Tékozló Homár

A végén megszívta az ember, akinek beleégett az RTL Klub logója a plazmájába

2009.01.20. 12:16 | szily | komment

Törzsolvasóinknak nyilván ismerős Gábor, akinek beleégett. Aki nem ismerné, hősünk plazmatévét vett, és azt állítja, hogy bár rendeltetésszerűen használta, nem nézett vele állóképet, nem játszott számítógépes játékokat, az RTL Klub logója mégis kitörölhetetlenül ott maradt rajta. Ez a poszt szól róla. (A posztban az szerepel, hogy 2008 karácsonya előtt vette a tévét, de a kommentek közé megírta, hogy ez elütés volt, a valódi dátum 2007 karácsonya. A tévéjén 2008. novemberében, tehát a készülék egy éves születésnapja előtt vette észre a letörölhetetlen szellemlogót, és vitte el azt szervizbe.) Nem ültünk ott  vele a kanapén, nem tudhatjuk, hogy Gábor nem nézett-e órákon át egy csatornalogóval ékesített Dombovári Vanda-állóképet. De az mindenképp furcsa, hogy az első elutasításban, amit Gábor a panaszára kapott, LCD tévéről beszélt a szerviz. Az új hír, hogy a készülék megjárta a szakértőt és a Naiv Ügyfél megkapta az elutasító végzést. Sajátos színt a dolognak, hogy a szakvélemény dátuma 2008. május 13-ai. Vagyis hónapokkal a tévé szervizbe vitele előtt készült. Bele sem merünk gondolni, milyen tüzetes vizsgálat előzhette meg a megírását. Pedig nem is lett volna érdemes izmozni, beégésre ugyanis nem vállalnak garanciát a tévénél. Levél és fotódokumentáció alant.




A SAMSUNG a mellékelt papírokkal magyarázta az elutasításomat az újabb javítási kérelmemre. Ezért mi a fenének utaztatták meg a tv-m? Ez nem igazán világos.A szakvéleményen a dátumra érdemes odafigyelni.(2009. januárjában kaptam meg) Szerintem biztos nem sablon nyomtatványt kaptam.

Vicc az egész!

Üdvözlettel,

faragic

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kapanyanyimonyok 2009.01.20. 15:25:54

Ha Isten tudta volna, hogy ennyi agyhalott fog kurva nagy igazságokat írni, bitos hogy letépi Ádám pöcsét az almaszüret alatt.

groove 2009.01.20. 15:25:59

ha az rtl vagy tv2 le ad egy hosszabb filmet nagyritkán, reklámblokk megszakitás nélkül(Számkivetett mintha most lett volna nemrég), akkor már nem lehet megnézni mert beleég a logó a képernyődbe... kemény ez a 21. századi technika

asztrografológus 2009.01.20. 15:34:01

Samsung van itt is. Az eurosport, sport tv logó + az élő felirat mindez a jobb oldalon bal oldalon a retek klub. Ketten párommal hoztuk össze, mindenki az egyik sarokról tehet. Ezen kívül hangos, logikátlan a távszabályzója. De a lényeg, hogy naaagy.

greycup 2009.01.20. 15:40:34

@Carnivora: tényleg nem, tekintve hogy nem olyan felbontásúak... "a plazmák, a régiek", hehe...

Lasombra 2009.01.20. 15:42:15

a sony az a márka, ami az átlag plázában vásárló embernek a nonpluszultra. közben meg elég kommersz. ami nem baj, csak van feljebb is.

a pana mellett a pájonír se rossz. bár nekem nem kéne plazma...

arra nem emlékszem, - nem szoktam annyit nézni -, hogy még véletlenül sem jut eszükbe váltogatni a sarkokat a keritévéknek, mi?

Kicsiolasz 2009.01.20. 15:42:32

Csak gratulálni tudok, hogy pont plazmát, pont Samsungot és pont egy C-st vett az ember. Ne csodálkozzon, ha beég, de jobb helyeken ezt el is mondják a vevőknek. Kivéve, ha nem eladó, hanem promóter "segít" a kedves vevőnek. Erre azért érdemes odafigyelni. Tudom, én is az vagyok... :)

A fogyasztással kapcsolatban: Panasonic 46 PY 80 450W - JVC 46 S 90 213W. Nálam ezek a számok nem 10-30%-ot mutatnak. De ez csak egy kiragadott példa.

A Sony plazma, pedig akkor sem érdekelne, ha valóban gyártana a Sony plazmát, és tényleg nagyon olcsó lenne :(

kapanyanyimonyok 2009.01.20. 15:45:25

Szertetném, ha az itt lévő samsung fun club egyik tagja leírná, miért ezt a márkát választotta.
Előre is köszönettel:
Egy orijon buzi

greycup 2009.01.20. 15:45:31

@Tapani_SF: Sony plazmákat nem nagyon fogsz találni, tekintve, hogy évekkel ezelőtt kiszálltak a gyártásból

Kicsiolasz 2009.01.20. 15:46:30

Óhhh, és beégés: HISENSE (mond ez vkinek vmit?) plazma. 50". Meghozzák, kibontjuk, 30 perc az akklimatizálódás, bekötjük, behangoljuk. Kb 5-6 perc alatt minden csatornát megtalált, de a hangolást mutató menü már be is égett! 5-6 perc!!!!
Jah, de csak 199.990 HUF volt az ára, bár volt vagy 600W a fogyasztása. Szerintetek meddig árultuk? Még abban a hónapban elvitték :)

Gerolsteiner 2009.01.20. 15:46:55

Jólfelhúztammagam
A jótállás jogszabály szerint 6 hónap, ha jól tudom, utána már a szavatosság szabályai az irányadók, aminek a hossza két év, és megfordul a bizonyítási kötelezettség.

megsemnyikk@n 2009.01.20. 15:50:48

kell nektek plazma, ahelyett h franko 3d re gyujtenetek. Maj vesz a szomszed elobb azt kulloghatsz at focit nezni

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2009.01.20. 15:50:58

@faragic:
Én is azon a vonalon verném az asztalt, hogy az rtl a reklámok miatt nem éghet be. Mert a szakvéleményt nem fogod tudni "hatástalanítani" (szvsz), így ahhoz alkalmazkodva, annak állításai mentén lehet őket a sunyiba küldeni. Várom a fejleményeket!

kapanyanyimonyok 2009.01.20. 15:51:10

Régi szép idők, amikor még nem volt szegletes a képernyő.
Haaaajjj, nem volt sarok ahová beéghetne az a szemétláda logó.

Előre egy szebb jövőért, mikor 25 órában lehet tévét nézni.
Legyen Gábor a vezérünk.
Mert megérdemli...

greycup 2009.01.20. 15:51:39

@Kicsiolasz: igen, és ez a plazma fogyasztás pedig, mondjuk havi 30 nappal, napi 4 óra tévézéssel, 50 ft-os kilowattóránkénti árral számolva kb 2600 ft-ra jön ki/hó

azaz havi 1300-zal drágább a megadott lcdnél, tényleg nagyon kemény, miután vki megvett egy 250ezres plazmát...

Énszóltam 2009.01.20. 15:52:38

Plazmát a lúzerek vesznek akiket meghülyítenek a "real black" szavak. Meg a gazdagok akiknek van pénze 1,5 évente újat venni a beégés és színvesztés miatt. Egy ÚJ plazma valóban jobb képet mutat mint egy 2 éves LCD - fél évig.

Plazmákat azért gyártanak már csak hogy legalább behozza a gyártósor árát amit összeraktak miatta.

Énszóltam 2009.01.20. 15:53:47

Mondjuk aki plazmát vesz hogy kereskedelmi adón nézze a lores kábelen nyomott zajos budspencer filmeket...

DaM 2009.01.20. 15:56:58

@Tapani_SF: Ha sikerül vennem, megadom a címet és félretetetek 1-et a nicknevedre. :)

@Jólfelhúztammagam: WTF, elbizonytalanodtam, államis weblapon nem találom amit említesz (pl. törvénykezés), a fogyvédelem fórumján meg most is látom a 6 hónapot, pedig tartósról beszélnek, törzstagok.. Asszem utánatúrok, mert most már érdekel, hogy mi ez a PR a fogyvédelemtől, amit havonta hallok a rádiókban.. :-/ Azért remélem, Neked lesz igazad, csak én vagyok pesszimista.

guy 2009.01.20. 16:00:08

Add fel, ajándékozd oda egy gyerekotthonnak, és ne vegyél olcsó tévét, mert olcsó húsnak híg a leve.

2009.01.20. 16:02:22

@greycup: Ezt én is (szerintem) DaM is tudja :) Csak egy előttünk kommentelő user írta, hogy a Sony és Pana plazmák és LCD-k a jók csak ;)

DaM 2009.01.20. 16:03:16

@Jólfelhúztammagam: Nos, a KERTIKISGEPEK.HU-ról találtam egy egész pofásat, szerintem megvan, min csúsztam el. Mea Culpa! (Tanulság: a rádióhíreket és közleményeket az elejétől kell figyelni, itt ugyanis az első szóban rejlett szerintem a megoldásunk.)

"Szavatossági és jótállási kötelezettségek lényeges elemei és a kettő közötti különbségek:

Szavatosságnál:

* - jegyzőkönyv felvétele kötelező,
* - a fogyasztó a kereskedő, vagy szerviz (ha van) felé nyújthatja be igényét,
* - eredeti tulajdonost illeti meg a teljesítés,
* - fogyasztó sorrendben jogosúlt: kijavítást, cserét, érték csökkenést, vételár visszafizetést kérni,
* - teljesítésre kötelezett 3 munkanapon belül írásban köteles nyilatkozni a teljesítés felől,
* - teljesítési határidő 8.nap,
* - 6 hónapig (nem kötelezően) vélelmezni kell a hibás teljesítést (gyártási hibát),
* - a teljesítésre kötelezettnek van bizonyítási kötelezettsége,
* - a vizsgálati eredményt nem kell kötelezően elfogadni,
* - 6 hónap után a fogyasztónak kell bizonyítani igazát,
* - szállítási feladat a fogyasztót terheli
* - jótállással értékesített tartós fogyasztási cikkre szavatossági igény csak a jótállás nem teljesítése, vagy annak lejárta után érvényesíthető. Szavatossági igény kezelése elsősorban kereskedők feladata.

Jótállásnál:

* - jegyzőkönyv felvétele kötelező,
* - a fogyasztó az igényét a kereskedőhöz, vagy a szervizhálózathoz közvetlenül intézheti,
* - eredeti tulajdonost illeti meg a teljesítés,
* - megegyezésre törekvést javasolnak a jogalkotók,
* - bizonyítási kötelezettség teljes garancisidőn belül a kötelezettet terheli. A vizsgálati eredmény nem kötelező érvényű.
* - kiszállás, szállítás a kötelezett feladata.
* - fogyasztó sorrendben jogosult: kijavítást, cserét, érték csökkenést, vételár visszafizetést kérni,
* - teljesítési határidő 15.nap (cserekészülék adás megszűnt). Három munkanapon belül dönteni kell a teljesítés elutasítása felől írásban."

Kicsiolasz 2009.01.20. 16:03:45

greycup: ebben teljesen igazad van. Valóban "elenyésző" a különbség. De hol kezdje az ember a spórolást, ha nem az ilyeneken. 1ébként az általam példaként említett tv-k kereskedelmi ára 400.000 HUF körül van, szal aki ezeket veszi, méginkább lexarja a fogyasztást.

Énszoltam: plazmát azért gyártanak, mert ellentétben az LCD-vel, ezekből könnyen lehet nagyot előállítani, szal minél nagyobb a méret, a plazma (hasonló tudás mellett is) annál inkább olcsóbb az LCD-hez képest.

kapanyanyimonyok 2009.01.20. 16:05:21

Biztos ismeritek Ottó történetét, aki vett egy Grundig rádiót.
Bár soha nem hallgatott rajta Sláger Rádiót, mégis beégett Bocskor hangja az állomáskeresőbe.
Ottó állítja, hogy B.Gábort még a mesékből sem ismeri, így nem is érti hogy és miért pont vele esett meg ez a szomorú eset.
Jogorvoslatért fordult irodánkhoz, ahol a L'art pour l'art társaságtól kölcsönvett jó tanáccsal segítettük ki:
"Menj te a picsába!"
Ottó egyelőre a megadott címet keresi. Mi reméljük, hogy minden jóra fordul és a gonosz Grundig művek elnyeri méltó büntetését.

Ámen

DaM 2009.01.20. 16:06:38

...Mondjuk nagy kérdés, hogy a "jótállás nem teljesítése" mikor merülhet fel. Amikor nem akarja teljesíteni a kötelezett? Vagy? Vagymi. :)

@Tapani_SF: Nem csak plazmát említett? Különben nem mosolyogtam volna rá. Node, mennem kell, kerítek a föld alól is egy Sony plazmát. 200Hz-eset, FullHDsat. Nagyot. Mert kiráj. :D

Dinsdale Piranha 2009.01.20. 16:07:30

Egyik korábbi barátnőmnél a teamécses égett bele a TV tetejébe. Az is Samsung volt. Kalap szar mindegyik.

Gerolsteiner 2009.01.20. 16:08:57

Utánanéztem;
Jótállás: tartós fogyasztási cikkekre: 151/2003 korm rendelet, 1 év

Szavatosság: Ptk 305A (2) bekezdés és 308 (4) bekezdés alapján 2 év
tartós használatra rendelt dolognál 308A (1) bekezdés alapján bizonyos feltételek mellett 3 év

greycup 2009.01.20. 16:11:57

@Kicsiolasz: ok, jogos, a 42"-es kerül annyiba, mint írtam, nem az általad írt 46-os

greycup 2009.01.20. 16:14:54

@Tapani_SF: ez esetben én kérek elnézést... ;)

Kicsiolasz 2009.01.20. 16:29:09

Carnivora:
Samsung folyamatosan trükközik a garanciával. Eddig 3 év "Samsung garanciát" adott. Érthetőbban: első év = teljeskörű, 2. és/vagy 3. év = ingyenes FŐALKATRÉSZ ellátás/ingyenes szervíz.
A tavalyi karácsonyra ezt megváltoztatta, és a 2. évi ingyese szervíz is teljeskörű lett. Szóval még mindig nem 3 év teljeskörű, mint a Toshibánál és a Pioneernél alapból, a Sharpnál meg opcionálisan. Jah, a Sonyt ki ne hagyjam. De ott csak a Sony-centrumban vett dolgokra igaz ez, mert ott a centrum vállalja be a plusz gariidőt.

De a beégés nem tartozik egyik plazma gyártónál sem a garis feltételek közé. Mozgatni kell a pixeleket vagy fehérmosatni kell és kész. Jobb esetben :)

Herlock Sholmes 2009.01.20. 16:31:19

Nekem beégett a Szamszungomba a Hustlerről a négerfasz.
Hova kűggyem?

Jólfelhúztammagam 2009.01.20. 16:38:53

@Gerolsteiner:

6 hónap az alap, de van egy lista, amire több.
"72/2005. (IV. 21.) Korm. rendelet az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet módosításáról"
Nem másolom be, de ebben benne van a TV (10 000 Ft érték felett. De gondolom ez a plazma volt annyi)

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.01.20. 16:44:54

Még jó, hogy elolvastam a szakvéleményt, mert rendszeresen 4:3 képarányban tévézek (feliratok miatt pl. sporteseményeket).
Akkor beéghet az enyém is?? Ez benne sincs a leírásban, csak ebben a rühes szakvéleményben!

Lova 2009.01.20. 16:46:19

De jó lenne, ha minden adót köteleznének arra, hogy váltogassa, hogy melyik oldalon van a logo és időnként pár pixelt változtassa a pozícióját is!
Technikailag nem lehet ez akkora feladat.

Egyre több a plazma és LCD tévé és egyre többen fognak ezzel szívni...

Jólfelhúztammagam 2009.01.20. 16:48:27

@Kicsiolasz:
"A fogyasztással kapcsolatban: Panasonic 46 PY 80 450W - JVC 46 S 90 213W. Nálam ezek a számok nem 10-30%-ot mutatnak. De ez csak egy kiragadott példa."
Valóban a fullHD plazma többet fogyaszt, de majd néz meg az idei modelleket!

Amúgy
Panasonic TH-42PV80P plazma 215W
Sony KDL-40X3500 LCD 240W
hogy a hétköznapi modelleket is összehasonlítsuk.

handras 2009.01.20. 16:49:24

@chicken, a 'Kérem, Szilyt ne!' lobbi alapítója:

Majd jól visszavágnak, hogy biztos felvételről nyomta bele az állóképet órákig!

joeramirez · http://automeo.blog.hu/ 2009.01.20. 16:53:42

És azt vajon tudtátok-e, hogy Magyarországon azért égettetik bele a tévénkbe a 12-es, szinte mindenen kinnt levő átkozott logót, mert egy IDIÓTA BAROM az ORTT-ből az angol nyelvű EU szabályozásban az angol VAGY (OR) szócskát ÉS-nek fordította?


Ráadásul a hibát elismerte, MÉGIS évek óta ott virít a logo ?!


Ilyen nép vagyunk mi magyarok.
Mindent eltűrünk, beveszünk.


Legalább lenne újságíró, aki a nyakukba borítaná az egészet...

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.01.20. 16:56:37

@joeramirez:
mi volt az alternatíva a 12-es karika helyett?

Lova 2009.01.20. 17:02:00

@szemtanu @joeramirez

Gondolom VAGY az elején figyelmeztetni VAGY kitenni a karikát?

ohmyFgod 2009.01.20. 17:02:28

Az én plazmámnal is van egy kis gond: Gy.F. arcképe égett bele, bármit nézek, ott vigyorog. Így még szerelőhöz sem merem elvinni, mert kiröhögnek. Segítség! Mit csináljak? :DD

Kicsiolasz 2009.01.20. 17:03:01

@Jólfelhúztammagam: áááááá ok, én is elismerem, hogy valósan nincs akkora hatalmas eltérés a plazma és az lcd fogyasztása között. (pl: a plazma csak akkor fogyasztja a megadott mennyiséget, ha világos képet kell adnia, az lcd, pedig a folyamatos háttérmegvilágítás miatt, szinte mindig) De, az áltad említett Sony egy FullHD-s, tavaly elötti széria, amikor még nem nyomatták ennyire a "zöld" tv-ket, míg a Pana egy idei középkategória, aminél már valóban figyeltek a fogyasztásra is.
Ui: idei alatt azt értem ,hogy míg nem jelenik meg a 9X-es széria, addig az aktuális a legfrissebb...

Kicsiolasz 2009.01.20. 17:05:19

Összegzésképp: Samsungot, ha lehet NE vegyen senki (LCD, plazma mindegy), plazmából, pedig senki ne vegye meg a legolcsóbbat, mert az minden gyártónál (Pana, LG, Samu) elég, sőt, nagyon gyenge!

leszálló ág 2009.01.20. 17:05:23

No megmondó emberek, most rajtatok a sor!

Az eddigi fikázások után akkor most mondjátok meg nekem, hogy milyen LCD TV-t vegyek, úgy 100-as körül, de inkább alulról közelítse!
Mer' pont egy Samsungot néztünk ki magunknak...
Akkor szar vagy nem szar, ez itt a kérdés!

elwood 2009.01.20. 17:08:25

@leszálló ág: erre ne itt várj választ hanem az sg.hu vagy prohardware szaktopicjaiban. de megspórolom: 100 alatt szar ...

fagzal 2009.01.20. 17:10:22

Azért gratulálok az összes idióta TV adónak akik nem-transzparens logót használnak, meg persze a 12 és hasonló karikák, bravó...
Ellenben ott egy UniversalHD vagy valami értelmesebb (tehát: nem magyar, nem is annyira európai) csatorna, természetesen a logó nem éget be semmit, sőt, néha átrakják egyik oldalról a másikra.

Kiváló amúgy a Viva, a képernyő 70%-a logo, karika, reklám, csík.

A fogyasztóvédelem meg ráverhetne az összes gyártóra/áruházra, hogy alapvető információkat nem közölnek EKKORA betűkkel! Bogarássza a (néha nem is magyar nyelvű) használati utasítást a user *miután* már kifizette a cuccot, hát ez remek.

Amúgy meg nézzétek inkább a PirateBay-t, kábelen adják mindenhol. *Jóhogy* mindenki warezol ezek után!

Kicsiolasz 2009.01.20. 17:17:21

@leszálló ág: 100 a centi, vagy a $-d?
Ha a $-d, akkor nem sok lehetőséged lesz. A nagyobb gyártók közül: Samu 32 A330, Lg 32 LG 2000 (esetleg akcíóban vhol a 3000), Philips 32 THP 3403 (asszem, de nem 100% a típus). Ezek közül egyértelműen a Phili a legjobb képminőségre. Ha szerencséd van, vhol ki tudsz fogni egy tavalyi szériás Toshibát (Tesco nyomatta sokáig akcióban), vagy JVC-t (bár ezt kétlem, hogy ennyiért lenne). U-2000/3000-es és L4000-es Sonyik, pedig mindent alulmúlnak.

Titus_sb 2009.01.20. 17:18:00

@d.j: Üdv!

Lehet hogy igazad van, én szem szerint még nem láttam beégett LCD-t. háttérvilágitás nélkül is látszik rajta a beégett kép? Vagy hogy?
Vagy csak ha bekapcsolod akkor jön elö?
pixelfáradásról-beragadásról már hallottam,de beégésröl nem. (ez nekem beégés? :)

T

Carnivora (törölt) 2009.01.20. 17:18:31

@Kicsiolasz:
Így van Samsungot csak az vegyen, aki minőséget akar ... a birkáknak ott a gagyi Sony.

Carnivora (törölt) 2009.01.20. 17:20:43

@leszálló ág:

Nem lesz vele semmi baj a környékbe mindenkinek Samsung tv-je van LCD-knél 3 év gyári gar. eleve ... de még egyikkel se volt semmi gond.

Samsung Guy 2009.01.20. 17:24:12

Van amit a Samsung szervizpartnere ebben az ügyben elszúrt ez tény, úgy tűnik a copy-paste okozott némi problémákat, de talán az egésznek nem ez a gerince.
Két dolgot mindekképp tisztába kellene rakni:
A plazmánál a beégés elleni védelem, nem egy automatikus dolog, hanem egy üzemmód, amit rendszeresen végig kell futatni. Ez szerepel a használatiban is. Valószínűleg ennél a készüléknél ez elmaradt.
Ami a készüléket illeti: egy belépő modellről beszélünk, ami nem jelenti azt, hogy ennek ne kellene tökéletesen működnie, viszont célszerű az almát az almával hasonlítani.
A beégés a plazmánál amúgy tul. képen a kicsi pixelekben lévő foszforréteg megfáradása ui a látható fényt a plazmaállapotú gáz kisülése során gerjesztett foszfor produkálja. Az RTL logója elég erős pirosban úszik (újabban állítólag halványabb lett) ami nem segít a plazmáknak. A képernyőnek egyébként növeli az élettartamát, ha nem full kontraszton megy, esetleg energiatakarékos módot használ valaki.

Lasombra 2009.01.20. 17:37:44

tényleg ez a korhatár karika a másik nagy lúzerség. minden adó rájött, hogy elég az elején elugatni, hogy dízezendungisztfürcúsaueruntercvölfjárennihtgeájgnet, aztán karika a lecsóba, jöhet a műsor.

hiába no, ha okos ember összedugja a fejét...

haragoshi 2009.01.20. 17:44:05

Rendszeresen nyomjuk a nintendót LG plazmatévémen, bizony sok óra után a fix elemek beépülnek a képernyőbe, látszólag kipusztíthatatlanul. De aztán egy idő múlva "kikopnak" onnan.

TV-t meg nézzen akinek nincs internete és szereti a sok reklámot.

Indijoe 2009.01.20. 17:55:52

Látom, a fehérmosást már többen megemlítették. (Ami le is van írva a használatiban, szépen, magyarul. Ha nincs, akkor jogos a panasz, de nem valószínű, hogy egy cég ekkora öngólt lőjön.)
Egyébként általában azoknál történik a beégés, akik mosógépvásárláskor sem olvassák el a használatit, és a dobrögzítőcsavar eltávolításától elegánsan eltekintenek, majd habzó szájjal rontanak vissza az üzletbe.

mthrfckr 2009.01.20. 17:57:28

Mindenki osztja az észt, de nálam a tévé vásárlás ott kezdődik, hogy megtekintem a távirányítóját. :)
pana überparaszt, lg gagyi, samsung szintén, toshiba talán, sony elmegy.
Csak ezután jön a kép, csatlakozások, design.

Parasite 2009.01.20. 18:02:02

nálam meg ott kezdődik, hogy tuti nem veszek plazmát :D

Carnivora (törölt) 2009.01.20. 18:12:02

@mthrfckr:

Te sem láttál mostanában tv-t ...

mthrfckr 2009.01.20. 18:15:00

@Carnivora: Sajnos elég sok televíziót megnéztem már, mert pont vennem kéne, meg amúgy is érdekel a téma.
A távirányítók meg általában szarul néznek ki vagy gagyik. Én csak ennyit mondtam. :) Persze nem kell egyetérteni!

hawkeye 2009.01.20. 18:21:29

@Carnivora:

Nekem a Pana jött be plazmában....

hawkeye 2009.01.20. 18:23:34

@mthrfckr:

Ja, ha valaki nem a képernyőt, hanem a kézi infraejectort bámulja,
Az legjobb, ha a négygombos eccerűt lávolja!

:)

Carnivora (törölt) 2009.01.20. 18:44:05

@hawkeye:

Plazmában az is volt a legjobb ;)

LCD fronton meg Samsung, JVC, Panasonic

mthrfckr 2009.01.20. 18:47:50

@hawkeye: bazze, te még mindig jössz egy sony plazmával! sokan várnának egy linket! :)
mellesleg a panasonic távirányító, úgy néz ki, mint egy nyugdíjas mobil!

csaklesekminta 2009.01.20. 18:58:04

@lac1: Lehet gázgyújtó is a szikraforrás!
Akksival beéghet a fémfelület, nyomot hagy.

blackPanther.hu 2009.01.20. 19:07:21

Hát átérzem a helyzetet, nálam a TV2 logó égett be kb 4 hónap használat után a vadi új TV-be.

precíz 2009.01.20. 19:15:31

A samsunghoz csak annyit fűznék hogy egy ipari hulladék. Az elmúlt három évben négyszer jártam meg a samsunggal és az ő szervíznek nevezett szégyenszolgáltatásukkal
1. mikrosütő csúcs paraméterek jó ár , hazaviszem. egy hét bekapcs-leáll, szervíz.
Szakvélemény:a széria hibás a fej elindításkor akkora mikrohullámot bocsájt ki hogx az kapcsolja ki az elektronikát.
csak ugyanolyanra tudják kicserélni.

2.Porszívó . Bekapcs használ 5 perc lekapcsol, tűzforró , szervíz.
Szakvélemény olyan erős a motor hogy a teljesítmény miatt melegszik fel,időnként álljak meg vele egy kicsit
kb 15 percre és használjam továbbra is egészséggel. itt már picit ideges voltam hogy full hülyének néznek mindenkit.

3.Lcd tv ,na ez kibírt 3 hónapot viszont ezt legalább kicserélték.

4.DVD lejátszó csúcs modell a leírás szeint minden formátumot tud. Hazaviszem 1tíz filmből 5-öt játszik le
a másik ötnél ugrál , kockásodik . Szervíz . Szakvélemény a készülék tökéletes (annak ellenére hogy vittem mellé két másik készüléket amelyik gond nélkül lejátssza az adott lemezeket.)a gyárban úgy programozzák hogy kiszűrje az írott DVD-ket ( akkor miért van rajta hogy RW+- ....?)és különben is amit én vittem az sony és ne ahhoz hasonlítsam hanem egy ugyanilyenhez.

Na ez a pont volt az amikor a lejátszót ott hagytam nekik hogy azon tudják nézni édesanyjuk ravatalát.

Fikamatyi 2009.01.20. 19:28:37

Aki RTL Klubot néz, nem lehet szerencsés ember. Szerintem a beégés nem a plazmát érte, hanem Gábort.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.01.20. 19:38:17

en meg ugy veszek kocsit, hogy eloszor megnezem a kulcstartojat, utana frissiitve van -e GPS benne

csaklesekminta 2009.01.20. 19:41:45

@bandee: Eddigi, kb. 20 évnyi önálló vásárlásaimból az a véleményem alakult ki, hogy válogatják, vagy már eleve úgy szerelik össze a terméket, hogy az a célterületen még elmenjen.
Izgi lenne összehasonlítani egy nyugaton
és egy itthon eladott gépkocsi fődarabjait, kárpitozását.
Ki van ez dekázva !

exilis 2009.01.20. 19:42:40

Amig analógabn nyomja a kábelszolgáltatóm jó nekem a jó öreg képcsöves TV. Nem ég bele semmi és szebb a képe mint a lapos vackoknak ( az általánosan agyontömörített adások a nagyobb felbontású tv-ken iszonyú kockásak, feliratok alig olvashatók ).

Carnivora (törölt) 2009.01.20. 19:44:33

@precíz: csak nem egy Sony eladó? :D:D:D

Carnivora (törölt) 2009.01.20. 19:45:55

@precíz: precízen szeméttelep mellől vásárolsz? ez kb. a másik lehetőség

nagyon átlátszó iromány volt ez

Georgethebig 2009.01.20. 19:46:02

tiszta szerencse, hogy nem aludt el a TV előtt és így nem a monoszkóp égett bele...

Old Shutdown 2009.01.20. 19:53:34

még mindig jobb, mintha a Suna Gold logója égett volna bele

csakamadrid 2009.01.20. 19:57:56

Miis Samsung lcd ét vettünk 1 éve.És nagyon jo!!Azt hiszem a fényesfeketét ök hozták be elöszőr,.Ők csinálják a legszebb tv-ket,.Mi teljesen elégedetek vagyunk a Samsungal.Rögtön vettünk 1 klimát is(mont blanc).

WoodrowWilson 2009.01.20. 20:12:44

A jótállás=garancia teljes időtartama alatt az eladónak kell bizonyítania, hogy a hiba nem rendeltetésszerű használat miatt következett be. Szavatosságnál fordítva. Persze a legtöbb szerződésben jótállás csak fél évig tart, utána szavatosság.

ladislaus 2009.01.20. 20:24:51

Én meg szarok a plazma lcd TV-re. Előállítása inkább rongálja a környezetet és állitolag még többet is fogyaszt. Meg igazi parasztvakitás. De persze nincs más a polcokon... basszák meg!

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.01.20. 20:25:56

Unom ezt a posztot, úgyhogy nem írok semmit a "Komment szövege" rovatba.

faragic 2009.01.20. 20:29:45

Akárki akármit mond szerintem minden márkára lehetne tálni fikázó embert.

Ha most ez sony lenne akkor azt szidnák sokan.

Én ezt vettem aztán kész.

De mégegyszer elmondom a gyengébbek kedvéért,ezzel nem az én sajnáltatásom a cél.


Az RTL klubbon max a hírek ment most már az sem.
Sok focit nézek de érdekes mód ott nem ég bele semmi!

Haló!Akkor most mi van?

Nyilván én vagyok az ostoba,mert volt pofám egy ekkora tv-t venni.

És special nem csak a tudását néztem és az árát,hanem azt is, hogy néz ki.

Egy ilyen tv nem csak tv hanem a lakás dísze is.Szerintem.És ez tetszett a legjobban.

Az olcsó húsnak híg a levére csak annyit, hogy tavaly ez nem volt olyan olcsó tv.

Bár majd most sokan ebbe kötnek bele, hogy akkor meg már miért nem vettem sonyt vagy panát?
Mert azok kurva drágák voltak.
Most azért az árért kapnék egy sokkal jobbat.

De a technika piacán már csak így mennek a dolgok.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.01.20. 20:32:03

@faragic: Jó a Samsung. Nekünk az van és szép a képe. Aki más mondik, az hazud!

leszálló ág 2009.01.20. 20:33:47

Köszi a samsungügyi felvilágosítást!
Máshol más márkát genyóznak, szal mosmá' csak abban vagyok biztos, hogy bizonytalan vagyok.
Életem pár(á)ja úgy beleélte magát a kiválasztottjába, hogy mégis maradunk a Samsungnál.
Lehet, hogy utána önkéntes sünszaró leszek...mer' megérdemlem!
8o)))

Anarchista 2009.01.20. 20:49:14

Nekem Toshiba LCD-m van, xboxozom rajta, beegesnek semmi nyoma. Remelem, nem epp most kiabaltam el...

Viszont Samsung-ot nem hasznaltam meg, de a masik del-koreai termekkel, az LG-vel csak szivasunk volt eddig! A 40 centis kis szines CRT tevenkben elment a hang vadaszni, csak kep van. (Javitasa meg hatravan.) A mini-hifi CD-je ket het utan megadta magat, ezt mondjuk garnciaban csereltek, azota jo. A legutobbi esetem meg csajom mobiljaval: bement vele telefonalni a furdoszobaba, es a kicsapodo goz rovidre zart bent mindent. A szerviz meg a garanciat is megvonta - igaz, elotte ketszer(!) gariban javitottak, szoval amugy sem volt megbizhato. (Tudom, tudom: gozbe nem visz be az ember muszaki cikket. Villamosmernokkent mondom: ne ma! Nem arrol van szo, hogy a furdokad alatt uszva probalt vele kommunikalni, raadasul szerintem nincs minden haztartasban paratartalommero, meg ha meg is van adva a muszaki adatok kozott a hasznalhatosagi tartomany. Mellesleg egy szinte semmi gumitomites kerdese az egesz.)

Tanulsag (amit leszurhettunk volna korabban is): del-koreait tobbe soha! Bezzeg a 11 eves 72 centis Panasonic CRT tevenk meg a legaprobb problema legkisebb jelet sem mutatta! (A taviranyitoja mar nem 100%, de azt a cic verte le nem egyszer... :-))

galicius 2009.01.20. 20:52:56

Te,ezt a televíziót nem az RTL Klub gyártotta?Aztán rosszul szerelték össze és a belső oldalon maradt az árcédula.Az hogy Samsung van ráírva az az ellenség megtévesztése.Biztos az a rohadt imperialista Kim Ir Szen atyuska csinálta.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.01.20. 21:19:11

nekem meg egy nagynevu kepcsoves Jensen tv-m van
made in china
10 eve LG-t hasznalok mar ugy hogy 2 vente cserelem es eddig mind kihuzta siman a 2 evet meg most ismukodnenek
a villanyborotvam Philips, az telleg remek
a monitrom View-Sonic
pazar

e most mnezem a HIFI-m is emerson, meg a dvd lejatszo is
nem is tudtam, hogy ilyen markahu vagyok
ja a hutom noname, de telleg nincs neve
egyelore minden mukodik
a sorosdobozok neha beleegnek a huttoajtoba mas nincs

en sem hagynam annyiban amugy, bombazni a gyartot, a kereskedot a sajtot/nem a macit/

Ejoy 2009.01.21. 01:22:41

GONDOLJ BELE, HA A GAY CHANEL ÉG BELE...

kapanyanyimonyok 2009.01.21. 09:41:03

@faragic:
Nekem van egy 1990-es Samsung kisképernyős tévém. Működik, tiszták a színei. Van egy Pana plazmám, 2 éves és semmi gondom vele. Mivel a puják imádják a rajzfilmeket, így van 2db 51-es Samsung Lcd-m, semmi probléma.

Sajnálatos, hogy így jártál és természetesen támogatom, hogy üsd a vasat, de..

Ezek már hétköznapi események, mindenkinek van 'hibás' háztartási készüléke.(nekem pölö az IBM laptopom szar)
Az egésszel kapcsolatban az én problémám, hogy ekkora feneket kerítesz neki.

Azá hajrá Dömötör!

=Ford Prefect= 2009.01.21. 09:42:11

Nem olvastam végig a kommenteket, de megjegyezném, hogy a használati utasításban csak a pc-t, videójátékot, állóképet említik. Szó sincs tv műsor logójáról...

Vogonokat nekik

nyulambulam 2009.01.21. 09:50:55

Na igen. Én egy ideje alapból nem veszek Samsung termékeket, sőt, ha valaki azzal zargat, hogy nyerhetek Samsung telefont, akkor is elhajtom. Mert egyszerűen gagyik. Eleinte még bedőltem, de miután mind a tévénk, mind a lemezjátszóm (na, ez jó régen volt), mind a mosógépünk a garancia lejárta után 2-3 héttel javíthatatlanul elromlott, nem kísérletezem tovább...

faragic 2009.01.21. 10:25:34

@kapanyanyimonyok:
Igazad van, hogy ezek hétköznapi dolgok.

De pont ez a felháborító számora!
Hétköznapi és kész!És akkor legyen ezzel letudva?
Elhiheted ha én csiáltam volna rosszul valamit akkor nem írtam volna ide.
De így kicsit más a helyzet.

Én vettem egy nem olcsó valamit és azért kurvára nem azt kaptam.(bár az RTL logó plussz)
Ha a SAMSUNG úgy állt volna hozzám, mint ahogy nem akkor nem írogatnák most ide.
De ez van sajnos.

Én mindenkinek csak azt tudom tanácsolni, hogy regáljon így.
Lehet nem lesz semmi értelme az én "akciómnak" se.De legalább előveszik ezeket a nagyszerű, udvarias és ügyfélkozpontú embereket a SAMSUNGnál.
És az ilyen bánásmód nem csak a SAMSUNGnál van hanem eme remek UNIÓS VILÁGVÁROSOS ORSZÁGUNKBAN mindenhol.
(akinek nem inge ne vegye magára)

Tehát ha mindíg mindenki annyiba hagyja akkor,az nem vezet semmi jóra.
Szerintem.


üdv,
faragic

kapanyanyimonyok 2009.01.21. 10:47:41

@faragic:
Maga a probléma hétköznapi. A megoldást mindenki találja meg magának. A sok észrevétel alapján Te is látod, hogy nincs kitaposott vagy jól bejáratot út.
Mégeccer, támogatom a lelkesedésed és a megoldás kereső énedet.


Áve és világbéke

(az első pana cd lejátszóm 14 hónaposan ment tönkre. a készülék 2/3-os áráért cseréltek volna fejet benne. Én is írtam egy finom hangvételű levelet, ők pozitívan reagáltak.)

scubadiver 2009.01.21. 13:01:32

Naponta egy film a DVD-be, is nincs beégés. Mi az az RTL meg TV2?

DaM 2009.01.21. 13:18:16

@nyulambulam: A "garancia" (jótállás) utáni időszakban még van szavatosság. Amúgy meg lassan lemondhatsz szinte minden gyártó termékéről. Régen az volt a kihívás, hogy ki milyen hosszúéletűt tud csinálni. Mára ez szinte minden ágban oda jutott, hogy ki tud többet eladni. Ehhez az kell, hogy garancia után beszarjon a cucc. Sorry, de ébreszd fel Neót, kövesd a fehér nyulat, mert ez van.
Meg tudnálak cáfolni telefonban és mosógépben is asszem, saját tapasztalataim alapján, de ehhez tudni kellett volna, hogy konkrétan mit veszel/vettél helyette. :-/

betépett felhasználó 2009.01.21. 13:39:23

mit rihaltok, nekem szuletestol bele van egve az iriszembe a ATV hit gyulekezet teljes musora es amugy semmi bajom. Ateista vagyok.

Szaki77 2009.01.21. 19:43:05

Kedves Faragic!

Egyetértek azokkal a hozzászólókkal, akik azt mondják, nem kellett volna ekkora felhajtást generálnod ebből a maghibásodásból.
Aki ért a Plazma technológiához, az tudja, hogy a beégés potenciális problémát jelenthet, minden plazma készüléknél, minden gyártónál.

Azaz, ha nem kapcsolod be időközönként a beégés elleni védelmet a Plazma tévédben, előfordul, hogy be fog égni.

Csak magadnak köszönheted a történteket, mert nem olvastad el a hsználati útmutatót.

Azt mondod "ha én csináltam volna valamit rosszul, akkor nem írok ide" Nos, rosszul csináltad és mégis ide írtál. Mentségedre legyen mondva, nem tudtad, hogy rosszul csináltad, mert nem olvastad el a használatit.
Ha más márkát veszel, az is beégett volna.

Egyébként, mindig azon szoktam tűnődni, hogy elképesztően jó a különböző tv gyártók brand marketingje, mivel ezt a sok-sok márkaelhivatott emberkét zászlóvivőként a frontvonalba tudják állítani, amikor szükségük van rá.
Vicces.
Panasonic jó, Sony nem, LG jó.. aztán mindez fordítva. Tényleg vicces.

Aki ért hozzá, az jól tudja, nem a márkanév a fontos, hanem az ár-érték arány. Azaz mennyiért, mit kapsz.
Hiszen ezek a gyártók a globalizáció fokozódásával, egyre több mindent (alkatrészeket, paneleket) adnak- vesznek egymástól.

Magam, különböző márkák műszaki termékeit használom. TV-ben pont egy Samsung Plazmát, 2007 szeptemberében vettem és semmi baja. Ugyanis, amikor kicsit beég, akkor lefuttatom a beégés elleni védelmet és megoldódik a gond.

Összegzésként azt mondanám, ha tv-t akar valaki venni, valószínüleg továbbra is Samsungot fog vásárolni, mert ez a márka messze a legkedveltebb.

Tanácsként pedig azt mondanám, vállaljátok fel a plusz 10-30%-os felárat és ne a meghirdetett legolcsóbb készüléket vegyétek meg, hanem az aktuális évjáratú panellal szerelt modellt.

faragic 2009.01.21. 20:08:34

@Szaki77:

Kedves Szaki77!

Nem tudom, hogy honnan veszed azt, hogy nem olvastam el a használati utasítást.

A tv-n van egy pixel eltolódás amely folyamatosan be van kapcsolva.Mégis ez lett!!!!

A fehér mosást melyet említtetél használtam rendszeresen.Mégis ez lett!!!!

Amint látod igen is tudom mi van a használati utasításban.

A "mosást" volt, hogy egész éjjel csináltam rajta de semmi.(többször)

Tehát ha valamit is rooszul csináltam az nem az, hogy nem vagyok tisztába a használati utasítás tartalmával.

Mindent használva mégis megtörtént.

Nem tudom mennyire lehet még visszanézni a régi árakat.
De ez a tv akkor egyáltalán nem volt a "legolcsóbb".

üdv,
Faragic

mthrfckr 2009.01.22. 10:11:40

szerviz is köcsög!
elvittünk egy porszívót, aszongya az ember, hogy szerinte semmi baja. azért erősködtünk, nézzék már meg, mindig pirosan világít.
több mint egy hónapig volt náluk, ki kellett tisztítani. van nekik egy dossziéjuk, belebaszva az összes átvételi elismervény vagy mi a tök, de úgy, hogy csak meresztgettem a szemem! csávókám kb. 10 percig keresgélte a papírt.

randomuser1 2009.01.22. 13:24:40

@faragic: nekem olcsó samsung plazmám van(ps42c6) és kizárólag ertéleklub folyik rajta mégsem égett bele másfél éve a logója, szal ne hagyd magad lerázni, szerintem igenis az adott készülék hibája.
és én sose használtam fehérmosást, pedig napi átlag 4 órában megy a tévé...

Koordinátor (törölt) · urbanlegend.blog.hu 2009.01.24. 09:14:24

Szavatosság nem egyenlő garancia. A garit az eladó adja, a szavatosságot pedig a PTK.!!! Így a jogaid:
1. kijavítás vagy kicserélés (a vagy RÁD vonatkozik, te választasz)
2. ár leszállítása, alapos indokkal elállás (visszamenőleges hatály!)

Lobogtatni köll a törvény szövegét, nem szabad feladni, itt nem két forintról van szó. Megvetted, pénzt adtál érte, jogosan elvárod, hogy olyan, mint a leírásban szerepel. Pont.

Macce 2009.02.03. 22:16:56

Én most vettem a Teszkóba egy Philips Brillance 190CW-t.Magyarán egy monitort.Nemtudom elég sokat megy a gép mert sokat dolgozok rajta és ezen még nemvolt "égésnyom".
Mondjuk röhej mert 27ezer volt...és 19colos wide
süti beállítások módosítása