Tékozló Homár

Az APEH már nem lakik itt

2008.04.15. 10:04 | jackyll | komment
Az APEH mindent megtesz, hogy felzárkóztassa a lakosságot az 21. század elvárásaihoz, extrém esetben bújócskára is hajlandó, mint azt Imitto Gyöngyösön tapasztalta. Figyeljük meg a közönségtájékoztatás jellegzetes 60-as évekbeli formáját, amikor még csak ismerkedtek a műfajjal.
Személyi jövedelemadó-bevallási időszak lévén vártuk, hogy megérkezzen az ehhez szükséges boríték - tudom, nem sikeres ember aki nem interneten vall be, de mi már csak ilyenek vagyunk. Mit tehet ilyenkor az ember? Felkeresi a helyi APEH irodát hogy nyomtatványcsomaghoz jusson. Ez egyszerű kellene hogy legyen, hiszen ha már a pénzünket akarják legalább tudjuk, hol találjuk őket. Gyöngyös városban az irodának hűlt helye, az ajtón és az épület bejáratánál a képeken látható kimerítő tájékoztatás olvasható.

Bementünk a legközelebbi helyre (Meló-Diák iroda), a homlokunkra lehetett írva mit szeretnénk, mielőtt bármit kérdeztünk volna mondták hogy Posta tér... Így átsétáltunk a Posta térre, ahol megintcsak nem találtunk APEH irodát. Gyanús volt felújított épület, azon viszont még névtábla sem volt. Tanácstalanul álltunk mikor egy, az épületből kijövő hölgy kérdezte, kit keresünk? Ó, persze, ők az APEH, most költöztek át, még nincs ügyfélfogadás stb...majd elköszönt, elsétált, mi meg ott álltunk Gyöngyösön, Magyarországon, Európában(?) és már semmin sem csodálkoztunk...

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2008.04.15. 10:08:08

Szóval tudsz róla, hogy létezik az internet. Akkor?

2008.04.15. 10:08:10

Magyarland. No comment.

Málnás Vodkazselé 2008.04.15. 10:09:21

Én Vodafone képviselettel jártam ugyanígy. Mondjuk abból könyebb volt találni másikat, de akkor is.
Különben mit vársz? Tényleg nem kell csodálkozni az ilyenen, sajnos :(

betépett felhasználó 2008.04.15. 10:27:09

nem koltoztunk el!
megszuntunk!
magyarorszag

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.04.15. 10:31:40

Bíró Sándorné költözött el a másik post hatására-e vagy nem-e? Örülj, hogy nem tudod hol az apeh. Majd ők úgy is kopogtatnak :D

s_marky 2008.04.15. 10:36:06

HÁT MI FOLYIK GYÖNGYÖSÖN????
:))))

Okádó Mikádó 2008.04.15. 10:47:20

s_marky
:)) igen, előtte már egy földije felháborodott egyszer a gyöngyösi helyzeten.

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.04.15. 11:04:07

most teljesen össze vagyok zavarva: az apeh rossz vagy jó? pénteken ilyen dilemmát...

Bibo65 2008.04.15. 11:05:04

Akkor rossz, ha viszi a pénzt, akkor jó, ha meg sem találod...

Lilieth 2008.04.15. 11:33:30

Végre egy eltűnt APEH... erre megkeresik. És még kedves néni tájékoztat, hogy ügyes vagy, csak még nincs rendelés. Akkor ipiapacs :o)

szek08 2008.04.15. 11:35:58

APEH-et nem lehet megtalálni. Az APEH talál meg téged..

cyan 2008.04.15. 11:44:25

azért odaírhatták volna, h hova költöztek, mikortól lesz ügyfélfogadás...
direkt szopatják a népet? direkt!

2008.04.15. 12:10:18

Tényleg sikertelenségre vall személyes találkozást keresni az apeh-hel, amikor ugyanaz a dolog interneten keresztül is elintézhető. Látod-látod, most aztán bújócskázhatsz velük.

füredi (törölt) 2008.04.15. 12:44:59

Itt van az ok, ma meg holnap ne is keress Apehot Gyöngyösön, mert nincs ügyfélfogadás, utána meg Bugát Pál tér.

www.heol.hu/index.php?apps=cikk&cikk=135774

(Megírta ezek szerint a helyi lap, ezen kívül milyen tájékozatás kellene még?)

füredi (törölt) 2008.04.15. 12:46:00

Tegnap meg ma ne keresd, holnap futhasz, ha addig nem sikerült az interneten megoldani.

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2008.04.15. 13:38:26

ha az adóbehajtónak amikor kijön, hogy végrehajtson, azt mondom, hogy "elköltöztem", akkor az nyilván elég lesz nekik is, hiszen ők is csak ilyen puritán infot adnak, nem igaz?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.04.15. 14:11:41

Ja. Ha jön a felszólítás, hogy hol az adóbevallásod, vissza kell írni hogy megszűnt.

Vagy :
"Mivel az én jövedelmem 1 milla/hó feletti, és taxival járok a fodrászhoz ( :- ) ) ezért nekem nem kell adóbevallást csinálni"


Tök jó hogy elköltöztek. ha te késnél a bevallással, akkor meg bírság.

(Nekem volt olyan hogy elköltöztem, másik megyébe, és kaptam felszólítást, hogy nem csináltam adóbevallást, és azonnal, mert letépik az ajtóm. Aztán bementem, és kiderült hogy tényleg volt bevallásom, csak azt hitte a T. APEH hogy nem én csináltam mert akkormég nem itt laktam ahol most. Ügyesek.)

Secnir 2008.04.15. 18:02:37

elköltözött az apeh?
a' pech.

groccc 2008.04.15. 22:28:48

ha én elköltözöm és ezért nem fizetek adót csak 3hónap késéssel az érdekel valakit?

Tajparaszt 2008.04.16. 19:54:42

Hajnali 2 Nyugati tér. Páran nézik a Star Wars könyvet a kirakatban.
Részeg haverom neki áll menetelni:- Az üzlet zárva van!!!

Csak ez ugrott be:)

gonzo 2008.04.18. 19:12:48

bakker

2 hete voltam az apeh irodába gyöngyösön, akkor még ott volt, nem volt ám kiírva, hogy nemsokára nem lesz ott. Remélem a címem nem hagyták el a nagy pakolásba, úúúúúúgy sajnálnám, ha keresnének és nem találnának meg.
süti beállítások módosítása