Tékozló Homár

Hashajtót is fognak adni a Hegyalja Fesztivál jegye mellé?

2008.07.14. 10:02 | szily | 95 komment

Az oké, hogy étterembe nem megyek piknikkosárral, no de kóser-e, ha egy zenei fesztiválon a droggal - muhaha - és a szúró-vágó fegyverekkel együtt a kapuban elveszik a vizemet is? Hol a határ a fogyasztásra kényszerítésben? Kell-e majd fizetni a Toi-Toiban és kötelezővé teszik-e majd a hashajtót? Rika felteszem másnaposan teszi föl a fesztiválélet nagy kérdéseit, levél hajtás után.


A Hegyalja Fesztivállal kapcsolatban merültek fel bennem az alábbi gondolatok:

Szórakozni mentem oda (minő meglepetés), és vérből és ösztöndíjból élő egyetemista lévén meglehetősen kevés pénzzel.  Semmi gond, nomadizálni szeretek, nem sír a szám mindenféle dunna közé került borsószemek( s fagyökerek s kisebb-nagyobb terepegyenetlenségek) miatt, amikkel meg kell osszam piciny ágyikóm.(Bár a vizesblokk állapota, még rögtön takarítás után is, alkalmas volt nyugalmam megzavarására)
Tulajdonképpen még az állandó motozás sem verte ki a biztosítékot (kimondottan normálisak voltak a biztonságiak, legalábbis akikkel találkoztam), ami minden belépéskor lezajlott ...Értem én, hogy nem szabad kést,pisztolyt, nuncsakut, kábítószert, üveges bort és társait, kisbaltát, AK47est bevinni a rendezvényekre. Még talán azt is, hogy mire szolgálhat a dezodor, a körömvágó kisolló, és a reszelő tilalma (Pedig aztán azzal igazán komolyan és elszántan kell akarni , hogy valakiben kárt tegyen az ember.) Még látok rációt abban is, hogy 2 literes visszaváltható palackkal is lehet sérülést okozni, ne engedjük be tehát... De miért, ó miért nem lehet bevinni a másfél literes pihe-puha pillepalackos ásványvizet? Mi oka lehet annak,hogy a nettó 40fok ellenére, fejenként csak 1db fél literes folyadék bevitele az engedélyezett a rendezvény területére?

Mi más oka van ennek, mint a helyi vendéglős lobbi???

Természetesen érzem én, hogy én mentem oda a jeggyel elfogadtam a szabályokat,és hogy igazán semmi jogom pörölni, hiszen oly csekélység az a 6ezer forint, amit kifizetek arra a fránya napijegyre... És igen, valóban tápláljam és gazdagítsam a derék vendéglősöket,és ne is csak éjjel amikor nincs kedvem/lehetőségem máshova elmenni, ugyani náluk kaphatok 350ft-ért dobozos sört(ugyanez a boltban 139 ft),fél liter kólát 300 potom HUF- ért(2liter 239+üveg betét ugyanott), 700ft-ért fele akkora gyrost, mint a városban 500ftért (hogy ne legyünk egészen igazságtalanok az összevetésnél) , lángost majd 450-ért( vs 380HUF) (Amin sajt íze oly kellemes emlékeket idéz a "Sajtról", amiből másfél kiló volt 800forint, és több mint 2 hónapot élt túl a hűtőnkben, mert egyszerűen senki sem bírta megenni).


Értem én...Étterembe nyilván nem ülök be piknik kosárkával, és nem csapom fel az asztalra a kockás terítőt és látok neki szalonnázni. De oda enni megyek és nem bulizni. De kérdem én, etikus-e kvázi kötelezővé tenni a fogyasztást, egy elvileg a koncertekről szóló rendezvényen?


(Ahol, hogy a helyzet iróniáját átérezze, napjában többször elmegy az ember amellett a plakát mellett, ami a Fair Trade jegyében szegény kávétermelőt sajnálja, aki csak 9 ft-ot kap a 300ft-os kapucsínóból.) De jó, tegyük kötelezővé, végülis benne van a tájékoztatóban, megvettem a jegyet, tehát rábólintottam... De hogy a kemping területére miért, ó miért nem vihetek be emberi mennyiségű enni-, innivalót az végképp igazi rejtély számomra... Mint ahogy az is, hogy ezt miért nem teszik szóvá elegen... Nem érzem azt etikusnak, hogy még egy és még egy bőrt le akarnak húzni rólunk. Jövőre majd a Toitoi-ért is fizetni kell, meg a papírért, amit persze majd nem szabad kintről bevinni, továbbá 3 év múlva még hashajtót is kapunk a jegy mellé...? Meg tulajdonképpen ne csövezhetnék a kempingben zsemlével, párizsival, ásványvízzel, ha már úgyis sátorban alszom és pottyantós WC-re járok? 


Érdekelne a véleményetek a témában, meg hogy lehet-e egyáltalán tenni valamit az ilyen önkényeskedések ellen, már azonkívül hogy pl. többet nem megyek oda (de ha jól sejtem a többi fesztivál is ilyen már).

További kellemes hetet!

Rika

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.07.14. 10:10:05

Itt mindenki alszik, vagy elmosta őket a Zeső?

Gaskó Úrnak lehet üzenni? Amíg a 19.50-kor induló vonatra 20.26-kor teszik rá a mozdonyt, és amíg a 20.20-as vonat 20.36-kor indul a Déliből addig inkább kussoljon, és ne akarjon béremelést senkinek. Majd ha megdolgozott érte.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2008.07.14. 10:11:13

Másfél liter? Megiszom, és ingyen vihetem be.

sg (törölt) · http://soccergirl-sgblog.blogspot.com 2008.07.14. 10:18:03

tavaly _állítólag_ a Szigetre is csak fél literes üdítőt/vizet lehetett bevinni. de nem ellenőrizték, és én minden nap bevittem a másfél litert.

SylverRat 2008.07.14. 10:18:41

szerintem csak félnek, hogy robbanószer...
a repülőn sem azért veszik el, hogy az ő piájukat kelljen innod... :o)

Mekkmester6 2008.07.14. 10:29:09

Idén VOLT-on beengedték a másfél literes vizet, és akár egy tesco-s szatyornyi kaját is.

nyünyőke 2008.07.14. 10:36:34

A szigetre sem lehet bevinni. Mondjuk tavaly nem voltam, de 2 éve nem lehetett. A másfél literes vízért cserébe a bejáratnál a biztonságiak adtak 2 v 3 fél literes vizet, hogy csak fél litereset lehet. De legalább adtak, jó fejek voltak:)

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.07.14. 10:46:01

Nyilván nem etikus, de ettől még minden nagyobb fesztiválon ezt csinálják.

Nekem nagy kedvencem az a gyakori jelenség, amikor egy 2-3 fős csapatot visszazavarnak a 2 db két literes műanyagüveges borral, hogy nem vihetik be, kint igyák meg, így azt a mennyiségű alkoholt, amit lehet, hogy 1-2 napig szolidan iszogatnának meg, gyorsan lenyomják és eleve seggrészegen mennek be. Nagyon remek!

Madafaka · http://madafaka.blog.hu 2008.07.14. 10:56:57

sört is egyszerre csak egyet veszel magadnak és az is fél liter.. a vizet meg újra töltheted ingyé a vályúnál. nem kötelez senki semmire.

Kutya23 2008.07.14. 11:03:12

Nyilván ha be lehetne vinni bármit is, akkor nem 6000 hanem 10000 lenne a belépő, miután a bevétel nagy részét a benti árusok tejelik a szervezőknek.

Egyébként az árak sztem nem vészesek, 350 egy sörért nem rossz. Napi 5-6 elég, aztán nem is kell ételre költeni. :)

Fairy Girl 2008.07.14. 11:10:27

Múltkor a Kisalföld Musicfesten elvették a bejáratnál a barátnőm mintegy 5 dkg-os kuglófdarabkáját, mondván, hogy ugye ételt nem lehet bevinni. Hiába mondta a barátja, hogy a lány diétán van, a kaja repült a kukába... Igaz, ő szerencsére nem beteg, de mi van olyankor, ha mondjuk valaki pl. cukorbeteg? Nem viheti be a kis diétás kajáját? Röhej.

itelethozo · http://itelethozo.blog.hu 2008.07.14. 11:13:34

tavaly efott zordabb volt(és félek idén is lesz vmi hasonló)fél literes limit volt és érthető is(mert félliter felett a műanyag palack fegyver:))de azonlepődtünk meg amikor a biztiboy neki állt olvasgatni a címkét,természetesen rákérdeztünk miért is teszi ezt,mire kiderült hogy cocacola terméket(nem csak kóla mindent amit a cég gyárt)nem lehet bevinni.
gondolom ennek köze volt ahhoz h a fesztivál területén csak pepsi terméket lehetett kapni.azért is undorító ez a húzás mert rühellem a pepsi-t mint olyat.
kénytelen voltam sörözni végig:)

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.07.14. 11:13:46

A kuglóf-diéta teccik!
Habos kakaóval kell-e csinálni? :D

ex-dr. vuk 2008.07.14. 11:15:40

VOLT-ra az 1 literes vizzel teli kolasuveget siman bevihettuk, volt csap is, ahonnan ivoviz folyt, es a kisvodornyi oszibarackkal sem volt bajuk.
De mindenki a kozeli tescoba jart ki vasarolni zsomlet meg ilyeneket, sima ugy volt.

zombie macskabarát 2008.07.14. 11:22:25

tegnap jöttem haza 6nap után..hülyeség h nem lehetett bevinni másfél literes palackot.tény,amikor az ember legelőször bement nagy cumóval,akkor elvették.viszont a kemping főbejáratánál belehetett vinni(bizt őrök szeme láttára),viszont a hátsó kapun azt is elvették.Biztonsági őre válogatja.a dezodort logikusan vették el,robbanásveszélyes,és mint tudjuk,meg is lett a csempészés eredménye.
A feszt területére pedig azért nem engednek másfél literes üveget,mert sokkal nagyobbat üt(volt rá pl. hogy azt dobálták).egyébként fél literest mi mindig bevittünk,sőt még kaját is a szomszéd.nem kötöttek bele
az árak pedig korrektek,sehol sem olcsóbb.

The reaper 2008.07.14. 11:24:39

Hát nem tudom, hogy melyik kempingben voltál, de szerintem a tisza kempingben. Mi kedd este értünk oda és a pót kempingbe kerültünk. Oda be lehetett vinni dezodort is. Kaját is vittünk be. Egészen pontosan 5 konzervet meg 10 zsömlét. Egyedül mentem ki kajáért ezért egyedül is vittem be, és simán beengedték. A piáról meg csak annyi h pár darab dobozos sört beengednek, de a fesztivál területen hűtöttet kapsz, és én nem nagyon szeretem az olcsóbb ámbár huggymeleg sört.
És igazából egyik biztonsági őr se szólt bele,hogy hány darab fél literes palackot viszünk be. Mi azt csináltuk, hogy a másfél literes vizet szétporcióztuk fél literes palackokba és semmit nem szóltak.

Bit Rot 2008.07.14. 11:30:13

Lehet, hogy hülyeség, de valamit elfelejt a post író.

Kapitalizmus van, és a fesztivál ÜZLET!

Nem az a lényeg, hogy jól szórakozz, az csak mellékhatás. A lényeg, hogy fizess, fizess, fizess! Amíg nem csökken a látogatók száma a korlátok miatt, addig marad a tiltás.

Vagy több pénzt kell leakasztani a szülőktől, vagy, de ezt már nem is merem mondani, DOLGOZNI kell. Egy kis nyári munka, egy kis rakodás vagy Mekis meló, és máris elmúlik a probléma!

szmrmszrzt 2008.07.14. 11:31:05

tegyük hozzá, hogy a dobozos sör is kurva nagyot tud ütni, azt pedig mindenhol lehetett kapni.

Büdösgyökér 2008.07.14. 11:33:55

A fesztivál csak neked szórakozás. A szervezőknek kőkemény üzlet.

0motig0 2008.07.14. 11:35:20

ezért kell free fesztekre menni! ott se biztonsági se tilalom! 1ébként bármit belehet vinni csak jókor legyen jóhelyen a cuc

Picicica08 2008.07.14. 11:39:36

ezen a diétán elgondolkodtam.Ha én mennék egy ilyen fesztiválra be sem engednének mert hoznom kellene magammal a speckó kajáimat..Vagy van gluténmentes kajálda is azoknak akik cöliákiások?????(és a többi ételallergiára mint a tej,tojás,szója,magvak stb még nem is szóltam)

Büdösgyökér 2008.07.14. 11:42:06

Ha nem a bent forgalmazott (mondjuk kokakóla) üdítőt/soványvizet iszod, akkor ki adja a lóvét a zenészre, aki neked ugrabugrál odafönt a színpadon?
A belépő lehet, hogy fedezi a fellépők egy részének a költségeit, de az egész fesztivált biztosan nem. Ez érthető.
Tehát, ha egy mód van rá, a szervezők megpróbálják azokat a feltételeket biztosítani, ami a zavartalan ELADÁSt segítik a fesztiválon: ne vigyél be vizet, kaját, stb., mert akkor nem éri meg senkinek sem bótot üzemeltetni a fesztiválon és akkor jövőre roló le. Szóval rutinos fesztiválozó próbál egyensúlyt találni. Majd a következő fesztiválon ügyesebb leszel... ;)

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.07.14. 11:46:19

A hegyalját nem véletlenül a Veres testvérek szervezték? :-)

Uncle_Bob 2008.07.14. 11:50:34

beviszed a műanyag üveget, a csapnál feltöltöd vízzel, hát ez aztán tényleg kurva bonyolult művelet =) há' Te se vagy igazi fesztiválozó, vagy találékony? =)

daniferi 2008.07.14. 11:51:33

Én voltam olyan free fesztiválon, ahol ugyanúgy volt beléptetés, motozás, biztonsági és egyéb tilalmak. Úgy is volt hirdetve, hogy ingyenes és a pia/kaja bevételéből van fedezve (mégis csak 350 volt a sör), ezért nem lehet bevinni semmit. Bár a fél literes vizet ott is megengedték. Ja, egész szép látvány volt a kapu előtt a kerítéshez rakva a közel 40 liternyi alkohol, amit időközben nem engedtek bevinni :)

pizsama 2008.07.14. 11:52:44

A tavalyi BalaTONE-on ezt úgy küszöbölték ki, hogy egymás mellett, de külön volt a fesztivál területe és a kemping. A kempingbe azt vittél be, amit csak akartál. Így jókat lehetett reggelizni (zsemle, löncshús, paprika), még kés is volt nálam! A fesztivál területére persze már csak fél literes palackokat lehetett bevinni, meg volt motozás is rendszeresen. Egyetlen kellemetlen élmény az volt, hogy valaki ellopta a napelemes kertilámpát a sátrunk mellől.

satya666 2008.07.14. 11:53:49

Idén teljesen korrektek voltak a hegyaljások. Tavalyi EFOTThoz képest ég és föld. Az egyetlen dolog amit nem tartok korrektnek, hogy sehol nem tették közzé, hogy nem lehet gázhajtású spray-t bevinni. (az fent van a honlapon, hogy max fél literes üveg...)

pizsama 2008.07.14. 11:56:10

Jah, és folyadék becsempészésére jó megoldás lehet a kerékpáros víztáska! Csak tipp, még nem próbáltam.

NSBalu 2008.07.14. 11:56:31

Nem azert, de 5 eve jarok Hegyaljara, es batran elmondhatom, hogy kb. ez a legjobb feszt... (ar/minoseg aranyat nezve)

Pl. Balaton Soundod 450 volt egy korso sor... szal az a 350-es dobozos talan megsem olyan draga. (igaz, bsoundon Heinekent adtak, de nem mindegy, ha vizezett?:))

A kempingekbe barmekkora uveget bevihetsz. Legalabbis a Tisza kempingbe siman. A hegyalja kempinget nem tudom, mert az egybe van nyitva a fesztival teruletevel, emiatt lehetseges, hogy oda nem engedik be.

Mondjuk vicces, h pont azt a fesztet huzod le, ami kb. az egyik legolcsobb:))

Btw, meg annyit... hogy igen rendesek voltak a kedves szervezok, mert a hazirend szerint szeszesitalt nem lehet bevinni, viszont megis engedtek, hogy bevigyel fel liter kint vasarolt bort. Nyilvan nem a benti eladok erdekeit neztek ilyenkor.

No, szoval erdemes lenne elobb tajekozodni, aztan felhaborodni:)

csak ennyi...

Emiceha 2008.07.14. 11:58:11

Kőkemény az élet

szjmn · http://zawar.hu 2008.07.14. 12:02:50

De kérdem én, etikus-e kvázi kötelezővé tenni a fogyasztást, egy elvileg a koncertekről szóló rendezvényen?

de hiszen a rendezvény egyáltalán nem a koncertekről szól, hanem a fogyasztásról.

rövid 2008.07.14. 12:04:02

Kedves Rika!

Leveled arra enged következtetni, hogy lusta, kövér, léhűtő egyetemista vagy, méghozzá a legrosszabb bölcsész fajtából.
Az mlített problémára a következő, ám fájdalmas megoldást tudom javasolni. Jövőre nyárra, miután átvergődtél az utóvizsgáidon, keresel munkát. (ne ijedj meg, ezt majd a későbbiekben is meg kell tenned, pusztán a szimpla megélhetésed finanszírozása végett. De most ne szaladjunk ennyire előre). Az ebből szerzett jövedelmedet pedig, akár 100%-ban elverheted az általad preferált fesztiválon. Többé nem kell majd a körömrágva vizslatnod az árlapot mielttt rendelsz, valamint nem fogsz a pult alá esni rémületedben a 700 forintos gyros láttán.

fesztiválozó · http://legyenrend.blog.hu 2008.07.14. 12:09:45

Üdv mindenkinek!

Én is voltam hegyalján, és szerintem teljesen korrekt árak voltak, mondjuk én már dolgom, így at árérzékenységem kicsit csökkent. A gyros 690-ért egyáltalán nem vészes, és az utolsó nap találtam olyan helyet is, ahol 540-ért (!!) nagy adag sült krumplit adtak majonézzel és két darab sajtal töltött pulykamell mellé (olyan pulykamell, amiket mirelitként lehet megveni a boltban). Én amikor dolgozom, 730-ért ehetek az olcsóbb menüből, illetve a kocsmába is 400 a sör, nem 300. Szóval az árak jók voltak.

fesztiválozó · http://legyenrend.blog.hu 2008.07.14. 12:15:15

Más.

Viszont, ami felháborított, hogy utolsó napra éfélkor már a legtöbb helyen kifogyott (!!) a csapolt sör, még a Borsodi Malátabárban sem volt. Az egyik pultos el is kezdte magyarázni nekem, hogy most miattam kellene kinyitni egy hordót, és ha nem tudják eladni, önthetik a lefolyóba. Az eszükbe se jutott, hogy felmérve a készleteket, adott esetben hajnal kettőkor elkezdik 150 vagy 200 Ft-ért árulni a sört, nincs az a mennyiség, ami el nem fogyott volna.

Egyik helyen (DeWalt) kértem is a Vásárlók könyvét, a csapos a pultnál ülő fönökhöz irányított, aki egy kockás füzetbe írogatott. Mikor tőle is kértem, azt mondta, hogy ennek a füzetnek a végére írhatok, ha akarok. Mivel annyira nem voltam szomjas, szartam a végén az egészre.

A poén az, hogy már tavaly, illetve tavaly előtt is létezett ez a probléma, vagyis hogy kifogy a sör. Szerintem ez nem vall túl fejlett üzleti érzékre, kapitaliznus ide vagy oda....

Fairy Girl 2008.07.14. 12:16:40

Nelson Mandula 2008.07.14. 11:13:46

Gondoltam, hogy valakit pont ebbe fog belekötni :)) igazad is van, én se diétáznék kuglóffal, de a lány pont valami olyan (biztos baromság) diétát csinált, amibe ez volt. Tökmindegy. A lényeg az lenne, amit utána kérdeztem, mert itt nem volt gáz belőle, csak nem tudom, kit károsított volna meg az az 5 dkb kuglóf? Nem evett bent semmit, tehát nem nyertek rajta semmit.

purga · http://horrormirror.blog.hu 2008.07.14. 12:26:26

Tegnap jöttem haza a pécsi rockmaratonról, ott a bontatlan ásványvízet akármekkora mennyiségben bevihettük, így sokan kartonszámra cipelték be. Élelmiszert is természetesen. Az árak persze itt is elég húzosak voltak, de ezé kell előtte kocsmázni, vagy bevásárolni egy áruházban. Mellesleg a jegy is sokkal olcsóbb volt, mint a hegyaljára, vagy bármely más fesztiválra, pedig itt is nagyon sok híres külföldi együttes lépett fel, pl. amorphis, finntroll, soilwork, stb. Legközelebb ide gyere, höhö.

Chrom 2008.07.14. 12:37:38

Rika, neked most mi is fájt pontosan? Az hogy egy fesztivál drágább mint a bolt?
Kérdem a boltban 139 Ft-os sör a melyik? 3%-os? Ember, ha olyan árak voltak, mint amit leírtál, akkor az egy középáras hely...

»P.H.M.« · http://setlist.blog.hu 2008.07.14. 12:38:28

hegyalján még a láncos övet is levetetik...
lehetséges, hogy idén a gázrobbanás miatti napok után még jobban megszigorították a biztonsági rendszert.
amúgy a volt fesztivál elég korrekt volt szerintem :-)

Jamesch 2008.07.14. 12:39:03

A leggázabb ebből a szempontból a fonyódi EFOTT volt asszem 2 éve. Haver kiment egy boltba, vissza jövetelkor mondták neki hogy fordítsa meg a törölközőjét, mert rá volt írva hogy Coca-Cola. Másik haver bedobott egy kannásbort a kerítésen azt jött a kuveros késsel(!), hogy mi a faszt csinálsz köcsög. Fél literes ávíz bent 300 ft volt, szabadon használható ivókút meg nem volt. És persze istentelen meleg volt így délután 5re a hűtőkben sem volt igazából hideg sör/ávíz semmi.

Sousuke Sagara 2008.07.14. 12:40:27

Tisztelettel adózva a kivételeknek, a biztonsági őrök nem mindenhol voltak kifogástalan modorúak.

Ellenben a nem közveszélyes tárgyakról amik nem tartoznak az élelmiszerek csoportjába és a honlapon nem volt fent, hogy nem vihetőek be, arról nem kellett volna bizonylatot kapni, és ezeket a feszt után kiválthatóvá tenni? Mert azért az elkobzás az ilyen esetben sajnos nem csak annyit jelent, mint egy ruhatár. Ahol pedig tulajdonviszony megváltoztatására kényszerítenek ott lehet egy kis "pitty-putty".

Mert azért valljuk be, hogy ezek a cuccok utánna nem a megsemmisítőbe vándorolnak. (Én voltam azon az oldalon is aki koboz.)

A kötelező árukapcsolást pedig előre írásban közölni kell, mert különben komoly bírság jár érte.

Pl. Ha kötelező ott megvenned a napi kajádat, akkor meg kell feleljen jónéhány olyan kitételnek, (választék, allergiások, vegák, kóser cuccok, stb.)aminek sztem a fele sem volt meg.

De a kommentekből az is látszik, hogy sok itt az olyan is akinek mindegy, csak zene meg sör legyen. Remélem egyszer majd megértik, hogy egy ilyen dolognál nem az a 20 Ft a lényeg amit megilletett volna, vagy amit meg tudtál volna spórolni, hanem az elv. Meg ha ilyen méretekben meg lehet csinálni akkor pofád befogod, mikor a madaras teszkóba csak DVD lejátszó mellé adnak 10 dkg párizsit.

»P.H.M.« · http://setlist.blog.hu 2008.07.14. 12:41:35

szerintem a hegyalja is jó fesztivál, bár idén kihagytuk. amikor megyünk fesztiválra, valahogy sejthető, hogy a korsó sör vizezett lesz és drága, a dobozos pedig kétszer annyi, mint a tecsóban.
a mosdók állapota, a toitoi és a papír mennyisége pedig sosem lehet meglepetés :-S
bele kell számolni már az út előtt...

Sousuke Sagara 2008.07.14. 12:45:44

Kimaradt az idézőjel.
Egyébként állapotjelző.
Azt jelenti, hogy akinek itt nem szúrja a szemét annak ott se legyen egy szava se.

atleta.hu · http://www.atleta.hu 2008.07.14. 12:50:15

Egy dolog, hogy meg lehet-e oldani valahogy ugyesen, meg okosba, es egy masik, hogy etikus (esetleg torvenyes-e) az eljaras. Igen, mindent meg lehet oldani: megveszed a cuccot (rekesszel az asvanyvizet, piat, kajat, stb.) aztan beadod a keritesen a havernak. Csak hat egy 6-8 ezer forintos napijegy melle a francnak sincs kedve ezzel vacakolni, plusz a trukkozessel csak fentartod a rendszert. Miert kell leszolni, aki szovateszi az inkorrekt viselkedest?

Az sem egy tul jo erv - meg ha nyilvanvaloan igaz is - hogy a 7-800Ft/literes asvanyvizbol fedezik a sztarokat. Igen, akkor legyen dragabb a belepo, legyen 8-10 ezer (Balaton Soundra siman beengedtek a 1.5 literes palackot - ott koztudottan nem ut akkorat), es _tudod_ hogy mire mennyit koltesz. Annyit, amennyit akarsz. Nem kell elore megbcseulni, hogy hat igen, naponta iszom majd 2.5-3l vizet, ami 250Ft/0.25l-jevel szamolva ennyi, meg eszem dragaert ezt meg azt.

Azert is inorrekt ez a dolog, mert pl. attol, hogy valaki tobb vizet iszik, meg nem kap cserebe tobb sztart :). De tenyleg. Eleg meglepo, hogy ez fogyasztovdelmi szempontbol teljesen OK.

Regebben amikor jartam pl. EFOTTra, mindig volt a satorban 1-2 1.5l palack asvanyviz jozanodasra, meg masnap reggelre. Akkor meg nem szarakodtak ezzel, es szemmel lathatoan nem mentek tonkre a sracok. Ettol meg nem cipelte be a tobbseg ladaszam a sort.

tolvajp 2008.07.14. 12:54:28

Mint rutinos fesztiválozó, emígyen jártam el: Minden reggel, (na jó, délután) mielőtt kimentem a boltba, megkérdeztem, mi a megengedett. Kajával nem volt semmi gondom, pia meg változó volt. valamelyik napon 4-5 liter bort engedtek be fejenként tetszőleges flakonban. Valamelyik évben még egy vajkenő kést is bevittem némi csevegés árán a bent található terméskövek, a sátorvas, és a szóban forgó kés támadóértékéről. Persze ez a kemping. A fesztivál meg szórakozóhely. Nézzünk meg egy átlag diszkót! Belépő van. Áruvédelem van.

Tróger 2008.07.14. 13:00:23

Szerintem korrekt feszt volt a hegyalja! Idén csak szombatra mentünk, de jól éreztük magunkat. Az árak sztem teljesen jók, fesztiválon teljesen normálisak.
Azért én is értetlenkedtem egy kicsit! Barátnőm parfümjét nem engedték be, mert üveg volt a csomagolása. Egyébként picike volt, a tenyerembe elfért. Engem az zavart, hogy féltégla méretűek is voltak az útra szórt zúzottkő között.
Na de mindegy, az értékmegőrző legalább jól működött, visszakaptuk a parfümöt.

Jövőre is megyünk!

Sousuke Sagara 2008.07.14. 13:05:35

Egyébiránt nehezményezném, hogy mikor a "rövid" nick-en író individum le "lusta, kövér, léhűtő egyetemistázta" Rikát, az nem zavarta senki szépérzékét, pedig az személyes sértés.

Amikor én mertem olyat írni, hogy általánosságban a tisztelt magyar fogyasztó pofáját befogja és lapít, akkor "P.H.M." nevű indivídumunk alig 2 percre rá már ki is kérte magának.

Vagy ez is csak az én szemem szúrja?

strati 2008.07.14. 13:08:19

Idén ugyan már faházat vettünk ki (el is hagytam a kulcsát első nap, alhattunk aznap éjjel sátorban), de nem volt olyan, hogy ne sörrel mentem volna át a biztonságiakon (hol egy, hol kettő volt nálam), és belekötöttek volna.
Tavaly mikor még bent sátraztunk haver mindig egy zacskó sörrel jött vissza a kópból, mire felkeltem, azzal sem volt bajuk...

Azon sírni, hogy nem engednek be másfél liter vizet kicsit papírkutya dolog, rakd be otthon a cd-t, és hallgasd meg, vagy előtte igyál egy hónapig, hogy ráedződj fesztiválra...

Sousuke Sagara 2008.07.14. 13:19:06

Miért ilyen jellemzően magyar ez a mentalitás? Egy olyan fórumon, ahol az a téma, hogy milyen dolgokba ne fuss bele, ha már szegény aki írta az alap cikket belefutott, arról szól a kommentek 80%-a, hogy Ő mekkora láma, meg, hogy nem is úgy van.

Ha már egy emberrel megesett az már baj, és nem az rá a megoldás, hogy most mindenki elmondja, hogy ő hogy verte át a rendszert.

Mindenki kicsit nézzen magába, és gondoljon bele, hogy ha őt érné igazságtalanság, vagy érezné átverve, megrövidítve magát, akkor erre vágyna-e?

Eljön erre a fórumra és elmeséli a történetét, hogy mindenki okuljon belőle, és esetleg ha pl. nem vett részt még ilyen feszten akkor mire készüljön. Ez nem felkérés arra, hogy most le kell szólni.

Én köszönöm szépen, hogy megosztotta a tapasztalatait.

Szerintem nem ő volt az egyetlen, akinek ez problémát jelentett, csak ő ki is állt és elmondta.

áronka 2008.07.14. 13:28:02

most te komolyan azt mondod hogy a kempingbe nem engedték be a vizet meg a bort? mi kedden vittünk be fejenként egy karton nestea-t/ásványvizet amikor már ottvoltak a securitysek, hétfőn pedig gázfőzőtöl kezdve kisbicskáig mindent bevittünk. ez itt kelet-magyarország haver , itt elég mocskosnak kell lenned egy ilyen fesztiválhoz.

Mylady 2008.07.14. 13:28:59

Na most azok, akik azt tanácsolják Rikának, hogy menjen el dolgozni, azok menjenek el a jó büdös francba!
Mégis, honnan veszitek, hogy nem a kemény munkával nehezen megkeresett pénzéből apránként összespórol kicsinyke megtakarítását próbálta elkölteni???

Egyébként meg a poszt nem erről szól, hanem arról, hogy mennyire életszerűtlen és röhejes az egész rendszer.
Szerintem.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2008.07.14. 13:39:05

"tolvajp 2008.07.14. 12:54:28
Nézzünk meg egy átlag diszkót! Belépő van. Áruvédelem van."
jaja nézzünk... hány órát töltesz el egyszerrel egy diszkóban? 20-04ig? ők egésznapra mennek a napijeggyel! míg diszkóban nem ülsz neki zabálni, itt muszáj... jóreggelt...

báró Csekonics 2008.07.14. 13:49:01

139 Ft-os dobozos sör? Az milyen fajta?
'Lager' ? :-D
Milyen volt a benti sör? Ugyanolyan?
Mert pl. én is vettem tegnap a madarasban valami 300-küröli pénzért dobozost - igaz, hogy az Carlsberg...

Ne almát hasonlítsunk körtéhez azért...
Persze, ha a 139-es is jó, akkor már értem miért akciós minden szilveszterkor a kilós Teszkó 'virsli' százakárhány forintért. (Csoda, hogy a csomagolás kijön ennyiből...)

Komment Elek 2008.07.14. 14:00:42

Én is egyetértek azzal, hogy egy fesztiválra befizetve alapvetően úgy gondolod, hogy a koncertekért fizetsz. És persze a kommunális "lehetőségekért" WC sátorhely, tusoló (ez is alap lenne egy többnapos fesztiválon". Többen panaszkodnak arra, hogy fesztiválon összeszednek ilyen olyan fertőző betegségeket és most nem feltétlenül a tripperre gondoltam. Lényeg a lényeg. Ha nem magyarországon élnénk meg lehetne nyerni egy pert úgy, hogy valójában az a sátor amit bérelsz arra az időre, az a te saját lakhelyed. Ilyen értelemben onnan semmilyen élelmiszert nem tilthatna ki senki. Nyugodtan utánanézhettek annak, hogy egyetlen szálloda vagy idegenforgalmi létesítmény sem korlátozhatja az élelmiszer bevitelét, nem kényszeríthet arra, hogy más szolgáltatásokat is igénybe vegyél. Pontosan azért, mert ezt egy plusz szolgáltatás és te döntöd el igénybe veszed e vagy sem. Ezt egyébként árukapcsolásnak hívják, és bizony tilos. Sőt. Ilyen értelemben az alkoholt sem lehetne korlátozni, legfeljebb kitiltani a fesztivál területéről ahogy a drogokat is. Most fogyasztási cikkekről beszélek, a baseball ütő, kés, vállról inditható rakéta, más téma. Ráadásul a felháborodás valódi oka hogy egyszerűen nincs arányban a szolgaltatás minősége az árakkal. Alapvető személyes jogok korlátozása. Ezzel kellene betámadni. Megfelelő számú felperes esetén működne.
Ott ahol nem volt biztosítva ivovíz szinte 100%

shinigami 2008.07.14. 14:02:06

ellenben a diszkoba nem kerul annyiba a jegy:/
mondjuk en a sort megveszem bent kb barmennyibe is kerul (sajnos a legtobb helyen igen szar minosegu a bor vagy ha jo akkor az 4-500 ft decinkent...) ellenben a rovidet mindig beviszem mert szinte mindenhol van biztonsagi or haver akit felhivok, kijon, taska lepasszol es o viszi be

Art Mooney 2008.07.14. 14:11:33

aki Mo.on mainstream feszre jar, nem sikeres ember.

kivetel: szervezok, vendeglosok es trollok.

vo. alja elit, birka nep.

Fairy Girl 2008.07.14. 14:11:57

Mylady, egyetértek veled, csak szerintem nem tudták, hogy mit jelent a postoló szövegében a "vérből és ösztöndíjból élő egyetemista" kifejezés.

Sousuke Sagara 2008.07.14. 13:19:06

Csak helyeselni tudok :) elég általános, hogy a posztoló mindenben a hülye és a béna, meg nem lehet sikeres. Én pl. dolgozom, és biztos nem vagyok sikeres, mert még így is meg kellene gondolnom, hogy elmenjek-e egy ilyen fesztiválra (nem is megyek egyikre se, sajnos).

OFF Jó név :)

Smile 2008.07.14. 14:25:58

Nyugati szomszédunknál ezt is értelmesebben oldották meg.
Két "zónát" hoztak létre: az első a kempingezőké volt. Itt csak az említett AK47 típusú eszközöket keresték (tehát a sátorhoz vihettél kalapácsot, kartonnyi sört(!), ásványvizet meg ami tetszett. A második zóna a színpadok körül volt. Itt viszont semmit nem engedtek át, még a fél literes palackot sem.

Még van hova fejlődnünk...

Smile

HÉV-es 2008.07.14. 14:27:46

Azért nem vihetnek be semmit, a köcsög rendezőnek nagykere is van, vagy nagykeres imserőse, és csak azoktól vehetik a piát, stb, azok akik ilyeneket árusítanak a rendezvény alatt! Ők sem vihetik be kintről, hanem ott a nagykerben kell megvenniük sokszoros áron!! Szemét dolog, ombucmannra tartozó esetek ezek! Nem engedném ezt! Csak ezzel is lehúzzák az embereket!!

img 2008.07.14. 14:30:47

hm, tavaly bevihettünk mindent a kempingbe.
szerintem te vagy hülye. meg persze NAPIJEGYES!

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2008.07.14. 14:40:25

az az én véleményem, hogy abszolút kurva hülyeség...

ha nem veszik el a mp3 lejátszókat, vagy a fm rádiós telefonokat, vagy a diskman-eket a bejáratnál (ami ugye logikusan érthető is, hiszen ne hurcolásszál sajátkoncerttermet egy zenei rendezvényre), akkor kurva fasz közük van a kajához, meg az innivalóhoz...

jövőre majd azt találják ki, hogy csak meztelenül mehetsz be, és kizárólag a benti kilós ruhaboltban kapható 100.000 Ft / kg értékű ruhákban vehetsz részt a rendezvényen...

nevetséges és szánalmas... talán inkább a benti árusoknak kéne visszább venni a nagy nyereségéhségéből, akkor lehet, hogy nem rohangálna ki a boltba az ember, esetleg a feleárú cuccért...

gondolkozni kéne, nem tiltani. de a magarember már csak ilyen pöcs, tiltani azt tud, de ésszel élni azt nem...

leszálló ág 2008.07.14. 14:45:48

Már vagyok abban a helyzetben, hogy anyagilag nem fogna ki rajtam az a néhány nap, a maga fogyasztói áraival egyetemben sem!
DE!
A fentiekben sokak által leírt, "benti" vásárlásra ösztönző eljárás nem fér össze az elveimmel!
Nem vagyok benne biztos, hogy "odabent" az ÁNTSZ vagy az NFH mindent rendben talált volna, ha nagyon vizsgálódni akart volna!
Valahogy ezek a fesztiválok az említett Hatóságok ellenörzési kampányaiból "véletlenül" mindig kimaradnak.
Egy szónak is száz a vége: pont az ilyen "igénytelenség" zavar az egész fesztiválosdiban, ami miatt már évek óta kihagyom. Pontosabban: leszarom!

kihanemén 2008.07.14. 14:51:49



étterembe se viszel kaját
szórakozóhelyre sem viszel be(ha kultúrált vagy)inni

nem értem mi a gond.

Weiand 2008.07.14. 14:56:47

hegyalja bekaphatja,
semelyik masik fesztivalon nem kell az embernek elviselnie az allando motozast, itt meg naponta többször is amikor ki sem tettem a lábam a fesztival teruleterol.
a kedvencem, az volt par eve amikor szinten tiltottak a a koromreszelot(satorvas amugy is masszivabb ha böködni akarsz) es a dobalas miatt tiltottak a nagyobb flakonokat. DE a sok eso miatt nem akartak sarat ezert felszortak az osszes utat oklomnyi meretu kovekkel.
okosok

melle a leheto legbutabb szeku-ricsiket sikerul alkalmazkodni, aki belkot egy oralancba mert szt hiszi majd lenyeleted vkivel...

remélem elmossa a tisza az egeszet a gecibe

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2008.07.14. 14:56:53

OFF

jah, hozzáteszem én is ott voltam a feszten, a The 69 eyes, meg a N.O.H.A együttessel ebédelteme együtt az étteremben, rendes fickók mindannyian, nemolyan brutálok, mint a weblapjukon. :)

amúgy hozzáteszem, hogy egyáltalán nem hallottam róluk ezelőttmég, de nem is csalódtam bennük. :)

ON

HÉV-es 2008.07.14. 14:59:06

leszálló ág: rosszul gondolod! A Volton is volt mindenféle ellenőrzés, azokat bűntették is akik mint szórkozóhelyek voltak kint. A nagykernél meg rendben van minden, csak éppen sokszoros áron adnak mindent a szórakozóhelyeknek, akik így szintén drágán tudják csak adni a piát. Pl.: egy 7 dl-es bacardi ára kint ca. 4000,-, ott náluk 11.000,-. Na erre mondjál valamit! Ez nem tétele az ellenőrzésnek, ott azt nézi a VPOP zárjegyes-e, van-e számlája a beszerzésről, az meg rendben van, csak szemét módon állapítja meg az árait, mert monopol helyzetben van!! És csak egy nagyker van!!

2008.07.14. 15:01:30

Szerintem igaza van a posztolónak.
6000 ft-ért nem sört vett, hanem fesztiváljegyet.
Semmi köze ennek ahhoz, hogy ő most milyen spúr, és nem dolgozik, tehát nincs pénze.
Érdekes, hogy itt a többség kikéri magának, ha valaki utálja, ha hülyének nézik a 300Ft-os 0,5-ös vízzel.

Bumbee 2008.07.14. 15:13:44

Pár éve fesztiválozom csak,de már az első alkalommal sem lepődtem meg az árakon.Igazából nekem ez is ugyan olyan nyaralás mintha a tengerhez mennék.Pihenni megyek és szórakozni,ilyenkor úgy vagyok vele,hogy nem érdekel mennyibe kerül egy sör amíg az nem érzem úgy ,hogy hülyének néznek.Rika meg fog még eleget dolgozni :)-így szerintem ezt ne is tárgyaljuk tovább.
Én jól éreztem magam,és jövőre is el fogok menni.

A biztiőrökről csak annyit,hogy tőlem is elvették a dezodoromat amit aznap vettem még használva sem volt.De tudtam ,hogy én voltam a hibás,hogy magammal vittem.Visszafelé viszont odaadták.

A sört én is hiányoltam éjfél után:(

»P.H.M.« · http://setlist.blog.hu 2008.07.14. 15:17:08

Sousuke Sagara 2008.07.14. 13:05:35
csak nem értettem, hogy érted és az én olvasatomban furcsán vette ki magát. hidd el, sem sértődés, sem kioktatás nem volt a "miazhogy a pofád pefogod???" egyébként elgépelt hozzászólásomban.

raven_seldon 2008.07.14. 15:22:29

Már nem azért, de kb minden ilyesfajta rendezvényre elmondhatóak ezek. Amúgy meg kaját én úgy tudom beengedtek, és ez a fél literes palac korlátozás is csak az utolsó nap volt, a többin nem. Megjegyzem, szerintem teljesen érthető, ha be lehetne vinni minden szart, nyilván drágább lenne a jegy, mert kevesebb pénzt kapnának a szervezők a vendéglátósoktól. Ennyi. Lehet rinyálni, de mondjuk ne ilyenkor tűnjön fel a drágaság, hanem akkor is mikor a közértben mindennek dupla akkora az ára rövid időn belül! De nem akarok politizálni...

Kaname Chidori 2008.07.14. 15:25:54

Háááát... maga a fesztivál tök jó lett volna meg minden... a The 69esek nekem is nagyon szimpik voltak ^^

csak

a hű de okos biztonságiak a bejáratnál elvették a szívemcsücske láncomat, meg a parfümömet... mert bizony én olyan láma vagyok, hogy először voltam ilyen rendezvényen, és álmomban se gondoltam volna, hogy elkoboznak! tőlem bármit is... és én nem is kaptam vissza //szóval a biztonságiak bekaphatják, főleg a nők... a pasik közt azért volt rendes// például a borotvahabom nem tudom mitől olyan veszélyes...

emellett a zuhanyzók, és a slozi, az olyan gány volt, hogy az már kritikán aluli, én kifejezetten rosszul voltam tőle, pedig nem vagyok egy hű de kényes fajta

és azt sem hiszem el, hogy egész héten nem lehetett a női budiban megjavíttatni a rossz vécét, mert akkor talán nem lettek volna ilyen eltúlzott sorban állások

én kifejezetten sajnálom, hogy nem olvastam ilyesfajta leírást korábban, mint amit Rika idebiggyesztett, sok fejfájástól kímélt volna meg. szóval ne tessék fikázni, mert nem érdemli meg...

»P.H.M.« · http://setlist.blog.hu 2008.07.14. 15:26:45

inkább lehet hogy széntablettákat kéne adni majd a jegy mellé a kis higiéniás hiányosságok miatt, nem hashajtót...

Van 2008.07.14. 15:37:54

Asszem nem is 350 volt a dobozos B, csak 340. Szóval ócsó.
A kétliteres borospalackot tőlünk is elkobozták (de amikor meg visszamentünk, még megvolt és örültünk vala).
Bezzeg pár éve nyugodtan becipelhettük a karton sört...

Sousuke Sagara 2008.07.14. 15:49:20

»P.H.M.« · sikitoerdektelenseg.blog.hu 2008.07.14. 15:17:08
No prob, túlbeszéltük. én is sorry, hogy előhoztalak, csak igazából rövid hozzászólása zavar nagyon még mindig.

Fairy Girl 2008.07.14. 14:11:57
OFF
Köszönöm :)
ON

Reménytelen, hogy immár az x. olyan hozzászólást olvashatjuk, aki nem járt így és szerinte másképp van. Meg, hogy ő milyen ügyesen beszambázott másfél kiló krumplival a hóna alatt.

Akkor most hozzunk létre egy olyan spotot, ahol mindenki beír akinek a tecsóban a kislány a kasszánál jól adott vissza. (Azt meg le...juk, hogy ha volt egy akinek nem)

Komolyan már ez a homár sem olyan mint régen. Régen nem arról szólt, hogy aki fel meri vállalni a véleményét azt lehurrogják, hanem pl. kapott tanácsot, hogy mit tehet, vagy mit felesleges már megpróbálnia. Hála az égnek itt nem ilyen helyzetről van szó, de azért valljuk be, hogy a többség arról írt, hogy neki nem vették el a habos kakaóját, és ha szegény így járt, akkor biztos ő csinál valamit rosszul.

A szervezőkről és a hivatott ellenőrző szervekről is megvan a véleményem.

Sajnálom szegényt, aki meg kimegy, mert szeretné jól érezni magát (uram bocsá', a pénzéért) és úgy kezelik, mint egy bűnözőt aki csak randalírozni megy, és különben is konkrétan kapja be és örüljön, hogy hoztak neki toi-toi-t, meg zenészeket, meg gyrost.

Most akkor nem értem, nem a fesztiválozó a vendég? (vagy ez már kihalt szó?)

verm 2008.07.14. 15:51:14

Bemész egy fesztiválra, elfogadod a szabályokat. Nem tetszenek a szabályok, nem mész be. Én a szervezöket sem irigylem. Van, hogy 1 évi munkájuk áll egy rendezvényben és akár egy esö ketté vághatja az elképzelésüket. A szponzorokbol van pénzük, a szponzor elvárja, hogy akkor már az ö termékét fogyaszd. Az árusok sem ingyen vannak ott.A magas bérletet be kell épiteni az árba. Azért a 350es sör még sztem nem rablás. Az sokkal inkább zavar a fesztiválokon, (pl. a pannonia feszten über durva volt), hogy van 1 kajaárus ahol 2 néni szolgálja ki az egész közönséget. Volt, hogy 1,5 koncertnyit álltunk sorba kajáért. Nem zavar, hogy csak ott lehet kaját venni, de akkor a feltételeket is biztositsák.

2008.07.14. 17:01:24

A kocsmába se viheted be a dobozos sört, pedig olcsóbb lenne, és még koncert sincs. ha sokallod, tárazz be sörből otthonra és tolj be egy cd-t, majdnem olyan és filléres dolog. A fesztivál pénzbe kerül és nem kötelező. Azért a fesztszervezőket se sajnálom, a Szigetet is évek óta nullszaldósnak hirdetik, na persze.
Az viszont tényleg idegesítő, hogy minden szart elvesznek, mert balesetveszélyes, tavaly a Szigeten el akarták kobozni a kulcstartómat, ami egy kb. 4 centi hosszú pici sárga körömpiszkáló bicska volt, mondtam nekik, akkor talán elvehetik az övemet, a kulcscsomómat, a cipőmet, a gatyagombjaimat stb. mert azokkal sokkal veszélyesebb dolgokat tudok csinálni. Egyszer meg a gatyámon lifegő kb 6 centis karabinert akarták elszedni, mert ha ráhúzom három ujjamra, akkor boxer. Azon már csak röhögni tudtam egy jóízűt.

kukac7 2008.07.14. 17:12:34

en masodik alkalommal voltam hegyaljan.
lenyegeben mi mindig kijartunk inni-enni (berugni), aztan ugy mentunk be a koncertekre.
talan 1x-2x ittam bent vmit.
kuvadragasag van ott, ezert voltunk mindig a varosban.
jobb megoldast eddig nem talaltunk.
szerintem teljesen elfogadhato ez a helyzet.
mas nincs.

Komment Elek 2008.07.14. 17:31:54

A kocsma, az a faluban van ahová nyilván nem viszünk be sört. De egy kicsit furcsa lenne ha a polgárőrök elvennék tőled a falutáblánál a kaját meg a piát mert az önkormányzat úgy határozott hogy csak a faluban vásárolhatsz.

De egy másik jobb példa. Elmész a Strandra, kifizeted a belépőt. Nincs az a Strand amelyik ne engedne be inni-ennivalót. Egyszerűen nem teheti.

A fesztivál közterület. Akkor is közterület marad ha ezt a Fesztiválszervezők bérbe veszik egy időre. Ugyanazok a törvények vonatkoznák rá. A kocsmáros elküldhet téged a sunyiba ha az asztalán akarod megenni a kis kolbászos zsemlédet. De a legkevesebb köze sincs ahhoz, hogy te a sátradban mit eszel, iszol.

holex is egyértelműen rátapintott a lényegre, maximálisan egyetértek vele.

2008.07.14. 17:44:16

Elek, érvelésed hibás, a sok utcára kipakolós kocsma (a kedvedért: pub)is közterület, nem ül le jóérzésű ember dobozossal, vagy ha igen elküldik. Egy fesztiválon a szervezők pénzt keresnek, a te belépődből és fogyasztásodból, ezért nem engedik, hogy bevidd a hazait. Nem védeni akarom őket, én magam pár éve le is szoktam a fesztezésről, többek azért, mert nem akarok dupla áron inni. Viszont ha valaki be akar menni, mert érdekli egy koncert, vagy az esemény hangulata, vagy csajozni akar egy jót könnyen, akkor annak ára van.
(Annyi közös van bennem a fesztszervezőkkel, hogy vittem egy évig egy sulibüfét, és én magam is ideges lettem, mikor leültek a kölkök a 80 forintos automatás kávéval a büfébe, holott 100ért frissen főzöttet árultam. Tudom, nem ugyanaz, de az ember védi a befektetését, a hasznát, mert abból él.)

csubus 2008.07.14. 20:10:37

Közterület? Tudtommal közterületen tilos alkoholt fogyaszatni. Meg gondolom sátorban lakni is.

Szelíd hangorkán 2008.07.14. 20:11:03

Erről az jut eszembe, hogy tizeniksz éve két tizenéves lány egy 2L-es vízzel megtöltött pillepalackkal csapott halálra egy taxisofőrt. Ha a Hegyalján is a biztonság volt a főszempont.

little fairy lane 2008.07.14. 20:40:21

szerintem ez nem tipikusan magyar probléma. amit én tapasztaltam (4 különböző külföldi fesztiválon jártam) az tényleg az, hogy a kemping és a koncertek külön vannak választva, és előbbibe bármi bevihető. viszont nem mindegy, hogy milyen messze van a kemping és a fesztiválterület + több helyen nem volt ingyenes kút.

a legszimpatikusabb a benicassim volt (spanyolo.), mert ott ingyen osztogattak 0.33-as vizespalackokat, de 1,5 literes vizet is lehetett venni a fesztiválterületen belül, bárhol, 2 euróért, ami azért baráti ár. mindez azért, mert meleg volt. pont mint magyarországon a múlt hétvégén.

felháborít, ami rikával történt, mert ilyen időben inkább fel kell hívni az emberek figyelmét, hogy igyanak eleget, nem elvenni tőlük a vizet.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.07.14. 22:36:02

OKérteni hogy miért is motoznak, de azért durva irányba kezd elmenni a dolog.
Anno a Beach House-re esténként (pár évig minden bulin ott voltunk, közel laktam) hordtuk be ruha alatt, hátitatyóban a whiskyket. Régen (5 éve?) 1-2 Szigeten amin voltam simán bevittünk akármit, belenézett az őr a táskámba, felül volt 1 pokróc, alatt nem látszott semmi. Beengedett. Ha esetleg UZI van alatta? Nem hogy kaja...

Az a faszság az egészben hogy OK hogy az ő termékeiket fogyaszd, de könyörgöm ha atom meleg van, bemész dél körül egy 1,5l vízzel, akkor egész estig azt iszod? Vagy mi? Szóval azért a ló A és B oldala közötti egyensúlyt találják már meg a T. szervezők...

Amúgy meg van akinek a MELÓTÓL (én is melóztam egyetemista koromban nyaranta) van csak egy napja kimenni, azért napijegyes. Ha már a napijegyesket is szidják errefele.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.07.14. 22:37:37

@hangorkán : Akkor mi a helyzet az említett zúzalékkővel...? Azt még vinni sem kell.

GabelstaplerfahrerKlaus 2008.07.14. 23:33:59

Idén voltunk páran a NOVAROCK fesztiválon az osztrák határ mellett. Bármiből bármit be lehetett vinni, akár szamurájkarddal is ehetted a kenőmájast és a rutinosabbak talicskával vitték be a sört. Mégis úgy tűnt ,h ott jobban megy az üzlet. Sztem egyszerű kibaszás ez az egész a biztonsági őrök részéről .

GabelstaplerfahrerKlaus 2008.07.14. 23:36:15

Amúgy tényleg külön volt a koncert és a kempingrész és oda alig lehetett vmit bevinni

kismandala 2008.07.15. 00:13:20

Hegyalja sztem fasza fesztivál, és a pesti kocsmákhoz képest nem is drága a pia..
Viszont: tavaly a multi caféban kaptam egy promós bögrét, amivel lazán kisétáltunk (megkajálni a városban 600ért), visszafelé viszont már nem engedte volna a bizti néni.. (az ott osztogatott ajándékot bameg, aztán végül hosszas rádiózás után mehettünk én és a bögrém, ezek után mondjuk betiltották a bögre osztogatást) még meg is indokolta, elesek, eltörik és elvágom a torkom.. ezzel csak egy baj van.. az út nagy része kiba nagy darabokból álló éles zúzott kövekkel volt kirakva.. ha azon elesem részegen, vagy eső után (vizesen rohadtul csúszik) úgy beleáll a fejembe h sosem kelek fel.. azt miért nem ítélték veszélyesnek? az apróbbra zúzott kő drágább??
az h sprayt pl meg nem vihetsz be teljesen értem, ha szar helyen sátorozol 50 fok van benne de. 10-re.. kinek hiányzik h felrobbanjon..

TJ 2008.07.15. 00:15:18

idézet a hegyalja honlapról:

"Csak személyes használatra hozható be étel és alkohol a helyszínre. Ne hozz be üvegpalackokat. Fél liternél nagyobb palack nem hozható be akkor sem, ha műanyag."

tehát az h nem vittél be kaját az csakis a te tájékozatlanságod volt nem a fesztesek szemétsége.

Szigeten pl semmi folyadék nem hozható be, v legalábbis alkohol tuti nem.

úgyh nem értem mi a probléma. amúgy a csapolt sör csak 300 volt és nem volt vizezve. mondjuk nemtom h kedves Rika budapesti-e (az a tippem h nem) de ott se kapsz kocsmában 300 alatt nagyon sört. ez az egész cikk olyan volt nekem kicsit mint a tv műsorok közötti reklámokra panaszkodás. mindenkinek nagy az arca h mennyire utálja de ha 2000 ft lenne csatornánként az előfizetés mindjárt megváltozna a véleménye.
Ahhoz h neves fellépők legyenek ahhoz támogatók kellenek, csak jegyekből nem fognak összehozni egy Sepulturát v 69 Eyest. gondolj bele mennyi pénz lenne ha kifizettetnék az ottani összes fellépőt, pl Katatonia, Juliette, 69 Eyes külön se jönne 4000 alatt, itt már hetijegy árnál vagyunk és akkor még ottvan a többszáz magyar meg még pár külföldi. ha meg nem érdekelnek a fellépők akkor télleg ottvan a szarfeszt meg a free feszt meg rengeteg olyan ahova akár egy kamion sört is be lehet vinni ... de azért mégis te is hegyaljára mentél

amúgyis hegyalján kb 2-3 óráig szinte senki sincs fesztterületen, mindenki a városban csövel (ami elég brutál kiesés a többi feszthez képest). ahol amellett h olcsón iszol a legpuccosabb éttermek is olyan "hegyalja menüket" raktak össze h hülye volt aki 500 ft-ért az utcán evett gyrost azmeg méghülyébb aki fesztterületen 700-ért. (a fentebb is említett sültkrumpli+pulykamell 540-ért elég brutál adag volt)

nekem a feszt alatti össz költésem 15000 ft volt, úgy h nem is nagyon spóroltam, minden nap 1x étteremben kaja és minden este bebasztam. ami szerintem teljesen korrekt.

Komment Elek 2008.07.15. 10:04:53

TJ!

Akkor most én sem értem igazán mi a probléma. Én sem látok itt a honlapon súlyos korlátozásokat. Ez a fél literes palackra való korlátozás némileg átlátszó indokokra vezethető vissza, de kompromisszumra utal. Az hogy "személyes használatra bevitt étel..." hát ez egy kicsit esetlen megfogalmazás. Ugyanis személyes hasznélat az is, ha megkínállak téged egy kis kolbásszal. Az pedig hogy kinek mekkora étvágya van... hát szóval ez egy kicsit döcög. Szerintem: "A fesztivál területén étel és ital engedély nélküli árusítása szigorúan tilos." Sőt meg lehetne határozni hogy mennyi az egy főre ajánlott napi alkoholmennyiség, és annál többet nem beengedni. Akár a szalagon is jelölni lehetne, hogy eddig mennyit vitt be. Esetleg letépni egy csíkról az adott mennyiséget.

TJ 2008.07.15. 10:32:21

hát igen, és a probléma h most 1 totál tájékozatlan fikázó miatt az egész feszt le lett húzva, mert a kommenteket már jó kevesen olvassák

egyetlen problémája Rikának az lehet h ásványvíz helyett csapvizet kellett innia (és még ő mondja h nincs baja a nomádozással) én pl egész feszt alatt úgy mászkáltam h oldalzsebben félliteres petpalack és amikor elfogyott elmentem a kútig és utántöltöttem

és ha meg annyira ásványvizezni akar akkor vesz 2 literest szétönti félliteresekbe és ha pont egy nagyon kötekedő szekust kifog akkor vár egy nagyobb társaságra és megkéri h egyenként vigyék be neki esetleg kihív haverokat, mi is vittünk be így másoknak bort, minimális kényelmetlenség (ok az elv így is sérül ...)

nekemmindegy 2008.07.15. 11:10:54

jé és ez már évek óta minden fesztiválon így van? előbb gondolkozz aztán írj!

GabelstaplerfahrerKlaus 2008.07.15. 13:30:39

Én voltam a feszten és nagyon bejött. Szerintem ezzel tiltással csak azt érték el, h többet mászkáltunk ki ,mivel a legtöbb borozó/kajálda a városban 15 perc alatt elérhető volt a fesztiál legeldugottabb sarkából is és ha már kimentünk akkor maradunk is kicsit pár körre ;) Főleg h kevés olyan fellépő volt amit máshol nem láthatnánk. Amúgy lehet egy anyagi magyarázata annak ,h miért nem lehet semmi kaját/innivalót bevinni, de biztonságtechnikai oka biztos nincs.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2008.07.16. 13:21:15

Ez gáz?
Mi mostanában így csináljuk:
buli előtt vacsora egy hangulatos étteremben, minimális, márkás alkohol fogyasztása. Ezt követően bulizás majd irány az előző napon lefoglalt apartman/kemping ami a rendezvénytől messzebb van, de mi választottuk ki. kényelmes alvás stb. másnap egyéb programok este ua mint fent.

Régen így csináltuk:
Kóla, rostos, vodka, egyéb rövid boltban megvesz, bealapoz, majd ojjektumtól pár méterre bokorban, zsinórra kötve csatornában elrejt. Buli alatt ha hideg kellett akkor venni, de ha spiritusz akkor belépővel kijön, bokor/csatorna meglátogat...

Csak figyelni kellett, h nem figyel-e ki valaki és reggelre mindent meg kellett inni...

gemby 2008.07.17. 13:52:09

ami ital kell, át kell tölteni félliteresekbe.
ha gecizik a szeku, hogy fejenként csak egyet lehet, akkor mondjuk megkérsz félliteresenként annyi embert a tiszaparton, amennyi kell.
vagy leteszed a teszemazt hat flakont, egyet felkapsz, átviszed a kapun, leteszed, kimész és ripít.
a tapasztalt hegyaljás tudja, melyik kapunál lehet ezt a műveletet kb 1 perc alatt lezavarni. négy liter borral is.
ja, meg kint kell enni, ofkorz. bent csak amerikai hoddogot.

rikavagyok 2008.07.20. 23:22:56

Engedelmetekkel én követtem el a postot.
Eddig edzőtáborban voltam, netmentesen, így lemaradtam a rámzúdított kommentsortűzről. Persze sejthettem volna, hogy jó szokás szerint, az emberek felét az érdekli, h én miért voltam hülye, nem pedig, h miért lehet ezt emberek ezreivel szó nélkül megcsinálni...


Kedves rövid:
Nem bőccsész vagyok (bár semmi bajom velük), hanem orvostanhallgató(de tudom,az sokkal rosszabb...)
Továbbá tök meglepő módon abból volt a belépő,meg a kajapénz, h dolgoztam érte (ezé is fáj jobban a lehúzás, mintha apuci kereste volna meg).
UV-m amúgy köszönöm nem volt, (tudom,undorító kis pedál), és az ösztöndíjat sem a pöcsöm vakargatásáért kapom...(bár összegét tekintve, akár ki is törölhetem vele(feltéve, h ezresekben veszem ki az automatából, egészen hatékonyan is),mivel kereken 20 jár az 5.0-ért, ami meg azért még sincs...(tudom, ezért pedig lúzer vagyok)...

amúgy köszi a kioktatást az életről.

Kedves TJ:
Ettől függetlenül mégsem engedték be a kajám,meg a dobozos söröket szám szerint 4-et(csak megbontva vihetem volna be). Jövőre mindenbizonnyal rutinosabban fogom becsempészni őket).

guLi:
Mindenki be akarja vinni a magáét is...

Amúgy nyilván kint kajáltam végül, de a fejenként 3-4 sör húzóra, mert sietni kéne a koncertre, az eléggé hányás gyanús így 1.re.

Kedves többiek:

A nomadizálás nálam azt jelentené, h földes, sáros, izzadt, sajátszagombüdös leszek, babatörlőkendővel/élővízben fürdök, bokorba járok szarni, nem pedig azt, h más szarában-hugyában-hányásában és ,egyéb testváladékában tapicskolok a mosdóban és a wc-ben, és szedek össze minden szart, mint itt tettem...

Az ivásban pedig nem a csapvíz/ásványvíz problema volt, hanem az 1 db!!! fél literes üveg, ami a 40fokban nekem félórára elég... (a vájut, pedig köszi, én is megtaláltam)
bár nyilván nem oly szívesen iszik az ember, ha tudja, h ha végül mégsem izzadja ki, toi-toi lesz a vége...

Amúgy a borsodi volt kint a pennyben 139, bent 350. Szegeden 300ft-ért rendes kocsmában, rendes sört kapni, óccsó helyen az óccsó sör 200 fölött valamivel.

Amúgy tényleg elég láma vagyok,(mentségemre szolgáljon,h eddig csak a SZIN-en jártam,azt meg kvázi odavalósiként kb jegyárban teljesítettem... Bár ha jól emlékszem a másfél lityós vízzel ott anno beengedtek... bár az nem a tavalyi volt)


(A slusszpoén pedig az volt, mikor a 3-ból 2 bankautomatát döglötten találtam,és már azt hittük, h nem lesz vonatjegyünk haza... (És igen,láma vagyok ;) , mert végül máshova jöttem haza, és ezért nem vettem meg előre a jegyet) )
süti beállítások módosítása