Tékozló Homár

Már a Kozel sem a régi?

2008.08.22. 12:39 | jackyll | 170 komment

Időről-időre rácsodálkoznak az emberek, hogy miért ilyen szarok mások a Magyarországon kapható sörök, mint német/cseh/holland közértekben kapható márkatársaik. Balázs gyárlátogatáson próbálta leleplezni a Kozelt:

Haverokkal úgy határoztunk - mivel idén nem voltunk olyan sikeresek - hogy autóval elmegyünk Prágába. Mivel "útba esik" Velke Popovice, így elhatároztuk, hogy meglátogatjuk az "elhírestült" futballstadiont, asszonykórust - na és persze nem utolsó sorban megnézzük, hogy hogy is készül a Kozel. Már Velke Popovice felé hajtva is nagyon feltűnő volt, hogy Kozeles kamiont nem láttunk. Viszont Pilsen kamiont annál többet. Kicsit furcsálltuk, de hát ki tudja... Mindjárt kiderül, hogy miért is.

A gyárlátogatás során  kiderült több turpisság is. Először is, Velke Popovicének egy igen szépen felújított FEDETT stadionja van, és idézve a hölgyet: "kikérik maguknak, hogy nem meghatározó a sport [lásd pl HC Slavoj Velké Popovice]". Az asszonykórusra nem tudott mit mondani, azt nem ismerte. Azonban az igazán meglepő az volt, amikor mutatták a térképet, hogy hova is exportálnak ők Kozelt. Magyarország hiányzott róla...[Mellékeltem a fotót.] Mint kiderült miért: Igaz a Kozel sörösüveg címkéjén ott van az "eredeti" velke popovicei címke, a hátulján pedig annyi szerepel, hogy forgalmazza (!) a Dreher, de mint kiderül, nem csak forgalmazza. Gyárja is. Az eredeti velke popovicei sört.

Budapesten, a sörgyárban. Mert elvégre büszkeségünk cseh remekünk. Most akkor Budapest Csehország? (Ha továbbolvasod, kiderül, hogy Velké Popovice meg Magyarország...) LEMARADTAM VALAMIRŐL? Sebaj, túllépünk ezen az apróságon, ennél nagyobb hazugságokat is kénytelenek vagyunk lenyelni. Úgyhogy mi eredeti Kozelt itt nem iszunk. Ott viszont ittunk. Hozzáteszem az sör, a magyar Kozel meg nem olyan Kozel, mint a velkepopovicei eredeti Kozel... Persze ízlések és pofonok. [Igazolja mindezt a hazai Kozel sörön lévő vonalkód, amely 599-nel kezdődik. Igaz ez csak azt jelenti, hogy Magyarországon csomagolták - mint a "kínai" makói hagymát (ez is megérne egy homár postot)]

De hogy került a pilzeni kamion Velke Popovicére? Erre is nagyon egyszerű a magyarázat. Velké Popovicén nem csak Kozelt gyártanak, hanem a Pilzner Urquell, a Gambrinus és még sorolni lehetne, hogy mi az ami ott kezdi pályafutását. Ennyit a konkurenciáról... Az, hogy Pilzenben palackozzák és így lesz Pilzner Urquell, az meg ugye részletkérdés.

Csak hogy hab is legyen ezen a tortán, mellékeltem a Velké Popovice településtáblát. Ugye nem csak én látom rajta a "hazai kötődést?" ÉS AZ BIZONY NEM PHOTOSHOP!!! Ott van, eredetiben, teljes terjedelmében. Már csak az a kérdés, hogy vaj'h mi köze ennek a kis cseh falunak nagy Magyarországhoz...

Kellemes sörivászatot!

A szomorú igazság pedig az, hogy a Dreher licensz-alapján gyártja több más márka mellett a Kozelt, eredeti alapanyagokból, Kozel-sörmérnökök áldása mellett. Sajnos Magyarországon nem csörgedez elég hegyi patak, elég kemény a víz, így az ebből készült sör állaga is más lesz, mint amit a "központban" nyomnak. Akinek ez nem tetszik, lehet menni Szlovákiába!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

- Rendi - 2008.08.22. 14:44:19

nabazz 2008.08.22. 13:02:50

Nem rég olyan Holstein-be futottam bele, amit Horvátországvan gyártottak; finom is volt :)

Amúgy érdemes olvasgatni a címkét, érdekes dolgok derülnek ki...

borovi 2008.08.22. 14:44:26

Mekkora egy farok lehet, aki nagymagyarországos matricával szarja tele az összes útjába eső külföldi településnév-táblát! És akkor csodálkozunk, hogy a szomszédaink rühellnek bennünket.

fosószilva (törölt) 2008.08.22. 14:44:29

A Kozel odaát már ismét szlovák gyártmány és létezik egy erősebb változata is, ha jól emlékszem zöld cimkés. Na azt össze sem lehet hasonlítani ezzel a lóhúggyal amit itthon kapni. Sajnos jó pár sör járt így pl a Löwenbrau ami nagyon messze van az eredetitől. A Tuborgot is évekkel ezelőtt még kőbányán gyártották, de annyira szar volt a minőség, hogy visszavonták a licensz gyártás jogát, el is tűnt egy időre Mo.-ról. Most a horvátok gyártják. Kicsit jobb lett. Szomorúen kell látnom, ha külföldön járok és kóstolgatok, hogy sörben (is) nagyon gyengék vagyunk. És nem csak a szlovákokra, osztrákokra gondolok, hanem pl. a szlovéneknél is van 1-2 saját (pl. Union) márka ami simán üti az egyetlen magyar prémium sört a Drehert.

Zizi6785 2008.08.22. 14:50:36

Bivaly, Borostyán magyar, és a legjobb hazai sörök. A Bivaly még erősebb lett volna, csak nem engedik itthon.
fosószilva jogos, még a horvátok is jobb sört gyártanak mint mi.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2008.08.22. 14:52:10

még jó ,hogy nem szeretem a sört...azért hihetetlen ,hogy a a kommentelők szerint minden magyarországon gyártott sör _szar_

ezt tényleg fikaország

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2008.08.22. 14:55:26

melyik horvát sör?:) nem emlékszem pontosan melyik horvát márka vagonjai állnak Bőcsön feltöltésre várva....

csipa 2008.08.22. 14:55:30

"Budweiser" ezt igy leirni??? Budvar, bazmeg!

Persze 2008.08.22. 14:58:20

Nekem már a reklámja is túl gagyi volt ahhoz, hogy egyáltalán észrevegyem ezt a löttyöt.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2008.08.22. 15:01:47

Jesszus. 1-2x megkóstoltam, de kösz, többet nem.
Ugyanez igaz a gagyi 3%-os vizezett akármikre, meg a Borsodira is (lehet szidni, nekem nem ízlett, bár az legalább nem vízízű).


Szóval marad a kérdés : ha a Dreher normális sört is tud gyártani, kkor ezt miért gagyisítja? rontja az üzletet? Milyen üzletet? Ebből is hozzájuk dől a lé...

yenoee 2008.08.22. 15:02:13

Kozel cerny RLZ :)
Dréheresbe eccer futottam csak bele, háde kerülöm azóta is messziről.

fosószilva (törölt) 2008.08.22. 15:05:50

Borostány, Bivaly valóban nem rosszak, aki az édesebb ízeket és az erősebb söröket kedveli. De a keserűbb izekért rajongók nincsenek nagyon elkényeztetve magyar márkákkal.

neeskens 2008.08.22. 15:07:48

Horvátoknál azért érdekes, mert van két saját márka az Ozujsko meg a Karlovacko. Szerintem egyik sem olyan rossz, Karlovacko talán jobb.

Viszont a nem horvát sörök a kocsmákban majdnem dupla annyiba kerülnek Zágrábban, mint a két hazai.

Amúgy meg akkor is tartom,hogy a Kozel (magyar) nem rossz.

Céadaoin (user ID 44540) 2008.08.22. 15:09:14

... izé, tessék mondani, a búzasört szereti még rajtam kívül valaki...?

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2008.08.22. 15:11:38

@fosószilva : Nemtom, nekem a Soproni + Arany Ászok teljesen jó, néha Heineken, vagy ilyesmi "jobb" sör csúszik be.
Szalon még elmegy, pedig itt lakok ahol gyártják, de nem tartom túl nagyra.

Amúgy voltunk a sörfőzdében még régebben tanulmányi kiránduláson...
...gondoljátok el, hogy 6 hatalmas tartály a fejed felett (pár emelettel a föld alatt van az aljuk, te meg alattuk, a tartályok 1-2 emelet magasak...) é az mind tele sörrel...
Na annyi még Szalonból is oK lett volna 8P

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2008.08.22. 15:12:18

Nem a magyar víz szar, hanem a Kőbányai Sörgyárban nem tudnak rendes sört főzni.
Nem jönnek rá, hogy hiába vesznek bármilyen licenszet, a sör nem lesz jó, és nem a licenszben van a hiba.

Komáromban nagyon jó Heinekent főztek.
Be is zárták a sörgyárat......Most ihatjuk a szar importot :-)

িচলেদীদসজৃ (törölt) 2008.08.22. 15:13:04

sör alapanyagai víz+maláta+komló.
Amíg ilyeneket olvasol a címkén hogy savanyúságot szabályozó anyag, vagy kukoricadara. Amíg ez megengedett addig itt nem lesz normális sör.

Dr. Fotos 2008.08.22. 15:15:09

A Heineken sem olyan izu mint az eredeti Holland es akkor a meregdraga Guiness-t meg sem emlitettem.

Kövér_Agár 2008.08.22. 15:15:49

Schwechater Zwickl-t kóstoltátok már? Mennyei!

Secnir 2008.08.22. 15:22:03

apropó:
házisörrel kapcsolatban vannak már valakinek tapasztalatai? mármint főzött már? és sikeres volt?

rka 2008.08.22. 15:22:18

magyar sörök közül szerintem csak Dreher es a Soproni iható, licenc sörök közül a stella sem rossz.
a Kozelt pedig csak magyarorszagi palyafutasanak maximum az elso feleveben importaltak, addig nagyon is jo volt, aztan jott a gyanus uvegvaltas, es a cimken felfedezheto volt hogy a kobanyai uton gyartjak.

Pista Bácsi 2008.08.22. 15:27:35

LEFFE !!!!

Na, az sör!!! A többi meg :-(((

Azt tudja valaki, hogy Reininghaus sört lehet-e kapni valamerre ? (Márminthogy a sógoroknál erréb.)

Zizi6785 2008.08.22. 15:28:40

Stella-t a Borsodi gyártja.

rush4you 2008.08.22. 15:30:52

na igen az "ilyen" emberek isznak HEINEKENt meg BECKS-et. csak a logó számít
a söripari konszernek nem tegnap jöttek létre és már semmiből sincs eredeti, mindenki eszi a maszlagot:
"évszázados recept, bele is húgyozunk hogy autentikus legyen"
ugyan már, ébresztő !!

birdlady 2008.08.22. 15:30:58

A Zlaty-t is a dreher gyártja, de ez kinek okoz meglepetést?
Menj el a dreher sörgyárba SÖRUTAZÁS-ra, a honlapjukon lehet jelentkezni. Ott aztán meglátod, hogy hány márkát gyárt még ezeken kívül a dreher.

rush4you 2008.08.22. 15:32:24

a másik okos:
savanyuság szabályzo, mint mondjuk aszkorbin sav nem odavaló mi?
vagy kukorica??
ne igyál coronitát te se, sőt sört se sztem

jorgosz 2008.08.22. 15:34:32

Így van anti troll!Ami jó, azt javítsuk le!-ez a jelszó,és már nem csak itthon.Tapasztalt kassai sörivó barátom felhívta figyelmemet:vigyázz már itt is szart gyártanak némelyikből!Hozzáteszem a Kozel(kinti) még teljesen fogyasztható.Kőbányai Prazdroj: gyalázat!Egy üvegtől szétmegy a fejem...Sajnos a sörgyáraink kútjai szar vizet adnak-vagy olyanná teszik.Miskolci vagyok,a Borsodi ihatatlanná vált, (mindegyik)szinte büdös.(nem mintha egy ultranívós lett volna eddig...)És mégis veszik, mint a levegőt.

Secnir 2008.08.22. 15:34:42

neadjisten van valakinek egy sörös receptje, amit ki lehetne próbálni?
anno kaptam egyet, de csak egy ihatatlan szar lett belőle. rákérdeztem a receptadóra, hogy mit basztam el, mert ihatatlan szar lett, erre azt mondta, hogy neki is, csak odaadta a receptet, hogy hátha sikerül.
azóta kísérletezgettem, de sose nem jött össze. tipp? ötlet valakinek?

Tamil Tigris · http://www.caucasianchallenge.com 2008.08.22. 15:36:52

Mi ebben a meglepő? Aki ismeri és szereti a Kozelt, az tudta a megjelenése előtt, hogy itthon fogják gyáártani, miután a Dreher elvesztette a Holsten márkát, kellett nekik egy alsó-középkategóriájú márka.
A hazai Kozel egy rakás szar, különösen a cseh Kozel mellett.
És hol lehet a legfinomabb Kozelt inni? Prágában, az U Cerneho Vola nevű intézményben. Sörbarátoknak kötelező a meglátogatása.

Megjegyzem amikor én a Staropramen gyárban jártam, furcsa volt, hogy a komplett gyártás technológiát megmutatták az alapanyagokkal együtt. Erre a helyi fószer elmondta, hogy nincs itt semmi titok, mert egy dolgot úgysem tudsz lenyúlni, az pedig - mutatott a lába alá - a viz alattuk, amiből ugye a sör 85%-as van... hát ezért nem tudna a legjobb sörmester sem olyan söröket csinálni, mint azok a srácok ott kint.

redcard · http://redcard.tumblr.com/ 2008.08.22. 15:39:58

pár dolog: heineken nem import, sopronban gyártják. itt a különbséget az importhoz képest leginkább a víz adhatja, de a heineken minőségét a hollandok elég szigorúan ellenőrzik és az élesztő meg a komló is hollandiából jön. Zlatyt is sopronban főzik (nem a dreher). nem gyakorlott sörkóstolók meg igen nehezen vesznek észre kisebb különbségeket sörök közt (sok sörkóstoláson vettem részt, voltak nagyon érdekes tanulságok), persze a nagyon szart azért ki lehet szúrni.
Én szeretem a búzasört, ráadásul azt nem gyártanak itthon, mert más a technológiája mint a mo-i gyártósoroké és (szerencsére) nem fogy annyi, hogy megérje átteni a termelést :)

redcard · http://redcard.tumblr.com/ 2008.08.22. 15:42:52

kozelt meg valóban alsó-középkategóriára hozták be a borsodi/soproni ellen, de aztán a saját arany ászokjukon is sikerült ütni vele egy jókorát

flobertgida 2008.08.22. 15:49:18

Sencir!
Régen lehetett kapni "otthon főzhető sört", mily meglepő Mezőgazdasági boltokban,a Pilseni, hm.. isteni,csak nem volt kellően szénsavas.Próbálkozz hátha van még forgalomban.

flobertgida 2008.08.22. 15:51:51

Bocs,helyesen Secnir csak a szókép olvasás az....

Secnir 2008.08.22. 15:53:02

a www.hazisor.hu -n van, de még nem mertem megvenni, egyelőre a hagyományos főzéssel próbálkoznék...

Kopi3.14 2008.08.22. 16:01:01

neeskens, erdekes, Gössert idekinn meg nem lattam, ellenben a reklamja az Paulaner. Nem lehet, hogy az is valami magyar nemet sor?

jimy02 2008.08.22. 16:01:54

redcard
Van magyar búza sör is Ilzer a neve.
Ami a Kozel-t illeti tényleg rosszabb lett mostanság, a Heineken meg etalon sör. Nálam a Staroparmen a nyerő cseh sör.
Na meg aki ilyen teszkos húgyleveket iszik mert az is fogy rendesen csak tudnám miért, én megnem birnám inni, őket vajon mi visszi rá???

pater76 2008.08.22. 16:02:57

Leffe Bruin! Az SÖR! Szerencsére itthon még nem kezdték el pancsolni, így az import üveges tökéletes minőségben csurog le a torkomon :)

redcard · http://redcard.tumblr.com/ 2008.08.22. 16:05:48

jimy02, tényleg, az ilzer felett elsiklottam

Vegaaa 2008.08.22. 16:10:52

lehet hogy oktondi dolog megemlíteni az edelweisst, mivel az búzasör, de 250ér kapni a tescoban. amíg ez így van, addig csak nevetgélek a többi márkán:) és még dunkel is van belőle.

tincze 2008.08.22. 16:12:41

csak eszembe jut:Csehországban remek sörnek számít a Kozel.Az utóbbi időben viszonylag gyakran vagyunk Cs.o-ban, üzletileg.
Hihetetlenül isszák a sört!
Pl. Öreg barátunk (kb. 65 éves, felvidéki magyar srác, Prága mellé nősült , ott ragadt) a szomszédaival, konkrétan 3 fővel elkezdenek pénteken sörözni, úgy hogy van 120 liter sörük.(3 hordó), a finom Fermettel, meg moravai szilvapálesszel kísérgetik.
Vasárnap meg már aggódnak, hogy a grillezéshez kéne valami kis sört venni, de hétvégén csak üvegest tudnak szerezni.Na ?

tincze 2008.08.22. 16:15:07

Különben elkezdtünk beszélgetni egy cseh sörgyárral, hogy hoznánk Magyarországra a terméküket.
Persze igazit, csehet, nem ilyen műmájer módon , legagyisítva.
Szerintetek?

redcard · http://redcard.tumblr.com/ 2008.08.22. 16:16:54

vegaaa, nem oktondi, az edelweiss remek import búzasör :)

jimy02 2008.08.22. 16:17:26

Vegaaa
Helyesen látod a dolgokat pláne azért mert import sör, és kint kicsit olcsóbb is. Löwenweiss is jóval olcsóbb mint itthon, sajna ezek nagyon drágák idehaza, még az általam kedvelt Paulaner is iszonyat drága

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2008.08.22. 16:18:16

Én úgy tudom nem sikerült Sopronban elfogadható Heinekent főzni, de lehet hogy azóta lejjebb adták a hollandok az elvárásaikat...

A nagy igazság a víz. Ha nem jó a víz, meg lehet toszni az egészet.

chorizo 2008.08.22. 16:25:39

Amsterdam Maximator. 12%. Fejreállsz :D

jimy02 2008.08.22. 16:25:45

anti
Én azért vitatkoznék a soproniak egész jól főzik a licenc söröket, nem úgy mint a dreher pl a HB-t azt nem igazán találták el, amit kintről hozok ég és föld a különbség, de visszont a saját söreik dreher bak , classic egész türhetö.
De hogy necsak a dreheről mondjunk rosszat példának ott a borsodinak a löwenbrau-ja az se hozza az elvárható formát.

rogerlaci 2008.08.22. 16:26:25

lányok, fiúk, azt hiszem tévedésben vagytok, hogy adott márkájú sört csak az originátor gyártja. Gondoljátok meg, hogy logisztikai szempontból milyen pazarlás lenne tőbb ezer köbméter vizet szállítani egyik országból a másikba. A licensz adás teljesen elfogadott dolog a világban a megfelelő minőségellenőrzés mellett. Gondoljátok meg, hogy az amlodipin hatóanyag tatalmú vérnyomáscsökkentő tablettákat csak az USA-ból lehetne Magyarországra szállítani, mert ott van az originátor. persze az is igaz, hogy az originátor multi aki a világ több helyén gyárthatja a hatóanyagot és azt számos országban tablettázhatja, szerelheti ki. A sörrel lényegesen kevesebb a macera, megvan a recept, csak a technológiai fegyelmet kell betartani.

neeskens 2008.08.22. 16:34:38

A magyar licences Löwenbrau meg HB szerintem is gyalázat, de a Kozel meg a Heineken nem rossz.

redcard · http://redcard.tumblr.com/ 2008.08.22. 16:36:16

anti_troll, egész jó heinekent főznek sopronban. egyébként valóban nem csak hollandiában és sopronban főznek heinekent, hanem elég sok országban, mindenhol ahol a hollandoknak megfelelt a minőség. de pl usába be kell vinni, mert az amerikaiak csak úgy veszik, ha import, nekik az az elit :)

Céadaoin (user ID 44540) 2008.08.22. 16:40:01

Erdinger :-) méghozzá hefe :-P

UkránMaty. 2008.08.22. 16:40:34

Emeberek! Nehogymá a saját sörünket szidjuk...
A Soproni pl. kifejezetten minőségi sör(persze ha hónapokig boltan áll akkor rossz lesz mint minden sör amiben nincs tartósítószer, amelyikben meg van az mondjuk már eleve rossz)
A soproni sörgyár saját kúttal rendelkezik, amiből különösen tiszta vizet nyerenek, a Heineken is ebből készül egy teljesen külön rendszeren, tudtommal maga a rendszer is a licensz része.
Kövezzetek meg de én a magyar Kozelt és még a sima Drehert is szeretem!
xD
Amúgy a soprni sörgyár látogatható és egy élmény!!!
FONTOS!!!!!!!!

Manyizga (törölt) 2008.08.22. 16:47:57

Magyar vízből nem lehet jó külföldi sört csinálni. Magyar tejből se lehet normális Milka-csokit készíteni. ÉG ÉS FÖLD. Ez van.

nemáá 2008.08.22. 16:49:43

A multkor vettem - Gossert itthon, mondvan az meg jo (a Kozelrol voltam leszokoban). Nem tudtam meginni, olyan szarra sikeredet fozet kerult a palackba. Az soproni gyartmany emlekeim szerint.
Most az alacsony aron bevezetett, majd k...a dragava valt Pilsnert iszom, ha SORt akarok inni

Dudi 2008.08.22. 16:51:33

Véleményem szerint, hogy nálunk nincsenek hegyi patakok, amikkel sört csinálhatnánk, meg hogy kemény a víz, csak hablaty. A csapvizünk Európa szerte a legjobbnak számít, artézi kútjaink meg kihasználatlanul hevernek (különben sem hiszem, hogy egy patakocska elegendő lenne annak az irdatlan mennyiségnek az ellátására, melyet a neves nemzetközi sörgyárak igényelnek)

Valóban lehetnek minőségellenőrzések, de valószínűleg akkor a gyár egyszerűen "összekapja" magát, és amíg tart az ellenőrzés, jókat gyárt (az így gyártottakat meg odaajándékozzák az ellenőröknek, vagy a vezetőségnek - még véletlenül se kerüljün ki a piacra).

Én inkább a spórolásra, és az ebből adódó (esetleg engedélyezett - vagy nem engedélyezett?) eltérésekre gyanakszom. Számomra inkább fontos a minőség, ezért, ha boltban vásárolok sört, nem bánom, ha 300 Ft fél liter, de alaposan utánanézek, mit fogok inni. Az első három korsóig, utána meg valóban mindegy :)

laposmacska 2008.08.22. 17:15:32

Hol lehet Gambrinust kapni Debrecenben és a környékén? Csehországban ittam, és eddig nekem az jött be legjobban!

laposmacska 2008.08.22. 17:29:21

klarky 2008.08.22. 13:55:45
"(Voltam a Budweisernél is. Hát ott ilyet nem tapasztaltam, de az valami csoda volt! Ajánlom mindenkinek és friss, szűretlen, jéghideg sört is adnak kóstoló gyanánt. Mondjuk az Csehország, ez meg nem...) "

Na az tényleg nagyon ott van! Még az asszony is megitta. Egész addigi életében kb fél deci sört ivott (utána is), de a szűretlen sör neki is ízlett.

Mondjuk bunkó magyarokkal voltam: A "csapos" töltötte a papírpoharakat egy tálcán, hogy jusson mindenkinek, egy közülünkvaló faszi odaáll, hogy elveszi a tálcát, erre a hozzá legközelebbi szabad polcra leteszi, elvesz kettőt, és elhúz a picsába. Még én szégyelltem magam.

tudos77 2008.08.22. 17:39:32

Soproni és Heineken nemcsak Sopronban hanem Martfűn is készül itthon. Ugyanolyan minőségben. A nagy sörgyárak söreit nem egy sörgyár készíti egy forrás vizéből, hanem esetenként több száz. A vízminőségi paraméretek és a gyártástechnológiát adják el a nagy cégek, a vízminőség beállítása pedig nem nagy tudomány. A martfűi, soproni és holland Heineken közül az importot 10000 emberből 9999 nem tudja kiválasztani több anonim kóstolásnál. Ez tény.

Mellesleg a sörnél izlések és pofonok. Nekem a Dreher és a Soproni 1895 kifejezetten a kedvenceim, még az egyébként kiváló minőségű cseh söröket nem szeretem (a Staropramen nekem egy keserű lábvíz), a szlovákoknál is csak a Kelt és a Corgon jön be.
A legjobb söröket szerintem a Leffe csinálja, illetve van néhány nagyon kellemes német sör (pl: Veltins), de például nekem a magyar Beck's jobb mint a német.

MosoMasa 2008.08.22. 18:32:43

A szlovákok meg eredeti Sony tv-t gyártanak.
A hitachit meg a kínaiak.

staropramen 2008.08.22. 19:28:11

@tudos77
a személyeskedést kéretik mellőzni.

Atomkapitány 2008.08.22. 19:34:12

Én is nagy cseh sör rajongó voltam, amíg Belgiumban nem jártam. Na azután igen nagy visszalépések ezek a "remekek". Itthon én is csak barna staropramen.

FéeVerte 2008.08.22. 19:46:05

Leffe!
bár itt már sokan írták... Akkor: Framboise. A márka már a része.. izé, múlt ködébe vész.
No meg a Calvados, Amavera.

vegacs 2008.08.22. 19:48:25

Pár éve jártam Szlovákiában egy fesztiválon.
Punk Island volt a neve.Nem tudom,hogy ezt rendezik-e még...
De!
A Kozel ízlett a legjobban...meg persze a Topvar!
Miután hazajöttünk azután jelent meg a hazai piacon a Kozel.
Ott ízlett-itt nem...
Ez a nagy büdös helyzet.
Még egy megjegyzés:A-nemzetközi viszonylatban kis méretűnek számító-Punk Island fesztiválon legalább 8 féle csapolt sör volt!!!
A legjobb cseh és szlovák sörök.
Ha itthon elmegyek egy fesztiválra akkor csak egy(esetleg két/kettő)féle csapolt sört ihatok mert megveszi a jogot a lakosság itatására valamilyen nagy gyártó.ű

cső

MosoMasa 2008.08.22. 20:30:26

Az a jó, hogy sok nagyszájú sörös csak a cimkéről tudja valójában megkülönböztetni a söröket. És ez alapján mesternek titulálják magukat.
Ehhez jön a finom kis demagóg duma, hogy itthon minden szar....

UkránMaty. 2008.08.22. 20:59:34

@magampista
Igazad van!
Én elmentem Sopronit vedelni...
xD

Alwares 2008.08.22. 21:25:31

Azt mindenki tudja, hogy Kozelt, kizárólag Prágában kocsmában, csapoltat szabad inni. Alap ;)

neet 2008.08.22. 22:06:11

Létezik sörön olyan, h minőségét megőrzi??? Tegnap az Intersparban akartam venni nagyüveges strapa sopronit (1.5 l), de az volt kékkel rápecsételve, h 19.08.08. Na, ez már vagy aug 21. körül volt, nyáron sose tudom, milyen nap van. Nem vettem meg. Sikeres-e?

gumby 2008.08.22. 22:35:34

mi lesz a sráccal ha megtudja, hogy van olyan suzuki ami magyarországon készül? tán beír a homárra?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.08.22. 22:39:07

el kell ongyam meg otthon eltem vot egy sorozom es amstelt csapoltunk
kintrol hoztak
tok jo volt, jottek is a nepek
aztan elkezdtek itthon gyartani, asszem Komaromban, hat onnantol mentek a nepek
eg es a fold volt a kulonbseg
Vician Heinekkent ivot, Mary meg most csuszott ki a konyhaba egy blodimeryert
en meg most Natural lightot iszok ugy dontottem

Benyő 2008.08.22. 22:43:45

Magam - vörösváriként - Rotburgert iszom. Nem ilyen úri huncutságokat!

Asidotus 2008.08.22. 23:00:29

Az a durva, maikor tavayl október 22-én a M?agas-Tátrában, a Tarajkán (Hrebienok), ami regy síparadicsom lenne, magyar gyártású Kozel sört adott a pultos, mert csak olyan söre volt. Mi hiába kértünk szlovák sört, nem volt.

renugard 2008.08.23. 07:41:21

Úristen! Ember járt a Holdon? Mik vannak...szinte hihetetlen.
Tényleg létezik olyan sörivó az országban, aki azt hiszi, hogy importsört iszunk? Akkor elárulom, hogy a "külföldi" sörök 95%-a itt gyártott sör, mégpedig az eredetivel megegyező szabványok alapján készülő. Valószínüsíthető, hogy a különbség az alapanyagok minőségében van, de alapvetően nem különbözik a kettő. én is ittam eredetit és tudom, hogy jobb, de ez sem nevezhető rossz sörnek.
A Kozel reklámja a Csehek szempontjából enyhén szólva sértő és etikátlan, de bizonyos szemszögből megvizsgálva a Kozel szempontjából, tökéletes, hiszen egy FEDETT stadiont libalaegelőként megjeleníteni, csak a sör nagyszerűségének kiemelését célozza. Azt már megemlíteni sem merem, hogy a mikulás sem létezik igazából, csak felnőttek beöltöznek piros ruhába és hófehér álszakállba. Bocs, ha valakit sokkolt a hír.

renugard 2008.08.23. 07:48:48

Benyő!! Te vagy az emberem! Rotburgert minden háztartázba!!! A legjobb magyar sör, amit valaha ittam!!!

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2008.08.23. 09:32:10

Az miért van ha itthon elmegyek valamilyen nyári fesztiválra, koncertre, MINDIG fosok két korsó sör után?
Ha otthon megiszom az üvegest/dobozost, akkor meg SOHA.

Ezt magyarázza meg valaki.

Chrom 2008.08.23. 11:21:52

"Meg a talan a gombakat vagy bakteriumokat vagy miket is kulfoldrol hozzak ilyenkor amivel a keszul a sor."

Sörélesztő...ami ugye gomba...érdemes volt tényleg résztvenned a látogatáson. Annyi erő sem volt benned, hogy odafigyelj?

Chrom 2008.08.23. 11:24:56

Jah, jut eszembe, a legjobb a Mr. Sör. 130-140 Ft egy korsóval és finom:)

Marcos Barcos 2008.08.23. 13:26:54

olvasva a kommenteket összefoglalom a saját tapasztalataimat:
nagy sörös vagyok, inkább mint bor, meg főleg rövid, valahogy nem kenyerem, egyszó mint száz ezt iszom és a következők tűntek fel!

Kozel: amint már 100-an leírták szar!

Arany Ászok: régen nagyon nem jött be, azóta egészen feljavult, néha már dreher helyett iszom!

Dreher: jó, a bak is bár kis fenntartással(később)

Soproni: a feketedémon kivételével mind szeretem, kiváltképp a kinizsit, az a legjobb magyar sör!! csak sajnos nem lehet kapni egy jó másfél hónapja egyáltalán! Nuku, semmi!

Borsodi: rémes, néha iható, néha hányadék, lévén nem vagyok sikeres ember nem egyszer kaptam egész tálca dobozos borsodit! Az a sör (a dobozos) ÉDES, mintha 2 kanál cukrot belehánytak volna!

Borostyán: semmi köze ahhoz a sörhöz amit elkezdtek anno gyártani, eleinte finom volt, ízletes, a mostani egy lónyál! nemegyszer adtam neki az elmúlt egy évben még egy esélyt, mind megbántam!

lehetne folytatni, de annyit jegyeznék meg hogy a fenti sort, de ugy általában tűnt fel hogy a magyar honban gyártott sörök minősége, íze egy barokkos rapszódiát megszégyenítő mértékkel ingadozik! ez alól valamennyire kivétel a soproni! azon is gondolkodtam, hogy látom most is az italnagykerek raktárában csak úgy ki vannak baszva a napra a rekeszek, ne mondja már nekem senki hogy a sörnek nem basz oda, hogy napokat áll egy ipartelepen a napon, felaszák a kamionra amin szétpállik, aztán megint áll egy raktárban 30 fokban aztán meg bemegyek a teszkóba és lehűtöm és megiszom, aztán meglepődök, hogy mintha vmi nem lenne helyén vele!

a külföldről adoptál(nem importált) sörök meg felejtősek!
heineken: nem szeretem az ilyen söröket, inkább a különlegességeket, ennek túl kommersz íze van, jellegtelen (mint a Beckset sem)! DE, volt szerencsém inni kinn spanyolhonban , Ciudad Realban csapolva (Murphy's Irish Red és Guiness melett) és azt hittem berosálok! A fent említett két sörből betoltunk 1-1 korót meg 1-1 poharat aztán vettünk egy korsó heinekent és simán szinten volt semmi szar íz mint az itthoniban!

Budvájzer: szerintem megegyezhetünk hogy semmi köze az eredetihez!

Arany fácán/Zlatybazsant: kb a lakhelyemtől 15 km kell menni és százszor finomabb verziót inni a fent említett sörből, mint a ganéj itthonit!

----
és még egyet említenék meg hogy lássuk, nemcsak nálunk van baj, szloviban lehet venni KELT nevű sört, csatos palack, iegymás , ami megintcsak nagy kedvenceim egyike volt, sajnos az elmúlt években nagy minőségbeli (és ízbeli) romlás állt be a háza táján!

ja és a horvát és legynel sörök nagyon finomak!

pizsama 2008.08.23. 13:42:19

Bár akkoriban én még nem voltam nagy sörfogyasztó, de édesapám váltig állítja, hogy addig voltak jók a magyar sörök (pl. Soproni), amíg nem kezdték pasztörizálni őket! Elég nagy pofátlanság volt amúgy ez a Kozel-es dolog, hogy először behozták importba, viszonylag olcsón, aztán drágább is lett, meg szarabb is! Egyik hazai lincencben gyártott sör (Zlaty, Gösser) se olyan jó, mint az eredeti. Érdemes néha belekóstolni miben különböznek a határon túli változatok!

tarr 2008.08.23. 20:48:17

Egyik haverom 2 éve Sopronban dolgozott a sörgyárban nyári meló gyanánt. Ő mesélt 1-2 dolgot hogy hogyan mennek ott a dolgok.
Adott egy tartály Heineken, annak az alja a Sárkány sör, annak a legalja pedig az Arany hordó. Hát így megy kérem szépen...

Marcos Barcos 2008.08.23. 21:53:38

ja és még külön történet lehetne a Löwenbrau, mert amit most lehet venni kék löwenbraut az valami hányadék, bár viszonyítási alapom nincs az eredetihez!
vkinek van?
a löwenweisse vagy mi az egész jó, bár nekem kicsit édes!

tarr, ez durva!

bobek3000 2008.08.24. 09:29:48

A post írónak: elég sok a licence alapján gyártott sör Magyarországon, mivel mi hagytuk, hogy kiírtság az un. lokál söröket, és megvettük a jogokat a sör locsolásra...apám szerint se a magyar, se a holland Heineken nem iható és a magyar Amstel jobban csúszik mint az eredeti.(ha ez fontos, apám nem magyar)
Az eredeti Kozelból nekem a premium izlett a legjobban, a sima verzsön pedig, nem sokkal jobb mint a magyar(kedvencem a Budvar)...
Még ennyit: a Kaiser, a Stefl és még sok más sör is helyben locsolt, nem pedig az "eredeti"...

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2008.08.24. 11:18:59

Azt már akartam mondani én is hogy a Soproni az világszínvonalú sör. A víz is kb. addig lényeges amíg a többi összetevő jó, mert pl. a Pécsi Sörfőzde is állítja hogy a vizük az tuti mert a Mecsekből húzzák csővezetéken - ettől föggetlenül a Szalon az csak iható, nem az az über sör...

jesszumpepi (törölt) 2008.08.24. 12:30:03

Lehet,hogy a Kozel már közel sem olyan jó,mint régen,de a magyar vízilabda igen.

staropramen 2008.08.24. 14:53:00

egyetemista koromban/nem most volt/ a mostani Károly krt és a Paulay " Ede" sarkaán lapult a Sirály vendéglő.Semmi maradandót nem alkotott,de pesten csak ott lehetett V. Kozelt kapni.Sörtúráinkon tesztsörként használtuk. Aki ugyanis 3/4 részegen még ki tudta mondani, hogy velkopopovicei kozel annak nem kellett hazamenni.
Annak idején az Ádám sörözőben /a Divatcsarnok mellett/ igazi csapolt Staroprament mértek ,amit számolatlanul ittunk némi tatárbífsztekkel színesítve.A Tüköri sörözőben/ ma Hold utca/ csapolt Liesingert mértek. Az volt ám a szép világ.Amúgy azt hiszem , hogy a lincenszben itthon gyártott sörök legnagyobb baja az, hogy a minőségük nem állandó, néha becsúszik egy-egy rossz széria .Persze amit a Löwennel műveltek az sztem köztörvényes bűntett.

jesszumpepi (törölt) 2008.08.24. 16:43:02

Tatárbifsztek sörrel.Mmmm...Jöhet.

tarr 2008.08.24. 17:06:48

Szerencsére a közelben van egy olyan kocsma ahol csapolt barna Krusoviczét adnak és ez teljes mértékben kielégíti a sör iránti szükségleteimet :)

Hurkada 2008.08.25. 08:20:17

Azt már 2006.09.22. előtt is sokan tudták, hogy a KOZEL az a világhírű "Kőbányai világos dunavíz" reinkarnációja. Azóta pedig a becsületes és kitartó Homár olvasók előtt ez teljesen világossá is vált. Éljen a Pilsner Urquell.
Íme a régi post. homar.blog.hu/2006/09/22/halal_a_licenszsorokre_4#more81960

RolFic · http://onlinetrendek.blog.hu 2008.08.25. 11:09:52

így van ez a legtöbb sörrel, külföldi licensz alapján készülnek Magyarországon...
a sör ízét pedig a víz minősége meghatározóan befolyásolja, tehát nem kell csodálkozni, hogy az originált jobb!
Én manapság rákaptam a belga sörökre, eddig német fan voltam, de a BELGA SÖR NYERT! a legjobb: Delirium Tremens - csak ajánlani tudom
A magyar sörök közül, pedig az 1895-ös Soproni a favorit!

RolFic · http://onlinetrendek.blog.hu 2008.08.25. 11:12:59

re: Marco Barcos
Én ittam originált német Löwenbrau-t, és szerintem egy elég korrekt sör!
Nem a kedvencem, de elég jól adja... ha már német sör, akkor a Radeberger-t vagy a Birburger-t ajánlom!

thetriggerhappy 2008.08.25. 12:32:27

mi ezen ameglepő? az állítólag japán asahi pedig csehországban készül....

Bugreport 2008.08.25. 13:05:51

Szerintem én is bátran mondhatom, hogy a lengyel sörök is ott vannak a toppon. Tatra Mocne, Okucim (vagy hogy írják...) Gingers... Bár fene a gusztusokat, ők szörpel rontják el a jó söreiket, nem dunavízzal mint mi :D

boldiii 2008.08.25. 21:04:09

Jártatok már Göss-ben? Az itthoni reklám szerint csodaszép a víz stb. Hát van egy baromi nagy vaskohó a környéken, pl. az igazán impozáns, majdnem olyan szép zöld táj, mint a reklámban.

Egyébként meg még a szlovák kozel is a jászberényi úton készült kb. már akkor is, amikor itthon még nem is árulták. Így van ez.

Ja és a Heineken. No azt sem külföldön csinálják.

Meg kb. még mit nem?

chronos75 2008.08.25. 22:25:48

Én meg ezt a sz*r borsodit iszom főként.. :)

pedig már mindent végigittam és szerintem az itt elhangzottak fele egészséges (?) magyar para ill. megmagyarázás..

ArmandoBertolucci · http://nincsszabaly.blog.hu 2008.08.26. 21:18:49

Nekem a kedvenc Szlovákiában vásárolt söröm a Topwar. Csak szlovák szöveg van rajta, kivéve a gyártóra vonatkozó információt... (készül a kőbányai úton...). Amúgy nem rossz sör, nem is értem miért nem kapni itthon???!!!

Ami a Heinekent illeti (mint "prémium" sört), aki teheti kóstolja meg az eredeti Holland palackozást... Én akkor utáltam meg, amikor 10 éve bevezették itthon a csúfolmányát...

Ja, és Pilsner Urquell szerintem akkor is a legjobb, ha akárholis palackozzák :))))

pinkfloyd 2008.08.27. 09:16:25

Nem értem miért veszik egyesek a Kozelt. Rossz az íze, nincs alkohol tartalma (vetekszik a Balatoni Világossal, amiben apám még a lábát sem merte megmosni). Nálunk minden szart el lehet adni, ha agresszíven reklámozzák! És ráadásul kurva drága!!!

Pelydzs 2008.08.27. 15:28:08

Gyerekek!

Felejtsétek már el ezt a "csörgedező hegyi patakok vizéből készült" marketingbaromságot!

Sörgyárnak dolgozom, és a világon már nincs olyan sörgyár (na jó, ez lehet, hogy nem igaz, de Mo.-n tényleg nincs), amelyik így működik!
Mivel nagyüzemben nyomják, ezért az a cél, hogy a minőség egyenletes legyen, amit úgy oldanak meg, hogy kondícionálják a vizet, azaz pontosan beállítják a szükséges értékeket.
Úh. a "kemény" magyar víznek semmi köze sincs a sör ízéshez.

Szóval Ukránmaty. bocsesz, de ez baromság:
"A soproni sörgyár saját kúttal rendelkezik, amiből különösen tiszta vizet nyerenek, a Heineken is ebből készül egy teljesen külön rendszeren, tudtommal maga a rendszer is a licensz része."

Tarr! Ez még nagyobb baromság:
"Egyik haverom 2 éve Sopronban dolgozott a sörgyárban nyári meló gyanánt. Ő mesélt 1-2 dolgot hogy hogyan mennek ott a dolgok.
Adott egy tartály Heineken, annak az alja a Sárkány sör, annak a legalja pedig az Arany hordó. Hát így megy kérem szépen..."
Ha ezt így csinálnánk (mivelhogy nekik dolgozom), akkor a tulajdonos kb. 1, az ÁNTSZ meg kb. 10 millió évre záratná be az egész hóbelebancot!!! Nincs még egy olyan élelmiszeripari termelés, amely olyan ellenőrzött és tiszta lenne, mint a sörgyártás (inkább ennék ott a padlóról, mint néhány étteremben a tányérról...)!

Bocsesz a kirohanásért, de ha az itt fikázó néhány közül egyik is látott volna valaha sörgyárat belülről, akkor nem írogatna ekkora baromságokat.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.08.29. 04:46:02

jesszum
ne idegesits
tatarbifsztekhez vorosbort iszunk
ez 1 ertelmu

jesszumpepi (törölt) 2008.09.05. 17:54:06

Nem nagyon szeretem a veresbort.
Ha legközelebb együtt tatárbifsztekelünk,akkor nem fogunk összeveszni az innivalón :-)

csib · http://kapirgalo.blog.hu/ 2008.09.12. 17:04:30

Pilsnert nem főznek Velke Popovicében. Elárulom a nagy titkot, miért tanyáznak Pilsneres kamionok ott:
a két sörgyárnak ugyanaz a tulajdonosa, egy cég a kettő, külön gyárral és külön márkákkal. Minden egyes kamiont egységesen Pilsner színekre pingáltak.

CID 2008.09.22. 15:10:51

Löwen-nel kapcsolatos megjegyzések megnyuggtattak. Már azt hittem, hogy az izlelőbimbóimmal van baj, hogy mostanság nem ízlik, de ezek szerint nem :)