Tékozló Homár

A Vateráé a TeszVesz, listázási díjjal büntetnek

2009.03.17. 13:37 | jackyll | komment

A Népszabadságban találta Kata, hogy a Vatera tulajdonosa felvásárolta a TeszVeszt, amivel egészségtelen túlerőbe került az online aukciók piacán (90% részesedés). Ezzel rögtön vissza is élnek, ugyanis a Vatera április 6-tól bevezeti a listázási díjat, azaz mostantól nem csak az eladott, hanem a meghirdetett termékek után is kell fizetni:

Bár a díj relatíve alacsony (a legolcsóbb árkategóriában csupán termékenként 5 forint), és a létrejött üzletek esetében utólag ezt is visszatérítik, mégis drasztikusan megnövelheti az eladással járó kiadásokat. A díjakat ugyanis minden feltöltés után (azaz minden aukciónál újra) meg kell fizetni, néha akár kétnaponként. Ez különösen azoknak lesz fájó, akik több száz termékkel vannak fent egyszerre valamelyik oldalon (ami egyáltalán nem számít ritkaságnak) ők most, ha ki akarnak szállni, a feltöltésekre fordított rengeteg időt is elbukják. A témával foglalkozó internetes fórumokon konkrét példákat is lehet olvasni a költségnövekedésre. „Én árulok 300 db 200 ft-os cd lemezt különböző előadóktól" - írja az egyik felhasználó. „Ezért az új rendszerben 1500 forintot kell fizetnem listázási díjként. Viszont egy körben átlagosan csak 7 darabot szoktam eladni, vagyis 1400 forint a bevétel - tehát deficites az egész, még én fizetek rá 100 forintot".

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kamatra cserélt szerelem 2009.03.17. 20:48:18

@murila: Onnan hogy tárgyalok kereskedőkkel is.Aztán meg vevők is kellenének,mert mit ér egy oldal ahol nagy a kínálat ha nincs vevő.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.03.17. 20:48:29

Tényleg van olyan ember, aki a vaterán vesz házat? :-O

cynicalbitch 2009.03.17. 20:49:07

@tegyukfel: be. például lehet majd csinálni a domain alatt egy ezoterikus oldalt, milettvolnaha... mottóval... :-DDD

murila 2009.03.17. 20:49:20

ja, hogy nagyanyám. ok. francért nincs ott, hogy mire válaszol az ember. :(

tegyukfel 2009.03.17. 20:49:46

Egyébként aranyos, hogy rögtön nekiesnek a konkurenciának, világos, hogy most némi űrt érez minden startup, és próbál versengeni a felhasználók kegyeiért.

Mivel az oldalhoz sok közöm igazából nincs, többet nem is fogom beírni ide, mert a kéretlen reklámozást visszataszítónak találom.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2009.03.17. 20:50:10

Régóta vaterázgatok és tapasztalom, hogy csökken az érdeklődés. Eleinte sokan azért mentek oda, mert olcsó, a polgár kiegészítheti a keresetét a megunt dolgainak értékesítésével vagy akinek nem telik bolti cuccra, használtan, féláron vesz onnan. Mostanság drágább, mint a boltban. Zsinórban találtam pl. filmeket, játék szoftvereket, amik leárazva futnak a boltokban, de a vaterán teljes áron adják a leleményesek. Elárasztották a kereskedők, kis bolti dolgozók akik a leértékelt, kifutott holmijukat itt még drágán el tudják esetleg passzolni.

Kamatra cserélt szerelem 2009.03.17. 20:51:12

@murila: Hát figyelj.A szomszéd Rozi néni összes rezsije nem volt szerintem sacperkábé 20 ezer ft/hó.Kaját hoztak neki bőven a rokonok.A nyugdíja meg lehetett vagy 90-100 ezer ft(elég öreg volt).Azért így lehet spórolni.Mire is költött volna szerencsétlen már hetvenvalahány évesen?Néha vett gyógyszert is,de még így is elég jól maradt neki.Hja....konvektoros egyszobás lakása volt neki.)

cynicalbitch 2009.03.17. 20:52:28

@espadazo: igazad van. viszont a leszbikus-t sz-szel írjuk...

tegyukfel 2009.03.17. 20:52:37

Még annyit, hogy én maradok az ebay-nél, illetve az amazonnál, ezeken valahogy még postával is olcsóbbak a dolgok.

murila 2009.03.17. 20:52:58

@Kis Hableány: jó-jó, már értem, csak elsőre nem esett le, melyik hsz-re reagáltál :D

Tsabi 2009.03.17. 20:53:01

@espadazo: ezen a nemet ebay is tul van, illetve dehogy van tul. azert kezdtek el ujra az ingyenes 1eur-tol kezdodo listazast, mert mar szinte csak kereskedok voltak fent, vasarlo meg sehol, mert a legtobb kereskedo itt is olyan ertelmes, hogy megveszi occsoert, es a bolti ar felett probalja meg eltolni..

Kamatra cserélt szerelem 2009.03.17. 20:53:39

@tegyukfel: Aranyat ne vegyél a kínaiaktól és ezüstöt se!Én beszívtam és levettek 20 ezerrel a kínaiak.))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.03.17. 20:53:46

@murila: Való igaz, spórolni úgy lehet hogy nem veszel marhaságokat drágán.
Én is így csinálom, csak nem túl hatékony. Pedig jól keersek.

Lehet el kéne menni sikkasztani. Bár azért hiányozna a melóm.

@megélhetési sünöző - skeptikus, és ez FONTOSCH !!!: Aztán ír a Homárra hogy átverték... :D

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2009.03.17. 20:54:53

megélhetési sünöző - skeptikus, és ez FONTOSCH !!!:
Nekem egyszer leütöttek egyet véletlenül, 5,5 millóért :-) A fickó egy hétig telefonálgatott, hogy ne haragudjak, a gyerek rányomott, amíg ő nem figyelt, a vatera meg nem válaszolt semmire, gondolom jól esett volna nekik a jutalék. Ha én nem kuncsorgok a vat-nál, akkor ki is fizettethettem volna vele. Csak megsajnáltam.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.03.17. 20:55:07

@tegyukfel: 'sszátok meg, hirdessetek aproneten, az ingyenes (meg szar).
Vagy hirdessetek a Prohardveren, ott is sok mindent lehet eladni, az is korrekt hely.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.03.17. 20:55:11

@Kis Hableány: ja, és akinek 20.000-es nyugdíja van (asszem 28 kFt a nyugdíjminimum, van aki ennyit kap) az mit csinál.
félmillás nyugdíjból még talán én is tudnék spórolni :-D

tegyukfel 2009.03.17. 20:56:20

A co.uk-osból vettem, amikor alacsony volt a font.

Amcsiból meg rendes, klasszikus német borotvát, amilyet itthon nem árulnak, mert akkor a Mach3milliókat nem tudnák eladni. :)

Kamatra cserélt szerelem 2009.03.17. 20:56:41

@megélhetési sünöző - skeptikus, és ez FONTOSCH !!!:
Azért azt tudni kell hogy vidéken a falukban szintén nagyon keveset költenek az üzletekben,mert szinte mindent megtermelnek a ház körül.A legcsóróbbak szerintem a budapesti emberek.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2009.03.17. 20:57:27

cynicalbitch: Bocs, csaj volt a grafikus...:-) Azóta már sokan szóltak, de legalább látom, hogy figyelsz! Hamarosan javítva.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.03.17. 20:57:41

@megélhetési sünöző - skeptikus, és ez FONTOSCH !!!: Asszem. Nagyanyám kap (sok tíz évig tanított, úgy 2x éves korától 6x-ig) kb. 70-80e nyugdíjat. OK.
Egy kedves rokon, aki rendőr volt, korengedménnyel nyugdíjba ment, mellette még biztonsági őrként dolgozik, 120e nyugdíj... MI VAN?

tegyukfel 2009.03.17. 20:57:55

Apronet béna, prohardver jó, ha nem zavar, hogy feleáron, tuning BMW hátuljából veszed a kamionról leesett ;) hw/sw-t.

Van egy bája... főleg, ha az Artisjusnak intesz be vele.

Kamatra cserélt szerelem 2009.03.17. 20:58:02

A panelosoknak meg külön adómentesség kéne.Az erkélyen nem tarthat tyúkot.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.03.17. 20:58:02

@ColT: prohardveren szaros gatyát el lehet adni?

FONTOS!!!!!!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.03.17. 20:58:49

@Kis Hableány: Viszont a falusi boltok kurva drágák mert ha pl. 1 bolt van a faluban akkor már nem ritkán 2-3x adnak cuccokat mint a közeli városi TESCO-ban...

Kamatra cserélt szerelem 2009.03.17. 20:59:21

@megélhetési sünöző - skeptikus, és ez FONTOSCH !!!: Használt női bugyival kéne próbálkoznod.)Elég sok perverz van.)

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.03.17. 20:59:38

@Kis Hableány: Na tessék, tudtam én...Budapesti vagyok...és a ház körül a kutyaszaron kívül semmi sem terem meg!

Genius2 2009.03.17. 20:59:48

mi a faszom az a vatera?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.03.17. 20:59:55

@tegyukfel: "prohardver jó, ha nem zavar, hogy feleáron, tuning BMW hátuljából veszed a kamionról leesett ;) hw/sw-t."
Bazzeg inkább az Artisjusnak fizetsz vagy boltban veszed a DVD-t 300Ft-ért...?

@megélhetési sünöző - skeptikus, és ez FONTOSCH !!!: Ott? BÁRMIT, kérlek BÁRMIT, csak jó marketing kell :D

Égbekiáltó 2009.03.17. 21:00:32

Abban igaza van a Vaterának hogy ott dől el egy licitoldal sikeressége, hogy hogy lehet a cuccokra keresni. Viszont ahelyett, hogy a nagy adatforgalom miatt beállítanának még egy szervert inkább ezzel a listázási díjjal csökkentik a terheltséget. Megjegyzem én egyszer sem vettem észre hogy a Vatera akad, tehát nem tudom miért beszélnek terheltségről.

Meggyőződésem hogy a Teszvesz ott rontotta el, hogy nem volt eléggé kifejtve a kategória. Én videójátékokat árulok és úgy nem lehet keresni, hogy nincs külön PS2, PSP vagy PS3 csak Playstation 1000 játékkal. Akinek nincs konkrét játékelképzelése az első oldal után feladja, mert nem tudja tovább szűkíteni. Persze a Vaterán is vannak hibák szép számmal. Írtam is nekik hogy milyen új kategóriákat kellene kialakítani, de egy továbbítottuk az illetékesnek levélen kívül nem történt semmi.

Az Ebay-t sajnos nem ismerem, de állítólag ott csak 3%-ra nyúlják le az eladót a Vatera alap 6%-ával szemben. Azt hogy a Paypal mennyit kér nem tudom.

Egyébként mindenki az Ebay-jel jött mint követendő példa. Nekem átláthatóbb sokkal a Vatera. Ez olyan mint a Facebook és az Iwiw. A Facebook sokkal nagyobb adatbázissal és lehetőségekkel rendelkező közösségi oldal mint az Iwiw, a magyarok mégis az Iwiwre regisztrálnak. Szerintem nemcsak azért mert magyarul van, hanem mert átláthatóbb, kezelhetőbb és a mienk.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.03.17. 21:00:56

@Kis Hableány: nekem erkélyem sincs, az ablakpárkányról meg simán leesik a tyúk.

Genius2 2009.03.17. 21:00:58

és ki az aki itt teszvesz? Ilyen baromságokkal foglalkozni?? Megérdemlitek, fizessetek. Valakinek meg kell élnie BELŐLETEK!

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2009.03.17. 21:01:22

Használt női bugyit nálam lehet árulni! ;-)

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.03.17. 21:02:24

@Égbekiáltó: a facebookon nem tudok eligazodni, pedig nem vagyok fogyatékos. Vagy mégis? Szerintem 1fos.

Kamatra cserélt szerelem 2009.03.17. 21:03:34

@Égbekiáltó: Nem a szerverükkel van a baj hanem azzal hogy nincs forgalom.Nem sima szerverük van hanem oracle.

murila 2009.03.17. 21:04:00

@megélhetési sünöző - skeptikus, és ez FONTOSCH !!!: tényleg egy fos. viszont ezer olyan ismerős van fent, akivel ezer éve nem találkoztam, és az iwiw-en nincs, mert nem magyar.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.03.17. 21:04:20

@espadazo: vazz! eltelt vagy 5 perc mire rájöttem, mit ábrázol a bannered

Égbekiáltó 2009.03.17. 21:04:37

@megélhetési sünöző - skeptikus, és ez FONTOSCH !!!: Így van én sem igazán tudok a Facebookon eligazodni, azért írtam, hogy a magyarok inkább az Iwiw-re regisztrálnak. Átláthatóbb, egyszerűbb, bár nem tud annyit mint a Facebook.

Kamatra cserélt szerelem 2009.03.17. 21:08:04

@megélhetési sünöző - skeptikus, és ez FONTOSCH !!!: Ha mindemellett még panelos is vagy,akkor ez már simán három csapás.D

csarlee 2009.03.17. 21:08:42

Ez azért elég gáz, emberünk megveszi kilóra a Vaterát aztán a Tesz-Veszt és ezzel gyakorlatilag monopolhelyzetbe kerül az aukciós témában. Utána meg megpróbálja a befektetett lóvét gyorsan visszaszedni... Tipikus szakmai befektető!
Talán annyiban igaza van, hogy a Vaterán marha sok lim-lom szar is van amikért marha kevés jutalékot lehet felszámolni...

Lombroso 2009.03.17. 21:11:34

Kis Hableány:

A pocsék helyesírás rossz reklám.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2009.03.17. 21:12:46

megélhetési sünöző - skeptikus, és ez FONTOSCH !!! · : Igyekeztem rejtelmes lenni :-)

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.03.17. 21:14:30

@espadazo: sikerült :-) a viccrovaton meg szétröhögtem a maradék agyamat is :-D

Kamatra cserélt szerelem 2009.03.17. 21:14:58

Mit rontottam el?

Mellesleg Gyurcsány meg beszélni nem tud,azt még is miniszterelnök.)

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2009.03.17. 21:17:44

megélhetési sünöző - skeptikus, és ez FONTOSCH !!!: Ott azért vidámabb dolgok vannak, mint a vaterán. Hogy véletlenül se legyek off! :-)

Kamatra cserélt szerelem 2009.03.17. 21:18:35

@megélhetési sünöző - skeptikus, és ez FONTOSCH !!!: Próbálkozz vadkenderrel,most úgy is felszámolták a vadkendertenyésztő multikat.A lapos háztető pont alkalmas erre, a rendőrségnek úgy sincs helikoptere és műholdja sem,szóval tuti a biznisz.Aztán eladhatod a vaterán.DDDD

Nem ám komolyan veszel engem,csak hülyéskedek.))

Lombroso 2009.03.17. 21:30:57

Kis Hableány 2009.03.17. 21:14:58

Beszélni sem, viselkedni sem, írni meg írnak helyette. Ebben egyetértünk. Én más mércével mérném magam. Központozás, szolid, stb. Feltűnt, mert annyira reklámozod magad. Csak egy tanács Majmász Gedeon helyett :-)(Tudod, kereskedtem eleget..)

mx3 2009.03.17. 21:35:39

@Lombroso: Igaz. Én azért szélsöségesebben irom ezt le: Ő egy hülye. Pont.Bocs a hibákért német billentyüzeten irok.

Kamatra cserélt szerelem 2009.03.17. 21:37:35

@mx3: Annyira azért még sem lehet az,ha milliárdjai vannak már.Inkább túl belterjes alomból való és ezért mentálisan sérült lett.))

Kamatra cserélt szerelem 2009.03.17. 21:50:12

Ez a rendőrös hír az index főoldalon nemsemmi.Nagyon durva.Kíváncsi leszek erre mit lép drazsé.

Lombroso 2009.03.17. 21:56:58

mx3 2009.03.17. 21:35:39
Semmi baj! Helyesírási szótár, használt miniszterelnök, "csikós zokni", vessző német billentyűzethez van eladó! Felteszem a vatera.magyarorszag.hu-ra.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.03.17. 22:23:13

@tegyukfel: "ebay-nél, illetve az amazonnál, ezeken valahogy még postával is olcsóbbak a dolgok. "
Mennyi is egy 5kg-os csomag németbe és a hazai? Egy ajánlott itthon és németbe?
Nem ebayozol te sehol

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.03.17. 22:26:15

@espadazo: "kis bolti dolgozók akik a leértékelt, kifutott holmijukat itt még drágán "
Ez sokszor igaz. Kezdetben beszoltam némelyiknek, aztán hagytam, már nem érdekel ha valaki hulye. A napoban is néztem egy PS2 kábelt, aztán féláron megvettem a boltban.
Ha vettem is valamit, elöbb rákerestem a guglival, mennyi a boltban.

Fashionistas 2009.03.17. 22:40:24

Mi van ha a végén annyi magyar kereskedő lesz az ebayen h simán működik akar egy amcsi oldalon is a dolog...

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.03.17. 22:46:03

@horex: én sem értem, hogy miről beszélnek az ilyen emberek.
nehogymá olcsóbb legyen egy párszáz ftos dolgot külföldről megvenni mondjuk.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.03.17. 22:47:47

@izoom: nem hinném, hogy eljutunk ide, az emberek ennyire nem tudnak angolul. legalábbis a szarosgatya-kinőttkopottrugdalózó-leszakadtkanapé stb. árusok.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.03.17. 22:57:13

@megélhetési sünöző - skeptikus, és ez FONTOSCH !!!:
"szarosgatya-kinőttkopottrugdalózó-leszakadtkanapé " Ezt még hagyma sem tudná angolra tolmácsolni :)

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.03.17. 23:01:51

Megélhetési Sünöző:

ÓDA A KIS FASZENESHEZ

Mikor szikrázó parazsad megláttam,
Azonnal tudtam, hogy csak rád vártam.
Rácsaidon fog sülni a finom hús,
Ha megeszem, nem leszek többé bús.
Műemléki környezetben tüzelni tilos,
De az nem baj, ha a Te lángod piros.
Bográtschozni én már nem vágyom,
Ha a kis faszenes grillezőt meglátom!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.17. 23:51:11

@horex:
sale -sale- sale!!!!
shitty boxer, ragged old coverall and broken sofa
just now, just 4 you

Dax 2009.03.18. 00:13:18

Srácok, bocs ezért az új díjszabásért, csak sajna tudjátok válság van, és elég nehezen gyüllich a pénz az úgy slk mercimre, így úgy döntöttem hogy vhol megszorításokat foganasítok a magyar bolhapiacon... egyébbként is, ha krözusok szűkülnek, mindenki szűkül. Üdv Mr. Vatera

Dax 2009.03.18. 00:15:32

és ügye akinek nem tetszik, el lehet menni(höhö) és egyébbként is hugyozzon kaktuszt

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2009.03.18. 00:40:48

tegyukfel 2009.03.17. 20:47:25
Ez az oldal viszont jószándékú, és már túlélte a kezdőlépéseket, szerintem be fog válni."
főleg hogy a 2. hirdetés rögtön politikai és pénzért kuncsorog :D

maska 2009.03.18. 08:13:30

Sziasztok!

Eljött az idő, hogy megnyissam saját aukciós oldalamat ahol ingyen felrakhatjátok termékeiteket. A jutalék a Vatera és a Teszvesz oldalak jutaléka alatt lesz -20%-al!
Szívesen várok mindenkit eladóként valamint vevőként!
Az oldal címe: www.merthulyeazertnemvagyok.hu
A vaterán és teszveszen lévő kínálataitokat a képekkel együtt egyszerűen átkonvertálhatjátok majd a www.merthulyeazertnemagyok.hu oldalra.
Az oldal indulásának ideje. 2009.04.06. 00óra:00perc.
Feltéve ha a "piaci környezet" nem változik!

Üdv!

Maska

Tron65 2009.03.18. 08:22:53

Részemről még fut egy aukcióm a vaterán, de többet oda nem teszek fel semmit. Amúgy is hónapokkal ezelőtt átálltam a másikra, mert alapból olcsóbb a díjazása. Nemtudom, mit akartak elérni ezzel a húzással

2009.03.18. 08:43:31

megint megy a pampogás szar fillérekért.
az nem tűnik fel senkinek, hogy a sarki abcben már másodszor emelik fel a tej árát és nem 5 forinttal hanem a sokszorosával.

2009.03.18. 08:53:55

A hétvégén még kimegyek Németbe "kukázni", de többet már nem.

pause 2009.03.18. 09:37:35

@murila: jah,nekunk a lakas 1/3 resze vatera-teszveszrol van berendezve,de nem ilyen kaspo meg ienek,hanem kanape,gardrob :)

murila 2009.03.18. 09:47:52

@pause: Nekünk már egy emeletes ágy kivételével az egész lakás :D

nius 2009.03.18. 10:50:35

Új aukciós oldal indul, ahová bárki áthozhatja a termékeit: belaaukciosportalja.gportal.hu

Indulás: 2009. április 1.

nius 2009.03.18. 10:52:29

A szomszéd gyerek most szólt hogy ő is indít egy aukciós portált, oda is jöhettek! Nagyon professzionális!

szomszedgyerekaukciosportalja.fw.hu

Gyertek sokan!

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.03.18. 10:56:23

@hagyma: "old coverall" haggyad má' , hol itt a rugdalozó szó?
Nem is az USA-bol irsz, ilyen kifejezést a gyémántbányászok használnak :)

murila 2009.03.18. 11:00:42

@horex: he-he, te beszoptad? :D

nius 2009.03.18. 11:04:54

@horex: Majd április 1-én indul.

Kamatra cserélt szerelem 2009.03.18. 11:43:57

www.bolhaplaza.hu

egy hét múlva nyit és 6 hónapig ingyenes lesz.utána is csak a jutalék marad ami kevesebb mint a másik két nagyon.

extremestyle · http://www.extremestyle.hu 2009.03.18. 12:03:13

hy:) én is régi vaterás vagyok többszáz eladással,de azthiszem 6odikától befejezem... Találtam egy másik oldalt,most épp oda pakolászok: www.zsibvasar.hu szerintem nem rossz:) meg nincs jutalék,sem termékfeltöltési díj!

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.03.18. 12:15:27

törölgetik a hozzászólásokat meg a topicokat mindkét oldalon

szólásszabadság van vagy mi a fene

IceKing 2009.03.18. 12:27:18

Az internet-ben az a jó, hogy ha valaki elszáll, keresel mást. Én a auxx.hu oldalt ajánlom. Az első 30 nap ingyenes és most olyan akció van, hogy aki április végéig regisztrál, annak utána is ingyenes marad!

Galeria Savaria 2009.03.18. 15:20:57

A www.galeriasavaria.hu megfelelő alternatíva antik, műtárgy, régiség eladása esetén.

extremestyle · http://www.extremestyle.hu 2009.03.18. 15:37:39

@IceKing: mármint nem kell fizetni az eladás után a jutalékot,csak a termékkiemelések díját? ááá,mire elolvastam volna,addigra "bezárt" az oldal egy órára:(

Angelus 2009.03.18. 15:52:56

Sziasztok!

Valaki felette a kérdést, hogy az eBay fizetési módszere hogy működik. Maga a PayPal nem kerül semmibe sem, csupán beregelsz és 400 Ft-ot lezárol a számládon majd feloldja az első fizetésnél. Mondjuk én régen regeltem, lehet azóta ez másként van. Ott tényleg csak 3% a jutalék, és egyszerűen képtelenség a rendszert megkerülni, mert konkrét mélcímek nem cserélnek gazdát, se elérhetőségek Az eladó kap egy mélt a PayPaltól, amikor én fizettem. Ott a címem meg minden. Ennyi a vásárlás.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2009.03.18. 21:34:47

300!

Felháborító!

PayPal meg nem csak dombornyomott kártyával működik, haver valahogy megkerülte. Nem tudom, volt-e már.

Angyali 2009.03.19. 13:20:09

Most vagy én értem rosszul a rendszert, vagy nem tudom.:)

Azt írják, hogy sikeres tranzakció után visszatérítik ezt az 5Ft-ot. Tehát pont hogy pozitívan kell értékelni a másikat, ha vissza akarjuk kapni a pénzünket.

Meg azt is írják, hogy ezzel az olcsó, bóvli dolgokat akarják kiszorítani. Szerintem meg pont hogy nem. Ha én felrakok 100db 1Ft-os cuccot, azért fizetek 500Ft-ot a teszvesznek. De az 1Ft-os cuccok az esetek többségében el szoktak menni. Tehát nagy valószínűséggel mind az 500Ft-ot visszakapom a teszvesztől. Ráadásképp elég szépen fel tudják verni az emberek az 1Ft-osok árát, mondjuk hasraütés szerint legyen ennek a 100 terméknek az eladási átlagára 300Ft. Kerestem akkor 30.000Ft-ot. Ami után fizetek 300 forintonként 4%-ot, azaz 12Ft-ot termékenként, összesen 1200Ft-ot. Az 500Ft-omat meg visszakapom, lévén hogy sikeresek voltak az aukciók. 30.000Ft bevételért 1200Ft jutalék, szerintem nem vészes.:)

A cikkben írt példa, 300db 200Ft-os cédé egy picit el van számolva: Tény, hogy 300 termék után 1500Ft-ot kell fizetni a teszvesznek, és ha 7db-ot ad el, akkor 7*5=35Ft-ot visszakap.:) 7*200=1400Ft, és 1465Ft-ot fizet a teszvesznek. Tehát tény, hogy veszteséges lesz, de egyszerűen kiküszöbölhető azzal, hogy 1Ft-osként hirdeti meg őket. Ok, van benne kockázat, mert előfordulhat, hogy lesz köztük olyan cédé is, amit tényleg 1-2Ft-okért visznek el, de a többséget szerintem felvernénk... És akkor nem 7db-ot fog eladni körönként, jóval nagyobb lesz a bevétele is, és szinte biztos, hogy mind el fog menni, tehát az 1500Ft-ot sem kell kifizetni a teszvesznek.:)

Summa summárum: ezzel pont hogy az 1Ft-os aukciókat ösztönzik, mert azok mennek el a legnagyobb valószínűséggel, így a legkisebb a kockázata annak, hogy meg kell fizetni az 5Ft/aukció díjat. S pont hogy a drágább termékeket szorítják ki, hiszen azok ritkábban mennek el, viszont ha nem mennek el, akkor ki kell utánuk fizetni az 5Ft-ot. Az igazán értékes dolgokat meg nem fogják kirakni 1Ft-os aukcióként, mert nem fogják bevállalni azt a kockázatot, hogy túlságosan áron alul menjen el.

Szerintem.:)

Blero1 2009.03.19. 16:47:45

Sziasztok.

Én ajánlom figyelmetekbe:

www.cserebere.hu

A héten indul, és jobb lesz sokkal a vateránál.

murila 2009.03.19. 17:10:40

@Blero1: Hát ha olyan tuti lesz, mint a szeretlek.hu akkor köszi, én kihagyom :)

Wreck Garr 2009.03.21. 17:17:50

Nekem pl. személy szerint semmi bajom a vaterával, előbb-utóbb, mindig megtaláltam ott amit akartam. (többnyire könyv)
Ezeken a kicsiken 0 db olyat találtam, amit éppen gyűjtök, e-bayen meg egyrészt nincs, másrészt nem éri meg az 1-2 ezer forintos könyvet szállítgatni internationale :)

bolhaplaza.hu 2009.03.23. 09:52:02

Kb 1 hét múlva elkészülünk a bolhaplázával.Dolgozunk éjjel nappal,komoly oldalt szeretnénk és elégedett felhasználókat.6 hónapig jutalékmentességet élvez mindenki(utána is csak 5% lesz a jutalék) és nem lesz feltöltési díj.Kicsit legyetek még türelemmel,nagyon összetett egy ilyen oldalt megcsinálni.Remélem mindenkinek tetszeni fog.

Angyali 2009.03.25. 00:17:37

Vicces, hogy most mindenki elkezdett aukciós oldalt csinálni.:) A zsibvasar.hu is - vagy mi a címe -, amit most minden vaterás, sztrájkolós emil alján reklámoznak, nevetséges. Annyira nulla tudású, és most mégis boldog-boldogtalan pakol át oda... Még csak ár szerint sem lehet kilistázni a termékeket. Nem hogy 1Ft-os aukciókra keresni.:) Én nem rohannék így, fejjel a falnak a sok pánikba esett költöző helyében.:)

tlantos 2009.03.25. 11:02:34

@Égbekiáltó:

ebay.de
kikialtasi / fix ar fugvenyeben az indulo koltseg :

EUR 1,00 - ingyen
EUR 1,01 - EUR 1,99 : EUR 0,25
EUR 2,00 - 9,99 : EUR 0,45
EUR 10,00 - EUR 24,99 : EUR 0,80
EUR 25,00 - EUR 99,99 : EUR 1,60
EUR 100,00 - EUR 249,99 : EUR 3,20
EUR 250,00-tol : EUR 4,80

eladas eseten :
EUR 1,00 - EUR 50,00 : 8,0%
EUR 50,01 - EUR 500,00 : EUR 4,00 + 5,0%
EUR 500,01 folott : EUR 26,50 +2,0%

kimasoljam a .com-ot is?
mondjuk a .pl sokkal olcsobb.

tlantos 2009.03.25. 12:03:53

ja, kimaradt, hogy csak a legelso kategoriahoz jar ingyen a kis kep a lista mellett, a tobbinel fizetsz azert is 25 centet.

murila 2009.03.31. 21:34:32

@www.bolhaplaza.hu: háááát, a kb egy hét már letelt :)

murila 2009.04.06. 14:21:45

már a két hét is. :) elég lassan készül el.......
süti beállítások módosítása