Tékozló Homár

A Raiffeisenbe már befizetni sem lehet csak úgy

2008.03.28. 10:59 | jackyll | komment
Helyi anomália vagy trend lesz belőle, hogy már a befizetéseknél is kérni fogják a személyit meg a lakcímkártyát? Kinek, mihez, miért, hova?
Sárga színű bankunkba látogattam fejér megyei megyeszékhelyünkön a délután folyamán, cég pénzét szerettem volna betenni a cég számlájára. Az utóbbi egy évben még ahhoz is hozzászoktam, bár furának tartom, hogy bankszámlaszámot bemondásra elfogadnak, még bizonylatot sem kell(ene) kitölteni ehhez az egyszerű művelethez; én azért mégis írok bizonylatot, valahogy nem szeretem a páncélüvegen át ordítani hogy kinek mi a számlaszáma, és mennyi pénzt fizetek be... Szóval ma is itt jártam, bizonylattal felszerelkezve, korrektül, szépen kitöltve. Pénz átad, bizonylat szintén. Hölgy közli, hogy akkor most lakcímkártyát és személyit tessék bemutatni.  Volt már ilyen, az is igaz, hogy általában nem írom oda a befizető nevét (mivel cég pénztárából a cég számlájára fizetek...), úgyhogy már épp elkezdtem volna mondani szokásos adatokat, mint név, lakcím, szem.ig.szám., sőt voltam olyan udvarias, mivel a hölgy még új volt, hogy felajánlottam, hogy kitöltöm én, ne bíbelődjön Ő vele.  Ám itt jött a meglepi, Hölgy közli, hogy márpedig Neki be kell mutassam fenti okmányaimat.

Mikor vázoltam, hogy márpedig nálam most épp nincs személyi, lakcímkártyát pedig hiába kér, mivel gyárilag nincs, így nyugodtan írjuk csak be amit mondok, az elmúlt bő négy évben ez így működött..Erre Hölgy kissé értetlennek nézve - merthát oda van írva két a4-es kiemelővel firkált lapon az üveg mellett- közli, hogy hétfőtől (Húsvéttól, csak jelezném...) változott az előírás, és fenti okmányokat mindenképp be kell mutatni.  Számlára BEFIZETÉSKOR is! Különösebben nem izgatta fel a dolog, hogy én vagyok az aláíró a a számlaszerződés alján, sőt minő meglepetés, aláírásom egy aláírókartonnak nevezett áldott papírszeleten is ott van, csak talán meg kéne nézni a számla mellé megnyitott ablakocskát a monitoron.  És esetleg össze kéne vetni a két aláírást, és ezáltal ugyebár egyből igazolva is vagyok...és könyörgöm, ez BEFIZETÉS!!! Kifizetéskor abszolút egyértelmű, kérjen csak okmányokat, de BEFIZETÉSKOR?!

Mi lett a konklúzió? Hölgy nem engedte befizetni a cég pénzét a cég számlájára... Visszaadta a pénzt a bizonylattal együtt, és elköszönt szépen...Élénk káromkodást hallatva, és sírva-röhögve elhagytam a banki intézéményrendszer eme kardinálisát...
Értitek? A bank aki a pénzemet kezeli, aki hajkurássza az embereket hogy nyissanak nála számlát, 1, nem volt hajlandó elfogadni azt, 2, nem akart nekem kifizetni a hihetetlen pofátlanul alacsony 1,25 % éves folyószámla betéti kamatot se...ABSZURD!!!
 
A történethez hozzátartozik hogy tegnap egy másik, piros, bankba épp rápillantottak a személyire, meg se vizsgálták, és gond nélkül kifizették a számláról a hasonló összeget (igaz ott ismerős volt a pénztáros, szinte fejből fújja az adataimat..) és persze lakcímkártyáról szó se volt.
 
Szóval kinek az előírása ez? És miért van szüksége a Raiffeisennek arra, hogy elzavarja azt aki pénzt visz be hozzá?
 
Abszurdisztán, kéremszépen, Abszurdisztán...
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Elmeboy (törölt) · http://elmeboy.blog.hu 2008.03.28. 11:35:21

Valahol olvastam egy tanácsot vagyonaink eredetét firtató APEH-vizsgálatok esetére: ha rákérdeznek honnan, miből tellett erre vagy arra, azt kell mondani bűncselekményből. Utóbbit nem jogosultak tovább boncolgatni, bár nem tudom átadják-e a fülest a rendőrségnek. Mert akkor igazán szarba kerülhetünk, pláne ha nem is hazudtunk..

Elmeboy (törölt) · http://elmeboy.blog.hu 2008.03.28. 11:36:28

Úgy tudom - ha hülyeséget írok javítsatok ki vagy pontosítsatok -, bizonyos összeg feletti befizetéseknél egy ideje tényleg igazolni kell magát a befizetőnek. APEH, pénzmosás, meg hasonló indokokkal hozott szabályozás alapján.

Mylady 2008.03.28. 11:36:35

Elmeboy: jól tudod. Uniós szabály. Évek óta létezik, csak most lejjebb vitték a határt.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2008.03.28. 11:40:57

Elmeboy te minden hülyeséget elhiszel?

Most kapaszkodj meg, mert le fogsz ülni: a Mikulás nem létezik.

2008.03.28. 11:42:38

pénzmosásról hallottál -e kedves postíró?
Szegény pénztárost úgy megbasszák, hogy csak lódul, ha nem ellenőrzi a befizetésnél a személyazonosságot... jahogy törvény írja elő?

btw minek mászkálsz személyi nélkül? igazoltatásnál a rendőrt is kiröhögöd majd, amikor bevisznek?

Bastie (törölt) · http://www.hirmax.net/ 2008.03.28. 11:44:17

- Kölcsönözni akarok egy ilyen kocsit.
- Rendben, kérem a vezetői engedélyét.
- Kapd be. Mit képzelsz te, ilyesmit nem hordok magamnál.
- Ez esetben nem tudunk Önnek gépjárművet kölcsönözni.
- Kis köcsög. Felnyomlak a Homárnál.

Siendor 2008.03.28. 11:46:53

gergo1000:
Érdekes, szerintem
1.) A sztorid a homárra való
2.) Jó béna lehetsz, nekem sikerült összeszerelni gond nélkül, pedig 2 balkezem van :D

dwdHU 2008.03.28. 11:50:09

menjel vissza romaniaba ahol nem kernek szemelyit hozza

bedlifan 2008.03.28. 11:53:49

céges bankkártya ablakon bedug
pinkód beír
pénz bead - ennyi
nem kell semmi más
(csak bankkártya)

2008.03.28. 11:55:21

Kedves Homár!
Nem lehetne indítani egy külön blogot, az idióta embertársainknak, mint a postíró?
Itt inkább valós, megalapozott panaszokról olvasnék :P

Elmeboy (törölt) · http://elmeboy.blog.hu 2008.03.28. 11:58:10

Atpij, én sem vagyok tévedhetetlen - bár utoljára akkor tévedtem, mikor azt hittem nincs igazam. :D Mint írtam, valahol olvastam a tanácsot - nem saját kútfőből van.

mqqq 2008.03.28. 12:00:31

Ez a törvény bazmeg, vagy mutatod a személyazonosító okmányt, vagy nem fizetsz be annyit.

Zsirparaszt 2008.03.28. 12:01:00

Ennek a banknak vannak még ügyfelei? Nem mentek át a macochisták a zótépéhez?

Elmeboy (törölt) · http://elmeboy.blog.hu 2008.03.28. 12:01:45

Méghogy nincs mikulás!? Éjjel jól összekent vele az asszony. :D

mqqq 2008.03.28. 12:02:00

ESIK A HOMÁR SZÍNVONALA!
-köszi.

Zorro2007 2008.03.28. 12:10:52

Udvozoljuk a kedves levelirot az EU-ban...az EU irja elo, hogy mekkora penzosszegtol KELL a befizetotol is kerni az azonositasi adatokat.(lasd penzmosas.)
Ha meg (ceges) kartyaval fizetsz be es megadod a pin-edet is, az olyan mintha megmutattad volna a szemelyidet...

Regebben izgalmasabbak voltak a bejegyzesek...

LightBringer 2008.03.28. 12:14:11

Nyugi srácok, még nem tűnt fel mindenkinek, hogy létezik olyan, hogy pénzmosás. Ez jó! Ennél csak az a jobb, hogy a Homárnak ez a legjobb híre, amit ki tud tenni, ebből látszik, hogy egyre tudatosabbak a felhasználók/vevők, így csökken az érdekes hírek száma... :D

betépett felhasználó 2008.03.28. 12:20:44

a tegnap voltam a zold bankban
semmit nem kellett bemutatnom.
1xruen azt mondtam a holgyikenek: 47ezer eurot kerem atutalni az azerbaijan-i Baky-ba. Most rogton! es a csaj csak annyit szolt: bakyztam mar eleget, 1el tobb mar nem szamit. es atutalta.
Ennyi erovel utalhattam volna a sajat kontomra is egy par rongyot:(
sirva-rohogve tavoztam.
soha tobbe nem megyek e bankba!

felhigult a homar!

gergo1000 2008.03.28. 12:23:31

Siendor:

Valóban jó béna vagyok:) ezt egy percig se vitatom:) viszont eddig sikerult több ikeás terméket már összeszerelnem, de mivel tudom, hogy béna vagyok, ezért mindig figyelmesen az útmutató szerint csinálom, szép lassan:) Itt meg pont ez volt a baj:) Egyszerűen hibás a rajz. De a sztorinak tényleg nem ez a lényege. Amúgy volt kint a "minőségellenőr". Megvizsgálta (értsd: ránézett:) ), aztán elbeszélgettünk arról, hogy tényleg vacak ez a rajz, meg nem egészen jól van az lerajzolva. Majd adott egy papirt az elutasításról:)

boog 2008.03.28. 12:24:27

arról nincs valami panaszod, hogy kerekítve adtak vissza a boltban, pedig neked járna az a 2Ft.

hathuszas 2008.03.28. 12:35:31

postáról még lehet személyesen kitöltött csekken befizetni pénzt,vagy ott is van biometrikus azonosítás? :-) lassan chipet ültetnek a bőrünk alá mondván ez a mi érdekükben történik... beeee!

Gumidomino 2008.03.28. 12:49:09

boog
jó is hogy mondod.
tegnap a sparban 18 forint járt volna vissza (tehát 20) és 15-öt adott a pénztáros, de mondjuk kedvesen mosolygott.

én meg elméláztam és rájöttem, nem valószínű hogy meg akart rövidíteni hogy gyarapítsa a pénzét, inkább az van, hogy a gép még mindig nincs átállítva (18 forint visszajárót írt a kijelzőre is) és fél hogy a műszak végén a hiányzó x forint miatt megba@ák.
inkább több legyen mint kevesebb - így van vele. megértem.

Gumidomino 2008.03.28. 12:50:34

nem írom meg a homárnak mert az utóbbi időben nem tűnik sikeres dolognak itt posztolni.

emzéperiksz 2008.03.28. 12:51:45

Pénzmosásról szóló törvény is van a világon édesapám. Ilyen hülyét! Örüljél, hogy nem ugrasztották a nyakadba a zsernyákokat! Mert azt is lehet ám. Igen is, kérdezheti a bank, hogy kiféle, miféle fizet be pénzt egy számlára, meg azt is, hogy honnan a zsozsó, mert lehet az drogdílerkedésből meg akármi másból jövő gyanús pénz is. Márpedig ha gyanúsat észlel, kötelessége a pénztárosnak értesíteni a hatóságot, mert ha elmulasztja, akár le is csukhatják néhány évre. Ha jól emlékszem háromra.

Szakyster 2008.03.28. 13:00:48

1: Eddig ugy tudtam, hogy a lakcímigazolvány a lakcím igazolására van. A szemig, meg a személy igazolására. És pont ezért lett szétszedve két részre, hogy mondjuk egy bank, ahol természetszerűleg igazolnom kell magam, ne tudhassa meg a hivatalos címemet (mert ugye ahhoz semmi közük. A leveleket oda küldjék, ahova mondom). De tévedhetékeny vagyok.

2: Szerintem igenis fontos, hogy a Homár néha a páncéljára tűzzön olyan sztorikat is, ahol nem a nedves ügyfélnek van igaza. nem?

hathuszas 2008.03.28. 13:05:24

bizonyos összegnél ok,de 10-20000 ft.-nál ez csak szivatás,amúgy a bűnözők nyilván nem így mossák a lóvét,1000 más megoldás van erre... kérdés: ki,hogyan csinálná?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2008.03.28. 13:09:32

Elme! Csak csesztetlek. Ugye nincs harag?

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.03.28. 13:18:59

Örülj, hogy nem csecserésztek meg és sétáltattak egyet cipő nélkül. Kiderült ugyanis, hogy a húsvéti nyuszi terrorista és nagy címleteket akart befizetni, majd átutaltatni a Kajmán-szigetekre és Bolíviába. Emiatt bevezették a motozásos-vetkőztetős pénzbefizetést, mert a pénztáros meghalt az anthraxos bankjegyek megérintése általi fertőzésben. Egy szó mint száz: pénzbefizetés anális detektor használata mellett szüzességi bizonyítvány felmutatásával.

linne 2008.03.28. 13:19:23

Hát az a helyzet, hogy nekem már volt a fenti szabály picit kínos is: a kedvesem kért meg, hogy szaladjak be, mert pont arra jártam, fizessem be a számlájukra a pénzét (10000). Csak a kivonatot, amin ez szerepel a kedves feleslege bontogatja...:)) Valahogy elsikálta, mert még mindketten élünk...

2008.03.28. 13:23:14

pénzmosás elleni törvény értelmében egy összeghatár felett igazolni kell a személyazonosságát. Pár hónapon belül a sárga kápés csekkeken is bevezetik ezt.
nam az ügyintéző a hülye, hanem a buta ügyfél.
ekkora kis semmiségből képes egészoldalas posztot írni.
lúzer vagy ecsém.
ja, ha nincs nálad a személyi/lakcimkártya akkor a rendőr őrizetbe vehet, mert nem tudni ki vagy te.

2008.03.28. 13:26:02

Szakyster 2008.03.28. 13:00:48
Nem. a személyit csak az okmányhivatal adhat ki le kell gyártani kártyát, fotózni stb stb. Ez ritkábban változik.
A lakcím, ami sűrűn változhat, azt meg a helyi jegyző megcsinálja neked, mert csak egy kinyomtatott papirlap lefóliázva.
Azért van külön bontva mert más más az elévülési idejük.

hathuszas 2008.03.28. 13:46:39

angoloknál ez,hogy megy? nincs személyi. sikeresek? ja, a postán pedig eddig is kilóméteres volt a sor... szavazzon a nép! :-)

facsipesz 2008.03.28. 13:59:23

Remek, mégegy hisztis szerencsétlen. Személyi nélkül bankba menni, gratulálok. Az ilyen lúzerekkel van tele a Homár mostanában (lásd a korábbi "informatikus" bölcsészpicsát), akiket nem a rendszer szivat, hanem ők saját magukat. De meg is érdemlik az ilyenek.

facsipesz 2008.03.28. 14:02:08

"2: Szerintem igenis fontos, hogy a Homár néha a páncéljára tűzzön olyan sztorikat is, ahol nem a nedves ügyfélnek van igaza. nem?"

Igaz-igaz, akkor kicsit óvatosabban osztok a fenti élhetetlennek: odaseneki, legközelebbis csakígytovább, és írja is meg, mert ezekkel a történetekkel lesz gazdagabb az életünk, mi sem jobb, más saját hibájából elszenvedett szenvedéseit olvasgatni.:)

Majmász Gedeon 2008.03.28. 14:06:08

be kell mutassam = be kell mutatnom (Rengetegen használják ezt rosszul... Miért?)

volga 2008.03.28. 14:14:51

"valahogy nem szeretem a páncélüvegen át ordítani hogy kinek mi a számlaszáma, és mennyi pénzt fizetek be."

A számlaszám arra a kis sárga papírra van ráírva, a páncélüveg előtt pedig van egy mikrofon, abba lehet belesusogni az összeget.

Darth Revan 2008.03.28. 14:32:48

En is igy jartam a multkor. Gondlom a penzmosas elleni kuzdelem miatt van. Persze a nagy halakat nem fogjak meg vele.

(Nalam sem volt igazolvany, de nem kezdtem el karomkodni, hanem megkertem a velem levo baratomat, hogy ugyan fizessen mar be a szamlamra.)

Slam 2008.03.28. 14:51:26

Még jó, hogy már nem kell jogcímezni! :)

M. Péter 2008.03.28. 14:56:03

EU szabaly, meg hogy az en vedelmemre van, a csudat. Itt Angliaban tobbszor fizettem be tizezer font feletti osszeget minden azonositas nelkul. Bankkartyaval sok helyen automataba is be lehet fizetni, meg PIN se kell hozza. Errefele szemelyi sincs, tehat ez kulonosen nem lehet EU eloiras, a lakcimigazolo kartyat meg egyaltalan nem ertem, hogy mire jo, ha egyszer a szamlanyitaskor mar ellenoriztek.

egyenlítő 2008.03.28. 15:21:21

Emberek és Homárok!

A héten a bankomtól jött kimutatással együtt volt egy kis levélke is, amelyben közölték, hogy mostantól 250 eFt összeg felett a pénzmosás elleni törvény értelmében minden befizetőnek igazolnia kell a személyazonosságát és a lakcímét.

zzzzzzz 2008.03.28. 16:38:53

új: zoliadon.myminicity.com/ind

beste 2008.03.28. 16:53:18

Ha jól tudom, a pénzmosás megakadályozására szigorítottak a befizetéseken is...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.03.28. 17:07:19

atpijkamo
kuldom a szamlaszamomat tegyed csak befele a lovet
majd kimagyarazom valahogy
bar azt nem tudom, hogy lehet meallapitani, hogy bncselekmenybol szarmazik-e a penz? vagy hogy a 1o rugo vesztegetesbol volt, ha valaki inkognitoban rateszi a szamlamra?
amugy szerintem is tok folosleges a penzmosasi torvenyben meghatarozott oszeg alatt befizetesnel mindenfelet kerni
en itt ATM-en depositolok, es eleg a PIN kod
dehat ha ez a szabaly, akkor ez

Sol 2008.03.28. 17:30:50

250 ezer forint feletti befizetésnél igazolni kell magad a megfelelő okmányokkal, pénzmosás elleni azonosítás miatt kötelező

bumbuska 2008.03.28. 17:48:15

Pont ma voltam en is a Raiffeisenben. Az elso, ami erdekes volt szamomra, hogy fel3 korul belepek, kb kong az uressegtol az egesz bank, egy alkalmazott, meg 2 bizt. or bratyizik a bejarat elott 3 meterrel. Meg is torpantam, azt hittem elneztem az idot, vagy mittudomen, mar epp zarora van, erre rohogve jon az or, hogy ne ijedjek mar meg ennyire tole, 3.30-ig nyitva vannak, tep nekem cetlit, mit szeretnek. Je, mondom milyen jopofa emberek dolgoznak itt:D Mondtam, hogy szeretnek befizetni szamlara penzt. Tep egy cetlit, van tizenvalahany asztal, ezek kozul 1-nel(!!!) ul alkalmazott es dolgozik. (ugyfel nem is volt) Varok par percet, hogy felvillanjon a sorszam, de semmi, ugyhogy or kozli, hogy felmegy es lehivja a penztarost. hm. Ez kb 10 perc volt. Na mindegy, az a lenyeg, hogy 2595 ft-ot fizettem be, es kert hozza szemelyit is es lakcimkartyat is. Nem vagyok sikeres, igaz? Mondjuk nem nagyon utott sziven a dolog, mert mar legalabb 1 eve is (de lehet 2), kertek tolem okmanyokat. Es mas banknal is. Pl Erstenel is meg otp-nel is.

bumbuska 2008.03.28. 17:57:13

Na most akkor aki itt allitja, hogy 250.000 felett kell azonositani, az mit mond az en sztorimra? :D

2008.03.28. 18:30:34

Összeghez van kötve, amitől mindenképpen el kell kérni.
Ha gyanús a befizetés, akkor elkéri a pénztáros a személyit kisebb összegnél is, csak hogy biztosítsa a seggét.

Ez van... biztos büdös csöves vagy:P

Vladimir Harkonnen 2008.03.28. 18:48:59

tokomtelevan 2008.03.28. 11:29:24
Postai csekk számlára fizetésnél, hogy a picsába fogják ellenőrizni?

A múltkor láttam egy Postán kiírva, hogy a százezer forintot meghaladó befizetéseknél személyit kérnek!

Bit Rot 2008.03.28. 19:33:45

Szerintem ha ennyire pattognak, akkor akar rendort is hivhatnanak 3000 Forint befizetesenel.

Elvegre a penzmosast komolyan kell venni! :-)

Zsebencik Lopédia 2008.03.28. 20:01:19

A második legnagyobb bankban már vagy 1 éve bármilyen összegű befizetésnél fel kell tüntetni a bizonylaton a befizető nevét és lakcímét...mondjuk ellenőrizni nem ellenőrzik, hogy valósak-é az adatok.

Teru 2008.03.28. 20:10:02

Ha 1) csak odaadod a kért okmányokat és 2) nem húzod fel magad ezen, akkor Te és a bank is jobban jártatok volna.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.03.28. 20:10:51

persze a legnagybb gaz, hogy pont a bennfentesek sikitanak meg mosnak
telleg mi van pl. Kulcsarral?
taxis gyuszitol kertek lakcimkartyat?

ancsams 2008.03.28. 20:22:11

Bankja válogatja, hogy a jogszabály szerinti mérték felett kér igazolványt vagy minden befizetésnél kér. A legtöbb bank 1 Ft-tól kér személyit, s a legtöbb már módositotta is befizetési szelvényét, ahol fel kell tüntetni a befizető azonositó okiratának tipusát és számát.

Ne reménykedjetek a postában sem! Június 1-től a magyar posta is bevezeti az azonositást. Az összes sárga csekk (pl.közüzemi számlák) új fajta lesz. Kiegészitik egy befizető azonositó irat fajtája és száma rublikával. Az a poén az új sárga (és persze rózsaszin) csekkekben is, hogy nem kérdezik meg a befizető nevét és cimét, csak az igazolvány fajátját és számát. Az igazolványt be kell mutatni a postásnak, aki ellenörzi a csekken szereplő (általad előre beirt) számmal.

Hajléktalanok igazolványai fiktiv kájefté alapitóknak előnyben...

Etihad 2008.03.28. 20:29:22

A pénzmosás elleni törvény értelmében a Bankoknak kötelező az ügyfelet azonositani összeghatártól függetlenül, befizetéskor. Én Bankban( nem a sárgában) dolgozom ésnálunk is szoktak néha morogni

Szil-Ka 2008.03.28. 20:38:36

Te ökör, pénzmosásról nem hallottál még? Na azé lett ez kitalálva.

iosephus sovieticus 2008.03.28. 20:58:18

Bizonyára minden bűnöző így szokta tisztára mosni a pénzt, hogy befizet a számlájára 1500 forintot.

De ha hülyeség is a szabály, akkor is be kell tartani.

Innentől nem lehetne magasabb színvonalú posztokat betenni?

Hátkészvagyok 2008.03.28. 21:05:25

Ezt az eljárást a "zöld" bank még az Unió előtt kitalálta. Én hasonlóképpen jártam még az 1990-es években a zöldeknél. Szintén céges számlára akartam befizetni és kitöltöttem egy nyomtatványt, ehhez elkérték a személyim, a pénzt és a kisasszony, mármint a pénztáros, ablakot bezárt és eltünt a nyomtatvánnyal, az igazolvánnyal és a pénzemmel. Kis idő mulva közölte, hogy befizethetem az összeget. Gondolom mindent leegyeztetett. Hát én sem örültem a dolognak.

Dalamar 2008.03.28. 21:08:58

A tudatlan levélírónak és az őt támogató hozzászólóknak.

lakcímkártya:
(2007. évi CXXXVI. törvény)

a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról
7. §
...
(4) A személyazonosság igazoló ellenőrzése érdekében a szolgáltató köteles megkövetelni az alábbi okirat bemutatását:

a) természetes személy esetén

aa) magyar állampolgár személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolványa és lakcímet igazoló hatósági igazolványa,


Azt, meg hogy miért kell azonosítaniuk Téged: 1781/2006/EK

( A postára is járó nem túl sikeres emberek - köztük én is - előző év végén sorbanállás közben a hirdetmények közt kiemelt helyen is olvashattak is erről)

Lentebb egy kis szemelvény

A kisebb pénzátutalási ügyletekből származó lehetséges terroristaveszély ellen alkalmazott túl szigorú azonosítási követelmények az ügyleteket illegális csatornák felé terelhetik, ezért ennek a kockázatnak az ellensúlyozása érdekében a megbízói adatok pontosságának ellenőrzésére vonatkozó követelményt nem számláról történő pénzátutalások esetén – a 2005/60/EK irányelv szerinti kötelezettségek sérelme nélkül – csak az 1000 eurót meghaladó egyedi pénzátutalásokra kell alkalmazni.

Tara 2008.03.28. 21:53:02

Akkor most elmondanám, hogy normális "uniós" országokban, hogyan zajlik az a folyamat. És tessék figyelni, kifizetésről van szó! Megkaptam az új bankkártyám, azt mondták pinkód marad, bankautomatában kipróbál, hát nem. Bementem a bankba, mert húsvét előtt azért nem akartam pénz nélkül maradni (4 napos ünnep). Nem volt nálam egy szál fényképes igazolvány, nem is ahhoz a fiókhoz tartozom, ezért nincs is meg nekik az eredeti aláírásom és kifizettek pénzt a számlámról miután azonosítottam magam olyan adatokkal, amit csak én tudhatok vagy voltam olyan hülye elmondani másoknak...akkor pedig meg is érdemlem. Elégedett ügyfél, kitűnő ügyfélszolgálat.Welcome to the UK!

emzéperiksz 2008.03.28. 23:31:21

Nem csak az 1000 euró fölöttit kell nézni, a szokatlant, furcsa befizetéseket is nézni kell. Pl. ha valaki fagylaltárus, annál nem szokatlan, ha hetente beállít a bankba egy halom kisebb címletű pénzzel. De ha valaki pl. biztonsági őr, akkor ez lehet gyanús, hogy esetleg drogdílerkedik, és abból van a lovetta. Ilyenkor nem nézik, mennyi az annyi, csak jelentik, hogy gyanús a dolog.

Dave80 2008.03.29. 01:31:40

Azt mondja meg valaki, aki a személyi kötelező bemutatása mellett érvel, hogy hogyan teheti egy bank vagy bármely intézmény ezt kötelezővé, ha közben ma Magyarországon nem vagyok köteles kiváltani a személyit?
Helyette útlevéllel vagy kártya típusú vezetői engedéllyel igazolhatom magam.

emzéperiksz 2008.03.29. 08:25:21

Úszósapkát sem kötelező venni, mégis megkövetelik az uszodában. Nem kötelező uszodába menned, de ha odamény, és úszni akarsz, alkalmazkodnod kell a szabályokhoz. A bank is azt tesz kötelezővé amit akar, bankba járni ugyanis szintén nem kötelező :)

Amúgy elfogadják az útlevelet is szerintem.

Vladimir Harkonnen 2008.03.29. 09:02:36

emzéperiksz 2008.03.28. 23:31:21
Nem csak az 1000 euró fölöttit kell nézni, a szokatlant, furcsa befizetéseket is nézni kell. Pl. ha valaki fagylaltárus, annál nem szokatlan, ha hetente beállít a bankba egy halom kisebb címletű pénzzel. De ha valaki pl. biztonsági őr, akkor ez lehet gyanús, hogy esetleg drogdílerkedik, és abból van a lovetta. Ilyenkor nem nézik, mennyi az annyi, csak jelentik, hogy gyanús a dolog.

Na ezt légyszives magyarázd el! Honnan tudja, mi a foglalkozása? Pofáról?

Amúgy meg tényleg nincs nagyobb gond Magyarországon, mint a terrorizmus, a pénzmosás, meg az illegális letöltés?

emzéperiksz 2008.03.29. 09:13:47

"Ismerd meg ügyfeled!" - ezt az elvet kell alkalmazni a bankoknak. Kérdezgetni kell az ügyfelet, hogy mi micsoda, honnan van a lé. Általában nem kell, mert ugye ott van, hogy Ilyenolyan Kft.-ből munkabér címen jön a lé, ez tiszta sor. Ha viszont nem lehet tudni honnan jön, kérdezni kell.

"Amúgy meg tényleg nincs nagyobb gond Magyarországon, mint a terrorizmus, a pénzmosás, meg az illegális letöltés? "

Hogy lehet ilyen hülyeséget kérdezni? Biztos van nagyobb gond, de ez is gond. És ha nem küzdenek ellene, akkor pedig kurva nagy gond lesz. Amelyik országban lyuk van a rendszeren, tisztára lehet mosni a pénzeket, az pillanatok alatt a pénzmosás mekkájává válik nemzetközi szinten. Ha egy Magyarországi számlán gond nélkül tarthatja a pénzét egy terrorszervezet, ott fogja tartani, minek szívatná magát egy másik országgal?

dézi 2008.03.29. 09:14:11

2003.évi XV. tv. a pénzmosás megelőzéséről és megakadályozásáról.3§ (2) 2 millió forintot elérő vagy meghaladó ügyleti megbizást a szolgáltató kizárólag olyan ügyféltől,meghatalmazottól,képviselőtől fogadhat el ,akinek azonositását elvégezte.
Egyébként a kék-fehér osztrák bank ezt már évek óta igy is csinálja Budapesten.

Nekem csak német útlevelem van és elfogadják azt is,nem kell lakcimkártya,stb.

dézi 2008.03.29. 09:20:50

Dave 80! Na próbáljál meg személyi nélkül bármit intézni Mo-on! Nekem nincs személyim mert nem ott lakom csak egy német útlevelem és egy szingapúri tartózkodási engedélyem. Próbálj meg bármit intézni! Lehet,hogy nincs előirva,de ezt pár érintetten kivül senki nem tudja.
Bankba egyébként ezekkel az okmányaimmal be lehet fizetni bármekkora pénzt. Nem kell pont személyi,de lehet,hogy az ügyintéző nem úgy mondta,hogy :Az Ön személyének igazolására vonatkozó bármely dokumentum, csak azt mondta személyi. Ha útlevele lett volna fogadjunk,hogy elfogadja.

dézi 2008.03.29. 10:02:00

Ez a 2 miliós értékhatár lecsökkent.

ezusteger 2008.03.29. 10:35:57

Szerintem 4000 forint alá csökkent, legalábbis az Ersténél. Ugyanis épp ennyit akartam befizetni a lányom nevében egy nevezési díjként. És mivel nem én indultam a versenyen, az én nevem meg nem szerepelt az ő nevezési listájukon. Viszont az ő nevével nem fizethettem. Szopás! Ha jól számolom, ez a 4000 forint nincs 20 euró. Ha ennyit akarnak védeni a mosástól, hát gratulálok!

fakkjú 2008.03.29. 13:07:52

szabály az szabály,jogos
bp-banknál elég a bemondás ha a céges számlámra fizetek be,lehet mert 14 éve járok oda...de akkor is furcsa hogy befizetésnél is igazoljam magam az én érdekemben??? hát aki akar fizessen be a számlámra pár milliot,nem fogom beperelni:-))))
bár lehet hogy APEH bácsi kiváncsi rá,honnan megy be a cég számlájára zseton,ugyebár tagikölcsönök stb...hmm

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2008.03.29. 14:27:31

"ennyit akartam befizetni a lányom nevében"

Ha az apja vagy, vedd a nevedre a lányod. Ha az anyja vagy, vedd fel a férjed nevét. (Persze ne Gipsz Jakabné, hanem Gipsz Magdolna legyél.)

mirror75 2008.03.29. 14:43:05

és ha elolvasta volna a kedves postolo a kitett lap alját is elolvasta volna,láthaná, hogy ezt nem a bank találta ki, hanem a MAGYAR NEMZETI BANK elnöke jegyzi és mint a pénzmosás és terrorizmus elleni TÖRVÉNY része az országgyűlés fogadta el, még 2007. decemberében. A kolléga egyébként teljesen szabályosan járt el, ugyanis NINCS ÖSSZEGHATÁR! A törvény szerint ezentúl már nem 2m-tól hanem 3,6m-tól kell a tranzakciót rögzíteni is.

hathuszas 2008.03.29. 16:18:33

arra lennék kiváncsimilyen terrorizmus van magyarországon kedves MAGYAR NEMZETI BANK és országgyűlés, esetleg egyéb elemek?

Dalamar 2008.03.29. 18:34:09

Tara: Nem véletlenül van a legtöbb pénzügyi csalás UK-ban. Legalábbis a munkahelyem magyarországról és a cég más közép-európai országaiból az UK-ba menő utalásoknál. Aztán csak a hőbörgés megy itthon (évek óta személyesen tapasztalom), hogy csaló vette fel a pénzt, miért nem kértek tőle (UK-ban) ilyen meg olyan okmányt. Gratula UK. Elégedett csalók, röhögő bankok.

emzéperiksz 2008.03.29. 21:07:00

hathuszas: a terrorizmus nem ismer országhatárokat. Perpill Svácjban sem robbantgatnak, mégis ott tartják a számlájukat, mert ott van a legnagyobb banktitok. Ha itt lehetne jobban pénzt mosni, itt tartanák.

Tara 2008.03.29. 21:12:18

Dalamar: Igen, és nem véletlenül van a legjobb ügyfélszolgálati morál az USA-ban és a UK-ban. Itt egy bank nem engedhetné meg magának, hogy elküldje az ügyfelet a pénzével, mert nincs nála személyi. Kezdjük ott, hogy itt nincs is személyi.

Ezzel nem azt akartam mondani, hogy itt minden tökéletes, MO-n pedig minden rosszul működik, de ezen a téren sokat kell még tanulnunk!Otthon, ha nincs nálad az az okmány ami épp kell nekik mert tegnap óta ez a szabály elhajt, megaláz és még hülyének is néz, hogy mertél idejönni (ezt én is tapasztalatból mondom), nem gondolkozik el, hogy vajon hogyan tudnék segíteni esetleg?

A másik, meg ha csalónak odaadják a pénzt azért a banknak kellene vállalni a felelősséget!

M. Péter 2008.03.29. 21:55:03

Dalamar: Ha a bank masnak adta ki a penzt, nem az ugyfelnek, az nem a te gondod, de Magyarorszagon is barki felvehet penzt az automatabol egy kartyaval es PIN-nel, az automata nem ker szemelyit. Egyebkent szamlanyitaskor igenis kernek okmanyokat az ugyfeltol.

mqqq 2008.03.29. 22:33:46

Dave80! Bankban is adhatsz útlevelet vagy mondjuk jogsit+lakcímkártyát. Nem a személyi igazolvány a kötelező, hanem hogy vmilyen törvényben elfogadott okmánnyal igazold magad.

mirror75 2008.03.29. 22:38:49

elsődlegesen a pénzmosás ellen alkották meg ezt a törvényt.de ahogy az nem ismer határokat, úgy a terroristák is utalgathatják a bombákra szánt pénzt néhány magyar bankon keresztül.bár inkább a pénzüket utaztassák át rajtunk mint a tnt-vel megrakott kocsijaikat...

besz@rok 2008.03.29. 23:27:54

... besz@rok ...na megeccer!
100.

BöszmeBivaly 2008.03.30. 10:01:50

Na, a következőket tudom hozzáfűzni:
2007. december közepe óta (14 vagy 15) van ez az EU-s szabályozás az 1000 eurót (igen, minden nap az aktuális euro-árfolyamhoz igazítják a forintösszeget) meghaladó pénzmozgások ellenőrzéséhez (magánszemélyeknél szig+lakcímkártya, cégeknél még céges papírok is a befizető személy adatai mellett).
Az, hogy a Raiffeisen márciustól már minden befizetéshez kér igazolvány(oka)t, egyéni akció lehet, belső szabályozás.
Ez van, de nem csak nálunk, hanem az EU egész területén (mármint az 1000 eurót meghaladó összegeknél), lehet anyázni.

BöszmeBivaly 2008.03.30. 10:04:26

Ja, persze kivéve UK, mert ott egy bank sem engedheti meg magának, hogy elküldje az ügyfelet, mégha EU-s törvényt is szeg.

És nem, nem az ügyfelek értelmesebbek, és ha esetleg ki van írva, hogy ez a törvény, akkor elfogadják, és aszerint cselekszenek.

Bastie (törölt) · http://www.hirmax.net/ 2008.03.30. 11:28:27

Tara 2008.03.29. 21:12:18
"Itt egy bank nem engedhetné meg magának, hogy elküldje az ügyfelet a pénzével, mert nincs nála személyi. Kezdjük ott, hogy itt nincs is személyi."

A törvénytelenséget egyik bank sem engedheti meg magának. Még az UK-ban sem. Tessék, le szabad szállni a magas lóról.

"Ezzel nem azt akartam mondani, hogy itt minden tökéletes, MO-n pedig minden rosszul működik, de ezen a téren sokat kell még tanulnunk!"

Semmi akadálya: alapíts egy bankot, ami fittyet hány a törvényekre. Kíváncsian várom.

"Otthon, ha nincs nálad az az okmány ami épp kell nekik mert tegnap óta ez a szabály elhajt, megaláz és még hülyének is néz, hogy mertél idejönni (ezt én is tapasztalatból mondom), nem gondolkozik el, hogy vajon hogyan tudnék segíteni esetleg?"

Ezt a részét megértem, a magyar alkalmazottak nem arról híresek, hogy azért törik magukat, hogy az ügyfélnek minél kényelmesebb legyen. Én mondjuk utálom a sárga bankot, már maguk a megalázó reklámok is kiverik a fejemből, hogy egyáltalán betérjek hozzájuk. De a törvényekért talán nem a bankot kellene szidni.

M. Péter 2008.03.30. 14:10:46

BöszmeBivaly: Keresd mar meg pontosan, hogy hol van az EU direktivaban az, hopgy 1000 euro felett igazoltatni kell az ugyfelet, meg az, hogy szemelyi, utlevel, jogositvany + lakcimkartya kell. Ha van ilyen szabaly, az mar a magyar Parlament vagy a bank tulbuzgosaga.

Bastie: Az Egyesult Kiralysag az EU direktivak implementalasaban elen jar es a bankok is ugyelnek a torvenyek betartasara. Csak a torveny nem azt irja elo, hogy milyen dokumentumokat kell kerni, hanem azt, hogy bizonyos esetekben meg kell gyozodni az ugyfel szemelyazonossagarol. Ehez eleg bankkartya is, vagy az is, hogy a Jozsi bacsi mar 10 eve ide jar es a penztaros szemelyesen ismeri.

Tara 2008.03.30. 18:14:25

M.Péter: Ott a pont. Éppen erre akartam célozni, a törvényes, de ügyfélbarát légkörre!

Bastie: Azért mert nem vagyok elégedett egy szolgáltatással, az nem azt jelenti, hogy tudnék mondjuk egy bankot igazgatni, mert én egy ÜGYFÉL vagyok és szeretnék csak az maradni! Ez az egyik leggyengébb érv, amit fel lehet hozni ebben a kérdésben: ha nem tetszik, csináld jobban! Igen, egyszerre alapítok majd bankot, átszervezem a postát, a BKV-t meg a MÁV-ot is, nem? Én csak azt szeretném, ha minél többen elgondolkozn
ának azon, hogy vajon mit lehetne jobban csinálni...

Dalamar 2008.03.30. 18:49:06

A légkör vagy ügyfélbarát vagy törvényes itthon. A kettő együtt nem megy (csak ha van jó ismerős a PSZÁF, Bankfelügyelet, PM berkeiben) Méghozzá azért, mert egyszerűn az emberek nagy részének nem tetszenek a törvények. Pontosabban az ezzel kapcsolatos kötelezettségek (jaj, otthon hagytam a személyit, jogsit, útlevelet, jaj, lejárt 3 hónapja, jaj férjhez mentem fél éve, de nem volt időm átíratni a megváltozott nevem)
Cégünket is most büntizték meg (PSZÁF)majdnem (végül sikerült egy erőteljes enyje-benyjére módosítani), mert túl ügyfélbarátok voltunk (nem kellett ilyen meg olyan okmány, szerződés, kevés embert jelentettünk fel stb...)
Összehasonlítani pl. a spanyol, német, osztrák vagy akár az angol légkört nem lehet, mert mások a törvények, ellenőrzés.

"A másik, meg ha csalónak odaadják a pénzt azért a banknak kellene vállalni a felelősséget!"
Ez nagyon szép gondolat, kár hogy az angol bankok nem így gondolkodnak. Vagy lehet, hogy így gondolják, de ügyesen titkolják. A pórul járt magyar meg nem igazán tud az angol bankkal veszekedni.

M. Péter 2008.03.31. 00:47:04

Dalamar: Ird mar meg, hogy mi tortent, hogy tortent.

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.03.31. 02:03:34

@Bastie: Ez a "legyen mindenki polisztirol ;-) és értsen mindenhez" egy nagy marhaság! Ha mindenki tisztességesen, becsületesen, felelősségteljesen végezné el csupán a SAJÁT MUNKÁJÁT, már akkor sokkal kevesebb lenne a probléma az egész világon. (Én ezt megteszem, és ugyanezt várom el másoktól; ennyi, se több, se kevesebb. Pl. veled eltérően nem várom el, hogy évente átképezzék magukat magukat az emberek, és az eddigi szakmájukhoz képest valami totál másba vágjanak bele. Nem volna rossz, sokkal érdekesebb lenne az élet, de a mai világban ez irreális.) Ha pedig valaki erre nem képes, menjen vécét pucolni; az talán még menni fog...

Bamba Barack 2008.03.31. 08:49:35

pénzmosás...röhögnöm kell...nem a kisembereknél kellene kezdeni az ellenőrzéseket...dehát mindig ők vannak megszivatva...

Bastie (törölt) · http://www.hirmax.net/ 2008.03.31. 09:52:30

Tara:
Én sem díjazom túlságosan a bankok ügyfélpolitikáját (öt éven belül most váltok negyedszer bankot), csak ne akarjuk már a törvényhozók döntését rajtuk leverni.

Joe Forster:
Ki halt meg?

mirror75 2008.03.31. 10:53:09

Dalamar megmondta a frankót! miért a bank a hülye azért mert az egyik ügyfél iratok nélkül, a másik meg számlaszám nélkül (lsd. egyetemista csaj) megy oda?? Attól ügyfélbarát a bank ha a hatályos törvényeket felrúgva, esetleg gondatlanul jár el?? nemáááá!!

dindi 2008.04.01. 10:06:40

gondolom a te munkahelyeden is megvannak az előírások, és szabályzatok, amiket nem te hozol, csak egyszerűen be kell tartanod, és ha nem teszed, akkor annak következményei vannak! nos képzeld, ez a bankokban is így működik, és amig nem látod a hátteret, ne a pénztárost ítéld el, aki csak a munkáját végzi, SZABÁLYOSAN!!!

Take1Doo 2008.04.02. 17:02:33

Tudtommal a személyinek MINDIG a zsebünkben a helye, tekntve, hogy a rendőr is kérheti stb stb. lakcímigazolóban nem vagyok biztos, de én azt is viszem mindig.

Ide olyan irományok valók ahol a szabályokat be nem tartva/megkerülve szivóznak az emberrel, nem olyan dolgokkal amik teljesen jogosak (még ha idegesítőek akkor is )

Monthy 2008.04.02. 22:38:13

Nekem meg a múltkor ellenőrizték a bérletemet amikor a villamoson utaztam. Nem igaz már, mi megy ebben az országban.

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.04.03. 05:36:34

Én simán elkérném az anyakönyvi kivonatát is meg a szöke nő mellméretét majd elküldeném elmeorvosi vizsgálatra is, ha ezek megvannak akkor elbiráljuk hogy befizethet-e.Hihetetlen hogy igazolni kell magunkat a befizetésnél, teljesen ésszerűtlen dolog, még egy terrorista sem küldözgethet pénzt bombára?Mi történik gyöngyösön? :D Égesd magad postban újabb gyöngyszeme :D

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.11.03. 19:46:48

@Azreel: MErt mondjuk netan nincs is szemelyije vagy lakcimkartyaja, mert urambocsa magyar allampolgarkent , de kulfoldon el, csak az utlevele marad meg?

2012.11.03. 21:37:08

@tildy:): először is: 3 éves kommentre reagálni... wow :) vagy csak a blogmotor köpte ki most? akkor is wow :D

Másodszor: reklamálj a törvényhozóknál, ne nálam...
Harmadszor: azt hiszem, ez a kis kényelmetlenség belefér. Nem hiszem, hogy a bankfiókban befizetés életbevágóan fontos és mindennapi rutin lenne az átlag halandónak.
süti beállítások módosítása