Tékozló Homár

A többszörösen félrekezelt laptop balladája

2008.03.13. 14:14 | jackyll | komment
Grantyt egy körben kétszer tréfálták meg az NSE szervizében. Először közölték, hogy száz ropi a már nem garanciális alaplapcsere - bár a dvd-író volt hibás -, azután pedig visszaküldték neki a gépet, amin ekkor a kijelző nem működött:
A minap érdekes dolog történt velem. Elküldtem a notebookomat garanciális szervizelésre. Egy Asus A6VA Szériás majd 340.000Ft értékű gépet. Jött a futár érte vitte is az NSE-hez mindezt díjmentesen. Pár napra rá jött a hidegzuhany kapok egy számlát amit fizetnem kellene 93000Ft-ot, mert külső behatás miatt az alaplap elvesztette a garanciáját. A hiba nem is azzal volt az tökéletesen működött.

A hiba az volt hogy a kijelző felnyitására szolgáló relé kifeszítette a burkolatot és azt szerettem volna cseréltetni, meg a dvd írót, mert az meg nem működött. A hangkártyám egyik kimenetén pedig a tartó pöcök kiesett, ez miatt alaplapot akartak cserélni. Mondom nem szórakozok velük burkolatot dvd-t cseréljenek benne gariban az alaplap meg maradjon, kibírom (működik az úgy is).

Meg is jött piros borítékban jegyzőkönyv fél órára rá a notebook. Hazaérek, kibontom, örülök mintha új lenne. Bekapcsolom, erre csak azt hallom hogy a gép megy, az lcd sötét. Nem kapcsol be. Vihette vissza a futár. Érdekes, hogy a szerviz nem ellenőrzi, hogy működik-e a gép miután visszaküldi? Kíváncsi vagyok a fejleményekre. Többit még kommentálom, amint informálódom újra.
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sermájer 2008.03.13. 14:17:57

Számítógépekkel és notebookokkal ez előfordul, főleg egy szervízben! Javítsd magad, én is ezt teszem! :)

hófehérke (törölt) 2008.03.13. 14:21:33

Na és ki kell fizetni a 93 ezret vagy sem?

hófehérke (törölt) 2008.03.13. 14:24:28

Válaszolok saját kérdésemre: nem.

hófehérke (törölt) 2008.03.13. 14:26:11

Még mindig az első tízben..?

punpa 2008.03.13. 14:39:20

Ugye, hogy sokkal gazdaságosabb Palkovicsné laptopja? Nála csak a nyereményadót kell kifizetni...

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.03.13. 14:43:08

Annak van-e jelentősége, hogy a jegyzőkönyv milyen színű borítékban érkezik?

Bácsfi Diána a Centrálból.... 2008.03.13. 14:43:37

Engem csak az érdelne, hogy a wifi működött-e benne?
Köszönöm...

Dr Net Elek (törölt) 2008.03.13. 14:50:02

Nelson: hámmá hogyne lenne.
pios = fizecc
zöld = még többet fizecc

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2008.03.13. 14:50:50

EGY TUCATszor megmondtam: addig ne menj el a szervízből amíg előtted le nem ápolják a gépet, a fene tudja mit tesznek bele...

nipp 2008.03.13. 15:00:06

AZ Asusnak január óta van egy másik szervízelési lehetősége is, ezt tulajdonképpen a csehországi márkaszervíz végzi. Lehet, hogy az NSE-vel az ASUS sem volt teljesen elégedett...

"Az ASUS örömmel jelenti be, hogy vásárlóink még tökéletesebb kiszolgálása érdekében 2008. január 25-vel notebookjaink, PDÁ-ink és LCD monitoraink szervizhelyzetének javításába fektetett munkánk első gyümölcseként megszületett az ASUS magyarországi ügyfélszolgálata. Az ügyfélszolgálaton keresztül csehországi szervizközpontunk javítószolgáltatásait és terméktámogatását lehet igénybe venni. Magyarországi szervizpartnerünkként az NSE Hungária Kft. természetesen továbbra is végzi termékeink szervizelését, tehát ügyfeleink számára immár két lehetőség érhető el az értékesítés utáni szolgáltatásokhoz:

ASUS ügyfélszolgálat: 06-1-505-4561

NSE Hungária Kft., 06-22-513-420"

Mérgezett fülü teszkós szatyor 2008.03.13. 15:01:39

mikor MASODSZORRA ment hirtelen ELSO lett a sorban háváj

elwood 2008.03.13. 15:04:00

"A hiba az volt hogy a kijelző felnyitására szolgáló relé kifeszítette a burkolatot és azt szerettem volna cseréltetni, meg a dvd írót, mert az meg nem működött."

Mi az, hogy egy relé kifeszítette ... ?
Esetleg ráült valaki ...

Kicsit még kerekíteni kéne a sztorin ...

Majmász Gedeon 2008.03.13. 15:05:05

majd 340.000Ft értékű = majd' 340 000 Ft értékű
93000Ft-ot = 93 000 Ft-ot

Faszé' nem lehet rendesen írni a számokat?

A többieknek meg: a szerviz rövid i!

Gr3g · facekontroll.blog.hu 2008.03.13. 15:12:19

NSE nekem kb 4 hónapig ült egy Asus M6000-es gépemen még vagy másfél éve. Megcsináltak valamit, aztán amikor visszakerült, akkor még az átvételi ponton kiderült, hogy valami más elromlott benne. A gép a Sowah Kft-ból van, ahol a cégvezető tanácsolta, hogy amikor épp működik a gép, akkor adjam el valakinek gyorsan, mert hogy ők nem fognak újat adni, arra mérget vehetek. Szóval NSE-t meg Sowah-ot is kerülje, aki jót akar.

princessophia 2008.03.13. 15:18:49

Nekem is Asus gépem van,de hála Istennek még sohasem volt vele gond.
Majmásznak: a számok rendesen vannak írva! /Csak egy kicsit egybe sikerült/
Amúgy tényleg fontos neked a helyesírás, vagy ez csak valamilyen fóbia?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2008.03.13. 15:30:10

Ingyen futár dobálta, mit csodálkozol.

Secnir 2008.03.13. 15:51:22

"sambalabammbumbumm 2008.03.13. 14:50:50
EGY TUCATszor megmondtam: addig ne menj el a szervízből amíg előtted le nem ápolják a gépet, a fene tudja mit tesznek bele..."
mit tesz a hosszú évek rutinja, magam is hasomlót akartam írni...

Marvin (törölt) 2008.03.13. 16:07:28

"A hiba az volt hogy a kijelző felnyitására szolgáló relé kifeszítette a burkolatot és azt szerettem volna cseréltetni, meg a dvd írót, mert az meg nem működött."

Lerajzolnad mire gondoltal? Aztan majd en is rajzolok neked egy relet.

bugger · http://buggersbugging.blogspot.com/ 2008.03.13. 16:53:00

A fedélfeszítés ASUS jelenség, a túlzottan erős zsanér az oka... nekem is már másodszor jön elő egy 3 éves M6Ne notebook-nál... csak mivel én otthon kicserélem, a teljes felső rész 10k-ból megjön simán.

BiG_ 2008.03.13. 17:30:50

Huhú, szintén ASUS, csak egy A6R, szintén optikai meghajtó hiba, de én nem az NSE-hez küldtem, mert először ugye a régi motoros homárolvasó tájékozódik, hanem a csehekhez. Időben - állítólag - ugyanannyi a javítás. Mondtam az ügyfszolgos csávónak, mikor mondta az opciókat, hogy a cseheket kérném, az NSE-ről rosszakat hallottam.
Megrendeltem a javítást - tényleg, korrekt, netes pikk-pakk, semmi papírozás -, futár jött, csomag el.
Most várok.
Aztán elmesélem, hogy csehül-e állok, vagy sikeres-e vagyok.... :-)))

Üdv!

Decesso (törölt) 2008.03.13. 18:01:07

Nem akkor szoktak beírni amikor már lejátszódott az esemény?

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.03.13. 18:59:31

Ezt bammeg megszívod :D A szervizesek olvassák a homárot, aztán majd belepisálnak a kijelződbe :D

fakkjú 2008.03.13. 19:02:02

93ezeré autot veszek vazze nem notbúkot...

fakkjú 2008.03.13. 19:03:12

340é meg má kapok hozzája garázst is,höhö

Ábelesz-kobelesz 2008.03.13. 20:31:00

"a kijelző felnyitására szolgáló relé "
Láttál már te relét pajti?
Fingod sincs mi az, különben nem irnál ekkora marhaságot.
Szerintem ezért kellett fizetni. Biztos azt gondolták (helyesen), "ez olyan hülye, hogy kifizeti még az alaplapot is!"

Ábelesz-kobelesz 2008.03.13. 20:32:51

"Többit még kommentálom, amint informálódom újra.
"

Inkább ne!

zsoci 2008.03.13. 20:36:27

Vegyetek minőségi gépet, az nem csinál ilyeneket.

HZCs 2008.03.13. 22:22:31

Nekem is asus a6va van. ÉS sokszor járt már az nse-nél. Rosszat csak annyit tudok róluk mondani, hogy nem csinálták meg a gépet, de nem rontották el. Nekem is a dvd író volt a hibás, ami egy toshiba-samsung kooperáció szüleménye. Azóta utálom én a samsungot. 6 különböző íróm volt, és csodák csodájára egyik sem működött. De nem csak nálam ám, lehet olvasgatni az idevágó fórumokat, és ismerősnek az ugyanilyen gépében sem ment az ugyanilyen fostalicska író. Szóval samsung cuccokat kerülni.
Ja, és én hollandiába is kiküldtem a gépet írócserére. Na mit kaptam? Samsungot. Működött? Nem :) El is adtam.
Nem az asussal van itt a gond, hanem azokkal az alkatrészekkel, amiket ilyen noname szutykoktól vesz.

frantyi 2008.03.13. 22:23:15

Minőségit? Hol?

Akárhová mész mindenhol asus, Fujitsu-Siemens, Dell meg Thosiba van, az a tuti! Ha ne agy isten rákérdező DELL Latitude-ra vagy IBM-re akkor meg néznek, vagy aranyárba mérik....

frantyi 2008.03.13. 22:32:31

NSE az én ASUS-mat is kiküldte a tulipánosokhoz, fél évembe telt mire kaptam egy új gépet, A hiba csak annyi volt hogy Szlovákiában vettem és itt nem tudták javítani (NEMZETKÖZI GARANCIA ÉÉÉÉÉÉÉÉRDEKEEEEEEEEEEEESSSS). Lényeg hogy kifeküdt a masina, nse 4 nap alatt helyrerakta és csak otthon vettem észre hogy más alkatrészeket rakott bele (gyengébbeket) Gép vissza mésnak NSE A végére az ASUS-tól kaptam új gépet (6 hünap utánn). Ha leírnám az egész történetet hosszabb lenne mint az egész post.

frantyi 2008.03.13. 22:33:59

mésnak = másnap
BOCS

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.03.13. 22:44:52

Ez még egy nyitott dolog, miért kell ilyet beküoldeni?Majd ha válaszoltak hogy mivan akkor.Szállításnál is megsérülhetett.Tessék megvárni hogy reagáljon a szervíz, addig mit homározol?
Nagyon leesett a színvonal.
Ha ennyi pénzért veszel lapit akkor vegyél egy másikat, telik rá és ne sirj.Ha piszkáltad az alaplapiot akkor meg nem jár garancia, csokolom.

joa 2008.03.14. 08:23:21

Nézd, ha valamit elbarmoltál rajta magadtól, akkor miért feltételezték volna, hogy garanciálisan meg kellene csinálniuk mást is, ingyen és bérmentve, de legalábbis nem horror áron?

Zsirparaszt 2008.03.14. 09:09:46

340 000-ből egy közepes szomáliai falu megélne egy hétig. Megérdemled, szívjál csak. Két év alatt avul a géped vagy kétszázezret. De addig májer vagy, az a lényeg.

Zsirparaszt 2008.03.14. 09:11:16

Ja, igen, demagóg vagyok.

winston01 2008.03.14. 09:40:43

Az ilyen céges szervizek még rá se néznek, kapásból alaplapcserével indítanak. Kis műhelybe kell vinni az ilyet, pl az enyémben az északi hidat kellett újraforrasztani, igaz, csak második próbálkozásra sikerült, de kijött 25e-ből, három hónap garanciával. Ez itt a reklám helye: www.deltaline.hu/

Vidocq 2008.03.14. 10:17:52

Szitu a következő: Bizonyos érték felett először is van egy bevizsgálás. Ez kb. 3.500.- 5.000.- ft. Majd következik egy árajánlat! Semmi képpen nem állíthatnának kész tények elé... Amit csináltak, törvénytelen volt! Ez Magyarország 2008-ban!

Éljen!

Muhammad 2008.03.14. 12:32:53

Szerintem ne soroljátok fel, mi minden kapható 93 000 Ft-ért, mert sokminden. Ami meg pont nem, azokból meg vásárlói kosarakat lehet létesíteni, például: X-box360 kilencvené plusz hét sóletkonzerv néccázé-néccázé egyenkint plusz két gombóc fagyi a maradéké. Csomó ilyent tudok, ha ke.

Muhammad 2008.03.14. 12:35:01

Egyépkint meg, a relé az télleg más valami dolog ám. Semmiképp se van közel az fedéllel kapcsolatba. Hátbezzeg a kiszakadásával se.

próbafül 2008.03.14. 14:11:51

"samsung cuccokat kerülni"
Ezt így kicsit erősnek érzem. Monitorból speciel sosem vennék mást...

Granty 2008.03.14. 14:26:39

Tényleg nem relé, bocs hogy elírtam.
Nekem a notebookom munkaeszköz, így egy olyan fajtát választottam 2 éve ami jó lesz egy ideig. Rás esett a választás.

Megkaptam a notebookom, és jó az LCD. Munkalapon Mechanikai helyreállítás szerepel. De a szervizes felhívott, hogy náluk megy és nem tudja mi a baj. Gondolom azután hívoo miután javították.

A notebookot szét sem szedtem.Nem piszkáltam alaplapot. Csak gondolom miután már egyszer cseréltek benne, dvd íro helyett 2006-ban így most már nem akartak.

Muhammad 2008.03.14. 15:44:50

Gondolom azután hívott, miután ezt a posztot elolvasta és elszégyellte magát.

Muhammad 2008.03.14. 15:51:48

Az nem lehet sikeres, aki 93 ezerért autót vesz.

Marvin (törölt) 2008.03.14. 18:23:56

"Csak gondolom miután már egyszer cseréltek benne, dvd íro helyett 2006-ban így most már nem akartak."

Ennek a mondatnak nekifutnal meg egyszer?

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.03.14. 19:33:06

Nekem a bozótvágó kés a munkaeszköz mégsem veszek olyat ami mellé őserdő is jár, mertha kimegy az éle drágább élezni :D
Az elő nem fordulhat hogy lemerült az aksi vagy le volt csukva azért nem láttad a képernyőt, esetleg háttal ültél neki mert azt hitted falra vetít képet? :D
Legalább a cég fizette az egész gépet? :D
300ból 3 évig évente cserélsz gépet, gazdaságosabb mint 486-ost venni régen 200ért és csodálkozni ma :D

Ábelesz-kobelesz 2008.03.15. 10:53:11

"Nekem a notebookom munkaeszköz"
Télleg???
Az emberek 60-70 százalékának is az.

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.03.15. 15:12:47

Az ásó is munkaeszköz és olcson javítják a szervízben, ha garanciás egyből kicserélik :D

Granty 2008.03.17. 08:40:38

2006-ban beküldtem már, hogy cseréljenek dvd-írót benne. Alaplapot sikerült cserélniük benne, mondván hoogy az a hiba oka. Nem az volt.

Komolyan szánalmas egy két ember aki ide jár. Ez Magyarország. Sok az irigy ember.

Tajparaszt 2008.03.17. 10:06:17

Szervizes vagyok, nem is mondom meg miért van ez:):):):)

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.03.17. 13:33:55

Némely cikk is elég szánalmas.Sőt, saját magát égető lúzerkedés :D
300ért kapsz egy tized kombájnt aztán ha elromlik még támogatást is kapsz a szervízhez, na az munkaeszköz :D Nincs benne alaplap de a dvdje az tuti :d

Bástya elvtárs (törölt) 2008.03.17. 16:20:42

winston01 2008.03.14. 09:40:43

"ez itt e reklám helye..." - szóval többrétegű nyákra felületragasztott IC-t (északi híd) hogy a picsbe forrasztasz meg, megmondanád?

avensis (törölt) 2008.03.17. 16:32:19

Bástya elvtárs, az SOP, TSOP, TQFP, PLCC tokozást minden további nélkül. Viszont BGA-hoz speckó cuccok kellenek, de ez is kevés önmagában, mert ha nem ismered a hőprofilját (előfűtés, reflow, utóhűtés karakterisztikák) a nyomtatott áramkörnek, akkor csak n+1 próba után sikerül(ne). Ugyanis a PCB csak kevés számú melegítést bír ki.

naívügyfél 2010.06.17. 11:19:55

Kicsit újra felhozom a témát...

A Display Kft szolgáltatása nem sokat javult az elmúlt időszakban. Az én beadott gépemre két hét javítási határidőt adtak, majd amikor rákérdeztem, hogy mikor lesz kész, a kolléga igen csak neheztelni kezdett rám, merthogy nekik annyi munkájuk van, mit akarok még én is.

Számomra hihetetlen, hogy ilyen stílussal, hangvétellel és hozzáállással miként lehet megélni. Mindenesetre annyit segítettem nekik, hogy ezek után átvittem a gépet egy másik szervízbe, nehogymár miattam terheljék túl magukat.
süti beállítások módosítása