Tékozló Homár

Szarráázni a Bricostore-ban

2008.03.12. 13:06 | jackyll | 41 komment
Marcit kizárták a Bricostoreból, miközben az áruház udvarán keresgetett cuccokat, kint pedig eleredt az eső. Az incidens után kiderült, az ajtót a munkatársak zárták be, mert jött be a hideg, és véletlenül nincs rajta befelé kilincs, de túlságosan nem zavarta őket az eset:
Voltam ma a budakalászi Bricostore áruházban, zuhanytálcát és WC-kagylót akartam venni. Az áruház - egyébként logikusan - úgy oldja meg a nézegélést/vásárlást, hogy középen ki lehet nézni, amit vásárolni akar az emberfia, aztán ki kell menni egy Szaniter Udvar nevű külső részre, ahol össze lehet szedegetni az összes megtetszett cuccot. Az általam választott klotyó/tálca is kint kellett, hogy legyen ezért értelemszerűen kifelé vettem az irányt. Ekkor belefutottam egy zárt csapóajtóba. Gondoltam, biztos a szakadó eső miatt van bezárva, mert egyébként mindig tárva-nyitva szokott lenni. Lenyomtam a kilincset, és láss csodát, az ajtó kinyílt. Ki is mentem, és innentől kezdődtek a meglepetések.

Az egy dolog, hogy sem a kinézett klotyó, sem a tálca nem volt, van ilyen Boney M, ezzel nem is törődtem. Azzal már annál inkább, hogy az ajtó becsukódott, és kint nem volt rajta kilincs! Magyarán, visszajutási út nincs. Ekkor még azt hittem, hogy mekkora gyökér vagyok, hogy kijövök egy lezárt területre, és biztosan csúnyanézést fogok kapni biztonságiéktól, ha egyszer bejutok. Gyorsan 198-at hív, majd onnan szerzett telefonszámmal információt, hogy küldjenek valakit hátra, mert szeretnék visszajutni a civilizációba. Cirka 10 perc múlva nyílt az ajtó, és ekkor derült ki, hogy mégsem jártam tilosban.

A kedves kollégák az egyébként nyitva tartandó ajtót becsukták. Ettől még ki lehet menni, ámde az ék, amit a nyitva tartáshoz kellene alkalmazni, nem volt ott. Elmondásuk szerint azért, mert akkor bejön a hideg. Meg különben is, ez nem az ő hibájuk, miért nem telepítettek ide is fotocellás ajtót, mint a kerti részlegre. Ők nem tudnak mit tenni. Én legyek megértő, hogy 10 percet áztam odakint, ez nem az ő hibájuk, nem szeretnek fázni, ha meg vásárolni akarok, akkor sajnos így jártam. Elnézéskérés, vagy hasonló, még véletlenül sem. Volt egy biztonsági őr is az eladókkal, hol rám, hol rájuk nézett rondán. Biztosan attól tartott, hogy az ingujjamba rejtettem egy mosdókagyklót. Tudom, nem lehet sikeres ember, aki Bricoban akar, szakadó esőben vásárolni, ráadásul kint...

Gondoltam, hogy hangot adok mindennek a vásárlók könyvében. Megyek is előre az információhoz, ahol kérem a könyvet. Hölgyike mutatja, hogy ott figyel egy műanyag dobozban. Toll nincs, kértem. Kaptam, kelletlenül, írtam, befejeztem. Majd próbálnám visszaadni, de éppen rendkívüli mód el volt foglalva mindhárom hölgy - egymással, meg azzal, hogy mit ebédeljenek. 2 perc után szóltam, hogy örülnék, ha valaki elvenné a tetves könyvet, és odaadná az én példányomat, mert nincs kedvem még 2-3 órát itt álldogálni.

Marci, Bricostore szakértő kisegíti Önt egy ingyenes tanáccsal: ha telerakom az országot hú de jófej vagyok táblákkal, akkor legalább megpróbálok az lenni, mert különben a kedves vásárló azt hiszi, időutazáson esett át, és még mindig 1978-at írunk, és örüljön, hogy ő vásárolhat, na meg persze ő van az áruházért, véletlenül sem fordítva.
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pat Bateman 2008.03.12. 13:12:52

Ezért kell a Zobiba vásárolni.:9

PeterBogyo · http://ujbuda.kutyaiskola.eu 2008.03.12. 13:13:01

Biztosan ELSŐnek érkeztél nyitás után

PeterBogyo · http://ujbuda.kutyaiskola.eu 2008.03.12. 13:14:20

bahh lemaradtam mire elolvastam:) Ammúgy igen, a ZOBI elég jó, nem fényűző meg puccos, de ami kell azt megkapod.. ja és ócsóbban:)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2008.03.12. 13:14:28

Csöngetnek, nagy sokára a férj kinyitja az ajtót. Kint a zuhogó esőben áll az anyósa.
- Anyuka, mit csinál itt az esőben? Miért nem megy haza?

jesszumpepi (törölt) 2008.03.12. 13:14:28

Zanzibári akciós utamat elázásra cserélem.
Bricostore jeligére.

Mokele-Mbembe 2008.03.12. 13:15:51

fejedre húzol egy akcijós vécékagylót, magad köré tekersz egy zuhanykabint, és elvagy boldogan, míg beengednek. Nem muszáj kitenni magad az elemeknek...

Secnir 2008.03.12. 13:17:03

szar ügy.
én szimplán nekiáltam volna egy műanyagszékkel dörömbölni az üvegajtón, vagy a szanitercuccok között leledző kádakból legalább egy sátrat építettem volna, hogy ne ázzak. nem láttad a castaway-t vagy a robinyzon kruzót nem olvastad? ehh, árány a nagyvilág dzsungelében. kihalásra ítélve...

Secnir 2008.03.12. 13:22:03

szia mokele, millen lett a kifli?

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2008.03.12. 13:26:05

Ez igen. Nincs ott az ék, mert hideg van.
Kéne fotocellás ajtó.
Utóbbit nem lehetett volna már az építéskor felszerelni?

Egyáltalán miért tárolják fedetlen részen a szanitert? Vagy az a rész épp fedett?

Miért luxus egy ajtóra kívülről (is) a kilincs?

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2008.03.12. 13:34:25

amíg zárva volt, kellett volna fektetni egy kábelt a wc-be !

plazacica · http://lazacic.freeblog.hu 2008.03.12. 13:36:14

és ha nem lett volna telefon, maradnak a füstjelek?:))))

mókus 2008.03.12. 13:38:37

miért nem álltál be egy zuhanykabinba?
amúgy mi a baj? látvány-fürőszoba szalon volt, nem? ingyen zuhanyoztál egy jót

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.03.12. 13:38:45

mokele: ez a zuhanyfülkés fejen vécékagyló nagyon tetszik.

a posztoló nem volt se kisdobos, se úttörő se cserkész, hogy ilyen helyzetekben feltalálja magát?

a vásárlók könyvébe mi került konkrétan? a választ megnézném.

punpa 2008.03.12. 13:49:22

Teleszarni az összes Brikós wc-kagylót!

Mokele-Mbembe 2008.03.12. 13:54:29

Szia, secnir!

nem voltunk otthon 7végén, így a projekt még várat magára.

De ami késik, az nem jön időben...

Vidocq 2008.03.12. 14:07:21

Tanulság: Aki budikagylót akar venni az vegye a fáradtságot és figyelje az időjárásjelentést.

úrilány 2008.03.12. 14:13:10

az ilyen esetekből nekem mindig az marad meg, mai az utolsó mondatban is van írva, tessék már felfogni, hogy nem a vásárló van az eladóért (aki néhanapján kegyeskedik a rendkívül fontos trécselést félbeszakítani - millió ilyen eset van) hanem valamiként mégiscsak fordítva!!!

Műszaki 2008.03.12. 14:15:33

Volt szerencsém részt venni 1-2 Brico kivitelezésénél.

Az anyagot azért tárolják össze-vissza (még a parkolóban is) mert az áruház építésekor vagy nem kaptak engedélyt nagyobb fedett épületre/területre amiben lenne elég raktár, vagy nem akartak több pénzt befektetni.

Valószínűleg a terület, amiről a cikk író beszél eredetileg nem a vásárlók részére készült, ezért nem vezet oda fotocellás ajtó. Persze ettől még lehetne kilincs a másik oldalon.

No meg utólag is lehetne fotocellás ajtót beépíteni, de arra már sajnálják a pénzt.

elwood 2008.03.12. 14:16:17

Követelem, hogy a Brico fizessen egy levél Kalmopirynt az elszenvedőnek.

Okádó Mikádó 2008.03.12. 14:24:28

:) ez nagyon aranyos sztori

Pepin bácsi 2008.03.12. 14:31:21

ha van fénypajzsod nem k*rsz rá ennyire

janikahhh (törölt) 2008.03.12. 14:37:14

A tikos bűvös folyadék biztos eltérítette volna az esőcseppeket, kinyitotta volna neked az ajtót, mellesleg klotyó is lett volna. JA, és otthon a budikagylóban biztos lett volna 27 millió körüli összeg. De hát sajna a negatív erővonalak uralják az életedet... küldjél is gyorsan 9900 Ft-ot nekem, és jobban leszek.

betépett felhasználó 2008.03.12. 14:49:17

be van kamerazva az a terulet is.
ha nekialltal volna ajtorangatas/telefonalas/panaszkonyviras helyett pl. fekalia-otthagyassal nyomatekositani velemenyed, lehet a csecsereszo orzovedosok hamarabb eszreveszik a feherlo popodat a 12"es monyitoron es joval hamarabb beengednek a budipapirosztalyra.
ez csak egy 5let volt.
egy igazi bunkoparszt5let.
mint sok mas, amit itt a homaron osztogatunk.
ingyen

Zsirparaszt 2008.03.12. 15:06:35

Budikagyló+üvegajtó=szabaság+biztoságiüveg-cserepek.

SzőkeNő Szarvas 2008.03.12. 15:21:56

Nem értem, miért reklamálsz!? Ez az új trend, rögtön is ki is próbálhattad... bent állsz a zuhanykabinban és kívül folyik a víz... hol itt a gond?:))

Viccet félretéve, überciki..

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.03.12. 15:33:43

Máskor telefonálgatás helyett keress egy kis piros dobozkát a falon, aminek üveg a fedele! No azt kell megkocogtatni határozottan valami fajanszdarabbal, hogy betörjön. A tűzoltók majd kiszabadítanak...

AlulírottFentemlített 2008.03.12. 15:49:09

Szarni nem az árkádban kell ?

BiG_ 2008.03.12. 17:14:07

Fénypajzs meg csodalötty... áh!...
Letéped az ajtaját és kész! :-))

Vagy vállról indítható, Batz mintájú páncélpapucs indítása... Mondjuk, akkor már készülni kell rá...

Üdv!

Megdobbent 2008.03.12. 17:59:08

Palovicsne azert ugyesebb: amikor baccpapuccsal a laban megy epp nyeremeny-ertesitoket bedobalni, akkor neha kedve szottyan szaniterre. Ilyenkor vagy letepi az ajtot, vagy kimegy ugyanugy, mint a kedves poster, de egyreszt kitamasztja az ajtot egy stoc ertesitovel, masreszt V alakban nyitott laptopot tesz a fejere, ha megis esne, es elmerul a vasarlasban. Jelige: nem szegyen tanulni a profiktol :>

Vladimir Harkonnen 2008.03.12. 18:25:29

Sok évvel ezelőtt megálltunk egy benzinkútnál. Amíg a kolléga tankolt, én elindultam a dolgomra. Kértem a kulcsot a kutastól, de azt mondta kiadta valakinek. Bementem a WC-be, láttam hogy egy ember áll a piszuárnál, elsétáltam mellette be a fülkébe. Amikor végeztem vettem csak észre, hogy távozáskor bezárta rám az ajtót! Az idióta! Pedig észrevett befelé menet.
Abban az időben még nem volt GSM, csak a kocsiban egy bőrönd méretű Motorola, így a kollégát felhívni nem tudtam. Jó 10 percig rugdostam az ajtót, mire kinyitotta a kutas egy rendőrrel karöltve, akit a járókelők hívtak oda a zaj miatt. Kolléga közben bent jóízűen kávézott!
Később sokat röhögtünk az eseten. Azóta mindig zsebre teszem a kulcsot!

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.03.12. 20:10:51

EZ rohadtul nem homár téma.Kimentél, kintragadtál, jöttek, beengedtek.Itt homár te voltál de nagyon.Ha otthon hideg van becsukod az ajtót, ablakot.Ugyanígy ahol dolgozól, becsuksz mindent.Ha te szakadó esőbe kimész válógatni akkor erősen kétlem
hogy neked ott vásárolnod kell :D Szar ha kint nincs kilincs de kulcsjuk nyilván van, mert zárható.Ebból logikusan következik hogy azt vagy folyamatossan nyitva kell tartani a nyitvatartás alatt, vagy becsukádástól mentesen kell üzemeltetni.Beengedtek, bementél.Mi itt az olyan dolog ami indokolja hogy homárra küld, vagy mi az ami indokolja hogy pálcikaembereket rajzoltál a vásárlók könyvébe?
Ha átbasztak volna, rosszúl számláznak, vagy valami még megérteném.De így csak magadat égeted :D De azt nagyon :D Ilyenkor engem is tessék hívni hogy vonatra üljek és bentről röhögjek :D

Briguszka 2008.03.12. 20:12:59

Jobb ha kifelé nem tudsz menni a WC-ről , mint ha bemenni nem tudnál!!

Könyörgöm engem valaki egy csokigyárba zárjon be ! :D

A panaszkönvbe se írnék be, és az ajót sem tépném le.

Tajparaszt 2008.03.12. 20:18:52

Dörömbőlni kell, vagy lapáttal beverni az üveget:)
Amúgy meg mit akadsz fent? Te mentél vizesblokkot nézni:)

Selina Kyle 2008.03.12. 20:43:43

flexsnake remélem ezt viccnek szántad! Azért az elég ironikus h pont egy barkácsboltban nem tudnak egy ki*szott kilincset szerelni az ajtó másik oldalára...
Jelszó az ilyen esetekre: Bocsánat hogy hozzátok akartam hozni a pénzem; ígérem hogy máskor nem fordul elő.:)

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.03.13. 01:21:11

Volt benne nem kevés irónia is :D Magam is dolgoztam barkácsboltban, nem arról híresek hogy vevőközpontúak :D Egyrész megértem hogy szar dolog kizárodni és szarráázni, másrészt viszont tudom milyen bent lakni egy hónapon keresztül.Minden ablakot tudsz hol szelel és tudod melyik törölköző passzol abba a lukba :D Nálunk egy éven keresztül üres volt a vásárlók könyve!Pedig ki volt függesztve!Persze volt elég gyakran olyan nap hogy a büvös 10ezer forintot nem érte el a bevétel, és nem egy kis árúházról beszélünk hanem egy óriási árúházról.Van egy árnyoldala is. A vevő nem fogja megérteni milyen hülyérefagyni egy fütés nélküli árúházban, vagy nyáron szaunában szenvedni.Azt sem érti ha a bemutatókádba vizet töltesz ő meg poénból kihuzza a dugot és csodálkozik hogy ömlik a víz minden fele mert nincs sehova bekötve.Ez egy kis világ amibe belecsöppentél és megjártad.A tanúság hogy ne menj oda többet, a beírásod jó esetben kukába roszabba a helyi főkutyához kerül.Ha mákod van kapsz egy előre nyomtatott sablont:
Kedves vásárlonk!
Sajnálattal olvastuk a vásárlók könyvébe írt panaszát.Biztosíthatjuk róla hogy az ügyet kivizsgáltuk és lépéseket tettünk hogy hasonló eset többet ne fordulhasson elő.Bízunk benne hogy nem vette el kedvét árúházunktól ez az egyedi eset és hamarosan újra felkeresi árúházunkat.
Tisztelettel:
Oroszvári Hedvig
A ,,lépj tovább" szönyegárúházak magyarországi áruházainak vezető regionális igazgatója.

A másikat nem írom meg az szimpla seggnyalás csak még mélyebbre :D

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.03.13. 01:29:51

Az árúház egy futószallag, a vásárló egy a sok közül a pénze és az igényei is csak a sok közül egy.Lehet vérig sértve de igazából tenni ellene nem tud, ha nem jön vissza, jön más.Ha panasza van iktatják, eljárnak ha muszáj, ha ki kell cserélni mert muszáj kicserélik, fapofa, néha egy mosoly ami egyébként röhögés csak akkor megsértődsz :) Ez egy gépezet itt nem fontos a vásárló az eladó vagy más szükséges alkatrész a fontos az az év végi statisztika, meg kell felelni egy normának, ha kisebb a bevétel mint amit a legfőbb tulajdonosok előirányoznak(ők amolyan istenségek, névről ismeri mindenki őket de ember még egyiket sem látta) akkor kirugják az árúházvezetőt felvesznek másikat és adnak mellé egy embert aki betanítja, oktatja, egy hónap és kész.
Közben napi szinten kirugnak, felvesznek embereket.A kezdeti időszak után minimálisra csökkentik a létszámot amit ugy kell elképzelni hogy nálunk akkor 140ember dolgozott és 45maradt :) Szóval ez egy érdekes gépezet.Leírnám hogy hogyan tudnád ezt a kibaszást viszonozni hogy örökké emlegessenek mint valami történelémet de a dolgozokkal nem akarok kibaszni :D

kicsi bob 2008.03.15. 18:15:51

Szegény ember. 10 percet kint kellett állnod az esőben (és még a hőn áhított wc csészét sem találtad meg) hát ez valami borzalom csoda hogy túlélted.
Szerintem vannak ennél súlyosabb problémák is az ember életében...

Milo Rambaldi · http://hogyvolt.blog.hu/tags/szomsz%C3%A9dok 2008.03.17. 09:55:16

kicsi bob: Welcome to the National Troll Party. A beírás lényege az, hogy egy barkácsásruházban nem szerelnek kilincset egy ajtóra. Azaz lyukas a suszter cipője. Az eső már csak egy plusz szolgáltatás. Ha nem lett volna eső, a sztori akkor is ciki a Bricostore-nak.
süti beállítások módosítása