Tékozló Homár

A pökhendi DHL-es majdnem a ház előtt hagyta a kanapét

2009.05.15. 13:56 | szily | 397 komment

Köztudott dolog, bár az oka ismeretlen, hogy Magyarországon a házhozszállító cégek képtelenek négy órás intervallumnál pontosabban belőni, hogy mikor fognak érkezni az áruval. De Ivett élménye még ehhez képest is megrendítő. Ma, pénteken fél négy és öt közé beszélte meg a DHL-lel, hogy leszállítják neki az új kanapéját. A szinte természetes, hogy 11:53-kor csörgette fel a szállító, hogy a ház előtt áll a bútorral. De az, hogy ezek után még parasztkodni/portáskodni kezdett vele a telefonban, az igazán finom. Kalandok lejjebb:


Hétfőn rendeltem a Praktiker webshopján keresztül egy kanapét. Mivel dolgozom, és minden nap délután fél 6-ra érek haza, pénteken pedig fél négyre, előzetesen megbeszéltem a szállító céggel (DHL), hogy pénteken délután szállítsák ki nekem fél négy és 5 között (mivel elvileg 5-ig van kiszállítás). Természetesen minden programomat ehhez igazítottam. Hozzáteszem, a Praktiker honlapján az az információ van fenn, hogy a megrendeléstől számítva 24 órán belül felveszik az ügyféllel a kapcsolatot. A DHL-nek ez sikerült is 3 nap múlva…

Ma (pénteken) 11.53-kor hívott a DHL alkalmazottja, hogy ő már ott van a ház előtt, hozta a kanapémat. (?) Mondtam neki, hogy nem véletlenül adtam meg a fél négyes időpontot, mert akkorra érek haza. Ő kijelentette minősíthetetlen stílusban, hogy idézem: „Én pedig akkor már biztos, hogy nem leszek ott! Most vagyok itt, és kellene egy ember még, aki segít levenni a kanapét és lerakni a ház ELÉ!!! (négyemeletes bérház). Felvilágosítottam, hogy egyedül lakom, és senkit nem tudok megkérni, hogy segítsen neki, de még mindig nem vagyok otthon, tehát, ha lehet, ne hagyja a ház előtt… Akkor eszébe jutott, hogy még fizetnem is kellene, így azt mondta, hogy akkor visszaviszi a raktárba, és „majd valamikor” kiszállítják… Kértem, találjunk valami megoldást, mire azt válaszolta, hogy találjak ÉN! Felajánlottam, hogy jövő szerdán hamarabb haza tudok érni (15 órakor), szállítsák ki akkor. Nagylelkűen azt válaszolta, hogy továbbítja a kollégájának, aki „talán!” ki fogja tudni nekem szállítani a megfelelő időpontban. Mindezek után hívtam a Praktiker „ügyfélszolgálatot”, érdeklődtem, mit tegyek akkor, ha csak az általam megadott időpontban tudom átvenni a kanapét, de ez nem jön össze, mert a kiszállító cégnek nem megfelelő az időpont. Azt a választ kaptam, hogy ebben csak a DHL emberei tudnak „segíteni”. Persze mondta a hölgy, ha nem jön össze, sztornózza rendelésemet…

Hihetetlen, hová tart ez a világ…? Az ember azért szeretne vásárolni (még ha rendeli is) bármit is, mert szüksége van rá. De ezek szerint a multiknak már nem pénz közel ötvenezer forint (ami egy átlagembernek igen). Ne is beszéljünk az ügyfélbarát, megoldáskereső kiszolgálásról. Azt gondoltam (naiv ügyfél), az áruházak, kiszállítók vannak a vásárlókért.

Megvárom a szerdát, de lehet, hogy máshol kell kanapét keresnem… De ezek után kétszer is meggondolom a két említett céggel való bármiféle kapcsolatfelvételt.

Ivett

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

b[ALien] (törölt) 2009.05.17. 18:10:57

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: MINDENNEK söröző a vége:)
Ne csináld már, hogy nem tudtad:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.05.17. 18:17:42

@tasslehoff: Ezért van az hogy normális helyen a pincér a 20-asnak is örül, nyilván azért ad az ember keveset ha keveset ad mert nem tud többet.
Ha nem vagyok elégedett akkor nem adok, ámde olyan még nem volt hogy igazán elégedetlen lettem volna.

@b[ALien] a kopasz baba: Nem, van amikor otthon rúg be az ember :D

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Buszod? :D

b[ALien] (törölt) 2009.05.17. 18:21:16

Lomtalanítás volt
3x3m pince, tele az előző lakó által otthagyott szutyokkal
kb. a 3/4-ét kikúrtam
Kissé levert a víz
Pedig az 1ik roma srác segített
Mondtam neki közben, hogy a végén iszunk egy sört
Aztán mikor tényleg ittunk, nagyon meglepődött
Kb. 5 rozsdás szögbe sikerült beletenyerelnem
Mondjuk felkészült voltam, szétfújtam kodannal

b[ALien] (törölt) 2009.05.17. 18:27:17

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: módosítok sörözésre:)
Én is inkább itthon iszok
F*szom fizessen ki 500 sillinget egy 225-ös sörért
Ugyanezen okból nem járok szórakozni
Kurva drága a pia
Ha jó a zene sokan vannak,az a baj
Ha rossz a zene az a baj
Ezen még nem sikerült túllépnem:)
Már régóta tudom, hogy saját szórakozóhelyet kéne nyitnom:)
Ezt helyettesítem a péntek esti fejhallgatós koncertekkel:)

Tron65 2009.05.17. 18:30:09

Maszek gázszerelő. Megbeszéljük: 2-3 óra közt. 1-kor telefonál: ittvagyok a ház előtt. Mondom én meg most szállok a metróra, még minimum félóra. Az neki sok, és a papírján 12-2 van. Mondom: akkor ezt beszélje meg a diszpécserféléjével, mert én fél2 előtt tuti nem leszek otthon, azért kértem a 2-3-t.
Más.
Metróban vásároltam, hasonló méretes cuccot. Ígéret: ma (!!!) délután 4-5 közt szállítanak. Ez volt kb 11-kor.
16:05-kor (!!!!!) kopogtat a szállító már az emeleti ajtómon, háta mögött a gáztűzhelyem.
Nemtudom melyik társaság volt, de annak ellenére, hogy mindent kifizettem előre, rendesen kapott jattot.

b[ALien] (törölt) 2009.05.17. 18:34:09

Bmeg Tsabi, hagyd már békén a karszőreimet! Most komolyan!
Sonatat hallgatom, csak most füles nélkül
Szomszédok örülnek biztos:)

b[ALien] (törölt) 2009.05.17. 18:35:20

vol 98%
bass vol 100%
quadral

Ofélia . 2009.05.17. 18:48:43

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: Naná ezzel viszem a jelentketőket budit takarítani!!

Irodám igazi kalandtúraákat szervez:))

Ofélia . 2009.05.17. 18:50:07

Nade mi történt az indexel.

2009.05.17. 18:54:31

Emberek !!!
Ide lehet menni:
www.c-travel.hu/akcio/punkosd_a_villa_mediciben

Na persze nem rövidgatyában, kivéve ha szci vagy :)

Mylady 2009.05.17. 19:09:42

@megélhetési sünöző ♀ - Rock the funky SÜN!:
@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0:
nehéz annak, aki hendikeppes (nem túl magas fizetés, nincs szülői segítség stb)
de ha az ember valamikor az életében lakást akar venni, akkor jobb, ha az elejétől spórol
én 8 év meló után tudtam úgy lakást venni, hogy minimális önerőt tettem bele (azóta is csodálkozom, hogy ezt így össze lehetett hozni) és még 20 évig fogom fizetni, de úgy gondoltam, muszáj minél előbb megpróbálni, mert az legalább az enyém
előtte albérletben éltem én is (1 szobás, lepukkant lakás), most a hitel törlesztőrészlete alig több, mint az albérleti díj volt
az albérletnél valahogy úgy éreztem, kidobom a pénzt az ablakon
sajnos sokáig úgy voltam én is, hogy nem vagy alig tudtam félretenni, mert az albérlet olyan sokba került a fizetésemhez képest, úgy meg nehéz az önerőt összeszedni

(azt meg nem írom le, mostanában mennyi a nettóm, mert nem szeretem a közutálatot :P )

Mylady 2009.05.17. 19:11:39

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: pedig meg akartam kérdezni, hogy sikerült :)

besz@rok 2009.05.17. 19:20:59

Aumgy ez mar a hetvegi poszt?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.05.17. 19:31:49

@b[ALien] a kopasz baba: Jó tud lenni az ilyesmi... Az a nem semmi hogy találtál hozzá egy rendes nemzetiségit :)

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Hát némelyik managgert kötelezően beíratnám melótúrákra...

@Mylady: Hát igen, és ráadásul nekem még nem kevés önerőm is lenne (nagyszüleim okosak voltak annak idején és földbe fektették a pénzük, az értéke meg 40 év alatt elég rendesen felment).

"muszáj minél előbb megpróbálni, mert az legalább az enyém
előtte albérletben éltem én is"
Pontosan ez okból akarok saját lakás.
Pár évig még kiadnánk az egyik szobát, az albérlők kifizetik a törlesztőt pl...

Én sem szívesen írom le a 150-et, de fikázzon az aki tudja hogy mennyiből lehet jól megélni ma itthon. Mert ennyiből még úgy el lehet élni hogy nem félsz hogy mikor nem lesz pénzed valamire. Kevesebből már nem egyszerű.
Na meg azért nem keveset melóztam azért hogy ennyit kapjak, meg most sem keveset dolgozok érte (és adózok is rendesen meg TB-t is fizetek, mivel ugye multi a munkkadó).

Ofélia . 2009.05.17. 19:33:48

@Kulics: Én egy életre el vagyok tévedve Villa Medichi:))

A dolog a veszprémi állatkertnél kezdett gyáánus lenni!!

Amiröl én tudok az egy kicsit messzebb van kies hazánknál!!!

Namaármost homárosok IDE nem lehetett papucsban(batz) bemenni???????????????????

Átlagarcú 2009.05.17. 19:34:38

...bogy az a béfüredi kisfaszenes kékszalagos b...ná meg alanyi jogon!!!
...hát mi történt a zindex-vel?
Eddig csak onnan találtam ide.
mosmegmá onnan se.

tasslehoff 2009.05.17. 19:36:05

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Négyszer léptem ki-be, mert azt hittem, hogy valamit nagyon elnéztem. Remélem, tényleg csak nosztalgiáznak és tényleg csak ideiglenesen. Nagyon rút szegény.

Ofélia . 2009.05.17. 19:36:20

@Mylady: Nettó 217.600 huf Miért utálnálak??

Ofélia . 2009.05.17. 19:37:51

@tasslehoff: Most a legjobb buszomra gondolsz?:))

tasslehoff 2009.05.17. 19:38:42

@Salesman: Bocs, hogy ellent kell mondanom, de a köszönés /nálam/ alap udvariasság. A borravaló viszont köszönet és elismerés.

Ofélia . 2009.05.17. 19:41:23

@Sörecet: Na ezt mondtam HIHHHETETLEN szar az egész!!

De azért megtaqláljuk egymást "alanyi jogon" hogy rohadjanak meg!!.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.17. 19:43:46

hat itt ebben is mas a helyzet
vesz a tokom lakast vagy hazat
super berlakasok vannak, nem kell adozni utana, barmi elromlik megjavitjak
annyi hatranya van ha eldobom a kanalat a fiam nem orokol utanam csak kp-t
ha egyaltalan
ps. fo elonye meg, ha akarok holnap elkoltozok californiaba floridaba, vagy eppen carolinaba

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.17. 19:46:40

ja persze ha nagyon sok pezem lenne vennek egy hazat es tartanek lot@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0:
par evig idegennel lakni?
az megoli az eleted
akkor inkabb add ki 1 evig fullba
az sokat segit

Ofélia . 2009.05.17. 19:47:40

@hagyma: Nem akarom idézni, hogy most mit gondol rólad egy fél ország.....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.17. 19:48:12

lovat
lot irtam de belement Colt nickjebe, mondjuk az is lo

Mylady 2009.05.17. 19:48:21

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0:
én is megküzdöttem érte, gyakorlatilag a beosztásomnál eggyel magasabb szinten
rengeteget letettem az asztalra az elmúlt sok-sok évben
úgy tűnik, megérte...

én bankban vagyok, nálunk aztán végképp nem lehet feketézni soha, senkinek (mondjuk én örülök neki)
sokan nem hiszik, de a bankok felett hatalmas az ellenőrzés
pl az apeh gyakorlatilag évente betelepszik egy hónapra és átnyálaz mindent - aztán pár hónap múlva visszajön egy utóellenőrzésre...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.17. 19:49:51

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
mar mivel kapcsolatban?
jo a roburod, ezzel siman el lehet menni sitaborba ha van benne sibox es hely a mentosoknek

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.17. 19:52:41

@Mylady:
a bankosok miatt tart itt az orszag:)

Ofélia . 2009.05.17. 19:53:21

@hagyma: A lakásbérlésre!!!

Itt ez sokkal többe kerül mint egy ház törlesztőrészlete!!

A mentősök a felszerelhető tetőcsomagtartón utaznak a nyúzott arcu lány társaságában:))

Mylady 2009.05.17. 19:54:34

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: hát látod, aki nettó 100at keres, itt nyavalyog, hogy miért nem fizet borravalót, aki 15

tasslehoff 2009.05.17. 19:55:41

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Az Indexre gondolok. De ha a buszod olyan jó, abba is beléphetek néhányszor- nosztalgia gyanánt. Végülis az ember annyi mindenbe belép élete során, egy legjobb busz a még vállalhatóak közé tartozik.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.05.17. 19:56:54

@Mylady: édes vagy

a próbaérettségi megvolt, emeltspanyol és történelemből. "jól" haladunk:))

az angol emelt nem lesz gond,bármikor tud 101 %-ot. augusztusban megy is előrehozottra, hogy májusban ne kelljen. okos gyerek.

jövőre meg meglátjuk.

most jobban izgulok azért,mert kedden megyen a bécsi arénába koncertre.....

Mylady 2009.05.17. 19:57:16

@Mylady: és akkor folytatom :)

150et keres, mert az milyen sok...
mindenki irigykedik a másik pénze miatt
én is egyébként, mert totál hendikeppes vagyok, mindent, amim van (nem sok) magamtól értem el, a saját kezemmel kapartam össze
mondjuk jobban is megbecsülöm, mint az, akinek a segge alá tették 20évesen az autót, lakást és semmiért nem kellett megdolgoznia

Ofélia . 2009.05.17. 19:59:59

@Mylady: Valaha én is bankban dolgoztam és a Bokros volt a nagyvezír!

Hogy nem lehet?.....

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.05.17. 20:00:09

@Mylady: nekünk semmit nem tudtak segíteni anyáink anno

miért mondod, hogy hendikepes vagy? mindig csak egy állapot ami szar. légy optipista!

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.05.17. 20:02:02

általában mindenki ismer egy másvalakit, aki többet keres....

@Mylady: elárulnád a páncélterem kódját?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.17. 20:03:47

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
hat tudom, hogy otthon maskeppen van
nekunk is az elso celunk az volt hogy vegyunk
sikerult is abban az idoben gyorsan/2 ev /3 szazalekos hitelre egyet
de nekem ez a rendszer jobban tetszik, itt a keleti parton 6-700 dollarert mar jo kis lakast lehet kivenni
az meg nem megterhelo ha melozol
/ meg egysze hangsulyozom ha lenne 500 ezer dollarom a bankban en is vennek, de hitelre nem
ha bedol veszik minden, ha koltozni akarok nem megy
ez pedig egy mobil orszag
most azon is gondolkodunk Maryvel hogy elmegyunk egy nemzeti parkpa vadornek
most nezegetem a Neten

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.05.17. 20:04:31

én is havi bejelentett fix ixért dolgozom, eltartok még legalább két embert ebben az országban....

de szép is lenne, ha a nap végén odajönnének a kollégáim, vagy a külső partnerek, hogy lejattoljanak, mert aznap jó fej voltam....

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.05.17. 20:06:51

ma már nem vállalnék be lakáshitelt, annyira bizonytalan.

@hagyma: nekem tetszik a mobilitás.

unokatesóm sminkes volt. a férje kapott sacramentoban munkát. költöztek eldoradoba. ott ingatlanos lett. most adja el a bedőlt házakat:))))

Mylady 2009.05.17. 20:06:58

@hagyma: igen, szerintem is :)

b[ALien] (törölt) 2009.05.17. 20:07:28

Bmeg Tsabi bmeg Tsabi
http://www.youtube.com/watch?v=00pRnGoYtY0
ezért
Nem tudok mást hallgatni azóta:)
Bmeg Tsabi bmeg Tsabi
csak kb. 200x hallgattam meg:)
ebből 50x a szomszédok is

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.17. 20:08:05

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl:
nalunk annyi volt, hogy volt ifjusagi takarekbetetem, ami osszejott az eskuvon penz, mert az ottani kltsegeket a szulok alltak
es ennyi eleg volt egy epulo tarsashazba befizetni
talan meg "exparom" szulei adtak valamennyit
az volt a gonosz kommunizmus amit el is torolt az MDF es felemlte a lakaskamatokat, hogy aztan a FIDESZ meg a komennyistaknal is kedvezobb hitelt teremtsen, hogy majd most legyen ingatlanado, operettorszag
tudom nem politizalunk
leulok

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.05.17. 20:10:57

@hagyma: mi a csóróság miatt nem is házasodtunk. minek? hogy kizabálják a népek egy szoba árát? lófax a seggükbe.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.17. 20:11:25

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl:
nekem is
olyan jo erzes
most ha felmegeyek a NET-re beadhatok 200 helyre jelentkezes onlany es ha felvesznek bepakoljuk egy teherkocsiba a butorokat oszt megyunk
szeptemberben megyunk is csak meg nem tuti hova
ez a varos nem a kedvencem

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.05.17. 20:13:33

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: ofikám, a járgány szenzációs!!
hová lesz a túra?
szeretnék menni valami egzotikus helyre?
elvisz a buszod, vagy a kalandtúra része, hogy tolni kell?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.17. 20:14:39

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl:
hehe
most beszeltem egy haverral
qrwa szarban vannak
Ok csak berelnek de ott $ 3000 korul lehet
melojuk meg nincs vagyis ugyanolyan lassu mint itt
alig van orajuk
california draga
nem vagyunk oda de azert kosz
a mi szuleink bevallaltak azt a 60 ember zabaltatasat, mi meg megmondtuk mindenkinek nem vasalot kerunk hanem pezet
es volt menyasszony /vagy menyecske/? tanc is

kamushamus 2009.05.17. 20:15:02

@Salesman: Jól beszélsz!
A kedves vásárlók 40%-a nem tud,vagy nem akar köszönni.
Sőt némelyikük emberszámba sem vesz.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.05.17. 20:17:11

na, holnap gondoljatok rám.

érdekérvényesítenem kell a főnökségnél. vagy bejön, vagy nem is tudom mit csinálok dühömben, ha nem.

most megyek epilálni. hátha a szépségem számít, nem az agyam. ha így lenne, csalódott lennék...

jók legyetek.

Mylady 2009.05.17. 20:24:19

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: 1234
ilyen egyszerű, hogy meg tudjuk jegyezni :)

Mylady 2009.05.17. 20:25:32

@hagyma: és ez melyik feleségeddel volt a négyből? :P

b[ALien] (törölt) 2009.05.17. 20:25:48

Time, it needs time
To remake your love again
I will be there, I will be there ...
Love, only love
Can remake your love again
I will be there, I will be there ...
HAHAHAHAHA!
Fight, baby why?
To win back your love again
I will be there, I will be there ...
Love, only love
Can break down the walls someday
I will be there, I will be there.

If we'd go again all the way from the start
I would try to change things that killed our love
Your pride has built the wall so strong that I can't get through!
Is there really no chance to start once again?
I'm loving you.

Try, baby try
To trust in my love again
I will be there, I will be there ...
Love our love
Just shouldn't be thrown away
I will be there, I will be there ...

If we'd go again all the way from the start
I would try to change things that killed our love
Your pride has built the wall so strong that I can't get through!
Is there really no chance to start once again?

If we'd go again all the way from the start
I would try to change things that killed our love
Yes I hurt your pride and I know what you been through
You should give me a chance, this can't be the end

I'm still loving you ...
I'm still loving you ...
I'm still loving you ...
I'm still loving you ...

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.05.17. 20:27:46

@Mylady: szerintem reggel nyitásra érkezem.

biztosítsd kérlek a szabad mozgásom. természetesen a megfelelő százalékért.

a harisnya a lábamon lesz, mert ha a fejemre húzom, lenyomja a hajam.

mondjuk tűsarkúban nem tudom hogy fogok elfutni...

majd viszem al bundy zokniját. az van olyan,mint a vegyi fegyver.

ha kérdezik, nem ismerjük egymást.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.17. 20:28:26

@Mylady:
az elso
a tobbivel mar nem vettem lakast
most gondold el mar mennyi lakasom lenne

Mylady 2009.05.17. 20:28:46

@kamushamus: én speciel mindig köszönök, ha bemegyek valahova
még a nagyobb üzletekben is, a kapunál álló biztonsági őrnek
mert úgy illik
az esetek többségében vagy nem köszönnek vissza (nem előre, hanem vissza!)
vagy hiába magázódom, letegeznek (jó, tudom, fiatalabbnak látszom, de attól még?)

szóval nem mindig a vevő a bunkó

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.05.17. 20:30:40

@hagyma: egy sem

mindet az asszonynak ítélte volna a bíróság,

úriember módjára egy szál gatyában sétálsz ki a házasságból

Mylady 2009.05.17. 20:32:43

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: rendben, de nem tudlak a kapuban várni, mert sajnos(?) szabin leszek...

de ha gondolod, odacsörgök a biztonsági őrnek, hogy készítsék a lóvét
a széf úgyis időzáras, jobb, ha szólunk előre, hogy ne kelljen várni :)

Mylady 2009.05.17. 20:34:04

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: érdekérvényesíteni? az mit jelent? fizetésemelés?

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.05.17. 20:34:06

@Mylady: oks.

a számlaszámodat privátban légyszi

ojróban utalok, ha megadod.

csók

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.05.17. 20:36:01

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: olyasmi. projektvezetni fogok. arra szeretnék külön lóvét. mert a munkaidőmbe már nem fér bele, és rendszeres lesz az este, iccaka, hétvége. ezt szeretném tudatosítani.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.05.17. 20:37:21

@Mylady: nem magamban beszélek, csak rosszul nyomtam. neked ment.

Mylady 2009.05.17. 20:43:40

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: megadom itt, nem titok: xxxxxxxx-xxxxxxxx-xxxxxxxx
légyszíves napi középárfolyamon utalni, de végső esetben üdülési csekket is elfogadok, természetesen alanyi jogon

Mylady 2009.05.17. 20:48:28

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: értem
ha nem adnak plusz lóvét, a többi melódat kell rásózni másra
én is így szívtam meg néhány éve
ahhoz hogy egy kolléganő részt tudjon venni egy projektben, át kellett vállalnom a normál munkája felét - pedig már előtte is többet dolgoztam, mint ő
aztán a projekt végén osztottak némi jutalmat a résztvevőknek
én természetesen nem kaptam, hiszen nem vettem részt a projektben...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.05.17. 21:02:25

@hagyma: 8 évig laktam kollégiumban, szerintem nekem ez már nem gond még 1-2 évig :)
Különben haverokra gondoltam, akikkel amúgy is lógnék, meg tudom mit várhatok (hogy takarítani nem fognak az ziher, de legalább a cuccaimat nem lopják el :d )

Na megyek aluszni aztán eltűnök 3 napra melóba :(

Jó hetet meg szaftos posztokat mindenkinek :)

Ofélia . 2009.05.17. 21:04:50

@b[ALien] a kopasz baba: Mivel vacsiztam eltolódott az ivararány:))

@Mylady: Ohhh de kínos mintha már hallottam volnailyet:))

Ofélia . 2009.05.17. 21:07:10

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: Vigyázz a vérnyomásodra és lépj be a szakszervezetbe!!:)

b[ALien] (törölt) 2009.05.17. 21:10:30

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: én nem tudom hányadik sört vacsizom:)
najó volt előtte rántott sajt és hegyes erős párolva
ez volt ám a pepperoni!

Ofélia . 2009.05.17. 21:12:12

@b[ALien] a kopasz baba: Paprikáskrumpli ala Kádár János.

Most letámadom a rántott csirkét:)

b[ALien] (törölt) 2009.05.17. 21:14:47

Megy a Man in black
A vége a lényeg:)
Az uccsó 10 mp oscarért kiált

Ofélia . 2009.05.17. 21:18:30

@b[ALien] a kopasz baba: Naná, hogy az megy 50. szer?...

A nők ezt nem értik!!:)

Ofélia . 2009.05.17. 21:19:31

Már a kukacok is menekülnek!

b[ALien] (törölt) 2009.05.17. 21:20:24

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: tekerd ki...
én megtámadom a sört:)
paprikrumpli tegnap volt
nekem
pepperonival
na lefexem

b[ALien] (törölt) 2009.05.17. 21:24:26

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: a sonata?
Vicces
Már átálltam a tv-re
De nagyon komoly zene
Tsabi miatt van

Ofélia . 2009.05.17. 21:35:10

Na jóccakát mindenkinek és mivel délutános vagyok boldog és sikerekben gazdag ELSŐZÉST!!:))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.17. 22:02:42

@Mylady:
itt az utcan is koszonnek sokszor
csak ugy
tok ismeretlenek
kisebb varosban/nem falu/ szinte allandoan
de itt is
jon szembe es koszon
hat ez van

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.17. 22:04:56

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl:
ez teljesen igaz
az utolsotol egy hatizsakkal mentem ferihegyre
mosmeg itt vagyok
@ColT -- http://korbely.freeblog.hu/archives/2009/0:
hat osszeveszes lesz a vege elore szolok
mint oreg harcsa

Tsabi 2009.05.17. 23:33:20

na szepjoestet mindenkinek, jelentem a star trek nagyon utos mozi, erdemes nagy vasznon megnezni :) Balien, a Sonatanak van sok jo sajat szama is, enjoy, a szomszedaid is orulni fognak nemi valtozatossagnak :)

Orulok a jovo hetnek, csak 3 munkanap (21-e vami unnep, a penteket meg az utana jovo hetet meg kivettem szabinak), lehet utalkozni :)

hotten totta 2009.05.17. 23:47:04

@Tsabi: de jó magának, én tudnék egy kis extra munkát:-)

Tsabi 2009.05.17. 23:52:12

@hivatal.blog.hu: holnap visszaterhetunk az ajanlatra :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.18. 00:29:40

@Tsabi:
most tok komolyan 1983 majus 21-en vettem el az elso felesegemet
boldogsaggal tolt el hogy munkaszuneti nap lett
hiaba
nem eltem hiaba

tasslehoff 2009.05.18. 00:45:59

Visszajött a régi Index! Mégiscsak szép az élet! Hullámozzunk!

bolhaplaza.hu 2009.05.18. 00:58:58

Nem sok az az 50 rugó egy kanapéra?

bolhaplaza.hu 2009.05.18. 01:00:09

@tasslehoff: Ugyehogyugye milyen ronda volt a másik???Majdnem szörnyetthaltam.Azt hittem hogy ez valami elcseszett újítás.P

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.18. 01:02:19

@www.bolhaplaza.hu:
csak kozel
es nem
a kanape itt mg olyan izet jelent olyan
nem tudom mit ami a kirakatok folott van de nem napernyo hanem kanape

bolhaplaza.hu 2009.05.18. 01:17:39

Pedig ha otthagyta volna a ház előtt,hogy örült volna neki egy hajléktalan.Lehet hogy előmelegítette volna mire a gazdája hazaér.)

bolhaplaza.hu 2009.05.18. 01:18:48

@hagyma: Hol van az?

Ugye nem az USA vagy Anglia,mert azok max a lovakkal közvetlenek.D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.18. 02:04:31

USA
dehogynem
de a lovakkal is

Don Bolesz 2009.05.18. 06:00:04

Ma Már Nem Lessz Újj Poszt????

EÖ (törölt) 2009.05.18. 08:45:29

Na mik a hírek? Jönnek az írek?

:)

EnZsolt 2009.05.18. 08:52:14

Ismét itt a hétfő. Csodálatos.

Ivett, miért nem verted az asztalt???

Uj Péter, miért lenne tanulatlan???

Szily, miért nincs új post???

És hogyan szaporodik az a kurva medúza???

Tsabi 2009.05.18. 10:38:22

@hagyma: nem semmi, a nemetek unneplik a hazassagkotesed datumat :) Nekem osszvissz a nevnapomra esik Kadar halalanak evforduloja, ezert is jegyeztem meg.. :)

LyukasBogrács 2009.05.18. 18:09:27

Nekem uj hutoszekrenyt hoztak ki; meg is igertek, hogy reggel 8 es 9:30 kozott. Szoltam nekik, hogy elsozni szeretnek, mert dolgoznom kell menni. Elso is lettem reggel nyolc utan par perces eredmennyel. Utana mentem dolgozni.

Hat, igy is lehet.

A Tyne folyó déli partja 2009.05.18. 22:25:01

@Mylady: egyetértek, én Angliában játszottem el ugyanezt, (lakást venni itt is pont olyan nehéz, mint otthon, a fizetésekhez képest aránytalanul drágák - az angol építészetről meg ne is beszéljünk), de nagyon elegem abból, hogy albérletről albérletre vándorlok, vadidegenekkel lakom együtt, akik ráadásul folyton változnak, a szobákat nem lehet zárni!!!, meg egyébként is, csak egy pici lyukba kell besuvasztani az egész életemet. garzont itt annyiért adnak ki albérletbe, mint egy kétszoba+nappalis házat, és akkor egy szöget üthetsz a falba. ja, és bármikor úgy dönthet a főbérlő, hogy akkor ő eladja, keress másikat. Úgyhogy vettem egy lakást, nekem speciel a hitelrészletem kevesebb, mint az egyszobás albérleti díj lenne...és igaz, h. lepukkant, meg nem elegáns környéken van, de elég tágas, és az enyém, magamnak fizetem a részleteket, és ha akarom, hupililára festem a falakt, és odatologatom a bútorokat, ahova akarom, sőt a falat iskibonthatom...

Kagai · http://autostat.hu/markakereskedesek-szervizek 2009.05.19. 16:03:18

Nekem csak az magas, hogy miért kell minden apróságot ilyen szállítókkal intéztatni. Legutóbb rendeltem volna egy tök király pólót 990 ért, de 2500 (!!) lett volna a kiszállítás. Valamikor hétköznap, munkaidőben...
Ja, és ha nem veszem át, akkor a második kiszállítás feláras.
Valami futárszolgálat...

A Tyne folyó déli partja 2009.05.20. 16:49:15

@Kagai: ha nem vetted volna észre, kanapét rendelt az illető, nem "apróságot", amit ő is haza tudott volna vinni...
süti beállítások módosítása