Tékozló Homár

Az IKEA ügyfélszolgálata belülről

2008.03.28. 16:26 | jackyll | komment
A jelek szerint vannak annyira hátrányos helyzetű alkalmazottak az Ikeában, akik miután telefonon elbírálták, hogy Gergely garanciális panaszával kitörölheti a seggét, kinyomtatták neki az erről szóló dokumentumot:
Az elmúlt héten az IKEA-ban sikerült vásárolnom. Sajnos szerelés közben a szekrény váza szétesett. Én a bútort az útmutató szerint szereltem, ennek ellenére az IKEA szerint én hibáztam. Ez önmagában nem lenne homárra illő, mivel nem vagyok asztalos, ezért  a hibázásomat se lehet kizárni, ennek bizonyítása szakember feladata lesz. (Érdekes módón ettől az IKEA elzárkózott, de remélem a Békéltető Testület ebben az ügyben segítségemre lesz.) Ellenben a mellékelt "Ügy információs lap" szerintem már megér egy bejegyzést.
Olvasson tovább!

"Majd máskor meggondolják, hogy utazzanak-e!"

2008.03.28. 14:30 | ge | komment
A névátírási illeték mértéke függ az érdeklődés módjától és az ügyintéző személyétől, mondhatná az easyJet vagy a Celebi, de nem mondja, úgyhogy a panaszos ügyfél végül egy teljes jegyár költségének kifizetése helyett a magányosan repülést választja.
Alábbi történetemet okulásképpen írom, és kérem majd a Kedves kommentelőktől, hogy írják meg ők is a véleményüket, tapasztalatukat, ha van/volt ilyen. Nem tudom, hogy érzékelted-e már csápjaiddal, szemeiddel és ollóiddal Londont, manapság nem nehéz eljutni, ráadásul számos lehetőség kínálkozik, érdemes kipróbálni ezt a multikulturális környezetet, és megérezni az atmoszféráját ennek a városnak. Én rokonlátogatásra mentem ki 6 napra, és a kijutás olcsóbbik formáját választottam, egy fapados céget erre a célra, a cég neve: easyJet.
Olvasson tovább!

Luis Figo hazudik a magasságáról?

2008.03.28. 12:16 | szily | komment

Fantasztikusan töredékes információkat és két valódi kémfotót szereztünk a legendásan olajos hajú portugál szélső magyarországi reklámszerepléséről. Luis barátunkat az ön-PR-bajnok Szentkirályi ásványvíz vette meg reklámembernek. A Homárnak természetesen a forgatáson is ott volt egy kémje. Ügynökünk szerint jó sokat kellett várniuk a korábban a Barcelona-Real-Inter-tengelyen mozgó világsztárra, addig a dublőrjével kellett beérniük. Luis eszerint egy kupaklecsavarást is mással végeztet, így azonnal ő lett a példaképünk, főleg, hogy Önök el se tudják képzelni, meszes pálcalábbal milyen rohadt nehéz tekerni.

Olvasson tovább!

A Raiffeisenbe már befizetni sem lehet csak úgy

2008.03.28. 10:59 | jackyll | komment
Helyi anomália vagy trend lesz belőle, hogy már a befizetéseknél is kérni fogják a személyit meg a lakcímkártyát? Kinek, mihez, miért, hova?
Sárga színű bankunkba látogattam fejér megyei megyeszékhelyünkön a délután folyamán, cég pénzét szerettem volna betenni a cég számlájára. Az utóbbi egy évben még ahhoz is hozzászoktam, bár furának tartom, hogy bankszámlaszámot bemondásra elfogadnak, még bizonylatot sem kell(ene) kitölteni ehhez az egyszerű művelethez; én azért mégis írok bizonylatot, valahogy nem szeretem a páncélüvegen át ordítani hogy kinek mi a számlaszáma, és mennyi pénzt fizetek be... Szóval ma is itt jártam, bizonylattal felszerelkezve, korrektül, szépen kitöltve. Pénz átad, bizonylat szintén. Hölgy közli, hogy akkor most lakcímkártyát és személyit tessék bemutatni.  Volt már ilyen, az is igaz, hogy általában nem írom oda a befizető nevét (mivel cég pénztárából a cég számlájára fizetek...), úgyhogy már épp elkezdtem volna mondani szokásos adatokat, mint név, lakcím, szem.ig.szám., sőt voltam olyan udvarias, mivel a hölgy még új volt, hogy felajánlottam, hogy kitöltöm én, ne bíbelődjön Ő vele.  Ám itt jött a meglepi, Hölgy közli, hogy márpedig Neki be kell mutassam fenti okmányaimat.
Olvasson tovább!

A hét szürrealista terméke

2008.03.28. 00:32 | szily | komment
Mit adott volna Man Ray egy ilyen falióráért? Költészet és fúrógépes horror finoman simul egymásba a kifejező nevű karikittyom.hu-n árult bretonista tárgyban. Az alkotó a művészi szabadság nevében nem habozott kilyukasztani a kis Barbika homlokát. Jó azt képzelni, hogy elveszett barátunk, Razzia Cattani csinálta egy olyan pillanatában, amikor előtört belőle a rég eltemetett Özvegy Sudárné.

Re: Mi történik a vizünkkel?

2008.03.27. 15:56 | ge | komment
A gyorsreagálású Magyar Víziközmű Szövetség máris kommentelt DKone felvetésére, ami szerintük rémhírterjesztő állítás csupán. Azóta a Homár is megkóstolta az újpesti vizet, de mivel nem tudjuk régebben milyen volt, nem is mondunk semmit.
A fővárosi víz minősége se nem jobb, se nem rosszabb, mint korábban. A főváros környékén nem a Fővárosi Vízművek, hanem egy sor más vízmű szolgáltat, egészen különböző vízbázisokból, itt tehát vannak eltérések, de a vízminőség a Közép-Magyarországi régió egészében megfelel a meglehetősen szigorú előírásoknak. Tény, hogy ezen belül a budapesti ivóvíz minősége - nemzetközi összehasonlításban is - kitűnő. Ezt szigorú és folyamatos laboratóriumi vizsgálatok támasztják alá. A rémhírterjesztő állításokat vajon mire alapozzák? Budapesten és környékén négymillió ember fogyaszt vezetékes ivóvizet. Vajon nem lenne tele a vele a sajtó, ha tényleg baj lenne a vízminőséggel?

Bertók László, a Magyar Víziközmű Szövetség sajtósa

Orosz rulett az OTP-nél

2008.03.27. 10:36 | jackyll | komment
A Homár nem érti, a netbankból kinyomtatott számlakivonat miért nem volt jó, de naiv ügyfelünk mindenképpen személyesen szeretett volna az OTP-ből egy nyomtatást. Nem is olyan egyszerű ez:
Viszonylag ritkán fordul elő, hogy egy bank nem hajlandó az ügyfélnek a saját számlájáról kivonatot adni, velem mégis ez történt. Egy napos márciusi délutánon besétáltam a Böszörményi úti OTP-be, ahol rajtam kívül négy-öt ügyfél várt sorára. Tíz percnyi várakozás után a gép végre az én számomat sorsolta, és az ügyintéző kisasszony elé járulhattam kérésemmel.
Olvasson tovább!

A T-online két behajtót küld a kifizetett tartozásra?

2008.03.26. 16:59 | ge | komment
A Homár nőstény tagozata egészen közelről ismeri a követeléskezelés intézményét, így van sejtése arról, hogy szegény Gücül megkérdőjelezett T-Online-os tartozása hogy kerülhetett a kifizetés után egyszerre (azaz egymás után) két faktoráló céghez is. Úgyhogy mi csak annyit szeretnénk mondani: Gücül, sose add fel!
(Update: a poszt után a Homárt hamar megtalálta a T-online egy ügyfél-érdekképviselő menedzsere, szükséges lépéseket, korrigálást, kivizsgálást, kompenzálást emlegetve. Gücül, van remény, várjuk a folytatást.)
Kalandom 2006. január 25-én kezdődött a fent említett céggel. Már akkor vonakodva mentem bele /rózsaszíííín.../, de sajnos nem kínálkozott ennél jobb lehetőség. Előfizetési szerződést kötöttem velük, nagyon kedvesen, mosolygósan, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Mondták, hogy legkésőbb 3 nap múlva sms-ben értesítenek a belépési kódomról. Mondom nagyszerű, viszlát. Eltelik az első, majd a második és a sokadik három nap, kód sehol. Megjön az első havi számla, ekkor már kissé bepöccentem, hogy még nincs is netem, akkor mit fizessek ki???
Olvasson tovább!

Fogyatékosok a Nokiánál?

2008.03.26. 15:00 | ge | komment
Egy újabb N95-ös történet, amiben Sándor kíváncsi a szoftver verziószámára, de aztán az oktondi ügyfélszolgálat miatt a végére nagyon dühös lesz.
Van egy eredeti, kátyafüggetlen, nem buherált, mintaboltban vásárolt Nokia N95-öm. A magyar Nokia weboldalon szerettem volna leellenőrizni, hogy mi a legfrissebb elérhető firmware a telefonomhoz. Begépeltem a telefonom megfelő kódját, mire a weboldal közölte, hogy ehhez a kódhoz egyáltalán nem létezik szoftver, ami nyílvánvalóan marhaság, hiszen itt van a kezemben én nagyonis létezik rajta szoftver.
Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása