Tékozló Homár

Levágott medvefej a karácsonyfa alatt

2008.12.11. 10:05 | nak | komment

A héten megejtettük az immár szokásosnak mondható, Nagy Karácsony Előtti Dekormustrát, azaz felmértük, hogy milyen apró-cseprő kis biszbaszokkal lehet manapság meghittebbé, ünnepibbé tenni közvetlen munkahelyi környezetünket, vagy durvább esetben otthonunkat. A Nagy Gazdasági Világválság (vagy Nagy Világgazdasági Válság?) dübörgése idején természetesen elsődleges szempont a gazdaságosság volt, így három bolttípusba tértünk be: a kínai üzletbe, a százforintos boltba, a mindenes drogériába - a kiválasztott termék pedig egyetlen esetben sem került ezer forintnál többe. Sőt ötszáznál többet is csak öt árucikkért fizettünk. Lássuk hát a kedvenceinket! Vigyázat, dühödt expresszionizmus, lebegő szürreál, szakrális pszichedelia - nem csak Kínából!

Az alább látható, ezüstszínre fújt, fröccsöntött, 9 centiméter magas, enyhén lapított zenészangyal ideális dísze lehet bármelyik műanyag fenyőnek. Az ágyéka körül kígyózó dologról inkább nem akarjuk tudni, hogy mi lehet, gyermeki énünk azt súgja, hogy nem más, mint a hegedűből kicsalt Ó Tannenbaum hangjai (Ciccolina videóin edzett énünk mást súg, de durván befogjuk most a száját). A nem tudni hol gyártott angyalka 40 forintba került, három darab száz lett volna, de megelégedtünk ezzel az eggyel. Kapható még furulyás és lantos, illetve ízléses mártottarany kivitelben is.

Ez a körülbelül 8 centiméter magas mécses lehet a munkahelyen a kandallómeleg agyrém záloga. A porhóval hintett karácsonyfa díszei közt egy ormótlan medvefej ragadja meg a figyelmet. Santa Corleone biztos kért egy szívességet Jézuskától, aki egy ízes vaffunculoval válaszolt, mire karácsony reggelén valamit talált a fa alatt.

A fagyos rémületet még a langyosan csordogáló viaszpatakok sem tudják elmosni a pedagógiai célzattal feláldozott erdei emlős arcáról. A horrormécses 199 Ft-ba került, eredete ismeretlen.

Tetszőleges sík felületre helyezve bármely depresszióra, önsajnálatra hajlamos embertársunkat a biztos öngyilkosságba kergethetjük az alábbi egyedi tervezésű hóemberrel. A karácsonyi, téli ünnepkör emblematikus figuráját ezúttal nem ereje teljében, hetyke répaorral, erőtől duzzadó gömbölyded formákkal jelenítette meg a kétkezi kínai művész. Alig hét centi magas hóemberünk a haldoklás utolsó fázisába dermedve, a tócsává válás előtti pillanatban mosolyog ránk, de mosolya nem őszinte. 149 Ft-ba volt.

Gyorsan legyezgessük is odébb az elmúlás krizantémszagú felhőit, eljött végre a móka és kacagás, az önfeledt mulatás ideje - diszkóritmusban. Szezonális gyűjteményünk legszebb - és a felhasznált magas színvonalú technológia miatt egyben legdrágább - darabjai következnek, az extatikus pszichedelia garantált.

Három ceruzalemmel működik ez a 15 centiméter magas, alaphelyzetben sötétben halványzölden fluoreszkáló (vagy éppen foszforeszkáló, a jó ég tudja), jádeimitáló műanyag Mária-szobor. A talapzatba épített, szolid színváltásokra és vad lüktetésre programozott ledeknek köszönhetően kellően mély szakrális raveületbe lehet kerülni.

Érdekes, másutt még nem látott, új- és ószövetségi crossover, fantáziamozgató motívum, hogy a megváltó színváltó anyja az édenkerti kígyón tapod, megakadályozva mintegy, hogy a szájában tartott tudás almáját az első emberasszonynak odaadja. Bűnbeesés kizárva, de így bukik az egész kurvahosszú sztori. De mindegy is, a kereskedelmi tévéken vadabb történetek is szoktak menni a háromnapos ünnep alatt. A "Led Virgin Mary" (ez áll a dobozán) viszonylag húzós 750 Ft-ba került, de mindenképp megérte a kínai remekmű.

Nem részleteznénk agyon, és a drága olvasók idejét sem rabolnánk, a fentihez teljesen hasonló elven működik a 650 Ft-ba kerülő - szintén kínai - plasztikkrisztus is (doboza szerint "Three-color Electron Crystal Decoration"). Az ízléses tempóban villogó megfeszített a trükkösen formázott, a fényt többfelé is szóró keresztnek hála igen látványosan képes bevilágítani bármilyen teret.

Minőségi anyagból - üvegből - készült az alábbi karácsonyfa, szintén a színváltós, világítós faj tagja. Kínából érkezett hozzánk, 690 Ft-ba fájt, de megfontoltan lüktető színes kristályok látványa maradandó élmény.

Szűz Ledmária és TECD-Jézus társaságában valóságos pszichedelikus diszkó kerekedhet segítségével szenteste.

Térjünk vissza egy kicsit a karácsonyi tematikába illeszkedő állatokhoz. Újdonságnak tűnik, hogy a rénszarvasok után újabb sarkköri állatot sikerült beemelni a dekorációs körbe, biztos a porcuki Knutnak köszönhető, hogy a véresen komoly ragadozó jegesmedve is bekerült a pixisbe. Az alább látható bizarr példány szív alakú orrával, mikulássapkájával és megkapóan hosszú, esetlen végtagjaival és 129 Forintos árával azonnal a szívünkbe zárta magát. A kulcsot sajnos nem találjuk. Feltehetőleg magyar gyártmány.

"Aaaa, merry christmas, woof, woof" - mondja ez alábbi pirinyó kutyuli, ha megnyomjuk az oldalát. Mindeközben egy érdekes koncepciónak megfelelően pirosan világít az az édes kis pofija mindkét oldalt. Hogy arcüreggyulladás, vagy kínzó fogfájás áll-e a jelenség hátterében nem tudjuk. Kínai gyártmány, az alig 9 centis jószág 499 Ft-ba került.

Üdító kivétel a kínai áruk dömpingjében az alábbi osztrák csecsebecse. A mézeskalácsot imitáló cserépmikulás 100 Ft-ba került, amit indokoltnak is látunk a bumfordi megformálás miatt. A nem túl kifinomult kidolgozásnak hála leginkább a South Park-hős Kula bácsi jut róla eszünkbe. Mikula bácsi, az ünnep jelképe: minden évben eljön azokhoz a gyerekekhez, akik rostos ételeket esznek.

A télapó széles körben elterjedt díszítőelem, és ez így is van jól. Kedvenc háztartási gépünket, a fridzsidert is ünnepi hangulatúvá tehetjük, egy jól megválasztott hűtőmágnessel. Ez a 250 Ft-os apróság annyiból különleges, hogy szemmel láthatóan sportkedvelőknek készült: baljában egy játékmackót tarva lazán zsákol a langaléta mikulás.

Utolsó előttiként következzen abszolút kedvencünk, a 699 Ft-os árával a nehézsúlyúnak közé tartozó szobadísz, az úgynevezett "Karácsonyi zenélő dekoráció". A kínai szépség 14 centiméter magas és van rajta MINDEN. Felhúzva a "wish you a merry christmas" című dalt csilingeli, miközben enyhén balra pozicionált tengelye körül forog.

Órákig el lehet böngészni a csillió apró részletet: hóember, télapó, rénszarvasok, kisgyerek, téli táj, mindez egy remekbeszabott különleges, apró flitteres műanyagtömbbe ömlesztve. Komplex élmény, az hétszentség.

Végül, de nem utolsósorban, következzék egy kakukktojás, mármint abból a szempontból, hogy nem kifejezetten karácsonyi dekoráció, de mivel a kínai boltok polcait bújva találtunk rá e remek és szép ajándéknakvalóra, úgy döntöttünk, hogy bevesszük az ünnepi válogatásba. 550 forintot adtunk a hippitankért, amivel szemlátomást a Tiananmen téri mészárlásért kér burkoltan bocsánatot Kína. A javarészt fából (vagy legalábbis annak tűnő anyagból) készült játék madzaggal felhúzható, az ágyútorony haladás közben forog, a virágmintás páncélos üzenete pedig akár az is lehetne, hogy "make love and war". Mi ezzel a kis szimbóleummal kívánunk mindenkinek békés, áldott, karácsonyi ünnepeket.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

É2I 2008.12.11. 10:06:07

Elsőre érdekes!

Shagrath 2008.12.11. 10:09:53

másodjára is, főleg, h. végig sem olvastam és a lovainkat is lopogatják a románok, főleg este! FONTOS!!!

Impega 2008.12.11. 10:10:24

Most erre mit irjak?

Kimmi 2008.12.11. 10:17:37

Ez annyira unalmas! Lassan már elkélne egy poszt a Homárról a Homáron, a "fogyasztók megtévesztéséért."

jusztlacika 2008.12.11. 10:18:04

bassza meg, pont kiugrottam pisálni,


de akkor első!

É2I 2008.12.11. 10:22:39

Ahhoz képest, hogy pont az előző poszt végére írtam, hogy befagyott a homár, sikerült elcsípni az igen előkelő helyet :)
Melegséggel tölti el a szívem, boldog vagyok. Teljesen elkapott a karácsony szelleme.....

(Írjak még ilyen giccses kínai műanyagokat? Bár a tank tetszik. Táncsak nem a vértől piros?
A jeges macit meg a cocacóla hozta be a mi-kulás kérdéskör mellé. )

Ofélia . 2008.12.11. 10:26:00

Már írtam ide a lószar kontra veréb cimü fejezetben hát ez igazolja.

SAJNOS ezekre a szirszarokra van kereslet és persze gyártják is orrba szájba.

Inkább guszta zumolt (o)(o)-kat néznék.

É2I 2008.12.11. 10:26:52

/off
@jusztlacika 2008.12.11. 10:18:04

12 percig pisikélsz? Ez igen :P
/on

A vaffankúlóért jár a piros pöttyös labda. Nem, kalács azért mégsenem, azért jobban meg kell harcolni.
FONTOS!!!!

Ofélia . 2008.12.11. 10:29:04

jusztlacika: Ha nem jöttek volna közbe magvasabb teendőid is (sz@rás) nem maradtál volna le:))

jusztlacika 2008.12.11. 10:29:18

@Irén

na jó, kakiltam is.
:)

jusztlacika 2008.12.11. 10:31:27

Egyszer akkorát kakíltam, hogy úgy kellett leszállni róla, mint egy férfi 28-as kerékpárról

Egyszer olyat szartam, hogy kislapáttal kellett feldarabolni, hogy lemenjen.

Egyszer olyat nyomtam, hogy olyan szép volt, hogy nem volt szívem lehúzni.

Ofélia . 2008.12.11. 10:31:32

+ + irén: Te képes voltál kiszámolni, vagy stopperrel mérted??.

Ofélia . 2008.12.11. 10:34:06

Most hogy rendesen elmerengtünk lacika ürítési szokásain beszéljünk a hüvelygombárol:))

É2I 2008.12.11. 10:38:48

@ofélia 2008.12.11. 10:31:32

Egyelőre ez a matematikai művelet nem okoz gondot még. Mondom még.

Vagy beszéljünk a pocaklakókról a kéknyúl elszívása után.

É2I 2008.12.11. 10:42:56

De az nagyon tetszik ahogy a levágott medvefej milyen aggodalommal figyeli, hogy belefolyik-e a szemébe a viasz. Fejlevágás után még pótbüntetésként.
Vajon a "büdös paraszt" rá lesz-e sütve a homlokára?

Secnir 2008.12.11. 10:51:43

khm.
őszintén gratulálok annak a kínai kézművesnek, aki az utolsó előtti fröccsöntött kompozíció negatívját megcsinálta. elsőre.

repülő angyalka: jobban megnézve a seggéből indul a dallam. tehát elfingja a 'kiskarácsony, nagykarácsony' című örökbecsű remeket. innen érthető, hogy miért nagy a pocakja: felfúvodott, és a zenére tartogatja.

villódzó jézus: így sötétben úgy tűnik, mintha egy vibrátor volna. burkolt célzás a keresztyényeknek.

osztrák bebarnult mikulás: örülünk, hogy megszűnt a fasizmus utolsó csírája is odaát, habár lehet, hogy ez csak tisztelgés Obama előtt. ha már néger lehet miniszterelnök, akkor legyen a télapó is az. a néger jézust Madonna ellőtte húsz éve. várjuk a néger Szűz Máriát és a néger Julius Caesart.

Zsoote 2008.12.11. 10:52:37

Szánalmas! Világválság ide, világválság oda, mégis tele van az összes pláza, jelen esetben nem csak cicákkal, hanem ajándékok után loholó, vásárlásra kiéhezett, vad előemberhordával, (minden tiszteletem a kivételnek) akik szó nélkül átgázolnak, még egy 120 kilós emberen is, és végre karácsonykor nem csak a BKV Járművein van büdös. Ami viszont sokkal nagyobb probléma, hogy immár több mint egy évtizede jelen vannak a kis vietnámiak, kínaiak, és még szükség is van rájuk, és többnyire ízléstelen csecsebecséikre, amit talán nem túl nagy örömmel, inkább csak kényszerből de kishazánkban mégis elég gyakran vásárolnak, és ajándékoznak átlagpolgáraink, akik ilyenkor is inkább számlájuk befizetésére költik pénzüket, hogy legyen hol ünnepelniük jövő karácsonykor is. Mindenki azt mondja, nem az a fontos, hogy mit veszel, csak az, hogy gondolsz a másikra, ami szerintem igaz is, de a mai világban olcsón csak ezt kapod, de ha esetleg értelmes, használható ajándékot szeretnél vásárolni szeretteidnek, akkor az már súlyos ezrekbe, de az is lehet, hogy tízezrekbe kerül amit még így is örömmel adunk ki, max szívjuk a fogunkat ismét 1 évig, hogy karácsonyra spóroljunk. Valljuk be! Ezek a made in giccs termékek nem a kedvenceink, mégis veszik őket. Ez az ami országunkra nézve szégyen!
Bocsánat, ha esetleg kicsit összefüggéstelen, keszekusza, és ha esetleg kihagytam pár dolgot, de korán feküdtem, és korán is keltem.

Mindezek a borzalmak ellenére (pl. irományom) Kívánok mindenkinek TÉNYLEG MEGHITT, ÉS BOLDOG KARÁCSONYT.

Impega 2008.12.11. 10:58:30

Neked is Zsoote! Remelem azert tuleled!

Kimmi 2008.12.11. 11:12:05

Az én nagymamám tolókocsis, megjárta Csernobilt is! Karácsonykor a fenyőfa elé toljuk, és ott fluoreszkálhat, és áramot sem fogyaszt.

É2I 2008.12.11. 11:15:43

Az külön jó ilyenkor, hogy minden mazsola, idióta kiszabadul az utakra kersztbe kasul közlekedve. Még a karácsony fán is parkolnak.

É2I 2008.12.11. 11:17:23

@A Sün 2008.12.11. 11:12:05

A tegnapi versenyen indult?

schokobanane (törölt) 2008.12.11. 11:17:42

Édes jó istenem.
Az ízléses tempóban villogó megfeszítettnél eldobtam az agyam, utána egy darabig nem is tudtam követni a sort (de talán jobb is így). Az utolsónál feleszméltem, az én gondolatmenetem szerint valahogy nem passzol a többi közé.

Kimmi 2008.12.11. 11:24:38

ÉnmegénmegazIrén 2008.12.11. 11:17:23
Nem, mert BabLevi diszkvalifikálta a (U)(U)-ja miatt.

Átlagarcú 2008.12.11. 11:28:43

Vettem egy izzósort, ami csak a boltban hajlandó világítani. Már kétszer visszavittem, ott működik. Itthon meg forgatom, mint busman a pufajkát, de semmi. ( műszaki vagyok )

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.12.11. 11:31:42

ezt a NAK gyereket ki engedte ide a homárra? és ez a poszt mit keres itt? ennek miköze a homárhoz???

Átlagarcú 2008.12.11. 11:33:26

Sztornó. Meglett a kontaktushiba.

papamaci1 2008.12.11. 11:33:31

2 dolog jiányzik még: egy praktikus kis Gumikrisztus+egy standardjógi.....

bekbórd! 2008.12.11. 11:34:19

Kérjük, hogy a Homár-shopba lehessen kapni kicsi havas tetejű Faint vendégházas mécsestartót. De tűzállót ám!

Átlagarcú 2008.12.11. 11:38:12

A lángoló pendölű Mária nekem nagyon bejön. Ötös!

mind1ki 2008.12.11. 11:41:14

Hiányolom a karácsonyi kínálatból a kötött robotkákat. :(

Ofélia . 2008.12.11. 11:48:11

sörecet: Minden tisztességes műszaki rémálma a karácsonyi izzósor.

Meg a jóízü karácsonyi veszekedés alappillére ( te istentelen cincsöpögtető műtechnikus ERRE se vagy képes?.) :)))

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.12.11. 11:51:06

Világító Szűz Mária KELL!

Hol lehet kapni ???

Ofélia . 2008.12.11. 11:52:59

Keresd irakban te istenátka.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.12.11. 11:54:49

mit keres ezt itt a homáron? ki ez a NAK? nem vagytok még elegen az értelmetlen posztokhoz?

Átlagarcú 2008.12.11. 11:56:36

...vagy némelyik nő mind egyforma, vagy Te már voltál az én feleségem:)
Mindenesetre a szöveg ismerős.

É2I 2008.12.11. 12:30:24

@ofélia 2008.12.11. 11:48:11
"sörecet: Minden tisztességes műszaki rémálma a karácsonyi izzósor.

Meg a jóízü karácsonyi veszekedés alappillére ( te istentelen cincsöpögtető műtechnikus ERRE se vagy képes?.) :)))"

Amikor ilyen problémákat kellene megoldam, előtte rákérdezek, mennyiért vette.
-Há' olcsópénzér.
-Na akkor vegyél újjat, ha annyiért lehet kapni, mert annyiért én rá se nézek.

Meg szokta oldani a kontakthibát :D

É2I 2008.12.11. 12:32:16

Ja már a sajátomat is így javítom, ala környezettudatos gondolkodás ;)

Átlagarcú 2008.12.11. 12:40:16

...háhejszen én pont ezt csinálom. Minden évben újat veszek, mert drágább az időm annál, hogy akárcsak kibogozzam a régit. ...de most az új is szar vót.

Átlagarcú 2008.12.11. 12:42:27

...de már megcinkeltem. Csak bírja ki karácsonyig az állásban...

Ofélia . 2008.12.11. 12:51:05

sörecet: Nem fogja.D

leon, a proli 2008.12.11. 12:59:17

a rostos ételes sútka nagyon megalól

Átlagarcú 2008.12.11. 13:12:33

" rostos ételes sútka nagyon megalól"

Amióta a leltári íven a sámlit (egy heti keresgélés után) úgy találtam meg, hogy "ülőke székszerű", azóta az ilyenen nem tudok meglepődni.

HalivudEstevez · http://www.halivud.hu 2008.12.11. 13:19:51

A tank előtt az az aktatáskás hős akar lenni?

Kell nekem egy ilyen világítós cucc. Több is.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.12.11. 13:58:04

kiez a nak gyerek? mutatkozzon már be! vagy csak hülye posztokra jó?

a boglyas 2008.12.11. 14:43:51

Szerintem az a télapó (a kosaras) inkább pokemon labdát tart a kezében... :D

Chatte de Phacappe 2008.12.11. 14:53:20

Hát ez... sokkoló.

Viszont: Szűz Mária ábrázolása hagyományos, elég sok ilyen szobor létezik.
Persze általában nem villódznak neonszínekben.
Egyelőre.
Eddig.

(Szűz Máriát azért szokták lába alatt kígyóval ábrázolni, merthogy éppen legyőzte azt, vagyis a kísértést. Azaz amit Éva elrontott az Édenkertben, azt Mária helyrehozta Jézus világra jöttével.)

a paraszt a fatelepről (törölt) 2008.12.11. 15:59:23

kiez a nak gyerek? mutatkozzon már be! vagy csak hülye posztokra jó?

Átlagarcú 2008.12.11. 16:20:47

Nak nagyon termékeny poster.
7 blogban összesen 699 post fűződik a nevéhez. A commentek száma több ezerre tehető.

schokobanane (törölt) 2008.12.11. 16:21:52

HalivudEstevez · www.halivud.hu 2008.12.11. 13:19:51

"A tank előtt az az aktatáskás hős akar lenni?"

Az nem aktatáska, te. Amennyire a hős orrméretéből megítélhető, egy felöltöztetett orangután tér haza a karácsonyi bevásárlásból (innen az ápropó), cekkerrel a kezében. A tank éppen megállítja igazoltatásra. Ha a hős papírjai nincsenek rendben, a tank mindenekelőtt rálövöldöz egy rakás virágot, majd átgázol rajta a Honda-kerekeivel oda-vissza. Drámai vérmérsékletű vásárlóknak ajánlott mütyür.

Átlagarcú 2008.12.11. 16:37:26

shokobanane

A képen egy kihalófélben lévő faj egyede látható, a zöldszatyros kéklábú csimpánz (pan panarium virentis caeruelus bracchium).

schokobanane (törölt) 2008.12.11. 16:45:54

sörecet,
bocsánat a tiszteletlenségemért, ezt nem tudtam.
Na de akkor is hős! Mingyár át fognak rajta gázolni (ezért is lehet kihalófélben).

Átlagarcú 2008.12.11. 16:55:20

A jármű meg egy tenősmentő, amelyik éppen egy teknőst szállít a kórházba, mert megakadt a nyomorult torkán a bészólütő.

schokobanane (törölt) 2008.12.11. 16:58:48

sörecet:
hülye! :DD
nem tudom überelni, ez kifektetett.

princessophia 2008.12.11. 17:42:08

Hát, tényleg szépek:)
Van egy-két kollégám akinek az ízlésvilága errefelé mutat, de nem is beszélek velük!
Megyek,megnézem az égősort, lehet hogy az enyém sem lesz jó?!

Candy Single · http://candysingle.blog.hu 2008.12.12. 03:25:30

Jóóó, jóóóó! Ez mind szép és jó, amit idevéstetek... de mi a faxért van a Mária lábánál fetrengő kígyó fején egy HAJFÉSŰ????

Ofélia . 2008.12.12. 07:38:34

Túl borzasnak hitte magát a leszállás után milánóban. :))

nak · http://nakedeye.blog.hu 2008.12.12. 11:22:13

> Chatte de Phacappe 2008.12.11. 14:53:20

köszi, nem tudtam

vércica 2008.12.12. 21:59:15

Még mindig röhögök.
Ja amúgy az nem fésű, hanem Szűz Mária lába, ha nem látnád :-D

Koronás Udvari Chinpoko Mester 2008.12.15. 09:56:47

Hányadék giccsek :)

a karacsonyrol a nem tul pozitiv veleményem már leirtam, ehhez annyit fuznék hozzá, hogy amikor mar oktoberben elkezdik nyomni a karacsonyi reklámokat, és december elselyén már a sétálóutcán minden kirakatban jazzesített jingle bells-t énekelnek a robottélapók, sőt, ilyen robottélapót te is vehetsz magadnak 15e ftért, akkor gondolkodok rajta, hogy legalább januarig ki kellene utazni valami muszlim országba, vagy nem tudom, csak az a baj, hogy minden kultúra(vallás) ünnepli a nap ujjászületését (ki Jézusnak hivja, ki Hórusznak) szal ott se lenne jobb.

inkább nézem otthon a Bud Spencer filmeket a tévében napestig. (tényleg. mi a F@szért kell minden karacsony környékén az összes Bud Spencer filmet leadni?)

Útálom a karácsonyt :D

Koronás Udvari Chinpoko Mester 2008.12.15. 09:58:24

lyuly! az "Elselyén"-t azt csunyan benéztem :D ennyit a nyelv és irodalom papíromról :D

Sadist 2008.12.18. 19:20:00

Fluoreszkáló - Adott hullámhosszú fény hatására nagyobb hullámhosszú fényt bocsát ki. Lásd dizsiben UV fény hatására látható fényt kibocsátó festék, ugyanitt rövidebb és kevésbé romantikus kalandon átesett, figyelmetlen leányzó felsőjén világító testnedv, stb.
Foszforeszkáló - Fény hatására az elektronjai magasabb energiájú pályára jutnak, ha a fényhatás megszűnik az elektronok fény kibocsátás kíséretében visszaállnak nyugalmi pályára. Lásd órák sötétben világító számlap, Lego szellem figura, stb.
süti beállítások módosítása