Tékozló Homár

Gyerekgázoló ámokfutó árufeltöltő a Tescóban

2008.09.08. 00:03 | jackyll | 215 komment

János nem volt olyan sikeres, mint múltheti legós versenyzőnk. Családjával a salgópolcok vadonjában cserkészett, amikor váratlanul rájuk rontott egy megvadult árufeltöltő. A fékevesztett alkalmazott targoncájával lányának repítette a bevásárlókocsit, és elsodorta a babakocsit is:

Szeptember 2-án 20.30-kor a 10-es pénztárhoz álltunk sorba, feleségemmel 9 éves lányommal és a babakocsiban alvó 2 éves fiammal. Egyszercsak iszonyatos robajjal száguldva jött az árufeltöltô. Száguldva könyörtelenül átgázolva, gyerekeken, tömegen. Egy hatalmas ütközésre lettem figyelmes, a kb 1.5x1.5x2-es kartondobozok fedezékében tarolta le a bevásárlókocsinkat. A bevásárlókocsi a magasba repülve csapódott a lányom combjának, komoly zúzódásokat okozva. Az árufeltöltô kiabálásunk, és a fájdalomtól üvöltô, zokogó gyerek ellenére megállás nélkül, cserbenhagyó gázolóként száguldott tovább.

Talán hálásak lehetünk a sorsnak, hogy pár komolyabb zúzodással úsztuk csak meg, mert a hatalmas tömegû konténer pár centire száguldott el a babakocsijában alvó 2 éves fiúnk feje mellett azt a feleségem lábának ütköztetve, szintén zúzódásokat okozva. Gondolom nem kell magyaráznom, hogy egy ilyen ütközés halálos lenne. Általában a kicsit a bevásárlókocsiba szoktuk beültetni másokhoz hasonlóan, az ütközés ami érte a bevásárlókocsinkat szintén életveszélyes sérülésekkel járt volna... Segítségkérésünkre egy másik valószínüleg árufeltöltô komótosan tovább ballagott.

Ezek után inkább a szomszédos bevásárlóközpontokat részesítem elônyben, ahol civilizáltabb és emberségesebb munkaérôvel rendelkeznek. A pénztárak gondolom be vannak kamerázva, biztos vagyok benne, hogy vissza tudják nézni a történteket. Mellékelem a lányom sérüléseinek fotóját.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Édesapám 2008.09.08. 13:14:40

Nem csak norisszal van dolgunk???

Hammer · http://car-pencil-etc.blog.hu/ 2008.09.08. 13:16:02

és nem ütötted agyon, ott helyben? fotosop

Bohus 2008.09.08. 13:18:21

Most tényleg a papa a mumus a történetben?
Ugye viccel a nép?

Aqvasky 2008.09.08. 13:18:37

Hagytad hogy elmenjen és nem hívtad legalább a főnökét? Hatalmas hiba!

pamutmacska 2008.09.08. 13:19:13

Jaj, emberek! A "letépem a száját... stb. kinyilatkoztatások az embernek dühében jönnek. Mondjuk magamról el nem tudom képzelni, amint verekszem. :D
De tuti, hogy leordítom a haját, ha igazam van. Főleg, hogy szó nélkül továbbmegy. Legalább megállna, megnézné, mi történt, van -e komolyabb sérülés. A gyerekét pedig mindenki védi (még az állat is), jobb esetben.
Az emberek felháborodnak, ez tök jogos. S ha nem vennétek észre, van olyan, aki direkt irkál ilyeneket, hogy "aki a lábamra lép, eltöröm a retkes csülkét". Szerintem ezen mosolyogni kéne, nem méltatlankodni. VICC VÓT!!! HAHÓ!!!

Montezuma 2008.09.08. 13:20:03

easymungo 2008.09.08. 12:58:29:

easymungo megmondta a frankót

Chrom 2008.09.08. 13:20:22

Én eléggé vizuális típus vagyok. Kérdem én:
-ekkora tömegkatasztrófa esetén miért nem volt rendőr, aki a balesetnél helyszínelt?
-el nem hiszem, hogy ilyen méretű brutális szerencsétlenség esetén senki nem segít
-ha be akartál kerülni a homárba, attól még miért kell hiteltelennek lenned?
Biztos tanultál fizikát. Ha egy bevásárlókocsi így elröpül, akkor a targonca min. 50-nel jött. (kétlem áruházon belül) Vagy te vagy kurvára gyors és a kocsidat 25-tel szembetoltad a szintén 25-tel jövő targoncával.
Úgy kamu ez, ahogy van, ráadásul a fénykép miért lenne bizonyíték?
Kb. olyan ez a post, mintha lefényképezném a defektes autómat és azt írnám hozzá, hogy "Meteor szagatta szét a rükvercben haladó autó abroncsait - egy túlélő, az autóban csak a sofőr ült. "

2lkedő 2008.09.08. 13:20:32

wagabound,

A múltkor egy ilyen árufeltöltő ránézett a gyerekemre, rögtön láttam rajta, hogy pedofil.
Először lefejeltem, aztán tökönrúgtam, összerogyott, de kemény teste volt, sokáig kellett volna taposnom a bordáin, míg jó erősen ropog már, de szerencsére ott volt a haverom is, és ő is igazi férfi, neki veszkócsizmája van, az a hegyesorrú, így ketten gyorsan elintéztük, hogy a száján jöttek ki a belső szervei.

Ez a minimum, amit egy igazi férfi megtesz a gyerekeiért, szegény kicsi bogárkámat is összefröcskölte vérrel az a köcsög...

pamutmacska 2008.09.08. 13:21:31

"Most tényleg a papa a mumus a történetben?"
Persze, hogy nem. De amiket ide leirkált, józan paraszti ésszel végiggondolva is enyhe túlzás. Mint ahogy az is, hogy szó nélkül hagyja. Te szó nélkül hagynád, ha a gyereked lába kék-zöld lenne, mert valaki nekimegy? Ugyan már! Ha jól látom, többen itt ezt kifogásolták. Ezért volt olyan kamuszagú. Vagy legalábbis orbitális túlzásokkal színezve a történet. Már-már olyan fókuszos... :D

pamutmacska 2008.09.08. 13:22:36

2lkedő!
LOL. :D :D :D

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.09.08. 13:23:10

Olaszliszka lett volna, ha:
-nem üti el a gyereket
-megáll és nem továbbhajt
-ott helyben megölik a targoncában ülő gyerekei szeme láttára

De mivel az egész post kamu, ezért nincs is miről beszélni.

2lkedő: rég röhögtem könnyesre magam, köszi :D

Aki pedig azt akarja mondani, hogy az első reakciója az lett volna egy ilyen esetnél, hogy elnézést Uram, megállna? az tényleg nagyon tudja kontrollálni magát, vagy leszarja a gyerekeit. Ilyenkor teljesen természetes reakció, ha felindultságból szitkozódik az ember és elveszti a fejét, viszont a körülményeket akkor is észre kell/kéne venni.

Montezuma 2008.09.08. 13:25:14

"2lkedő 2008.09.08. 13:10:08"

Nyugtass meg, hogy csak nyitvamaradt a ketrecajtód miközben takarították és így kerülhettél internetközelbe.
Remélem, hogy hamarosan rádtalálnak és belebujtatnak a muszájöltönybe (kényszerzubbony)

;-)

2lkedő 2008.09.08. 13:26:36

Egy igazi férfit nem lehet csak úgy kiröhögni!

pamutmacska 2008.09.08. 13:27:29

Elnézést! Ugye azért megkíméled az életem? ;)

Értet Lenke 2008.09.08. 13:28:47

Repülő bevásárlókocsi, semmiből előtűnő konténer... fu bakter... elaludtál sorbanállás közben, vagy csak a fantáziád ennyire élénk?
- targoncával nem mennek az eladótérbe, max csak olyan helyen mint a Metro, de oda a kisgyereket nem viheted be.
- ha béka volt, azzal csak úgy tudsz száguldozni ha rollernek használod, de a történet szerint volt rajta áru, ergo ez kizárt. Szerintem.
Azt sem értem, hogy ha tényleg a dolgozó volt a hibás, hogy tudtál megelégedni annyival, hogy jól utánakiabáltál ahelyett, hogy vezetőt hívtál volna, jegyzőkönyvet írattál volna közvetlenül az után, hogy hirtelen felindulásból jól megagyalod a száguldozót.

2lkedő 2008.09.08. 13:30:24

Montezuma,

Apai ágon Hernando Corteztől származom, aki igazi férfi volt, isten nyugosztalja, ne akard, hogy kövessem a példáját!

Hammer · http://car-pencil-etc.blog.hu/ 2008.09.08. 13:32:46

easymungo pont nem tapintott a lényegre

olaszliszkán nem egy cserbenhagyót kaptak el, és tartottak vissza a rendőrség megérkezéséig.

a _cserbenhagyó_ targoncás leszedése és végighúzása a betonon természetes szülői reakció. ha megáll magától, és "bocs, nincs nagy baj?" akkor nyilván nem kell inzultálni.

2lkedő 2008.09.08. 13:33:44

pamutmacska,

Ne parázz, egy igazi férfi nem bántja a nőket, csak megmutatja, hol a helyük, ha túlságosan elkanászkodnak... ;)

betépett felhasználó 2008.09.08. 13:35:30

Ime egy ontudatos, a felebarati szeretet igazi ertelmet maganak vallo EUROper reakcioja a gyereket szinte halalragazolo bevandorolo,csolako,aidses targoncassal szemben:


vers a targoncashoz

Bocsáss meg

Bocsáss meg, ha majd nem leszek veled,
Bocsáss meg, ha már nem fogom kezed...
Bocsáss meg, ha egyszer útnak indulok,
Bocsáss meg, ha mindent itt hagyok...

Bocsáss meg, ha nem szerettelek eléggé,
Bocsáss meg, ha nem leszek melletted többé...
Bocsáss meg, ha bántottak a szavak,
Bocsáss meg, ha minden csak emlék marad...

Bocsáss meg mindenért, mit rosszul tettem,
Nálad jobban senkit sem szerettem,
De most mennem kell nem maradhatok,
Bocsáss meg, ha fájdalmat okozok...

(Zöld Angyalka, a kisfiu edesapja)


===

pamutmacska 2008.09.08. 13:37:10

Jujj. Ez nagyon rémisztően hangzott egy konkvisztádor sarjtól. :D

2lkedő 2008.09.08. 13:40:19

Betépett felhasználó,

Az kimaradt, hogy a targoncás drogos, buzi és Gyurcsányra sszavazott...

Lobster County Sheriff 2008.09.08. 13:41:28

Fontos!!! A targoncaverseny resztvevoi pontban ketto(!!!) orara a helyszinre kell erjenek, hogy a kek szallagot atvehessek. Ha nem tetszik, akkor ne tessek maskor nyilt langot hasznalni a muemleki Tescoban, hanem kis faszenes bograccsal tessenek a sorba beallni!!!

ui: !!!!

2lkedő 2008.09.08. 13:43:12

Pamutmacska,
Ugyan... egy igazi férfi a feleségét is csak heti egyszer-kétszer veri meg, ha rászolgál... idegen nőnek legföljebb leken egy taslit, csak a miheztartás végett, de azt is csak akkor, ha nem tudja, mi az, ami jár... ;)

Lobster County Sheriff 2008.09.08. 13:43:52

Amugy tuti, hogy arra ragott be a targoncas, hogy a ket eves kisfiu a babakocsiban az egyik kezeben udulesi csekk volt, a masikban pedig magyar forint, nem pedig juro!!!

easymungo 2008.09.08. 13:45:18

Szerintem ha én verek agyon valakit a gyerekem szeme láttára az sem használ túl sokat a gyerekem lelki világának. Mint az sem ha engem vernek agyon a jelenlétében. Mondjuk az a legszánalmasabb ha én kezdem el az igazságosztást és így vernek el a gyerek előtt.

A legjobb ha ilyenkor az ember a saját gyerekén vezeti le a feszültségét és jól megrugdalja. Csak így őrizheti meg a méltóságát a gyerek szemében.Az igazi férfit a gyereke sem hathatja meg.

2lkedő 2008.09.08. 13:47:05

Easymungo,
Látom, kapisgálod már!
A gyereknek is tudnia kell, ki az úr a háznál!

betépett felhasználó 2008.09.08. 13:47:30

wazeeee, milyen X-es a kislanyod!!
(lasd az arnyekot a falon)
ne tokolj a targoncassal, hanem rohanj egy ortoped orvoshoz.
Ne hanyagold el, lehet hamarosan mar csak targoncan kozlekedhet a kiscsaj.

hogymicsodaegyszulokvannak....

pamutmacska 2008.09.08. 13:50:32

2lkedő!
Én meg, aki nekem leken egy taslit, minimum békésen lézerkarddal levágom a kezeit (főleg azt, amelyikkel a taslit adta), és utána szintén szigorúan békésen kihúzom a nyelvét a szemgödrén keresztül. :D
Aztán kiállítom a bizonyítványt... :D

pamutmacska 2008.09.08. 13:51:37

... miheztartás végett.

pamutmacska 2008.09.08. 13:52:46

De nem is! A legjobb fegyver a fiam pelenkája lenne. Hidd el, tudom! Az imént cseréltem le róla. (Remélem, már senki nem ebédel. Ha igen, akkor jó étvágyat!)

dwdHU 2008.09.08. 13:57:17

ez egy faszszopo kamu, mennyel inkabb dorgojjed a faszodat a csajod labanak, hamar osszevissza verted es most ra akarod kenni a madaras teszkora

Montezuma 2008.09.08. 14:00:56

2lkedő 2008.09.08. 13:30:24

2lkedő:

Ahogy elnézem a lelkivilágod sokkal inkább származol te Dr. Josef Mengelétől mintsem Corteztöl :-)

Ficak 2008.09.08. 14:06:10

Édesapám köszönöm az Edés linket tényleg egy nagy élmény! (Bár még a kommenteken nem rágtam végig magam)

Pamutmacska
Én is egy multinál dolgozom, félreérthetően írtam, amit mögé gondoltam:sok tahó dolgozik multinacionális hipermarketekben (is).Egyébként ezeket az embereket, a sarki kisboltba sem vennék fel. Mea culpa, ha megbántottam valakit.

Egyszer több, mint fél órát vártam az egyik hipermarketben a tv-mre, de nem hozták ki. Se tv, se eladó nem került elő miután szóltam nekik, hogy kérek egy db ilyen tv-t.Nyilván a raktárból kellett volna kihoznia egy kb. 10 kilós tv-t, de ezt a strapát el akarták kerülni és nagyobf fun volt hülyét csinálni a vevőből és a raktárban kuksolni. Mindenesetre azóta ilyen helyen max cd lemezt veszek, amit önkiszolgálóban be tudok pakolni a kocsiba.

pamutmacska 2008.09.08. 14:08:33

Ficak!
Engem nem bántottál meg. Nem írtam. Olvass vissza!
Ha meg megbántasz, szólok 2lkedőnek, oszt majd jól elrendez. :D
Mert ő AZ IGAZI FÉRFI!!! (Pedig én azt hittem, hogy már hozzámentem egyhez...)

pamutmacska 2008.09.08. 14:12:22

Bár azért valljuk be, Ede sem kispályás, a kék szalaggal a nyakában. :D

2lkedő 2008.09.08. 14:19:18

Pamutmacska,
Pelenka, mint fegyver... na igen, ezek szerint a fiad is igazi férfi lesz, ez világosan mutatja! :)

2lkedő 2008.09.08. 14:24:36

Montezuma,
Ne kötözködj, mert leöntöm az olvadt aranyat a torkodon...

Montezuma 2008.09.08. 14:30:13

2lkedő 2008.09.08. 14:24:36

Messze van ez még a kötözködéstöl.

De kemény vagy. Talán sportujsággal takaróztál?:)

Inkább menj el egy pszichológushoz.

Rádférne ;-)

pamutmacska 2008.09.08. 14:33:36

Na de uraim! :)

2lkedő!
Ő már most az! Hódítja is a csajokat rendesen a játszótéren. Pedig még csak 9 hónapos. Csak győzzem majd söréttel, ha megjelennek a lányok...

Dr. Fotos 2008.09.08. 14:41:53

Szep laba van a lanyodnak (foltok ide vagy oda). :D

2lkedő 2008.09.08. 14:48:32

Montezuma,

Na, elég volt.
Betáraztam és indulok. CSak a halott indián a jó indián.

Secnir 2008.09.08. 14:52:27

kicsit nem figyeltem:
megoltetek mar szoban a targoncast, vagy meg lelekzik?

Montezuma 2008.09.08. 14:54:37

2lkedő:

Ajj majdnem berettyentettem...
Megfenyegetett egy papírhuszár :-[

Secnir 2008.09.08. 14:55:30

most nezem a fotot.

ejjjde bajos...

...hany eves a leanyod?

ha ott vagyok, en is utom a targoncast ugye, utana hazakisertem volna a csaladot...

Secnir 2008.09.08. 14:56:37

nincs rola tobb foto?


:)

Chrom 2008.09.08. 15:01:51

Jut eszembe a Tesco keresztül-kasul be van kamerázva, kérjük csak ki a felvételeket, amúgy meg simán fel kéne jelenteni apukát, mert a zúzodásokon kívül lehet, hogy van itt belső vérzés meg koponyaalapi törés és menjen és vetessen látleletet mert ez tuti nyolcnaponbeülgyógyuló és különben is fel kell jelenteni az egész rohadt multnacionális bandát és különben is miért nem megy rendes magyar boltba mint a CBA ott nincsenek targoncák. (mélylevegő) OMFG de jól esett:)
Amúgy milyen állat a targonca?:D:D:D

BGYCS 2008.09.08. 15:05:41

Nem értem mit keres itt ez a post. Ez nem vicc.

Ha ilyen történik, két dolgot lehet tenni:
- vállalni a konfliktust és orditani a targoncással sőt, már ha látod hogy szopás lesz akkor előtte ráüvölteni hogy "vigyázz a gyerekre". Kultúrálsági szinttől függően lehet anyázni is akár előre. De mondom: akkor vállalni kell a balhét.
- ha nem vállalod fel, és szopás volt akkor előkeriteni a főnökét vagy valami manager patkányt a boltból és megkúratni az illetőt. Ez is konfliktus de másfajta. Itt is ki kell állni magadért.
Amit nem érdemes tenni, az egy utólagos post irasa a Homárba. Utólagos kesergéstől egy ilyen ügy csak szarabb érzést kelt benned.

BGYCS 2008.09.08. 15:07:38

Ja, nem irtam oda: én már küldtem el anyjába közeledő, kerekeken guruó árufeltöltőt. Pedig nem vagyok kopasz állat. Még. Komolyan mondom, csak röfögött az orra alatt a csávó és kikerült.

petiaferfi 2008.09.08. 15:12:36

pamutmacska
nehogy bedőlj egy szájhősnek, ez nem igaziférfi, ez csak egy nyúúúúl!(mármint 2lkedő)

Homeoffice 2008.09.08. 15:13:09

Srácok mielőtt mindneki városi rambót játszik gondolkozzatok el, hogy egy nagyobb Auchan/Tecsó áruházban tömeg van. Nincs az az eszelős hülye aki kivinne egy targoncát. egyszerűen azért mert nem fér el. Másik ha meg kimegy akkor azt csakis lépésben teszi meg. egyszerűen azért mert nem tud gyorsabban menni a sok vevő miatt. Nos ha így lökte fel a kocsit az meg nem repülhet max gurulhat...lépésben..
Szóval..... Gondolkozzon el mindenki.

blanco172 2008.09.08. 15:16:44

Montezuma!
Nálad gyükerebb fäsz hozzászólást még nem olvastam. Igen, ki kell belezni az ilyen parasztokat.

petiaferfi 2008.09.08. 15:16:48

nekem egyébként nagyon gyanus ez az egész

Montezuma 2008.09.08. 15:21:06

"blanco172"

"Nálad gyükerebb fäsz hozzászólást még nem olvastam."

Akkor olvasd el a te hozzászólásod ;-)

Értet Lenke 2008.09.08. 15:25:25

Chrom, a targonca a fémtestűek családjába tartozó, neve alapján szőrmétlen, végtag nélküli állat lehet, olyan, ami helyzetváltoztatásra csak valami segédeszközzel /pl 4 kerék/ képes. Hozzáértő gazdi által kezesbárányként viselkedik. Asszem

Seduxen (már NEM dr.) 2008.09.08. 15:31:12

szerencséje a "targoncásnak", hogy nem CsakNorrisz gyerekét ütötte el...

2lkedő 2008.09.08. 15:34:46

Montezuma,
EZt már útközben írom 3G-ről, viszem a pitbullomat is, azzal zabáltatom majd fel a kiontott beleidet...
Egyébként mióta dolgozhatnak halott azték uralkodók a Tecsóban targoncásként?

Montezuma 2008.09.08. 15:41:47

2lkedő 2008.09.08. 15:34:46

Remélem, hogy Záhony felé mész mert ottlakok :-]
Ha ideérsz majd elkisérlek egy pszichológushoz ok?:) Segíteni fogok neked nemhagylak cserben mint a targoncás az elgászolt gyereket.

haborushos 2008.09.08. 15:49:26

Itt valami nem stimmel a poszttal. Úgy tudom Magyarországon mindenki él-hal a gyermekeiért, mindentől óvja, ez meg az... Itt a fotó a kilencéves gyermekről zúzódásokkal, tehát az árufeltöltő "megütötte" sérülést okozott neki. Na most az apuka elkezd ott kiabálni, aztán tovább a pénztárhoz, bankkártyával fizet, aláír, csomagol. Ennyi? "Megütötték" a lányát, azt még botrányt sem csinál?
Ez az egész történet nem kóser nekem.

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2008.09.08. 16:07:17

Seduxen,
Csak Norrisz gyerekét nem lehetne elütni.
Csak Norrisz gyereke ütné el a targoncást.

Chrom 2008.09.08. 16:45:43

ÉrtetLenke:)
Köszi! A nap kommentje volt...neve alapján szőrmétlen...nyiha:D

picmania 2008.09.08. 17:06:15

Ahogy a többieknek is, nekem is kamuszagúnak tűnik a sztori... Meg hogy nem tett semmit az eset után. De mi van ha mégiscsak tett valamit 2lkedő stílusban, csak diszkréten kihagyta a poszból, mittomén mert nem akart horror posztot írni...:D Meg azt se írta hogy melyik áruházban történt az eset, lehet hogy azért mert már nem létezik... Nem hallgatta esetleg vki a híreket? hogy felrobbant, leégett, stb valami épület, vagy ilyesmi?:)
Mondjuk nem csodálkoznék ha az árufeltöltő másnap reggel felkelve lófejet találna az ágyában...:)

Chrom 2008.09.08. 17:14:25

Picmania, jó a Keresztapás áthallás:) De ebben az esetben szerintem nem a lovat, hanem annak szaporítószervét jobban megérdemelné:)

picmania 2008.09.08. 17:22:52

Chrom!
Jah, de végülis tökmindegy, nem hinném h jól érezné magát utána a csóka:))

trónkövetelő 2008.09.08. 18:42:45

Azért franc kíváncsi lennék mikor 10 db 10 kilós macskaalom van benne. Jön a sz*ros targoncájával, nekisodródik a bevásárlókocsinak, bevásárlókocsi csillog hibátlanul tovább, targonca totálkáros, muksó sokkos amnéziás kómában...

De röhögnék vazz...

Egyszer egy ilyen hülyegyerek jött egy raklap, tálca vagy mi paradicsommal ezerrel kisgyerekek között. Nekem meg arra volt éppen dolgom... Megállt a bevásárlókocsi előtt de a paradicsom nem :D Akkor is röhögtem.

Trónkövetelő, Ede barátja, a targonca és békakiller.

Értet Lenke 2008.09.08. 19:31:33

Talán azért nem írta melyik áruházban történt, mert lehet nem is úgy volt, ahogy megírta. Nehezen tudom elhinni, hogy a targonca és vezetője csendben és alattomosan támadtak volna, ráadásul az apuka is azt írta: "Egyszercsak iszonyatos robajjal száguldva jött az árufeltöltô." Ezekszerint érzékelte,hogy jön valami. Elránthatta volna a gyereket előle. Má nem tette? Elbambult? Esetleg azért történt a baleset, mert nem figyelt, és ő tolta a targonca elé a kocsit? Lehet azért nem balhézott a baleset után, mert ő volt a hibás?

radzeer2 2008.09.08. 19:39:51

Az igazi férfi mindig zord...
Akinek van gyereke tudja mi is ez.

Molesz 2008.09.08. 19:42:58

Az a helyzet, hogy kb 2 éve vezetek targoncát. Vezettem gázossat, robbanómotorossat és elektromossat is. Mind a 3 ugy van kiépítve, hogyha a féket nyomom akkor szép lassan megáll. Persze ha erőssen akkor hirtelen. Ha viszont a kuplungot, akkor azonnal leáll. Alapszabály, hogy a targoncán szállított teher, szállítás közben maximum 5 centire lehet a földtől. Ez még nem is bonyolult.
Ami viszont az esztelen száguldozást illeti, az megint más téma. Még az elhagyatott helyeken is olyan tempóban lehet haladni, hogy véletlen se történhessen személyi sérülés. Teherrel megpakolt targonca nem haladhat gyorsabban, mint egy gyalogos. Amikor én szoktam szállítani, sokszor megesett, hogy olyan raklapos anyagot vittem, ami kb. másfélszer volt magassab, mint az egész targonca. Ilyenkor úgy szoktam vezetni, hogy a fejem kidugom valamerre, és néha jobbra balra kormányozok, hogy jobban belássam az elöttem álló terepet. A gázolás egyszerűen nem megengedett. nincs rá mentség. Ilyen embernek ismét el kéne mennie egy vizsgára. Mert a vizsga csaupán 80 ezer forint, de egy emberélet megfizethetetlen.

picmania 2008.09.08. 20:08:31

Azért lehet alapja Értet Lenke feltételezésének is... Lehet szidni az árufeltöltőt a post alapján. Ugyebár sokunk szerint kamu a sztori, de mi van ha azért, mert a posztíró volt a hibás! Mert azért valljuk be, a vásárlót se kell félteni(akinek nem inge...) Az egyik csak tolja előre a kocsit rendületlenül, és az istennek se kerüli ki ha vki van az útjába, a másik meg lecövekel kocsistól középen elállva az utat, közben cseverészik, telefonál, és még neki áll feljebb ha rászólnak, a harmadik meg néz mindenfele csak előre nem, aztán csodálkozik ha elgázol vkit a rohadt kocsival, és még sorolhatnám... Azt meg végképp nem értem h miért bev. kocsikkal mennek vásárolni ha csak pár dolgot vesznek, ott ahol van sima kézikosár is. Nálunk (vidéki vagyok) a Lidl-ben pl csak bev. kocsi van, mindenki tolja mindenkinek a töküres kocsit, mert a bolt nem képes beszerezni sima kosarakat, bosszantó...:(

OftF 2008.09.08. 20:37:45

Nem járok a tuskóba, mert tuskó a személyzet, és igénytelen az áru.

Zsírfeka 2008.09.08. 21:33:43

most nem azért, de én mindig azt láttam hogy tök korrekt módon közlekednek ezekkel a szarokkal
igaz targoncát még én sem láttam, de békára is értendő ez
másrészről hogyan tud ugrani a bevásárlókocsi, amelynek a súlypontja lent van?
én már próbáltam megemelni, de valószínű hogy gagyi vagyok, mert nehéz
másrészt
miért mennek kommunában vásárolni?
a fater egyedül nem tud?
én pl egyedül szoktam ha tehetem, mert nem veszek meg minden szart, minden időmet én osztom be
egy gyerek nem oda való
főleg hogy sok helyen már ki is van írva, hogy vigyázzunk a gyerekkel, meg ne hozza ide, meg minden
végülis minek menne oda?
addig mama otthon marad gyerekkel, főz mos takarít, stb
vagy fordítva persze a feministák kedvéért

Xezs 2008.09.08. 23:29:43

Ez kamu. Ha meg nem akkor fasz vagy hogy nem tettél feljelentést. Mellesleg kösz a képet a lányod lábáról, kivertem rá és még fogom is.

raptor88 2008.09.09. 01:42:41

EMBEREK!SZIVATNAK MINKET!!!!:)Ilyen nem létezik!Ekkora barom nincs,ez mindent visz!tube8!A gyerek pornora off!János-mond a nevet!benevezem a gyorsulásira,mennyivel ment a targis?egyszerüen hihetetlen!Mindenkinek-beveszitek ezt?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.09.09. 04:57:29

Zsirfeka
lehet nem akar mindenki a Te elkepzelesed es ertekrended szerint elni

Xezs egyszer csak lesz majd nod is ne add fel

Lobster County Sheriff 2008.09.09. 05:30:45

Xezs, igazi ferfi vagy, nagyot nottel mindenki szemeben, hogy ket zuzodott terdkalacsra vered a faszod, minden elismeres.

Nembaj, majd egyszer neked is osszegyulik annyi penzed, hogy fussa egy full picsorre, ne csak ket labszarra.

lolperec 2008.09.09. 08:44:26

lányod lábai komolyabbak a sérülésénél ^^

bounty123 2008.09.09. 09:39:16

ja hogy 9 akkor sztornó :))

Értet Lenke 2008.09.09. 14:53:55

Xezs neked ennyire minuszos az IQ-d, vagy "csak" szimplán beteg vagy? Menj agyászhoz,talán tud segíteni rajtad

garázda 2008.09.09. 17:38:43

dwdHU, Xezs, 2lkedő !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!


Mindketten biztos véletlenül, alkoholos befolyásoltságú szülőktől születhettetek, mert amiket írtok az egy degenerált agy szüleménye!!

Értelmesen nem is tudtok hozzászólni?

Kiverted a gyerekről készült fotóra??????

Te nagyon beteg vagy!

Kár hogy nem tudom hogy ki vagy mert én is kiverném .... a fogad, te elmebeteg!!

garázda 2008.09.09. 17:39:57

Humorzsákok!!

Takarodjatok!

Xezs 2008.09.09. 20:43:34

Nahát, mennyi agresszív ember... Mindegy, már ötnél járok :)

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.09.09. 21:21:24

Nem esett le, hogy Xezs viccel? Pont egy ilyen fórumon akartok _bármit_ komolyan venni?!

Xezs 2008.09.09. 23:11:10

Joe Forster: Végre egy értelmes ember a sok hőbörgő között.

Bébi Doll 2008.09.10. 01:13:36

Már 10-es pénztárnál álltak sorban, mikor megtörtént az eset. A kocsi a magasba repült. Hát hova lett belőle a sok áru?

vauvauvau 2008.09.10. 02:17:47

Én azt nem értem, hogy az MTV volt moszkvai tudosítójából, Hardy Mihályból hogyan lett a Tesco sajtósa?

garázda 2008.09.10. 08:35:26

Ha Xezs nek ennyi a humora akkor írjon inkább könyvet , azzal jó lesz kitörölni a ...!

Szerintem lehet valamiből viccet csinálni , de van olyan ami nem vicces!

Ez pl nem vicces!

Úgy nagyjából megcsináltam a profilod!

Pedofil hajlamos, fiatal férfi,sekélyes sexuális háttér, gyermek nélküli aki nem tud aludni, gyerek korában verték!

Na ez pl szintén nem vicc!!!

puncipöcögtető 2008.09.10. 08:50:31

Xezs:
Pedofil hajlamos, fiatal férfi,sekélyes sexuális háttér, gyermek nélküli aki nem tud aludni, gyerek korában verték...
neki a farkát, csalánnal.
Amúgy meg, ember perverz, Isten végez.

BobChemistry 2008.09.10. 13:42:59

Te vagy a hulye ha nem jelentetted fel ott rogton...ennyi

Xezs 2008.09.10. 21:27:57

Annyira szép mikor valaki megpróbál sztereotipizálni és fogalma sincs róla hogy mennyire mellélő. Amúgy meg olyan ne ugasson aki annyit nem mer leírni hogy "seggemet".

Akinek nem esett le annak mondom hogy arra próbáltam rávilágítani hogy talán hülye apukának nem kéne drága csemetéje lábát felrakosgatni a netre. Biztosak lehettek benne hogy van aki kiveri rá. És abban is biztosak lehettek hogy nem fogja reklámozni. Továbbmegyek: Az a kép hamarosan egy gyerekpornóoldalon fog landolni. Nem én fogom oda felrakni. Aki egy kicsit is nyitott szemmel jár és olvas cikkeket az tudja miről beszélek. Aki meg sztereotipizálni akar, csinálja, csak ne essen nagyon pofára mikor kiderül hogy mellélőtt de nagyon.

Xezs 2008.09.10. 21:36:28

Ja és mérhetetlenül feháborít hogy senki sem vélt felfedezni bennem náci tulajdonságokat. Tessék engem tisztességesen lenácizni!

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2008.09.10. 23:41:57

Te kibaszott perverz náci fasz!

U.i.: Tessék... ;-)

2008.09.11. 11:34:44

de elszabadultak az indulatok itt. mindjárt írok egy levelet az index Zrt-nek.

babsz 2008.09.13. 01:06:29

személyi sérülés >> rendőr

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.09.13. 07:23:44

Én ezt nem hiszem el :) Targoncával nem lehet száguldozni, bevásárlókocsik meg nem repülnek magasba.Az hogy részegen elverted a családot még na, nade ráfogni valami targoncás árúfeltöltőre....Mese a csodaszarvasról...

Engem egy kerekesszatyorral halálra gázolt egy megvadult nyugdijas, mellékelem a képeket,szerencsére csak zuzodtam mert akár halálos is lehetett volna...

raptor88 2008.09.13. 13:06:54

Én már csak röhögök!flexsnake-remélem 18.feletti csodás szingli lány vagy!:):):):)

Tony Almeida 2008.09.15. 11:57:01

Én egy békés ember vagyok (sőt, inkább egy beszari lófasz), de ha a gyerekemről van szó, minimum ölök, ez komoly.

Tony Almeida 2008.09.15. 12:00:38

2lkedő: LOL LOL, a könnyeim törölgetem :DDD

flexsnake · http://flexsnake.blog.hu 2008.09.16. 09:25:42

30feletti pasi vagyok :p És valóban átment rajtam egy kerekesszatyor, sulyosan sérültem.Nade ki hiszi el hogy ledozerolják a családot ök meg hazamennek ünnepelni?Se igazgató se semmi? Ugyanmár...

Peeeeeet (törölt) 2009.09.11. 10:14:34

Ficak! "Tahók a multinál dolgozók az tény." Nah most gondolkozz el nagyon gyorsan az elkényeztetett kis agyaddal azon h te mit tennél ha nem lenne más munkalehetőség a környéken, és számlákat kellene fizetned, enni, stb?! TE IS EGY TAHÓ MULTIS DOLGOZÓ LENNÉL! Könnyű ha anyuci meg apuci pénzel...

Egyébként: Jelenleg egy 3k-s(kis méretű) Tesco áruházban vagyok árufeltöltő és a történet úgy fake ahogy van!

1. Targonca csak az udvaron illetve a raktárban közlekedhet. Eladótérben NEM! SZABÁLY TILTJA! Arra van a kézi "béka".

2. Kasszasoron illetve sorok között a targonca eleve el se fér! Maximum fősoron vagy keresztfősoron de ismétlem, nem közlekedhet eladótérben.

3. Kézibákával, elektromos békával, rolikocsival, meg lehet lökni egy x kilós bevásárlókocsit olyan erővel h az nekicsapódjon valaminek, de levegőbe NEM REPÜLHET MÉG TARGONCÁS ÜTKÖZÉSNÉL SEM! (élőben tapasztaltam) Ha mégis vmi csoda folytán levegőbe repül, és eltalál vkit, az illetőnek minimum nyílt/szilánkos törése keletkezik, de nem kizárt h szörnyethal... Nem ússza meg ennyivel.

4. Az árufeltöltőnek az árufeltöltés a MUNKÁJA, úgy mint másoknak más. Nem az a dolga h a kedves vevő előtt hanyatvágódva, megalázkodva, térdre borulva lesse kivánságait, és mint egy szolga alantos módon odébb álljon ha útba van. Neki ez a munkáhelye, ebből él (sajnos) és nincs arra ideje h a ténfergő családokat kerülgesse. KÖLCSÖNÖS FIGYELEM! Én odafigyelek h ne üssem el a kedves vevőt, ő meg legyen annyira intelligens h kikerül. Elég idegesítő tud lenni amikor kisgyermekes családok tökölnek az ember előtt, és hiába látják h te elszeretnéd végezni a dolgodat, és ők útba vannak, nem állnak odébb. BUNKÓSÁG, MEGÉRDEMLI H ELÜSSÉK!

5. Kasszánál kamera? Igen, a kassza fölött, ami a kasszást ill. vásárlót figyeli, nem látja be mi történik a kassza 2-3-x méter sugaru területén kivül.

6. Nem hinném h bárki is szótlanul hagyta volna, ha a családjával ilyen abszurd dolog történik. Nem az olyan gyerekes dolgokra gondolok h "leszakítom a fejét" + "Kitépem a gerincét" + hasonlók, hanem felnőtt emberek módjára szólunk az ügyeletes igazgatónak, biztonsági őröknek, operátoroknak, rendőrségnek stb...

Egyszóval: FAKE!
süti beállítások módosítása