Tékozló Homár

Az Aréna Pláza multiplexe nyerte el a legparasztabb mozi címet

2009.02.20. 14:59 | szily | 1022 komment

Szomorú hírünk van: eldőlt a sok éve folyó "legparasztabb mozi" konteszt, a győztes a Cinema City Aréna és stábja. A rokonszenves mozgóképipari szolgáltatók azzal tudták elhódítani a 12,4 kilogrammos, ezüstözött szalonnát, hogy egy 5 és egy 7 éves gyereket csak felnőttjegggyel engedtek be, mert nem volt náluk diákigazolvány. A legjobb, hogy a papánál volt diák, így ő olcsóbban nézhette meg a Voltot. Sztori alant, a nyerteseknek gratulálunk, és sok hasonlót kívánunk nekik a magánéletben.


Az életem útja elém sodorta a „VOLT” című gyermekeknek készült rajzfilm 3D változatát, amit kiváló lehetőségnek éreztem, bevezessek két apróságot (5 és 7 évesek) a látvány varázslatos világába. Napok óta a fiúk teljesen transzban voltak a film kapcsán, megnéztük az előzetest, a tartalmat többször fel kellett olvasnom. Lelkesen kézen fogva a Cinema City Aréna moziban odamentünk hárman a jegyszedőhöz. Mosolygósan, izgatottan, lelkesen. Mondtam viccesen, ismeretlenül a hölgynek, „hát itt volnánk… kérek szépen három diákjegyet”. Szinte automatikusan el is engedtem a fülem mellett kérését - "kérem a diákigazolványokat". Corvinus diákként büszkén, mondhatnám lezseren megmutattam "diákságom jelképét" (az igazolványomat) a hitetlen hölgynek, bizonyítva szavaim valódiságát. „… és a gyerekek-é?” – kérdezett tovább. Azt hittem viccel, mert annyira jófej. Mégegyszer megkérdezte – ennek fele sem tréfa. Mondom neki, de hát Ők gyerekek és mutattam Rájuk. „Van diákjuk vagy nincs?” Zavartan mondtam, hogy óvodában még nem adnak, és elsősök sem kapták még meg, sőt nem is kérdeztem kapnak-e egyáltalán.

Gondoltam a hölgy rosszindulatú és az nem az én problémám, kértem a főnökét hívja oda, mert kíváncsian vártam a véleményére. Megérkezett, valószínüleg a hely szelleme átsuhant rajtuk... azt kérdezte: "... akkor van vagy nincs igazolványuk?"

Olyan dolog történt, amit nem hittem el. Én diákjeggyel, és a két gyerek felnőttjeggyel mentünk moziba. Itthon vagyunk.

Bodon György

 

Update 1: Kollégám, Z. a posztot olvasva azonnal billentyűt ragadott:

muhaha, ugyanígy jártunk szombaton az Arénában.
a lányaim 13 és 16 évesek.
 
pénztár, huszonéves, szemöldökpiercinges suhanc a kasszírember
- két felnőttet, két diákot kérek.
- diákigazolvány van?
- nézz már rájuk, látod, hogy tanulók, nem?
- látom. igazolvány van?
bementünk családi jeggyel, de azt csak 2 felnőtt + 2 (vagy több) gyerek veheti igénybe.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mylady 2009.02.26. 11:39:25

@rénszarvas:
ha így folytatjuk, simán meglesz az ezer

csak chickennek meg ne mondd, mert idejön ezredikezni :)

rénszarvas · http://renszarvas.hu/ 2009.02.26. 14:40:27

:-D Felhívott egy újságíró, hogy a fórum hatására és okán szeretné megírni, ami történt és indukálta a fórumot, mindezt megjeleníteni egy bulvár újságban. :-D Híresek vagytok :-P

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.26. 14:44:46

@rénszarvas: nem hagyma hívott fel? ő magyarországon újságíró volt

Mylady 2009.02.26. 14:53:43

@rénszarvas: nem inkább Te vagy híres? :)
Téged hívott fel, a Te sztoridat akarja...

Azért ha megfilmesítik, ugye gondolsz majd ránk is? :)))

Mylady 2009.02.26. 15:12:58

@mamapicilánya/mpl: azt mondod, filmsztár lesz belőlünk? :)

Lehet hogy a nyári bográcsolást hagymával nem is fürEDEn ejtjük meg, hanem hollywoodban? :)))

Tsabi 2009.02.26. 15:15:04

Yeee, hiresek lettunk! :D
renszarvas, a ram eso reszt tartsd meg nyugodtan, nem vagyok en olyan :)
Mylady nem, nem forditott, hogy a fene vinne el, de be kell valljam nekem az volt a lenyeg, hogy ne a bayern nyerjen. Nyert. De nem baj, negyeddontoben majd elkaszalja oket mas :)

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.26. 15:27:27

@Mylady: úgy lesz, hogy először hálivúdba megyünk jutalomutazásra, ahol hagyma csatlakozik Maryvel, és közvetlen járattal repülünk füredre, ott a tagore sétányon fogunk leszállni, és a kikötőben felsorakozik majd a teljes balatoni vitorlás flotta, ezt követően ünnepélyes keretek között vonulunk a helyszínre

remélem

szarvasapukának üzenem, azért óvatosan, a cikk után nehogy megjelenjen a postaládában egy helyre kis idézés jó hírnév megsértése meg ilyesmikből kifolyólag!!

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.26. 15:32:01


Tmaci nem jutott be.....brühühü


6 pont hiányzott (rohadt szemetek!!). a házunkon félárbócra eresztettük a zászlót. azt mondja, nem szomorú, de sajnálja, hogy menni kell érettségizni emelt szinten.

kicsit szomorkás a hangulatom máma

ja, ápdét a harkányi posztban!!!

Mylady 2009.02.26. 15:39:42

@mamapicilánya/mpl: ó, Tündérmacikát sajnálom

1 perces néma felállással adóztunk (én és az iroda)

érettségi menni fog, úgy látom, nagyon ott van a szeren :)

Mylady 2009.02.26. 15:40:58

@mamapicilánya/mpl: a kékszalagot is ott adják át pontban 14:00-kor.
El ne késsünk!!!!
Ez FONTOSCH!!!!

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.26. 15:42:21

@Mylady: köszönöm

mi is megyünk koszorúzni, a lehetőség sírján

de tökös kiscsaj, azt mondja, pont leszarja (csak én tudom, hogy ez nem igaz)

Mylady 2009.02.26. 15:45:46

@mamapicilánya/mpl: ez legyen a legnagyobb csalódása az életében!
(tudom, most annak tűnik)

rénszarvas · http://renszarvas.hu/ 2009.02.26. 15:50:10

@Mylady: Te kis szerééény :-) Dehát nélkületek nem emelkedett volna ki a tönegbőőől :-P

rénszarvas · http://renszarvas.hu/ 2009.02.26. 15:51:11

@Tsabi: nagyon emberi... akkor a Te részedre keresünk egy jótékony helyet :-)

rénszarvas · http://renszarvas.hu/ 2009.02.26. 15:52:54

@mamapicilánya/mpl: már beszéltem ügyvéddel... nem hazudtam, egyszerűen valósan leírtam a történetet. :-)

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.26. 15:53:49

@rénszarvas:

szarvasapuka, az előrelátó

a tárgyalás remélem nyilvános lesz, ott a helyünk

Tsabi 2009.02.26. 16:03:38

@rénszarvas: vedd ugy, hogy hozzajarulas a lurkok legkozelebbi mozijegyehez :)))

Mylady 2009.02.26. 16:17:41

@rénszarvas: ezesetben jár nekünk/nekem a jutalom :)

Mylady 2009.02.26. 16:19:05

@mamapicilánya/mpl:
@rénszarvas:
ha mégsem volt elég előrelátó, majd sütünk reszelőt a kenyérbe :)))))))

Tsabi 2009.02.26. 16:27:51

@Mylady: meg peneszgombat a papucsba. :) egyebkent raboknak a legpraktikusabb a kocsonya, azt be lehet adni elere allitva is.

Mylady 2009.02.26. 16:29:18

@Tsabi: de a kocsonya átlátszó
észreveszik a reszelőt :)

Tsabi 2009.02.26. 17:05:59

@Mylady: a reszelot ra kell celluxozni a disznofulre, vagy a cupakra, izles szerint. Persze az kerul legalulra, arra a tobbi cucccos meg a le, akkor nem latszik a reszelo. :)

Tsabi 2009.02.26. 17:14:10

@chicken, a 'Kérem, Szilyt ne!' lobbi alapítója: a fene kenekedjen, meg asziszik hogy buzi-e vagyok.. Mennyenek az orok kenekedni a Tomikaval meg a Krisszikevel Harkanyba, ha nagyon akarnak :)))

Mylady 2009.02.26. 17:25:32

@Tsabi: azért belegondolok, ahogy szarvasapuka a reszelőről először leeszi a jó rezgő kocsonyát, utána esik neki a rácsnak :)))

(bocs, rénszarvas)

Tsabi 2009.02.26. 17:34:38

@Mylady: en is elkepzeltem, szep latvany, olyan halivudi :) renszarvas narancs overallban kocsonyazik, sandan korulnez, es reszel..most, hogy nincs prison break, tuti kis sorozatot ossze lehetne hozni belole :)

Mylady 2009.02.26. 17:37:58

@Tsabi: kár, hogy nálunk nem narancs a divat a bv-nél
az jobban állna egy rénszarvasnak :)

Mylady 2009.02.26. 17:47:45

Na, ma elalibiztem a napot. Lassan haza is megyek.

Ez csak azért ciki, mert határidős meló lett volna - múlt hétre :)))

Tsabi 2009.02.26. 17:50:28

@Mylady: azert en is a halivudot forszirozom, mer matrozjelmez, ja nem, az maskepp csikos, na mindegy, szoval a narancs overall az igazi :)

Tsabi 2009.02.26. 17:51:32

@Mylady: akkor lehet, hogy mar nem is kell.. :)

Mylady 2009.02.26. 17:53:25

@Tsabi: de, sajna, megúszni nem lehet, csak -most kivételesen- tologatni

Mylady 2009.02.26. 17:56:58

3 napig szabin voltam

azt hittem (mert volt róla szó), hogy megcsinálják az én részemet

erre reggel azzal fogad a főnök, hogy nemhogy az én részemet nem csinálta meg, de az övét sem, úgyhogy csináljam meg azt is

annyira jóóóóóóóóóóóóóó!

Tsabi 2009.02.26. 18:07:03

@Mylady: szeretnivalo fonokod van. Kivanom neki, hogy a lusta kollegaddal egyetemben egy-egy szep nagy darab farfekveses epilepszias tarajos sulnek adjanak eletet..

Mylady 2009.02.26. 18:11:07

@Tsabi: á, nincs vele komoly gond (eddig ő a legnormálisabb)

ez csak azt mutatja, bízik bennem

csak bírom, mikor a saját melóit úgy tukmálja rám (mert éppen nem ér rá), hogy odaveti: ezt meg ezt csináld már meg vagy elkezdtem, fejezd már be - és elhúz pl egy fél- vagy egésznapos vezetőire

nekem meg halványlila dunsztom sincs, hogy miről beszél

de hát ezek teszik érdekessé a melót :)

rénszarvas · http://renszarvas.hu/ 2009.02.26. 18:17:45

@Mylady: jöttök velem ne aggódjatok... :-P

Mylady 2009.02.26. 18:19:36

@rénszarvas: dehogy megyünk!
mi itt se voltunk :P

Tsabi 2009.02.26. 18:20:11

@Mylady: akkor a tarajos sul fakultativ :) a bizalom jo dolog, csak maradjon is igy, es ne csapjon at kihasznalasba..

Tsabi 2009.02.26. 18:21:45

@rénszarvas: de ki visz neked akkor kocsonyat? :)

Mylady 2009.02.26. 18:22:28


belecelluxozott reszelővel... :)

Mylady 2009.02.26. 18:24:25

egyáltalán: eszik egy rénszarvas kocsonyát?

Tsabi 2009.02.26. 18:26:55

@Mylady: eszi nem eszi - nem kap mast :)

Mylady 2009.02.26. 21:35:28

@Tsabi: Hú, de szigorú vagy :)

Tsabi 2009.02.26. 21:55:09

@Mylady: en vagyok a megtestesult szigor, bezony :)

Mylady 2009.02.26. 21:56:48

@Tsabi: szegény rénszarvas :)

Tsabi 2009.02.26. 21:59:46

@Mylady: nagy szigoromban el is feljtettem, hogy a racson a pizza is befer. Meg a pogacsa. NA a vegen meg osszehozok egy heti menut a Renszarvasnak. :)

Egyebkent Renszarvas, igy enyi komment utan elarulom neked, nekem meg az autom hallgat Renszarvas nevre, pontosabban Elch, mert nemet :) Az elejen ebbe nem akartam belemenni, mert meg azt hitted volna, hogy valamiert nem vagy szimpatikus, vagy mittomen

Mylady 2009.02.26. 22:05:03

@Tsabi: szerintem a rácson sokminden befér, csak akarni kell

meg kell kérdezni rénszarvast, mit szeretne enni a rács mögött...

Mylady 2009.02.26. 22:06:17

@Tsabi: nálam meg a csilláron hintázik egy rénszarvas...
de tényleg :)

Tsabi 2009.02.26. 22:08:00

@Mylady: hat..vegulis..nagy gazzal befer egy kajaautomata is, aztan majd valaszt maganak :D

Tsabi 2009.02.26. 22:09:01

@Mylady: hallod, olyat en is akarok inni, amit most te :)))

Mylady 2009.02.26. 22:11:04

@Tsabi: fahéjjas almateát ittam (akarom mondani cinnamon!)
de tényleg itt hintázik :)

Mylady 2009.02.26. 22:12:33

no, márcsak 23 komment és enyém az ezer!

Tsabi 2009.02.26. 22:12:40

@Mylady: biztos belekevertel valami huncutsagot is abba a teaba :)

Tsabi 2009.02.26. 22:13:42

@Mylady: haladunk :)

Mylady 2009.02.26. 22:16:16

@Tsabi: dehogy kevertem, sose tennék olyat :)))

Mylady 2009.02.26. 22:17:38

alkoholt csak tisztán :)

Tsabi 2009.02.26. 22:18:10

@Mylady: nono :) Soha se mondd, hogy soha :D

Tsabi 2009.02.26. 22:19:49

@Mylady: na azzal en vegyes erzelmekkel, mert pl gint csak toniccal, de a jäger fini magaban is, meg redbullal keverve se rossz. viszont a kulonbozo alkoholfajtakat,ha lehet akkor en se keverem, csak vegszukseg eseten (valami elfogyott :) )

Mylady 2009.02.26. 22:22:11

gint nem iszok :)
tonikkal az már koktél :)))

természetesen a koktél az kivétel

a koktél az egy művészeti alkotás, úgy van egybe, ahogy
az nem keverés

Tsabi 2009.02.26. 22:25:13

Ezt igy definiciokent meg nem hallottam, de tetszik. :) Viszont akkor az irasmod igy gintonic igy egybe, nem? :) Most hogy igy beszeltunk rola toltottem is magamnak egy masodik adagot :) Tenyleg nagyon egybe van, szejjel nem birnad valogatni, hogy melyik a gin meg melyik a tonic!

Mylady 2009.02.26. 22:27:50

@Tsabi: definíció? nem tudom, én csak leírtam amit gondolok :)

tényleg nem ittam még gintonicot

a legutóbb fogyasztott koktélom (nem emlékszem a nevére) 3féle vodkát + 2féle rumot tartalmazott (vagy fordítva) + egyebeket, de azokra nem emlékszem :)

nagyon finom volt - és nagyon ütős :)

Tsabi 2009.02.26. 22:30:33

@Mylady: Azt szerintem mar nem koktelnak hivjak, hanem a buli vegen osszeontozgetett maradek volt :D Bocs :))

Mylady 2009.02.26. 22:32:46

@Tsabi: nemnem, itallapról rendeltem :)

Tsabi 2009.02.26. 22:34:54

@Mylady: Regen egyebkent volt olyan "koktel" amit csak jobaratom meg en mertunk meginni :) literes martini, abbol leittunk ugy kb 7 decit, es felhigitottuk vodkaval.. :)

Tsabi 2009.02.26. 22:37:07

@Mylady: olyan helyekre en nem jarok ahol itallap van :)

Mylady 2009.02.26. 22:40:48

@Tsabi: na, azt nem kóstolnám meg

azt hiszem :)

amúgysem vagyok egy nagy piás

Tsabi 2009.02.26. 22:41:45

@Mylady: sokan voltak igy ezzel :)))))

Mylady 2009.02.26. 22:41:59

@Tsabi: étterem volt :)

Tsabi 2009.02.26. 22:42:59

marmint a kostolgatassal.. regebben megittam a magamet, mostanra inkabb elvezem az izeket es nem a berugas a cel..lehet felnottem, vagy valami ilyesmi :)

Mylady 2009.02.26. 22:43:25

@Tsabi: én ilyen szolid vagyok

a múltkor is elfogyott a mézes vadmálnapálinka (szigorúan gyógyászati célból fogyasztottam)
és még nem vettem újat...

Mylady 2009.02.26. 22:44:29

@Tsabi: öregszel, no :)

Tsabi 2009.02.26. 22:44:55

@Mylady: ott csinalnak koktelokat?! Mindig tanul valami ujat az ember :) Gyogyaszati palinka..aha (*engemnemversz at mosoly*)

Mylady 2009.02.26. 22:45:42

@Tsabi: persze, hát mééézes :)
torokfájásra ittam :)))

Tsabi 2009.02.26. 22:46:33

@Mylady: kösz :I :DDDD

Mylady 2009.02.26. 22:46:52

na kié lett az ezer? vagy még nem tartunk ott?

Te is megérdemled :)

Tsabi 2009.02.26. 22:47:42

a tied, gratula! :D

Mylady 2009.02.26. 22:47:59

azt hiszem, az ENYÉÉÉÉÉÉÉMMMMMMMMMM!!!

Tsabi 2009.02.26. 22:49:25

ezt mar senki sem veszi el toled.. :)

Mylady 2009.02.26. 22:50:04

szuper

de ez csapatmunka volt :))))

Tsabi 2009.02.26. 22:50:58

viszont ez a tortenelmi esemeny, meg a ket gin azt mondatja velem, hogy holnap pentek, lesz uj hetvegi poszt!!! Ez FONTOS!!!! :)

Mylady 2009.02.26. 22:55:03

nahát, tényleg

nekem 2(munka)napos a hét, szuper :)))

Tsabi 2009.02.26. 22:59:15

@Mylady: NNa, most majdnem irtam valamit, de uriember vagyok :))) Viszont en mara elkoszonok, kellemes estet meg jo ejt.. :))

rénszarvas · http://renszarvas.hu/ 2009.02.27. 08:28:41

látom nélkülem sikerült összehozni, ezáltal bekerültem/ünk a Homár történelmébe. Valamit Szily is mondhatna. :-) Segítek köszi, gratula, így tovább :-D Mylady megérdemled :-P Egy egyszerű történet volt, remélem barátságosan okult belőle mindenki, most már gyorsabban nő a fű és szebb a világ. :-)

Mylady 2009.02.27. 09:33:20

@rénszarvas: köszi :)
annyit mindenképpen okultunk, hogy az Aréna moziba nem megyünk :)))

rénszarvas · http://renszarvas.hu/ 2009.02.27. 10:47:11

nagyságomat mutatva... leszámítva tiszta, új mozi... csak figyelhetnének jobban a szolgáltatásra

Mylady 2009.02.27. 11:44:33

majd ha máshova viszed a kisszarvasokat (meg mások is) mozizni, előbb-utóbb feltűnik nekik

rénszarvas · http://renszarvas.hu/ 2009.02.27. 13:34:10

@Mylady: nem fog, mert azt mondják, "nem működik" - eladják valakinek. Kis munka, nagy haszon...

Mylady 2009.02.27. 15:32:12

@rénszarvas: én azért reménykedem, hogy nem így van :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.02.28. 08:12:16

A parasztozás ősi szocioparazita szokás. Ha a paraszt nem szarik, az úr nem eszik.

sirmók 2009.03.02. 20:38:00

Akkor ezexerint paraszt a buszvezető, meg a múzeumi pénztáros, meg a hasonló alkalmazottak, akik elkérik a diákigazolványt. Vagy tegyünk esetleg kivételt, hogy a "Kedves és aranyos apró kicsi manócskák" nem szükséges, hogy mutassák a diákot... hülyék vagytok...

johndoe83 (törölt) 2009.03.08. 01:27:53

de nemírtad odaazthogyezmayarországonvolte! jajdehülye vagyok! hát persze azt csak úgy álmodtam hogy itt emberek élnek.. :| :(

BonFire 2009.03.11. 00:27:47

Nem értitek a lényeget. "Gyerekjegy" nincs, csak diákjegy, és "gyerekigazolvány" nincs, csak diákigazolvány.

Az egyik gyerek ovis, ő alapból nem diák, ergo nem élhet a kedvezménnyel. A másiknak meg pechje volt, hogy ők még nem kapták meg az igazolványt.

De! Amennyiben ez a moziban ki van írva, és mindenütt így van hirdetve, akkor minden valószínűség szerint a pénztáros helyesen járt el, háthiszen ki ő, hogy megítélhesse ránézésre egy gyermek életkorát? Nem a lóvásáron vagyunk, hogy benézünk a szájába. Van igazolvány, amivel igazolni (innen ered az igazolvány elnevezés) tudja az életkort, vagy nincs? Ha nincs, az pech.

Azért is valószínű, hogy a pénztáros a szabályok szerint járt el, mivel a boss is ugyanezt kérte. Tehát ő a munkáját maximálisan ellátta. Az más kérdés, hogy aki ezeket a szabályokat hozza, az idióta.

És ha már a diákigazolványnál tartunk, ugye-ugye, hogy nem is volt olyan hülyeség, a cocialista személyi igazolvány, mert abban - többek között - az is szerepelt, hogy az illetőnek vannak-e gyermekei, azok személyes adatai (név, szül. idő), így nagyjából igazolhatjuk, hogy a két kölyköt nem az utcán szedtük fel "egyéb" célokból.

A mostani személyi kurvára demokratikus, mert semmilyen személyes adat nincs benne, csak ami amúgy is látszik, mondjuk a nemünk. Nem sért személyiségi jogokat ugyan, de nem is ér egy kalap szart sem, mert ilyeneket lehet vele szopni. Ezt hívják liberalizmusnak. Lehet hozzá gratulálni.

Az pedig már tényleg csak a sokadrendű kérdés, hogy manapság, amikor a moziknak úgy kell lepkehálóval összefogdosni a látogatókat, nem igazán célszerű ilyen szabályokat hozni, és azt következetes szigorral betartani.

rénszarvas · http://renszarvas.hu/ 2009.03.12. 15:04:32

@BonFire: hát még én... szabály az szabály. kék köpeny, kettes sorban, most integess és kiabálj... de jó, hogy vigyáznak ránk ezek a kedves orosz katonák, még kenyér is van, meg zsiguli. Éljen május 1"

espectro 2009.06.09. 21:32:19

No hát nemtom mennyire él még ez a topic, de muszáj hozzáfűznöm egy apróságot a témához. Voltam ugyanis jegypénztáros az említett cégnél igaz másik helyszínen, ott akkoriban még lovak legeltek, namost tudni kell hogy a kiváló számítógépesített rendszer konkrétan elvárja hogy a pénztáros beolvassa a diákon lévő vonalkódot, addig egész egyszerűen nem hajlandó kinyomtatni a jegyet. Más kérdés hogy a diákmunkában alkalmazott pénztáros simán lehúzhatta volna a sajátját is a vonalkódleolvasóval. Vagy az apukáét háromszor, azt ugyanis nem ellenőrzi a rendszer hogy hányan ülnek már bent ugyanazzal a diákkal. (tudom, mert én nem szívóztam ilyen ügyekben) Erős a gyanúm amúgy hogy egy lejárt szavatosságú túrórudi vonalkódjával is be lehet jutni, de mindig elfelejtettem kipróbálni, és mivel már évek óta nem dolgozom ott, most már soha nem fogom megtudni.

.:Z:. 2009.08.10. 16:54:54

Az a gáz, hogy én egyet értek a levél írójával hogy ez röhelyes, és a pénztáros bunkó, és nem képes elmagyarázni hogy a moziban diákjegyet csak úgy tud adni az rendszer az aréna plázában, hogy a diákigazolványon lévő vonalkódot beolvassa, és az alapján megállapítja hogy kiadható a diákjegy, szóval nekik nincs ott a panelen olyan gomb hogy diákjegyet ad ki... Mondjuk az aki még óvodás, ugye nincs diákja, neki nehogymár nincs gyerekjegy...
süti beállítások módosítása