Tékozló Homár

'Megöllek te szemét cigány kurva!' - Kulturált jegyellenőrzés a Deák téren

2009.02.23. 00:13 | szily | 96 komment

A Deák tér forró hely faji identitás szempontjából. Itt zsidózta le egyszer ordítva egy ellenőr a Homár egy barátját, aki a világon csakis a zsidókra jellemző módon szakállt visel. És itt teljesít szolgálatot egy másik fajkutató szakember, aki olvasónk, Szilvia, és még jópár utas jelenlétében odibált trágárságokat egy kislánynak, majd Piedone módjára kitette a szűrét. Szilvia az eseménysor közepén érkezett, így nem tudni, mi volt az előzmény. Könnyen lehetséges, hogy a lány elkövetett valami kihágást és/vagy anyázta az ellenőrt. De az erre adott reakció jellegzetesen BKV-s. A robogószezon közeledtével izgatottan várom, mikor jelennek meg a szekercék, kihegyezett vasrudak, törött sörösüvegek, láncfűrészek és DEMOS Magyarország-kötetek a vállalat alkalmazottainak közönségkapcsolati eszközei között. Vigyázzanak magukra, és ne feledjék otthon a védősisakot, a plexipajzsot meg a füldugót!

Úgy érzem, ezt meg kell osszam veled.
 
A minap (2009.02.20.) hatalmas élményben volt részem a város szívében, délután 1/2 3-kor. Ott, ahol turisták, munkások, gyerekek, sétáló idősek jönnek-mennek a Deák téri aluljáróban. A barátnőmmel a metróba igyekeztünk, de hatalmas kiabálásokra lettünk figyelmesek, és olyan inzultusra, hogy jobbnak láttuk férlehúzódni csendben, mint hogy akár véletlenül is belekeveredjük fizikailag is, csupán azáltal, hogy kizárólag a mozgólépcsőt szerettük volna megközelíteni. Az előzményeket nem ismertük, hiszen mire odaértünk, már javában folyt az ordítozás. Egy nagydarab, jól megtermett férfi, úgy 180 magas vagy még több is lehetett talán, kb 100 kilós épp egy kislányt próbált megfegyelmezni, aki nekem csak az orromig érhetett, én meg nem vagyok egy nagy darab. A kislány az anyjával volt, kiabált, hogy hagyja őt békén, meg hogy rohadjon meg, szemét állat, stb... de ezek is csak alig tudtak kijönni a száján a félelemtől. Az anyja próbálta csitítani az őrt, hátha békénhagyja a gyereket. Mondta, hogy fejezze már be, ne bántsa, különben is még kiskorú. A biztonság szolgája (legalábbis a hátán ez a felirat volt), karján meg a BKV karszalagja, miszerint fel van jogosítva a jegyek, bérletek ellenőrzésére megfogta a grabancát a leányzónak, és úgy ordította le a haját, idézem "Megöllek te szemét cigány kurva! Tudod kinek szídd az anyját? Leszúrlak, de most azonnal! Leszúrlak, leszúrlak! Az én anyámat ne merd szídni, mert meghalsz" Ezeket többször is megismételte, és tartott is valami mobiltelefonnak tűnő tárgyat a bal kezében, amit mintha kés lenne, úgy fogott vissza. Aztán a grabancánál fogva, kirakta a leánykát az üvegajtón túlra, esküszöm ilyet eddig csak rajzfilmben, és Bad Spencer filmekben láttam. Mi óvatosan félrehúzódtunk a kávéautomata mögé, nehogy véletlenül tényleg előkerüljön valami kés, és mint bátor nyúl lestünk. Aztán előkerült egy jegy, amit a kislány kezelt, majd eltűnt egy szinttel lejjebb, az édesanyjával együtt.
Büszke őrünk meg fortyogott még egy darabig, a mi lezsibbadásunk kezdett oldódni, és odamerészkedtünk a mozgólépcsőhöz. Természetesen érvényes jeggyel és bérlettel. Még le sem értünk, mikor hallottuk, hogy a kollégától vár megerősítést az emberünk az igazáról. Gondolom, hogy a kolléga nem ellenkezett, hiszen rajta is lehetett látni, hogy kiült rá a félelem. Hát igaza volt? Hát lehet ilyet?
 
Tisztelettel
Szilvia

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.23. 00:21:52

hat a ciganyhelyzet fokozodik, meg az ellenorhelyzet is
valakinek kene csinalni valamit

Gajdos Attila · http://www.iqi.hu 2009.02.23. 00:24:48

Visszaszámolni kell. Lassan én is csak egy idegesítő ismételgető leszek?

Vagy leszámolni. Elszámolni nulláig.

Mylady 2009.02.23. 00:27:42

látom, nem leszek ezredik amott
:(

Gajdos Attila · http://www.iqi.hu 2009.02.23. 00:29:02

Kedves Szilvia!

Nem lehet ilyet. Nagyon szépen kérem, tegyen bejelentést a rendőrségen és a BKV-nál.

Ezt nem lehet. Be kell fejezni. Kész. Elég. Minek kell történnie még, hogy másoknak is elege legyen?

Álljunk ellen, legyen (polgár)háború, megtisztulás.

Vajon hogy lehetne a fejekben valami rendhez hasonlót tenni?

Szóval, kedves Szilvia, kérem tegye meg, hogy bejelentést tesz. Én egy feljelentőgéppé változtam. A rendőrség honlapján több, mint 20 bejelentést tettem. Eddig nulla, azaz nulla választ kaptam.

De valahol el kell kezdeni. Mi például a visszaszámolást kezdtük el.

Lidérc · http://feldolgozasalatt.blog.hu/ 2009.02.23. 00:41:26

Szerintem az ellenőr ki lesz rúgva. Remélem ez igaz történet, mert viccnek azért elég durva. Nem vagyok Pesti, nem tudom, nincs véletlenül bekamerázva a helyszín? Mert ha igen, akkor az ellenőrnek kampec, ha nem akkor remélem lesznek jópáran, akik jelentik az esetet. Bár az is lehet, hogy csak szegény, cicizoomolós biztonsági őrünk talált magának új állást, akkor megértem az ingerültségét. Ilyen hidegben nincs elég dekoltázs.

dajalap 2009.02.23. 00:59:04

én biztos nem kiabálnék valamivel ami ekkora. ha rámszólna. ( ellenőr )

másik oldalon meg szép dolog a szülők tisztelete de a "beszótá anyámnak???!!??!#&%" mű-kiakadást sose fogom megérteni.

hogy szólt volna már be, nem is ismeri :D

ez egy szófordulat. olyan mintha azt mondanád valakinek hogy legyen szives és b*ssza meg. ( mit? kit? ) azt se szó szerint kell olyankor érteni, sőt. ezért viccesebbek az átok szerű káromkodások mint pl. rohadjon le/ki/szét a ____-e vagy ilyesmi.

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2009.02.23. 01:01:37

mindennapos, megszokott dolog
legyint, fejet csóvál, továbbmegy
nincs itt semmi látnivaló, kérem
ez butapest

Megdobbent, most erEDEti izzel 2009.02.23. 01:30:45

Hat nemtom, egyertelmuen nem foglalnek allast az EPK anyazo kislany(?) mellett, mert lehet, hogy mar van 3 gyereke otthon, es miert ne duhithetne fel barkit is?
Igy hallasra nem tudom, hogy nem ez lenne-e a celravezeto ugy altalaban az EPK-val szemben. Ugyhogy bla, es bla.

Minden egyeb PEACE, polgarhaborura meg ne keszuljetek okosak, nekunk kevesebb fegyverunk es rutinunk van a keselesre, veszteni meg ki akar? :I

Pakito 2009.02.23. 01:47:20

most oszinten: Csodalkozik valaki, ha az ellenorben kicsit felment a pumpa, mint a kedves leveliro is leirta, egy kb felakkora lanyka szidta az ellenor anyjat valoszinuleg azert mert a lany berlet/jegy nelkul akart utazni az ellenor meg nem akarta leengedni a metroba, mas konfliktusforras ellenorokkel kapcsolatban meglehetosen valoszinutlen.
En megmondom osziten, ha az ellenor helyeben lettem volna valoszinuleg kislany, nem kislany nem altam volna meg hogy le ne rugdossam a mozgolepcson. Abban igaza van tranq-nak, hogy rendet kell tenni a fejekben, azaz:

A metron nem utazunk jegy/berlet nelkul.
Nem eroszakolunk es olunk meg 14 eves lanyokat 5-en.
Nem szurjuk le a kocsmaban az epp nem szimpatikus embereket.
Nem verunk szet komplett kavezokat a bentlevokkel 1ut.
Nem emelunk kezet a tanarokra.
Nem verjuk agyon az utcaban jaro autosokat, foleg nem a gyerekei szeme lattara.
Nem rabolunk ki embereket az utcan, es nem verjuk ossze miutan atadta az ertekeit.
Nem kurjuk a sajat lanyunkat, unokankat.
Nem azert csinalunk gyerekt, mert csp jar erte, es utana hadjuk hogy azt csinaljon amit akar, vagy epp egyenesen a bunozesre neveljuk, lasd Maugli es tarsai.

Ha ezek megvalosulnak utana lehet barmit is tenni de addig senki ne csodalkozzon ha egy ellenor elvesziti a fejet.

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2009.02.23. 02:20:46

Cigány vs. ellenőr. Titánok harca. Én már csak egy capuccinót kérek, sok habbal!

Gajdos Attila · http://www.iqi.hu 2009.02.23. 02:43:16

@Cigiző: nem lehet továbbmenni, nem lehet, nem lehet, nem lehet ezt így tovább csinálni, egyszerűen nem.

Ne azt lássátok ebben, hogy mondjuk egy ronda és büdös cigányasszony feldühít egy gyönyörű magyar ellenőrlegényt.

Vagy fordítva. Vagy a rasszok fordítva.

Vagy mondjuk egy izlandi gjöttenpökk-madár addig kárál egy jegesmedvének, hogy az holtan esik össze.

Ne ilyeneket lássatok ebben. Hanem azt, hogy van, aki szerint tovább kell menni, bele kell törődni (létezik az a fásultság, ismerem), a kávéautomata mögé kell bújni, hogy ne haljunk meg. Azt lássátok, hogy ha nem változunk és változtatunk, akkor jön a mivé lett ez az ország (én nem Lettország).

Gajdos Attila · http://www.iqi.hu 2009.02.23. 02:47:24

Analízis, lépésről lépésre.

Először deriválni kell. Megállapítani, hogy hová fogunk jutni, ha ez így megy tovább.

Aztán integrálni kell. Erőszakosan. Magunkat. Nem őket, bárkik is legyenek.

A gyerekem a nyolcadik kerületben jár óvodába. Az egyetlen, aki leül amellé a cigánygyerek mellé, aki tizedmagával lakik egy fürdőszoba nélküli lakásban, vagy miben. És vesszük a tetűirtó szereket, mert azért sem mondjuk ki, hogy ne ülj oda, ne játssz vele.

Magunkat kell integrálni, mert sajátosságaink miatt kevésbé szaporodunk. Hozzá kell szokni, hogy ez az ország egyikünké sem, de inkább közös. Hogy ha nem fordítjuk meg az akaratok irányát, akkor nem lesz semmi jó. És marad a visszaszámlálás.

Hogy az integrálás után mi jön?

Bugreport 2009.02.23. 03:13:53

@tranq: A visszaszámlálás már elindult, és csak gyorsul... Évek kérdése, és nem lesz Cigány bűnözés :)

Bugreport 2009.02.23. 03:26:20

Különben mióta Homár téma, ha egy retkes bodzaszedő nem fizet jegyért?

Gajdos Attila · http://www.iqi.hu 2009.02.23. 03:36:42

Pontosan azóta, amióta te egy másik embert egy reggelihez kiválóan alkalmas, fingatós zöldség után elnevezett jelzővel illetsz és megállapítod a foglalkozását is.

Más szóval azóta, hogy a BKV feladata a szerződése szerint elszállítani az utasokat innen oda meg onnan ide. Ha valakinek nincs jegye, akkor azt a szerződésszegés következményei fenyegetik (amennyiben igénybe vette a szolgáltatást - a metróba lemenni finoman szólva is ráutaló magatartás).

Nomármost a kurvaanyázás meg a leszúrással fenyegetés tudomásom szerint nincs benne a BKV általános szerződési feltételeiben.

Ha a homár egy fogyvéd fórum, akkor a fentiek miatt nagyonis helye van ennek a posztnak itt.

nem várt fordulat 2009.02.23. 05:45:03

@tranq: azért ezzel vitatkoznék.

adott eset, legyen az máv, vagy bkv.
nincs jegyem, nincs pénzem. van ilyen. előfordulhat akármi miatt. mondjuk épp lenyúltak telefonostul. nem feltétlen életszerű példa, de velem esett már meg sajnos.

viszont haza szeretnék jutni, mert otthon van pénzem, aludni szeretnék, stb...

na most odamegyek, és azt mondom. nézzék, nincs pénzem, nincs jegyem, de itt vannak az irataim, kérem írjanak egy csekket, amit holnap befizetek.

az orkok nem írhatnak, ergó nem utazhatok, pedig a többszörösét fizetném meg, és nem bliccelési szándékkal. szar a rendszer, hogy az ellenőrök munkáját nem az ellenőrök végzik.

Tilcsák Bea (törölt) 2009.02.23. 07:41:44

@Pakito: és nem írjuk a hagyjuk-ot hadjuk-nak.

Dugesz 2009.02.23. 07:51:03

Azért egyszer szeretném végignézni ahogyan ezeket a sz@r senkiket agyonveri egy banda aki nem cigány. Tényleg meddig fogják ezt emberek eltűrni. Nem hiszem el, hogy létezik ilyen, de voltam már tanuja én is hasonlóknak azzal a különbséggel, hogy nem nézem végig, hanem igenis odamegyek leszamilesz alapon. Egy nyócáltalánost végzett mutáns orkokból álló. magukat törvény felett álónak képzelő csürhe fog rettegésben tartani egy várost???? Normális ez szerintetek? Rendőrség lesz@rja... Normális?.... Felhúztam magam már hétfő reggel.

pefki 2009.02.23. 07:55:38

@tranq: Sajnos az óvodás gyermeked egy pár év múlva rá fog döbbenni,hogy kígyót melengetett a keblén!!!

kicsimancs 2009.02.23. 07:59:44

Kérem az urat ide Szegedre áthelyezni. Van itt a foga alá egy család néhány fiatalkorú nőnemű római származású bűnözővel.

Layosh 2009.02.23. 08:05:29

Lehet ilyet és kell is. Valószínűleg nem OK nélkül dobta ki a "kedves utast". Jobb lett volna, ha leengedi a metróba? Én nem bánom, hogy néha így lépnek fel. Engem érdekes mód soha nem ért atrocitás a metróban (na jó fiatal koromban még a metró rendőrök kiraktak, de megvolt az OKA, amit nem részleteznék :) )
Tény, hogy vannak nem értelmes(finoman) biztonsági őrök, de a nagy részükre nem ez a jellemző.
Én mindenesetre a metró rendőrséget állítanám vissza, sokkal nagyobb tekintélyük volt, és talán jobb volt a közbiztonság is a metróban.

Gumidomino 2009.02.23. 08:07:30

Szidtad az anyámat bazmeg???

Neem, dehogy.

Szerinted én hazudok, bazmeg???

Dugesz 2009.02.23. 08:13:00

@Layosh: De, a többségre az jellemző, hogy olyan egyszerűek mint a raklap. Mondhatnám buta mint a segg, és a tajparaszt viselkedésével kompenzálja a kisebbségi komplexusát. Sajnos így van, nem az eszükért fizetik őket, és minél iskolázatlanabb, annál kevesebb pénzbe kerül a békávénak. Az élet szomorú, de igaz pillanatai.

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.02.23. 08:14:06

@Pakito: Ha minden ugy tortenne, ahogyan azt te leirtad, akkor nagyon sokan elveszitenek az allasukat, tehat szarabb lenne, mint elotte. Gondolj csak bele, ha nem lennenek bliccelok, akkor szegeny, becsuletes, kulturalt es jolkepzett BKV-ellenorokre sem lenne szukseg. Ha nem vernek szet a kocsmat es azzal egyutt az odabentlevoket, akkor nem lenne szukseg a BKV-ellenorokhoz hasonlo kvalitasokkal rendelkezo Rendorsegre sem. Es meg sorolhatnam...

A lenyeg az, hogy ha majd egyszer elkezdodik a forradalom, akkor a falhoz allitgatast az ellenorok utan szerintem a biztonsagi(?) orokkel kene folytatni, megerdemlik kollektiven.

mqqq 2009.02.23. 08:29:24

Kamu a story, a Deák téren nincs is kávéautomata.

zsoci 2009.02.23. 08:45:25

Gratulálok a bátorságodhoz ! Épp ezért ilyen bátrak ezek, mert az arrajárók hagyják.

xahib 2009.02.23. 09:20:48

"nem azt kiabálta, hogy megájj, a tolvaj kurvaanyád, hanem hogy megöllek, a kurvaanyádat"

xahib 2009.02.23. 09:24:22

"A Lajos nagyon erős ember, ha a Lajos ordít, akkor valami nagy baj van..."

roncsfilm

facsipesz 2009.02.23. 09:28:38

Ezért tart itt ez az ország... (Volt már?)

A másik oldal: a kiscsaj anyázott? Vagy már csak vissza? Azért a mai fiatalságnak van vér a pucájában..

2009.02.23. 09:33:48

Na ezért tart itt ez az ország !

onopapa 2009.02.23. 10:25:38

Khm... ha nincs jegyed és nincs pénzed, ne használd a BKV-t! Pénz nélkül taxiba sem szállsz be, vagy igen? Pénz nélkül a boltba sem mész be vásárolni. Vagy igen? Jegy nélkül a moziba sem mész be. Vagy igen? Satöbbi! A BKV-t nem kötelező használni! Van két lábad! Menjél gyalog, vagy ahogy akarsz! Ha meg bliccelsz, vállald a következményeit! Hogy messze van a végcélod gyalogosan? Ki nem sz@arja le? Ha pofán vág az ellenőr mert blicceltél (igénybe vettél egy szolgáltatáást, amiért nem akarsz vagy nem tudsz fizetni!!!), akkor ne csodálkozz! Az étteremben is lepofoznak, ha fizetés nélkül akarsz távozni, ha meg előre bejelnted, hogy nincs pénzed, de enni akarsz, be sem engednek. Könyörgöm miről beszélgetünk???? Ez csak az én véleményem és nem vagyok BKV-s! Persze ettől még én is utálom őket, de hát ez a dolguk! Persze én nem félek tőlük, mer' én is 180 vagyok és 120 kiló :) oszt jól megfejelem őket...

-Gyöngyibaba- 2009.02.23. 10:45:29

Nem is tudom...
Lehet, hogy tényleg kisebbségiek voltak, igaz ez konkrétan nem derült ki a levélből. Csak az ork mondta.
Nem tudom ki hogy van vele, de ha valaki jogtalanul, vagy akár jogosan is, az én gyerekemet molesztálná bárhogyan is, én ott helyben kibelezném az illetőt.

elwood 2009.02.23. 11:03:49

"A kislány .. kiabált, .. hogy rohadjon meg, szemét állat, ... alig tudtak kijönni a száján a félelemtől"

Szegény a félelemtől alig tudott rohadj megezni meg szemét állatozni.

Andie 2009.02.23. 11:19:25

Késnek látszó mobiltelefon?
Mobilnak látszó kés? Apám, hol tart a technika?
"A kislány az anyjával volt, kiabált, hogy hagyja őt békén, meg hogy rohadjon meg, szemét állat, stb..." - ki kiabált kivel, ki rohadjon meg? Mivaaan?

A Bad Spencer visz mindent :)
Ha ott lett volna Terensz Hill, szerintem minden megoldódott volna 1 csapásra. Hisz nincs kettő légy nélkül.

-Gyöngyibaba- 2009.02.23. 11:21:22

@Andie: "A Bad Spencer visz mindent :)
Ha ott lett volna Terensz Hill, szerintem minden megoldódott volna 1 csapásra. Hisz nincs kettő légy nélkül."

Különben dühbe jövünk!

:ĐĐĐ

elwood 2009.02.23. 11:31:36

Bad Spencer egy osztrák fürdőváros.

۝merta-X 2009.02.23. 11:52:12

Az egy óriási tévedés, hogy a kurvaanyázás az nem érdemel egy orrbaverést. A kurvaanyázást AZÉRT MONDJÁK, mert a szemben álló felet nem cikizni akarják, hanem igazán feldühíteni.
Tőlem meg is kaphatja bárki, aki nekem kurvaanyázik.
Na erre való.

jesszumpepi (törölt) 2009.02.23. 12:01:05

"Ott, ahol turisták, munkások, gyerekek, sétáló idősek jönnek-mennek"


Ez különösen megható rész.Olyan,mint egy iskolai fogalmazás a 70-es évekből.

mesegomba 2009.02.23. 12:01:12

Na, ezt nevezem! Hozzám valószínűleg nem ért volna az ellenőr bácsi, ugyanis úgy tökön rúgom, hogy lyukat üt, az újonnan tákolt mennyezeten. Hát mit képzelnek ezek magukról! A biztonsági őr, meg akkor döntse már el, hogy kinek a biztonságát őrzi? Talán a bkv ellenőröknek? Ahogy elnézem szép szál legények, eléggé meg tudják magukat védeni! A másik, hogy az emberek meg mintha mi sem törtnént volna, szépen elsétálnak mellette. Szörnyű, ez a strucc politika, emberek, mi van veletek? Rendőrt kellett volna hívni, illetőleg felírni szépen az azonosítóját az ellenőrnek és jól megírni a bkvnak. Amíg ennyire nem foglalkozunk az ilyen jellegű dolgokkal, addig ezt meg fogják csinálni. Felháborító és sz***jon sünt az összes ellenőr!

jesszumpepi (törölt) 2009.02.23. 12:09:07

Joe Forster
"Én már csak egy capuccinót kérek, sok habbal"

Fahéjjal,vagy anélkül?

jesszumpepi (törölt) 2009.02.23. 12:10:41

@szily

Mi az összefüggés a robogószezon és a harci eszközök között?

rémTündér /aprócska kismacska./ 2009.02.23. 12:10:56

azok után, hogy az ellenőrök előbb nézik meg a mellem meg a fenekem, mint a bérletemet /hozzáteszem, nem teszek ki semmit a kirakatba/, már semmin nem lepődöm meg.

jesszumpepi (törölt) 2009.02.23. 12:13:46

a nyugodt koffeinista

Örülj,amíg megnéznek!

Tsabi 2009.02.23. 12:18:26

Latszik, hogy reg jartam arra, KV automatabol csak a BKV-t ismertem. Elnezest. :) A sztori eleje lenne itt szerintem a fontos, mert annak, hogy eszkalalodik egy kidoboember (akarmilyen egyenruhaban is legyen), elozmenye kellene, hogy legyen..szerintem.

Pepe83 (törölt) 2009.02.23. 12:23:26

@mesegomba:
Engem is felháborít az emberek érdektelensége, ráadásul mint tudjuk az ellenőrök csak nőkkel és gyerekekkel mernek keménykedni. Ha egy 185 centis, 100 kilós férfi (azért ez nem olyan extrém) oda lépett volna akkor mindjárt visszavettek volna a BKV derék dolgozói.
Ők is csak "emberek" és pont úgy tartanak egy jó kis orrba vágástól mint bárki más. Nem véletlen, hogy legtöbbször diákokkal kerülnek összetűzésbe.

torma99 2009.02.23. 12:41:38

Nem olvastam a kommenteket,de az aztán előkerült egy jegy című rész nem megint azt igazolja, hogy a sumákoló,nem lyukasztó, lejárt bérlettel, mert elfelejtette utazókkal vannak ilyen gondok. Nem mondom, h a bkv ellenőrök válogatott értelmiségiek, de nekem még sosem volt gondom ellenőrökkel...

Gerolsteiner 2009.02.23. 12:41:46

onopapa
igazad van, de annyit azért megjegyeznék, hogy a BKV-n bliccelő =/= a bolti tolvaj, csak közgazdasági értelemben is potyautas. Igen sokan viszont - közvetve ugyan, de - úgy fizetünk a BKV szolgáltatásaiért, hogy nem kapunk érte ellenszolgáltatást. A taxis, a boltos, meg a mozis nem kap önkormányzati/állami támogatást.

Pepe83 (törölt) 2009.02.23. 12:49:08

@torma99:
Mik a fizikai paramétereid?
Ha min 180 centis férfi vagy akkor ne csodálkozz ha nem kötnek beléd a gyáva ellenőrök.

rémTündér /aprócska kismacska./ 2009.02.23. 13:58:19

és a lejárt bérlet jogalapotszolgáltat ilyen iselkedésormára?

rémTündér /aprócska kismacska./ 2009.02.23. 13:59:59

'viselkdé...

bocs, kissebb laptprol vagyok, mint a két tenyerem együtt.

Pakito 2009.02.23. 14:32:28

hhmmm.. birom, hogy itt mar tobben irtak,hogy "Ha de ilyet nem lehet!" "rendort kell hivni,hat mit kepzel ez?" stb. stb.
Azaz megint az a kurvanagy helyzet, hogy az emberek tokeletesen tisztaban vanak a jogaikkal, de a kotelessegeikrol megfeletkleznek. Nesze neked elbaszott demokracia.
Tegye fel a kezet aki 20-25 evvel ezelott ketsegbe merte vonni, az ellenor,rendor, biztonsagi or vagy ugy altalaban barmilyen hivatalos szemely igazat!
Nem hiszem hogy sokan lennenek...
Ha az ember megszegi a szabalyokat es erre valaszul esetleg leorditjak a fejet, vagy netalantan meg ki is basszak a metrobol, arra nem az a reakcio, hogy "de hat ilyet nem lehet!" "mit kepzel ez?" hanem az, hogy az emberke megkoszoni, hogy nem lett eltorve a keze-laba es legkozelebb vesz/jukaszt/mutat jegyet/berletet.

Pepe83 (törölt) 2009.02.23. 14:38:19

@Pakito:
Abban igazad van, hogy lyukasztani kell, de erre az analógiára mondhatnánk azt is, hogy aki lop annak rögtön vágják le az egyik kezét, hogy legközelebb meggondolja, hogy elveszi-e ami a másé.

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2009.02.23. 15:52:26

Az a baj, hogy mindenkinek van egy története...

Plus Élelmiszerdiszkont (nem sétálnak turisták, MUNKÁSOK (:D) és egyebek, csak pár vásárló). A biztonsági őr megállít egy felékszerezett, gusztustalanul harsány hölgyekből és még hangosabb, mosdatlan (de jól öltöztetett) gyerekekből álló társaságot: "Kérem, legyenek szívesek hátrajönni velem az irodahelyiségbe.." Mire a szegény elnyomott gyermek, aki hiába akar iskolába járni, nem engedi a gonosz többségi társadalom (úgy hét-nyolc éves lehetett - mármint a gyerek): "Ha nem talál semmit, akkor utána seggberúghatom?"
Hm.
Rögtön megsajnáltam szegény gyereket, ebből a mondatból is kiviláglott, mekkora rettegésben él. Hát igen, valamit tenni kell....

Nugath 2009.02.23. 16:02:11

itt baromira nem a kislány származásáról,meg etnikai problémákról van szó. Hanem arról, hogy az ellenőrnek nincs joga megérinteni az utasokat, főleg nem agresszív módon. Ha elfogadhatatlan a viselkedése/nincs jegye, megkérheti hogy távozzon, hívhat rendőrt,de semmilyen körülmények között nem nyúlhat hozzá.

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2009.02.23. 16:10:05

"itt baromira nem a kislány származásáról,meg etnikai problémákról van szó. Hanem arról, hogy az ellenőrnek nincs joga megérinteni az utasokat, főleg nem agresszív módon. Ha elfogadhatatlan a viselkedése/nincs jegye, megkérheti hogy távozzon, hívhat rendőrt,de semmilyen körülmények között nem nyúlhat hozzá."

ez teljesen természetes, így van.

csak vannak, akik a már a ló túlsó felén vannak - nekem meg eszembe jutott egy történet. ilyet szabad még, ugye?

Pakito 2009.02.23. 16:28:48

@Pepe83: es bizony igy is kene tenni, sok rosszat el lehet mondani az arabokrol de a torvenykezesuk joresze sokkalta hatekonyabb mint a milyenk. Arab orszagtokban nincs visszaeso bunozo. nem veletlenul.

@Nugath: Latom te is tisztaban vagy a jogaiddal... A kotelessegekkel, hogy alsz? Mert tudod annak van joga aki teljesiti a kotelesseget, legalabbis egy normalis jogrendben.
Az lehet, hogy nem szabalyos az ellenor eljarasa, de en akkor is azt mondom,hogy igenis jogos.
Ha minden szabalyt betartosat jatszunk akkor en holnap elmegyek hozzad, bekoltozom a nappalidba, es ha megprobalsz kidobni feljelentelek. Na mit szolsz? ugye milyen jo lenne?

Nugath 2009.02.23. 16:39:03

@Pakito: magánlaksértésért rendőrt hívok és feljelentelek, de kizárt hogy kidobjalak, fizikailag sem nagyon menne.várlak, kaja nincs.

Mellesleg nem beszéltem a jogaimról, hanem arról hogy egy ellenőr nem nyúlhat az utashoz, ez csak önvédelem esetén jogos, márpedig a leírtak alapján nem volt fizikai veszélyben az ellenőr úr.

epeficam 2009.02.23. 18:16:59

Megszaporodni látszik az ellenőrbűnözés Magyarországon.

jesszumpepi (törölt) 2009.02.23. 19:12:43

Döntöttem:lemondom az Aerovivánál lefoglalt zanzibári akciós utamat.

Itthon sokkal érdekesebb az élet.

Lemehetnék a metróba jegy nélkül,az én méreteimmel elkezdhetném szidni az ellenőrök női felmenőit,vehetnék bolognai papucsot.
8 barátommal kérhetnénk Limusin traszfert a Jam Pubba.Az UPC-nél heteken belül lejár a hűségidőnk,próbálkozzunk T-éknél?
Meg aztán a kukacos mogyoró.Igazi afrikaias csemege.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.02.23. 19:22:52

Új csajozós duma:

"Hazakísérhetlek? Sok erre az ellenőr"

zuzzer 2009.02.23. 21:43:10

Hát lehet ilyet? Hát szabad ilyet?
Természetesen igen, amíg mindenki csak elbújik a káváautomata és egyebek mögé és simán elnéz mindent az ilyen állatoknak.

Xezs 2009.02.23. 22:06:46

Hát na, lassan megtanulják a cigók hogy hol a helyük, ha mástól nem, egy ilyen bunkótól.

Xezs 2009.02.23. 22:21:23

Különben meg tényleg nem értem, mire ez az elbaszott liberális duma amit itt sokan nyomnak, nevezetesen hogy oda kell menni az ellenőrhöz, felírni a számát, estébé, estébé. Ennyire elvette az eszeteket az igazságharc? Nincs mivel foglalkozni? Annyit hallottam már paraszt ellenőrről, komolyan mondom, alig várom hogy találkozzak egyikükkel, mert velem mindig rendesek. Köszönnek, megköszönnek, ha barátnőm nem találja a bérletét (női táska, hehe) akkor továbbengedik. Szerintem akivel az ellenőr ordítozni kezd, az nyakig sáros, legyen az fiú, lány, hermafrodita, bármi.

Pakitoval kell egyetértenem, idehaza már a csapból is a jogok a folynak, de a kötelezettségeket olyan mélyre temettük, hogy már meg se találnánk, ha akarnánk se.

Xezs 2009.02.23. 22:24:39

Ja, azt kifelejtettem, hogy a csöcsöket és seggeket nem csak az ellenőr nézi meg, hanem a diplomás irodai dolgozó is. Sőt, olyan büdös bunkó feltűnő módon, hogy a szakmunkás megirigyelhetné.

2009.02.23. 23:08:55

Nade bazmeg. Ilyen nincs. Az a nagydarab vagy kisdarab vagy akárki , aki ott áll, ezt nem teheti meg. Ki van képezve, tudja, mit kell mondania, hogyan kell reagálnia például akkor, ha akár egy cigány kurva, akár egy néger buzi, akár egy decens nagymama szidja az anyját. Sose kapjon többé olyan állást, ahol emberekkel találkozhat. Állatokkal meg pláne.
A békávénak meg nem kívánom, hogy rohadjon meg, már rég megrohadt.
Jó éjszakát!

Koronás Udvari Chinpoko Mester 2009.02.24. 02:36:52

@Xezs: "Annyit hallottam már paraszt ellenőrről, komolyan mondom, alig várom hogy találkozzak egyikükkel, mert velem mindig rendesek. Köszönnek, megköszönnek, ha barátnőm nem találja a bérletét (női táska, hehe) akkor továbbengedik. Szerintem akivel az ellenőr ordítozni kezd, az nyakig sáros, legyen az fiú, lány, hermafrodita, bármi."

Egen...

Voltak itt jó gondolatok, de sokan már nagyon öntudatosak..

összeszedem a lényeget:
1) Nincs jegyed, takarodj a metróból.
2) Ha többszöri felszólalásra sem távozol, MEGFOGNAK, és kitesznek.

OMERTA-X: Igen, az Anyázást felénk is azonnali, gondolkodás nélküli gyomronrugással honorálják, helyesen

PAKITO: Veled is egyet ertek, minden hozzaszolasoddal.
___

A tobbiek: Gondolkodjunk mar.

Nugath 2009.02.23. 16:39:03
@Pakito: magánlaksértésért rendőrt hívok és feljelentelek, de kizárt hogy kidobjalak, fizikailag sem nagyon menne.várlak, kaja nincs.

Na de érted.. bemegyek hozzád, elvagyok, felszólitasz hogy távozzak.. és?

Ez a "hivjunk mindenkit fel" hozzallas ez a tipikusan magyar felelősségelhárítás...
szánalom

watcher 2009.02.24. 15:05:19

Egyetértek az előttem hozzászólók zömével - már akik felismerték a lényeget. Akik meg nem, azoknak szólok:
A BKV szolgáltatást nyújt, a fuvart VÁSÁROLOD meg. Ha nincs pénz, ne menjél.

Ennek ellenére mennek, mint ahogyan lopnak a boltban, lefölözik a gázolajat, a búzát, a kukoricát, az irodista hazavisz a tollkészletből, a netről privát dolgokat tölt le magának a cég pénzén, a buszsofőr elviszi egy megállót az ismerősét, lehetne folytatni.

Ahol valamit el lehet síbolni, ott meg is történik. Ez erkölcs kérdése. Hogy tudunk-e egy lépéssel előrébb gondolkodni. LÁTOD-E, HOGY HA SUMÁKOLSZ, AKKOR SZARKUPACOT ÉPÍTESZ AZ ORSZÁGBÓL, AMIBE MAJD GYEREKET NEVELSZ?
Hé! Magyar! Mi legyen a gyereked? Király a koldusok közt, vagy koldus a királyok közt?
És mutogatsz-e másra, mert nem olyan, mint te? Hát nem tudtad, a teremtő szereti a változatosságot!

És amikor sérelem ér, akkor ugye jogos erővel élni. Persze, a tolvajnak vágjuk le a kezét. A bliccelőt, mert nem kézzel lop, szúrjuk le, hátha odaszalad a kés, amivel lopott. A Szívébe.

És a gyilkossal mi legyen? A tolvaj kezét levágó, beképzelt pökhendivel, aki azt hiszi, dönthet és ölhet, mert jogában áll? Ez nem fasizmus-e?

Ti egy mérleg két oldalára tettétek azokat, akik valójában egy serpenyőben vannak. Mert nem különb az, aki engem lop meg amikor bliccel, mint az, aki az én pénzemen raboskodik, amikor öl. Az én szememben nem különb. Mindkettő tőlem lop.
ÉN A PÉNZEMET NEM EZEKNEK SZÁNTAM, hanem oda, ahová való. Diszperzitre a tótkomlósújfalusi iskola falára, meg játékra a gyereked ovijába.
Sztrádára, hogy bemehess dolgozni, hogy erősödjön a hazánk.

Na, akkor kérdezd meg magad, levágnád-e még a tolvaj kezét? Igen? És hol a tolvaj?

PR32 (törölt) 2009.02.24. 16:34:16

@Lidérc: de, van kamera. csak nem rögzít semmit. és persze a kameramann meg pont akkor ment ki sz.rni...

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.02.24. 18:07:00

Velem egy cigány ellenőr ordítozott. Tu in van. Én nyertem

Pakito 2009.02.24. 22:48:04

@watcher:
"És a gyilkossal mi legyen? A tolvaj kezét levágó, beképzelt pökhendivel, aki azt hiszi, dönthet és ölhet, mert jogában áll? Ez nem fasizmus-e?"

Tudod meg az is lehet, hogy az, es? talan nem helyes? akkor mond mit csinaljunk a tolvajjal? simogassuk meg a buksijat, hogy ezaz kisfiam, csak igy tovabb? esetleg ultessuk le, hogy esetleg mire kijon es kijarja a borton iskolajat ne csak tolvaj legyen hanem esetleg gyilkossa valjon?

A tolvajnak le kell vagni a kezet, igen. a gyilkost villamosszekbe kell ultetni. A pedofilokat, ugyszinten elvegre lehet, hogy egy betegseg de kerdezem en, veszelyes-e a tarsadalomra? igen veszelyes. lehet-e gyogyitani?nem, nem lehet. Van-e ertelme akkor eletben tartani a bortonben, ha tiz ev mulva kijon es ugyanolyan ember lesz? nem, nincs. hat akkor?
ha ez fasizmus, hat legyen, meg mindig ez a legertelmesebb alternativa.
Hogy lehet-e, hogy ilyen jogrendszerben nehany artatlan is otmaradna? igen lehet. De ha tiz kivegzett emberbol 1 artatlan a tobbi bunos, meg mindig megeri a veszteseget.

doktor Habil 2009.02.24. 23:25:36

Ez a közlekedési vállalat első sikeres marketingakciója: ennyi BKV és biztonsági őr-szimpatizáns még nem coming out-olt a Homáron.
A korábbi BKV-s-ellenőrös posztokban nekem nem tűnt fel, hogy ennyien tekintik a bliccelést az egyik legalábbvalóbb emberi mocsokságnak, bosszúért kiáltó élősködésnek, hogy kiközösítik maguk közül a potyautasokat. Inkább úgy emlékeztem, hogy a magyar népi kultúra egyik kedves közös játéka az ellenőrök kijátszása és (virtuális) anyázása, akik ugye idáig az emberi önfeladás tökélétes szimbólumainak számítottak.
Ha népszerűségre tör, egy, a munkaköre betöltésére nyilvánvalóan alkalmatlan és nagy valószínüséggel amúgy is elmebeteg békávé-ellenőrnek elegendő a 'cigány kurva' kifejezést használnia, nyert ügye van. Sőt, ezzel a közjót is szolgálja, olyan piacpárti lesz azonnal mindenki ebben a jajdenagyon morális köztársaságban.

doktor Habil 2009.02.24. 23:29:15

Az a cigány, akire a BKV mondja. Mind azok vagyunk

watcher 2009.02.25. 10:43:51

@Pakito:
Visszaolvastad, ugye, ami írtál?
Ölni akarsz, mert úgy gondolod, valaki bűnös?
Isten kimentette Lótot Szodomából - ő meg tudta tenni, hogy kiveszi az ártatlant a bűnösök közül. Ha mi is megtudjuk tenni, akkor talán egyetértenék veled, a bűnös vesszen, de nem tudjuk.
És miért végletekben gondolkozol?
"akkor mond mit csinaljunk a tolvajjal? simogassuk meg a buksijat, hogy ezaz kisfiam, csak igy tovabb?" Nem kell ölni, pusztítani mindet. Jó alaposan re kell habilitálni. Menjen kényszermunkára például. 80 évvel ezelőtt bevált, mehetne most is. Nem börtönszakmát meg börtönmunkát végezni, amiért azután még pézt is kap, hanem a büntetése legyen az, hogy dolgozza le a 100szorosát annak, amit lop, csal, bebűnöz.

Nem csak a gonosz munkálkodik ám ezen a világon, vannak más erők is. De az erőszak csak félelmet szül, abból pedig előbb-utóbb újra erőszak lesz. Ha erőszakkal nyomod el őket, akkor jogalapot kreálsz nekik az újabb erőszakhoz, hiszen fenyegetett helyzetben mindenki jogosnak érzi, hogy erőszakkal lépjen fel. Tenni kell, de nem kell rögtön a végletekig elmenni.
A pedofilos-gyilkosos részhez viszont nem fűzök kommentet. Aki nem menthető... ;)

Popeye76 · http://zugloihazelado.atw.hu 2009.02.25. 14:44:54

Én nem vagyok ellenőrbarát, de tényleg ismerni kellene az egész sztorit. A gép előtt ülve, kényelmes irodából könnyű (el)ítélni akármelyik oldalt. Nekem a legnagyobb tanulság a következő:
"Aztán előkerült egy jegy, amit a kislány kezelt, majd eltűnt egy szinttel lejjebb, az édesanyjával együtt."
Hogy is van ez? Eből az következik, hogy volt a kislánynál jegy vagy pénz jegyre, csak nem AKART fizetni az utazásért.
Kissé zord hangnemben rábeszélték, hogy lyukasszon már, legyen kedves. Udvariasan nem biztos, hogy értette. Nem gondolom hogy disznó,állat ellenőrök ok nélkül támadnak békés kislányokra. Lehet, hogy naiv vagyok.
Gondolja meg mindenki: amikor a jog és a szerződés nem ad lehetőséget arra, hogy megvédjük a társadalmi tulajdont (ellenőr nem nyúlhat az utashoz, nem is igazoltathatja: akkor mit tegyen? figyelmeztesse, hogy ne menjen le, mert az a baj érheti, hogy ingyen utazik?) szerintem igenis kell valaki, aki odacsap egyet-kettőt. Ezt megjegyzi bárki, nem kell hozzá IQ sem. Nem vettem jegyet, ezért ordítottak velem (rossz esetben pofonvágtak) és kiraktak, sírtam és vettem jegyet. Másik megoldás: nem vettem jegyet, udvariasan megkértek, továbbmentem, röhögtem, ingyen utaztam.
Melyik hoz megoldást akár középtávon is az adott problémára? Lássunk messzebb az orrunknál: nem az a lényeg, hogy cigányozott az ellenőr: az a lényeg, hogy kidobott egy szemtelen, bliccelő utast, és még rendes volt, mert meg sem büntette!

Gajdos Attila · http://www.iqi.hu 2009.02.26. 01:16:07

@watcher: gratulálok,

nagyon nehezen sikerül megérteni, megértetni, hogy ha nincs pénz, nincs csoki.

Ha meg nagyon szeretnél édességet enni, még mindig elmondhatod a boltosnéninek.

DE NEM JÁR NEKED A CSOKI!!!!!

Pont úgy, ahogy leírtad, és pont úgy nem, ahogyan egy hozzászóló írta szívszorítóan, hogy mi van, ha nincs pénze, akkor hogy megy haza.

Hát hazagyalogol. Vagy megpróbál (akár minden megállóban..) beszélni az őrök fejével. És innentől ez kivételkezelés.

Mert a metró sem jár neked, pont úgy, ahogyan a csoki sem jár.

Mr. O'Donaghue · http://watchdog.blog.hu 2009.02.26. 23:56:45

@onopapa: Nem, nem az a dolguk, hogy halálosan fenyegessenek, meg etnikai alapon diszkrimináljanak, meg stb.

Nem tudom, hogy miért "szidta az annyát" a kislány, de én sem kurvaanyázok le akárkit akármiért.

Ráadásul kiderül a posztból, hogy aztán a kislányék elővették a ZSEBÜKBŐL a jegyet, szóval rosszindulatú a feltételezés, hogy bliccelni akartak volna.

DE! A lényeg, hogy akár méltányolható az őr felháborodása, akár nem, amit tett, az nem méltányolható, és semmiképpen sem jogos. A Btk.-t érdemes elolvasni, és elgondolkodni, hogy hány bcs. tényállását valósította meg az őr és hányét a kislány (a bliccelés nem bűncselekmény, hanem a polgári jog hatálya alá tartozó szerződésszegés, arról nem is beszélve, hogy jelen esetben eléggé kétséges a megvalósulása).

Mr. O'Donaghue · http://watchdog.blog.hu 2009.02.27. 00:03:40

@Popeye76: Mondd már meg, hogy honnan szeded, hogy eredendően bliccelni akart???

Navarone 2009.02.27. 15:04:51

@tranq: ÉS ugye annak is legyen vége, hogy egyes utasok magukra nem veszik kötelezőnek a jegy- és bérletvásárlást?

Hmm?

Fucksee 2009.02.27. 20:47:36

'A biztonsàgi ör egy Motorola Razr màrkàjú mobiltelefonnal életveszélyesen megfenyegette a kislányt...'

hardrock 2009.02.28. 19:38:16

A baj a mutyi intézményessé tételével van. A fizetések és az árak megállapításakor MINDIG ott van, ha máshogy nem, kimondatlanul, hogy "meg amit még hozzá tudsz mutyizni". Ha az ember nem mutyizik, ma Magyarországon éhenhal. Ezért mutyizik a magyar, nem pedig azért, mert genetikailag egy mutyis fajta. De ez már a Kádár-rendszerben is jellemző volt erre az országra.

DFH 2009.03.03. 00:50:18

@Christophofil: Hogyhogy honnan szedte? Aki járt metróban látja hogy van ez. Ott ban az az undorítónarancssárga fospumpa, azzal kell érvényesííteni a jegyet, amögött állnak az ellenőrök... Ha simán elmegy mellette akkor k.rvára nem akarta kezelni a jegyét, ergo bliccelni akart... Ezt hívják úgy hogy "kétszázakárhány" forintos (nemtom mennyi most a jegy, bérletem van) éves bérlet, egyszer vesz egy jegyet, és ha nagyon muszáj lyukaszt. Hát most muszáj volt. Tényleg nem nyúlhat hozzá az utashoz, ez mondjuk igaz. De ez a sok jogtudorkodás... "hívdfelazakárkitpereldbefelírtadaszámátugye"
nem vezet semmire, le se fogják szarni...

johndoe83 (törölt) 2009.03.08. 01:24:00

büdös cigányok... 30év ideggáz...

velö 2009.03.17. 06:40:20

@Megdobbent, most erEDEti izzel: Furcsa logika: "mert lehet, hogy mar van 3 gyereke otthon..."
Lehet 10 gyereke otthon, akkor is a kislàny a sértett. A Ramboszerü BKV ellenörnek kell annyi önuralmànak lenni, hogy ne hagyja magàt provokàlni. Azért van fizetve. Tetlegesség, fenyegetés meg definitiv ki van zàrva. Erröl szol a Magyar büntetö törvénykönyv.

RedWing 2009.05.07. 10:37:33

A kislány és az anyuka is hunyó volt, jegy/bérlet nélkül nem leengedni, de ez azért már sok! Ki a f@sznak képzeli magát ez a köcsög? Egyszer összehozott a sors két hasonló degenerált orkkal. Ők egy tizenéves külföldi kislányt próbáltak meg lehúzni euróval. Belém is belém kötöttek/inzultáltak, mikor segíteni akartam tolmácsolni, pedig 195cm/110kg vagyok. Gondolom azt hitték ketten erősebbek... Nem voltak. Utána egy ideig tuti nem kötözködtek senkivel.

bifoo 2009.07.22. 06:33:33

Rossz helyen van a kocsi Lali !

Briggs51bc (törölt) 2012.10.13. 04:56:30

A blogírónak se volt még dolga a cigányokkal, úgy látszik...majd lesz neki, aztán másképp látja majd a helyzetet...pár hónapja még én is védtem őket, mert szegény kisebbség, kirekesztik őket, nem kapnak munkát....de nemrég úgy átvert egy tetű mocsokláda, hogy azóta is alig bírom anyagilag kiheverni a dolgot.

Briggs51bc (törölt) 2012.10.13. 04:59:02

Fő baj ezekkel, hogy mivel nem kapnak munkát, kapják a társadalomtól a pofonokat, azt hiszik, akkor ők mindent megtehetnek itt. Lopnak, csalnak, ingyen élnek, stb...aki teheti, fehér ember, a legnagyobb ívben kerülje el őket, bármilyen formában!!!

0gábor 2014.07.08. 20:41:55

a blogíró még ma sem látott cigányt közelről!!!
süti beállítások módosítása