Tékozló Homár

Leállt a soproni vámhivatal, mert murvát hordtak a kapu elé

2009.04.29. 00:32 | szily | 88 komment


Igazából drámai szoborcsoportot kéne önteni a jelenetből, amikor a Naiv Állampolgár éppen elhozná a vámhivatalból jogos tulajdonát, de nem teheti, mert a kapu elé valamikor murvát hordtak, hogy egyszer járdaalap legyen belőle, de aztán elfogyott a hit, az erő elszállt a karokból, győzött a gravitáció, és a murva ott maradt. Alant olvasható András dokumentarista mikronovellája. Ha ennek a Homár-posztnak a híre véletlenül eljutna a Megszívatott Ügyfélhez, kérjük jelentkezzen a Homárnál, és írja meg, hogy történt az eset.


A minap sopronban jártam apró cseprö ügyeimet intézve a vám és pénzügyörség épületének 1 szegletében amikor ordibálásra (felmenök emlegetésére) lettem figyelmes. Egy uriember szeretett volna elhozni a raktárépületböl valamit amit sajnálatos modon nem tehetett meg. A probléma oka az a cirka másfél méter magas zuzalék kupac amivel a járda alapját szeretnék betölteni. természetesen történt ez a kora délutáni órákban. munkagép sehol emberek sehol hogy legalább azt az alig 3 méteres szakaszt megtisztitsák mig emberünk elhozza a neki járó holmit. Képek mellékelve. :)

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Megdobbent 2009.04.29. 00:34:36

Murvai krisztina nem tudnak kiatkozni onnan a murvat, hogy megnyittassek kapunk nyugat fele? :P

Megdobbent 2009.04.29. 00:37:20

Persze kiatkozni, a k csak odakerult. Kozben eszembe jutott, hogy azert ez igy valahogy nem oke. Most akkor addig az allambacsi (nagy baratom) ellopta az geneologus ficko cuccat, es csak ugy addig ott tartja, amig egy szinten az adombol fizetett melos el nem lapatolja a szart az utbol? :o

danieel · http://www.seria.hu 2009.04.29. 04:03:59

Mostantól murvát kell szarni, kéremszépen? Mondjuk nálunk a korahajnali órákban ültettek fákat az utcára. A szomszéd kocsibejárója elé :)

danieel · http://www.seria.hu 2009.04.29. 04:05:01

Mostantól murvát kell szarni, kéremszépen? Mondjuk nálunk a korahajnali órákban ültettek fákat az utcára. A szomszéd kocsibejárója elé :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.29. 04:47:41

eskuszom qrwat olvastam
de rajottem attol nem leall hanem fel

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.29. 04:50:22

tehat a helyes cim
felallt a soproni vamhivatal mert kurvat hordtak a kapu ele

na ennek van ertelme

702 · http://psztrnk.net 2009.04.29. 06:12:57

Kíváncsi vagyok, hogy Megszívatott Ügyfélnek fel-e számláznak-e plusz egy nap tárolási költséget-e a murva miatt.

Don Bolesz 2009.04.29. 06:27:57

@702: +1 nap! lesz az egy hónap is mere eltarítják. amúgy megy tííz!

Don Bolesz 2009.04.29. 06:57:25

segítség!!! eltünt az inda! 404 not found!

Ofélia . 2009.04.29. 06:59:42

Ezek a polgármesteri hivatal k..murvái mivel gadócs s mancika nem kapott neki megfelelő parkolóhelyet a hivatal előtt intézkedett:((

chelev 2009.04.29. 07:29:06

Nagyszerű hír! Gratulálok! Csak csendben jegyezném meg, hogy az említett hivatal a másik bejáraton (mivel az épületnek ebből kettő is van) gond nékül megközelíthető. Persze ennek már nincs akkora hírértéke... dehát, végülis ilyen a bulvár. Valamiből nekik is meg kell élniük, ha másból nem, a valóság elferdített közléséből.

☺ágica (törölt) 2009.04.29. 07:40:26

Szép jó reggelt!


@chelev: lehet,hogy rosszul értelmeztem, de bemenni bement az illető, csak épp kihozni nem tudott semmit. Vagy azt is lehet a másik oldalon is?

Don Bolesz 2009.04.29. 07:40:50

@chelev: nem úgy van az! az a bejárat, a kijárat van eltorlaszolva. ez fontos!

EÖ (törölt) 2009.04.29. 07:42:13

meg kéne próbálni elől becsengetni, utána hátul bemenni a mozgássérült bejáraton! :)

staropramen 2009.04.29. 07:42:22

Sztrovacsekek!
Először is tisztázni kell, a murvás, vagy a murvátlan kapunál van a csengő?

Ofélia . 2009.04.29. 07:45:45

@bolesz: Ez sem teljesen igaz!!
A képen látszik, hogy a járda szabad!

Mi a fenét akart kihozni? kombájnt??:)))

EÖ (törölt) 2009.04.29. 07:47:31

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: sokkal inkább tartálykocsit, lassan indul a tablettás bor szüreti szezonja! :)

EÖ (törölt) 2009.04.29. 07:51:56

ez egyrészt fotosop
másrészt minek ment oda
harmadrészt a posztíró hülye
negyedrészt ezért tart itt ez az ország
ötödrészt a vámhivatal nem zéerté?

mzs 2009.04.29. 07:53:40

Igen, bennem is ez a kérdés merült fel, hogy mit akarhatott kihozni?!
Remélem, jelentkezik hamar az illető, mert így nem nagyon tudok aludni az éjjel, ha nem tudom meg...

Ofélia . 2009.04.29. 07:55:04

Mivel a kurvás kapunál behajtani tilos a tábla hátul gondolom kihajtani tilos!

Tehát ha hátul a kurvátlan kapunál seggel tolatok akkor az épületbeni kresz szabályokat meghágva csak el tudom hozni az illető árumat:))

Ha mindez meghaladja mind az ügyfél mind a hivatal vezetőinek kompetenciáját akkor jani bácsi a raktárbol néhány sörért a kis görgős izéjével oda viszi ahova a kedves ügyfél akarja.

De ha az ügyfél élhetetlen és még sóher is....

staropramen 2009.04.29. 07:55:16

Sztrovacsekek!
csak kérdezem, hogy EU és Schengen belső határán mi a fenének van még vámhivatal?

Impega 2009.04.29. 08:02:39

Ejj be szépen kezdõdik a nap. Jo Reggelt Elvtársak!

Ofélia . 2009.04.29. 08:03:39

@staropramen: Asszem a kend cscse kintcsüng bt itthon is levámoltatahatja a gyere cici óccó mellbimbóját ha alsófingjangbol közvetlenül ide szállíttatja:)))

Don Bolesz 2009.04.29. 08:06:20

@staropramen: ukrajna szerbia horvátország külső határ, tehát kell a hivatal. amúgy lehet hogy sopronban van nemzetközi titkos repülőtér és akkor is jogos.

staropramen 2009.04.29. 08:11:08

Bolesz
Igazad lehet Sztrovacsek, a soproni nemzetközi kikötőről teljesen elfeledkeztem, pedig a Pünkösd -szigetekről jövet ott kötnek ki a tankerek, teli a jó olcsó pünkösdi benyával.

É2I 2009.04.29. 08:14:17

Én csak a tűzoltókat kérdezném meg, mennyire is szabályos ez így.

De okos kékplatós ifás lehetett, akinek sikerült így lebillenteni a durvamurvát.

Viszont, azt hozzá kell tennem, ha betratod a kresz, itt nem is hajthatsz béééé!
FHONTHOSH!!!!

Impega 2009.04.29. 08:22:18

Szerintem egyszeruen csak arreb kellene Zapperrel rezegtetni.

cseresznye1 2009.04.29. 08:25:44

Nekem ugyrémlik hogy a másik bejáratnál pedig csatornát ásnak. Akkor már inkább ez a kép legyen kinn. Látványosabb mint a másik oldali tankcsapda XD

aardwark 2009.04.29. 08:28:10

@☺ágica: szép jó reggelt :)

egészen addig amíg nem tudjuk mit akar kihozni az ügyfél, addig a vámhivatalé a sün

hex.kelly 2009.04.29. 08:30:52

Ha mondjuk egy 1,5m x 1,5m x 1m-es faládában van neki valami 2-300kg gépalkatrész, azt nehezen viszi ki ölben a járdán.
Nem csak pólókat meg napszemüvegeket szokás vámoltatni, na.
Kicsit több megértést, emberek. Nem csak a murva miatt tart itt ez az ország, hanem amiatt is, hogy az emberek nem nyitottak egymás problémáira.

☺ágica (törölt) 2009.04.29. 08:31:14

@aardwark: :)

Most nézem, hogy a járdával is gáz van. Jöhetne már az illető...

É2I 2009.04.29. 08:31:17

@aardwark:
Nemnem. A behajtani tilos táblánál nemigen hozhat ki semmit, amit autóval lehetne.

cseresznye1 2009.04.29. 08:31:55

én eddig azt sem tudtam hogy üzemel. mindazonáltal ott általában a vonaton és egyéb eszközökön szálitott akármiket szokták kiadni képen ugyan nem látszik de mögötte van 1 vonatállomás....

Don Bolesz 2009.04.29. 08:32:23

@cseresznye1: akkor lehet, hogy a körkörös védelemre készülnek. elől lövészárok, hátul murvavár. ami egyszer bekerült oda azt többet ki nem adják, még váltságdíjért sem.

EnZsolt 2009.04.29. 08:33:24

ÁRRGGHHHH sopronban, így kis s-el. Nem vagyok egy nagy nyelvhuszár, de azért ez súlyos.

Tényleg, mi a fészkes fenét akart kihozni? Miért nem lehet a másik oldalon kihozni? Eztet most nem értem. Jelentkezzen az átvert illetékes elvtárs, mert így sok a kérdés, és kevés a sün.

Zsiger 2009.04.29. 08:33:52

És mivan ha ki sem fér a kapun? Lehet, hogy egy uszály van benn? A sóder csak porhintés! Ez is csak a mocskos racionalisták ócska trükje! Ne dőljetek be (az árokba)!
De ez nem biztos :)

Impega 2009.04.29. 08:34:26

Mega OFF

Valaki meg tudna mondani, hogy Magyarorszagon van e a Wii-hez ilyen bolond nyulas jatek?

On

hex.kelly 2009.04.29. 08:34:27

@staropramen: én az ország kellős közepén élek, itt is van Vámhivatal, elég nagy is a forgalma. És azért kell, mert itt is vannak olyan cégek, akik importálnak, exportálnak.

Don Bolesz 2009.04.29. 08:36:49

@Impega: én még csak normális nyulasat láttam, de úgy hallottam van hozzá gyagyasünös a tecsoban :)

cseresznye1 2009.04.29. 08:37:55

@EnZsolt valoszinüleg ott csak behajtani lehet. de feljebb irtam már hogy ott mintha csatornáznának. Amugy megjegyezem az a csengeri utca és minden évben 3x szétbarmolják. legutobb télen decemberben aszfaltozták. aztán amikor jó idö volt ismét.

☺ágica (törölt) 2009.04.29. 08:40:35

@cseresznye1: biztos minőségi munkát végeztek:) Télen nem is jó aszfaltozni, nem?

Ofélia . 2009.04.29. 08:41:54

@Impega: Cak olyan nyulasrol tudok ami átugrik a murván.

Elképzelem a játékost a wíível amint követi:))

staropramen 2009.04.29. 08:43:28

hex.kelly 2009.04.29. 08:34:27
Sztrovacsek!
Tudod én rengeteget szívtam az EU előtt a nyugati határszél fináncai miatt.(Persze ma is tisztelettel és barátsággal gondolok arra a néhány emberséges vámosra akivel szerencsém lehetett találkozni)
Mint volt exportőr én is tudom, hogy miért van ez a hivatal, de bizony jól esik gonoszkodni ,ezzel egy kicsit visszaadva a kapottakból.
Csak nem te is fináncként ütöd bottal a borhamisítók kihült nyomát?

cseresznye1 2009.04.29. 08:44:20

@☺ágica: dehogynem. az aszfalt meleg. a felületre amire teszik hideg. amikor jön a kikelet (tavasz) fellehet tekerni mint a szönyeget. univerzális megoldás mert oda viszed ahová kell.
Ha a napokban megyek arra lelövöm ezt a szektort rejtözködve lehet nemcsak tanker van ott hanem harcoló japán alakulat is :)

Ofélia . 2009.04.29. 08:44:35

@cseresznye1: A vámhivatal körkörös védelmével a polgármester sógora lett megbízva mint fővállalkozó??:))

staropramen 2009.04.29. 08:48:29

ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa 2009.04.29. 08:44:35
Sztrovacsek, fején találtad a szöget.A sógi meg kiadta a japánoknak alvállalkozsba.Csak az a gáz, ha nem fizetik ki a pénzüket ezek a japánok se perc alatt szétkapják a fináncbürót, hogy murva sem marad utána. Ez nem a megyeri -híd.

cseresznye1 2009.04.29. 08:49:09

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
Pontosan nemtudom. nem ismerek részleteket. Csupán vigyorogtam mint az aranyhal amikor megláttam a postot. Szoktam arrafelé járni és amit ott müvelnek illetve müveltek az évek során nem lep meg hogy valaki feldobta a netre.
Mindazonáltal a polgármesternek csak 1 huzását ismerem az is nagyon aranyos volt. ingatlan átirásnál járt közben miáltal 1 óra alatt át lett irva az ingatlan mindenestöl. Erre ugye adva van 30 nap várakoztatási idö.

☺ágica (törölt) 2009.04.29. 08:50:33

@cseresznye1: :D Kíváncsian várjuk a részleteket:)

staropramen 2009.04.29. 08:52:08

Sztrovacsekek! Értelmeztem az első képet.
Azt jelenti, hogy a két kapu közötti falon járművel behajtani tilos.

cseresznye1 2009.04.29. 08:52:29

@☺ágica: pontosan melyik részröl is? Murva kéne nekem is..... Kékplatós ifa bérbeadó esetleg? Kikötés! EDE nevezetü sorfört akarok

Ofélia . 2009.04.29. 08:52:45

@staropramen: Ne emlegesd a megyeri hidat mivel a vasgyüjtők szabadcsapatai csak a jelre várnak:))

☺ágica (törölt) 2009.04.29. 08:55:24

@cseresznye1: mondjuk a raktár tartalmáról, vagy a japán alakulatról. Iszonyat izgi, hogy tényleg van-e:) De az akkor csak pontban 14:00-kor lesz hajlandó szállítani...

staropramen 2009.04.29. 08:55:39

Nem az a rakétázás volt a jel, ami miatt Szilyék azon az éjjelen semmit nem fogtak?

betépett felhasználó 2009.04.29. 08:55:52

OOOOLLLLLAAAAAAA!!!!! vegre megjott a murvam.
remelem levamoltak, ma du. megyek erte.

asszony, keszitsd a homokozot!!

aardwark 2009.04.29. 08:57:49

ez a murva mennyiség a borhotel feljárójára kell, de előbb kellet egy hely ahova hivatalból kirakják, és innen viszik tovább pár napon belül

Don Bolesz 2009.04.29. 08:58:05

@betépett felhasználó: szegény utód! homokozó helyett murvázóba viszed. de akkor homokozó lapát helyett kavicsvillát adjál a kezébe azzal könyebben rakja a kisvödörbe.

Ofélia . 2009.04.29. 08:58:08

@staropramen: Nem mondod, hogy szílyt lőtték seggbe rakétával??:)))

cseresznye1 2009.04.29. 08:58:36

@☺ágica: Én a részleteket ugy gondoltam mint annó..... beöltözök hasonkuszva megközelitem az objektumot és lézeres digicam-al megjelölöm az objektumot. Késöbbiekben a homár parancsnokság részére továbbitom az eseményeket illetve képi bizonyitékot :)

betépett felhasználó 2009.04.29. 09:04:42

amugy egy megkovesedett soderhivatal elott mi mas lehetne kilora?

☺ágica (törölt) 2009.04.29. 09:04:56

@cseresznye1: kivitelezés rád bízva, csak derüljön ki végre, hogy is van ez:)

bekbórd! 2009.04.29. 09:18:03

Mennyi lehet a napi tárolási díj a hivatal raktárában? :D

májgeriberi 2009.04.29. 09:27:59

hozhattak volna több (k)murvát, pont annyit amennyivel be lehetne takarni az egész hivátált.

Impega 2009.04.29. 09:28:27

@bekbórd: a napi kozeparfolytol fugg

aardwark 2009.04.29. 09:29:07

OFF

nálam a heti nyerő a máv-start zéerté, megérdemel minden anális és orális inzultációt!
aki meg a nyári menetrendet kitalálta az építsen magának otthon terepasztalt és azzal játszon meg amivel egyidős, más öröme ne legyen
azért az milyen, hogy Balatonra 161 km távolság 4 óra az út minimum 1 átszállással, és vagy hajnalban mész vagy délben vagy este, közte semmi

Máv csak így tovább b+

Impega 2009.04.29. 09:40:34

@aardwark: akkor epits egy kozvetlen lejarot.

EÖ (törölt) 2009.04.29. 09:41:44

@aardwark: ami még ügyes szervezés, az a kisvasút, például kecskemétről bugacra megy hajnal ötkor, dél körül, meg este nyolckor
ideális időpontok gyermekkel kirándulóknak.

Impega 2009.04.29. 09:49:03

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): @aardwark: Majd ezek utan kozlik a joneppel, hogy a vonatok nincsennek kihasznalva es jol megszuntetik oket.

AlulírottFentemlített 2009.04.29. 09:53:48

Én ezt amúgy is leszarom :-)

Impega 2009.04.29. 10:01:47

@☺ágica: Lattad hogy megeloztetek minket a takonyban? :(

aardwark 2009.04.29. 10:21:56

@Impega: hát ez azé kissé nehéz lenne bp-balaton viszonylatban:))
mer ami van a birtokon az 60 m hosszú de nyáron ki is van használva...

aardwark 2009.04.29. 10:23:58

ja és a volán még viccesebb, ezt a távot min 2X átszállás és közel 6 óra

hmmm
magyarország, 2009, de szeretlek
miben is vagyunk elsők????????????????

qwertzuiop1 2009.04.29. 10:27:01

Kedves Mindenki!
Elhiszem, hogy pangás van, meg minden, de azért ki lehetne egészíteni a "hírt" a valósággal. Aki nem hiszi, és nem is akarja megnézni, hogy a nevezett udvarnak (amin egyébként sok cég osztozik még a vámhivatalon kívül) van másik kijárata is, egy kis segítség:
tiny.cc/Az0NZ

b[ALien] (törölt) 2009.04.29. 10:27:25

@aardwark: saját vasutad van? Te aztán tudsz élni:) Remélem a töltés murvából van

hex.kelly 2009.04.29. 10:29:15

@staropramen: ja, ha van mit visszaszúrnod a hatóságnak, az más :-)
Nem, nem vagyok vámos, de olykor én is importálok-exportálok, és csupa olyan dolgot, amit nem lehet a járdán sétálva szállítani.

aardwark 2009.04.29. 10:30:31

@b[ALien] a kopasz baba: :)
még nem tudtam honnan szerezzek a póttöltéshez murvát, de most már igen
mingyár itt az ifa és indulunk

bolhaplaza.hu 2009.04.29. 10:37:38

Ez nem hír.A hír az volt mikor a parasztbácsi trágyát borított az apeh elé vidéken.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.04.29. 12:23:19

"nem voltam én hozzád murva
mégis megcsaltál te engem"

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.04.29. 22:46:57

Ez az utca girbegurba,
Sarkon áll egy nagy rakás murva.

Secnir 2009.04.30. 19:54:30

ha nem mondták volna, ez murvajó...

Chapell 2009.05.03. 00:07:32

Csak tájékoztatásként: Van arrébb is bejárat, ott mindig be lehet és lehetett is menni. (Tudom, mert arra járok vízipipát venni)
Egyébként a képen mint látható, ebből az irányból behajtani tilos, tehát miért akar bemenni? Itt csak kijönni lehet.
süti beállítások módosítása