Tékozló Homár

Befizette a jutalékot, mégis megszívta a felhasználó

2009.01.14. 13:30 | ge | komment

Egyforintos történet. A Teszvesz ügyfele hiába fizette be a jutalékot csekken, ezt 4 hónapig senki nem hitte el neki, bár állítását alá tudta támasztani a befizetést igazoló szelvénnyel is. Bírósággal fenyegették, kvázi lehülyézték és később még a fórumból is kitiltották, ahol panaszkodni merészelt.

A teszveszen regisztrált felhasználóként az eladásaim után jutalékot számol a teszvesz. Ennek a számlának a kiegyenlítése alternatív módon valósult meg, miután a teszvesznek jeleztem, hogy utalni nem tudok. Ők írták, hogy rózsaszín postautalványon is megtehetem, bár ez számukra nem a leggyakoribb mód, de mivel másképp nem tudom, tegyem meg így. 2008 szeptember 9-én rózsaszin postautalványon adtam fel egy teszveszes számla ellenértékét (2296 Ft volt a számla, de mivel 1 Ft -os címlet már nem létezik, ezért 2295 Ft-ot) felhasználónévvel számlaszámmal ellátva. Mivel hetekkel később sem aktiválták a fiókomat, kértem a befizetésre hivatkozva, hogy tegyék meg. Ők azt válaszolták, hogy hozzájuk semmilyen befizetés nem érkezett.

Erről többször levelet is küldtem nekik, csatolva a befizetést igazoló feladóvevényt (háromszor küldtem el, mindannyiszor válaszoltak is rá szinte azonnal, tehát megkapták).  Ezek után októberben a Creditexpressz felszólított, hogy a 2296 Ft-os tartozást azonnal egyenlítsem ki. Jeleztem feléjük, hogy nem tartozok, elküldtem nekik is a feladóvevényt, erre újra felszólítottak, mondván a Sanoma Payback Kft nem ismerte le a befizetést. Ekkor már nagyon dühített a zaklatás, az, hogy hiába igazoltam a Creditexpressz felé is a befizetést, azt továbbra sem ismerték el. A következő levél egy peresítés előtti utolsó felszólítás volt, melyre kellőképpen feldühödve elkezdtem utánajárni a dolgoknak, bár szerintem nem nekem kellett volna, hiszen én igazoltam a befizetést a feladóvevénnyel, ezzel akár bíróság előtt is igazolt az állításom, miszerint a pénzt elküldtem már 3 hónappal korábban.

A postán kérésemre elindítottak egy nyomonkövetést, melynek vágeredményeként kaptam egy hivatalos iratot, melyben szerepel, hogy a kérdéses összeget 2008 szeptember 11-én a budapesti 135-ös postahivatalban felvették (mellékeltem az iratot). Ezt elküldtem a Creditexpressznek, akik ezután közölték, hogy ők már ezzel az üggyel nem foglalkoznak, a befizetést továbbra sem ismerik el, az a következő fázisba került. Ezek után most 8-án kaptam levelet a teszevesztől, hogy a pénz 2009 január 7-én megérkezett(?!?!?!), könyvelték, köszönik, a fiókomat aktiválták.

Itt jöhetne a happy end, ha nem lennék felháborodva 4 havi zaklatás, bírósággal való fenyegetőzés, idegeskedés, futkosás, kényelmetlenség után arra sem mélatattak, hogy elnézést kérjenek!!! Sőt, ezt kikérték maguknak. Ezen felháborodva a frissen újraaktivált fiókommal írtam a fórumukra egy kb hasonló szövegezésű levelet, melynek hatására kitiltottak a fórumról, többet oda beírni nem tudtam. Mivel azonban még akkor olvasni tudtam a közel 50 hozzászólást, próbáltam a felhasználóknak közvetlenül válaszolni a feltevéseikre (pl: biztos most januárban adta fel a pénzt, mert az nem lehet, hogy 3 hónapig kóborol valahol és ehhez hasonló hozzászólásokra próbáltam a tényleges történteket leírni). A teszvesz is reagált a fórumon, természetesen valótlan állításokkal, azzal, hogy én csak rágalmazok, de ezt sem tudta megcáfolni a fenti kitiltás miatt. (Állításaik egyike: "Igaz ugyan, hogy 2296 Ft a számlád végösszege, de neked csak 2295 Ft-os sikerült befizetned, tehát fel sem kellett volna oldani a  felfüggesztésedet, mivel a számlád nem minősül rendezettnek. Mit gondolsz, ezek után nekünk miért kellett volna elnézést kérnünk tőled?"  Ez szerintem vicces, a fent említett 1 Ft-os címlet nemléte kapcsán.)

A másik: a rózsaszín postautalványon a címhez kellett volna írnom a bankszámlaszámot... Ezt a postán a hölgy nem fogadta el, mondván, hogy erre csak postai címet lehet ráírni, tehát a posta szabályai szerint adtam fel a nevükre, felhasználónévvel, számlaszámmal, hogy be tudják azonosítani, kitől és miért jött a befizetés) De ez csak töredéke a hozzászólásuknak, melyre nagyon szivesen reagáltam volna, természetesen alátámasztva az általuk küldött levelekkel.

Minden amit leírtak a valóság teljes elferdítése. Nos most már a teljes fiókomat felfüggesztették, nehogy valakinek is tudjak reagálni a feltevésére. Röviden ennyi. Most kaptam pont email-eket, hogy amit a felhasználóknak, akik hozzászóltak, közvetlenül próbáltam elküldeni, üzenetben, fórum hozzászólásként törölték. Mellékelem a feladóvevényt, és a tudakozványt, és az egyik fórum hozzászólásukat, de megvan a teljes levelezésünk is, illetve a server napló, mert azt is tagadják, hogy többször elküldtem nekik az igazolást. Ezek után a fogyasztóvédelmi felügyelőséghez fogok fordulni.

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

reunalla 2009.01.14. 18:48:25

@Coramonde:
1. tiszta sor, hogy fizetett - kár, hogy nem oda, ahova kellett.
2. postának igaza van, csak nyomon tudnak követni egy csekket.
3. Könyvelték 7-én, nem megkapták - olvasd el a topikot a TV-n, ahol a kérdésedre is megvan a válasz, a pénztárban csücsült a pénz, nem a bankszámlán, ahová be kellett volna fizetni.
Nem tudom, hogy próbálta tisztázni a felhasználó, mivel ebbe nem látok bele. Szerinte többször elküldte a csekkmásolatot, az egyik admin szerint nem. Mi az igazság? - nem tudom, de hajlamos vagyok annak a válasza felé hajlani, aki nem csúsztatásokkal kezdi a sztoriját
4. nem a fórumból tiltották ki, hanem felfüggesztették a fiókját - a pontos okot csak ő és a teszvesz tudja. Bosszúból? kétlem, olvastam már csúnyább dolgot a TV-ről a TV fórumán, a felhasználó azóta is vígan aukciózik...

A pontos igazságot úgysem fogjuk megtudni...

Coramonde · http://blog.coramonde.hu 2009.01.14. 18:50:16

@cit1rom:
Ez a beszólás engem arra a gyépés kiskölökre emlékeztet, aki egyedül ugrál agresszívan a homokvár tetején - miközben az összes többi értelmes már valahol máshol játszik, jót. :P

cit1rom 2009.01.14. 18:51:56

mamapicilánya én most itt nem adminként vagyok jelen. Véleménye ahogy mindenkinek van, van nekem is. Nekem te sem mondhatod meg, hova, mikor, mit írok, és milyen hangnemben.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.01.14. 18:53:49

@reunalla: én nem tudom, de ha a cégem címére utalvány érkezik, dobom el a tollat és rongyolok a postára.

az más kérdés, hogy én inkább elmegyek a bankba és befizetem a cég számlájára a pénzt, mert az rögtön ott van náluk, és még díja sincs, bár ha igaz az ING-s infó, akkor az sem lett volna megoldás.

mindenesetre nem gondolom, hogy a TeszVesz annyira jól menő cég, hogy hagynak parlagon heverni több mint kétezer forintot...

cit1rom 2009.01.14. 18:54:44

Coramonde, a felhasználó fiókja fel lett függesztve, amit fórum kitiltás előzött meg. A fórum nyugalma van szem előtt tartva. Senki, semmilyen problémájával nem zavarhatja ezt meg, akkor sem, ha a közölni valója rá nézve jogos vagy sem.
Hozzászólásodra pedig nem mondok semmit, önmagad minősíted.

Coramonde · http://blog.coramonde.hu 2009.01.14. 18:57:09

@reunalla:
"3. Könyvelték 7-én, nem megkapták - olvasd el a topikot a TV-n, ahol a kérdésedre is megvan a válasz, a pénztárban csücsült a pénz, nem a bankszámlán, ahová be kellett volna fizetni."

Itt van a kutya elhantolva.

Ezek szerint 4 hónapig gubbasztott holmi pénztár mélyén kétezerakárhányszáz forint anélkül, hogy annak az eredete, hovatartozása tisztázva lett volna.

Nomost - boldogult leánykoromban pénztáros voltam egy vállalkozásnál. Ez már akkor is a pénzügyi szabályok randa megszegése kategóriába esett. Mostanában meg - tudomásom szerint - eléggé szigorodtak a pénzügyi-könyvelési jogszabályok.
Hacsak pénztáros néni nem azt mondta, hogy az az ő magánvagyona ... jujj ... az viszont - minek is mondják? :P

De - természetesen - a cég nem hibázott egy percet sem. A user meg hülye. :P
Hát - lehet, hogy az ... de a TeszVesz üzleti magatartása, kommunikációja az ügyfél fele, kompromisszumkészsége szánnivaló.

Lásd cit1rom hozzászólását és a fórumban az adminok beszólogatását. :P

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.01.14. 18:57:28

@cit1rom: most mint admin ismerteted a szabályokat, vagy ez a privát véleményed. mert akkor vicces.

szerintem hagyd meg a lehetőséget a munkaadódnak

reunalla 2009.01.14. 19:03:27

@Coramonde:

Nem tudom megítélni, ki hibázott és nem is tisztem, ezt próbáltam kifejteni feljebb....

Amúgy meg meg kéne tanulni, hogy nincs olyan, hogy csak fekete és csak fehér...szürke van és kész :)

Coramonde · http://blog.coramonde.hu 2009.01.14. 19:03:46

@cit1rom: fentebb írtam:

"Erre meg csak annyit, hogy jobb helyeken ha valakit kitiltanak egy fórumból, akkor azt a témát is bezárják, amit nyitott, és ami miatt - közvetve vagy közvetlenül - ki lett tiltva.
Ismétlem: jobb helyeken. :P

És nem írogatnak utána olyasmiket róla - kvázi a háta mögött - amikre már nem tud válaszolni. Mert az úgy nem korrekt."

Ez is beletartozik egy fórum nyugalmának biztosításába. Szerintem.

cit1rom 2009.01.14. 19:05:46

Mint magánember vagyok itt, és semmi újat nem közöltem, mint azt amit eddig is tudott mindenki.
De ha már itt tartunk, a munkatársak és jómagam sem szoktunk "beszólogatni". Lehet, sokszor bántónak érzik a felhasználók az ilyen jellegű hozzászólásokat, de az az egyén hibája, és nem a hozzászólások milyenségében kell keresni a kivetnivalót. Most mondjam azt, hogy meg lehet tenni? Hát persze, a jog megvan hozzá.
A beszélgetésből pedig ki is lépek. Ennyi szánalomra méltó, de sajnálatra meg méltatlan hozzászólást még nem olvastam "egyrakáson".
Akinek problémája van, vagy kötekedni kíván, megteheti, de ahogy fenntébb is írtam: a szankció mindenkit utolér!
Szép estét mindenkinek!

Coramonde · http://blog.coramonde.hu 2009.01.14. 19:05:50

@reunalla:
Ezt magyarázgatom én is, ha nem tűnt volna fel. :)
Írtam, hogy user hibázott (késve fizetett, csekkre nem a számlaszámot írta).
De a TeszVesz talán nem?

Mindent jól, korrektül, a jogszabályoknak megfelelően és az elvárható alapossággal intézett?

Szerintem: a francokat.

Megdobbent 2009.01.14. 19:10:37

Jaaah, hogy sanoma. Na az egy szuper ceg. A sajat mediaszereploiket sem fizetik ki, szerzodest hamisitanak, szegnek szakmanyban. A vezetojuk egy olyan bekebeli kulak zsirparaszt, hogy olyat varoson egyszeruen nem latni.

De ez igy itt rendben van,

"ez itten kerem Magyarorszag"

Bikini :)

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.01.14. 19:14:27

@cit1rom: OFF nem hiába, egy magyarországi, baromi jól menő cég kulturált szószólóját hallottuk. reklám után visszajövünk... :-DDDDD ON

mutant · http://universal.blog.hu 2009.01.14. 19:14:30

én egyszer befizettem,pluszban voltam 1200 Ft-tal-mondom,ok,az egy db-ig elég lesz,no de annyi elfoglaltságom volt,h egyáltalán nem is teszveszeztem...mégis 3 héttel később -458 Ft-ot írt ki:S

Merino 2009.01.14. 19:15:01

Hát persze hogy nem járt el a jogszabályoknak megfelőlen!! Hallotam én már annyi szart a teszveszről és kedves önelégült, szemét háttércsapatáról, hogy én a közelébe sem megyek az egésznek. Ottt van az e-bay, nem mondom hogy egyszerübb, de ott nincs az ami azon az oldalon. Olyan mint egy rossz tanár aki pofára osztályoz. Még tavaly hallottam olyan gyerekről aki tán nem értett egyet az egyik adminisztrétorral az oldalon és úgy kivágták az oldalról, hogy csak nyekkent. sorra mennek át az emberek más oldalakra, nem mintha máshol nem lennének ilyen csúsztatások. Sok pénzt tesznek zsebre a háttéremberek. szerintem gusztustalan ami ott folyik!

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.01.14. 19:15:42

@mamapicilánya: :-D na ja, a magyar módi: hibáztunk/szólnak érte/megsértődünk és leparasztozunk mindenkit/aztán otthagyjuk az egészet... ;-))))

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.01.14. 19:29:30

nekem mára itt a slusszpoén: regisztráltam, hogy el tudjam olvasni az ottani fórumot (kár volt, de mindegy...)

viszont az imént kértem, hogy töröljék a regisztrációmat. a következő szövegű emilt kaptam:

"Kedves Felhasználónk, xxx!

A xxx felhasználói fiók törlésére vonatkozó kérelmed rögzítésre került.
Kérelmedet a küldéstől számított 7 munkanapon belül megvizsgáljuk. A döntésről e-mailben értesítünk."

és ha úgy döntenek, nem törölnek????? :-DDDDDDDDDd

Coramonde · http://blog.coramonde.hu 2009.01.14. 19:33:00

@idelle: Én speciel átírtam az összes adatomat valótlanra, aztán backuphatják. :P

Cérnahuszár 2009.01.14. 19:33:50

Coramonde, Idelle!

Annyira nem készpénz ez az egész, én nem vagyok meggyőződve róla hogy Cit1rom néven író valaki tényleg a teszveszes admin.

Az általam is ismert admin szerintem soha nem írna ilyet:

"Aki ugrál feleslegesen, úgyis szankcionálják. Mindegy hogy igaz e vagy sem. Ez a rendszer. Akinek nem tetszik, arrébb lehet állni."

Mert ezek szerint nem veszik figyelembe ha igaza is van az usernek.

"A fórum nyugalma van szem előtt tartva. Senki, semmilyen problémájával nem zavarhatja ezt meg, akkor sem, ha a közölni valója rá nézve jogos vagy sem"

Ezek szerint fórumozni sem lehetne, ha probléma merül fel. Pedig ott a sok balhé ellenére van amikor megoldás is születik.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.01.14. 19:35:29

@Mananyóóóóc: citrom1 néven okoskodott ott valaki a fórumon. én szándékosan írtam szószólót egyébként, mert én sem vagyok meggyőződve róla, hogy TV-es az ember. mindenesetre úgy sértődött meg, mintha az lenne... ;-)))

ingyensün 2009.01.14. 19:35:36

@cit1rom: Nyilván olvasod, mert a hiúságod nem engedi, hogy ne gyere vissza. :)
"Mint magánember vagyok itt, és semmi újat nem közöltem, mint azt amit eddig is tudott mindenki.
De ha már itt tartunk, a munkatársak és jómagam sem szoktunk "beszólogatni". "
Ha magánemberként vagy itt, akkor nincsenek munkatársak, ha meg róluk is beszélsz, akkor nem magánemberként nyilatkozol.
Apropó, gondolom a főnöktől van felhatalmazásod, hogy ilyen stílusban írj és ezzel nem csak magadat minősítsd, de az egész TV-t... Ha nem éreznéd mindenki felett állónak magad ("Akinek problémája van, vagy kötekedni kíván, megteheti, de ahogy fenntébb is írtam: a szankció mindenkit utolér!"), akkor belátnád, hogy ezzel sokkal többet ártottál az amúgy sem a legsikeresebbnek tartott cégednek. Egy "mi is hibáztunk, elnézést utólag" simán elég lett volna, de ugye aki mindenki fölött áll... Sok sikert a továbbiakhoz, azt hiszem "pár" embert elveszítettetek. Remélem a főnök majd személyesen is megköszöni neked...

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.01.14. 19:37:53

@Mananyóóóóc: "én nem vagyok meggyőződve róla hogy Cit1rom néven író valaki tényleg a teszveszes admin"

biztosan egy "jóbarátja". akinek roppant szimpatikusak voltak az ottani hozzászólásai:))

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.01.14. 19:41:33

@Coramonde: :-D ja, mondjuk az is tetszett, hogy majd ők ellenőrzik az adatokat. azért arra kíváncsi lennék, hogy cím és telefonszám esetén ezt hogyan teszik... (a vaterán pl. van tényleges ellenőrzés ahhoz, hogy teljes jogú felhasználó legyél)

reunalla 2009.01.14. 19:44:56

@idelle: Teszveszen postai levélben megy az aktiválókód, hogy a postacím valódiságát ellenőrizzék.

Cérnahuszár 2009.01.14. 19:45:03

@idelle: postai úton ellenőrzik.
ezért kell valós adatokat megadni a regnél, hogy megkapjad az aktiváló kódot.
Ellenkező esetben ott marad a jelzés a név mellett hogy nincs leellenőrizve, eladni nem tud, csak vásárolni.

Cérnahuszár 2009.01.14. 19:47:26

Mondjuk a másik módszert én is jobbnak tartom, egy bankszámlát nehéz valótlan adatokkal létrehozni.

Coramonde · http://blog.coramonde.hu 2009.01.14. 19:48:06

@idelle:
ellenőrizték annak idején a lakcímet. Küldtek ide egy levelet, csak utána vásárolhattam.
De olyan régen voltam arra, hogy alig találtam meg a jelszavamat ... az ominózus "álláshirdetésük" után pedig feldörgettem, megnéztem: TÉNYLEG kivettem a pipát mindenhonnan, tehát nem én vagyok a hülye - aztán átírtam a cuccost.

Kell a francnak a rohatt spamjukból. :P

Xezs 2009.01.14. 20:12:39

Tény, hogy nem lett volna szabad támadási felületet adni a teszvesznek, és 2296 Ft-ot irni a csekkre, a postás meg elkér tőled 2295 Ft-ot. Persze abszolút nem a posztíró a hibás, és bár szerintem is le van maradva egy évszázaddal azért mert nincs bankszámlája (ellenkező esetben tudna utalni, akár fiókból is) még nem ő a hibás, hisz a cég felajánlotta a csekkes fizetést. A nagy arcból meg igazán visszavehettek volna, illetve az hogy letiltották a kommentelési jogát, egyenlő egy beismerő vallomással.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.01.14. 20:39:07

ez a teszvesz ,e z olyan mint az ecseri piac vot?

sündörög 2009.01.14. 20:44:13

Majdnem olyan mint az Ecseri :)

sündörög 2009.01.14. 20:45:35

Legalább is ami a kofákat illeti!

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.01.14. 20:57:17

már megint egy ilyen 1forintos marha! mi ebben a bonyolult???

meerica 2009.01.14. 21:14:16

@afta: 2009-et irunk, igen... nem tudok utalni valóban, tudod miért? ez egy újabb sztorit megérne. kötöttem egy biztositást. szerettem volna felmondani, azt mondták nem lehet, csak dij nemfizetéssel lehet megszüntetni. ok, nem fizettem, erre inkasszót tettek a számlámra. szóval onnan utalni nem tudok, mert akkor a biztositó lerántja a lóvét és nem szünik meg a szükségtelenné vált biztositásom.röviden ennyi:(

pelekas 2009.01.14. 21:17:45

Lehet nagyon okosakat mondani, hogy bankszámlaszám nélkül már nem ember az ember, de azért azt ne felejtsük el, hogy az ügyfél és a teszvesz megegyezett a "rózsaszín" csekkben, ergo, nem ezt kéne tovább rágni, sokkal inkább az ügyfél kiszolgáltatottságát és a teszvesz tahóságát... szvsz... Mindenki lehet ügyfél, és mindenkit szívathat egy-egy multi... még ha van bankszámla, akkor is

Homofób Homár 2009.01.14. 21:38:03

@cit1rom: Baszki Pöszörő!
Ha az én cégem nevében nyilatkozgatnál itt,belefacsarnálak a reggeli teámba!

Tré vagy haver,inkább hallgass!

meerica 2009.01.14. 22:00:03

@reunalla: Hogy mi az igazság? kérdezz!! Csusztatás? mi az? leirtam ami történt , a komplett levelezésem megvan a TV-vel, az is, amiben közöltem, hgy ING bank nem lévén nálunk adjanak alternativ befizetési lehetőséget, erre közölték, higy rózsaszin...mire ezt leleveleztük eltelt egy kis idő tényleg és nem tudtam időben teljesiteni a fizetést. Ezek után küldött levelek is megvannak,mindegyik, amikben közöltem, hogy befizettem, feladóvevény másolatot 3x küldtem, mindegyik levélre válaszoltak, tehát megkapták, a fiókomat utána függesztették fel, miután a fórumhoz való hozászólási jogom felfüggesztése miatt a felhasználóknak közvetlenül próbáltam reagálni a felmerült kétségeikre, de hogy igy se tudjam magam megvédeni letiltották a teljes fiókot.
A feladóvevényre ráirtam természetesen a felhasználónevet és a számlaszámot, hogy be tudják azonositani!! Aktiv, müködő számlám pedig külföldön van, de ez a magánügy kategóriám, arról nem is beszélve, hogy annak a költsége euróban több lett volna mint az összeg, amit fizetni kellett.

pietrox 2009.01.14. 22:15:27

Kedves Kommentezők, Olvasók!

Engedjétek meg, hogy a TeszVesz vezető szerkesztőjeként válaszoljak néhány szóban a posztra és néhány kommentre, ugyanis az itt megjelentek nem fedik a valóságot.

1. A posztíró (ex-)felhasználó részére kiállított a TeszVesz rendszere egy 2296 Ft értékben. Erről értesítette őt a számla kiállítása előtt 14 nappal (jelezve, hogy erről az összegről fog számlát kapni), a számla kiállítása napján; a fizetési határidő lejárta után 5 nappal, majd újabb 15 nap múlva is. Mindegyik értesítőben benne van a pontos összeg.

2. Tekintettel arra, hogy a TeszVesz interneten keresztüli kereskedést tesz lehetővé, minden felhasználó elektronikus (digitális aláírással, időbélygzéssel hitelesítve) számlát kap az általa igénybe vett szolgáltatásról. A számlát banki átutalással lehet kifizetni. Postai csekket nem küldünk ki senkinek, hiszen ez lassú, idejét múlt, de legfőképpen nagyon drága. A TeszVeszen a "számla kiegyenlítése" oldalon részletesen le van írva, hogy milyen lehetőségek vannak a fizetésre: banki átutalás, készpénzbefizetés bankfiókban, postai készpénzátutalás bankszámlára [rózsaszín csekken]. Minden lehetőség mellett részletes magyarázat szerepel.

3. A TeszVeszen nincs olyan fizetési lehetőség, hogy rózsaszín csekken fizet valaki a cég székhelyére. Ugyanígy személyesen sem lehet fizetni. A posztíró olyan fizetési megoldást választott, amivel a TeszVeszen nem lehet fizetni.

4. A számla 2296 Ft-ról szólt, nem pedig 2295 Ft-ról. A posztíró saját döntése volt az, hogy nem annyit fizetett, amennyit kellett volna, hanem kevesebbet. Tartozását így nem rendezte. Erre figyelmeztette őt a TeszVesz rendszere e-mailben, ismertetve, hogy milyen következményei vannak annak, ha nem egyenlíti ki a számláját.

5. Magával a feladóvevénnyel, illetve annak beszkennelt másolatával nem lehet mit kezdeni. A befizetést akkor tudja a TeszVesz jóváírni, ha az összeg a cég bankszámláján van. Ez nem így történt, a felhasználótól nem érkezett pénz a számlán szereplő, a cég tulajdonában levő bankszámlára.

6. Annak ellenére, hogy a felhasználó rossz összeget fizetett, olyan módon, ahogy nem lehet, a TeszVesz minkatársai utánajárt a dolognak és amikor hozzájutottak a pénzhez, le is könyvelték azt a felhasználó egyenlegén.

7. Az a felhasználó, akinek tartozása van, nem lehet aktív tag az oldalon. Gondolom, azt mindenki belátja, hogy üzletileg igen furcsa lenne, hogy egy tartozással rendelkező ügyfél további hátralékot halmozzon fel. Tekintettel arra, hogy csak 1 Ft eltérés volt, a felhasználó hozzáférése újra aktiválásra került. Erről a TeszVesz ügyfélszolgálata őt tájékoztatta. A tájékoztatás megtalálható a TeszVesz ügyfélszolgálati rendszerében. A TeszVesz Ügyfélszolgálata nem hülyézte le a felhasználót.

8. A TeszVesz részéről ott történt hiba, hogy az 1 Ft-os tartozás is átadásra került a behajtó cég (Creditexpress) felé, rossz összeggel. Téves információt kapott a Creditexpress, ugyanis nem 2296 Ft-os, hanem 1 Ft-os tartozása volt a felhasználónak. Erre a hibára azonban nem derült fény, hiszen a felhasználó ezt nem jelezte a TeszVesz Ügyfélszolgálatának. Ha ezt megtette volna, akkor a Creditexpress felé jelezték volna a TeszVesz munkatársai, hogy az átküldött tartozás nem reális.

9. A posztíró felhasználó végig, a vele folytatott levelezések során a rendelkezésre álló információknak megfelelő tájékoztatást kapott. Mind itt, a Homáron, mind a TeszVeszen nyitott topikban súlyos csúsztatásokkal vezette félre az olvasókat. Ezért nem biztosít a továbbiakban neki lehetőséget a TeszVesz arra, hogy az oldal szolgáltatásait használja. Természetesen erről is kapott tájékoztatást.

10. És a slusszpoén: aki itt cit1rom néven írt, az nem a TeszVesz munkatársa. Aki ezen a néven a TeszVeszen regisztrált - és valóban a TeszVesz külsős partnere, adminisztrátori feladatokat lát el - nem írt ehhez a poszthoz. Egész nap offline, nem is volt gépnél. A nicknevével valaki visszaélt és írta ide ezeket a hozzászólásokat, amik, hangsúlyozom, nem tőle származnak.

További szép estét kívánok mindenkinek:

Dobra Péter
vezető szerkesztő
TeszVesz.hu

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2009.01.14. 22:43:59

@pietrox:
Amikor a user küldte a leveleket, hogy mi lett a befizetésével, miért nem jutott senkinek eszébe, hogy megjött a pénz, 1 Ft híján, csak degenerált módon postán? Ha meg megjött, és szarrágó módon 1 Ft tartozás miatt az összeg a helyére nem könyvelhetődött (teljesen érthető módon a likviditási gondok elkerülése érdekében), nem kellett volna észbe kapni, hogy ilyen tartozást azért ne adjunk át adósságkezelőnek?
Mindkét fél hibázott, persze úgy is fel lehet fogni, hogy a user a saját hibájából _hurcoltatott meg_!

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2009.01.14. 22:45:52

Úgy általánosságban meg:

Ha a mélyen tisztelt hivatalok/szolgáltatók olvasnák a postájukat/e-mail-jüket és nem csak válaszokat generálnának, millió hasonló bosszúság elkerülhető volna.

meerica 2009.01.14. 22:51:11

@pietrox:
Utoljára mondom el, hogy érthető legyen, mert itt végre meg tudom tenni!
1.) 2296Ft-ra kitöltött utalványt a posta nem fogadta el, bár eredetileg így akartam feladni. Emiatt új csekket töltettek ki velem a 2295Ft-ról

2.) Ez hazugság és csúsztatás mivel én a TV-től kértem az alternatív fizetési módot és ehhez a TV a rózsaszín csekket jelölte meg, idézem a TV leveléből, mivel mindenről megvan az eredeti levél és már a levelezőszerver logja is:
"Kedves Felhasználónk!
Számládat rózsaszín postai csekken is befizetheted...(2008 júl. 23. 09:38-kor érkezett Ticket#191227 Re: Teszvesz díjfizetés..."

3.) Lásd 2. pont!

4.) Nem a saját döntésem volt, lásd 1. pont

5.) Lásd 2. pont
6.) Ez a csúsztatás, mivel a Creditexpress-hez fordultak utánajárás helyett, mert ha utána jártak volna akkor már Szeptember 11-én meglett volna a befizetett összeg mint ahogy az a 2008-09-09 10:51, 2008-09-09 13:24, 2008-11-04 15:49-kor küldött leveleimben is jeleztem. Mellesleg az utalvány tartalmazta a felhaszn. nevet és a szla. számot is a beazonosíthatóság miatt.

7.) Igen 2008-09-09-es befizetés után és 4 hónapnyi hánykolódás, zaklatás, fenyegetés után, 2009-01-09-n újra aktiválták a fiókot.

8.) Na ez nem csúsztatás hanem hazugság! A Creditexpress felé közöltem az első megkeresés és felháborodásom alkalmával a befizetés tényét és 2008-11-04-n a Creditexpress-nek is elküldtem a fent is látható feladóvevény másolatát, igen! akkor amikor a TV-nek is elküldtem, szinte egyidőben. Ezek után a Creditexpress közölte már miután látta a befizetést, hogy a Sanoma nem ismeri el a befizetés tényét az előzmények ellenére.

9.) Akkor ki csúsztat?! Én bizonyítani tudom amit állítok! Mint ahogy a postán is én jártam utána és én kértem követést a befizetésre, aminek az eredménye igazolta is a pénz 2008-09-11-i átvételét.
Az viszont gusztustalan hozzáállás, hogy mindenki írhatott az általam indított fórum témában csak én nem, engem lehetett ott rágalmazással, rosszindulattal, stb vádolni, de lehetőségem sem volt arra, hogy az igazamat alátámasszam. Senki kedvéért nem fogok itt aktív bankszámlát fenntartani, ha annyira hiper szuper cég a Sanoma, nyisson olyan bankba számlát, aminek minden városban van fiókja, és akkor pénztárba befizethető.

azize 2009.01.14. 23:01:14

(1.9.2) A belföldi postautalvány összegének közvetlen bankszámlára történő címzése esetében, a címzésnek
a címzett számlatulajdonos nevét vagy elnevezését és a címzett számlaszámát kell tartalmaznia.

Ha így jársz el, akkor mehetett volna a 6-osra végződő összeg. Ha le van írva a teszveszen a számlázás alatt, hogy így lehet, akkor állj ellent a postáskisasszonynak, és bizonygasd, hogy igazad van.
Aukciók ellenértékét is gyakran fizetik így, ez nem valami extra dolog, sima postai szolgáltatás.

pietrox 2009.01.14. 23:08:26

@meerica:

"Én bizonyítani tudom amit állítok!"

"A feladóvevényre ráirtam természetesen a felhasználónevet és a számlaszámot, hogy be tudják azonositani!!"

---> m.blog.hu/ho/homar/image/200901/teszvesz2.jpg

A poszthoz mellékelve van a feladóvevény, nincs rajta semmilyen felhasználónév vagy számlaszám.

Legutóbbi hozzászólásodra reagálva: csekken szerepelhet olyan összeg, ami nem fizethető ki 1 vagy 2 forintosokkal. 2296 Ft-ot kellett volna ráírnod a csekkre, a postán félretájékoztattak. Ez nem a TeszVesz hibája. A beírt ticketszámon senki nem írta neked azt, hogy a cég székhelyére fizesd be rózsaszín csekken a pénzt. Részletesen le van írva, hogy hogyan kell rózsaszín csekken fizetni. Nem olvastad el, nem úgy cselekedtél. Ez sem a TeszVesz hibája. Sajnálom, hogy a hozzászólásomban leírtakat nem olvastad el figyelmesen, ha így tettél volna, nyilván nem írod a fentieket (pl. Creditexpress-re vonatkozó rész).

Nem hiszem, hogy van értelme ezt itt folytatni. Te azt mondod, a TeszVesz állít valótlant, véleményem szerint ez nem így van. Ha úgy érzed, hogy a TeszVesz szolgáltatásai használata során a fogyasztókat megillető jogaid sérültek, természetesen bejelentést tehetsz a Fogyasztóvédelemnél.

meerica 2009.01.14. 23:09:00

@azize: Mégis mit kellett volna tennem? Örültem hogy sorra kerültem, másodszor, mert a 2296 Ft-os utalványt nem vették át, pisztolyt csak nem foghattam a fejéhez. Az 1 Ft-ot pedig hagyjuk már, mert az alapprobléma az volt, hogy a teljes összeget letagadták, az 1 Ft most merült csak fel. Ez már csak kötözködés, vagy a TV szóhasználatával élve csúsztatás. Ha pedig nem stimmelt az összeg, miért nem küldték vissza??

meerica 2009.01.14. 23:16:50

@pietrox: Lehet, hogy hibáztam, de akkor lehet mégis rózsaszín csekken fizetni? Pedig 3 hozzászólással feljebb még nem lehetett. De KIFIZETTEM!!!! Hogy hogyan, mindegy, KIFIZETTEM, ÁTVETTÉTEK!:)))))))

A fotóhoz:
Ne legyünk már ennyire ostobák!!
A feladóvevény az én példányom, miért lenne azon felhasználónév???? A felhasználónév azon a csíkon van, amit a postás a pénz átadások letép, és a címzettnek átad!!!!!
A fogyasztóvédelemnél a bejelentést megtettem már.

azize 2009.01.14. 23:19:40

Nem mondtam az 1 Ft-ot! De ha elsőre sikerül a bankszámlára küldeni a pénzt, akkor 2-3 munkanapon belül kiderül, hogy kevesebb, amikor lekönyvelik. Ezt csak sejtem, de nem tudom, hogy lakcímre készpénzben valószínű tényleg nem viszik ki a 6-ra végződő összeget, ezért utasították vissza. Ha tényleg azt mondták, hogy nem utalhatsz rózsaszín csekken bankszámlára, ráadásul 6-ra végződő összeget, akkor nagyot hibáztak, de te sem olvastad el az erre vonatkozó részt a saját oldaladon, mert ott nagyon szépen, világosan leírja a tesz, hogy mit lehet, és mit nem.

azize 2009.01.14. 23:21:52

Nem lehet CÍMRE fizetni, csak a személyes, profilodhoz rendelt bankszámlára. Kis különbség azért van.

reunalla 2009.01.14. 23:26:24

@azize: Szerintem hagyd, pietrox-tól megkapta a választ, ha meg nem akarja megérteni...

ingyensün 2009.01.14. 23:28:22

@pietrox: Nos, hogy kinek van igaza, azt ti tudjátok. (remélem ti tudjátok(: )
Azonban van itt valami, ami szemet szúrt nekem, bár lehet, csak hasogatom a szőrszálat:
"8. A TeszVesz részéről ott történt hiba, hogy az 1 Ft-os tartozás is átadásra került a behajtó cég (Creditexpress) felé, rossz összeggel. Téves információt kapott a Creditexpress, ugyanis nem 2296 Ft-os, hanem 1 Ft-os tartozása volt a felhasználónak. Erre a hibára azonban nem derült fény, hiszen a felhasználó ezt nem jelezte a TeszVesz Ügyfélszolgálatának. Ha ezt megtette volna, akkor a Creditexpress felé jelezték volna a TeszVesz munkatársai, hogy az átküldött tartozás nem reális."
Ahogy nézem, akkor itt ugye hibáztatok. Az, hogy jelezte-e a posztíró, vagy sem, ne firtassuk, mert szerinted nem, szerinte igen.
Azt azért vártam volna, hogy legalább egy kis, apró elnézést kértek ezért. De nem, semmi. Emberek vagyunk, hibázhatunk, ez világos. De emberek vagyunk, így elnézést is kérhetünk a hibáért, ami a TeszVesz részéről - ha jól látom - még sehol sem történt meg. Akkor ez most mindennapos nálatok - és ezért természetes, hogy erre nem fektettek hangsúlyt, vagy ennyire tartjátok azokat, akik használják a szolgáltatásaitokat? Hát, nem tudom eldönteni melyik rosszabb.
Igen, egy ilyen "elnézést"-en lovagolok, mert akármennyire is jól megy egy üzlet, a tulajdonos akkor is a vásárlókból él. Persze, nem akarok általános következtetést levonni ebből, és igazságot se akarok tenni, de ez mindenképp lejött nekem az itteni és a TeszVesz oldalán lévő fórumból.

meerica 2009.01.14. 23:29:52

@azize: Rózsaszínen nem engedtek bankszámlára fizetni!! Ezt értsük meg! CSAK címet írhattam rá! De átvették, a postán felvették, nem küldték vissza, vagyis nekik is megfelelt.

Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2009.01.14. 23:31:02

Nekem sántít ez a dolog: én sem hiszem, hogy nem lehet 2296 forintot ráírni a csekkre. És közlemény volt rá írva? Pietrox szerint nem.

Őszintén szólva nem tartom lehetetlennek, hogy a felhasználó tévedett, de egyébként tévedni meg emberi dolog.

meerica 2009.01.14. 23:32:44

@chicken, a 'Kérem, Szilyt ne!' lobbi alapítója: Ezer ponton!! Főleg ott, hogy bocs, megvan, elnéztük!

azize 2009.01.14. 23:39:14

Érkezett a céghez rózsaszín csekken készpénz. Miért küldték volna vissza? Gondolom, nem ez volt az első eset, hogy valaki nem tudta értelmezni a fizetési lehetőségeket (vagy nem hagyta neki a posta, mert mint belinkeltem már korábban, benne van a szabályzatban, hogy lehet!), ez nem jelenti azt, hogy megfelelő a fizetés módja.
Ha hozzám a céges ingatlanok áramdíj-túlfizetését kp.-ban, rózsaszín csekken küldené vissza az ELMŰ, én sem tudnék mit kezdeni vele, mert ennek a társasági formának nincsen kp. forgalma, bár számlavezetője ugyanúgy az ING ;) (Vagyis tudnék, hosszadalmas, bonyolult ügyintézés formájában, amibe most nem mennék bele.)
Van egy szabály-->így kell rendezni a jutalékot. 3 féle lehetőséget ajánlanak, te egy 4. félét választottál, a postai ügyintéző tájékozatlansága nem mentesít, szerintem.

Ettől függetlenül nem igazán értem, hogy mit szeretnél? Árulni a teszveszen?

azize 2009.01.14. 23:41:45

@reunalla: Csak még megvárom a választ ;)

meerica 2009.01.14. 23:57:34

@azize: ha ragaszkodunk a szabályokhoz, visszaküldjük a pénzt és közöljük, hogy ez igy nem jó. Nem teszük el, nem könyveljük le, visszaküldjük. Nem szeretnék árulni a TV-n, amikor az első CE-s felszólítás megjött, kértem is, hogy ne is aktiválják vissza a fiókomat. Hogy mit szeretnék? Tudod mit szerettem volna felszólítások, perrel fenyegetőzés után? Hát legalább annyit, hogy elnézést! Ez olyan sok?

trewq 2009.01.15. 02:08:53

Pietrox/dobra péter egy szocializmusból ittmaradt szardarab, aki az ügyfelet fikázza ahelyett hogy bocsánatot kérne. A saját hozzászólása a legnagyobb negatív reklám a teszvesz-nek.

kockazsu 2009.01.15. 06:14:00

mamapicilánya! Képezld, én is merészeltem ezt a szolgáltatást(haha) használni, számláztak, fizettem, majd ujra számláztak ugyanannyit,ugyanazért, kitiltottak, mert nem voltam hajlandó kétszer ugyanazt kifizetni, ugyanis nem volt forgalmam sem, és a szokásos, a behajtó cég egy rakat levelet írt, fenyegetett mindennel. Én megirtam nekik, elküldve a befizetési szelvényt (sárga nem piroson), hogy befizettem kétszer nem vagyok hajlandó. Most várom mikor ismerik el (a teszvesz azóta is küldözgeti a számláit, de engem nem érdekel, nem vagyok hajlandó kétszer ugyanazért sem fizetni,de még telefonra, papirra, sem költeni miattuk egy fillért sem.

Kopasz Mercis 2009.01.15. 08:40:19

@pietrox:
1. Engedélyezitek-e a rózsaszín csekken a befizetést?
Igen, a saját oldalatokon áll ez:
"Befizetés rózsaszín postai csekken. Ezt a megoldást lassúsága és költségessége miatt nem javasoljuk. Ha más út nincs és csak így tudod kiegyenlíteni a számládat, akkor a rózsaszín postai csekken a címzett nevéhez a Sanoma Payback Kommunikációs Kft-t, míg a címhez a Saját oldalaim -> Számlázás -> Számla kiegyenlítése lapon található 24 jegyű bankszámlaszámot írd be! Kérjük, ügyelj arra, hogy a helyes bankszámlaszámot add meg! Felhívjuk figyelmedet, hogy a rózsaszín csekkes befizetés átfutási ideje legalább 2 hét, így elképzelhető, hogy ha határidőig nem érkezik be hozzánk a pénz, a fiókodat számlatartozás miatt felfüggesztjük."

Hazudtál.

2.Befizette az ügyfél? Be. Bizonyította is.
Te viszont nem. Mibe tellene a ti példányotokat is beszkenelni. Semmibe. Csak akkor gondolom látszana hogy már megint

hazudsz.

3. Ráküldtétek a behajtókat szaros egy (1) forint miatt? Rá. Gratulálok, szolgáltatóhoz való hozzáállás.

4. Kértetek elnézést? Nem, még itt is csak a felhasználó fikázása megy. Milyen balkáni tahó hivatalnok módszer ez?

5. Vagy 4 hónap alatt nem tudtátok megoldani az ügyet, (micsoda egy hozzánemértő cég ez?!) de tiltani a felhasználót, törölni a topikját az ment pár nap alatt. Kommenisták-e vagytok? Azok cenzúráznak így.


A teszvesz egy kupleráj, a vezetői (ez az egy legalábbis) hazug szemét.
Ennyi.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.01.15. 08:57:04

na innen üzenem a rinyálóknak, akik szeretik a stílusom:

- nem vagyok eladó a teszen, soha nem is voltam
- nem fórumozok ott, mert sajnos csak ilyen stílusban tudnék ott is beszólni, az meg a harmatos gyenge lelketeknek nem tetszene. bár amikor leugatni kell a kezdőket, vagy a kérdezőket, na akkor nem vagytok gyengék.

lehet tovább fantáziálni:)))

tina78 2009.01.15. 09:03:48

psmith, úgy látom szövegértési problémáid vannak! Te magad ia írod, azaz bemásoltad, hogy rózsaszín csekk esetében a 24 jegyű számlaszámra kell befizetni, nem pedig a cég címére!!! ahogyen ezt a kedves "user" is tette.

Egyébként meg úgy látom, jól érzed magadat a TeszVesz Fórumon!!

Ja, ha még nem fogyasztottad el a délelőtti folyadékodat, javaslok egy pohár hyppót, az fertőtlenít és kimossa a szádból az ocsmányságot!

blackPanther.hu 2009.01.15. 09:41:16

Nevetséges 1:
Ha jól olvasom az ominózus cég egy "Kommunikációs Kft." akiknél épp a kommunikáció nem működik.

Nevetséges 2:
Épp most olvasok egy panaszos levelet, miszerint a TeszVesz emiatt az ügy miatt más is kitiltott a rendszerből azért, mert az IP címe azonos volt a panaszossal. Szegénynek annyi a bűne, hogy az ingyenes WiFi-HotSpot (nyilbános internet) szolgáltatásunkról internetezik, mint ahogy még naponta ~200 ember azon a területen. / Most már kirakjuk, hogy SENKI ne menjen innen a TeszVesz-re mert úgy ki blokkolva lesz./

Nevetséges 3:
Az eladó, esetünkben a szolgáltatását értékesítő kötelessége a kiszolgálás és az alázat a vásárló felé. Itt még a szikráját sem látni ennek, sőt felsőbbrendű és nagyképű, visszataszító hozzáállást tanúsítanak, holott ezekből az emberekből akarja fenntartani magát a cég.

Nevetséges 4:
Az adminisztrátorok kötelessége lenne, hogy minden esetben segítse a zavartalan szolgáltatás igénybevételét az oldalon. Ehelyett csak vádaskodást, okoskodást, mocskolódást látok. Ezért felesleges adminisztrátor az oldalra és nyilvánvalóan gyermeteg felfogásuk miatt nincs helyük az üzleti életben. Hogy ez a koruknak vagy a gyerekszoba hiányának köszönhető-e, nem tudom. Van az internetes szolgáltatásokra és a vásárlókra egy megfelelő törvény, érdemes lenne a panaszosnak vagy egy ügyvédnek elolvasni.

Nevetséges 5:
Ekkora TV archoz dukálna egy olyan bank amit az EGÉSZ országban el lehet érni és 'NO problem!' Vagy ki kellene írni, hogy Pest-országot ismerjük és ez nem egy országos ("nemzetközi") szolgáltatás.

Nevetséges 6:
A TeszVesz elkövetett egy, azaz több nagyon nagy hibát:
- a pénzügyi kezelésben az olvasottak szerint kaotikus helyzetek uralkodnak (panaszos: az APEH szereti az ilyet)
- olyan ember intézi a cég pénzügyeit és hivatalos ügyeit aki nem alkalmas a feladatra (aki zsebre vágta a pénzt 4 hónapra)
- a cég nem hű a nevéhez és a szolgáltatásához, sem a kommunikáció sem az vásárlói együttműködés nem megy
- a panaszost a fizetése ellenére is korlátozzák, jogtalanul (panaszos: egy jó ügyvéd komoly kártérítést hozna ki)
- korlátozzák a szabad véleménynyilvánítást, holott nyilvánosan vádaskodnak (szintén ügyvédes történet)
- A felhasználó adatait kiadták 3. félnek (szintén ügyvédes történet)
- A TeszVesz úgy akart nyomatékot adni a behajtásnak, hogy nem tájékoztatta sem az ügyfelet sem a behajtó céget, hogy 1Ft (!!!!!!) tartozás miatt indítja el az eljárást. Illetve erről ne is beszéljünk mert 1Ft-ról az egész ügyben szó sem volt, csak már az egyoldalú vádaskodás végén, amire már panaszos reagálni nem tudott.

Úgy gondolom ez is az itt olvasott kísértetiesen hasonló történet megmutatja "ki" is valójában ez a TeszVesz és milyen emberek üzemeltetik és ha valaki ezek után igénybe veszi a szolgáltatásukat, már tudni fogja mire számíthat. Ez van és tudjuk semmi nem tart örökké.

Merino 2009.01.15. 09:58:28

"Pietrox/dobra péter egy szocializmusból ittmaradt szardarab, aki az ügyfelet fikázza ahelyett hogy bocsánatot kérne. A saját hozzászólása a legnagyobb negatív reklám a teszvesz-nek."

MEKKORÁT RÖHÖGTEM BAXUS A KÖNNYEM FOLYIK KIFELE :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D

Kopasz Mercis 2009.01.15. 10:38:07

@tina78:
Akkor csak a te kedvedért:
"A belföldi postautalvány, kifizetési utalvány címiratában a feladónak a következő adatokat kell feltüntetnie:

Kopasz Mercis 2009.01.15. 10:40:18

@psmith:
Akkor másképpen...
"A belföldi postautalvány, kifizetési utalvány címiratában a feladónak a következő adatokat kell feltüntetnie:
a) a címzett nevét, illetőleg elnevezését,
b) az utalvány rendeltetési helyét – település nevét,
c) a címhelyet – az utca, közterület nevét, a házszámot, a lépcsőház számot, a közelebbi
címet – az emelet, és az ajtószám megjelölésével,
d) a címhely irányítószámát,
e) ha a címzett postafiókbérlő, a rendeltetési helyet, a fiókbérletet biztosító posta irányítószámát
és a postafiók számát.
Az utalványon más feljegyzés nem tüntethető fel."

Felhívnám figyelmedet az utolsó mondatra.

meerica 2009.01.15. 11:19:17

Ma kaptam levelet a TV-től. Nos nem elnézést kértek, hanem küldtek egy újabb számlát. Vajon mi a megoldás? Rózsaszín pu. nem jó, bankfiók itt nincs, utalni nem tudok, hmmm... talán akkor jöjjenek el a pénzért!

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.01.15. 11:29:10

vagy: add fel ötforintjával, az nem tilos, kerül amibe kerül, oszt szedegessék össze a könyvelésbe

(1.3.2.) Egy belföldi postautalványon (egy nyomtatványon) a forgalomban lévő törvényes fizetőeszközök
figyelembevételével legalább 5 Ft, illetve annak egész számú többszöröseként legfeljebb 2.000.000 Ft
összegű megbízás adható. A feladott összegnek minden esetben maradék nélkül 5-el osztható
összegnek kell lennie.

csigesz 2009.01.15. 11:51:37

Az a legnagyobb poén az egészben hogy tömegével szidják a homárt olyan tagok a tesvesz fórumon akik úgy rühellik az egész teszvesz rendszert amúgy úgy ahogy van. Hölgyeim uraim az igazi képmutatás elragadó. Nylni látom egymásnak mindenki tud a háttérben meg az egész rendszert moderátorokkal együtt szidják mint a bokrot.

azize 2009.01.15. 11:53:51

@psmith:
olvass tovább béjbi, mielőtt hülyeséget ísz már megint!

(1.9.2) A belföldi postautalvány összegének közvetlen bankszámlára történő címzése esetében, a címzésnek
a címzett számlatulajdonos nevét vagy elnevezését és a címzett számlaszámát kell tartalmaznia.


Már 2* beírtam!!

moli 2009.01.15. 12:01:20

1 forint a *kesz*penzforgalomban nem letezik, a penzfogalomban letezik! ha a csekkre eggyel kevesebbet irsz, akkor tartozni fogsz.

Coramonde · http://blog.coramonde.hu 2009.01.15. 12:21:00

@csigesz:
nekem pl. semmi bajom nem volt a TV-el mindaddig, míg nem kaptam tőlük egy olyan idióta levelet, amit nem kértem, nem érint, rohatt nagyképű a szövegezése, ráadásul semmi szükségem rá.
A szememben a TeszVesz beállt a spamküldők népes táborába. Akiket zsigerből rühellek.
Ez az egyik.

A másik - ahogy összeraktam a történetet:

A TeszVesz "rózsaszín csekkes útmutatása" alapján akarta Meerica feladni azt a pénzt.
Ezt a postán - a postai szabályzatra hivatkozva (valaki már belinkelte, be is idézte ide - tesék utánaolvasni) - kilőtték alóla.

Namost mezei usernek melyik az irányadó?
Amit a TeszVesz leír, vagy amit a postán mondanak?

Lehet, hogy mégis lehet "teszvesz-es módszerrel" rózsaszín csekken utalni, de ha nekem pl. a postán azt mondják, hogy ezt így nem lehet, akkor elhiszem nekik ... elvégre feltételezem, hogy ezt ők jobban tudják.

Esetleg az lett volna Meericától az elvárható magatartás, hogy végignyálazza a teljes postai szabályzatot - megkeresve benne a vonatkozó részt, hogy lehet-e, avagy sem ilyen módon pénzt utalni?
Szerintem aránytalan elvárás.

Idejön a Pietrox, és ismételten megmagyarázza - amit a fórumban már Meerica háta mögött marha korrekten elintéztek -, hogy Meerica hülye és különben is - végső és megfellebezhetetlen érvként: tartozik 1, azaz Egy Forinttal. :P Miután kiderült, hogy azért kicsit sántít az ő verziójuk is, meghát valahogy még mindig nem muzsikálnak arról, hol volt Meerica pénze 4 hónapig.

Amit ők behajtónak tovább is adtak. Illetve nem iiiis - mert a teljes összeget adták tovább a behajtónak.
Ami - egy forint híján - valaki segge alatt lapult valahol a házuk táján.
Érdekes.

Amire nem adott magyarázatot:
MIÉRT nem reagáltak semmit (néhány - valószínűleg automatikusan küldött - levélen kívül) Meerica tájékoztatására, hogy ő a tartozását kiegyenlítette, ilyen és ilyen címen tessék keresni a szóban forgó összeget?

HOL és KI gubbasztott NÉGY HÓNAPON keresztül Meerica pénzén?
MIÉRT nem tűnt fel senkinek egy beérkező összeg, amihez nem találnak követelést?
Ha valaki csak kicsit is ugatja a könyvelést, akkor már ez a része a dolgonak állati sárosnak tűnik.

Az üzleti hozzáállásról már nem is beszélve.

Különösen szívhez szóló volt Pietrox azon érve, hogy a fent látható képen nem látszik a felhasználónév és a számlaszám. :P
Ordít a hozzá nem értés, vagdalkozás, rosszindulat, maszatolás.

Ha ebből indulunk ki, akkor a teszvesz "rózsaszín csekkes" útmutatása is marhaság, ugyanis Meerica csak a nála maradó rész képét küldhette el.
Ahol csak a címzett látszik. A "Közlemények" rovat azon a részen van, amit a címzett kap meg.

Aztán az itt elolvasott kommentek alapján: nem egyedi eset, amit Meericával műveltek.
Vannak variációk: reklamációra kitiltás, befizetett összeget újra ki akarnak fizettetni ... stb.

Van az a mondás: más kárán tanul az okos. :) Ennek a postnak a hatására - szerintem - lesz néhány emberke, aki inkább más aukciós oldalt választ a portékája eladásához.

*Meerica*: a feladott összeg nyomonkövetését - tudomásom szerint - a feladó kérheti a postán. De lehet, hogy rosszul tudom.
Tehát ezen kár sírni.

A helyedben, ha mindent tudsz bizonyítani, akkor felraknám az egész teszvesz-es hóbelevancot valamilyen tárhelyre, kiírnám ide az url-jét, aztán mindenki eldönthetné, hogy ki mond igazat és ki csúsztat.

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.01.15. 13:14:36

Istenem ennyit rinyálni, komolyan mondom nem unjátok?

Kopasz Mercis 2009.01.15. 13:24:06

@azize: sztornó, hamut szórok a fejemre, nem volt igazam, tévedtem.

habba habba · http://twitter.com/ezazbazmeg 2009.01.15. 13:39:08

Én csak pietrox újabb kommentjét várom de nem jön :(

Ennek két oka lehet

1: Elment újabb számlát feladni a posztírónak

2: Várja hogy a PR összerakjon egy olyan választ amivel nem saját magukat járatják le.

Hol vagy pietrox????!!!!!!!!!!

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2009.01.15. 13:42:48

homár, legközelebb ilyen postot teszel ki, 1 hét víztelenségre ítéllek!

hát nem megjött a teszveszes számlám :((

egész 220 forintot sikerült felhalmoznom náluk tavaly :D

most lehet sétálni a dózsára, vagy megküzdeni a 7fejű postáskisasszonnyal a rózsaszín csekkért :-/

okoskodóknak jelzem, nem véletlen nicns bankszámlám, jah és nincs hitelem semmire, se lakásra, se kocsira! :)

tudom... nem vagyok sikeres :)

ingyensün 2009.01.15. 13:46:08

@RosszQtya: Örülj neki hogy nem 221... :)

csigesz 2009.01.15. 13:48:51

@ingyensün: Lefordulok a székről a röhögéstől :-D

E76 2009.01.15. 13:54:38

@RosszQtya: Ne vedd személyeskedésnek a TeszVesz részéről, ez globális bosszú. :DDDD Mindenki megkapja. Majd biztosan én is, bár eddig csak vásároltam ott, de az már nem számít. :)
Ma még csak 1Ft, holnap az egész világ. :)

Kopasz Mercis 2009.01.15. 13:57:55

habba habba 2009.01.15. 13:39:08

Én csak pietrox újabb kommentjét várom de nem jön :(
(...)
2: Várja hogy a PR összerakjon egy olyan választ amivel nem saját magukat járatják le."

Azt nem hiszem. 2002-ben szerzett diplomát a Külkereskedelmi Főiskola nemzetközi kommunikáció szakán. Ismétlem: kommunikáció szak.

Én se értem miért nem lehetett leírni: a felhasználó balfasz módon adta fel a lóvét, ezért nem tudtuk ütköztetni a számlájával, kiadtuk behajtónak, aztán hiába reklamált mi is balfaszok voltunk, nem találtuk a befizetést, elkeveredett. Végre megtaláltuk a pénzt, adatrögzítő kisasszonyt személyesen toltam le, még sirt is.

Ügyféltől elnézést, nem fordul ilyen elő többet, változtattunk az ügyvitel rendjén.
Ennyi, mindenki örül.

E76 2009.01.15. 14:00:56

@psmith: Ezt szépen összefoglaltad, így kell ezt. :)

Cérnahuszár 2009.01.15. 20:07:21

@meerica: A most kapott számlát rózsaszín csekken úgy fizesd be, hogy a feladóvevényre a címhez a számlaszámot írd be, amit a tesz-vesz megadott neked egyénileg, a számlázás fülnél megtalálod, a számla kiegyenlítése fül alatt.

És ne hagyd magad a postán, igenis írhatsz számlaszámot címnek a cégnév alá, mert nem házhoz viszi a posta, hanem át kell utalnia a feltüntetett számlaszámra.

Sikerülni fog.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2009.01.15. 20:13:41

ingyensün 2009.01.15. 13:46:08
tényleg, lehet 220 helyett 221et kéne befizetni az INGnek? :) vagy 247et, hátha van tizenakárhány% rejtett kezelési költség :)

kedden szándékozom tejelni, szal jóval 10 napon belül, majd beszámolok a részletekről! :)

nem merem megkockáztatni a rózsaszyn csekkes bulit, mert úgy érzem, az az igazi sünpálya! :))

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.01.15. 23:31:55

Levelet kaptam a teszveszről, az alábbit:

Kedves Felhasználónk, xxxxxx!

Az előző számlázási időszakban időszakban (2008/12) igénybe vett szolgáltatások díjairól elkészítettük a(z) yyyyyy. számú számlát.

A számla fizetési határideje a kiállítástól számított 10 nap.
Kérjük, hogy a határidő lejártáig egyenlítsd ki a számlát banki átutalással! Az átutaláshoz az alábbi adatok szükségesek:

Bankszámla tulajdonosa: Sanoma Payback Kft.
Bankszámlaszám, amire az összeget utalnod kell:
13700016-04365019-72365656
Fizetendő összeg: 404 Ft

Kérjük, hogy az átutalásnál fordíts kiemelt figyelmet arra, hogy az összeget a fenti bankszámlaszámra utald! Ha ettől eltérő számlaszámra utalod a pénzt, akkor azt nem tudjuk lekönyvelni az egyenlegeden, így az összeg továbbra is tartozásként fog megjelenni! Kérjük, hogy pontosan a fizetendő összeg sorban található összeget utald át, ne kevesebbet és ne többet! Ezzel nagyban megkönnyíted munkánkat és elősegíted a befizetés mielőbbi lekönyvelését.

A számlát a www.teszvesz.hu/payment/93/hu_invoice_preview.php?period=xxxxx címen találod. Itt tudod megtekinteni, szükség esetén pedig kinyomtatni. Felhívjuk szíves figyelmedet, hogy a számla a kiállításától számított 30 napig érhető el ezen a címen! A 30 nap elteltével a számládat már nem tudod megnézni vagy letölteni. A pdf formátumú számla megtekintéséhez Acrobat Reader szükséges, ezt a staticpics.allegro.pl/public/files/tools/adberdr.exe címről tudod letölteni. Az elektronikusan elérhető számla ÁFA-visszaigénylésre is alkalmas. Bővebb leírást az elektronikus számláról ide kattintva találsz.

Köszönjük, hogy igénybe vetted szolgáltatásainkat!


Üdvözlettel:

A TeszVesz Csapata
TeszVesz - Ahol a jó üzletek köttetnek
www.teszvesz.hu

Hát kérem szépen:

1. Mi a jó úristen ez, most kifizettetik azt, amit eddig vagy 2 évig nem fizettettek ki, mert nem érte el az alsó limitet? Én már vagy egy éve nem használom a teszveszt semmire, mert áttértem a vaterára. Eladni jó ha 2 éve eladtam valamit. Mi az, hogy most küldenek egy ilyen faszságot?

Magyarul akkor most 404 Ft-ot utaljak, és eszembe se jusson ettől eltérő összeg, mert akkor úgy járok, mint a postoló???

Egyáltalán: lehet 404 Ft-ot utalni?

Annyira kurva boldog vagyok! Időm épp semmi, arra, hogy órákat elqrjak a postára mászkálással, mert neten hóttziher hogy nem utalok, mert a jutalék majdnem annyi, mint ez a komoly összeg.

Szarjanak anthraxos vérsünt, komolyan.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.01.15. 23:33:27

Bocsánat, persze nem postát, hanem bankot akartam írni, már fáradok.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.01.16. 08:56:34

Az átutalás készpénz használata nélküli fizetési mód. A megbízó arra utasítja a bankot, hogy a nála vezetett bankszámláról írjon át egy meghatározott összeget a megbízásban szereplő személy, intézmény bankszámlájára.

- nincs bankszámlád (nem kötelező)
- nincs is bankszámlapénzed (előzőből következik)

a felhasználási feltételekben "Hogyan tudom kiegyenlíteni a számlámat" a mai napig ott szerepel, hogy van más módja is, tehát nem is írhatja így le ezt a levélben addig, amíg a felhasználási feltételek nem változnak úgy, hogy kizárólag bankszámláról történő utalást fogadnak el.

nem is értem, hogy miért nem küld csekket, mint a vatera, ha valakinek ilyen problémája lenne, ott felszámítanak érte 200 pénzt a tájékoztató szerint.

Tehát így-is úgy is pénzbe kerül az eladónak, mindegy, hogy utal vagy küld, a tesznek meg egyszerűbb lenne a dolga, nem is két hétig tartana.

de a nap mint tudjuk, pietrox seggéből kel fel

mizie 2009.01.16. 10:26:57

Nekem volt hasonló Vaterán, hogy nem hitték el h befizettem de amint átküldtem nekik a lefényképezett igazolást egyből jóváírták és bocsánatot kértek/megköszönték

Coramonde · http://blog.coramonde.hu 2009.01.16. 11:22:35

@mizie: Nem állítottak be retardált analfabétának, és még a pénzeden sem lapítottak 4 hónapig? 8-o

Na! Oda sem megyek. :P

Morr 2009.01.16. 11:55:10

@trewq: Tévedsz. Pietrox korrekt ember és itt is elég jól leírja, ami történt.

Az viszont igaz, hogy a kommunikációra jobban odafigyelhettek volna eredetileg.

dogmo 2009.01.16. 18:20:41

@megélhetési sünöző - SALE-es mosoly:

Én is kaptam tőlük ilyen emailt, csak nagyobb összegről. 2006-ig visszamenőleg fizettetik ki azt, amiért annak idején nem számoltak fel jutalékot! Nem semmi!!!

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.01.17. 00:09:38

@dogmo: Hát, szarjanak néhány rózsaszínű csekkmintás sünt! Most mi a tökömet csináljak, érzem hogy a dutyiban fogok kikötni, miért nem tudott ez a kurva összeg legalább 405 Ft lenni????

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.01.17. 00:11:21

Komolyan ennyire foson van a teszvesz, hogy ilyen tökömpöcsöm 400 Ft-okból akarják menteni az irhájukat? Akkor valszeg kampec van! Mondjuk nem is csodálom!

dogmo 2009.01.17. 14:41:33

@megélhetési sünöző - SALE-es mosoly:

Szerintem kérj tőlük csekket arról a 404 foritról. Azt hiszem az oldalon belül van ilyen lehetőség. Mintha láttam volna ilyet.
Rohadjanak meg!!! Nagy szarban lehetnek, ha már ilyen ocsmányságra kényszerűlnek! Engem az a visszamenőleg bosszant legjobban, mert mi az, hogy utólag kell fizetni azért amiért annak idején még nem kellett! Minden hónapban minuszos egyenlegértesítőt kaptam!

dogmo 2009.01.17. 14:51:11

@megélhetési sünöző - SALE-es mosoly:

Tévedtem! Nincs ilyen lehetőség. Valahol máshol láthattam.
süti beállítások módosítása