Tékozló Homár

Manipulált áfonyát kínál a Sieberz növénykatalógusa?

2008.06.25. 01:12 | szily | 78 komment


A Homár távoli ősei szinte mind jogászok voltak, néha-néha mégis kibújik belőlünk a gazdatiszt. Most például ujjongunk, mert Viktor olyan képet küldött nekünk, ami kiutat mutathat a magas élelmiszerárakkal kombinált agrárválságból. A magyar mezőgazdaság Kitörési pontja: Photoshoppal gyorsan növelhető a terméshozam. Részletek és fotónagyítások alant. Felhívnám a figyelmet arra, hogy Viktor eljut az Élet Végső Kérdéseinek Egyikéhez: "Süth Miklós vagy Kathy Attila?"


Kedves Ollóslábú! Sajnos írnom kell neked, mert nem kaptam választ többször elküldött levelemre, melyet a Sieberz Kft-nek címeztem...
Mint a mellékelt képen látható, távoli rokonod, Ollókezű Eduárd, a híres kocka munkát vállalt a Sieberz Kft-nél, mivel eredeti életterét tönkretette a globális felmelegedés okozta túlzott algásodás és más kenyérkereseti lehetőség után kellett nézni kis csápszerű szemeivel.

Miután a Rákos-patakból Gödöllő felé vette az irányt, megtalálta új munkahelyét, ahol remekül beilleszkedett és évek óta szorgosan dolgozik, kezdetben saját ollóival, mostanában már csak szkennerrel és photoshoppal.

Feladatául kapta a high-tech növénynemesítés feladatát, melyet a Georgikonon is megirigyelhetnének. Eduárd Filoxériát és Moníliát nem ismerő bátorsággal kűzd a globális élelmiszerválság megoldásán, sikeresen megtöbbszörözve a hozamokat.
Javaslom ezután a locsolókannára installált Laptop használatát minden kedves kertbarátnak.


Valamint a Sieberz katalógusának első oldalán található szöveg gondos tanulmányozását, melyből egy részt a kép aljára is bevágtam...
GMO vagy klónozás?
Süth Miklós vagy Kathy Attila?

Üdvözlettel: Viktor

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2008.06.25. 01:13:06

Első!! Első!! Juhúúú!

lókupec 2008.06.25. 01:34:50

Én csak azt szeretném mondani, hogy mikor mi idejöttünk a Kárpát-medencébe, az éjszaka ellopták a románok a lovainkat.

2008.06.25. 01:41:56

Most ezt jól értem? A beküldő bekarikázta, hogy mit hogyan photoshoppoltak máshova? Azért ehhez kell egy perverzió.
Miért nem lehet nagyítani a képeken?

mókus 2008.06.25. 04:32:04

talajra toleráns áfonya?

jesszumpepi (törölt) 2008.06.25. 05:06:19

Zanzibári akciós útjaimon szegfűszegbokrokat láttam.Nem voltak manipulálva.Eszembe jutott róluk a téli forralt bor illata.
Mondjuk,most inkább sört innék.

Mao elvtárs · http://diamondhostess.hu 2008.06.25. 05:53:25

Lehet, hogy nem kell rosszra gondolni. Egy kicsit elhizott az az afonyabokor, esetleg rancos vagy a smink nem volt eleg jo, netan a megvilagitas. Keremszepenalassan, az etelfotosok is modellekkel dolgoznak, ott sem az van a kepen mint amit megeszunk, ugyebar?

Lehet en is berakok egy Pamela Anderson fotot majd es beirom hogy az idealis gyemanttaptalajon nevelt es megfelelolen karozott kifejlett Kovacs Pannit abrazolja a kep.

Su_n · http://firkak.blog.hu/ 2008.06.25. 06:31:40

nem photoshop gén kezelt ez sokkal jobb

verm 2008.06.25. 07:31:47

Jajjmááá....jo hogy nem irod be, hogy csalodtál, mert ültetés után kikelt és nem mosolyog mellette a szöke néni, meg nem is Rékának hijják, hanem Ingridnek...

Azhát 2008.06.25. 07:51:32

Azé a szöveg is milyen magyarosan van tördelve:

Az első talajra
toleráns kerti
áfonya.

Mert a második talajra már nem toleráns ez a kerti?

Gumidomino 2008.06.25. 08:02:17

Azhát,
ezért van az, hogy megkapod, elülteted, megdöglik.

ahogy a nagymamámnak a földieper. szegény mit összekínlódott vele, aztán leszáradt.

Ronald 2008.06.25. 08:08:36

lókupec kollega szerint, a honfoglaló, magyar vitézek lovait ellopták a románok.
Ebben semmi rendkívüli sincs.
Vagyis mégis lenne itt valami:
Ezekszerint a románok mégiscsak hamarább itt voltak?
Basszus...csak tudtak ezek valamit Trianonban...ha máá visszadták nekik az ősi jussukat.

zahor103 2008.06.25. 08:09:40

jé, itt van lókupec! de rég láttam :)
p.s. szerintem ez az áfonyás post sz@r :( Egyetek inkább ti is lószart! Egymilliárd légy nem tévedhet.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.06.25. 08:12:07

Érdekes, régebben előre csomagolt magok nélkül hogy lehetett növénytet termeszetni-e?
Ahogy most.
Nem ilyen szarokból kell ültetni, azt nem kell fotosoppolni a végerednéynt. Az is hülye aki elhiszi hogy az áfonya ilyen tökéletesen néz ki :D

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.06.25. 08:12:59

A photosshoppolgatás még elmenne a mai világban, ha a helyén kezelnék, de hogy ezt még valós képként is próbálják eladni...

Az én szavazatom Kathy Attila.

Sir Mortzosch 2008.06.25. 08:16:16

Nahhkérem...
itt felénk (gyergyói medence) ((ahonnan a lókupec szerint ellopták a lovainkat, pedig nem így volt, már leírtam :D )) ez a kokojza.
Nem télálló, kertben nem terem meg, viszont jól tűri a hideget. Ha nem leszeded a gyümölcsöt, hanem letöröd az ágat bogyóstól, aszalható, kellemes, mazsolaszerű "nasi" lesz belőle.
Nem megvetendő a kokojzapálinka sem. Sőt.
Ugyanakkor a kokojzalekvár kiválóan alkalmas hasmenés megfékezésére is, éhség csökkentésére ( kemencéből kiszedett kenyér+egy réteg kokojzalekvár+egy réteg tejföl, where 'tejfol' = friss tehéntej föle), mindaddig, mig a malacpecsenye elkészül.

Sir Mortzosch 2008.06.25. 08:18:39

ColT - bizony, ha jó év van, akkor ilyen a kokojza. Csak feketébb és a leve mindent összefog, le nem vakarod, csak citromsóval.

Andie 2008.06.25. 08:21:24

Ezek a katalógusok tipikus példái a vásárló képes megtévesztésének. Egy időben após rendelgetett tőlük, de aztán mikor a satnya kis növényecskéből, ami postán érkezett, egy satnya bokrocska lett, vagy fácska, és 3 év múlva sem termett rajta semmi, csak fonnyadt meg töpörödött akármik, akkor feladta. A szomszédtól kapott hajtás, dugvány, stb meg vigan nőtt, és bár nem ilyen fotósoppos gyönyörüség lett belőle, de szép, egészséges gyümölcsök.
Olyan ez, mint a hamburgerfotó. Ti kaptatok már olyan hambit, ami a fotókon, reklámokban szerepel?
Mert én még csak összedobált, szétcsúszkáló, lapos, majonézmaszatos, nem épp esztétikus hamburgereket ettem. Persze tudom, nem nézni kell, zabálni.

SzigMa 2008.06.25. 08:23:46

Photoshoppolni csak pontosan, szépen, mint csillag megy az égen!!!
Aki ilyen munkát ad ki a kezéből pénzéhes megbízójának, az bizony nagyon megvezeti! Az ilyen vállalkozások nincsenek arra felkészülve, hogy maguk megnézzék a hamisított reklámanyagot, vakon megbíznak a magát mesteri photoshoppolónak hazudó grafikusban! Nem szabad hagyni! A fogyasztóvédelem igenis csapjon le az ilyen kontárokra, mert közben az igazi profi hamisítók meg csődbe mennek!!!

Ronald 2008.06.25. 08:34:57

gothic kollega!
Ez a lókupec is tudhat valamit...mert az általad említett "kokojza" azt dákul bizony "coăcăze" -nek híjják - amit "koaközé"-nek ejtenek.
Na persze, azon hosszasan el lehet merengeni, hogy ezt vajon ki lopta-kitől?

Starlark 2008.06.25. 08:38:33

Nekem figyel egy katalógusos áfonya a kertemben :) Most hogy a fenyő ki lett vágva mellőle meg akar szakadni annyi gyümölcs van rajta, igaz nagyra nem nőtt még meg, de egyenlőre betudom annak hogy kicsit el volt nyomva :)

Kértem szép halványsárga tulipánt, lett belőle gyönyörű narancssárga :) Szépnek nagyon szép volt az is de hova lett a halványsárga? :)

Eddig kirívóan rossz tapasztalatom ilyen kertészeti céggel nem volt.

EÖ (törölt) 2008.06.25. 08:39:57

a múltkor én is ezt nézegettem, csak én a körtefán láttam 5 db tökegyforma photoshop klónt. Gondoltam beküldöm a homárra, de mondom úgyse érdekli őket. És mégis.
Szarjon áfonyát a Siebertz.

EÖ (törölt) 2008.06.25. 08:41:58

azt senki nem vette észre, hogy az első képen lévő hölgy mellei is meg lettek fotosoppolva???
Mindenki csak az áfonyát lesi???

betépett felhasználó 2008.06.25. 08:42:14

fotosop egy loszart! hiszen leirtak, hogy "optimalis termesztesi korulmenyek kozott nevelt..." stb.
istenem, hogy ti mindenbe belekottok:(

Monsieur Csirke/Csirke Úr/Cs.A.K. 2008.06.25. 08:46:35

Egyéves Önkéntes 2008.06.25. 08:39:57
szarjon ÁFONYÁT?????na neeee...
szarjon inkább szederbokrot, indástól...jah, nem fotosoppost, eredeti, erdőmélyit persze...

betépett felhasználó 2008.06.25. 08:46:39

egyeves onkentes:
hat erre ertem en, hogy nem fotosop, hanem a kiscsaj optimalisan lett neveleve. Pedagogus anyuci, pedofil apuci.
ha mi mastol no a duda, he nem ettol?
afonya... ki a fszt erdekli az afonya?

boszorsi 2008.06.25. 08:50:32

Én vásároltam náluk - no nem rendelésre, hanem elmentem a boltjukba, és válogattam magamnak életerős palántákat. Igaz áfonyát nem vettem. De vettem ribizlit, rózsát, különféle évelő virágokat. És szépek. Az is nemnormális, aki nem von négyzetgyököt a katalógus képeiből, mielőtt megvenné, amit ott kínálnak. Ettől persze Kathy Attilának lehetne szólni róla, mert mi van akkó, ha valaki hiányzott a zoskolábó, oszt nem tud átvitt értelemben négyzetgyököt vonni...

Magam_a_Mondomét! 2008.06.25. 08:52:00

Mi? Hol van nő a képen?
Ja, a Tehén mögött??? ("... a nyúlon túl?...")

creative 2008.06.25. 08:55:28

Az eredeti weblapon is rajta van ez a kép, csak kis méretben. Arról senki nem mondaná meg hogy photoshopolva van.

Ezek szerint akik a katalógust a megrendelő oldaláról elfogadták

- Nem látták hogy photosopolva van a kép
vagy
- Ők adtak megbízást az optikai tuningra

Persze szerintem a megrendelő tudta nélkül nem igen lehetne ilyet csinálni. Lehet ez nem is az első ilyen akció.
-------------------
Amúgy tényleg, a reklámokban nem jobb színben tüntetik fel a dolgokat, hogy megvegyed? Igyekeznek valamilyen hangulattal, érzéssel összekötni, hogy megjöjjön a kedved a vásárláshoz. Ebből a szempontból érthető az otikai tuning és nem is igazán ítélhető el. Az egész világ erre épül. Hogynemondjam a választások előtt is, nemde optikai tuningot alkalmaznak a pártok, hogy megvegyed őket? Ilyen a világ, mit kell ezen felháborodni.

EÖ (törölt) 2008.06.25. 09:00:19

betépett felhasználó:
afonya... ki a fszt erdekli az afonya?

miért? van a képen áfonya is?? :)

Deszkás 2008.06.25. 09:16:02

Ezért nem veszek a kertemben csak piacon vásárolt növényeket. Azok olcsóbbak is, és teremnek.

Gico 2008.06.25. 09:16:15

Ha megnézitek az egész katalógus ilyen. Öklömnyi egresek, szőlőfürtnyi ribizli hegyek borítják el az oldalakat. Aztán megveszed, és egy hónap múlva a te fádon aszott, nyavalyás gyümölcsök nőnek.
(félreértés ne essék, nem empirikus úton jöttem erre rá, csak a cinizmus beszél belőlem...)

LongJohnHolmes 2008.06.25. 09:18:12

Nem kell finnyázni, úgyis a látvány miatt veszik meg ezeket. Az íz katalógusnézéskor nem szempont.

Nyomtasd ki nagyban, lamináld oszt jól van.

Mária 2008.06.25. 09:21:03

Hogy én ezt nem vettem észre... pedig nézegettem az áfonyás ajánlatot, de túl szépnek tűnt, hogy rendeljek belőle :)

elwood 2008.06.25. 09:39:29

Így aztán könnyen építenének rekettyést is. Szintkülönbséggel.

Vajon fotosop install lemez is jön mellé, hogy az eredményt elkészítsük ?

Ki az a Süth Miklós és Kathy Attila ?

eTig 2008.06.25. 09:44:15

A Sieberz katalógus tele van ilyenekkel. Fél méteres bokor mellé tett kislány, akinek így kb. 20 centinek kellene lennie, érdekes színek, megsokszorozott gyümölcsök.
Külön szeretem ezt a "talajra toleráns kerti áfonyát". Az áfonya csak savanyú talajon él meg (ami nálunk nem nagyon van), ezért a talajra toleránsról azt hinné az ember, hogy annak végre jó a meszes vagy legalább a semleges. Erre mit írnak pár sorral később? "Minden jó minőségű savanyú kémhatású kerti talajban szépen fejlődik. Ideális számára a laza, 5 pH érték körüli talaj, amit a talajba kevert savanyú tőzeg segítségével érhetünk el."
Az első bárhol ültethető áfonya, ha előbb lecseréljük a talajt. Gratulálok!

betépett felhasználó 2008.06.25. 09:51:55

szerintem a photoshopjuk is crackelt!

.Andrei (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.06.25. 09:54:44

"Nevének és címének felhasználását addig tekintjük folyamatosnak amíg Ön írásban vagy telefonon ezt nem tiltja."

És csak aztán jön az ismertető. Miért???

.Andrei (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2008.06.25. 09:56:09

Amúgy a képen látható csaj Réka? Mert akkor tolnám Rékát :D

Az áfonyát nem. Főleg, hogy manipulált...

Cirfandlia 2008.06.25. 09:58:29

Kedves posztoló, filoxéra az a Filoxéria.

tcshooker 2008.06.25. 10:01:21

A rostos gyümölcsleveken is mindig gyanús volt, hogy pont körbeér a gyümölcs a dobozon...
Ezek szerint az is csak csalás???

◄ViZion 2008.06.25. 10:01:42

Hmmm... ugyan má, kiadják a kreatívnak, és megmondják, hogy oda tuning kell.
Több órát ingyen, barátságból nem fotosoppolnának a képen...
Én is Kathy-ra szavazok, bár az Ő arcára is ráférne egy-két óra képboltozás... :)

tcshooker 2008.06.25. 10:05:23

A képen látható hölgy egy manó, áfonya méretű cicikkel.

antika890 2008.06.25. 10:05:39

INKÁBB A TALAJRA UNTOLERÁNS KUTYASZART TALÁLNÁ KI A KEDVES CÉG!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2008.06.25. 10:09:10

Nekem is szépen növögetnek a képernyőmön az áfonyák. Minden nap fotosopolok rajtuk egy kicsit.

van véleményem 2008.06.25. 10:22:29

Azért ez a fotosopp ki lett találva rendesen!
Itthon mindig csak röhögünk ezeken a katalógusokon, hogy akkora a feje a hapsinak, mint a mellette növő egresbokron a bogyónak.

TuskóHopkins 2008.06.25. 10:22:50

Nem átverés, csak marketing.
Nem fotosopp, csak montázs.

Áfonyát meg úgyis csak a törpök esznek.

scsaba1 2008.06.25. 10:29:32

A Sieberz és a konkurens csomagküldők már régen ezt csinálják. Finoman enciánkékre színezett borókák, (régebbi katalógusokban áfonyásbokor mellé "odafotosoppozot" szőke kislány. Az "oszlopos" körtefán ugyanaz a körte ismétlődik 4x-5x.

Ráadásul akármelyik gardencenterben fél- harmadáron megvásárolható minden, amit kínálnak.

Mégis akadnak olyan hülyék, akik náluk vásárolnak.

scsaba1 2008.06.25. 10:33:19

Most, hogy végigolvastam a kommenteket is, látom más is leírta már, amit én... :)

betépett felhasználó 2008.06.25. 10:36:42

amugy ez a fotosopmontazs, szinten furtos, rostos, manipulalt:
giccs.tvn.hu/pinax.jpg (18+)

liven 2008.06.25. 10:43:13

Én is vettem futó rózsát. Azt írták (és a kép is mutatta) 2,5-3 méterre megnövő sokvirágú növény. Csak azt nem irták, hogy 30 év múlva lesz olyan(ha még él).
3 év alatt 30cm-re tudtam növelni. Trágyát és rendszeresen vizet is kapott.
Egyébbként meg UTOLSÓ!

pupakpepe 2008.06.25. 10:53:37

szar a poszt, de nem a homáron mullott..hanem az íróján.
nem igazán értem a felháborodás okát...aki el akar adni, az persze hogy szépen ábrázol...lsd.piskóta tallér - nekem a barackízű cumó sose volt olyan durván sok mint a képen...vagy a mekiben a hamburger - az enyém valahogy mindig löttyettebb...
szal aki elad, próbál meggyőzni - ilyen-olyen eszközökkel..
megoldás: szakirodalomban keress a fajtára...bemész a mezőgazdasági kiadó boltjába - még meg se kell venned csak - átlapozod a gyümölcstertmesztés című könyvet, és kb 5 perc alatt lesz érdemi infód áfonyafajtákról és termeszetésről...de meg is veheted ha a kertészkedést kicsit is komolyan gondoldod;)
aki innen rendel=totális balfasz!millió áruda van, ahol segítenek is dönteni!!

van véleményem 2008.06.25. 10:54:15

a futómuskátlis oldalon teljesen elvadult a növényzet, lassan összedől alatta a ház, mert nem bírja már a 6 tonnás ládákat és a nevelőik ott lelik halálukat

úrilány 2008.06.25. 10:56:36

jaj, ne már, legyen egy kis humorérzékünk is, nem kell mindennel azonnal a homárhoz szaladni....

frocli 2008.06.25. 10:57:38

Nekem azzal nincs bajom, hogy manipulálják a képet, - az eladandó portékát mindenhol igyekeznek kicsinosítani. Az már inkább elgondolkoztató, első talajra toleránsként hirdetik, ám meg kell venni hozzá a toleranciát megalapozó tőzeget...

van véleményem 2008.06.25. 11:05:15

épphogy vicces, zért van a homáron
ha már a sieberz is csak photoshoppal képes csak elérni az optimális eredményt, akkor mit tegyen márinéni röcsögepusztáról?

LouiS 2008.06.25. 11:23:34

És még mindig KATHI Attilának hívják szegényt.

ikke i drift 2008.06.25. 11:29:48

Én is láttam a reklámban, hogy a jogobellába csumástul teszik bele a gyümölcsöt, viszont amit a múltkor vettem, abban csuma egy se volt.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.06.25. 11:31:35

Azé jó a tuningolt áfonya, mer ha összekened vele az amúgy már elszürkült fehér pólódat, az inteligens mosópor garantáltan hófehérre mossa. Ez tény.

rianna 2008.06.25. 11:57:04

miota a homar letezik, ilyen folosleges es ertelmetlen posztot nem lattam.

Nyomek 2008.06.25. 12:19:40

"Ki az a Süth Miklós és Kathy Attila ?"

Két megélhetési köztisztviselő. Minél kevesebbet hallasz róluk, annál jobb. De sajnos nagyon sztárolják magukat.
Röviden: két f@sz

Nyomek 2008.06.25. 12:27:41

Egyébként a csaj melle télleg nagyon oda van téve.

Arth_ur 2008.06.25. 12:30:09

Inkább örüljetek! Végre "igényesen tunningolják" a képeket.
Évekig láttam ugyanazt a szőlőfürt fotót az egyik konkurens csomagküldő katlógusában, csak a hozzátartozó csemegeszőlő fajta volt évről-évre más és más...
Egyiktől sem rendelek soha.

É2I 2008.06.25. 12:32:57

Én eddig is a szép, színes, fotosoppolt képekért járattam a Sieberz katalógust.

Minden trópusi növény télálló, mindegyik sarkközeli nyárálló és risztja a szúnyogot a szomszéd kutyáját, macsáját. Minden gyümölcsfa 1,5m, így erkélyen tartható, ágakat nem kell metszeni, mert nics, ellenbem 50 kg gyümölcsöt terem.
Nem értem mi a baj?
Rendelni belőle? Na azt nem. Mondom tetszenek a színes képek :D

empeti 2008.06.25. 12:59:09

hmm... szerintem a post küldője egy kötözködőjános.
Csendben megsúgom: a képen található nőnek szerintem van alsó fele is, de ha nincs akkor se fade-el ki ilyen szépen mint ahogy az a képen látható.
Ekkora kezű ember sincs, és vizsonylag ritka, hogy csak úgy lenne egy kéz ami tart egy áfonyát, és nincs hozzá ember.
Sőt a valóságban a betűk sem röpködnek az áfonya körül.
Szerintem...

AlulírottFentemlített 2008.06.25. 14:50:38

Én nemrég beszéltem az egyik barátommal aki nem mellesleg informatikus és van egy hackker barátja, nos ő mondta, hogy az áfonya olyan görögdinnye méretű gyömölcs, mert Mézga Gézáék permetezték le a Köbükitől kapott terméshozam növelő permetszerrel.

Hol tart ez az ország ?
Az a király aki áfonyát eszik és sünt szarik?

Spajzi 2008.06.25. 15:00:23

Szerintem indítsunk egy sorozatot azon termékek csomagolásáról amit megfotosoppoltak! A homár meg vegyen egy új szervert mert kevés lesz a hely... :)

Ekkora hülyeséget mint amit a post írója írt. Hát kérlek, mit nem fotosoppolnak már?

Eszem megáll 2008.06.25. 15:50:31

Az most okés, hogy vannak művészien megalkotott reklámok, na de ez??
És ez a sok marharépa, akik nem értik meg, hogy miről szól a poszt, hát hová süllyedtünk?
Ejj de sokan vagytok!
Majd ha megszokottá válik, hogy a suzukira lánctalpat vágnak a reklámban, mert úgy jobban eladható, a végén meg egy bevásárlókocsival szúrják ki a kis szemecskéteket, akkor majd észbekaptok.
respect a sasszeműnek

Kardics 2008.06.25. 18:27:46

És ez tartalmaz nyomokban mogyorót? Vagy az áfony is eltünt benn nyom nélkül?

Megdobbent 2008.06.25. 19:03:15

Hat ilyen egetvero botranyt sem latni minden nap. A kep egy katalogusban surubb termest mutat, mert FOTOSOPPOLTAK!!!!! Bazzeg, most akkor hova szarjak? Egyszeruen megdobbentem, es csalodtam a novenykatalogusokban egy eletre! Kesz, igy mar nincs ertelme, hat azok nem a VALOSAGOT mutatjak meg, netan nem azt fotoztak le a mocskok, ami nalam majd 2 ev mulva esetleg kino a foldobol!

Na ebbol aztan lesz botrany es vilaghir!

Idiota post, idiota kozzeteves, gyokosen hanyatlo homarszinvonal. Bravo.

Megdobbent 2008.06.25. 19:05:04

empeti: es raadasul az afonya nem is ketdimenzios!!!!

Thom Yerk 2008.06.25. 19:09:10

ki az isten hiszi el hogy ekkorák lesznek ezek a növények? ezért mér kell post? mindenki tudja h kb olyan kamu mint a madarastesco akciós újságja, már aki forgatott egyszer is ilyesmit a kezében.

Miron 2008.06.25. 20:38:36

Nem tudom min csodálkoztok, a Sieberz legalább 5 éve ezt csinálja - bünttlenül.
Én személyesen is szóvátettem pár éve az oszlopos almafa durva hamisítását, de még csak el sem pirultak.
E mellett vásároltunk már néhány dolgot náluk, de csak amit meg is foghattunk. A kertészetük nem jobb és nem rosszabb a többi hasonló kategóriájúnál, de ez a szégyentelen hamisítás felháborító.
Sajnálom azt, aki messze lakik és kénytelen a katalógusukból tájékozódni.
Akkor ki és hol fogja felnyomni őket?

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2008.06.25. 21:20:16

Starlark 2008.06.25. 08:38:33
Ha piros tulipán közelébe ülteted, előfordul az ilyen. 2 év után eltűnik a sárga... Nálam ez volt :)

eTig 2008.06.26. 09:41:27

Egy ismerős külde az alábbi linket. Eszerint a jelenségre már többen, korábban felfigyeltek:
asvak.freeweb.hu/erdekessegek/s-kerteszet.html

Egyébként miért vagyunk meglepődve egy katalógus szépítésén, amikor a tv reklámokban egyetlen könnyed mozdulattal letörli a hölgy a koszt/odaégett zsírt. Azt ki hiszi el?

theutat villám 2008.06.26. 12:55:09

most aztán felnyitottad a szemünket bazmeg!
ezt eddig szerintem senki nem gondolta volna, photoshop? ugyammá!

Zsoó 2008.06.27. 00:56:53

Nagyon pihent agyú aki ezt észreveszi:)

De mekkora sumákok ezek...

Nappali őrség 2008.07.01. 14:44:26

Szerintem meg sokkal több légy van, mint egymilliárd. De juszt se eszek szart.
süti beállítások módosítása