Tékozló Homár

Terrort provokál a Margit körúti APEH-sejt

2009.04.09. 09:33 | jackyll | komment

Józsefnek 2x2 óra alatt sem sikerült nullás igazolást kapnia az APEH egy zugfiókjában, ahol hatan voltak előtte, mert az alkalmazottak elszabotálták az ügyintézést. Őt például 2x hajtották el új céges meghatalmazásért teljesen kamu ürüggyel, csak hogy ne kelljen (mintegy 2 percig) dolgozniuk. Aztán majd néznek, ha egyszer valaki tényleg bekattan:

A cégünknek szüksége volt egy nullás igazolásra,  mivel teherautó lízinget szeretnénk intézni. Az Öcsém, mint ügyvezető adott egy meghatalmazást és egy aláírásit, hogy intézkedni tudjak az ügyben. Fogtam magam és elballagtam a legközelebbi Apeh irodába a II. kerület Margit krt. 43-45.-be reggel 9 kor. Bár nem gyakran járok ilyen helyekre, furcsa volt, hogy az iroda egy régi bérház 4 emeletén van, egy lakásban. Az előszobában lehet sorszámot kérni, és várakozni is. A wc-t csakis az iroda dolgozói használhatják, erre szigorú felíratok is figyelmeztetnek! A konyhába valaki lecsót főzhetett, ennek az illata,  és a várakozóké a levegőtlen előszobában fokozta a stresszt.

Mikor már minden széken (6db) ült valaki a biztonsági őr becsukta a lakás ajtaját, és nem engedett be mást, másik irodába irányítva őket. Egy órás sorban állás után kerültem be a Szobába!A lakás belülről éppen úgy festett mintha a háború előtt lett volna felújítva, a dolgozók hozzá állása csak erősítette a poroszos hangulatot.  A hölgy egy fél pillantást vetve a papíromra közölte, hogy ő bizony erre a meghatalmazásra nem ad semmit. Csináljunk másikat, legyen rajta nem csak a céges adószám, hanem a meghatalmazóé, és az enyém is. De jobb lenne ha nem is jönnék vissza, menjek a Haller utcába, vagy máshová mert itt sokan vannak, és különben is miért ide jön egy 11 kerületi cég! Elfogadtam, a szabály az szabály, mit lehet tenni.

11h

Elballagtam az irodánkba a 11. kerületbe, és újra megírtuk a nagy meghatalmazó papírt,  gondosan ügyelve, hogy immár minden céges, saját, tanú adata rajta legyen. Vissza robogóztam a II kerületbe és immár újfent sorszámot húzva beálltam a sorba. Megint sikerült lehúzni egy órát a várakozással. Balszerencsémre ugyanehhez az asztalhoz kerültem (2-es), (maga miért ide jött vissza!) ahol elolvasta a meghatalmazásomat és közölte, hogy ez nem jó. Miért? Azért mert a „cég meghatalmazza a dolgozóját” kitétel hibás mert az kellene, hogy a „cég meghatalmazza alkalmazottját”! Ő ezt nem fogadhatja el.

Rendben akkor hívjuk ide a főnökét, nem azt nem lehet! Ugye Margitka ezt így nem fogadhatjuk el?! Ok, akkor kijavítom ezt az egy szót, nem azt sem lehet, hozzak egy másik meghatalmazást! Hna ekkor elborult az agyam! Emelt hangnemben közöltem, hogy ez merő rosszindulat, semmi más stb, majd diszkrét anyázással kirohantam az irodából! Lelki szemeimmel láttam magam amint szakállasan, hosszú hajjal, zilált tekintettel ülök egy teherautó volánjánál,  ami roskadásig van robbanóanyaggal. Elmormolok egy halotti imát, majd padlógázzal behajtok az iroda alatti üvegcsarnokba. Láng és robbanások!Majd este a híradóban a megtört tekintetű Bombera Krisztina suttogja a mikrofonba: valószínűleg terrortámadás történt, megrázó ez a dráma. Szerintem nem lenne az. :)

Délután:14h

Ha már lúd legyen kövér lila fejjel, átrobogóztam a XIII. ker Petneházy utcai Apeh kirendeltségre. Az információban tartózkodó Hölgynek elmeséltem a sztorit, és megértően bólogatott, hát igen, ott tényleg ilyenek, de itt van a főnökség azok pedig azt csinálnak amit akarnak. Nem én vagyok az első akinek ez a sorsa. Ezek után sorszámot téptem, és 2 perc alatt sorra kerülve (ugyanazokkal a papírokkal) elintézte az ügyemet egy végtelenül kedves ügyintéző Hölgy! Ezúton is köszönöm neki! :)

Hogy mi a különbség az „alkalmazottja” és „dolgozója” között ezt majd magyarázza el valaki!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maincoon © 2009.04.09. 09:39:15

én is első akartam lenni, mint jenszön battön :/

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2009.04.09. 09:42:57

Kis buzgómocsing APEH ellenőr elmegy a rabbihoz behajtani. Mikor végeztek, az ellenőr megkérdi a rabbit:
-Mondja csak, amikor elolvad a gyertya a faggyúval mit csinálnak?
-Elküldjük a gyertyagyárba, s kapunk néha egy kis gyertyát.
-És a maceszdarabkákkkal mit csinálnak?
-ElKüldjük a maceszgyárba, s kapunk néhány maceszgombócot.
-És a metélésnél... ami húsdarabka megmaradt azzal...?
-Elküldjük az APEH-nek, s kapunk néha egy kis pöcsöt.

Impega 2009.04.09. 09:45:31

@maincoon ♀: Csak méjnkún-nal lehetne elso :)

maincoon © 2009.04.09. 09:45:51

elolvastam, de nem vagyok hajlandó érdemben hozzászólni, mert jönnek mindenféle hulyemagyarok és leészkombájnoznak ;)

kincskereso 2009.04.09. 09:46:11

Kíváncsi lennék, Ők (nők) mennyi jutalmat kaptak. Követelem, hozzák nyílvánosságra!!

aardwark 2009.04.09. 09:48:30

apehnek sün amúgy is (sok ezer), ilyen még van? lakásban apeh iroda?? hát ez kész... a post író helyében azt a lecsót simán lenyomtam volna az ügyintéző torkán lábosostul, tűzhelyestől, még talán a konyhaszekrényt is letuszkoltam volna...

a helyezésemet természetesen ágicának ajánlom fel:)

ps (turb)
:)

Impega 2009.04.09. 09:50:22

@aardwark: Agica szabira ment. Tegnap 6 korul elbucsuzott :(

vape 2009.04.09. 09:51:36

Én is jártam mindkét helyen az elmúlt években. A leírtakat 90%-ban alátámasztom (talán mintha akkoriban még a Margit krt-on is normálisabbak lettek volna az emberekkel). A lakás-iroda valóban vicces, a Kaffka-féle Per lakás-bíróságára emlékeztet.:)

Egyébként APEH-nak nem küldte el a posztoló a történetét? Lehet, hogy nem lenne hatása, de lehet, hogy esetleg megrugdosnák a II. kerületi kollégákat.

ducas 2009.04.09. 09:52:08

Ágica 4 elnök...

bizonytalan  2009.04.09. 09:53:28

nekem kicsit Kafkásnak tűnik a sztori.

Grg76 2009.04.09. 09:58:46

A postoló a hibás! :)))) Hiszen megmondták neki hogy ne menjen oda vissza, de ő visszament.

homár molla 2009.04.09. 10:01:07

büdös nagy pofont lekeverni a picsának, majd közölni, hogy Anyukám, kezdjük elölről. Jó napot kívánok, ezt szeretném elintézni.

Grg76 2009.04.09. 10:02:04

@homár molla: Na erre befizetnék... :)

Tsabi 2009.04.09. 10:04:55

Szerintem ez elegge vadaszos sztori, en a masodik korben tuti nem mentem volna hozzajuk vissza szopni. Foleg, hogy a masikban meg seperc alatt elintezte. Ez mar a hetvegi poszt?

médinhángöri 2009.04.09. 10:05:12

Gondoljátok, ez is lesz olyan sikeres, mint a telefonpózna és lecserélik a lakásApehet...?

aardwark 2009.04.09. 10:05:50

@kincskereso: követelni csak szabályos meghatalmazás felmutatásával lehet...
és még akkor 3szor kell visszamenni...

aardwark 2009.04.09. 10:06:51

@Impega: ágica akkor sikeres:))
jó szabit neki:)

BB922 2009.04.09. 10:12:56

Nna. Cseréljél könyvelőt. Ezt robogó nélkül, kattitngatva is el lehet intézni, aztán landol a pdf az íméledbe. Ugyanannyiba kerül mínusz benzin meg lecsószag.

staropramen 2009.04.09. 10:15:25

József Sztrovacsek!
A különbség lényegi.
Az alkalmazott alkalmazásban áll a cégnél. A dolgozó dolgozik a cégnél.Az alkalmazott nem biztos, hogy dolgozik a cégnél. Vili-bá?
Megjegyzem még, hogy az a lecsó vagy tavalyról elrakott volt vagy qrva drága ha idei paprikából, paradicsomból készült.Meg sem közelítheti a nyári frissből alkotott letsóót.

Zep 2009.04.09. 10:49:35

faszkorbács+leszarom

KáposztaMedve 2009.04.09. 11:12:03

@BB922: azután meg majd megkapja a 4 oldalas határozatot 2000 forintról, és megint itt lesz... ki van ez találva!

PR32 (törölt) 2009.04.09. 11:17:26

cégem nincs, nullás igazolás sem kell, de a lecsó miatt igazán elmegyek :)

egyébként mit csinálna a szekuriti ork, ha beköhögném, hogy "Drága barátom, rajtam van a cifra. Namost. Vagy használom a dolgozói WC-t, vagy az ajtó elé csinálok."

catica 2009.04.09. 11:21:46

Dögöljön meg az anyukájuk is!!
Sok rohadt ingyenélő senkiházi Apehes!!

Palkovicsné 2009.04.09. 11:28:48

pontleszarom... ez a pech, nem, ez APEH...

csipesz. 2009.04.09. 11:30:16

@staropramen:
Annyira azárt már nem drága a paprika. 600 Ft/kg áron sikerült beszereznem nem olyan régen, és egész ehető lecsó készült belőle. Jó, azért a nyári sokkal jobb. :)

pizsama 2009.04.09. 11:39:29

Szerintem azért kötöttek bele a "dolgozó"-ba, mert nem ismerték a kifejezést. Ők ugyanis APEH alkalmazottak. Lám nem is dolgoznak rendesen, csak vannak! De minek?

K0vasz 2009.04.09. 11:45:53

Ismerős:) Nekem egy olyan jogszabályt lobogtattak meg ezzel kapcsolatban a Penteházy utcában, miszerint csak az ügyvezető, a cég könyvelője ill. a cég ügyvédje kérhet ki nullás igazolást. Meghatalmazás, ilyesmi nem működik.
De ezek szerint ahány ügyintéző, annyi opció..

Szelid sunmalac 2009.04.09. 11:53:05

Fognam az APEH-es pecsetet, aztan jol homlokon basznam vele a holgyet. Nem is ertem. Nekem ha eleg hatarozottan lepek fel, tobbnyire sikerul elintezni a dolgokat.

Bit Rot 2009.04.09. 12:02:33

Amúgy elektronikusan (ügyfélkapun keresztül) is lehet kérni nullás igazolást.
Ha a választ elektronikus formában kéred, akkor ráadásul ingyenes!
Ha postán, akkor persze illetékköteles.

Qwer 2009.04.09. 12:04:46


Én jártam a nevezett műintézményben régebben. Mondjuk tényleg nem mindennapi a lakásban lévő APEH iroda.
A biztonsági őr, mindenkit kikérdezett, miért jött, adott nyomtatványt, akinek kellett, jópofáskodott (egy picit), és nagyon segítőkész volt. (Örült,hogy beszélgethet az emberekkel, nem csak ül ott némán egész nap.)
A belső szobában segítőkészek voltak és 3 perc alatt végeztünk.
Szóval meglepően jó élményekkel jöttem el onnan.
Mondjuk ez 1-1,5 éve volt.

a rekettyés 2009.04.09. 12:13:14

Basszameg nem kellett volna elolvassam most rá vagyok kattanva a lecsora hmmm egy jo tojásos lecso....

nyu 2009.04.09. 12:20:57

Margit krt?

Tavaly jartam arra (adoigazolvanyert, mert a hulye AFSZ cseszett elfogadni a magannyugdij szerzodesre rairt adojelet, mondvan azt nem engedi az adatvedelmi torveny, csak az igazolvany a hivatalos...)

Eleg bunko biztonsagi ort fogtunk ki, siman leszarta, hogy egy mindenoras terhes anyuka mar egy oraja alldogal a gangon, aztan meg neki allt feljebb, amikor paran nemtetszesunket fejeztuk ki, hogy legalabb egy szeket kerithetne neki.

Akkor is csak morogni tudott, amikor nagy nehezen felszabadult egy hely a "varoteremben", aztan egyontetuen magunk ele engedtuk a not, hogy le tudjon vegre ulni.

Zorgo 2009.04.09. 12:25:11

Én írtam a postot!:)Így utólag már megérte elmenni az Apeh-be mert mindenhol nagy sikere van a sztorinak ahol elmesélem.Erre például pártállástól függetlenül lehetne gárdát szervezni,együtt az ország az Apeh ellen!:)Tegnap toboroztam is vagy 20 embert,ez sem rossz.

Kiegészítés:
1.Azért nem lehetett elektronikusan intézni mert a BANK(nagybetűvel) csakis a száraz bélyegzős papírt fogadja el!
Az elektronikus nem jó,pusztuljanak az esőerdők,éljen a bürokrácia!

2.Azért mentem vissza másodszor is oda mert baromira makacs vagyok,és nem tudtam elfogadni,hogy így szívathat egy irodista(mint később kiderült tényleg szívathat).

Bandi_jóválasztás (törölt) 2009.04.09. 12:28:00

Lecsót, tartárt én csinálom a legjobban kis hazánkban.

jesszumpepi (törölt) 2009.04.09. 12:29:10

Az ilyen szerves létformának tűnő egyedeknek kijár egy szárított görény párna gyanánt.

۝merta-X 2009.04.09. 12:29:44

Apehos hóhérrevizor ismerősöm állítja, hogy bár neki saját bevallása szerint sincsen semmi lelkiismerete, de ami bent megy náluk, az még neki is gyomorforgató.

pizsama 2009.04.09. 12:31:51

Még jó hogy van itthon nagymami elrakott lecsójából, tojás is van, megyek is főzni...

jesszumpepi (törölt) 2009.04.09. 12:36:31

Az én uram,a Bandi egész télen hozza a piacról a paprikát,paradicsomot.

De én olyan elvetemült vagyok,hogy szeretem a közérti üveges lecsót.

Meg szeretek újítani:a múltkor kukoricakonzervet tettem bele.

Nagyon finom volt.

alternat 2009.04.09. 12:44:41

Gyengék vagytok!

Nem lakásból kialakított, de APEH.

Mikor odaértem a biztonsági őr már osztotta az észt! A sok hülye ügyfél, mint a birka kerengett.
Engem is be akart állítani a sorba. A erre elkezdtem vele üvölteni, högy ő őrködjön, de az ügyfelekhez nincs joga szólni, és főleg utasításokat adni.
Erre kijöttek az irodából és rövid tanakodás után azt mondták menjek be soron kívűl.
Erre én -igenis én ki akarom várni a soromat, de az minősíthetettlen, hogy egy kutyát helyettesítő személy állampolgárokat egtecéroztasson.
Az őr ezután beült a sarokba és meg se szólalalt.
A többöek mondták, hogy mióta ott vagyok nagyon meglendűlt a sot, bent dolgoznak mint a kisangyal.
Én következtem.
Két ügyet intéztem, egyik a sajátom, másik a barátom cégéé.
Naná, hogy rossznak találták a meghatalmazást.
Én erre, mutassák meg azt a törvényt ani szabályozza a meghatalmazás formáját.
Van az oldalukon töltsem le azt.
Én. Nincs internetem és nem kötelezhetnek arra, hogy költségeket vállaljak magamra azért, hogy a Honlapukat böngésszem.
Folyt még vagy 10 percig a szócsata, egyszercsak elhalgatott az ügyintéző és viharos gyorsasággal elkezdte megcsinálni a papírt.
Készlett megyek ki, nem volt ídőm becsukni az ajtót, hallom a megjegyzést.
Ekkora barmot!
Visszaszóltam. Ha a kakarják jövök holnap is.

Zorgo 2009.04.09. 12:53:50

Hna még egy Apeh sztorim van,ez múltheti.:)Érdre kellett kimennem jövedelem igazolásért.Páran voltak csak előttem,talán 7-8 an lehettek.Reggel 10 kor érkeztem,szerencsére volt egy büfé ahová beülhettem,és néztem közben a sorszámot,ami nem haladt.Eltelt 2 óra,és én balek bele csúsztam a NAGY APEHES EBÉDIDŐBE..:(Na itt vége volt mindennek,a sorszám előttem megállt és így is maradt még másfél óráig.Akkor bejutottam,a 4 vagy 5 ablakból csak egynél ült ügyintéző,a többiek gondolom táplálkoztak..Így mindössze 3,5 óra alatt elintéztem egy 5 perces ügyet!Azt hiszem ez a hivatal még a Sztálini szabályzatok szerint dolgozik ma is.:(

catica 2009.04.09. 13:00:16

@alternat: Végre valaki! Én is ilyen pszicho vagyok, és általában beválik..vagy nem..:)
Ha mindenki ugyanígy kiállna magáért elkezdődne vmi ebben a országban. Birka nép.

Bandi_jóválasztás (törölt) 2009.04.09. 13:18:23

Mondjuk ezt sikerült összehozni altnerat
"egtecéroztasson"
muhaha

johevi 2009.04.09. 13:21:04

"hozzá állás" "Vissza robogóztam" egybe írni.
Dolgozó: benne van a nevében, dolgozik
Alkalmazott: csak ott van, nem csinál semmit

Che Pel (törölt) 2009.04.09. 13:32:20

@MTFUN:
Azt a népnyúzó rohadék bandát én is szívesen kikergetném az országból! :)

A BKV-ellenőrökkel együtt!

PanelProli 2009.04.09. 13:40:07

@nyu: Jaja, én is mindig a zasszonyt küldtem intézni mindent, amikor terhes volt. Ami másnak 2 órás sorbanállással ment csak, az neki 1 perc volt.

Csalni sajna nem akar, hiába mondom, hogy tegye be a ruha alá a kispárnát, hogy most is terhesnek látszódjon :-((

É2I 2009.04.09. 13:40:25

Engem alkalmaztak dolgozni.
Akkor ezek szerint rosszul csinálok valamit?

Mindig is sejtettem. Gyanus volt, hogy csak én pörgök.


Jah; a pechnek büdös kiszáradt görényeket kívánok.

Che Pel (törölt) 2009.04.09. 13:47:27

@É2I:
Ezt bizony rosszul csinálod! Másnak kaparod ki a jólét gesztenyéjét... :(

PanelProli 2009.04.09. 13:56:16

@alternat: Okmányirodában álltam sorban, amikor ott voltál te is ügyet intézni (vagy legalábbis egy hozzád nagyon hasonló "ember").

Végig fennhangon dohogott, szidott mindenkit, mindekinek tele volt a hócipője vele. Az ügyintéző hölgyet is fennhangon oktatta, aki persze csak látszólag szeppent meg. Odaadta a papírokat az illetőnek, hogy azzal menjen a másik hivatalba, de siessen, mert ott sincs már sokáig ügyfélfogadás, ha nem siet, akkor csak másnap mehet. Illető fölényes mosollyal összeszedte a cókmókját és elviharzott.

Az ügyintéző ezek után kitett egy papírt az ablak mellé, majd szólította a következő ügyfelet.

30 perc múlva üvöltve jött vissza az illető, hogy a legfontosabb papírt nem adták neki oda, a másik hivatalban aznap már nem tudja intézni az ügyét, most ő fel fogja jelenti az ügyintézőt.

Ügyintéző kimutat a párkányra, hogy ott a papír, ott tetszett hagyni.

A fickó persze kiabált, hogy ő nem hagyott ott semmit, tanúsítsuk, hogy a papírt nem ő hagyta ott.

Legalább 5 ember jelentkezett és mondta, hogy hajlandó tanúsítani, hogy a papírt igenis a fickó felejtette ott :-)))

Szóval érdemes agresszívnek lenni, de 10-ből egyszer nagyon rá lehet fázni :-))

tórárette 2009.04.09. 13:57:44

@b[ALien]: Poéngyilkos... :)
Utolsó sor:
- Elküldjük az APEH-nek, s küldenek néha egy adóellenőrt.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.04.09. 13:58:11

Üdv.
Nem is APEH iroda volt, azért nem adnak ki papirokat.
Szerintem utazási iroda volt , az szok bérház 4-en lenni.
Probált volan a postolo befizetni, biztos elfogadták volna a kéZpénzt

Reménykedtem azért kicsit, hogy visszamegy harmadszor is.
Egy idő után gutát kapott volna az ügyint.csaj

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.04.09. 14:00:23

@Tsabi: "elegge vadaszos sztori"
Höhö

Venesz 2009.04.09. 14:00:43

Te jó isten, én még a lecsót is utálom, már az illatától (bár nekem ez szag) is émelyeg a gyomrom.....

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.04.09. 14:04:36

@alternat: Na szép. Biztos ezért baszakodtak azután a postoloval. :)

QM 2009.04.09. 14:18:26

Mi a gond? Téged legalább a saját ügyedben szopattak. A mi cégünktől visszamenőleg x évre az egyik vásárlónk számláit kellett kigyűjtenünk és bevinni az APEH-nek. Nem fogod elhinni, akit bekűldött a cég a számlsmásolatokkal, annak ugyanolyan céges meghatalmazást kellett vinni-e magával, mint amiről írsz. Mert kurvára nem mindegy, hogy ki viszi be azokat a papírokat.Amiket nem kis munkával összegyűjtött az adminsztrációnk.
Szeretném megérni azt, amikor az APEH kifizeti az ezzel töltött időt a vállalkozónak. Ja. És a poén, hogy miközben 9-10 közé volt megbeszélve, hogy beviszi az APEH-hoz, már 9 kor ránk telefonáltak, hogy hol késünk.
Ugy viselkednek, mintha az egész orság az ő alkalmazottjuk lenne. Egyszer bekéne már nyújtani a tetűknek a számlát.

LouiS 2009.04.09. 14:19:09

És ezeket a nímand lecsófőzőket finanszírozom az adómból. Ja, és kapnak 13. havi fizetést - mert megdolgoznak érte. F*szom, legyen az, hogy felezzük a létszámot, és akkor végre felfogják, hogy az alkalmazott az dolgozó is.

moli 2009.04.09. 14:20:48

@József: reszemrol (1 a 10000000-bol) felhatalmazast adok a tamadasra. elotte ottlakokat es macskakat hozd ki. sok sikert.

PathosVerdesIII · http://www.rongo.hu 2009.04.09. 14:51:48

VII. Kresz Géza u. regionális központban kedves, udvarias ügyintézők segítenek. Legalábbis az a kedves hölgy, akinél az elmúlt napokban szintén 0 igazolásért voltam. Ezúton is köszönöm, tényleg kellemesen csalódtam az adóhatóságban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.09. 14:59:47

@Bandi_jóválasztás:

haha

en apehos is voltam a lecsom meg vilagbajnok

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.04.09. 15:09:09

@hagyma: Valami ugyfél megfenyegetett, azért kellett olyan messze futnod?

Amugy + tudsz 0-as igazolást adni? Nem?
Akkor kit érdekel a lecsód :)

BBazsi 2009.04.09. 15:31:19

Csak érintőlegesen tartozik ide: kollégám mellékes keresetként kiadványokat szerkeszt cégeknek, történetesen az Apehnak is. Tavaly (gondolom szúrópróbaszerűen)egyszercsak rászálltak a vállalkozására és halálra szekálták, már vagy 300e. Ft-ot próbáltak bevasalni (jogtalanul) rajta. Egyszer megpendítette, hogy ő "bedolgozója" is az Apehnak és zsebbe kapja a zsét. Egy másodperc alatt ejtették a revízióját... (NEM urban legend!)

hotten totta 2009.04.09. 16:14:25

A probléma valós. A megoldás érdekébnen javaslom egy bizottság felállítását. Saját apparátussal, tárgyi eszközökkel, címzetes államtitkári besorolású vezetővel és önálló költségvetéssel

Dr Kangörény 2009.04.09. 16:56:18

Alkalmazott, dolgozó, egykutya. Az apeh-es nőnek el kellett volna magyarázni a szinoníma szó fogalmát. Bár valószínűleg már kihalt az agya és csak a gerincvelő működteti, tehát nem értette volna mi ez a szó.

Páneurópai Harci Kos 2009.04.09. 16:59:41

Ebben a gazdaságiválság szagú világban javallnám a 2es aszatalnál tehénkedő spinét lapátra tenni.
És valaki értelmesebb egyénnel helyettesíteni.

Szűcs Edina 2009.04.09. 17:02:43

Nekem 6 alkalmazottam van, de csak két dolgozóm. Vágod?

Zorgo 2009.04.09. 17:14:31

Amit nem igazán értek,az az Őrmester Kft-s biztonsági őrök az Apeh irodákban.Van asztaluk,ők osztják a nyomtatványokat,informálják a betévedőket(nagyon helyesen,mert egyébként a emberfia nem igazodna ki a millió nyomtatványban),mindezt minimálbér-vállalkozói igazolvány kombóval!Most akkor ezt hívhatjuk fekete munkának?Bújtatott létszámnak?Vagy minek?Ennyi erővel rakhatnának oda rendes hivatalnokot is a 730.000 közalkalmazottból!

epeficam 2009.04.09. 17:15:21

Az alkalmazott az nem feltétlenül dolgozik. Esetleg Homárt olvas.

Gábor2000 2009.04.09. 17:38:20

Néhány évvel ezelőtt kellett a cégemnek Eu-s adószám, amit persze szintén csak az ügyvezető vagy egy meghatalmazott intézhetett. Három óra várakozás után sorra jutottam. Nekem csak akkor derült ki, hogy az Eu-s adószám nem más mint a normál adószám elé egy HU kerül, a vége meg lemarad. Mindez ráadásul 2000 Ft-ba is került, meg néhány A4-es lap kitöltésébe. Hogy pénzt kérnek érte azt még csak megemésztettem, de hogy minek ehhez papírokkal bibelődni és hogy miért kellett odamenni azt nem tudtam megérteni. És ez csak egy kis porszem a fölösleges fontoskodás és adminisztráció tengerében.

f_miki · http://fmiki.tumblr.com/ 2009.04.09. 17:50:04

A Margit körúti Apeh iroda épületében egyetlen lakás sincs - az egy irodaház! Porta van a kapualjban, óvoda, külképviseletek, külföldi és magyar cégek irodái az emeleteken.
De hangulati elemnek tök jó 'lakásirodát' írni, amikor a posztoló egy tahó ügyintézőn akad ki... mielőtt robbantasz, várd meg, hogy az óvodáből hazavigyék a gyerekeket!

HÉV-es 2009.04.09. 18:00:38

Miért nem tett panaszt a levélíró az APEH vezérigazgatóságán? Ha csak itt sírunk, és nem teszünk semmit, nem is fog változni semmi!

Ofélia . 2009.04.09. 18:02:21

@MTFUN: Na igen de a közalkalmazottnak jogai, szabadsága, szakszervezete, némi jutalma és TELJESEN!!! adózott fizetése és ha nem teljesen hülye mamakedvence akkor némi biztonsága is van.

Ahol már vállalkozóit kérnek az a cég egyszerűen SZARHÁZI mivel csak a főnök és a libája(I) érdekei van nézve.

Ennél még az ipari forradalom alatti vadkapitalizmus is emberségesebb volt:(((

Badaa 2009.04.09. 18:02:35

ismerem azt az irodat, regebben ok inteztek a kulfoldi diplomatak adovisszaigenyleseit:) direkt odaraktak oket vmi KUM-os foosztaly melle, azert a lakas a 4.dik emeleten. sztem oket eredetileg a magyar allam direkt oda verbuvalt hogy megmutassak a kapitalistaknak (meg a szocialistaknak is)

HandG 2009.04.09. 18:36:45

Felmerül a költői kérdés: Miért nem tett panaszt az apeh vezérigazgatóságán?
1. 5 perces ügyet akart elintézni és órákat levelezni tértivevényesen!!!!

2. mi biztosítja ebben az országban, hogy egy ilyen panasznak lesz valami hatása a hatóságra?????

3. mi biztosítja, hogy bárkit is felelősség terhel, ha elront valamit az államigazgatásban?????

CSAK A NYILVÁNOSSÁG TUD HATÁSSAL LENNI EBBEN AZ ORSZÁGBAN a HATALOMRA!
Néha még az sem:(
Nem hiába szar az emberek közérzete, amikor úgy érzik, hogy ha nem kiabálnak, akkor le se szarják őket. Sokan nem szeretnek kiabálni, szelídebb emberek annál. És talán ez lenne mégis csak a normális viselkedés. De van amikor ki kell nyitni a pofánkat!

Tisztelet minden kedves, megértő és segítőkész ügyintézőnek!!!!!! Tudjuk, hogy néha nehéz esetek vagyunk! Sajnos az élet nem habostorta és mint tudjuk a nemzetközi helyzet is 1-re fokozódik.:)

Tanulhatnánk a japán emberektől, akik azt is megköszönik a másiknak, hogy ha ő segíthetett neki valamiben!
Persze elsőre idióta viselkedésnek tartjuk ezt a hozzáállást.
De hamar rá tud jönni egy magyar ember is, hogy mennyire jó EMBERKÉNT VISELKEDNI EGY MÁSIK EMBERREL!!!!!!!!!

Szomorú, de úgy néz ki egyre messzebb leszünk ezektől az élényektől!:(

mr_tech_no 2009.04.09. 18:52:50

Meglepődötten olvastam ezt a kis cikket.

Tájékoztatásul közlöm hogy az egyik APEH ügyfélszolgálaton dolgozom és adóigazolásokkal ("nullás igazolásokkal") foglalkozom.

Először is az ügyintézőt köti az ART adózás rendjéről szóló törvény, valamint a KET közigazgatási eljárási törvény,ez mindenhol így van.

Amit én másképp csináltam volna.

Ami hiányzott a meghatalmazásról azt meg lehetett volna keresni a rendszerben, tehát nem lett volna akadály ha mégis akkor megkérjük az ügyfelet hogy pótolja ehhez legrosszabb esetben el kell mennie.

Fő az ügyfélközpontúság.

Ha mondjuk ez az ügyfél hozzám került volna én így csináltam volna.

Először is köszöntöm majd mondom neki hogy foglaljon helyet.
Tájékoztatom az ügymenetről.
Ellenőrzöm a kérelmet és a meghatalmazást.
Ha hiba van a kérelemben akkor azt orvosoljuk. Amennyiben a meghatalmazásban ilyen jellegű hiányosság van akkor azt szintúgy próbáljuk orvosolni. Az ügyfél érdeke és az ügyintéző-é is hogy mihamarabb végezzenek. Jelzem a dolgozó valamint az alkalmazott szinonim szavak én szerintem ez nem okozhatott volna problémát. De tegyük fel hogy el kell mennie az ügyfélnek rossz meghatalmazás miatt. Közlöm az ügyféllel hogy hozzon magával egy új meghatalmazást vagy javítottat. Persze azt elmondjuk hogy mit és hogy hogyan tegyen.


Amin a legjobban meglepődtem az új sorszám.

Én például nem huzatok új sorszámot azzal aki visszajön.

Miért?

Mert ismerem az ügyét nem vesztegtünk időt vele.

Továbbá az ügyfél is kellemesebben jön úgy vissza hogy tudja nem kell várakoznia ( maximum akkor ha ül előttem valaki).

És persze még egy fontos adalék én végtelenül kedves vagyok az ügyfelekkel. Azzal aki (ezt nem mondjuk ki ***** nem túl kedves velem) azzal sem bánok rosszabbul maximum diplomatikusabb vagyok egyszóval nem annyira közvetlen.

Ezt az ügyintézést én sem tartom jónak.

De higgyék el nem kell elítélni az APEH dolgozóit ők is emberek. Ugyan úgy mint mások és nem esik jól nekik ha meghurcolják őket hivataluk miatt. Azonban nem kell azonosítani a hivatalt az ott dolgozó alkalmazottakkal.

Egyszó mint száz ha az ügyfél kedves és kompromisszum kész higgyék el mi mindent megteszünk hogy segíthessünk.

MI IS EMBEREK VAGYUNK. MA MI SEGÍTÜNK ÖNNEK HOLNAP ÖN SEGÍTHET NEKÜNK.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.04.09. 19:29:38

Az ilyen ingyenélő szarháziakat ki kellene rúgni, szívesen látnám őket a Nyugati aluljáróban ücsörögve kis pohárral a kezükben. Milliók látnák el boldogan és tisztességesen a munkájukat, de nekik megerőltető 2 szalmaszálat is keresztbetenni!

Én is tuti kurvaanyáztam volna, aztán gondol mindenki amit akar.

Bár nekem már a lecsószagnál elakadt volna a történet. Utálom a lecsót, nem bírtam volna egy óráig szagolni a bűzét.

Vinitor · http://omagyar.blog.hu 2009.04.09. 19:43:29

minden a matekon múlik

a nagy cégek (főleg a multik) szopatják az apehot, mint szervezetet
a szomszéd, az anyós, a satöbbi szopatja az ügyintézőt, mint embert
az ügyintéző szopatja az ügyfelet

végülis ez is valamiféle egyensúly, csak kár, hogy korcs

lcs 2009.04.09. 22:41:50

@mr_tech_no: Asztabetyár! Meg a vasutasok is jófejek, csak azok bunkók, akikkel mi találkozni szoktunk. És az apekosok is szép lelkek. Mennytek a pitsába, vonattal!

Smacika 2009.04.10. 08:01:49

Az alkalmazott és a dolgozó között az a kulönbség, hogy a Gizike a titkárnő az alkalmazott, Józsi az esztergályos meg dolgozó.

Balance Of Power 2009.04.10. 09:57:06

@mr_tech_no: Ez mind szep es jo, de a nagybetus lezaras azert kicsit mar tulzas. Sose ertem, miert veszi valaki magara, ha nem inge. A te lelkiismereted tiszta, nem a te hibad, hogy mindenki utalja az APEH-ot. Nem itt kell vedeni a munder becsuletet, hanem belulrol kellene megprobalni jobba tenni. Mar ha lehet egyaltalan.

Egyebkent nincsenek customer service treningek az APEH-nel?

Zorgo 2009.04.10. 13:59:51

Da vannak tréningek, csak éppen ex jutasi őrmesterek tartják őket!

alternat 2009.04.15. 08:50:43

@catica: Ez az egy szó volt az egész írásom lényege és sajnos pont azt rontottam el.

alternat 2009.04.15. 08:55:55

@PanelProli: Én az ügyintézőtől soha nem úgy megyek el, hogy felkapom a papírokat és elviharzok. Tudja az alap, hogy papírok átvételekor mindent átolvasok. Ha nem értek valamit kérdezek. Már nincs miért sietnem én vagyok ügyintézői asztalnál.

Papírokat soha nem az utolsó pillanatban kezdem intézni.

Zorgo 2009.04.15. 15:22:20

alternat:szép lehet egy ilyen megtervezett élet.Csütörtökre vagy péntekre van beírva a naptárba az otthoni szex?

Alikam 2009.04.15. 17:37:15

Ismerem a Jacsó Tomit, úgyhogy kirúgatom ezeket a szerencsétleneket, mind.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.04.17. 15:50:52

Úgy kell neked. Amikor megláttam volna a lakásirodát (tisztára, mint a Bubu Kft. ingatlanforgalmazó és száraztésztakereskedő egyéni cég) már fordultam is volna ki onnan.

hm hmm.. 2009.06.30. 10:38:48

@mr_tech_no: nem elég embernek látszani annak is kell lenni.....

Több mint 16 milliárd forintot osztott szét prémiumként munkatársai között az APEH 2008-ban - a legkisebb jutalom 400 ezer, a legnagyobb 4 millió forint volt....
én ezt sima lopásnak minősíteném....azt a 16milliárdot a jogos tulajdonosainak kell visszautalni, nem azért szedni adót, hogy nyaralni menjenek ezek az egyébként is érdemtelen privilégiumot élvező népnyúzók...

hm hmm.. 2009.06.30. 10:44:13

2009-ben 18milliárdot tervez szétosztani alkalmazottai között az APEH...meg a jó k.... a.....at azt osztogassák közkézen körbe, ne a befizetett adómat

hm hmm.. 2009.06.30. 10:56:23

hm..talán jobban kifejezi mit gondolok, ha azt írom a lopásnak minősíteném helyett, hogy :lopásként élem meg....

hm hmm.. 2009.07.01. 01:15:23

egy esetben pártolom az adakozásukat...ha minden egyes adózó megkapja ugyanúgy mint az APEH-alkalmazottak ezt a jutalmat.
Ők mert jól végezték a beszedést mi meg mert jól végeztük a befizetést, ez így korrekt, sőt mi több áldozatot hozunk a befizetéseinkel, ezért még talán több jutalom is járna az adózóknak( az APEH-alkalmazottakat sem veszem magunkkal egy kalap alá, mivel ők is az én pénzemből befizetésemből kapja fejpénzét(szándékosan nem jussát- fizetését írok gondolom nem kell magyaráznom miért..)abból adóznak, nem én az övékből...)

hm hmm.. 2009.07.01. 01:31:03

Szóval várom türelmetlenül... na jó legyek szerény középkategóriás, 2millás prémiumom minden évben az APEH-től
amiért dolgozom, és hozzájárulok az adójellegű bevételeihez nem kevésbé mint az APEH-alkalmazottak...
süti beállítások módosítása