Tékozló Homár

Burkolt UPC-díjemelés

2008.06.18. 11:06 | jackyll | komment
Asdf vette észre teljesen véletlenül, amit Áronka már egy számla hátulján talált meg: a UPC ismét árat emelt, ezúttal a papíralapú számla kerül 96 forintba. A Homár kérdése a szokásos: ha ennyire aggódnak az esőerdőkért, miért nem lehet automatikusan átállni mindenkinél elektronikus számlára, vagy előzetes egyeztetés után, vagy az új online - csomagmódosításon kívül szinte semmire nem használható zseniális kezelőfelületen.
Szolgáltatóm, a UPC telekom (leánykori nevén Monortel), majd később az anyacég, a UPC weboldalát is böngészve az alábbi érdekes ÁSZF változásra bukkantam:

„A szolgáltató a havi, féléves, valamint éves gyakorisággal kiküldött előfizetési számla (papír alapú számla) kiállításáért úgynevezett papír alapú számla díj-at számít fel számlánként, valamennyi szolgáltatásra és előfizetői kategóriára vonatkozóan, melyet a havi, féléves vagy éves előfizetési számla tartalmaz, és melynek megfizetése a tárgyidőszakban esedékes. Elektronikus számla küldése esetén az előfizető mentesül a papír alapú számla díj fizetése alól. A számla kiállítási díj összegét a 4. számú melléklet tartalmazza.



1.8 RENDSZERES DÍJAK PAPÍR ALAPÚ SZÁMLÁZÁS ESETÉN

Megnevezés                            Nettó díj (Ft) 20 % áfa         Bruttó összesen

Papír alapú számla-díj/számla          80        16                    96”

Fentiek július elsejétől kerülnek bevezetésre mindkét szolgáltatónál.

Magával az elvvel akár egyet is értenék, hogy nem feltétlenül kell egy rakás erdőt kiirtani, a két cég együtt körülbelül egymillió számlát állíthat ki havonta, ez pedig tekintélyes papíprmennyiség, postaköltség, egyebek. A megvalósítás az, amivel már megint gondok vannak, mert abszurdisztánhoz méltóan természetesen jó köcsög módon csinálják ezt.

Hasonlóan a csoportos beszedési megbízáshoz, ahol még véletlen sem az van, hogy azt, aki leáll a sárga csekkről, azt jutalmazzák azzal, hogy átvállalják tőle (örökre!) az ügyfél által ezért a banknak fizetendő kb. 40 Ft-ot, inkább fizetik az ennél bizonyosan magasabb díjat (jutalék) sárga csekkenként a posta felé. Itt is ez van, hogy az eddig a havidíjból fedezett költségeket úgy ahogy van, egy az egyben ráverik az ügyfélre havi 96 Ft képében (lásd még: bújtatott áremelés). Tehát nem azt mondják, hogy kedves ügyfél, ha Ön környezetvédelmi és egyéb okokból elektronikus alapú számlával is beéri, akkor az ezen megspórolt összeget (vagy ugye ismét abszurdisztánban lévén: ennek egy csekély részét) elengedjük Önnek elektronikus számla kedvezmény címszóval, hanem ha nem elektronikus számlát kérsz, akkor ez neked ezentúl havi 96 Ft-odba fog kerülni. Ugye, hogy mennyire más a kicsengése a két dolognak?

Az elsőnél jófejségként jön le a dolog és opcionális jellegű, a másodiknál pedig az jön le, hogy ahhoz, hogy ne kelljen havi majd’ egy százassal szponzorálni a céget, kénytelen átmenni az ember elektronikus számlára (tehát gyakorlatilag kötelező). Plusz bónuszként megvan az a feeling, hogy itt most amúgy engem a szolgáltatóm lehúzott a picsába, mert nem elég, hogy most már számlát sem kapok, az ezen megspórolt –a havi kb. egymillió számla okán kényszerűen-  tekintélyes összeget (számla nyomtatása, borítékolás, boríték, postaköltség) meg lenyúlja (mert remélem senki sem olyan naiv, hogy azt gondolja, jövőre emiatt alacsonyabb mértékben emelik majd a havidíjakat). Persze lehet mondani, hogy a dijnet.hu-s számlakezelés is pénzbe kerül, de ha nem lehet ezzel jelentős összeget megtakarítani, mert az egyik vödör helyett a másikba megy a pénz akkor meg mi értelme az egésznek? Ha viszont meg lehet takarítani vele, akkor ebből az előfizető miért is nem lát semmit? Mert akárhogy is nézem, ha valaki a papíros számláról átáll elektronikus számlára -sárga csekk híján csoportos beszedésre is át kell állnia- ebből pénzügyileg csak a szolgáltató tud pozitívan kijönni, sőt a két legyet üt egy csapásra, hisz' két helyen spórol...

Azt már meg sem kérdezem, hogy mi van azokkal, akiknek nincs folyószámlájuk (így rá vannak kényszerülve a sárga csekkre, ennek okán viszont a papíralapú számlára is), vagy nincs internetelérésük (ezáltal ismét csak a papíros verzió marad nekik)? Forduljanak az esélyegyenlőségben illetékes hivatalhoz? ;)
* * *
A havi számla hátoldalán találtam ma reggel ezt a kis szösszenetet. Azt tudom, hogy mindenféle pénzintézetek eddig rendre kudarcot vallottak az elektronikus díjfizetés meghonosításában, mivel a sárga csekkhez mindenki ragaszkodik és az ügykezelések során úgy tunik, ez a leghatékonyabb eszköz. Ami eddig nem ment magától, azt most erovel bevezetik? Üdv, Áronka
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dwdHU 2008.06.18. 11:08:46

szekond, jupiszi szaksz

.Andrei (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.06.18. 11:11:46

Ez nem az esőerdőkről szól, hanem az egyoldalú emelésről. Ha nem papír alapú számla, akkor majd a Díjnet zRt lesz 96 :)

Tufaállat · http://www.vadulas.blogspot.com 2008.06.18. 11:15:38

Ígyis úgyis megszopatják az ügyfelet, persze amikor még csak leendő ügyfél vagyok, szinte a seggem is kinyalják!

Hát én nem vatyok és nem is leszek az ügyfelük (de vótam), így is kinyalhatod UPC!UltraParasztCo.

Tufaállat · http://www.vadulas.blogspot.com 2008.06.18. 11:17:28

Ammeg beztos, hogy sem az esőerdőknek, sem az esőerdők lakóinak nem lesz jobb ettől egy fikarcnyival sem! Vagy minden erdőlakó ingyán számlájára utal JúPíSzí minden 96 pízből monnyuk 6 pízt havonta?

Hubologist 2008.06.18. 11:25:55

Nem mellesleg nem is teheti meg, hogy egy kötelezően kiállítandó dokumentumért pénzt kér el. Ugyanúgy, mint a repülőtársaságok sem kérhetnek el pénzt a repjegy kiállításáért. Majd az NHH megvizsgálja.

fatesz 2008.06.18. 11:27:43

túúúl hosszúúúú..... majd megnézem a UPC számlámat

Asidotus 2008.06.18. 11:43:15

Szimpla áremelés
Én 4900 pánzt fizetek a UPc-nek. Ha ezt megemelik 96 Ft-tal, na bumm. 2 %.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.06.18. 12:02:00

mi csoportos megbízással fizetünk. mi is kaptunk ilyen szart. köze nincs a sárga csekkhez. mivel mi is kapunk papíros számlát.

viszont azért hogy ne kapja regisztráljak egy másik cég (Díjnet Zrt) oldalán, hogy oda kapjak elektronikusan számlát, hogy le tudjam mondani a papírosat, az felháborít. szarok a Díjnet Zrt-r. nem tudom ki az mit akar. nem fogok kapcsolatba lépni velük.


a pannonnál miért tud működni az hogy a saját rendszerükben tudom megnézni a számlainformációimat, ugyanazt amit papíron kiküldenek? miért nem megy ez UPC-nél? miért kell ehhez egy másik cég? egyáltalán miért vagyok arra kötelezve hogy vagy így vagy úgy de mindenképpen kapjak papírszart vagy elektronikus szart? a befizetésem ettől tök független. küldjék el nekem a UPC-s e-mailemre havonta azt hogy:

Internet havi előfizetési díj 7200 FT. az ár az áfát tartalmazza

kész. emiatt kell nekem 100 Ft-ot fizetnem, emiatt kapok 2 A4-es papírt, ha ezt nem akarom, adjam meg az adataim egy tökismeretlen külső cégnek. hátakurvaannyukat azt.

a UPC szarjon RJ45, és Koax dugókat, lehetőleg egyszerre 1000 darabot

Szalu · http://gameover-online.hu 2008.06.18. 12:02:06

Át kell menni a Digi TV-hez!
20 megabit le-fel csak 4500 Ft\hó

Nem jobban megéri, mint a sz.r UPC???

Gumidomino 2008.06.18. 12:03:31

de ez most netelőfizetés vagy telefon? vagy televízió?

mert ha net, akkor gondolom oké az elektronikus számla, miért is ne.
de a másik kettőnél miért kellene netnek lennie hogy megkapjam a számlámat, vagy fizethessek egy kötelezően kiállítandó papírért plusz pénzt?

gelsystem 2008.06.18. 12:13:08

EZ EGY QRVA YO ALKALOM, HOGY A HŰSÉGNYILATKOZATOSOK KIUGORJANAK AZ upcÉS SZERZŐDÉSBŐL!!!!!!!!!!!!
.
és azért kijabáátam, hogy sokan megahallllják:):):)
.
upécé fosch, szax

csarlie 2008.06.18. 12:22:33

Legalább nem kötelező a papíralapú számla. Az MKB-nál nem mondhatom le a papír elszámolsát, holott van netbankom, és semmi szükségem nem lenne a postai levelezgetésükre. Ráadásul nem kevés pénzt elkérnek érte havonta...

Tufaállat · http://www.vadulas.blogspot.com 2008.06.18. 12:38:52

Laszarom, hogy olcsóbb, drágább! A Digitv is egy kalap szar amúgy! Lehet válogatni, hol akarok előfizető lenni.
De ha már 1x kibaszott kurva versenyhelyzet van, nem az lenne lényeg, hogy minél több előfizetőt harácsoljak össze??? Miért kell kibaszni az emberekkel, kurva undorítóan lenyúlni? Majd jól mindenki elmegy a picsába másik szolgáltatóhoz! Oszt akkor mi van? Ugyanaz a fos! Már a harmadik szolgáltató nyűvöm el 5 év alatt, az egyiknél ez szar a másiknál az! Kapja be mind egy hajléktalan faxát!

Tufaállat · http://www.vadulas.blogspot.com 2008.06.18. 12:41:22

Hátmostmegaztánmánmajdnemteljesenidegeslettem! :D

Cocu 2008.06.18. 13:00:22

ON: Nem olvasok számlán rizsát, csak a számokat, és ez a díjváltozás nem tűnik fel. Nem is érdekel az összeg, csak az elv! Dobhattak volna egy mailt is a chellos (upcmailes) címemre is, ha már ismerik úgyis. Régebben szoktak ott is kommunikálni változásokat (igaz, azok gyorsításról szóló, "észreveendő" infók voltak).

OFF: Beírom ide is a pár napja írt kommentemet, egyrészt merezis upc, másrészt meg mert már döglött volt az a poszt, mire beírtam.

Nemrég megrendeltem a UPC digitális TV-t. Telefonon azt a tájékoztatást kaptam, hogy augusztus végéig próbaidőszak van (pl. még nem megy, hogy magyar felirattal, más nyelven nézzem az adásokat), addig a jelenlegi havidíjat fizetem, csupán 1000 Ft-ot kell a beltéri egység után bérleti díj címszó alatt befizetni. Jelenleg 5700 a havídíjam, így 6700-et kell fizetnem (ezt persze csak én adtam össze, ő soha nem mondta ki a 6700-et, csak a "csupánezret" hangsúlyozta). Augusztus után 6300-ba fog kerülni az előfizetés.
Nem fura ez??? Próbaidőszak nélkül "nem lehet" egyből 6300-mal előfizetni, és mivel később sem kell hűségszerződést kötnöm (mert van az internetre), ez sem indokolja számomra a próbaidőszakot - tehát ez a kifejezés csak őket menti fel a nem teljes szolgáltatás nyújtása miatt, nem én próbálom ki őket, ők próbálkoznak... drágábban a rendes díjnál.

Az már csak hab a tortán, hogy a beszerelő ember nem tudott a havi 1000-ről (a honlapjukon sem találom), ő azt mondta, próbaidőszak alatt ingyenes, és alá sem írtam ilyesmit, csak a 6300-at, persze a számlán ott van az ezres díj.
Ezt az összeget is leszarom, csak szintén az elv... És a sok kis leszart összeg (nem csak a júpíszís, hanem a többi is) összeadva tán már nem is olyan kicsi...

A habon a díszítés, hogy miután telefonon leegyeztettem a szolgáltatást, és megbeszéltük, mikor jönnek beszerelni, másnap ismét hívtak, hogy eladják nekem ugyanezt. :o)
Nem lepett meg, mert a címem is rossz volt náluk, és négyszeri próbálkozással nem tudták megváltoztatni (mindig elhangzott a "most már rendben lesz" bíztatás), végül ismerős segítségével oldódott meg ez a dolog...

HOGY TUD EZ A CÉG MŰKÖDNI ILYEN INFORMÁCIÓÁRAMLÁS MELLETT??!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2008.06.18. 13:05:53

Most mi öröm származik abból, ha papiros számlát kapok?

pöttöm 2008.06.18. 13:13:54

Nem akarnám a UPC-t védeni, mert nem tisztem! DE... 2008. JÚNIUS-JÚLIUSTÓL MINDEN EGYES POSTAI CSEKK ÖSSZEGE TÖBB LESZ EZZEL A BIZONYOS KB. 100 FT-TAL, ugyanis ez egy "utalási díj", amit eddig a szolgáltatók fizettek, mostantól pedig mi fogunk (valamilyen törvényi változás miatt).
Engem az Invitel értesített levélben, hogy amennyiben nem intézek csoportos beszedést, banki utalást, abban az esetben a csekken a fentiek miatt lesz nagyobb összeg.
Úgyhogy EZ CSAK A JÉGHEGY CSÚCSA: MINDEN EGYES CSEKK UTÁN TÖBBET FOGUNK FIZETNI, DE VALAKI IGAZÁN TÁJÉKOZTATHATNA ERRŐL IDŐBEN. Mert az augusztusban fizetendő számlákon már rajta lesz az emelés!!!!

bl4ze 2008.06.18. 13:17:28

igy van, minden szolgaltato emelni fog azoknak akik a korszerutlen csekkes fizetesi modot hasznaljak.... UPC, TCOM, INVITEL, stb.. stb..

Tufaállat · http://www.vadulas.blogspot.com 2008.06.18. 13:18:45

pöttöm
En meg úgy gondolám, hoty szerződök egy szolgáltatóval, aki ad nékem valamit. Ez neki X Ft-ba kerül én barom penig megveszem tőle 2szer X Ft-ért. Tehát nem natyon akarok nekije fizetni 2szer X Ft+100-at! Fizesse ő, a picsába! Asszem futja rá a "tisztes" haszonból!!!
És továbbra is: szarjanak tüskés peremű parabolaantennát!!!!

pöttöm 2008.06.18. 13:22:18

invitel írta: Tájékoztatjuk, hogy a posta csekken történő befizetések menetében 2008. májusában változás történik. (...) A posta a befizetések összegét térítés ellenében juttatja el a bankszámlát vezető hitelintézethez. Az eljárás díjköteles (összege kb. 80 Ft), és a jövőben minden egyes csekkes befizetésnél a befizetőt terheli.

pöttöm 2008.06.18. 13:26:47

Igazad van, bl4ze!!!
Az átutalás díja ugyanúgy a te zsebedből megy, mint az elavult csekkes megoldás 100 ft-ja!!! Úgyhogy utalj csak nyugodtan: te majd azzal szívsz! Ne hidd, hogy az utalásosok kimaradnak majd ebből!

Tufaállat: nincs választásod! Csak ha nem fizeted be a csekket. UGYANIS ALAPBÓL AZ EMELT ÖSSZEGRŐL FOGSZ CSEKKET KAPNI, nem lehet leválasztani a 100 Ft-ot a díjről. De én is szívesen tennék a dolog ellen...
Szerintem az emberek nem tudnak még erről az egészről, most megy az etetés.

Tufaállat · http://www.vadulas.blogspot.com 2008.06.18. 13:28:49

DE ÉN VÁLASZTANI AKAROK!! LEVÁLASZTANI!!! Valaki monnyon le!
:D

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.06.18. 13:31:28

Azért az Indavideón faszán futnak az UPC reklámok...

Lxxxx 2008.06.18. 13:35:33

Cocu 2008.06.18. 13:00:22
6300 + 1000 lesz, nem? Te kis optimista!

rez 2008.06.18. 13:37:21

kicsit off
perpill még ÁSZF sincs a zúpécénél, mivel a helyén egy 404-es hiba lelhető...
egy hónapja kértem tőlük - kétszer is, hogy mailben ugyan küldjenek már egy élő linket, de robot-válaszokon kívül azóta sem jött semmi...

Zorro2007 2008.06.18. 14:07:58

A vilag normalisabb felen( pl. Ausztriaban) igy zajlott le az egesz:

Kedves level jott, ha az ugyfel atter elektronikus szamlara (havonta kuldenek egy pdf-et, szamlaval ,hivaslistaval, ami ingyen van) vedve az esoerdoket, akkor kapok xy kedvezmenyt vagy EUR jovairast vagy szabadperceket...ennyi...ilyen egyszeru a vilag...

az upc meg dogoljon meg...

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.06.18. 14:21:12

aki tud értő olvasást csinálni az érti hogy ennek az UPC levélnek nem a csekkes vagy bankos fizetéshez van köze, hanem a számlához.

a utalással fizetsz ugyanúgy megkapod a számlát, csak csekk nélkül. de ugyanúgy lenyúlják a 100 pénzt. mint a csekkesnek.

értve? ha nem akkor még egyszer neki lehet rugaszkodni a szkennelt levélnek...

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.06.18. 14:21:43

akkor mi van, ha rendszeresen netbankolok (nem csoportos beszedés, hanem állandó megbízás), ezt látja is az invitel, és nem is küld csekket évek óta, csak nem tudom minek hívják, hogy havidíj ennyi.

próbáltam erről az elszámolásról is lemondani, de erre közölték, hogy akkor nem értesülök a díjemelésekről időben! ja, akkor küldjétek.

most akkor ezt is százért küldik?

egyébként meg a netes utalás nem kerül 100-ba, de még 98-ba sem.

mellesleg ez a dolog igen emlékeztet engem a repülőjegy kiállítás díjával kapcsolatos hercehurára, ahol a légitársaságok meg is szívták a butykost.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.06.18. 14:25:35

és qvára nem akarok a díjnet vagy mia faxom rendszerhez csatlakozni. akkor mi van?

Xezs 2008.06.18. 14:35:50

Hm, és mi van azokkal, akik csekket kapnak, de azt interneten fizetik be (mint én)? Erre tuti nem gondolt egyik szolgáltató sem. Ilyenkor nincs Magyar Posta, viszont a csekken alapból a növelt ár lesz.

Tufaállat · http://www.vadulas.blogspot.com 2008.06.18. 14:50:13

Tisztelt JúPíSzí!

Míg a csekkel elsétálok a postára, sorban állok, anyázok az nékem 110 Ft-ban van / hó.
Interneten fizetve utálással, a leütéseket számolva 115 Ft/hó.
Tehát bármellik megoldást teccik választani, Önök, meg az önökhöz hasonló büdös állatok, tartoznak nekem monnyuk 10 Ft/hó -val. :DD

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2008.06.18. 15:01:19

egyébként miért nem küldik meg NEKEM az elektronikus számlát?

pizsama 2008.06.18. 15:01:44

Hejj UPC, UPC
Nálad csak az ügyfél szí
Tele tököm számláddal
Meg a sok szarrágással

Miért emeled díjadat?
Fizettetsz papírokat?
Öreganyád hónalja
Szőkekapitány nyalja...ki a tányéros TV-det a Gordonka neteddel együtt!

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2008.06.18. 15:05:27

Szerintem itt a SZÁMLA eljuttatási formájáról van szó, nem a fizetés mikéntjéről.

Tehát aki az átutalásai után papírszámlát kap arra is ráverik ezt.

Tehát arra kéne ráállni, hogy webfelületükön a számlát elérhetővé teszik, ez a biztonságosabb, bár tőlem a villanyszámlát emilben is elküldhetik, de a bankszámlakivonatot azért továbbra is csak náluk nézhessem meg. Jó lenne, ha a szolgáltatók lépnének az elektromos számla felé...

Amúgy a CITI BANK-nak díjazom a hozzáállását: ha átállsz elektromos számlázásra elültetnek egy fát! Azt nem tudom, h számlánként, v személyenként, de dícséretes, nem?

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2008.06.18. 15:08:37

Xezs 2008.06.18. 14:35:50
Hm, és mi van azokkal, akik csekket kapnak, de azt interneten fizetik be (mint én)

A számla akkor is papíron jön amíg elektromosra nem állsz rá.

Megsúgom nyerő kombó:

Elektronikus számla + netbank utalás

Optimistáknak, akik szeretik, ha annyit emel le gy szolgáltató amennyit szeretne és még a bank is lehúzza:
Elektronikus számla + beszedési megbízás

gaborm · http://gaborm.blog.hu 2008.06.18. 15:33:09

Nem volt mar ez a mobilszolgaltatokkal kapcsolatban? Hogy az elso szamla kotelezoen ingyenes es csak a masolatok kiallitasaert kerhet penzt?

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2008.06.18. 15:57:38

atpijkamo · 2008.06.18. 13:05:53

Azért, mert mikor jön az intrum, hogy tartozol a szolgáltatónak, van mit a pofájába tolni!!! Papír alapú társadalomban élünk, szerinted nem röhög ki a bíróság egy pdf file lobogtatásával???

gaborm · 2008.06.18. 15:33:09
Igen. Nem úgy van, hogy számla adása kötelező? Van erre valami törvény is szerintem. Valami APEH féle hivatal hivatott baszkurálni azokat, akik nem adnak...

moli 2008.06.18. 16:04:08

addig szo sem lehet a fak vedelmerol, amig nem lehet ingyen lekerni az osszes valaha letezett szamlat barmilyen tavlatra es HITELESEN kinyomtatni.

plusz a dijnet szolgaltatas egy harmadik fel.

Deviáns 2008.06.18. 16:16:28

sambalabammbumbumm 2008.06.18. 15:08:37

A csoportos beszedésre is meg lehet adni felső összeghatárt. Én tipikusan kevesebbet adok meg, mint a kéthavi díj, így az esetleges díjemelés miatt nem kell újraírni a papírokat.
Egyébként a díjakról: az erste-nél ha három csoportos megbízásom van, elengedik a számlavezetési díj felét. Így a csoportos díjával is olcsóbban jövök ki, mintha nem lenne.
Persze tiszta elektronikus számlát ők sem adnak. mindenképp küldik a papír alapút.

fiukapresszobol · http://fiukapresszobol.blog.hu 2008.06.18. 16:29:43

A UPC ügyfélszolgálatánál nem válaszoltak, kérlek SEGÍTSETEK!!

Most tanuljuk az internetet és kellene tudnunk, hogy hol lehet keresőrobotot venni, vagy legalább egy keresőmotort beköttetni. És hogy mennyibe kerül! Fontos lenne.

Köszi előre is.

Ölelünk mindenkit:

Fiúk a presszóból
fiukapresszobol.blog.hu

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2008.06.18. 16:41:07

így már a papír árát is átterhelik a megrendelőre...

remélem mikor a sok UPCs köcsög elmegy mondjuk egy étterembe vagy meki, majd mondják nekik, hogy 1300 a bigmac menü PLUSZ 20Ft+ÁFA a nyugta hozzá, mert hát sok papír fogy...

szarjanak sünt! de nem baj, legalább fel tudom majd mondani emiatt a 2éves hűségem, szal megszabadulok, ha már úgyis elköltöztem a héten a szolgáltatási területükről :))

Szumi 2008.06.18. 16:51:58

40 rugóért van egy alig használt keresőrobotom, de motorjaim is vannak ilyen célra.........

Su_n · http://firkak.blog.hu/ 2008.06.18. 17:01:25

Az ilyen sunyi mocsok, húzások miatt fogok áttérni digire.

MosoMasa 2008.06.18. 17:31:18

Su_n - szerinted máshol nem így van, mi!?
Ezért a 96 forintért egy posztot írni... menj már be egy abc-be, hogy naponta mit nyomnak rád és mennyit!

Secnir 2008.06.18. 18:15:22

húst a húsboltból, keresőrobotot a keresőrobotboltból, ezt már rég illene tudnia egy homárosnak...

Tom-y 2008.06.18. 18:20:53

Vigyázat!A UPC keményen behajtja a kedvezményes bekötési díjat,amennyiben felmondja az előfizető a szerződést.Ez akkor is él,ha ÁSZF változás miatt hehetőséged van bünti nélküli lelépésre.
A hűségidőt elengedi,de ezt nem!
Én áttértem a díjnetes fizetési módra,mert online kártyás fizetés esetén valóban ingyenes a tranzakció.(OTP)Decemberben meg viszlát UPC.

maynardisgod 2008.06.18. 19:18:02

Az elvek...

Én úgy gondolom, hogy ez egy cég. A prioritást nem a fogyasztói elégedettség, hanem a bevétel (így a csökkentett kiadás) kapja. Amíg a profit magasabb az elvándorlás miatti veszteségnél, miért ne hozna ilyen döntéseket? Pénzt termel, ezért van, nem pedig hogy igazságos/etikus/lojális legyen.

Ne legyünk naivak, így megy ez.

pöttöm 2008.06.18. 19:28:19

ÉRDEKESSÉG:

invitel írta 1-2 HÓNAPPAL KORÁBBAN ESZTERGOMBA:
Tájékoztatjuk, hogy a posta csekken történő befizetések menetében 2008. MÁJUSÁBAN!!!! változás történik. (...) A posta a befizetések összegét térítés ellenében juttatja el a bankszámlát vezető hitelintézethez. Az eljárás díjköteles (összege kb. 80 Ft), és a jövőben minden egyes csekkes befizetésnél a befizetőt terheli.

invitel írta nekem A HÉTEN PESTRE: Tájékoztatjuk, hogy a posta csekken történő befizetések menetében 2008. JÚNIUSÁBAN!!!! változás történik. (...) A posta a befizetések összegét térítés ellenében juttatja el a bankszámlát vezető hitelintézethez. Az eljárás díjköteles (összege kb. 80 Ft), és a jövőben minden egyes csekkes befizetésnél a befizetőt terheli.

EZEK SZERINT EZ NEM VALAMI RENDELKEZÉS, CSAK A SZOLGÁLTATÓK OLCSÓJÁNOSSÁGA????

Egyébként Invitelnél a következőképpen zajlik majd a dolog:
1. MEGKAPJUK AZ EMELT ÖSSZEGŰ CSEKKET ÉS AMENNYIBEN UTALÁSSAL EGYENLÍTEM KI, ÚGY JÓVÁÍRJÁK A 100 FT-OT A SZÁMLÁMOM
2. HA CSOPORTOS BESZEDÉSRE ÁLLUNK, AKKOR CSAK SZÁMLALEVELET KAPOK AZ ELŐFIZETÉSI DÍJRÓL, AMIN ALAPBÓL NEM LESZ RAJTA A 100 FT

Annyi korektség van az invitelben, hogy 2008. dec 31-ig egyszeri 1000 Ft jóváírást ad, hogyha átállunk csoportos beszedésre.
Az invitel levele korekt, csak ÉPPEN A UPC ÉS AZ INVITEL 100 FT-OS "AKCIÓJA" ELŐTT ÁLLUNK ÉRTETLENÜL!!! AZ EGYIKNÉL A POSTA, MÁSIKNÁL MEG A PAPÍRALAPÚ SZÁMLA???? TULAJDONKÉPPEN AKKOR MOST MIÉRT IS KELL FIZETNÜNK HAVONTA ENNYIT????

MERT NEM AZ ESŐERDŐK VÉDELMÉBEN, AZ TUTI!!!!!!!!!!

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2008.06.18. 20:00:14

arról nem beszélve, ha valamelyik céggel elszámolási gondod lesz/van elfogadja-e a bíróság az elektronikus számlát mint bizonyítékot, pl a túlszámlázásra, etc...

Persze 2008.06.18. 20:30:01

Hogy kell keresőmotort venni?

Menstruáló Gőzmozdony 2008.06.18. 21:04:20

nekem van keresőmotorom, de előre kell fizetni!

Indijoe 2008.06.18. 21:09:44

Szalu

Ha elintézed nekem, hogy a Digi elhozza vidékre a 20 Mbitet, azonnal előfizetek rá. :-)

Tom-y 2008.06.18. 21:26:14

@Indijoe:Jópár vidéki nagyvárosban elérhető már a LAN net.Nekem is ilyen van.(Szfvár)
www.digikabel.hu

Vladimir Harkonnen 2008.06.18. 21:27:03

A UPC egy szopás! Nem is lennék előfizetőjük! Monorteles voltam, főként mert errefelé nem volt más! (Mostanában sem, vagy ami van az mégnagyobb szívás!)
Kezdtünk összeszokni ezzel a magáncéggel, már-már elviselhető módon működtek, kezdtem őket kedvelni! Később odaírták mindenhova, hogy az UPC csort tagja, de még működött minden rendesen!
Aztán egyszer csak megjött a májusi számla UPC felirattal! Akkor jöttem rá, hogy valami végleg elromlott! Felhívtam az ügyfeleseket, de megnyugtattak: Csak a név változott! Azt ám: A paci faszát! Indul a szívás nálunk is!
Apropó van valami használható ktv, telefon, internet Monor környékén, ami nem teljes szopás?

Koncsillag · www.konquer.org 2008.06.18. 21:27:18

Inkább örüljön mindneki, akinek 3 éves hűségnyilatkozata lenne, és már rég máshol lenne, csak még köti a hűségnyilatkozat. Most erre hivatkozva simán fel lehet mondnai kötbér nélkül, hiszen a hűségszerződés alatt nem lehet árat emelni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.06.18. 21:34:27

@pöttöm, ja a csoportosra ad egy ezres kedvezményt, aztán pedig egy 10-essel többet szed le azoknál akik nem állítottak be felső határt :D

Amúgy ez mekkora tirpákság!

Még az OTP is képes volt arra hogy engedjen vmelyik díjából, ha az ügyfél lemondja a papír egyenleginfót...
Nekem meg van netbankom, amit lehet azon csinálok, szal minek nekem a havi spam a ládámba...

Ezek teljesen hülyék... (UPC)
Amúgy én voltam a UPC-nél netes szerződő, és OK hogy köcsögök, de menjetek csak a T-hez, majd azt nézzétek meg hogy azok milyenek... (Most T-s netem van mert más nem lehetett... szeptemberben lépek, mert azóta kiépült az alternatíva :) )

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.06.18. 21:35:56

@Vladimir Harkonnan : Hát, te nem vagy sikeres :) Ámen az idegrendszeredre ezután a UPC váltás után :(

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.06.18. 21:50:39

hat nalam ez ugy van, hogy 3 fele szamlat fizetek
van ugye az aram, az nem fix, 10-e korul felmegyek a web oldalukra megnezem, aztan atklikkelek a bankomhoz es utalom
aztan van a mobil, ami fix
meg a tv-internet-vezetekes telefon, ami megintcsak fix
ezeket beallitottam, hogy vonjak havonta, mar a bakomnal
oszt ennyi
ha a mobilmon tulepem a percet akkor ugyis felhiv a ceg
ja es nem kerul egy petakba se az utalgatas, havi 2 percemet veszi igenybe, ket homar post kozott szoktam, pl most idoszeru az aramszamla, meg is nezem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.06.18. 22:03:12

17.58 atutalva ennyi
amugy itt is van aki money orderezik, az az itteni sarga csekk
sose ertettem miert?
mondjuk valszinu computerhiany, itt sincs mindenkinek vegulis

al Dajjal 2008.06.18. 22:16:46

Az ok - szerintem legalábbis - nagyon egyszerű.
Ha azt írják, hogy 100 HUF-al kevesebb a számlád, ha elektronikusra váltasz, mindenki tojná le. Mondván, annyit nem ér a macera.
Ha viszont azt mondják, hogy ha nem váltasz, akkor 96-al többet fizetsz, ez többeket megmozgat.
Szimpla pszichológia! Nézzen magába mindenki nagyon mélyen, s emelje fel a kezét, akinél nem így működne a dolog. Nem látnék kézerdőt szerintem...

eami 2008.06.18. 22:20:46

Tom-y: Egy "behajtó" cég által üzemeltetett rendszerbe regisztrálni? hát nemtom...

"1. A Díjnet-szolgáltató jogosult az Ügyfél által megadott személyes adatokat tárolni, feldolgozni, és a szolgáltatással kapcsolatban felhasználni, adatfeldolgozásra a Díjbeszedő Holding Zrt. részére átadni."

Amúgy ez az egész bullshit... én átutalással szeretném egyenlíteni az összeget. Számlát meg kötelesek adni. INGYEN! pont.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.06.18. 22:41:23

Díjnet : mert nekik fizeted a DÍJAT...
Kérdés, haverok-e az UPC-nek meg ennek a szarnak a fejesei...

luciferc 2008.06.18. 23:01:26

Ha jól tévedek, az áfa törvény alapján akár azt is mondhatná egy szolgáltató, hogy ő mostantól se pénzért, se ingyen nem ad papír alapú számlát, ugyanis nem ír elő kölcsönös beleegyezést az elektronikus számlával kapcsolatban a törvény. Gondol egyet csak elektronikus számla van a díjnetnél, mint meghatalmazottnál. Jó kis törvény basztak össze ezek a seggek...
Az valószínűleg azért megáll, hogy kell lennie ingyenes számlának, de amilyen fos az áfa törvény, simán belefér, hogy ha te nem olyan számlát akarsz, amit ő alapból ad, akkor azért fizettethet.

cégalapító · http://cegalapitas.blog.hu 2008.06.19. 01:50:44

Tegnap én is kaptam az Externettől emailben tájékoztatást, hogy meg fogják emelni a díjamat. Szakadjanak szét, és egyébként meg miért csak ilyenkor tudnak emailt küldeni... amikor hibát jelentek be, akkor ÁSZF-ben benne van, hogy emailben tájékoztatniuk kellene a hibaelhárítás kezdetéről és a végéről is. Eddig számlával kapcsolatos dolgon kívül nem írtak egyszer sem emailt.

pöttöm 2008.06.19. 08:10:07

ÉS MOST JUT ESZEMBE!!!

HA VALAKI CAFETERIÁBÓL FIZETI A NETET, AKKOR VAJON EZT AZ EMELÉST IS FIZETHETI A MUNKÁLTATÓ??? GONDOLOM, IGEN... de persze csak gondolom... persze a cafeteria előre tervezett elosztását boritja meg kicsit, de ez ugye nem tragédia. Csak plusz még egy kisodafigyelés, de ez a polgárnak ugye belefér!!!:((

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2008.06.19. 08:37:08

Deviáns 2008.06.18. 16:16:28
sambalabammbumbumm 2008.06.18. 15:08:37

A csoportos beszedésre is meg lehet adni felső összeghatárt. Én tipikusan kevesebbet adok meg, mint a kéthavi díj, így az esetleges díjemelés miatt nem kell újraírni a papírokat.

Mondok egy extrém példát: nekem az életbiztosításom éves díjfizetésű és 120e ft. Ha adok átutalási megbízást 200e Ft határral akkor szociális érzékenységemet nagymértékben sérti, ha 80-al többet emelnek le...
De maradjunk egy kicsit reálisabbak: a villanyszámlánk 13e és ha csak egy forinttal is többet emelnek le, akkor futhatok a pénzem után... Nem. akkor is a netbank utalás a legjobb.

"
Egyébként a díjakról: az erste-nél ha három csoportos megbízásom van, elengedik a számlavezetési díj felét. Így a csoportos díjával is olcsóbban jövök ki, mintha nem lenne.
"
Hamár a díjaknál tartunk (és ez nem reklám.. gondold át az erstét): számlavezetésem 0 ft
netbank 0 ft
telefonos átutalás 0 ft
csop. beszed 0 ft
kártyadíj 0 ft (a folyószámlához kapcsolt, a hitelkártya nem)
saját ATM, készpénzfelvét : 0 ft
idegen atm, belföld: 0 ft
rendszeres átutalás díja (ez pl. havonta megadott fix összeg vkinek) 0 ft

Az erstét csak azért nem tartom jónak, mert egyszer bedőltem egy "akár 15% kamat, hosszú távon" reklámnak, beraktam pénzt. Gyakorlatilag megtőzsdézték, tudtam, h kockázat (tőke is) van de bíztam a szaktudásukban:
Eredmény: 3 éven át sem rövid sem hosszú távon nem tudtak 5%-nál nagyobb hozamba fektetni, mert egy töketlen társaság. A végén az inflációt számítva olyan -5%-ot buktam. Pedig olyan portfóliók voltak, hogy csak a hülye bróker tud rajta bukni: nekik sikerült.

hejesirasbalynok 2008.06.19. 11:39:02

sambalabammbumbumm 2008.06.19. 08:37:08

Kedves sambalabammbumbumm !

És ezeket a kondíciókat melyik banknál tudtad kiharcolni Norvégiában?

theutat villám 2008.06.19. 16:25:29

Ha már a példánál vagyunk:
tegyük fel, hogy UPC kiküld havi 500 000 számlalevelet. Ezeknek a költsége:
csekkes számlalevél (levél alján perforált csekk) ~3-5 Ft/db
Csekk megnyomása egyedi adatokkal ~ 2-3 Ft/db
legyen benne plusz egy levél: ~ 2 Ft/db
boríték: ~ 5 Ft/db
borítékolás: ~ 5-6 Ft/db
+ postaköltség, ami tököm tudja mennyi.

na, lehet osztani, szorozni, 96-ból kivonni, és már meg is van, hogy kb. mennyit keresnek még a történeten...

Tom-y 2008.06.19. 17:05:40

Eami:Az összes szolgáltató kiadja minden adatodat,ha nem fizecc.Tök mindegy hogy Díjnetnek,UPC-nek,E-on-nak hívják.

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.06.19. 18:50:29

@theutat villám: Nézd meg a postai díjszabást! A belföldi, nem elsőbbségi levél 70 forint, szabvány borítékban, 30 grammig. Nyilván, ha százezres mennyiségben adsz föl, akkor kapsz rá kedvezményt, de feltételezhetően nem túl sokat. Így számolva a 96 forint egész korrektnek tűnik.

Bezmag 2008.06.19. 19:37:32

@ theutat villám

Print & post jó az 150-200 HUF-nak is. De ha vállalod ilyen nyomot áron, bizniszelhetünk!

asdf 2008.06.19. 23:08:35

Egy jutott eszembe, hogy meg egy ponton jol jar a szolgaltato az ugyfel meg szopik ismetelten, hogy eddig a szamla melle jott a hirlevel is, amit ha akart az ember elolvasott, ha akart nem, de legalabb _eselye volt_ tudomast szerezni az aszf-valtozasokrol.
Most, hogy szamla sem jon, mar ez sem lesz, kvazi feltoltokartyas telefonos szintre degradalodik az ember, ha nem sasolja a ket orszagos napilapot meg a weboldalt, az eletben nem tudja meg, hogy a kovetkezo korben epp mivel akarjak lehuzni, mennyivel emelik mar megint a kabelteve havidijat meg hasonlok...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.06.19. 23:36:26

@sambala... : sztem volt az +20% is, csak elraktak 15-öt, neked meg azt mondták, hogy hát bocsi...
Jó hogy le nem nyúlták az egészet :/

flex14 2008.06.20. 00:09:33

Nem védeni szeretném a Upct deee,úgy is fel lehet fogni, h ez egyfajta ösztönzés egy "zöldebb" számlázásra, melynek eredményeképpen kevesebb papír használódik el holmi számlákra, kiméljük a környzetet, a cég is kesst spórol meg, mindenki jóljár. Persze akinek nincs nete, az ígyjárt. sztem előbb-utóbb mindegyik nagyobb cég előfog rukkolni egy hasonlóval .

pöttöm 2008.06.20. 10:34:05

FLEX14, OLVASS VISSZA, A TÖRTÉNET KÖZEL SEM A PAPÍRTAKARÉKOS KÖRNYEZETVÉDELEMRŐL SÓL!!!!!!!!:(((((

flex14 2008.06.20. 11:14:00

valóban nem a környezetvédelemről,a cégek költségcsökkentéséről szól.az tény hogy erőszakos , és pofátlan de jótékony hatással van környezetre.

yooccoo 2008.06.20. 11:50:31

süllyed a homár is ...
a fizetési papírotokon lévő levonások nem zavarnak, csak ez a 96 forint, mi? ...

tomhenx 2008.06.20. 13:35:53

Minden zavar. A UPC hozzáállása az ügyfeleihez meg különösen.

Pallos Levente · http://www.pallos.tk 2008.06.20. 15:59:39

A Díjnet honlap azt mondja, fizethetek náluk kártyával is. Ha hitelkártyát is elfogadnak (miért ne?), akkor ezután nem x hó 24-én kerül le a számlámról a pénz, hanem x+1 hó 25-én. Elsőre jól hangzik.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2008.06.20. 19:12:14

hejesirasbalynok 2008.06.19. 11:39:02
És ezeket a kondíciókat melyik banknál tudtad kiharcolni Norvégiában?

Citiban - Magyarország. Amúgy meg szívesen mennék Norvégiába, honnan jött, h ott vok ? :)

ColT 2008.06.19. 23:36:26
A részvényben benne van a bukás lehetősége is de csak amatőröknek. Magánember ha nem ért hozzá brókerkodik, portfóliót vesz, de ezek a lúzerek nem voltak képesek mozgatni a pénzt. Kollégám az Allianz valamelyik cégénél 1Millióra 1 év alatt vagy 50% kamatot csinált, amiből az állam mondjuk vagy 20-at lenyúlt, de még így is jól járt.

Kelemenn 2008.06.21. 14:13:03

Amint lesz nálunk Digi (igérik) megyek át hozzájuk.
Megkapom ugyanazt, vagy még több mindent is feleannyiért, hűségidő nélkül.
Szóval annyukat UPC. Sajna addig kell a papíralapú 96Ft-ért, mert a munkahely ez alapján adja a netelőfiz árát.

Deflektor 2008.06.22. 20:45:52

UPC kiköltözik tőlem is! Rendeltem netet, 5500 pénzért. Lejárt a hűségnyilatkozat, rögtön jött a 7500-as csekk. Nem becsülik a már meglévő ügyfeleket! Itt a digikábel,kötök is át. 2mb garantált 3500-ért kötöttségek nélkül. Fele annyi pénzért közel 2x akkora sebesség. Ha beválik marad. Ezzel sokan lesznek így, és utólag már nagyon nehéz lesz ügyfeleket toborozni.

asdf 2008.06.23. 13:11:47

Huseg lejartaval a listaar lep eletbe, ujra olcson kapni csak ujabb huseg alairasaval lehet.

asdf 2008.06.23. 13:13:10

IX. Hivatalos helyen elfogadják hiteles számlaként az elektronikus számlát?

A jogszabályi előírásoknak megfelelően a legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással és az aláírást hitelesítő időbélyeggel ellátott elektronikus számlák hitelesek, azok igazolásként bármely hivatalos szerv előtt bemutathatók. Az elektronikus számla jogi megítélése megegyezik a papír alapú számlával. A Díjnet rendszerben bemutatott elektronikus számlák megfelelnek a fenti követelményeknek.
>>>
Fontos kitétel azonban, hogy ezek a számlák csak elektronikus formában hitelesek, kinyomtatva csak tájékoztató jellegűek.

Sok esetben elegendő a számítógépről kinyomtatott számla másolatának bemutatása is.

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.06.30. 06:33:29

A fizetős papír alapú számlák kérdése nem egyedi jelenség, minden szolgltatónál bevezették mert erre kötelezték őket.
Nálunk a netszolgáltató meg is kérdezte hogy igénylem-e, vagy küldjék ki mailban a számlát :D Én meg mailban elküldöm a pénzt :D
Vannak ahol erre külön nem kérdeznek rá, csak berakják az ÁSZF-be, de besétálsz és lemondod és kész.

theutat villám 2008.07.09. 14:15:16

Bezmag 2008.06.19. 19:37:32
nem az ujjamból szoptam ki, elhiheted, ha neked 150-200 (minusz a feladás 70 FT), azaz 80-130 Ft egy ilyen történet, akkor téged húznak le, nem pedig ezek a nyomott árak.
süti beállítások módosítása