtől nem érte baj később sem, amit ez a tahó okozott Neki!
Legszomorúbb az egészben, hogy tahó barátunk nem is tud semmit az esetről, nincs miért aggódnia, büntetés nélkül megúszhatta. Rendőrség miért nem lát ilyet? Ha szóltunk volna telefonon, léptek volna? Vagy épp úgy nem tettek volna semmit, mint nemrég éppen ezen autók mellett működő lármás helyre való csendháborítás miatti kihíváskor meg sem jelentek... Köszönjük Toyotás és Rendőrség! Ha ez nem a Bp. II. Bimbó úton van, hanem a belvárosban, akkor nem így történt volna mindez!
A képeket én, illetve párom készítettük, a hölgynek én segítettem kiállni és minden részlet a leírtak szerint valós!
Üdv: Richárd

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

decens 2008.03.06. 21:11:11

Az ilyen rendőrökből amilyenek egyesek (lásd: én nem láttam semmit, én a harmadik sorban álltam....) még annyi is sok amennyi most van!

Gera 2008.03.06. 21:14:32

A karcolgatás, kromofág, csákány, féltégla, visszapillantó, stb szerintem sem jó ötlet, de a 4 szelep kicsavarásával semmi kára nem keletkezik az illetőnek, csak legfeljebb kiesik 1-2 óra az életéből, pont mint annak, akit megszívatott.

Kisangyal 2008.03.06. 21:16:03

Briguszka! :)))

bbnet1,
Aranyos vagy, köszi :)
De tudsz már osztodni? Jo lenne! :) Mert az egész országban igen sok helyen ott kellene lenned egyidöben a sok bunko miatt.

Kisangyal 2008.03.06. 21:19:26

Én sajnos nem mernék pl: kereketeresztgetni, mert mi van, ha közben elökerül a bunko? Még nekem lenne bajom...

tcshooker 2008.03.06. 21:20:29

Én kb. 10 éve jártam így az Europark mélygarázsában. Beparkolt elém egy prosztó, plusz még másik két kocsi elé. 2 órán keresztül mondattam be a hangosbemondóba a rendszámot, végül kihívtam a rendőröket. A rendőrök értek oda néhány perccel előbb...
Közben ők próbáltak segíteni eltolni a körülöttem álló kocsikat, hátha sikerül kiállnom. Mert ugye a mélygarázsból elszállítani nem lehetett.
Nagyot szívott a tahó, mert épp akkoriban emelték először jelentősen az ilyenért járó bírságot. Meg is kapta a jutalmát.
Szóval nem fotózni, hanem nyugodtan hívni a 112-őt. Imádják a rendőrök a könnyen felgöngyölíthető eseteket. Javítja a statisztikát.

gergo · www.indafoto.hu/ppgergo 2008.03.06. 21:21:00

kromofag=kloroform:metanol=9:1

mivel ezt nem lehet vizzel higitani, amit kapsz a boltban, az pont olyan eros, mint amivel fenyezest szedik le

az hogy csip, relativ. meg lehet szokni :) (vegyesz vagyok, nem autofenyezo)

Kisangyal 2008.03.06. 21:23:18

Én ugy tudtam, hogy kromofágot már nem is lehet kapni évek ota a boltban. Le vagyok maradva?

gergo · www.indafoto.hu/ppgergo 2008.03.06. 21:26:53

auchanban lehet kapni. ~900HUF/1000ml

Kisangyal 2008.03.06. 21:29:42

Köszi. Nekem lakásfelujitáshoz kellett volna. Majd legközelebb. :)

Pupu 2008.03.06. 21:39:03

Emberek,

Végigolvastam a cikket,meg az összes kommentet.Van pár dolog,amit nem értek...

Nem értem,hogy emberek egy ilyen parkolás miatt miért vannak felháborodva...
Nem értem, hogy ha valakit el akarnak ütni a zebrán,az miért mérges...
Nem értem, hogy ha minden nap ott parkol a toyotás csávó,akkor miért nem szoktátok még meg,hogy Ő így parkol.
Tudjátok,mint az agresszív malacka amikor leesik a bringáról amikor megáll,és azt üvölti,hogy: KUSS,ÉN ÍGY SZÁLLOK LE!!!!!

Persze mindezen fenti dolgokat irónikusan kérdezem.
Napi szinten lehetne ilyeneket írni és kérdezni.
Szerintem,ha vki odamenne, és este amikor alszik a tulaj,akkor szépen felgyújtaná a kocsit akkor viszonylag gyorsan megoldódna a probléma.Hidd el,leközlebb nem parkol így.Ha meg mégis,akkor még1x minusz 1 autó.Előbb utóbb megunja a paraszt...

gergo · www.indafoto.hu/ppgergo 2008.03.06. 21:46:58

1: felgyujtani egy autot nem olyan konnyu. elobb betorni az ablakot, bent tobb az egheto anyag. ha kivulre locsolsz barmit, nagyresze lefolyik rola. esetleg magadban is kart tehetsz, ha mondjuk az oldoszer goze is belobban.. (kiveve, ha csak disel van nalad, mert azt meggyujtani is nehez)

2: nagy valoszinuseggel hamarabb vernek meg, mire esetleg megis sikerul

3: miutan megvernek (nagyon) meg mehetsz a birosagra is

ha mindenki lekopne az ilyen kocsikat, az is sokat segitene szerintem. es kevesbe feltuno, mint kereket leereszteni, kutyaszart rakenni, nekimenni, emelgetni, ilyesmi
csak ne a szelvedot, mert azt lemoshatja. ha viszont az oldalablakon, motorhazteton osszejon fel liter nyal, az mar durva :)

decens 2008.03.06. 21:52:33

Hej Pupu! Hiába pofázok, hogy ne parasztozzunk! Én nem vagyok paraszt, de kikérem magamnak a nevükben!

Kisangyal 2008.03.06. 21:54:56

A nyál ( föleg pár csulányi :)) szerintem kevés. Röhögve beáll egy automosoba és kész.

free1111 2008.03.06. 22:18:55

Hehe, akkor ezt hallgassátok:

Nyócker, Futó utca (rehabilitált puccos új rész, tele alvilági sittesekkel); Audis srác a társasház nagyforgalmú garázskihajtója elé áll. Sittes jönne ki. Dudál vagy 10 percet - semmi. Ideges lesz, rugdossa az ajtót, riasztó bekapcsol, újabb pár perc, már ugrál a kocsi tetején - mindezt a sarkon, a térfigyelő kamera alatt. Jön vissza a tulaj, fiatal, külföldi srác, C-s rendszám. Nézegeti a kocsiját, odamegy a sráchoz, de az minden kérdezés nélkül ad neki egy akkora taslit, hogy szegény beleszédül. Nem is gondolkodik tovább, eláll a kocsival. Ekkor látom, hogy rohan ki a külföldi srác barátnője a házból, hatalmas pocakkal, zokogva.

Több infóm nincs. Ennyit láttam, Nem is mondok véleményt, csak gondolatébresztőnek tettem ide.

Másik sztori velem történt: Erzsébet híd, pesti hídfő. Parkolok. Elém állnak. Leengedem a gumiját, majd elmegyek - gyalog. Este megyek vissza a kocsihoz: kerékbilincs a kocsimon. A többire nem raktak, csak az enyémre. 10.000-be került leszedetni. Ez az V. kerület totális maffia.

A Váci utca a legjobb. Ott simán pofán vágnak, ha szóvá teszed.

Pár hónapja hallottam a rádióban, Párizsban egy alpolgármester egy bevásárlóközpont mellett lakott, ezért rendszeresen szombatonként a garázsa elé parkoltak. Egy alkalommal eldorrant az agya meg a pisztolya és főbe lőtte a sofőrt.

Amúgy szociális szempontból nagyon tudom sajnálni magunkat, autósokat. Talán kellene egy kis körutazás Afrikában, pl. Marokkó szegénynegyedében szociális érzékenység, empátia fejlesztésének céljából. Vagy beszélhetnék a cigányságról... Nem tudjuk jó dolgunkban, mit csináljunk. A seggünket kellene a földhöz verni, hogy nem halnak éhen a gyerekeink. Ehelyett ilyen f**ságokon bosszakodunk, ez sérti a nagy igazságérzetünket.

pgpirate 2008.03.06. 22:27:57

Tűzcsap közelében TILOS parkolni, vagy parkolóhelyet kialakítani. A toyotás ugyan nem volt sportszerű, de egyik apró autó sem volt szabályos. Ha kijön a rendőr, mindenkit megbüntet.

trogger 2008.03.06. 22:57:29

Öööö...., Kromofág?

slamasztika 2008.03.06. 23:01:24

Sokan írjátok, hogy a rendőrök sz@rnak bele ilyenkor. Mivel a jelenlegi helyzetben nem tudja a távollétében megbüntetni / nem úgy mint egy civil cég, ez is nonszensz /, így bele sem kezd. Miért?
Nincs ott a sofőr, tesz rá egy cédulát, hogy tilosban parkol és ezért feljelenti. A feljelentést ismeretlen vezető ellen teszi, ekkor a yard kiküldi az üzembentartónak a nyilatkozatot, hogy nevezze meg, hogy ki vezette a kocsit. Erre mindenki visszaküldi, hogy hozzátartozója, akit nem köteles megnevezni. Ügy irattárba kerül és pont. Feleslegesen senki nem dolgozik.
Május 1-től változik a helyzet, hiszen akkor már az üzembentartó fogja kifizetni. Akkor majd kijön a rendőr és feljelenti és megkapja postán a 30.000 Ft-os csekket. Május 1-től ennyit fog érni a tilosban parkolás és már nincs méltányosság, hogy minimálbéres vállalkozó vagyok és nem tudom kifizetni a büntetést, mert így is alig bírok tankolni a Q7-be.
Sokan fognak csodálkozni, mert mire az első büntetés kijön, addigra vagy 20x feljelenthetik. pl. Feljelentem távollétében 1-én, kb. 25-én kapja meg a csekket postán, addig ha rendszeresen azon a helyen parkol tilosban és minden nap feljelentem, akkor 25 napon keresztül minden nap fog kapni egy 30-as csekket. Ez 700.000 Ft, sok menőjenő fog sírni és akkor aztán a rendőr lesz a köcsög, mert miért nem a gyilkosokkal foglalkozik, miért ilyen piti ügyekkel.
Én pesti kerületben vagyok rendőr, 12 ilyen köcsög van nálunk, aki rendszeresen pofátlanul parkol és kiröhög, mert nem tudok vele mit csinálni. Május 1-től nem fog röhögni. Van egy olyan érzésem, hogy utána arról fognak szólni a postok, hogy a köcsög rendőr milyen sokszor feljelentett.

slamasztika 2008.03.06. 23:10:13

Ami kimaradt a Hummeres emberkével kapcsolatban. Ha leparkoláskor nem tudom megfogni, akkor semmit nem tudok tenni az amerikai rendszámmal kapcsolatban. Mivel eu-n kivüli, így az esetleges büntetést nem lehet behajtani rajta. Elszállítani nem lehet, mert felsőbb körök utasítására megszüntették. Ha eu-n kivüli állampolgár, akkor hiába adok neki csekket, úgysem fizeti be, behajtani pedig senki nem fogja rajta. Ha feljelentem, akkor közli, hogy nincs Mo-i állandó lakcíme, így nem tudod hova küldeni neki a határozatot. Ennyit a magyar jogrendszerről. Ezt ők is tudják, mivel a jogászok szépen kiokosították őket. Tehát bármilyen szabálysértést elkövethet megússza. Ehhez mérten is viselkednek.

Skeptical 2008.03.06. 23:29:50

lehet mit csinalni egy ilyen helyzetben. epp a hetvegen parkolt be a kapubeallom ele keresztben egy idiota, pont mielott mentem volna el. felhivtam a keruleti rendorseget, bemondtam a rendszamot, 10 perc mulva kint voltak, felvettek a bejelento adatait, probaltak elerni a tulajt es hivatalbol feljelentest tettek. meg kint voltak mikor visszajott az urge, szoval megkapta a csekket. eleg egyszeruen megy ez..

moto.sapiens 2008.03.06. 23:40:44

lastech kedves!
Sztem játszunk olyat,h eléd parkol le így egy szimpatikus polgártárs,mikor is legyen...mondjuk amikor szül a feleséged?Mentő nem jön,autót stabilan bezárva az illegálisan parkoló miatt...kérlrk légy megértő mikor majd üvölt az asszony másfél órája...

A kétgyermekes családapának meg üzenem,h akkor ne 8an álljanak ki KÖKIre igazoltatni!!!Inkább pont túl sokan vannak.Akkor egy sem ért rá mikor a biciklimet ellopták.

moto.sapiens 2008.03.06. 23:46:13

Ja,és egy kérdés..mivel ha valaki tilosban parkol-mivel tilos ott parkolni tehát ő nem lehet ott.Ha meg nincs ott én elindulhatok.Ha finomon kitolom a Totoyáyát a lada 26éves lökhárítójával,h kiférjek akkor mi van?Mert hadd ne késsek a mhelyemről ahol pl pótol6atlan vok.Nem azért mert,hanem mert pl egyedül dolgozom,s időre.Pl egy eladó az egyszemélyes üzletben.

Lestat 2008.03.07. 00:36:23

Akkor a tökéletes, leginkább pedagógiai jellegű megoldás összefoglalva:


1.lépés: saját gépjármű evakuálása

2.lépés: retorzió #1 (önbíráskodás, lehet kromofág, csákány, benzin, tégla, stb.)

3.lépés: helyszín elhagyása

4.lépés: retorzió #2 (rendőrség értesítése kellően anonim módon, mivel ugye már önbíráskodtunk... :D)

Ezek után "barátunk" kedvét kellőképpen elvettük a tahó parkolástól, nekünk pedig szebb lesz az álmunk: MA IS TETTEM VALAMIT A KULTURÁLT KÖZLEKEDÉSÉRT! :P

moto.sapiens 2008.03.07. 01:15:10

Kultúráltan viselkedni ősi angol szokás.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.03.07. 02:06:33

hat itt amerikaban eleg valtozo a helyzet
Floridaban 2 percig
Carolinaban 5 percig
Kentuckyban mondjuk 8-10 percig parkolnal igy
jo esetben
nem kerekbilincs
felkapjak elviszik a rendorseg hivasara megjeleno maszekok
aztan lehet menni a kocsiert orcatlanul/vagyis vegulis nem is/ magas osszegert

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2008.03.07. 02:21:44

a tahó parkolás legjobb ellenszerének az autómentőt tartom. kihívni, aztán kocsi meg el a világ másik végére... ha nem ér ki a tulaj mire megjön a tréler, akkor így járt... átveheti 20-30K-ért valahol a város másik végében...

csontika 2008.03.07. 02:55:48

autómentő nem túl drága?
szerintem a karcolás a legjobb módszer :) ha a dudálást nem hallja, akkor azt sem látja :)

sehonnai 2008.03.07. 04:37:53

rutintalanok vagytok
az uj vacu utcaba(iranyi utca csarnok kozott) orommel parkolnak luxusautok keresztbe, mert etterem tulajdonosok, vagy ki tudja miert, ott uldogelnek, ki-be ugralnak a kocsibol...ez setalo utca.igazabol nem voltak utban,de megis mit keresnek ott??nekem is fasza tapasztalatom van a rendorokkel, ugyhogy jol adtam elo kicsit a tortenetet...fekete balna merci (igaz volt) jogingos kopasz gyerek (igaz volt) ki be ugral (igaz volt), olyan maffiozo kinezetu, en csak aggodok stb...kecskemeti utcaban vannak a tetvek (rendorok??) ugyhogy pikk pakk ott voltak 3 autoval, min. ket iranybol, es a szet a labakat kezeket a tetore mondattal kezdek.vicces volt latni par hazzal arrebrol mert ugyan nem vittek be, nem talaltak semmit, de az fix hogy a sz@r is megfagyott benne, es el is allt.

GarbooKing 2008.03.07. 06:58:34

Megértem a felháborodást.
Valóban agyatlan dolog így parkolni..
de...
Ahol Én lakom, ott a panelházak lakói, ha megtellik a parkoló az úgynevezett "guruló sor"-ra teszik a kocsit.
Ez abból áll, h üresben hagyják az autót és ott hagyják keresztben a már parkolók mögött.
Ha valaki ki akar állni egyszerűen arréb tolja az autót.
Régóta és remekül működő megoldás.
Soha, senki nem akadékoskodott még.
Lehet itt is üresben volt a járgány... :o/

Anarchista 2008.03.07. 07:40:31

Ugyan! En jartam mar igy. Ramparkoltak. Kihivtam a rendorseget. A kijovo jarorok normalisak voltak, de azt mondtak, nem tudnak mit csinalni, legfeljebb megbuntethetik, de elszallittatni nincs joguk, meg kell varjam, amig a tulaj felbukkan...

Egyebkent meg fix kart akkor sem ildomos tenni a kocsiban, de pl. egy, a szelvedon jol szetkent nyers tojas csodakat tud tenni. Ha raszarad, nagyon nehezen jon le, amig meg nem, addig meg felhabzik, undorito es budos, mikozben akar kezzel sikalja, akar ablaktorlozi az ember. :-)

Ennel eggyel g*cibb dolog (bar fix karnak minosul) palpusztait kenni a hutoracsba. Nincs tapasztalat, de urban legend, hogy ugy "beeszi" magat a szaga mindenhova, hogy rosszabb esetben el kell miatta adni a kocsit! ;-)

Zsirparaszt 2008.03.07. 07:40:59

Eccerü.
Kulccsal végig mindkét oldalát a kocsinak. Töbet nem csinál ilyet.

Tuccsi 2008.03.07. 07:53:07

"Önbíráskodás a neve."

Azért merül fel az önbíráskodás gondolata, mert a normál bíráskodás (rendőrség, közterületfelügyelet, stb.) cseszik rá...

Tuccsi 2008.03.07. 07:59:18

"és ha leereszted a kerekét odaérsz? ha leöntöd savval a kocsiját odaérsz?"

Természetesen nem. De az a baj ezzel, hogy minél jobban rájukhagyjuk, annál pofátlanabbak lesznek, annál többet megengednek maguknak. Ha többet teszünk ellenünk, talán ezt a folyamatot lassíthatjuk.

Tuccsi 2008.03.07. 08:01:48

"tartok magamnál matricát, amire rányomtatom, hogy "megint szarul parkoltam", azt ráragasztom a fényezésre, vagy az ablakra".

Ez tényleg jó ötlet. Én az első szélvédőre raknám, szemmagasságban egy kb. 20 cm-es erős öntapadós matricát...

a Jani 2008.03.07. 08:03:18

Az a baj, van pár újgazdag, komcsifia köcsög, mivel nem dolgozik, mert apuka eltartja az én pénzemből, és kicsi gyerek kora óta-hogy szakadt volna a feje az anyjába az ilyennek-azt a tanítást kapta bölcs, tolvaj apjától, hogy bármit megtehet, a PÁRT megvédi, még rengeteg szabad idejében ki is gyúrja magát, és emiatt azt csinálhat, ő, mint über, velünk, csírákkal szemben, amit akar. Emiatt parkol, ahol akar, emiatt megy át piroson, gyalogosokkal teli zebrán, miközbe az ablakon kihajolva az öklét rázva kurvaanyáz. A baj az, hogy a sok beszari ezt engedi 50 éve, és annyira megszokták, hogy természetes előjognak gondolják DNS alapon. Na, hogy ezzel nagytestű, szépen kigyúrt, a hülyékkel szemben nem türelméről, toleranciájáról híres, egyébként dolgos, becsületes munkás ember barátom mit csinált? Keskeny utca az övé, a város mezsgyéjén, ezer éves nyugdíjas mamikákkal. Volvo-azt sem értettük az elején, mit keres egy ilyen lepukkant helyen, ma már tudjuk, gengszter a lelkem, és azt hitte, ilyen, teljesen feltűnő kocsival itt jól el lehet bújni-csillivilli, drága, hol parkol, a járdán, a mamik meg az úton botorkálnak. Telefon közterületeseknek, 5 perc múlva rajta a szeretetcsomag. 3 napig jó helyen parkolt, aztán vissza a járdára, mert így 7 méterrel kevesebbet kell gyalogolnia. Második körben jött a pillanatragasztó ide-oda. Kicsit darabosan jött le a gumi körben az ajtóról. :) Káromkodás, fenyegetőzés a levegőbe, de pár nap szerelő után ismét a járdán. Vízi pisztoly, kromofág. Ha ez kell neki, szépen csúszott a festék a kocsi oldalán a gravitációnak engedve. Ha ebből sem ért, azt hiszem, legközelebbb felgyullad. Barátom nem fél, csak nem akarja, hogy a gengszter haverjai rajta álljanak bosszút, de ha nem így lenne, azt mondta már az elején, addig ütné ezt az 50 kilós kis buzit, amíg el nem költözik máshova, vagyis kb 5 percig. És igen, egy öntörvényű barom miatt rendes emberek kerülhetnek bajba, pedig csak nyugalmat, rendet, tisztességet akar barátom. Itt élünk. Igen, igen, igen...

HaaS 2008.03.07. 08:05:40

Szerintem meg a kocsi a hibás.

Ha Trabantja vagy Záporjóskája lenne, tuti nem állt volna oda.

ihatethisindapassthingy 2008.03.07. 08:15:09

Androidus, szerintem is trailerre velük, a kerékbilincs csak arra jó, hogy konzerválja a helyzetet.

A reggeli pittyegés meg... az nem pittyegés, mert - a legtöbb kisteherrel szemben - legalább olyan hangos, mint egy combosabb autóriasztó. Főút mellett nőttem fel, nem ébredek fel akármire. Értem én, hogy hangosnak kell lennie, hogy a jól szigetelt autókban is frankón hallják közlekedők, de ez túlzás.

hering 2008.03.07. 08:25:36

Én ilyenkor csak azt nem értem, hogy megveszi az autót, még a rendszám is külön névre szól, és ott hagyja ilyen helyen??én a kis 206osommal fél órát keresem a megfelelő helyet ahol biztonságban van, nem lopja el és nem húzza meg remélem senki! De mikor kispolszkim volt azzal is így tettem....emberek ennyire nem féltik legalább a saját kocsijukat ha már más nyomorára tesznek?

őrmester 2008.03.07. 08:27:52

Őrmester
Ne várjatok a rendőröktől semmit. Nézzétek meg, hogy a Teve utcában mi van. A tiltó táblák ellenére állnak sorba a kocsik, 5 méterre a RENDŐRPALOTÁTÓL NEM , NEM és NEM intézkednek. Saját házukban nem tudnak rendet tenni , mit vártok a város többi részén. Igy szabadul el a pokol, és jön az egyéni büntetés, tégla, kromofág , balta
Ezért fizetünk adot a rendőröknek ????

GarbooKing 2008.03.07. 08:33:49

hering!

Nem speckó a rendszám...
Már az L betűnél tart a sor!
Friss a rendszám a kocsin..ennyi

Bert Sels 2008.03.07. 08:44:04

a rendorseg nem azert van hogy a torvenyes rendet biztositsa hanem hogy
sarcot szedjen, es a politikai rendezvenyeket felugyelje
ilyesmire nincs ideje neki

alter ego 2008.03.07. 08:46:59

"Nem jó helyen van ez a Kocsi, Laller"

1. Hering! Ez nem saját rendszám, már az L bötünél tartunk... Dübörög a gazda(G)ság! Az autódat Te is az általad megkeresett pénzből vetted és vigyázol rá. Én sem hagynám így. A kocsi valószín neki nem képvisel akkora értéket, így pont leszarja, hogy ha valami baja lesz.
2. Ki kellett volna a zsarukat. Miért b.szogassuk őket, ha nem is tudnak róla? Ha tudnak, akkor meg tegyenek ellene, jelentsék fel, idézzék be, menjen az anyjába, vagy a Postára a tértis levélért.
3. ha köcsög a toyotás, qrvára nem 6ja meg a pár ezer Ft-os birság (már pedig kötsög, ehhez 2ség sem fér), de az idő és a bosszúság neki is az, (Posta, levél a yardnak, családtag vezetett, nem is voltam ott), úgyhogy a Homár mellett rendőrt is oda!
4.1x beálltam 1 garázs elé. (lexartam én is, siettem) Visszamentem 1 levél az ablaktörlő alatt: T. Járművezető! Az Ön szemérmetlensége miatt kénytelen voltam taxival menni, stb., stb. Azóta nem álltam oda, ahol mást akadályozok!
5. Miért nem hallok olyan hírt,hogy leöntötték, kiszúrták, leengedték. Legalább 1 képet plíz. 10-ből 6-an a fejét vennék (el nem itélhető módon) de Pest utcáin naponta 100 ilyet látni és még egy képet sem a festékmarta kötsögökről.

BIZZUNK A 11-ES BUSZ "FIGYELMETLEN ÉS GYAKORLATLAN" VEZETŐJÉBEN. VASÁRNAP NEM UTAZNAK OLYAN SOKAN RAJTA, VAN IDŐ MEGVÁRNI A HELYSZÍNELŐT. A BKV-NAK MEG ÚGYIS MIND1 A KÖTELEZŐ, HA BALESET, HA NEM.

alter ego 2008.03.07. 08:52:58

őrmester!

Teve utca=gáz. Nem tesznek ellene=nagyon gáz! (Parkoló nélkül építeni ilyet=pofátlanság)
Rendőrnek fizetünk adót= demagógia

Bert Sels 2008.03.07. 09:14:18

ALTER TABLE ego
ADD milyenvagyok VARCHAR(50)

UPDATE ego
SET milyenvagyok = "Hulye"
WHERE Rendőrnek fizetünk adót= demagógia

zsörtölődünk? 2008.03.07. 09:25:10

legközelebb négy-öt embert a környékről összeszedni, parkoló kocsit kiszabadítani oly módon, hogy az azt elálló keresztbe legyen fordítva az utcán. abból majd tanul. ebből a blogból viszont biztos nem.

2008.03.07. 09:32:49

alter ego 2008.03.07. 08:46:59

Pár napja láttam egy kromofággal lemaratott kocsit a Moszkva tér közelében.

toreki 2008.03.07. 09:34:42

Kellett volna hívni néhány erős srácot a környékről, és berakni a Toyotát a kiálló kocsi helyére. Keresztben. Aztán néhány órán keresztül ő is gondolkodhatott volna azon, miért szivat másokat.

chr 2008.03.07. 09:40:42

Nekem egyszer már behorpasztották a kocsim ajtaját, pedig direkt olyan helyre álltam, ami nem volt forgalmas, és szabályosan parkoltam. Persze még annyit sem írtak egy cetlire hogy bocs.

Mondhatom elég szar érzés volt, ráadásul vigyázok is a kocsimra, egy barom meg tönkreteszi.

Persze ebben a parkolási esetben azért nekem is átfutna az agyamon, hogy b+ meg legszívesebben én is összerugdosnám a szar kocsiját amiért ilyen taplón állt meg. DE azért legyünk már ennél intelligenssebbek. Ha mindenki így viselkedne akkor az emberek minden szarért egymást ütnék az utcán. Gyalogos, biciklis, autós, busz és villamosvezető.

Megoldás szerintem a rendőr, ha nem jön akkor meg pár erős ember megfogja a kocsit aztán arrébb rakja. Persze a legjobb az lenne ha sikerülne megcserélni a két kocsit :) vagy berakni a másik helyére és eléparkolni.

Persze a magán úton történő elszállíttatás sem rossz ötlet, aztán a szállítás áráért elmondható, hogy hol is van a kocsija, csak vigyázni kell kinek az autóját viteti el az ember, mert még a végén ő jár pórul.

chr 2008.03.07. 09:41:58

Amúgy múltkor láttam, hogy szerencsétlen utasok a villamos elől rángattak el egy kocsit, ami a sín melletti járdaszigeten parkolt, persze úgy, hogy ne lehessen elférni tőle. Na azért ezeket még jobban megbüntetném, mert nem egy-két embert akadályoz, hanem sokat.

Bert Sels 2008.03.07. 09:45:42

ja jut eszembe amikor megvettem az autom akkor a haz elott tok szabalyosan
parkolni kezdem egy adott helyen. Egyik reggel egy cedulat talaltam az auton hogy ne alljak oda mert az a hely mar regota a level irojae es hogy en azt mindig elfoglalom. Nem foglalkoztam a dologgal elvegre az utcan senkinek nincs foglalt helye. Masnap az ismeretlen leontotte az autom tetejet kromofaggal.

Konkluzio: sajnos a normalig gondolkodasu emberek nem allnanak igy keresztbe es nem ontenenek le senkit kromoval sem. Csak ezek a verbalkan mocskosköcsögök kepesek mindkettore.

Dócziné a ládából 2008.03.07. 09:50:42

Lastech-el értek egyet.
Csúnya világ lenne, ha pl. 70 éves néni kromofággal locsolgatná az alant, zöld fűvön parkoló szánalmat.
Ha valaki ilyen dolgokra érzi magát fölhatalmazva, tessék jelezni a megfelelő szerveknek és ne mindenféle inkvizíciós egyéb szolid megtorlásokra buzdítgatni a T. állampolgárt!
Nagyon sokan elmondták már: jelezni a problémát mindehol, ahol jogos, változást csak ezzel lehet elérni, minden egyéb kamikaze akció!

chr 2008.03.07. 10:01:25

Amúgy szerintem még a nagyon hülyékkel is el lehet beszélgeni, ha az ember megőrzi a hidegvérét, és halk szóval, anyázás nélkül elmondani neki, hogy:

-Elnézést kedves Uram/Hölgyem, az, hogy Ön ide parkolt, biztosan jó okkal történt, de én emiatt
nem tudtam beérni a munkahelyemre
nem tudtam menni a gyerekért az isibe
nem tudtam intézni az ügyeimet
legyen szíves máskor körültekintőbb lenni, mert ez fordított esetben Önnek sem esne jól.

Lehet hogy neki áll majd feljebb, per pillanat, de hátha később elgondolkodik rajta és hát ugye minden embernek van lelkiismerete, vagy nem? :)

Szóval hidegvér, empátia, pszihológia.
Próbáljunk már meg európai módon viselkedni.

georg 48 2008.03.07. 10:05:12

Ezek a lefotozások, meg beirkálások csak arra jók, hogy felidegesítsék az embereket. Már rohadtul kezdem unni. Mondja meg valaki, lett-e valami következménye ezeknek a pellengérre állításoknak? Úgysem lesz belőle semmi, ezek a mocskok még évekig garázdálkodnak, egy két ilyen fototól nem fognak megváltozni. Csak mi húzzuk fel magunkat!

egyszerüen 2008.03.07. 10:05:58

én egyszerü dolgokat szoktam csinálni
a garázsom elé parkolt mindig ugyanaz a személy és nem tudtam szinte soha kiállni. Uj kocsi volt igaz egy Clio igy a a 4. duma után az egyik reggel eltoltam a kocsiját az én kocsimmal, be a ut közepére.
A melohelyen egy BMW-s beállt a parkolo kocsik mögé igy kiállni nem lehetett. A projekt itt is egyszerü volt fogtam beültem a kocsiba és szépen eltoltam. Ha neki nem számit hogy az bömösét eltolják szar ugy, nekem se.
Mégegyzser beállt elém egy kis furgon a melohelyemen. 1/2 oráig kérdeztem kié lehet nem tudták. Semmi gond leszedtem a rendszámait és eltettem. Sok sikert az uj rendszámjához. A kis furgon már kicsit nagy lett volna a kicsi kocsikámnak. Mostmár nem cseréltem ki a lökháritot, mert nem szarozok ha valaki beáll mögém vagy elém. párszor dudálok és ha nem lesz eredménye akkor arrébb nyomom a kocsit.
A kronmofág ide kevés attol még nem tudok kiállni az autommal

Bert Sels 2008.03.07. 10:06:58

mer birkanep vagyunk aze nem teszunk soha semmit

csak hoborgunk

isti77 2008.03.07. 10:09:20

Maximálisan egyetértek a Homárral:

"...elnézést, de kedves és felháborodott levélírónk a viccbéli asszonyra emlékeztet kicsit, aki meséli, hogy... micsoda szőrös szívű bunkók laknak a környéken, mert fél óráig nézte az erőszakolást, de egy szomszédnak sem jutott eszébe kihívni közben a rendőrséget."

Az a legviccesebb, hogy ez a hülye p.csa még ironizál is a végén:

"Köszönjük Toyotás és Rendőrség! Ha ez nem a Bp. II. Bimbó úton van, hanem a belvárosban, akkor nem így történt volna mindez!"

Szerintem is felháborító, hogy a rendőrség anélkül, hogy bárki is jelentette volna az esetet, magától nem találta ki, hogy a Bimbó úton egy köcsög szabálytalanul parkol.

isti77 2008.03.07. 10:10:59

Ja, bocs, nem p.csa volt, hanem f.szi (biztos a Homár példája miatt hittem azt), mindenesetre úgy viselkedik, mint egy b.szatlan p.csa.

MoxNox 2008.03.07. 10:16:14


Legjobb. Nem hívja ki a rendőröket, de azért beszól nekik, mondván biztos nem léptek volna. Óbégatni azt tud, gondolkodni nem... :D

-----
Ha szóltunk volna telefonon, léptek volna? Köszönjük [...] Rendőrség!

egyenes labirintus 2008.03.07. 10:17:53

Simán körbe szúrtam volna... csak, hogy ne legyen neki jó...

georg 48 2008.03.07. 10:19:38

Ezekután csak az lett volna a hab a tortán, ha 50 m-re áll egy rendőr, megelőzöd a rohadékot mert nem férsz el, s záróvonal lévén téged büntet meg!!!

Tuccsi 2008.03.07. 10:27:24

"hát ugye minden embernek van lelkiismerete, vagy nem?"

vagy nem...

Tuccsi 2008.03.07. 10:29:38

"lett-e valami következménye ezeknek a pellengérre állításoknak? Úgysem lesz belőle semmi..."

Hát ezért állunk itt, mert mindenki azt mondja, hogy "úgysem lesz belőle semmi".

Ezért mindenki megtehet mindent, mert engedjük...

benkoo 2008.03.07. 10:39:43

én személy szerint, megvártam volna és adtam volna egy atyai seggreverést neki!

a kocsit nem bántanám, mert az érték és dolgozott érte. a fenekén a piros folt meg elmúlik.

malar 2008.03.07. 10:43:03

A magyar autos általában véve egy tapló. A legtöbben persze a többi autóssal többé kevéssbé respekttel viselkednek - bár szerintem leginkább azért, hogy az illető aki elé 'nem parkolnak be' ne húzza meg az autójuk oldalát.

Ugyanakkor a gyalogosokkal, biciklisekkel úgy viselkedik a magyar autós, mintha ott se lenne.

Nem mondom, kettőn áll a vásár, mindkét fél többet megenged magának mint kéne, de azért van egy alapvető difi. A gyalogos ha olyan helyen megy át, ahol nincs lámpa, elsősorban a saját életével játszik.

Az autós, amikor 70-nel áthajt a zebrán lassítás nélkül, nos.. másokéval.

Sokszor előfordul az, hogy jól láthatóan át kívánok kelni a zebrán és az autósoknak valahogy nem akaródzik lassítani, esetleg megállni. 'Majd a mögöttem levő átengedi'.

Olyan eset is volt, amikor már indultam volna meg, és szabályosan vissza kellett lépnem, hogy a bőven féktávon kívülről érkező autó ne üssön el.

Ilyenkor igenis megfordul bennem, hogy a kezemben tartott kulcsot magam elé tartsam és kicsit megbillenjek az autó menetszelétől...

Az ilyen parasztok, akik így parkolnak.. ezek azok az emberek akik egyszer el fogják csapni a gyerekeiteket amikor azok megpróbálnak átkelni az úttesten. Az védje őket akinek még nem volt 'halál közeli élménye' a magyar közlekedésben.

Oh igen.. az is édes, amikor féloldalasan lehetne parkolni a járda szélén, egyik másik tapló mégis teljesen feláll, így a gyalogos kényszerül az úttestre, mert az auto és a házfal között nem marad hely.

Na persze ha elcsapna a tapló parkoló autós egyik 'fajtársa' akkor engem vennének elő, végtére is én voltam az, aki a járda helyett az úttestet választotta.

Nem.. nem helyes az önbíráskodás, azonban vannak helyzetek amikor valamit tenned kell - akár (jobb esetben) szóban, akár (egy idő után) tettel - hogy ne robbanj fel belülről.

georg 48 2008.03.07. 10:52:28

Tuccsi picinyem! Tettünk ellene de hasztalan! Te nem itt élsz kishazánkban?? Leírom mi történik. Betelefon rendörségre, bediktálod, II. Binbó u. Zsernyák konstatálja, hogy "szegény negyed", már ciki. Bediktálod az autótipust, a rendszámot, ő tudja, ki tartozik hozzá: haver, haver fia, sógor, koma, főnök, stb. Közli, hogy jelenleg mindem kocsi úton van. Ugyanezt eljátszod a kerékkötőkkel. Ezért reménytelen itt minden!!

elwood 2008.03.07. 10:56:30

Ha nektek jó azt gondolni, hogy ettől megszégyenül, hát gondoljátok azt.

Rendőrség kellene.

Nálunk az nincs.

Pannon Puma 2008.03.07. 11:07:14

alter ego 2008.03.07. 08:46:59

te azóta nem állsz olyan helyre. csak szomorú statisztika, hogy minél drágább az autó, annál sötétebb van odabenn... (fordítva sajna nem igaz az állítás:)

köcsög volt a fickó, de azt én sem értem, hogy mire ez a nagy rendőrfikázás, ha föl sem hívták őket. én persze jogosan fikáznám őket azon esetemmel kapcsolatban, hogy egy kicsieszett autó riasztója egész éjjel vinnyogott (jól bírta), de lehet, hogy valami étteremé volt, vagy ilyesmi, mindegy, fölhívtam őket, hogy jöjjenek már ki, keressék meg (utcát megmondtam, nemlehetett messze), törjék be, hívják a tulajt, vagy amit akarnak, de ez nem állapot, ez csendháborítás minimum. a harmadik hívás és ígérgetés után nem tudtam mit csinálni, még reggel is szólt az a tetü. EBBEN AZ ESETBEN tahó lusták voltak. De ezt azért mondhatom, mert megpróbáltam.

Dilbert 2008.03.07. 11:13:15

aJani: naivitas azt gondolni, hogy ezek 'komcsifiak', ahogy te mondod. Ilyenek az osszes parthoz tartozok kozeleben lehetnek.
De szerintem nagyobb a valoszinusege annak, hogy inkabb az alvilaghoz tartozo figurak, akiktol a partok is felnek, meg a rendorok is, es amugy lefizettek mar mindenkit, szoval veluk szemben nem fog soha senki eljarni, mert minek, ugyis vannak embereik mindenhol, elintezik a bunti torleset.

Pannon Puma 2008.03.07. 11:16:57

a tűzcsapos témát meg ne erőltessétek, az ott egy parkoló. aki azt a tűzcsapot odatette, az volt a barom. a többi autó (leszámítva a kis szürke esztétikai hiányosságait) szabályosan áll ott.

(f)ordítógép 2008.03.07. 13:03:22

Sokáig én is ilyen népnevelő dolgokat műveltem...aztán az M3 autópályán megváltozott a dolog. Sok km-es sor, lépésben haladás, büdösbunkók persze rögtön nekiállnak a leállósávban előzni a sort. Félig kihúzódtam a leállóba (azelőtt ezt párszor már eljátszottuk, mindig működött), és lépésben haladtam a sor mellett. Persze a terepjárós büdösbunkók simán kikerültek a füvön, de ennyi belefér. Egyszercsak odaér mögénk egy Mondeo, villog, dudál, én meg nem megyek tovább lépésben. Odaértünk a balesethez, ami miatt a dugó volt, visszasoroltam, gondolván, 50m-re áll tőlünk a motoros rendőr, innen csak nem előznek tovább. Erre a mondeós bevág elém, megáll, kipattog belőle 4 megtermett kopasz és elkezdik ütni-rúgni az autót. Ketten voltunk asszonnyal, esélyünk nem lett volna ellenük. Persze ő ekkor már telefonált, az ügyeletes rendőr közölte vele hogy most nem tud küldeni senkit, mert nincs emberük, de adjunk egy telefonszámot...közben leléptünk, letértünk a pályáról és a régi 3-ason haladtunk tovább. 20 perc múlva csörög a telefon, az ügyeletes volt: veszélyben vagyunk-e még, mert tudna embert küldeni? Na itt telt be a pohár...azért a Mondeo egyedi rendszámát még bediktáltuk - azért jó az egyedi, mert könnyebb megjegyezni :) Lényeg: azóta nem emberkedek, nem tudhatod, hogy karcolás-kerékleeresztés-kromofágozás közben mikor botlik meg a tulaj véletlenül és szúr torkon háromszor...a gyerekemet meg én akarom felnevelni.

Bert Sels 2008.03.07. 13:28:20

"a gyerekemet meg én akarom felnevelni"

aki magyarorszagon akarja felnevelni a gyereket az sikeres ember nem lehet

(vagy kulonos vagya van arra hogy ne csak az o elete teljen abban a szarban hanem a gyereke is)

Tuccsi 2008.03.07. 15:00:11

rambójános 2008.03.07. 14:21:28:
Az utolsó lehet, hogy nem szándékosan parkol ott...

rambójános 2008.03.07. 15:13:54

Az uccsó kép számomra is talány. Bár akárki csinálta, ügyes volt.

panPjotr 2008.03.07. 16:16:45

Egyébként meg... Két ember egy kocsit percek alatt könnyedén, több méterrel odébb tud tolni...
-- az egyik belengeti,
-- a másik meg, amikor a kocsi a fölső holtponton van, oldalról nyom rajta egyet. Egy nyomással 5-10 centit odébb megy.

2008.03.07. 16:43:17

Dr Badár: egyetértek veled. Aki ugyanis harcba száll (kromofágozik, népnevel) az ugyebár visszapofonokat is kaphat. Jobb ha számít rá, hogy ez akkor egy háborús szitu lesz.

georg 48 2008.03.07. 17:33:40

Az a piszok idegesítő, hogy mindig akad egy zsaru hozzászóló/pl.107/. Ilyenkor eltünnek, mint Petőfi a ködben!

Rák Attantam 2008.03.07. 18:55:39

Rambójános, a csákányos Audi az bolgár.
De igazad lehet, tőlünk lassan Bulgária is nyugatabbra lesz... :(

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.03.07. 23:30:43

Ha Kurvaország székletes fővárosában, Budipesten kellene laknom, dolgoznom, alighanem IFA-t vennék. Billenőset. A puttonyát meg megraknám 20q kutyaszarral...
Szerintem senki sem állna mögém. De elém sem.

Briguszka 2008.03.07. 23:57:43

Dehogynem!
Egy Tátra esetleg.

hering 2008.03.08. 09:56:41

Tudom, hogy L-nél tartunk, csak az a benyásom vmiért h ez spec, és az "uriember" neve Lac :) hu mennyien kromofágolnak itt, jobb lesz ha vigyázok, hogy senki útjába ne álljak be :D Rambójános ezek a képek brutálisak!!Respect :)

LyukasBogrács 2008.03.08. 12:33:25

Tegnap negativba mentem a londoni bérletemmel. Vegyek újat?

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.03.08. 13:22:17

Van egy fórum ahol folyamatossan ilyen képeket küldenek be a fórumozók.Sok ilyen van.A rendőrség ha nemtud róla, nemis tehet semmit, amugy elszállítatták volna a kocsit és keményen meg is birságolták volna a tulajt.
Egy hasonló esetben 10percen belül(!) kint voltak és el is vitték a kocsit.
Amugy meg rohadjon meg az ilyen aki mással kicseszve tud csak parkolni, akkor inkább áljon fűre, vagy olyan helyre ami legalább a többi autóst nem zavarja.Vagy közlekedjen BKV-val :D

Secnir 2008.03.08. 16:09:59

na, húzzunk bele, még csak 296, messze még a hatszáz :D

A Lyukastorkú Rézfaszú Bagó 2008.03.08. 16:22:58

Ráadásul a sáv közepén áll? Megérdemelt volna egy kulcsozást a fényezése.

bbnet1 2008.03.08. 20:55:28

Mondjuk az is jellemző, hogy azon el sem gondolkodik, hogy 50 méterrel arrébb keressen parkolóhelyet.. De mondjuk ez általánosan jellemző. Egyesek a hiperszupermarketeknél 10 percet köröznek, csakhogy 10 méterrel közelebb álljanak meg az ajtóhoz. Eszetlen birkák..
Aztán meg megveszi a Lájtkólát, mert az egészséges. De gyalogolni egy kicsit az már fárasztó...

Briguszka 2008.03.08. 21:49:06

"Egyesek a hiperszupermarketeknél 10 percet köröznek, csakhogy 10 méterrel közelebb álljanak meg az ajtóhoz."


Nem szoktak annyit körözni, inkább beállnak a rokkantparkolóba!!! :(

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.03.09. 01:34:52

Nemis az a baj hogy beállnak a rokantkocsis részhez, mert előfordulhat hogy jogosultak rá, vagy ott van hely és kész.Az a baj mikor beáll középre, vagy hosszában 4 helyet foglalva, na az már baj.Nem lesz mindig annyi rokkant kocsival bent hogy lefedje a nekik fentartott helyett, sokszor üresen fog állni, rossz megoldás mindenhol rokkantparkolorésszel csökkenteni az amugy is kevés parkolóhelyet.Ez egy hülye tendencia.Képtelen vagyok rámpát épiteni, leszerelni a forgóajtót, de fél parkolo rokkantkocsis, ez igy jó?És most baj hogy elfoglalok a 10 rokantkocsis parkolóból egyet?Nem rokkantkocxsis parkoló kell ezer hanem akadálymentesíteni az istenverte intézményeket.1 iskola van az egész országban ahová kerekesszékkel is be lehet menni, ahol az emeletre fel lehet jutni, na ez a baj.
A képről jut eszembe: az ilyen miért nem tud mondjuk vasúti sinen parkolni?Simán elérné még a gyorsat.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.03.10. 07:36:14

Flexsnake!
Dehogy áll a fűre! Akkor csak "mást" tudna szívni.

Bbnet1!
A lájtkóla hálistennek 2. tipusú, inzulinrezisztens cukorbajt okoz, és hagyományosan csipszszarokkal fogyasztva egy külünös, új tipusú elhízásformát okoznak: az "alma" és "körte" tipusú elhízás mellett megjelent egy "csíra" vagy "metroszexuális" tipusú elhízás is, amelyet az ivarjelleg elvesztése és csüngő hasháj jellemez, a test nagy felületein elterjedő szőrtelensággel, a megmaradó szőrzet természetellenes elszíneződésével és testszerte fémszemölcsök megjelenésével jár...

A rendőrség meg beszerezhetne már EU-támogatással egy-két (akár szintén az új vízágyúkkal azonos helyről származó)buldózert (önrakodó markolóval, nagy teherbírású pótkocsival) amelyek folyamatosan cirkálva megtisztíthatnának a közlekedő sávokat az otthagyott fémhulladéktól, kis lapítás után a puttonyukba dobva.

sárkánylábasárga 2008.03.10. 13:46:32

azt észrevette valaki, hogy a kék Fiat hol parkol? Tűzcsap mellé szabad?
Ezzel nem a tojotás csákót akarom védeni, mert az úgy köcsög, ahogy van.

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.03.10. 15:08:05

na igen, nem éppen szerencsés az a parkolóhely sem, dehát csak nem gyujtogatnak míg ott áll :D
Nem kell sírni, be kell telefonálni a rendőrségre, vagy pesten nemtudom hogy megy, nálunk van az autótolvajoknak külön száma, tárcsázod, pár perc mulva örömmel és röhögve viszik el a kocsit az útból, aztán a gazdája mehet keresni :D

postakocsi 2008.03.10. 18:22:32

slamasztika!
hajrá,hajrá! :) Később lehetne majd élménybeszámolót hallani?

Ami a hummeres faszkalapot illeti, ha esetleg lerúgásilag nincs rajta rendszám, akkor már lehet intézkedni ellene, hiszen nem derül ki, hogy nem magyar a kocsi...

postakocsi 2008.03.10. 18:34:41

egyébként a legjobb módszer, zsírkréta a szélvédőre, úgy szem magasságban, azt nem hozza le az ablaktörlő, csak a zsilett...:) egyszer satíroztam már be így szélvédőt, többet nem állt oda.

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.03.10. 19:43:13

Azért megkeffentenek.Mondom, nálunk olyan frankon müködik ez, szolok a ,,pokosoknak"
a akik kijönnek, elszállítják az autót ipse megérkezik, pislog hogy ellopták a kocsiját aztán keresheti a város másik végében a telepen.Megis szabaditják egy kisebb vagyontol a kocsiért cserébe.

Kanten_vagyok_Montarzsiból 2008.03.12. 19:43:45

A "magyar rendőrségre" TE, Ő, MI, bárki e honban hiába vár. Engem meg akartak bűntetni azért mert 2- azaz kettő hete - lejárt a személyim. Mindezt éjjel a Váci úton, miközben supernitrotuning20évesbmws srácok száguldoztak mellettünk...amikor ezt szóvá tettem azt mondták fakabáték, hogy " úgysem érnénk utól őket"...mind1...elintéztem a dolgot kapcsolataim révén...személyit megcsináltattam...de a tanúlság levonva: A töketlenmagyarrendőrség SEMMI MÁSRA NEM HASZNÁLHATÓ MINT AZ AUTÓS TÁRSADALOM FELESLEGES ZAKLATÁSÁRA. KÖZPÉNZBŐL!!! KÖSZÖNJÜK EMESE! ÉS T! rendőrség!

vomit 2008.04.17. 09:09:11

>de hátha később elgondolkodik rajta és
>hát ugye minden embernek van
>lelkiismerete, vagy nem?

olvass kicsit elorebb, eppen hogy az emberek 6%-anak nincsen lelkiismerete.

vomit 2008.04.23. 00:27:37

ugyis mint:
that is how the deviants continue to fool us: they convince us to project our own humanity onto them. We have no idea that there could be individuals who look like us, who dress and talk like us, but who are incapable of feeling anything for another person. Therefore, we project our own internal states onto this humanoid thing in front of us and assume that they feel the same thing that we do.
Then they mirror the physical expression of our emotions back to us to convince us that they do indeed feel the way we do.
They don't.
They use our own empathy against us.
www.sott.net/articles/show/154169-Totally-Tortured-Explanations

ShadowPhrogg32642342 (törölt) 2008.07.01. 11:36:28

Ablaktörlő felállít, megfordít, visszatesz :P

Csigorin 2014.01.31. 13:40:54

kerekek kibok, mind a negy.
Dragabb mint a birsag, es nem lehet kikerulni se.
süti beállítások módosítása