Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Tékozló Homár

Már a pinaszépségverseny díját is ellopják a postán

2009.02.10. 01:18 | szily | 63 komment

Na itt egy fogyasztóvédelmi téma, amivel nem mernénk bálványunk, Meglena Kuneva liberális cárpárti fogyasztóvédelmi EU-biztos elé állni. (Bálványunk még blogol is.)

Mondhatnánk, hogy a szenny elnyerte méltó büntetését, de inkább kacagunk, mint a kistérségi megbízott, aki hetet kölykezett. Az történt ugyanis, hogy a mocsokban és váladékban utazó, enyhén subboid Puruttya blog elsődlegesnemiszerv-szépségversenyt hirdetett. A fődíj 10-10 ezer forint értékű utalvány volt egy szexshopba a női és a férfi bajnoknak. Csakhogy az ajánlott levélben feladott díjak sosem érkeztek meg a Puruttyához. Kizárásos alapon vagy maga a postás lopta el, vagy szabálytalan módon úgy hagyta kint a postaládán, hogy valaki elvihette. Két igazán szép elem van az ügyben:

1.) aki lenyúlta a két utalványt, az be is váltotta a boltban, amit a biztonsági kamera fel is vett.
2.) a laza, elvileg vicces bloggerek annyira begörcsöltek az esettől, hogy a sztori egyetlen, valóban érdekes elemét nem írták meg, nevezetesen hogy mit is vett a sunyi elkövető a 2-szer 10 ezres utalványért.

Itt a vonatkozó poszt, benne a biztonsági kamera képeivel.
 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kopaszfeketemercis 2009.02.10. 01:29:19

ááááá elsőőőőő:-)

anarchoid · http://www.stormriders.hu 2009.02.10. 02:17:47

"..női és férfi győztesek díját a DIAMOND SEX SHOP ajánlotta fel..."

NA VAJON MIT VEHETETT ? :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.10. 03:53:20

nem volt hosszu megse
de erdekes se
megyek megnezem felrobbant-e mar a kenyerpiritom
azota egyfolytaban piritost csinalok, hogy megszivassam azt a kondenzatort vagy mit

tiborc2008 2009.02.10. 04:05:07

Nem meglepő. Mint tudjuk, postásék csak parazsat nem lopnak, minden mást igen.

Megdobbent, most erEDEti izzel 2009.02.10. 05:19:27

Na pont ezeket a vegsokig marginalis, fos blogokat kellene eltakaritani az utbol, nem reklamozni. Szanalmas. Mint ahogy azok is, akik 10k-ert "neveznek" ilyesmire.

Baszd meg ezt az orszagot a primko polgaraival egyutt mar.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.02.10. 06:51:37

Azért egy ilyenre benevezni is szép kihívás.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2009.02.10. 06:54:58

"Na pont ezeket a vegsokig marginalis, fos blogokat kellene eltakaritani az utbol,"

Nah! Mert a Homár az egy kultúrális ÉRTÉK, robbanó kenyépirítós kondenzátorokkal, mi?

Egyébként a faszfej gumisünt vett, szájon át kell bevenni, és a belekben megkeményszik... Aaaah!

Anya 10 2009.02.10. 08:06:46

Ahogy elnéztem a képeket,szerintem nem is vett semmit a gyerek csak átváltotta pénzre az utalványt. Szegény, csak egy megélhetési sünöző. Ne bántsátok, keveset fizetnek a postán is tuti..:)

Anya 10 2009.02.10. 08:07:57

De az biztos,hogy nem Ede!!!!

EÖ (törölt) 2009.02.10. 08:13:21

dehogy a postát senki nem veri orrba, hogy szarrá lopja az ügyfeleit ez különösen érdekes

liven 2009.02.10. 08:20:56

Új gumira kellett a pénz a platós IFA-ra. Boldog Új Évet Minden Homározónak 2010-re! A Pocsay család.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.10. 08:23:51

Postán még az idős rokonoknak a karácsonyi üdvözletet is tértivevényes ajánlottan!!!!! EZ FONTOS!!!!
Úgy legalább 50% feletti az esélye annak, hogy meg is kapják.
OFF:
Mivel sokan kérdeztétek, Szily meg nem rakta ki: A Capital Partners az eset óta csak egyszer hívott, erre megint felhívtam a Lehotkai Gábor nevű nagyvezírt, aki elkérte a telefonszámát annak, aki az ő nevükben megint felhívott. Ezt meg is adtam, azóta szerencsére a CP-től nem hívott senki. Talán megszabadulok tőlük?

2009.02.10. 08:29:01

A proletárforradalom erre is kínál megoldást.

anarch 2009.02.10. 08:51:47

Hmm, feladnak két darab ajánlott levelet, más-más címzettnek, benne egy-egy darab utalvány. És a faszfej néven elhíresült tolvaj _egyben_ váltja be. Hmm... Talán a lopási osztályról?

Andie 2009.02.10. 09:03:22

Már a homár is átveri az ügyfeleket! Rohadt megtévesztő a cim! Én naivan rákattintok, hogy majd szép pinákat látok, lévén pinaszépségverseny, erre bazmeg ocsmány meredező farkak néznek velem szemben, az a 2 tetszetős punci meg úgy elbújt, alig vettem észre.

2009.02.10. 09:05:46

szerintem az nem postás, hanem callcenteres, és Károlynak hívják

lótumfaktum 2009.02.10. 09:21:34

Még jó,hogy nem magdaléna kúrnyeva volt a fő díjjjj!!!!mert ahhor a 20-t sem érné el a hozzá szólás.a purutttyán sem sokk a kom.homár érd. átvenni? vagy már nincs jobb?

Páneurópai Harci Kos 2009.02.10. 09:56:13

Azért az megdöbbentő hogy egyesek egy blogot fikáznak ahelyett hogy rádöbennének a képen egy tolvaj van...
és el kéne kapni.
A magyar posta sz@rjon sünt.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2009.02.10. 10:08:59

Szexboltban kamera figyeli a vásárlót? Na, oda se megyek többet :-/

Tsabi 2009.02.10. 10:14:18

Most akkor majd minden napra jut egy blogos promo? Amugy meg epilepszias suncsaladot az enyveskezunek.
...mire nem jo egy gazdasagi valsag, 10K ezust magyar petakert nekiallnak fenykepezgetni a nunajukat. Mondjuk ebbe legalabb nincs elektronika.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.10. 10:24:09

nem haboztam megnézni a beváltó képét

szerintem:

az ölébe pottyant lehetőséggel élve úgy érezte, neki is fel kell fedezni végre azt, amiről eddig csak hallott, tévében látott, életében még nem volt nője

ezután sem lesz, mert gondolom egy elektronikával kellőképp felszerelt guminőt vett meg talán kiegészítőt

most otthon a lefüggönyözött szobában játszik, és roppantul élvezi. ugyan még ez sem az igazi, de az sem lehet már messze

irigy kutyák azok, akik lefényképezik 10 ezerért a micsodájukat, és csodálkoznak, ha nem jön a nyeremény ezért a világraszóló produkciójukért

remélem úgy volt a verseny, hogy a micsodájuk mellé az arcképüket kellett feltenni

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.02.10. 10:26:24

Most komolyan, van olyan ember, aki a nemi szervét mutogatja 10 000 Ft-ért, amit nem biztos, hogy megkap? A kurvának legalább van stricije, aki kivereti a szart is belőled, ha nem fizetsz. Szánalmas? Az.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.02.10. 10:42:00

@Páneurópai Harci Kos: valahogy úgy érzem, ebben az esetben a zsák megtalálta a foltját... tényleg gáz dolog a postalopás, de egy icipicit sem tudom sajnálni a pinafotósokat.

PeterBogyo · http://ujbuda.kutyaiskola.eu 2009.02.10. 10:50:16

miaz Homár egyik haver megint indított blogot és fel kell futtatni?

akkor én is
anti-gyurcsany.blog.hu

elwood 2009.02.10. 10:52:40

remélem Dyras márkájú ánuszvibrátort vett és kondenzátorai a seggében pukkantak szét

maincoon © 2009.02.10. 10:58:37

ki is ajánlotta fel a múltkor, hogy elkisér egy ilyen üzletbe?? nnna, most már végképp tárgytalan, mert még a végén nyilvánossá teszik a vásárlásról készült képeket.

elwood 2009.02.10. 11:05:54

én is felajánlottam, de csak a vásárlási utalványosokét teszik közzé. Én cafateriában kértem jegyet ide, és kiragasztottak a leghűségesebb vásárlóink dicsőségtáblára.

Zahal 2009.02.10. 11:13:17

A magyar pinaszépségverseny nyertese egy jó nagy, zaftos, lucskos, szőrös, vörös klitoriszos, nyílt bejáratú, "majonéztől" cuppogó pinafotóval nyert. Gratuláljunk neki!:-)

maincoon © 2009.02.10. 11:13:19

én meg csak hülye coop-os jegyet kapok.
miért nem lehet bevezetni az ilyen jellegű utalványok kötelező osztását munkahelyen? egyeseknél még a munkahelyi morált is javíthatná...
ááá, nálam nem. egy épkézláb pasi sincs itt. ellenben van otthon, általában, ha nem duzzog.

Mylady 2009.02.10. 11:13:29

@elwood: nálunk nem lehet cafeteriában ilyet kérni.
Csak olyan unalmas dolgokat, hogy étkezési jegy megy bkv bérlet.

Vagy lehet, hogy a kultúra utalvány jó ide?
:)

maincoon © 2009.02.10. 11:14:26

@Zahal: kösz. ebéd előtt. fogyókúrának jó.

Zahal 2009.02.10. 11:40:11

maincoon: szívesen, igazán nincs mit.:-)
ez csak a magyar valóság.:-D
képzeld hozzá, hogy az ominózus pina böffent egy jó nagyot, miután elnyelte a liter ondót.

tiborc2008 2009.02.10. 11:43:01

Az Értelmező Szótárban a "postarabló" kifejezést a postahivatalt kirabló helyett a küldeményt eltulajdonító postásra kell átírni. Hja, az idők szava...

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2009.02.10. 11:46:19

Tipikus postás kinézete van a fickónak. Remélem felismerik a kollégái. :D

Dyrast a seggébe!

maincoon © 2009.02.10. 11:54:55

@Zahal: hát kedves, én ilyen elképzelni sem akarok!!!
és elég szomorú, ha szerinted ez a magyar valóság. biztosan sok rossz tapasztalatod van ilyen téren. sajnálom :(

knock4 2009.02.10. 12:24:19

Meg tudnád mondani mi a frász az az "elsődlegesnemiszerv" vagy, hogy mi a másodlagos?

Anarchista 2009.02.10. 12:30:28

Én közel vagyok ahhoz, hogy a mi postásunkat agyonverjem egy szívlapáttal, majd beledaráljam a pöcébe... Még a hivatalos iratok értesítőszelvényét is b*szik bedobni, én meg szívjak a hatóságokkal. (Lásd még kézbesítési vélelem abszolút életszerűtlensége, de ez egy önálló blogot kívánna meg.)

maincoon © 2009.02.10. 12:31:20

@knock4:
elsődleges: nemek szerinti adottság
másodlagos: végbél, száj... igény szerint.

betépett felhasználó 2009.02.10. 12:54:38

nincs turelmem elolvasni a posztot, de ha mar pinaszepsegverseny, en is benevezek:
giccs.tvn.hu/pinax.jpg (18+)

4tuna · http://veletlenek.blog.hu/ 2009.02.10. 13:13:08

mi van akkor, ha a postasok etkezesi utalvany helyett ilyet kapnak?

anarch 2009.02.10. 14:09:14

@EnZsolt: Mégiscsak legálisabb, mint bankot rabolni hogy tudja fizetni a havi törlesztőt.

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.02.10. 14:40:24

@anarch: az is szánalmas, aki ebből akarja fizetni a havi törlesztőt. Úgy, hogy nem is biztos, hogy nyer. Úgy, hogy azt sem tudom kinek is küldöm el most a pöcsömről a képet. Hát tényleg gratulálok az ilyeneknek. Ráadásul miből fizetné a törlesztőt? Sex Shopba való utalvánnyal? Megnézem azt a bankot, aki elfogadja.

EL LOBO - A farkas · http://joljarok.hu/blog 2009.02.10. 15:03:41

Nyugi, a tapasztalatom azt súgja: már a tolvajtól is ellopták!
Hogy ezt mire alapozom? Erre:
www.bognarstudio.hu/blog/archives/453

movhu 2009.02.10. 15:07:10

A Postán mit nem lopnak el? Egyedül azért nem zárt még be, mert az állami monopólimut életben tartja a csekkbefizetés-ajánlott levél tengely.

orvian 2009.02.10. 15:30:59


Arról persze nem beszél senki,amikor a helyi postásnak fizetnek a címzett ismeretlen feliratért.
Tele van az OLK ilyenekkel.
Grat az ide beírt TISZTAKEZŰEK-nek

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.02.10. 17:45:23

@Nemmondomkitöbbet: Mit mondtál? Fejedet letépem, és a szádba szarok!!!!!!!!!!

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.02.10. 17:48:22

amúgy meg, az a blog durva, én homáros promo nélkül is megnézem időnként

Vladimir Harkonnen 2009.02.10. 20:18:30

@EnZsolt:
Vannak akik ettől durvábbakat is elvállalnak szaros 5000 USD reményében!
Csakhogy promotáljak kicsit, a móka kb. a 2. percnél indul:
xhamster.com/movies/100267/pain_factory_bmw.html

Vladimir Harkonnen 2009.02.10. 20:27:52

Valaki emlékszik még arra a réges-régi pilóta játékra, amikor 2x500 ft-ot kellett küldeni a listán az első helyen állónak, 2x lemásolni a papírt, neveket átírni, majd a feladóvevényt rátűzve keresni a következő balekot?

Nálunk a postán ha valaki így fizetett be az ügyintéző rögtön zsebre vágta a pénzt, a szelvényt meg elégette! Jó kis mellékes volt neki. Hol volt akkor még szkenner a postán!?

Mylady 2009.02.10. 21:06:12

@Vladimir Harkonnen: Ezt honnan tudod?
Talán te voltál az ügyintéző?
:)

Xezs 2009.02.10. 22:32:30

Ne rinyáljatok már hogy "fúj, milyen blog ez a Puruttya" aki bármilyen blogon kommentel az eleve nem teljesen normális (ja, én se). Persze nyilván aki a nemi szervét beküldi az a legnemnormálisabb, na de őszintén, kedves Homárosok: Ti normálisnak tartjátok magatokat azok után amit napi szinten ide kommenteltek (igen, ez a kérdés rám is vonatkozik)?

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2009.02.10. 22:45:57

@knock4: Jogos. Az elsődleges nemi _jelleg_ akart lenne, nem elsődleges nemiszerv.

Mylady 2009.02.10. 22:57:50

@Xezs: Én magamat nem. De nem azért, mert hülyeségeket kommentelek ide. Az nem ok, hanem okozat :)

Mylady 2009.02.10. 23:05:31

Bár megjegyzem, ezt titkolom, mert a felsőbb társadalmi körökben (ahol én is mozgok) nem szokás a pórnéppel való keveredés. Még virtuálisan sem.
:)))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.11. 00:14:06

@Mylady: Én pl. azért titkolom hogy ide kommentelek, mert ha a főnököm megtudná hogy melóidőben is születnek kommentek...
Azaz a régi főnököm röhögött volna, az új az nem...

FéeVerte 2009.02.11. 14:51:58

Szerencsés Puruttyások! Náluk volt eredményirdetés, nem úgy, mint a Homár-versenyeken. Kutyanévadás, karácsonyi fotó...

Vladimir Harkonnen 2009.02.11. 17:19:32

@Mylady: Nem én, hanem a cimborám jó édes anyukája volt.

Anya 10 2009.02.11. 23:18:11

@Pocsay Ede/ megélhetési sünöző: Magadra vetted? :D Igaz,egyedül te vsgy itt megélhetési sünöző...Te voltál!!!!!!:O

velö 2009.02.13. 11:43:30

@tiborc2008: "postàsok mindent lopnak"
nemtom sirjak vagy laholjak. nyuzom az okos eszem, hogy kitalàljam milyen politikai rendszer lenne alkalmatos a polgàrt moresra tanitani: diktatura?

velö 2009.02.13. 11:49:32

@Andie: "pinaszépségverseny" ... hol a link?
egyébként, nagyon franko iràs. hàt még a hozzàszolàsok. humorotok van, azmà' biztos.
nagyon jol szorakozom. köszönöm honfitàrsak. nagyon köszönöm. :))
süti beállítások módosítása