Kollégánk egy ismerőse ellen vagyonosodási vizsgálatot indított az APEH. A teljes eljárás nem bizonyított feltételezéseken alapul: nem hiszeik el neki, hogy az öröksége megvolt még és azt költötte, nem pedig fekete, be nem vallott jövedelmeket, továbbá nem hiszik el neki, hogy az anyjával él (pedig de), csak mert régóta van barátnője. A bíróság szinte meg sem hallgatta, az APEH emberei pedig végül még segget is csinálnak a szájukból: most mégis az anyja lakásba mennek el lefoglalni a személyes dolgait. Oda, ahol szerintük nem is lakik. Pedig de.

Történt egyszer, hogy vagyonosodási vizsgálatot kaptam az APEH-től. Meglehetősen értetlenül álltam a dolog előtt, de azt mondtam, ha a szerv kérdez, én válaszolok. Már az elején világossá vált, hogy meglehetősen furcsa a bizonyítási kényszer:  ha a hivatal hasraütés-szerűen kitalálja, hogy én egymillió forintot megkerestem, majd elköltöttem, akkor rám hárul, hogy bebizonyítsam az állítás ellenkezőjét. Már ha nem szeretném hogy nagymennyiségű adóhiányt vágjanak rám.

Már ezen is meglepődtem, hiszen arra számítottam, hogy az APEH-nek kell állításait bizonyítania, de belementem a játékba. Aztán kiderült, hogy még ez is kevés, hiszen hiába hoztam folyamatosan igazolásokat arra vonatkozóan, hogy milyen módon jutottam bevételekhez, mekkora pénzmennyiségre van szükségem a havi megélhetéshez, azokat a hivatal nem fogadta el mert... mert csak.

Mivel viszonylag szegény családi körülmények közül származom, iskolai tanulmányaim alatt nagyszüleim támogattak, tőlük kaptam pénzt amikor szükségem volt rá. Erről be is mutattam a szükséges bizonyítékokat, de meglepő választ kaptam: özvegyen élő nagyapám igazolását kétmillió forintról elfogadta az APEH, de a korábban jó beosztásban dolgozó, most jó nyugdíjat kapó másik nagyszüleimtől, akik ugye közösen tartanak fenn egy háztartást, már nem volt jó az igazolás az 1,3 millió forintról. Hogy miért? Mert NEM ÉLETSZERŰ! És ezzel el van rendezve az egész.(Szerintem a világon nincs még egy ilyen jog, ami kifogásként elfogadná ez!)

Nem adtam fel, közöltem az APEH-hel, hogy elviszünk minden idevonatkozó papír, amivel alátámaszthatjuk az igazunkat. A nagyszülőknek volt elég pénzük a bankban, amiről igazolás is volt. Készült nyilatkozat amiben alátámasztják, hogy kölcsönadtak nekem, de ez valamiért mind nem volt elég. Azt írták, nem fogadják el.

Ugyanez volt az örökségemmel is: Édesapám halála után örököltem közel 1millió forintot, amit nagykorúvá válásom után kivettük a bankból, mert úgy gondoltuk, szükség lehet rá. Innentől kezdve otthon tartottuk. Az APEH ennek a pénznek a létét is kétségbe vonta, azzal a kifogással, hogy azt már biztosan elköltöttem. Nem hozott fel bizonyítékokat, tanúkat, hasára ütött, és közölte, hogy az az összeg már biztosan nincs meg. Hoztam igazolást édesanyámtól, és írtam az APEH-nek, hogy barátnőm, akivel egy évtizede együtt vagyok, szintén látta a pénzt, tanúként szolgálhat.

Mi lett a válasz? Az igazolásokat nem fogadta el a hivatal, de közölte, hogy ha én már ilyen régen együtt vagyok a barátnőmmel, bizonyára nem is otthon lakom édesanyámmal, tehát sokkal többe kerül a megélhetésem, mint amennyibe valójában, tehát valószínűleg a jövedelmem is nagyobb. Azt hittem megőrülök: nem jöttek ki hozzám megnézni, hol lakom, nem kérdezték meg édesanyámat, barátnőmet, barátaimat, a postást, csak közölték, amit. Gondolom ha felfogadtam volna egy speciális adószakértőt, aki segített volna engem, sokkal könnyebben intéződtek volna az ügyeim, de mint mondtam, kispénzű ember vagyok, nem tudok megfizetni ilyet.

A legrosszabb az egészben, hogy nemcsak érthetetlen gyanúsítások ellen kell védekeznem: teljesen magamra vagyok hagyva, mert az APEH ügyintézés tekintetében egyáltalán nem segítőkész. Nem mondja el, hogy az agyament kérdéseire miként várja a bizonyítást. Csináljam ahogy tudom, aztán ha nem jó, akkor majd nem fogadják el.

Ennek megfelelően a vizsgálat második szakaszában is elmarasztaltak, mondván, nem cáfoltam kellőképpen az Ő állításaikat (Hangsúlyozom, ha én állítok valakiről valamit, az nem nekem kell bizonyítanom?). Én próbáltam nem feladni, mivel úgy éreztem semmilyen jogalapja nincs az APEH-nek, hogy több mint 1,3 millió forintot követeljen rajtam.

Következett a bíróság. Természetesen itt már volt jogi képviselőm, aki a per megfontolására intett engem. Azt mondta felesleges perre menni, mert nem nyerhetünk. Az a három bíró a városban, aki ezeket az ügyeket tárgyalja, teljes mértékben részrehajló az APEH javára. Azt mondta, eddig kábé 20 ügynél 1ből sikerült jól kijönniük. Azért én azt mondtam menjünk mégis bíróságra, mert nekem igazam van, és ezt más is fogja látni. A fellebbezésben megkérdőjeleztük az APEH kifogásait, hogy mégis milyen alapon nem fogadták el az apai nagyszülőktől kapott pénzről szóló igazolást, valamit hogyan állíthatják azt, hogy nem otthon, az édesanyámmal lakom, amikor ezt minden létező módon bizonyítani tudom.

Az ügyben kértük a bíróságot, hogy hallgassák meg tanúként az érintetteket (édesanyámat és az apai nagyszülőket). A bíróság rendre be is idézte és meg is hallgatta őket, majd a tárgyalás végén, mintha mit sem mondtak volna, közölte velem a bírónő, hogy az APEH követelése helyes, és fizessem be a tartozást. Most már, hogy a bírósági tárgyalás lement, és állítolag nincs tovább, küldött az APEH egy levet, hogy november 24-én 8 órától 18 óráig tartózkodjak a bejelentett lakcímemen, mert jönnének lefoglalni a személyes dolgaimat az adósságom fejébe.

És a slusszpoén: na hova jönnek lefoglalni? Arra a címre, amit az eljárás során nem fogadtak el tőlem, édesanyámmal közös lakásomba, ahol én az APEH szerint ugye nem is lakom, így aztán nem is lehet ott semmi, ami az enyém.