Tékozló Homár

Az Intrum Justitia szerint a halottak is telefonálnak

2008.12.30. 12:12 | jackyll | 86 komment

Jövőre a Homár életére esküszöm, hogy megcsináljuk a kommandót egy csapat nyugdíjassal, akik minden áldott nap felváltva fogják hívogatni az Intrum Justitia munkatársait azzal, hogy a kimutatásunk szerint rengeteg tartozásuk van nálunk. Hogy bír a csoffadt ügyfélszolgálatuk ilyet válaszolni - miután megpróbálták az előfizető halála után keletkezett tartozását örökösein zaklatás útján behajtani -, hogy fizesse be, majd próbálja meg leperelni az 5000 forintot a tartozás valódi tulajdonosán? Rendőrségen nyomja már fel vki ezeket a parasztokat zaklatásért, csalásért, meg biztos van még valami:

A történethez egy kis háttér: Szüleim 2002-ban elváltak, édesapám az új élettársával elköltözött, majd röviddel rá sajnos elhunyt. Új lakásában új élettársával az Invitel-től igényelt egy telefon-előfizetést, megtörtént a bekötés, halála időpontjában a vonalat már használták, illetve feltételezhetően az élettársa a továbbiakban is telefonált. Pár hónapra rá jött egy felszólító az Inviteltől egy megközelítőleg 5ezer forintos tartozásról. Ekkor Édesanyám felhívta a szolgáltatót, beszámolt az esetről, az ügyfélszolgálaton nyugtázták, valóban a tartozás így felénk nem jogos, bekérték a halotti anyakönyvi kivonatot, és ezzel az ügy el volt intézve. Legalábbis azt hittük...

Azonban az Intrum Justitia kedvezményközpontnak csúfolt behajtó cég kezébe került az Inviteles tartozások érvényesítése, és kaptunk tőlük egy levelet melyben értesítettek arról hogy időközben a tartozás kamatokkal együtt 15ezer forintra emelkedett, amelyet én két testvéremmel örököltem. Édesanyám felhívta a céget, szokásos, papírok ismételt beküldése és a többi, azt hittük ennyivel el van intézve…

Azóta azonban édesanyám mobiljára felszólító hívogatások, és levelek tömkelege. A Legújabbakat már nekem és nagyobbik öcsémnek címezték, lévén betöltöttük 18. életévünket. Ebben értesültem arról hogy tartozom az Intrum Justitiának az összeg harmadával,  megközelítőleg ötezer forinttal, amit haladéktalanul fizessek be.

Magyarul: Örököltem egy tartozást apámtól, mely apám halála UTÁNI időpontban keletkezett, az erről szóló dokumentumokat pedig már eljuttattok a cégnek.

Gondoltam kezembe veszem az ügyet, felhívtam az intrum justitiát. Kedves hölgy kezelő, végighallgatja a panaszomat, utánanéz. Sajnálattal közli hogy a tartozás jogos, én vagyok apám örököse, és ha ÚGY VÉLEM hogy a számlát nem édesapám csinálta, úgy fizessem be, és a bíróságon próbáljam meg behajtani az összeget a feltételezett személytől, aki a tartozás tulajdonosa.

Úgy vélem? Miért van bárki aki úgy véli édesapám halála után, még lebonyolított néhány fontos hívást? Ezenfelül hozzáteszem ebben az időpontban én kiskorú voltam, édesanyámmal pedig a házasság felbontásra került, úgyhogy azonfelül hogy a tartozáshoz semmi közünk, ráadásul még bejelentési kötelezettségünk sincs az elhalálozásról, arról nem is beszélve hogy az előfizetés létrejöttéről nem lehetett tudomásunk, lévén édesapám nem élt velünk. És jön a hab a tortára… egy tartozás 5 év alatt elévül, kivéve ha az ügyfél elismeri a tartozást. Az ügyfélszolgálatos hölgy elég sajátosan értelmezte ezt, miszerint az már a tartozás elismerésének minősül, ha kommunikációba bocsátkozunk a céggel, ergo az is, hogy az apám haláláról szóló dokumentumokat eljuttatjuk neki. Ezzel ugyan épp azt bizonyítjuk hogy a tartozás felénk nem jogos, de szerintük ezzel a tartozást elismertük, vagyis nem évült el, fennáll, és folyamatosan kamatozik.

Innentől kezdve az ügyfélszolgálatos egy mondatomat sem hallgatta végig, mindenbe belekötött, és hajtogatta hogy pereljem be édesapám volt élettársát, de persze csak azután hogy kifizettem a tartozást. Ekkor ment fel bennem a pumpa, és mivel előzőleg beszéltem az ügyvédünkkel, aki egyértelműen elmondta nekem hogy ezt a tartozást nem lehet jogilag érvényesíteni, elmondtam a hölgynek hogy jól van, a továbbiakban nyugodtan küldözgessenek leveleket, nem lesznek felbontva, viszonthallásra, és a telefont leraktam.

Fél percre rá csörög… az ügyfélszolgálatos felháborodott hangnemben minősítette a neveltetésemet, hogy én hogy képzelem hogy rácsapom a telefont, és biztos szörnyű körülmények közt nevelkedtem fel hogy ilyen ember lett belőlem, egyébként meg a tartozás akkor is jogos.

Na most kérdem én: Hogy jön ahhoz egy ügyfélszolgálatos hogy személyeskedjen? Hogy jön ahhoz egy cég hogy egy tartozást, amiről pontosan tudja hogy jogtalan, idegesítéssel próbáljon meg behajtani, hátha a hülye ügyfél megunja és fizet? Hogy képzeli egy cég hogy mobiltelefonon zaklasson bárkit is, egy jogtalan tartozással? Hogy jön ahhoz egy cég hogy kitalált jogszabályokra hivatkozzon? És hogy a francba lehet ebben az országban, hogy egy halott ember 5ezer forintot telefonálgat egy vezetékes telefonról?

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jusztlacika 2008.12.30. 12:14:00

szerintem szarjanak sünt is!


kettőt

kisgalád 2008.12.30. 12:15:55

Kellett nekem olvasgatni a postot!

Picujka 2008.12.30. 12:17:00

majdnem te kis galád! :D

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2008.12.30. 12:19:10

Ja, en is elolvastam es meg be is kellett lepnem... A fenebe, azert az elso tizben meg benne vagyok. :-)

Temahoz kapcsolodoan:

Engem egy kb. 5 evvel ezelotti parkolasijeggyel zaklat az Intrum, folyamatosan hivogatnak, kuldozgetik a szanalmas SMSeiket a nagyon hivatalosnak tuno "Intrum" alairassal, de hogy finoman es oszinten fejezzem ki magam, szarok a szajuk szelere, pereljenek nyugodtan, ha akarnak, nekem meger annyit a dolog, hogy birosag elott bizonyitsam az igazamat...

kisgalád 2008.12.30. 12:21:49

Nincs itt gond, csak a postolóval ellentétben a behajtó cégek mélyen hisznek a halál utáni életben. :)

B o r a t 2008.12.30. 12:25:14

Zaklatásért nem lehet őket feljelenteni?

Manodesign · http://manodesign.blog.hu 2008.12.30. 12:25:51

A tarozást valszeg az élettárs csinálta. Irányítsd tá őket hozzá, az itriumot meg jelentsd fel zaklatásért!

jawbone 2008.12.30. 12:36:25

manodesign... neked azert a szovegertessel vannak komoly gondjaid vazze:P

Kimmi 2008.12.30. 12:38:10

Akkor most lehet örökölni a tartozást vagy nem?

kisgalád 2008.12.30. 12:40:21

Lusta vagyok előkeresni a ptk-t, de a szolgáltatási szerződések tudtommal megszűnnek a szerződő felek vmelyikének a halálával vagy jogutód nélküli megszűnésével. A legtöbb szolgáltató viszont beleírja az ÁSZF-be, hogy az örökösök nyilatkozhatnak a szolg. további igényléséről, ált. azonos feltételekkel. Az örökösök (egyenes ágon, ha végrendelet nem volt) a gyerekek. Ők nem nyilatkoztak, ezért max. a halál előtt keletkezett tartozásért lehetnek felelőssek, de csak ha az örökséget elfogadták. Az élettársnak kellett volna kérni a szolg. folytatását. Itvitel elbaxta, a behajtó pedig inkább az eredeti címen kéne, hogy próbálkozzon, hátha az élettásból kicsikar egy tartozáselismerést. A reklamáció, kapcsolatfelvétel nyilvánvalóan nem az. Ne fizessetek, ha akarják pereljenek, de minden épkézláb ügyvéd megmondhatja, hogy a követelés nem jogos, a beadványt a bíróság meg postafordultával visszautasítja. Ez meg egy hosszú komment, bocs a szájmenésért. :(

Taurusz 2008.12.30. 12:41:06

"Fél percre rá csörög…"
Én elnézést kértem, hogy elfelejtettem megemlíteni, hogy közösüljön a felmenőivel, és ismét letettem... Tuti a módszer...

kisgalád 2008.12.30. 12:45:18

@Kimmi: Tartozást lehet örökölni, de csak a jogos tartozást. Akkor öröklöd a tartozást, ha a rád eső örökrészt elfogadod és csak az örökrész mértékének megfelelően és csak annak az összegéig.

yooccoo 2008.12.30. 12:45:57

mivel az előfizető adatok változása miatt bejelentési kötelezettség van, ezért aki adott címre van bejelentve, ahhoz tartozik
ezt kell bizonyítanotok, hogy nem ti laktok ott és eddig sem ti laktatok ott

2008.12.30. 12:47:37

Legjobb talán írásban ellentmondani (nem tartozom), azután ha folytatják akkor zaklatásért feljelenteni.

Btk.176/A. § (1) Aki abból a célból, hogy mást megfélemlítsen, vagy más magánéletébe, illetőleg mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozzon, rendszeresen vagy tartósan mást háborgat, így különösen mással, annak akarata ellenére telekommunikációs eszköz útján vagy személyesen rendszeresen kapcsolatot teremteni törekszik, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

winyetta 2008.12.30. 12:19:10

"...Engem egy kb. 5 evvel ezelotti parkolasijeggyel zaklat...nekem meger annyit a dolog, hogy birosag elott bizonyitsam..."

Nem mindegy, hogy a kb. több vagy kevesebb. Ha kevesebb, akkor jó odafigyelni, mert ha fmh. jogerőre emelkedik akkor nem lesz bíróság csak behajtás. ha több, akkor meg biztos nem lesz, mert a keresetet elutasítják.

kisgalád 2008.12.30. 12:56:32

@zsir: Ez nem erre vonatkozik, hanem magánszemélyekre. A cél itt különben sem a megfélemlítés vagy a magánéletbe avatkozás. Ezek csak eszközök. A cél itt egy tartozás behajtása, a behajtó cégekre jellemző minősíthetetlen módon. Ha tudják, hogy a tartozás nem jogos (és tudniuk kell, ha van egy diplomáját nem az ecserin vett ügyvédjük) akkor írják le az ügyet és kész. De kíváncsi lennék hány ügyfél mennyit fizetett már be nekik jogtalanul. Nyilván megéri a telefonköltség, postaköltség, bérköltség stb. ha csinálják.

Énbagoly 2008.12.30. 12:59:55

Sokan inkább befizetnek egy ilyen összeget, azért hogy ne zaklassák őket.
Ezért csinálja az összes sz..rágó.
Magasról tenni rá.

RaveAcE 2008.12.30. 13:01:26

Hülyekuva telefonos picsa.
A következő hívásnál véletlenül nyomd be az üzeneztrögzítőt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.12.30. 13:23:05

most eljott az ido mar a posztolot fikazni?
szoval azt a telefont edesapad meg az elettarsa hasznalta
a dijhatralek megvan
nem lehetne felhivni a holgyet, hogy ugyan fizesse mar ki
ettol az ugyfelszlgalatos valoban egy hulye picsa
az intrum cserepedeny stb.

Átlagarcú 2008.12.30. 13:30:48

Soha, de soha nem szabad válaszolni ilyen felszólító levelekre. Senkinek ne legyenek illúziói, ezek a behajtócégek magasról tesznek törvényre, meg jogra. Jogi érveléssel nem is lehet náluk semmire sem menni. Egy megoldás van: nem venni tudomást róluk. Én is kapok hivatalosnak látszó, jogi kifejezéseket használó fenyegető leveleket többnyire a Centrum által előállított, majd értékesített tartozásokról. Kuka!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.12.30. 13:31:13

felhinam a homar figyelmet, hogy kijott az allergiam es mar 30-a van a hatralevo 3 napra tegyetek ki valami jo EDE-set mert itthon fogok szenvedni szilveszterkor

PeterBogyo · http://ujbuda.kutyaiskola.eu 2008.12.30. 13:32:02

Feljelentést kell tenni a rendőrségen zaklatás címen. Ennyi, ha pedig felhívnak akkor elküldeni őket a picsába (szó szerint) és letenni a telefont. 5 évvel ezelötti cuccokat be sem lehetne hajtani.
AZ IJ úgy kellene megszopatni ahogy van. Ha Homár ilyen jellegű akcióra készült akkor én szívesen hivogatom őket akár saját pénzemen is csak h keresztbe tehessek nekik:)

Ólmosbot 2008.12.30. 13:38:46

@kisgalád:
"Lusta vagyok előkeresni a ptk-t, de a szolgáltatási szerződések tudtommal megszűnnek a szerződő felek vmelyikének a halálával"

Én azért előkerestem, kommentárostul:

"323. § (1) A kötelezett halálával a szerződés nem szűnik meg, kivéve, ha csak személyesen teljesíthető szolgáltatásra irányult.

Az örökhagyó által kötött mindazoknak a szerződéseknek, amelyeket jogszabály értelmében a felek valamelyikének halála nem szüntet meg, az örökös kötelezettjévé, illetőleg jogosultjává válik, mégpedig úgy, hogy ehhez semmiféle külön jognyilatkozatra nincs szüksége [lásd Ptk. 673. § (1) bekezdés]. Az örökös köteles az örökhagyó által megkötött szerződéseket tartalmuk szerint teljesíteni, illetve a szerződésszerűen felajánlott teljesítést elfogadni, és a teljesítés érdekében a másik féllel együttműködni. Az elállás joga is csak akkor és csak annyiban illeti meg, amennyiben az örökhagyó is érvényesíthette volna ezt a jogát."

Vagyis nagyon úgy tűnik, hogy az intrumos telefonkapkodó magatartása legfeljebb morálisan kifogásolható, jogilag nem. Ha a tartozás a posztíró édesapja halála előtt keletkezett, akkor mint a tartozást öröklő köteles helytállni érte (örökrésze arányában és erejéig), ha a halála után, akkor pedig mint a szerződésbe belépő jogutód.

Más kérdés, mennyire rongy egy rendelkezés ez a Ptk.-ban. Így az örökösök olyan szerződések (társ)kötlezettjeivé válhatnak, amelyekről nem is tudnak, így akár évekig halmozhatja látens adóstársuk a tartozásokat, aminek a kifizetéséért legtöbb esetben vele egyetemlegesen felelnek. A Ptk. törekvése a piaci forgalom biztonságára és a hitelezővédelemre itt alaposan odavág az ember igazságérzetének.

Kimmi 2008.12.30. 13:52:12

Törjön az Intrum Justicia térdkalácsa szilánkosra, és reccsenjen el a könyöke visszafelé, ezt kívánom nekik az Újévre!

Ólmosbot 2008.12.30. 13:54:18

@kisgalád: Ó, semmiség :) Sajnos épp munkával töltöm a napot, úgyhogy pont kéznél volt.

mzs 2008.12.30. 14:05:50

Ólmosbot a TV Ügyvédje, nála a pont!
Egyébként az számít valamit, hogy elváltak a posztíró szülei, és -gondolom- a gyerekeket az anyjuknak ítélték?
Mert ha igen, akkor az én apám, ha meghal, fizethetem az új Suzukijának a részleteit tovább?!

bZoli05 2008.12.30. 14:07:07

Elektronikus hírközlési szolgáltatás esetén követelések (telefon, internet kábeltv, 1 év alatt évülnek el és nem 5 év alatt.

mqqq 2008.12.30. 14:12:50

Így van, nem csak vagyon, hanem adósság is örökölhető. @mzs is örökölheti a törlesztőrészleteket, mint ahogy a telefonszámla tartozás is jogos követelés. A behajtócégek morálja ettől még persze megkérdőjelezhető, de a szolgáltatást, amit az azóta elhunyt (vagy házastársa, tök mindegy) igénybe vett, valakinek ki kell egyenlítenie. Ez pedig az egyeneságú leszármazott.

Dorie 2008.12.30. 14:15:33

kedves levélíró, miért nem zaklatjátok a kedves volt élettársat,h ugyanmá ha telefonálgat akkor fizessen mint a katonatiszt.

A Tyne folyó déli partja 2008.12.30. 14:35:37

Errol az esetrol eszembe jut az a level, amit most novemberben kuldtek a tesomnak. a 2002ben hasznalt internetszolgaltatot felszamoltak, es az ezt vegzo ceg kuldott neki egy levelet (kulfoldon lakunk, de anyukank atvette), hogy valami 80ezres tartozasa van, fizesse be 14 napon belul. 2002bol!!! eddig meg is hol volt??? 6 evig nem tudunk rola semmit, aztan egyszer csak tartozas lesz, vagy mi? nem fizette be, azt mondta, jo, pereljek be...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.12.30. 14:43:23

az en idomben az ugy ment hogy ha tartoztal
kuldtek egy felszolitast
ha nem fizettel egy fizetesi meghagyast
/nem bahajto ceg, hanem a ceg/
ha volt ellenvetesed akkor megtetted
es akkor birosag a vallalat jogaszaval szemben
ha nem tettel ellenvetest akkor ment birosagi vegrehajto
fizetesletiltas, sulyos esetben lefoglalas
oszt ennyi
most meg cegek ebbol elnek, pedig dolgozhatnanak is

mqqq 2008.12.30. 14:47:43

@hagyma: A Ptk szerint egy tartozás 5 éven belül érvényesíthető bíróságon, kivéve ha ez idő alatt írásban fel lett szólítva az adós tartozása kiegyenlítésére. Ilyenkor újraindul a számláló.

mqqq 2008.12.30. 15:20:23

Ez 1959 óta így van.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2008.12.30. 15:59:28

@hagyma: gondolom ez csak tértis levéllel bizonyítható, postaládába bedobott szarral meg nem, ugye? :)

bZoli05 2008.12.30. 16:50:49

@mqqq: Ez a tartozás 1 év alatt évül el (2003. évi C. tv. (EHT) 143. §. (2) bek), persze bármi megszakíthatja az elévülést.
Azt pedig, hogy az előfizető halálával megszünik-e a szerződés, a ÁSZF-ben szolgáltató kikötheti, választása szerint. lásd EHT. 134. §. (11) bek.
Ha ezt nem tette meg, akkor a Ptk. rendelkezései az irányadók.

net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0300100.TV

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2008.12.30. 17:12:33

zsir 2008.12.30. 12:47:37

"Nem mindegy, hogy a kb. több vagy kevesebb. Ha kevesebb, akkor jó odafigyelni, mert ha fmh. jogerőre emelkedik akkor nem lesz bíróság csak behajtás. ha több, akkor meg biztos nem lesz, mert a keresetet elutasítják."

Hazaértem időközben, megnéztem a leveleiket, a pontos dátum 2003. március 26., szóval viszonylagosan biztonságban érzem magam. ;)
Van bennem annyi "kekecség", hogy vállalom a bírósági eljárást, de kétlem, hogy sor kerülne rá... A behajtással is próbálkozhat az Intrum nyugodtan, nem fognak semmi olyat sem találni, ami az én nevemen lenne, mégcsak havi jövedelmet sem (és nem azért, mert feketén dolgozok vagy adócsalok ;) ).

Tombolda · http://tombolda.fw.hu 2008.12.30. 17:38:11

Félek most már én is tartozok, mert elolvastam ezt az írást.
Amúgy tolvaj intrum maffia sünbaszó justutia.
www.intrum.hu/karrier - sünszarók jelentkezését várják!
De ami igazán figyelemreméltó: "Fair Pay Magazin. Az Intrum Justitia saját kiadványa." jujjjujjjjujjj...

2008.12.30. 17:40:03

Zsírral értek egyet, az ellentmondást (tértis levélben) annyival árnyalva, hogy én beleírnám azt is, hogy nem járulok hozzá az adataim kezeléséhez, ezért értesítést kérek arról, hogy töröltek a nyilvántartásukból. Ha meg továbbra is jönnek a hívások, megy a feljelentés, én úgy tudom, hogy ha ismeretlen tettes ellen teszed (az Intrumosok meghallgatását tanúként kéred az ügyben, ez még sokkal szarabb lesz nekik, mintha a cég képviselője ellen tennéd a feljkelentést), akkor nem lehet bajod belőle. (Az, hogy nem zaklatás ezzel a céljuk, szvsz azért nem jó érv, mert ha engem rendszeresen hívogat vki, honnan tudjam, hogy az most tényleg egy megbízott követelésbehajtó, nem pedig csak spontán egy hülye p. szórakozik?)

Egy macerásabb megoldásra ötlet: ha előfizetéses mobilszámod van, akkor minden ismerősödnek (pl. iwiwen, mailben) körüzenet, hogy ne hívják a régi számodat mostantól, aztán bemész a szolgáltatódhoz, és a korábbi számodra kötsz velük egy emelt díjas szerződést. Aztán majd csak néz ki a dús keblű intrumos Micike a szemüvegéből, amikor a legközelebbi hívásnál közlöd, hogy a percdíj mostantól 600 Ft+áfa, az sms-ek darabja pedig 240+áfába fog fájni nekik… 

2008.12.30. 17:44:20

"Az ügyfélszolgálatos hölgy elég sajátosan értelmezte ezt, miszerint az már a tartozás elismerésének minősül, ha kommunikációba bocsátkozunk a céggel"

Ez mondjuk nem igaz, de implicite benne van a probléma kezelésének legjobb módja: az ilyen leveleket úgy b.ni ki a spamoknak fenntartott papondekli dobozba, mint a pengős malacot... :)

Ofélia . 2008.12.30. 17:53:00

Én még az átkosban örököltem apám halála után telefontartozást.

A hagyatékin a rossebnek sem jutott eszébe.

A lényeg, hogy mikor egy hét után hazaértünk a lakás feltörve és hivatalosan lepecsételve.

A kulcs a végrehajtó irodán.

A kolleganőm javított junosztyja lefoglalva( nagyképűen mondom akkor már volt videóm ami kevésnek az országban)

Az egész volt vagy 600 ft mondjuk most 5000.

A gang kint áll és röhög( ez akkor még nem volt természetes és szégyennek számított).

A kolleganőnek munkahelyen elmondani, hogy miért nincs junoszty.

Lakatos zárcsere mindenkinek uj kulcs és hihetetlen szégyen!!!.

Soval emberek vigyázzatok a kukákra és a jogaitokra!!!.

Secnir 2008.12.30. 18:15:50

Jövőre a Homár életére esküszöm, hogy megcsináljuk a kommandót egy csapat nyugdíjassal,

ez kicsit zavaros. Így másképp szól:

Jövőre (a Homár életére esküszöm) megcsináljuk a kommandót egy csapat nyugdíjassal,

vagy

Jövőre - a Homár életére esküszöm - megcsináljuk a kommandót egy csapat nyugdíjassal,

Ofélia . 2008.12.30. 18:50:21

A magasságos zeusz szent segglyukára esküszöm, hogy jövőre megeszek egy homárt!!.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2008.12.30. 18:58:54

@RosszQtya: hat ez az hogy nem tuti
mondjuk nem vagy otthon
bedobja a postas az ertesites
aztan a postarol visszamegy hogy "nem kereste"
es mongyuk nyaralsz 30 napig vagy korhazban vagy
es kezbesitettnek tekintik eloszor is ra 15 napra jogeros
onnan vegrehajtas, meg akkor is ha a szomszed szorakozott

Secnir 2008.12.30. 19:18:13

hát igen.
igen, igen, igen.

kellene egy jóképű weboldalt létrehozni, ahol az idióta (idejétmúlt, hibás, lukas stb.) törvénytervezeteket be lehetne írni, majd ötleteket várni a kijavítására, és olyan félévente benyújtani a T. ház elé, hogy szavazzák meg a módosításokat. többek között ez is ott lenne. ennyi erővel ugyanis pl az apehnek feladott (tértivevényes, ajánlott) leveleket is simán kellene feladni, tudniillik ennyi erővel én vélelmezem, hogy az apehhez megérkezett a levél, és elolvasták azt.

Bit Rot 2008.12.30. 19:48:42

Intrum ellen jó:
1. ha szerintük jogos a követelés, akkor pereljenek
2. rendőrségen zaklatás miatt feljelentést tenni!

Bit Rot 2008.12.30. 19:50:12

@hagyma:
"bedobja a postas az ertesites
aztan a postarol visszamegy hogy "nem kereste"
es mongyuk nyaralsz 30 napig vagy korhazban vagy
es kezbesitettnek tekintik eloszor is ra 15 napra jogeros
onnan vegrehajtas, meg akkor is ha a szomszed szorakozott "

A kézbesítési vélelem azért megdönthető, pl. betegséggel, külföldön tartózkodással, stb. Bár állítólag nem egyszerű...

Bit Rot 2008.12.30. 19:52:05

Amúgy ha az Intrum Justitia hív, a következőt kell mondani:

"Tájékoztatom, hogy a beszélgetést rögzítem"

mire az Intrum Justitia reflexből ezt fogja mondani:

"Nem járulok hozzá"

Innentől kezdve le lehet tenni bátran :-)

Kinder 2008.12.30. 21:16:02

Sziasztok!

Köszönöm szépen a sok ötletet, és kommentet :) Idő közben beszéltem édesanyámmal, és egy-két dolgot tévesen írtam.
A tartozás nem 2002-es, hanem 2001 decemberi. A szolgáltatóval 2002 tavaszán beszéltünk, aki jóváhagyta a panaszunkat, ezután tőlük nemhogy ajánlott, de semmilyen levelet nem kaptunk.
Az Intrum Justicia először 2008 áprilisában jelentkezett, bármiféle levéllel, ráadásul tudomásunk szerint ajánlott levélből egyet sem kaptunk, mind normál postai küldemény.
Magyarul két levél között 6 év tellt el néma kussban, legyen szó tehát bármilyen tartozásról, 100 % hogy elévült, mégha a ptk szerint amúgy jogos is lett volna (bár baromira fel vagyok háborodva hogy ez jogos lehet...)
Valószínű ezért is nem küldenek ajánlott levelet, és próbálkoznak perrel, mert az idegesítés az egyetlen módszerük amivel esélyük lehet a pénzre.
De mégegyszer köszönöm, azért a kommentekből kiderül hogy nem én vagyok a hülye :)

CID 2008.12.30. 21:31:38

Bazdmeg KInder, nem tudod mikor váltak el a szüleid ?

mqqq 2008.12.30. 22:48:34

Egyébként a tartozás nem évül el, az mindörökké fennáll, csak bírósági úton nem érvényesíthető a követés (általában 5, néha 1 év elteltével). Tehát ha valaki 50 év után elismeri, akkor befizetheti, ha akarja :) Az elévülés azért van, hogy tehermentesítse a bíróságokat ezektől az ennyi idő elteltével amúgy is nehezen bizonyítható ügyektől.

mqqq 2008.12.30. 22:49:45

követés=követelés

tiborc2008 2008.12.31. 03:00:50

Ezek a tetves ótvar patkány gennyláda maffiageci intrum-féle tetvek csak ilyen ócska balkáni hányadék tetü országban fickándozhatnak büntetlen.

Orizatriznyák 2008.12.31. 09:49:43

Ez gyönyörű volt. Te egy költő vagy, ember! Hüpp...

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2008.12.31. 10:21:41

De aranyos volt az ügyfélszolgálatos hölgy. Biztos említettem volna neki még pár dolgot, amiben a kurva, bazd meg, picsa, anyád, fasz, rohadjon, retkes, tripper, szemét szavak szerepelnek.

Hihetetlen, hogy ezek megtehetik ezt, és valaki nem pereli be kurvára őket. :(

Sasfióka 2008.12.31. 20:06:38

Ezt a tartozás öröklése dolgot tisztába kellene tenni. Örökölni azt lehet, amit az örökös elfogad. Bárkinek jogában áll visszautasítani az örökségét. Ebből eredően "kényszeríteni" senki nem tud arra, hogy te fizess az örökhagyó helyett. Azonban ha nem vállalod a hagyaték részét képező hagyatéki terhet, akkor bizony a hagyatékra sem tartasz igényt. Tehát ezt mérlegelni kell, hogy megéri-e. Egy kétmilliós jelzáloghitellel terhelt tíz milliós lakóház esetén valószínűleg érdemes elfogadni a hagyatékot. Egy kétmilliós szolgáltatástartozás esetén a kétszázezer forintnyi kp-örökséget pedig nem biztos, hogy el kell fogadni :) Úgyis viszik a szolgáltatók.

A távközlési szolgáltatásokra vonatkozóan pedig egy év az elévülési idő, ahogy fentebb is már írták. Függetlenül attól, hogy TE MOST megszakítottad az elévülést avagy sem. Ugyanis már MEGVOLT a szakadatlan egy év, így a követelés bírósági úton NEM kikényszeríthető.

Helyre kell tenni azt is, hogy a bíróság BIZONY NEM VIZSGÁL elévülést sem fizetési meghagyásnál sem pedig (polgári) pernél! Vagyis ebből a követelésből még bizony akár JOGERŐS fizetési meghagyás is lehet, ha csak "legyintenek" rá. Ugyanis az elévülést csak KÉRÉSRE vizsgálja a bíróság, így ha most az Invitel/Intrum fizetési meghagyás kiállítását kéri, akkor annak ELLENT KELL MONDANI, nem lesz automatikusan elutasítva a bíróság által. Erre figyelni kell, mert egy jogerős fizetési meghagyás esetén problémák lehetnek.

Tisztázni kellene azt is, hogy ki az Intrum, mint adósságkezelő vagy mint engedményes van-e jelen az ügyletben. Ha előbbi, akkor az Invitelnek írni egy szívszaggató levelet, amelyben le kell írni, hogy a követelés érvényesíthetőségének elévülése miatt kéred a követelés törlését vagy ha az elévüléssel nem értenek egyet, akkor a peresítését, emellett tájékoztatod az Invitelt, hogy mivel a szerződéses állapot már hét éve megszűnt, a követelés érvényesíthetősége pedig már hat éve megszűnt, így adataid rendszerükből történő TÖRLÉSÉT kéred, ezzel adataid kezeléséhez nem járulsz hozzá. Zárójelben megemlítheted, hogy értsék úgy, az Intrumtól vonják vissza az adósságkezelést, mert a továbbiakban ez már jogos zaklatás lesz részükről, amelynek következményei lehetnek.
Amennyiben az Intrum engedményes, akkor felhívnád a figyelmüket, hogy az engedményesi szerződést NEM juttatta el az Invitel a részedre, így van nyolc napjuk ezt pótolni (az Invitel által, nem az Intrum által küldött levélben), ellenkező esetben akár csalás gyanúja is felmerülhet, hiszen úgy adta ki magát engedményesnek, hogy ezt igazolni nem tudta, az eredeti hitelező pedig erről nem tájékoztatott.

Én hál'Istennek elértem, hogy az Intrumtól semmiféle hamis, nemlétező, elírt, másnak címzett követelésre vonatkozóan értesítést nem kapok, nem mernek felhívni, mert tudják, hogy már "nem csak viccelek". Az utóbb egyik ismerősömnél jártam akit pont akkor hívtak azzal, hogy a szomszédjának(!) üzennék, hogy hívja fel ezt a számot, mert ők nem tudják elérni. Egyből levágtam, hogy ez biztos Intrum módszer, és a szám, amit továbbítani kellett volna a szomszéd csúnyarosszadósbácsinak, az az Intrum központi száma volt... Azóta is úton van ez a szám...
Persze engem nem hívnak ilyennel sem, pedig elbeszélgetnék erről a módszerről is velük. Mert ez már EGYÉRTELMŰEN ZAKLATÁS is lehet. Ugyanis a felkeresett személy semmiféle jogi relevanciában nincs az esettel.

Tehát akinek módszer kell, tudok egy-két Intrumnak címzett levelet továbbítani neki. Hátha másnál is beválik :)

Mackósajt66 2009.01.01. 11:02:23

A UPC ugyanezt csinálja...

Mi bejelentettük, hogy a házunkban lakó idős úr - aki az előfizetőjük volt - elhunyt, és megírtuk, hogy kapcsolják ki a szolgáltatást, mert nekünk nem kell. Hülye fejjel elkövettem azt a hibát, hogy a bejelentést névvel-címmel aláírtam...

Azt is megírtuk, hogy az idős úrnak nem vagyunk az örökösei, ha van tartozása, nyomozzák ki az örököst, és kérjék tőle.

Ennek ellenére több számlát is küldtek a részünkre az elhunyt tartozásával, hogy azt nekünk kell kifizetni, meg hogy én vagyok az új előfizető.

Hiába írom, hogy soha nem voltam az UPC előfizetője, nem is akarok az lenni, ez nem érdekli őket....

Egyébként vigyázni kell a név-cím-telefonszám IWIW-re kirakásával is, hallottam olyanról, hogy egy másik behajtó cég az IWIW útján nyomoz ki telefonszámokat (ha az adósé nincs meg, rokontól, baráttól is megpróbálják megszerezni), aztán ha egyszer megtudják, le nem vakarja őket senki.

Én úgy hallottam, ha valaki tartozás behajtása érdekében veszi fel a kapcsolatot az adóssal, az nem zaklatás, de ezt biztos van aki joban tudja...

Mittu Domain 2009.01.01. 23:54:24

@hagyma:

Ugyan miért neki kéne felhívnia? Hívogassa az Intrúder ha pénzt akarnak tőle, neki mi köze a nőhöz? Boxolják le egymás közt. Én se segítenék saját költségen (telefonhívás) más pénzét ingyen visszaszerezni. Oldják meg maguk.

Mittu Domain 2009.01.01. 23:59:17

@Ólmosbot:

"ha a halála után, akkor pedig mint a szerződésbe belépő jogutód."

Hogy lehet valaki felelős a halála utáni eseményekért? És az örökös hogy örökölhetne olyan dolgot, amivel az örökhagyó nem rendelkezett (kamutartozás)? Ezt sztem gondold újra!

Mittu Domain 2009.01.02. 00:02:02

@mqqq:

Az örökös csak azt az adósságot örökölheti, amit az örökhagyó csinált - értelemszerűen a halála után keletkezettet nem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.01.02. 01:39:47

@Mittu Domain:
mert volt egy futo gondolatom, hogy a meghalt ferjemmel hasznalt telefon utani szamlay en szo nelkul befizetnem es ugy lezarva

Mittu Domain 2009.01.02. 10:24:13

@Mackósajt66:

"Én úgy hallottam, ha valaki tartozás behajtása érdekében veszi fel a kapcsolatot az adóssal, az nem zaklatás"

De ha nem az adóssal veszi fel, hanem egy kívülállóval, akkor már igen. Mi közöm pl. a szomszéd tartozásaihoz? Miért végezzem én el az ő munkájukat (megkeresni)? Oldják meg ahogy tudják.

Mittu Domain 2009.01.02. 10:25:43

@hagyma:

Az odáig rendben van, de miért pont neked kéne törekedni arra hogy valaki befizesse valakinek a számláját? Neked mi közöd az egészhez? Hagyjanak békén és rendezzék ők az illetővel ahogy tudják.

Bruno 2009.01.02. 14:03:34

Sasfiókának tökéletesen igaza van. Én is az általa javasolt módszer szerint intéztem el egyszer és mindenkorra az Intrumot. Illetve egy kivétel még van: a levelem végén jeztem nekik, hogy mivel jogtalanul kényszerítettek munkára (gy.k: paragrafusok kikeresése, levélírás) valamint kárt okoztak nekem (tértivvevényes levél ára) ezért fenntartom magamnak a jogot az Intrum perlésére.

Ha legközelebb zarhgatnak, akkor a válasz a per lesz.

Ennyi...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.01.02. 21:27:23

@Mittu Domain:
de latod hogy nem haggyak, pedig szzszr megprobaltak
szoval az elso felszolitasnal megprobaltam volna onnatol marad ami most van, mert a behajtocegek
kotsogok

cbc 2009.01.02. 22:11:00

Ott rontják el nagyon sokan, hogy az ilyen levelekre reagálnak. Ha nincs ajánlva, kuka, nem is létezett. Anno engem a Kereskedelmi és Iparkamara piszkált 1999-es kamarai tagdíjjal (amiért semmiféle szolgáltatást nem nyújtott), 2005-ben...megnéztem a levelet, kuka.

Én egyébként valamennyi üzleti partneremnek és ismerősömnek megmondtam: ajánlva ne küldjön semmit, mert megy vissza, semmiért nem megyek el a postára, illetve át sem veszem.

CID 2009.01.03. 11:25:21

Az üzleti partnereket még csak-csak megértem, na de az ismerősöket ? Nagyon szigorú vagy :)

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.01.05. 00:40:13

15 éves az Intrum Justitia!
15 éve nyitotta meg magyarországi képviseletét az Intrum Justitia. Büszkék vagyunk arra, hogy a mögöttünk lévő másfél évtized alatt a legnagyobb hazai kintlévőség-kezelési szolgáltatásokkal foglalkozó vállalattá váltunk, és mára az Intrum Justitia neve a megbízóink szemében egyet jelent a bizalommal, a professzionális munkával és a sikeres együttműködéssel.

Nyehehe.

Mao elvtárs · http://diamondhostess.hu 2009.01.05. 04:14:08

Programajanlatom van marc 15-re (okt 23 lenne az igazi csak az messze van). Szervezzunk radikalis egyesitett szelsojobbos-szelsobalos tuntetest es gyujtsuk fel az alabbiakat:
- Intrum szekhaz + kepviseletek
- Centrum parkolotarsasag
- Gasko Istvan ingatlanjai es ingosagai (neki meg pluszban kivanom hogy a szivrohama napjan legyen mentossztrajk)
- Tesco vezerkar szekhaz
- OTP minden fiokjaval egyutt
- A politikat most kihagynam, legyunk konstruktivak, hidegek az utcak, futeni kene...

Masni 2009.01.05. 13:23:43

@Sasfióka: Van otleted a kovacs sebestyen es tarsai bkvtartozasos uldozes ugyben is?

Amugy en a dologban egyszeruen azt nem ertem, hogy ezek a cegek hogy tehetik meg, hogy olcsobban eladjak a "tartozasomat" egy behajtonak? Mi van, ha az kisebb osszeget en is kifizetnem?

Mike36 2009.01.05. 14:26:09

nem kell az Intrumot hivgatni
sem leállni velük vitatkozgatni
Ügyvéddel közösen foglamazol szépen egy levelet, ennyi
különben a tartozás akkor sem évül el, ha kiértesítenek róla, és te áteveszed a tértivevényes levelet

Labasmaz 2009.01.06. 12:52:57

Taurusz:

Hogyan lehetsz ilyen durva es bardolatlan! Eleg neki annyit mondani, hogy menjen haza es csinaljon kistesot maganak... Otbol negy droid meg azt sem fogna fel, hogy ez sertes volt.

Dirty Sanchez 2009.01.07. 22:15:56

azt meg tudja vki mondani, hogy mikor hosszabbodik meg az elévülési idő automatikusan? Pl: a levélben történő felszólításkor? mert akkor az én tartozásom sosem évül el (minden hónapban küldenek egy levelet)
süti beállítások módosítása