Tékozló Homár

Szégyelli az árait a McDonald’s

2009.03.09. 17:05 | jackyll | 241 komment

Bár egyre-másra cikkezik az újságok - vélhetőleg csak maguktól -, hogy a világválság nyertese a McDonalsd's, illetve ezzel párhuzamosan véletlenül szénné is reklámozták magukat (még a 30 Rock vígjátéksorozat történetébe is sikerült beleszövetniük magukat egy epizódon belül 2x), azért csak jobb, ha a megszorított vásárló nem látja, mennyibe kerül a Bigmek, mert azért a forint megzuhanása óta náluk sem néznek ki annyira jól a százforintos árak:

Másnak is feltűnt, hogy a McDonald’s eltűntette az éttermeiből az árlistákat? Sehol se lehet megtudni mennyibe is kerülnek a normál termékek, csak a nagy világító táblán lévő menük árát merik elárulni. Mivel kíváncsi voltam arra, hogy mi mennyibe kerül (vessetek meg, de nem tudom fejből a McDonald’s árait), kértem egy árlistát, ilyet sajnos nem tudott adni a kiszolgáló, hanem egy, a kasszák melletti falon lévő listára mutatott, hogy azt próbáljam meg elolvasni. Ez az árlista merőleges a pultra, így igencsak esélytelen, hogy ebből valamit is lásson a kedves vevő. Ez a Moszkva téren volt, de ezek után benéztem a Jászai Mari téren lévő étterembe is, és ott is ugyanez a helyzet. Ezek szerint ez egy üzleti (le)húzás és nem a véletlen műve...

B K

A telefonos fotó a Nyugati téren készült, ott sem volt a pult felett vagy a pulton semmilyen info. Lehet, hogy a nyomda nem bírja tartani az iramot a forint árfolyamával?

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dpeti · http://www.ninapartmentsphuket.com 2009.03.10. 07:22:14

@Vallalkozas Hatraltatasi Iroda: hát kb fél éve nem jártam arra akkor még nem volt kiírva biztos túl sok fanta fogyott :(

Independent 2009.03.10. 07:41:30

Fiammal és nejemmel (elöbbi kérésére) valamelyik nap a Deák-téri metro-lejáró melletti Mekiben landoltunk. Alig ettünk valamit, 3,5 rugó volt a vége. Erre megmutattam drága gyermekemnek (közgazdász az istenadta), hogy bemegyünk a kettővel odébb levő kulturált kis étterembe (a fele olasz, a fele sushi), eszünk 1-1 közepes pizzát, ami sokkal inkább emberbe való étek mint a műhús, és az 950 per koponya. Akkor mégis melyiket választja ?... Ugyanezt el tudom mondani a Mammutban: 10 m-re van egy dél-amerikai jellegű kis étterem, inkább benyomok ott bármit (alig drágább)gyak. ugyanannyiért (pl. tortilla-szendvics).

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.03.10. 07:59:20

A baj ott van a mekivel, hogy nem arra használjuk amire való:

Az hogy kölykök játékot kapnak a kaja melé, nagyon betetős, ellenben ha ideegen helyen járok, és nem tudom, hogy hova érdemes menni, és csak bekapok valamit, amíg a vonatot várom, mert erre való a gyors étterem - arra jó.
De attól hogy kb evi 6-7 alkalommal a mekdöncit választom, még nem fogok elhízni.

Közgazdászok Bicmacben szaámolják az órabért a világon, kiváncsi lennék most hogy viszonyulnak a magyar atlagórabérek a bigmachez?

Frajt 2009.03.10. 08:03:48

Kb. jó pár éve ez a helyzet, úgyhogy gratulálok a posztírónak, hogy végre kiengedték a világba!

Impega 2009.03.10. 08:13:26

@Independent: fele olasz fele szushi. Ezt ismerjuk :)
Amugy azt hiszem itt is csak a falra vannak kiirva az arak a mekdonalcban. De itt van löbigmek. Ingyen majonézzel. Egyszer Veszpremben ettunk mekdonaldcban, meg ket vagy harom eve es meghultem mikor penzt kertek a majonezert. Szarjanak fogpiszkalos zuhanyrozsat.

Tűzőgép 2009.03.10. 08:16:59

sikeres emberek lehettek, hogy mekdonáldszban zabáltok. Gratulálok. Kit érdekel a mekdonáldsz???

AP! (törölt) 2009.03.10. 08:18:24

lengyelországban és írországban próbáltam mostanában mekit, előbbiben kb. 900 ft-ra, utóbbiban 1800 ft-ra jött ki a bigmek, pedig még el se voltak annyira baszódva az árfolyamok... szóval nem kéne piccsogni mindenen, sztem korrektek a meki árai. és egyáltalán nem változtak, mióta elszállt a forint. pedig.

manes 2009.03.10. 08:34:38

daniel:Most husgombocokat,krumplit,áfonyalekvárt adank egy kilóért.Délután benézek oda.

atlbilbaoo 2009.03.10. 08:42:41

A Népliget sarkán, srégizavi FTC pálya, ott még hamburger a hamburger!
Olyan vastag, hogy szinte alig tudod átfogni, nem hogy átharapni. Mindent annyit tesznek bele, amennyit kérsz! Ha sok hagymával szereted, akkor sokkal kapod!
350 egy sajtos, a sajtot ott olvassza rá a szemed láttára.
Oda menjetek!
Régen a Korona szálló helyén a Kálvin tér sarkán volt Budapest legjobb hamburgerese, éjjel nappal nyitva!

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.03.10. 08:56:10

@Independent: Ha közgazdász, akkor kiszámolja a hasznosságot, abból, hogy mennyi pénze van, és mit akar venni belőle, és mennyiért. Miután ez megvolt, eldönti mi legyen. :)


Ez még mindig szar post, ahol megint a postoló kretén, mikor lesz már valami új?

milyen_Péter? 2009.03.10. 09:02:33

@EnZsolt / Vidéki Man - tekézik, iszik és ráiszik.: Azt számolgatom, hogy 3500 volt hármuknak összesen, aztán a pizzásban megy 950 fejenként. Ez majdnem ugyanannyi, és a pizza sem annyival jobb, mint a meki. Szóval számol-számol és eldönti, mit szeretne jobban. Ki tudja, lehet, hogy felszáll a metróra és eszik az Ikeaban, tizedannyiért. :)

égafater 2009.03.10. 09:04:45

Ez a meki téma mindig megröhögtet. Jönnek az okosak és kijelentik, hogy ez egy szar drágán. Aha. Jó akkor egyél pacalpörköltet, meg zsírban sült krumplit meg zsíroskenyeret. Az kurva egészséges.
A McDoban mindenhol igenis MINŐSÉGI kaját kapsz, ami nem azt jelenti hogy ezt kell zabálni mindennap.
A Daubner süti is minőségi, de ha csak azt ennéd ugyanúgy felborulna a szervezet tápanyag egyensúlya.
Nőjjünk már fel!

májgeriberi 2009.03.10. 09:09:36

@égafater: nem csak pacalpörkölt létezik!
volt egy dokufilm, ahol egy pasi 3 hónapig csak ilyen műanyag kaját evett, aztán megnézték a máját és rosszabb állapotban volt mint egy több éves alkeszé!

nikkelpuding 2009.03.10. 09:09:45

dógoztam mekdoneldben. mindig belefújtam az orromat a hamburgerbe. vagyis ráfikáztam. a kólába meg beleköptem. hagy kapjon a hüje vevő valami jót a péndzéért. vitték is mint a szart.

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.03.10. 09:10:25

@milyen_Péter?: 950 Ft/ fő az 3 embernek 2850 Ft, és ehhez hozzátesszük, hogy nem isznak semmit, borravalóval 3135 Ft. Szóval tényleg majdnem ott vannak, mint a mekiben. :) De ha hozzávesszük még azt, hogy mennyit kell várni, amíg elkészítik és kihozzák a 3 pizzát, akkor lehet, hogy jobban jártak a mekivel, hisz tudjuk az idő pénz :D

égafater 2009.03.10. 09:10:33

Az ingyen ketchup, majonéz stb.-hez meg még sajnos nem nőtt fel M.o. Több étteremláncban külföldön ingyenes, de itthon nagykanállal zabálnánk, mert ingyééé van, sőt szerintem még lopnák is.
A francia Flunch-ben (ha még van...) csak a húst vetted meg, az összes köret önkiszolgáló és ingyen volt.

Nem a vendéglátó cégek hibája, hogy nem így van itthon, hanem ennek a szerencsétlen ügyeskedő, potyázó, fikázó, szarkavaró népségnek.

májgeriberi 2009.03.10. 09:11:17

@nikkelpuding: te egy bunkó paraszt vagy!
remélem visszakapod!!!

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.03.10. 09:13:34

@májgeriberi: épp ez a lényeg, ha 3 hónapig, csak a Daubnerben ennél, szerinted jobban lenne a szervezeted? :D

Amúgy a film címe: Super Size Me.

Eastbay1 2009.03.10. 09:14:09

@ofélia:
A hambiban van: zsemle, mustár, ketchup, hagyma, ubi, hús, zsemle (fentről lefele). A saláta azért szinte semmi, mert qrvára nem is kell hogy benne legyen.

Impega 2009.03.10. 09:15:26

@májgeriberi: dolgoztam mar etteremben. Ha minden nap ott kajalsz, szoszokat meg fincsi zsirban meg egett olajban sult kajakat, akkor az sem lesz kulonb.
Egyel mar reggel delben este tejfolos,sajtos langost! Majd megneznem a majadat :/.

májgeriberi 2009.03.10. 09:15:53

@EnZsolt / Vidéki Man - tekézik, iszik és ráiszik.: nem vagyok vega de ha 3 hónapig csak zöldséget és gyümit ennék, akkor max csak én fordulnék be!

égafater 2009.03.10. 09:16:26

@májgeriberi:

Lassan írom le, hogy mindenki értse. NEM KELL 3 hónapon keresztül csak mekit enni.

Egyébként a film a Super size me! volt. Az ürge 3 hónapot ZABÁLT, nem evett a mekiben. Mindig nagy adagot kért mindenből.

Nem a McDonalds kaja tette tönkre, hanem a túlzott cukor, zsír, szénhidrát.Ezeket mindegy hogy almás rétessel, vagy téliszalámival, vagy sültkolbásszal, vagy mekimenüvel viszed be.

VISZONT! Az imádott ratburger a "sarokról" lehet romlott húsból, koszos salátából, állot zsíradékban sütve, mocskos kezű eladótól kiadva. A Mekiben a minőség és a tisztaság alapkövetelmény.

Nem véletlenül a világ legsikeresebb kajáldája.

De nem akarom elvenni a romantikus grínpíszezés örömét, szidjátok csak nyugodtan, én arra használom amire való és nagyon szeretem.

I'm loving it :-)))

milyen_Péter? 2009.03.10. 09:18:58

@égafater: te mekibérenc vagy, ez tuti! :))))

Eastbay1 2009.03.10. 09:21:36

Faternél a pont. Gyerekek tippeljetek mennyibe kerül mondjuk egy Bigmac alapanyaga. Ezek a szerencsétlenek a csillagokat megpróbálják lehozni az égről, hogy állandó és normális minőségű kaját kapjon az a paraszt, aki nem tud megfizetni naponta egy éttermet (ahol mellesleg szintén nem garantált a minőségi kaja), vagy nincs ideje/kedve sz@rakodni a kajakészítéssel.

ladislaus 2009.03.10. 09:24:30

@májgeriberi: Te meg el is hiszed amit ir? Bár sok a kocsog ez teny! :) De ha elhiszed akkor a tobbi ott dolgozot is minosited akik tuti lattak volna es nem tettek semmit... szoval ne hidd el!
Amugy meki fos. Burger fos. Ezek mind szarok. Egy menu araert a meki mellett levo etteremben 5szor akkora burgert tolok 6szor nagyobb krumplival! Dublin.

nikkelpuding 2009.03.10. 09:26:34

ja eccer beleokádtam valami szószban mikor mekdodóban dógoztam nem emléxem mibe részeg vótam mint a seg

S. Annyi 2009.03.10. 09:26:40

Engem azért nem érdekel, mi mennyibe kerül a mekinél, mert az egy rakás fos. Egyél más kosztot. Tele van a város kifőzdékkel, önkiszolgálókkal. Vagy vigyél hazulról kaját. NE egyél műanyagot és fűrészport!

ladislaus 2009.03.10. 09:26:48

@yetii: Nem igaz, ketchup Dublinban pl ingyen van! refill nincs

égafater 2009.03.10. 09:27:43

@milyen_Péter?:

:-) hát elfogadnék egy éttermet az biztos!

amúgy régen kiadtak egy könyvet a McDo rendszer kialakulásáról és működéséről, szerintem zseniális, nekem nagyon tetszett.

el kell fogadni, hogy valami(ke)t jól tudnak, mert szinte nincs olyan ország ahol ne lenne.

májgeriberi 2009.03.10. 09:27:56

szoktam én is ilyen műanyagot enni nekem is ízlik! :)

hAliG 2009.03.10. 09:28:52

égafater: sch 13.emelet? :)

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.03.10. 09:29:44

@égafater: Nem igaz, hiszen az volt a szabály, hogy csak akkor kért nagy adagot, ha azt felkínálták. Ha nem, akkor nem.

@májgeriberi: ha 3 hónapig csak zöldséget meg gyümölcsöt kéne ennem, akkor nagyon nagyon nagyon éhes és mérges lennék.

Egyébként meg az a nem semmi, hogy a zsömlét is karamellizálni kell a mekiben. Ez szíven ütött. De ettől függetlenül tisztaság van és rend.

májgeriberi 2009.03.10. 09:30:34

@ladislaus: miért szerinted nincsenek ilyen köcsögök? Legalább ne mondja!
Szép az álmodozás...

égafater 2009.03.10. 09:31:04

@S. Annyi:

elárulnád, hogy mi a műanyag és mi a fűrsészpor?

hát igen nincs is jobb az otthonról hozott teszkós nutria-szója párizsis hidrogénezett olcsó margarinos fehérlisztes zsemlénél! az a kaja a javából! szilveszterre meg az igényes 200-300 (!) Ft-os virsli, na az milyen jó!

Eastbay1 2009.03.10. 09:31:09

@ladislaus: Dublinban hol? És mi a ráknak neked 6x110g sültkrumpli?

Eastbay1 2009.03.10. 09:34:46

@S. Annyi: Ne hidd, hogy a boltban vásárolt kaják nagy része jobb minőségű. Különös tekintettel a felvágottakra, édes- és tejipari termékekre. Szemét és műanyag keveréke mind...

hAliG 2009.03.10. 09:34:51

@égafater: égafater az a Schönherz koliban az egyik csapat neve volt. Azt hittem közülük vagy :) (régi ismerős;) )

égafater 2009.03.10. 09:37:57

Ja, és mutassanak már a fikázók még egy olyan éttermet, ahol az összes kaja kalóriatartalma és tápanyag összetétele fel van tüntetve. És ez pontos, hiszen ez a rendszer lényege.

Eldöntheted, hogy kell-e neked 300 Kcal és x g cukor x g zsír, ha kell edd meg, ha nem akkor nem.

Gyros, pizza mennyivel "egészségesebb"??? Merthogy ez a hasonló választás.

égafater 2009.03.10. 09:39:32

jajaja. egy pár tagot ismerek :-) , meg a "logót" is, de a név az spontán lett, gondolom mint nektek a roncsfilmből.

nikkelpuding 2009.03.10. 09:40:40

a patkányméregről meg inkáb nem írok

ladislaus 2009.03.10. 09:41:05

@Eastbay1: Porterhouse, Grafton streetnel! képletes a 6szor akkora hasabburgonya... :)

milyen_Péter? 2009.03.10. 09:42:00

@égafater: Ez speciel nagyon tetszett. :)) A mekiben is szemetet kapsz. Nézd meg a csirkeszárnyakat...mégis mekkora lehetett az a csirke, aminek ekkora volt a szárnya? Nem rossz a meki, de nem kell az egekig magasztalni sem.

Valóban a Super size me-ben a srác túlzásba vitte, én nem tudnék napi háromszor mekikaját enni. Olyan volt, hogy szinte 1 héten keresztül minden nap egyszer betértem, de utána a szervezetem megkövetelte a pár hét pihenőt. Mondjuk most 1 big mac le tudna csúszni... :))

májgeriberi 2009.03.10. 09:44:05

én ha mekiset ebédelek akkor a vacsi kimarad, mivel nem leszek éhes másnap reggelig! Bár lehet ez az én belem hibája!

égafater 2009.03.10. 09:48:01

@milyen_Péter?:

Persze, nem akarom én sem magasztalni, mert nem több egy gyorsétteremnél, de szerintem ebből sokkal többet nem lehet kihozni.

Viszont a fikizással nem értek egyet, mert egyszerűen nem igaz, hogy "szart" adnak. Nagyon csegevErás dolog, csak nem jogos.

BKV reszelő 2009.03.10. 09:49:43

"hagyma 2009.03.09. 21:31:36
@ColT:
ugy ertettem ha en is azt piszkalnam mi van benne en se tennem be a labam
hat ez van
ez mar mar urban legend
sose mennyel konyzervgyarba, sorgyarba stb.
bar tartok tole a falusi neni egekig emetl csirketartasa es levagasi modszere se felel meg a NASA 4. eloirasanak "

Mit ír elő a NASA 4. előírása ? És mi köze ennek bármihez is itt ?

Eastbay1 2009.03.10. 09:52:35

@ladislaus: Csak reméltem hogy nem az Eddie Rocket's-et mondod. A Nassau St-re gondolsz? Bassz, most nézem, azért ott €11-tól kezdődik egy burger, McD-ban meg €7,50 a csúcsmenü...

nikkelpuding 2009.03.10. 09:54:41

@BKV reszelő:

"Mit ír elő a NASA 4. előírása "

a csirket lézerkarddal kell lefejezni majd 2,18 MeV-os gammasugarakkal dezinficiciálni

ladislaus 2009.03.10. 09:57:50

@Eastbay1: De az legalabb hamburger! Es normalis hus, kornyezet. Nekem meger ennyit.

Eastbay1 2009.03.10. 09:59:48

@BKV reszelő: NASA 4. előírása, azért ezt illene tudni...

ladislaus 2009.03.10. 10:00:08

@Eastbay1: Honnan vagy amugy? Merre itt Dublinban?

Eastbay1 2009.03.10. 10:01:16

@ladislaus: Lehet hogy igazad van, majd kipróbálom, de igazság szerint én nem nagyon hiszek ebben a 100% Irish Beef kampányban.

Eastbay1 2009.03.10. 10:05:27

@ladislaus: Nem Dublinban, Kilkennyben.

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.03.10. 10:11:36

Küldjetek egy Smithwicket és egy Bulmerst PLZ!!!!!!

ladislaus 2009.03.10. 10:17:50

Gyere es bedontunk 1-1 pint-al :)

Eastbay1 2009.03.10. 10:18:09

@ladislaus: Már nem sokáig jó, jövőre bezárják a gyárat. Asszem ezzel annyi is a Kilkennynek, mondjuk nem kár érte. A Smithwickset meg már évek óta Dublinban gyártják.

Eastbay1 2009.03.10. 10:20:28

@EnZsolt / Vidéki Man - tekézik, iszik és ráiszik.: Almalevet tudsz venni vidéken is:D

IndaMuncher 2009.03.10. 10:22:10

Én mindig látok árlistát a meki előtt, még be se kell menni.
Azonban utálom a sok szaladgáló kiskölyköt, akiktől nem lehet nyugodtan zabálni, a kedvencem meg az mikor szülinapi party van. Fuck!

Eastbay1 2009.03.10. 10:23:12

@F.house: Gyere el Írországba, egyből megtanulod becsülni a magyar kölköket:D

ladislaus 2009.03.10. 10:25:53

@Eastbay1: Igy igaz. Ezek vadallatok. De legalabb egymast verik. :)

Eastbay1 2009.03.10. 10:27:56

@ladislaus: A Supermac's-ben még dugni is szoktak. És nem a wc-ben.

ladislaus 2009.03.10. 10:33:07

@Eastbay1: Utcan is szoktak. Biztonsagi orok meg kameran nezik... :D

varadig 2009.03.10. 10:33:48

Én nem tudom, ebből hogy lehet poszt. Tök régóta így van már, pontosan lehet tudni, mi mennyibe kerül. Egy étteremben is az étlapra van kiírva minden, csak itt az étlap egy helyen szerepel, ennyi. Micsoda f...ság ez.

Eastbay1 2009.03.10. 10:36:49

@ladislaus: Utcán még nem láttam, de valahogy nem csodálkozom rajta:)

Eastbay1 2009.03.10. 10:40:42

@milyen_Péter?: Ennyire azért nem értenek a kamerához:)

milyen_Péter? 2009.03.10. 10:44:17

@Eastbay1: akkor továbbképzésre itthonra kéne küldeni őket. Utána máris jobban értenének hozzá. :)

slybabe87 2009.03.10. 11:01:55

Lehet piszkálni a mekit ezzel,hogy az árlista éppen merőlegesen volt a pult felett,de ez 1 a 100ból. Amúgy a bejáratnál is ki van téve (a nyugatinál is!),ami éppen veled szemben kacsint Rád,de gondolom azt pont nem vetted észre...
Amúgy meg kiváncsi lennék,hogy a sarki hamburgeresnél,hol kapsz árlistát,ha kérsz és vajon a nénike, az egy napja lejárt sajtot kidobja-e azonnal vagy a válság miatt azt fogja mondani "Jajj, nincs hát ennek még baja!"
Lehet futni a fogyasztóvédelemhez!!

Tyunafis 2009.03.10. 13:10:56

Ezt a posztot nem olvasta el senki mielőtt kitették volna????

Minden mekiben ki van rakva az utcán is az étlap... Ez a posztíró biztos elégedett lehet az életével, ha ez a legnagyobb baja...

V · http://www.youtube.com/user/SpaceNinja88 2009.03.10. 15:19:20

A pécsi mekinek az árlistája kint van az épület előtt, baromi kicsi betűkkel >.

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.03.10. 17:50:19

@Tyunafis: nem csak akkora gyökér, mint az a luvnya, aki beküldött egy Tesco-s WC-papírt, amin "gyanúsan" barnult folt volt. Kellett neki az 5 perc hírnév. Csak nem értem, hogy az ilyenek miért nem avval szereznek 5 perc hírnevet, hogy megnyaltak egy felsővezetéket.

flamingojoe 2009.03.10. 18:29:53

1; Az árlista mindenhol kint van (már a bejáratnál is), lehet, Nyugatinál így fért el.
2; A blokkon rajta van az ár + ha a kasszás beüti, Ő is látja
3; Utalványból visszaadni magyar törvények miatt nem lehet, hogy az emberek ne itt váltogassák be. A munkahelyeken nem véletlenül ezt adják plusz pénz helyett!!!
4; A párszázas ajánlatot reklámozza a legjobban a McDonald's
5; A fickó 1 hónapig evett mekis kaját, én 6 éve, de egy kilót sem híztam. Talán ott van a hiba...
6; Minden évben van nyílt nap a mekiben, amikor meg lehet nézni a konyhát + a többit. És nem színház. A rendkívül "igényes" Burger Kingben és a go-go hamiban körülnéztetek már???
7; A magyar McDonald's világszerte híres tisztaságáról

Lehet visszakommentelni...

flamingojoe 2009.03.10. 18:33:32

@slybabe87: slybabe-bel pedig egyetértek. Milliókat költenek a HACCP-re. Hol dobnak ki bármit 10 perc után?
Esetleg Te otthon a szalámin jelölöd, mikor bontottad fel???

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2009.03.10. 19:18:15

Mindennel lehet élni, lehet visszaélni, a dokumentumfilmre emlékszem, csakhogy amikor azt mondod: A napi ajánlott mennyiség többsazöröést eszed valamiből, az étlapról nem aszerint vállogasz, mit ajánlott együtt, hanem teljesen más módon eszel végig mindent, szándékosan felborítva a szervezeted egyensúlyát, akkor nem biztos, hogy az étel a rossz és nem te vagy a hülye.

Teljesen normális, hogyy egyik országban refill van, de a termékek drágábbak, a hely mégis úgy van berendezve, hogy a csóró menjen a refillért, másik helyen úgy találják ki, hogy ez nem hozna embert, adjuk olcsóbban a menüt, fizessen a refillért és ugyanott van.

Persze. McDonaldsban az ehetőbb dolgokból jóllakni drága, annyiból már látvnykonyhűás minőségi "all you can eat" típusú étteremben lazacot kapok és arra is van ugye refill...

Csak idegen környéken megtalálni a jó helyet ahol jót eszel elfogadható áron, stb. az időbe és pénzbe kerül, az időnek, az üzemanyagnak / buszjegynek ára van. Az McDondalds ki van táblázva... A kínálatot ismered. Árak egységesek, nem lesz 10*es számla meglepiből.

Jó eséllyel gyorsabb is mint a többi alternatíva, az idő pedig pénz. Arra kell használni amire való, úgy kell használni ahogy működik. A mikró is kifejezetten rossz pl. macskaszárításra, és? Ettől még aki mirkót árul mind szemét állatkínzó, macskagyilkos csaló?

Segítek: A gyorsétterem nem csak a kiszolgállásban kell, hogy gyors legyen, hanem az étkezésre fordított össz időben kell, hogy versenyképes legyen. Gyorsan oda kell, hogy juss, és gyorsan meg is kell, hogy tudj annyit enni amennyiben az egész napra elegendő tápanyag benne van, még akkor is, ha ez "nem tölt meg", ha valami erre jó, de ott akarsz jóllakini, az persze, hogy egészségtelen lesz.

De neked van akkor annyi eszed, mint a macskát mikróban szárító öregasszonynak, nem az a hülye aki szolgáltat.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.10. 20:34:28

@flamingojoe:
itt nalunk mindegyikben nyitott a konyha, latod mi tortenik
alapanyagokrol ment a vita
miben mi van?
es mit evett eleteben az allat amit eszunk
meg ilyenek

mesegomba 2009.03.10. 21:22:17

Ez vicces :D Biztos azért nem rakja ki,mert szégyenli, vagy mert infláció van. Már elég régóta csak ezen a nagy táblán vannak kitéve az árak. Ha kiváncsi vagy rá vagy ott megnézed, vagy megkérdezed a pénztárostól rendeléskor. Már a kákán is csomót keresnek egyesek, mindenbe miért muszáj belekötni, ezt sosem értettem. Ennek a posztnak semmi értelme....

lótumfaktum 2009.03.10. 22:04:23

@TheElf:
bocsánat nem meki felső vezető -É?

alap anyag az alapanyag......
erre kérünk gombot varni!
-a kolompér tény leg csak az -?
-olaj szerű miből van/É/?
-na husok?
-kenőcsök
GMO van -É?
nem oknélkül kell egy ideje ki írni a kal. értéket.

luluko 2009.03.10. 22:51:29

Ez már hónapok óta ilyen. Nem csak Meki, hanem Burger King is, mindenhol. Nem hiszem hogy van mit szégyelniük, az akciós ajánlatuk is elég látványosan drágul kéthavonta 10 forinttal (ahogy a kéthavonta lecserélt óriásposzterek is jelzik). Most ez a kiírás a trendi a gyorséttermekben. Nem rossz üzlet, miután odaverekedted magad a pénztárhoz, már csak nem fordulsz vissza amint megláttad az árakat :D

flamingojoe 2009.03.11. 07:29:23

Ja és azért van külön az árlista, nem pedig minden kasszán, hogy a bamba vendég, aki azt se tudja, melyik bolygón van, ne a sort feltartva gondolkodjon. Egyébként már másfél éve van ez a külön árlista, nem értem, miért most lett ebből hír, valamelyik pihent agyúnak...

Ariadne12 2009.03.11. 15:11:58

McDo? Neem, Burger King! Van a honlapjukon egy akciós kupon (egész évben), amivel bármelyik Whopper menühöz adnak ingyen még egy Whopper juniort. Gyorséttermi viszonylatban ez már igen jó, 1100 Ft körül van egy állat nagy whoppered (nem olyan kis agyonsózott sz*r, mint a BigMac), krumpli, üdítő és egy McDos hambi nagyságú whopper junior, normál gyomortérfogattal egy ember számára megehetetlen mennyiség. Csodálom, hogy ilyen kevesen ismerik. :)

BlueBear · http://proletarmatrix.php0h.com 2009.03.12. 11:05:44

A Mcdonald's nem csak az árait szégyenli. Aki valaha dolgozott náluk, többet garantáltan nem eszik ott hamburgert, nem is beszélve a háromszor átcsomagolt, órák óta a melegentartóban kuksoló almáspitékről.

BlueBear · http://proletarmatrix.php0h.com 2009.03.12. 12:15:05

@lótumfaktum: Olaj ám egy túróst! Régi jó disznózsírban sül a krumpli! Minden sütőkádba egy-egy 25 kilós tömb megy bele, és abban sütik egész nap, nincs csere félidőnél. Ez ziher. Egy teljes évig nyomtam ezt náluk Debrecenben.

Silent Bob 2009.03.12. 16:35:03

@hagyma: Ez azért van, mert a magyar alapvetően annyira paraszt, hogy 10-en vennének egy kólát + mindenki a mekiből hordaná haza a kecsapot huszasával.
Egyszer belefutottam a Sparban, hogy egy full jólszituált házaspár azon veszekedett az eladóval, hogy ha ingyé van a zacskó, amibe a kiflit teszed, akkor ők miért nem vihetik haza az összeset.

lótumfaktum 2009.03.13. 00:03:40

@BlueBear: akkor JÓ! mert aztatatott halottam/ fél süket vagyok/ hogy újra hasznosított pálma olaj keverve bálna zsír kivonattal+ valamirepce szappan keveréke!

avogadro00 2009.03.13. 09:39:11

mekis kaja annyira egészségtelen, egyetek zöldséget és TFA mentes kajákat!

taddeus-ua571 (törölt) 2009.03.13. 10:10:13

üdv,

leszögezném, h nem MEKIben dolgozom!
ehhez csak annyit, h évek óta létezik ez a kasszasorra "merőleges" árlista. van belőle a/4-es nyomtatott is, amit el lehet kérni, csak gondolom, vmi jólszituált kedves vendég "kölcsönvehette" és iparkodott visszahozni.
a legtöbb translite-on kint van a menük alatt a szendvicsek ára is, továbbá igenis NE vágjanak ki egy fél erdőt azért, h még a küszöb alatt is legyen egy nyomtatott példány belőle. olyat meg még nem láttam, h ha megkérdeztem ne tudták volna megmondani vminek árát, akár beütve a kasszába, és onnan megnézni.
a fényképen látható alkalmazottak, meg szerintem nem adták az arcukat a lesifotóhoz, így akár perelhetnek is személyiségi jogok megsértése miatt.
a kedves "mekiben dolgoztam, és undorító a 3x átcsomagolt szendvics" hozzászóloknak meg annyit üzennék, h amióta otthagyta a multit bizony nem csak a magafajták kerültek oda. nyilván higiénikusabbak azok a kifőzdék, ahol még az étel eredetét sem lehet megállapítani, és közvetlenül azután keverik be a salátát, h előtte a fülében turkált a szakács...
szóval ízlések és pofonok, de amiről vki nem tudja bebizonyítani, h úgy van arról kár hallomásból véve és mende mondákra alapozva vélemyént formálni...
Úgyhogy a tisztelt homár is utána nézhetne egy ilyen "hírnek", mielőtt kirakja a portáljára. Ennek is marha nagy valóságalapja van és emberek ebbe mennyi időt/energiát ölnek...
hogy ez fantom válság mennyi mindenre lehet ürügy, hihetetlen...

üdv

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2009.03.15. 09:06:11

mindig megjegyzem, hogy "ti tényleg azt képzelitek, hogy mi fejből tudjuk a nyamvadt étlapotokat árakkal együtt?" .. merthogy a klasszikus tételes menü-listájuk réges régen eltűnt.. a hülye mekis droidok a kassza mögött sosem értik miről beszélek... de amúgy basszus, hogy ezek milyen félelmetesen ostobák! mintha a butaság feltétel lenne a felvételin.

damogran_ 2009.03.16. 21:09:15

Már nem bírtam minden kommentet elolvasni, így lehet hogy volt már:

@hagyma: nálunk nincs ugyan crispy chicken, viszont ma néztem a Burger Kingben, az alap whopper menü 1080 Ft, így biztos hogy a mcdonalds menüi is 1000 felett vannak.

Az árkiírásban egyébként az a változás, hogy minden pénztárnál volt egy termék/árlista korábban, de most tényleg ezeket eltüntették. Ez csak azért hülyeség sztem, mert így az ember nehezebben választ, mert nem látja a teljes kínálatot. De nekem nem is baj, a mcdonalds szvsz a legbénább kajálda, ritkán járok. És szerencsére már nem csak ez van minden egyes sarkon Bp-en, hanem itt is rendkívül terjed a török/görög gyros-os és kajálda, mint sok más európai városban.

Arról nem is beszélve, hogy mennyien visszasírjuk a Wendy's-t. :-(

vivaldee 2009.04.23. 17:54:58

A baj az,hogy itthon csak a meki és a burger king létezik mint tipikus gyorsétterem.Nem rég jártam az usa-ban és elképedve tapasztaltam,hogy minden sarkon más-más jobbnál jobb gyorskajáda van,szinte fillérekért.Mindegyik tele van,családok,üzletemberek,szegények és gazdagok egyaránt ott eszik.Itthon mit látsz?...Tizenéves műmájerek eszik az akciós sajtburit az aktuális barátnőikkel.Családokat nem látni csak az ikeában :)
Míg máshol a gyorséttermi kajálás egy hétköznapi említésre sem méltó dolog,itthon majdhogynem ünnep.A családosoknak a legolcsóbb ha főznek,a meki meg marad a gyerek szülinapjára.

accipiter · http://www.pallas70.hu/tanfolyam/szemelyugyi-gazdalkodo-es-fejleszto-kepzes.php 2009.05.14. 16:28:26

Szerintem 200 valahány forint 2,5 dl narancsléért sokk..
Nem is koptatom sokat a MCD padlóját.
Áhh csak a karamellás fagyijuk finom sajnos. :(

Blondy81 2009.05.21. 10:15:54

Hát ez tényleg gááz én is szembesültem ezzel a miniárlistával

jenga 2009.07.12. 08:32:12

Ha a pultól nem látod az olyan árlistát ami úgy van és akkora mint a képen, akkor a te szemeddel van a baj.

987 2010.01.02. 12:16:42

Nagyon köszönjük tangerine71 hogy ismered F7 billentyűt. Rendkívül fontos mondandód legközelebb tartsd meg magadnak.

uruk.hai 2010.03.19. 10:05:39

Jó ez a McDonalds, csak egy kicsit lassú a kiszolgálás. A csepeliben jártam március 15-én, ahol 45 perc alatt kaptam (volna,ha várok annyit) meg a kért Big Mac menüt.
Na, kitaláljátok-e mi tartott ennyi ideig? Oké elárulom. 9:45-kor mentem be...
süti beállítások módosítása