Tékozló Homár

9 hónappal a lemondás után is számláz a Fibernet

2009.05.18. 09:00 | ge | 84 komment

Csaba megpróbálta felmondani előfizetői szerződését a Fibrenetnél, de talán a szolgáltató úgy próbálja megtartani ügyfeleit, hogy nem reagál semmire, csak küldi a számlát. A lenti levelet is nekik írta, de mi jobban bízunk a Homárerőben.

9 hónap nagy idő. Ennyi idő alatt felépül egy ház. Megszületik egy gyerek. Magyarország elfogyaszt 2 miniszterelnököt. 9 hónap mégsem nagy idő. Legalábbis nem elég a Fibernetnek ahhoz, hogy egy előfizetőt töröljön a nyilvántartásból. 2008 augusztusban, írásban lemondott szolgáltatásokat (részleteket ld. alább) továbbra is számláz a Fibernet. Sem a lemondó faxot, sem az alábbi e-mail-es figyelmeztetést nem reagálták le. És ma újra kaptam egy számlát, 2009. májusi szolgáltatások alapdíját számlázták ki.

Eszköztelennek érzem magam. Mit tehetnék Önök szerint (azon túl, hogy faxon időben lemondtam, majd a hibás számlázásra e-mailben figyelmeztettem, most az ügyvezetőt is becc-zem, továbbá a Homárnak is küldöm), hogy megnyomjanak egy delete-et, töröljenek a nyilvántartásukból, és ne kapjak számlát olyan szolgáltatásért, amit 9 (!) hónapja nem veszek igénybe? Van valamilyen tippjük?

Segítségüket előre is köszönöm,
Csaba

---------- Forwarded message ----------
From:
Date: 2008/10/18
Subject: Lemondott előfizetésre küldött számlák
To: itc@fibernet.hu, "InTeleCom Kft. Szamlazas" <szamlazas@intelecom.hu>


Tisztelt Intelecom, Fibernet számlázás, intelecom számlázás, kedves Ágnes, és az egész világ,

Önöknél előfizetőként sem volt könnyű, de Önöktől megszabadulni még nehezebb.

2008.08.14-én faxon, írásban lemondtam Önöknél mindennemű előfizetésemet, szept 6-i dátummal. "Természetesen" visszaigazolást kérésem ellenére sem kaptam, ellenben "természetesen" most megérkezett az októberi számlájuk.

Kérek egy választ erre a levélre, miszerint stornózzák a szlát és törölnek az adatbázisból.

Azonosítási adatok:
...

Üdv,
Csaba 
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

chris-v 2009.05.18. 09:05:54

Álltalában levélbe kell lemondani a szolgáltatásokat, nem faxon és emailbe!
Talán ez lehet az oka hogy nem foglalkoztak a dologgal!

aardwark 2009.05.18. 09:12:59

Bemenni személyesen vinni az eredeti tavalyi faxot és lenyomnia torkukon.
De azért egy kérdés: tavaly aug óta minden hónapban kapott számlát a postoló? mert ha igen miért várt eddig? vagy csak én nem értem?
Ajánlott levél? mert azt át kell venniük...
de azért vitz, hogy egy net szolgáltatónak nem elég a fax meg az emil...
nem tudom hanyadik
kértem kapcsojja ki

Elektronikus cigi · http://www.edohanyzas.hu/?partner=3 2009.05.18. 09:14:43

Nem akarom a posztolót fikázni, DE Ő a hibás... Befárad személyesen és még levélben is :)

Frucsasz 2009.05.18. 09:15:18

Egy kicsit szakaszosan hiányosnak tűnik a történet. Mi volt október és május között? Amúgy csak annyi, hogy ne fizesd be. Hidd el, hamarosan jön majd a fenyegető levél, hogy felmondják az előfizetésedet.

Libikóka · http://www.minerva-szki.hu/szakkepzesek/ugyintezo-titkar.php 2009.05.18. 09:16:35

Kedves Levélíró!

A 9 hónap még nem is kálvária, az csak egy laza bevezető a fibernetes világba, amely cég habár telekommunikációs cég, valójában semmit (értsd semmit) nem tudnak kezelni, ami a szerződés lemondásával kapcsolatos. Ha megvan a fax, amin lemondtad a szerződést (ne csak a kis szelvény, a lap is legyen meg, amit írtál), akkor várhatsz a kálvária további részeire, melynek fokozatai még 2-3 hónap számlázás, majd behajtó cégnek kiadás (jobb esetben kettőnek is, akik nem tudnak egymásról, de 20 levelet kapsz majd tőlük egyenként). Majd ha valamelyik behajtó cég veszi a fáradtságot és bekéri a faxot, akkor küldd el nekik feltétlenül, és ők továbbítják Fibernetnek, de ennél többet ők sem tehetnek. Ekkor ott valamelyik eldugott kisfőnök próbál valamit intézni, de ez újabb két hónap!

Javaslat: Bp-i személyes ügyfélszolgálat, asztalra csapás és igazolás kérése, h ők nem szolgáltatnak továbbra semmit!!!
Én ismerem az ügymentet, már végig jártam.
L.

É2I 2009.05.18. 09:19:05

Szerintem is küldj egy papíros levelet tértivevénnyel a fenti tartalommal.
Sajnos nálunk az email sz.rt se ér. :O

Főleg, ha elolvasod az ászf-t. Benne van, _írásban_ mondható fel.
Szóval, Csaba eddig öngól, amit lőttél!

metal · http://electric.blog.hu 2009.05.18. 09:20:48

Ugyan már! Nekem felajánlották, hogy kössek velük új szerződést, dupla áron, vagy felmondják a szerződést. Természetesen nem kötöttem velük újat, tehát ők felmondták as szerződést. Majd mér kb. fél évig számláztak, majd küldtek egy levelet, hogy behajtóhoz adják a tartozásomat. Ekkor felhívtam őket, a hölgy állította, hogy ők bizony nem mondták fel a szerződésemet, az még mindig él, követelésük jogos. Erre én mondtam, hogy én a felmondó levelük után kötöttem szerződést másik szolgáltatóval, és ha nem hagyják abba a zaklatást feljelentem őket. Azóta nem hallottam róluk, ez kb. 2 éve volt, a kábeltévéjük, még mindig be van hozzánk kötve, ősszel festés után próbából visszakötöttem a tv-re, és láss csodát, még mindig van benne adás!

reunalla 2009.05.18. 09:29:07

Fax is jó nekik...legalábbis az invitel nagyon szerette volna, ha faxon küldöm a lemondást...telefon és e-mail nem volt jó nekik...

Harlequin 2009.05.18. 09:35:33

Kicsit felpörgethetnénk ezt a napot. Kövi?

Kudee 2009.05.18. 09:44:09

El kellett volna menni szemelyesen....

zoku 2009.05.18. 09:45:49

Faxon tényleg elég lemondani. A fibernetesek idióták (meg persze az összes többi szolgáltató is) :D
Nekem a t-kábel számlázott 73ft tartozást 3hónappal a búcsúpuszi után. Írtam egy emilt, hogy ne zaklassanak hülyeségekkel, aztán bocsánatot kértek. hehe.. szép próbálkozás.

köpőcsésze 2009.05.18. 09:53:35

Fibernettel bármilyen kapcsolatban lenni a sikertelenség netovábbja!

al Dajjal 2009.05.18. 09:57:31

Tényleg van egy fáziskésésük. Mi több, mint két éve mondtuk le a szolgáltatást - nem számláznak azóta - de a műsor azóta is tökéletesen fogható a kábelükön.

Sikeres-e vagyok? :-D

gyilkoshód 2009.05.18. 09:57:41

De mi az a Fibernet? : )

Frucsasz 2009.05.18. 10:00:32

@Harlequin: Támogatom. jöhet a következő poszt. Szar a rendszer itt bent, szétmegy a fejem, szédülök, haza akarok menni, szóval jó lenne kicsit lekötni a figyelmemet :D

Smacika 2009.05.18. 10:06:31

@köpőcsésze: Nem olyan rossz a fibernet.
Vagy csak nekem van mákom velük, de nálam több mint egy éve megy a net(10mbit)és soha nem volt semmi gondom velük.
Úgyhogy nem feltétlen sikertelen a fibernetes júzer.
Bár az, hogy csak faxon, vagy levélben lehet még egy ímélcímet regeltetni, az nagy lószarság.
@al Dajjal: Sikeres vagy, de a poszt és a kommentek után nem sokáig megy majd az a tévé.

Dr Gregory House 2009.05.18. 10:12:18

„... nem reagálták le.” Beszélj magyarul, b@zd meg! Akkor majd törölnek.

Secnir 2009.05.18. 10:16:09

felmondani olyan módon is lehet a szreződést, ahogy megkötötték. ha faxon köti meg (és nem kérnek aláírást vagy személyes megjelenést) akkor faxon is fel lehet mondani.

amúgy 1 db tértivevényes levél (350ft), amit ügyvéd küld (2000ft), és ha utána kapsz csak egy darab számlát is, akkor feljelenteni őket zaklatásért (50.000 ft), lelki béke egyensúlyának felbillenéséért (egyensúly helyreállítása 500.000-től 2millióig), plusz ügyvédi költségek (azt meg megírja az ügyvéd, jó vastag pennával).

elwood 2009.05.18. 10:16:34

azért 9 hónap alatt még nem sok mindent tettél. ez a faxos lemondás is elég egyirányú. elküldöm aztán lesz valami ...

szerintem mássz fel az oszlopra és kösd ki

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.18. 10:22:28

@Secnir:
ezekre tudnal paragrafusokat a PTK-bol?
mer ha en egy teves szamlaert kapok 1 millert hazakoltozok Maryvel

elwood 2009.05.18. 10:25:01

a számlaküldés zaklatásnak minősül ? mert akkor engem rendszeresen zaklat mindenféle cég

Secnir 2009.05.18. 10:34:45

@hagyma:
a számlaküldés önmagában még nem zaklatás.
de ha már nincs szerződésed, mert felmondtad, akkor csak simán pénzt kér tőled a cég egy olyan dologért, aminek nincs ellenértéke (szolgáltatás jelen esetben). ez csalás, ha viszont nem veszi akarja tudomásul venni azt, hogy felmondtad a szerződést, akkor pedig - faszom tudja, ügyvéd jobban meg tudná mondani...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.18. 10:41:45

ez meg amerikaban se allna meg pedig itt sok hulyeseg van
ha leszedik a szamladrol vagy arverezik a hazadat akkor mar OK

janikahhh (törölt) 2009.05.18. 10:56:29

AZ ügyfélleszarás magasfoka. Esszemfaszommegáll. AAAÁÁÁUUUÚÚÚÚ!
http://dom.ir/0tipli

tomi67 2009.05.18. 10:56:54

Anyukám fibernetes, egy másik cégtől került át az előfizetése, amikor a fibernet megvette azt. 2 hónapig nem kapott számlát, de mert anyukám becsületes, fogta és átutalta a pénzt. Azóta jönnek a számlák, meg a felszólítások is, hogy 2 havi díjjal tartozik. Írt nekik ajánlott levelet, az átutalás másolatával, de a fibernetnek csak hivatalos banki átutalási másolat jó. Írt emailt is nekik, de miután rájuk telefonált az ügyintéző azt mondta, hogy az emaileket nem olvassa el senki. A telefonos ügyintéző viszont cserében semmire sem tud válaszolni, nem fér hozzá semmilyen adathoz. Kötött velük csoportos beszedési megbízást, de azóta is csak csekkeket küldenek és nem emelik a számlájáról a havidíjat. Mondtam neki mondja fel a szerződést és kössön újat, mert akkor havi 1000 ft-al olcsóbb lenne, de úgy látszik a felmondás sem megy olyan egyserűen. Amúgy sikeres ember vagyok és nem fibernetes

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2009.05.18. 10:57:36

"simán pénzt kér tőled a cég egy olyan dologért, aminek nincs ellenértéke (szolgáltatás jelen esetben). ez csalás"

A centrum naponta ezt csinálja.

bécsi pszicho · http://www.flickr.com/photos/haazee 2009.05.18. 10:59:15

Hm... én a februárban(!) lemondott UPC előfizetéssel kapcsolatban kaptam múlt héten egy kb. 100Ft-os számlát késedelmi díj címén. Mondjuk abban a percben eldőlt, hogy nálam többé nem lesz UPC, még akkor sem, ha ők lesznek az egyetlen tévé, telefon és netszolgáltatók.

tiara · http://szomszedaim.blog.hu 2009.05.18. 10:59:58

2002 óta vagyok fibernet előfizető. egyeduralkodó a környéken. és a legmocskosabb szolgáltató. vicc, hogy telekommunikációs cég révén tényleg csak a személyes ügyintézés járHAT sikerrel. email? telefon? levél? hah.. bár volt hogy az ügyfélszolgálati irodán íratták meg velem a két havi kimaradás után járó kárpótlásra történő igénykérelmemet, aztán azóta is írják jóvá a számlán azt..ááá..

GayBears · http://gaybears.blog.hu/ 2009.05.18. 11:08:44

Az email nem levél?
És a fax?

A fax a levél egy továbbítási formája csupán. A levél az még levél marad. Sőt ha ragaszkodnak a kézzel írott levélhez, hát az is működik faxon... aztán meg arra hivatkoznak hogy nem tudták elolvasni!

Cradle 2009.05.18. 11:14:37

Tényleg személyesen érdemes ezt intézni. Csak sajnos kinn van a város szélén (elnézést a 22-ik kerületiektől) az ügyfélszolgálat és ez macera. De ha odajut az ember az ügyfélszolgálatos elé akkor pikk pakk le lehet mondani. Igaz hogy utána még le akarták emelni a következő hónapra is a nem létező szolgáltatás díját de ezt nem hagytam, letiltottam az csoportos átutalást. Azóta nem hallottam róluk.

sanyix 2009.05.18. 11:17:40

nekem az externettel volt hasonló, bár az csak 2 hónapig tartott.

December végén küldtem nekik egy mailt, hogy lemondanám, de a honlapjuk az online üfsz-en ahol mindent lehet rendelni, meg váltani, de lemondani nem lehet, továbbá hogy nincs fenn az oldalukon sem lemondónyilatkozat, írják már meg most mivan. Azóta sem érkezett válasz, az 1 héttel újraelküldés után sem. Viszont egy fórumon megosztottak nekem egy scannelt nyilatkozatot, amit ajánlott levélben elküldtem. 2 hónapig jött a számla, mondtam na jó mostmár elküldöm őket a 3.14-be. Beléptem az online üfsz-re, és akkor már nem volt szolgáltatásom, üres volt az a rész, és valami 6197-ft-s tartozás volt, meg kb 20k ft jóváírás. Azóta kuss van. Persze arról máig nem tájékoztattak hogy felfogták a lemondást :D

wisdomsearcher 2009.05.18. 11:18:02

én lemondtam. 10 perc,ügyfélszolgálaton, 3 papír aláírás és vidd magaddal a modemet ha adtak. ennyi.
ui. én telefonban megkérdeztem h mi a módja a felmondásnak, elmondták h ügyfélszolgálat személyesen.
menni fog, sok sikert!

Zombika 2009.05.18. 11:19:14

2 hónapja elköltöztem, azóta nem tudom lemondani a fibernetes előfizetést.
A telefonos helpdesk tájékoztatása szerint igenis le lehet mondani e-mailben és faxon is. Elméletben.
Az jó ötlet, hogy menjek be személyesen, de erre ők is gondoltak, épp ezért csak a XXII. kerület külső végén van egyetlen irodájuk, ahol állítólag mindig hatalmas tömeg van. Nem hiszem, hogy a XXI. században 1,5 órát kellene utazgatnom, ugyanannyit sorbanállni, majd megint 1,5 órát vissza, hogy megszabaduljak egy szolgáltatástól. Simán nem fizetek, aztán majd pereskedünk (ha akarnak) nekem megvan a faxom és az e-mailem, meglátjuk mi lesz.
Mellesleg kabaré, hogy az ilyen céget nem rúgja seggbe a fogyasztóvédelmi felügyelőség, vagy valamelyik másik sóhivatal, amit az adómból tartanak fenn, elvileg az én érdekeimet képviselendő.

Sátán meg a Jocó 2009.05.18. 11:26:00

Hehe, Externet is, T-Home ilyen érdekes cég :)

Személyesen mondtam le minden szolgáltatásukat, kifizettem minden számlát.

A mai napig jönnek a havidijcsekkek, felszólitások, stb.
Néhány email küldése után meguntam, megy minden automatikusan a szemétbe, csak a fákat sajnálom.

sobri jóskáné 2009.05.18. 11:40:39

Én is most küzdök velük. Az utóbbi 4-5 hónapban minden szla párszáz pénzzel magasabb. Most tartunk 6400 pénznél, és közben nyomják a számlalevélben a reklámcuccot, hogy kössek velük szerződést, mert akkor a családi csomag 4990 pénzért. Én berágtam, mert közben a csatornák szépen lassan elkopnak, és visszadobtam a számlákat, tértivevénnyel persze. Tértivevény visszajött, reakció semmi, csak a következő szla a késedelmi kamattal. Azt is visszadobtam, meg csatoltam a korábbi leveleket, miegymást, és ment a levélke a fogyasztóvédelemnek meg a Hírközlési Hivatalnak is. Nyalják meg a bal bokámat. UPC ugyanezt kínálja 3500 pénzért, több tévére.

FeAt 2009.05.18. 11:40:54

Hogy ne csak magyar cég legyen itt, DigiWeb.ie
Írország egyik legnagyobb szolgáltatója. Januárban mondtam le email-en, másként nem lehet, a dublini szolgáltatást, mert már nem ott lakom.
Kaptam májusi számlát is. Folyamatosan megy az anyázás, ügyfélszolgált sem érti miért nincs még törölve az előfizetés.
Persze, a bankomnál már letiltottam őket, pénzt nem kapnak az tuti.

Mariannka51 2009.05.18. 12:00:29

Én a Vodafonnal jártam hasonlóan. Mivel nem vagyok nagy posta járó, igy mindent faxon vagy e-mailben intéztem. Végül meguntam az egészet és eéküldtem a HIF-nek. 4 nap múlva felhívtak a vodűtól, hogy megfelel-e ha az általam kért időpontban megszüntetik az előfizetést.
Ja és a HIF-től is felhívtak és megkérdezték, hogy elíntéződőtt-e az ügy. Csak azt nem értem, hogy havi 6500 Ft-ért miért kell ekkora cirkuszt csinálni.
Tehát itt az HIF (Hirközlési Felügyelet) és nem a fogyasztó védelem a nyerő.

[imi] · http://twitter.com/forgoimi 2009.05.18. 12:04:15

én pár éve a nagy T betűsékkel jártam úgy, hogy lemondtam és semmi reagálás semmi válasz.

utána 3 hónappal később kijött egy levél hogy letelt a 3 hónap és most újra bekapcsolják HA akarom! mivel állításuk szerint 3 hónapig "pihentethetem" az előfizetést.... megjegyzem nem volt hűségnyilatkozatom szóval ilyen szóba se jöhetett volna...

aztán újabb 2 hónap: kijött olyan levél, hogy HA akarom,
1.) kedvezményesen nulla forintért visszakapcsolnak és használhatom tovább a szolgáltatást VAGY
2.) ki kell fizessek egy büntetést valami 30ezer forint körülit mert "pihentettem" 3 hónapig és utána nem kapcsoltattam vissza!!!!! holott az első faxom,mailom (mindkettő volt) teljes lemondás volt! nagyon kemény halljátok.

eltelt pár hét amikor a behajtócéges levél jött és elkezdtek jönni a telefonok a behajtócégtől, hogy fizessek már.... és hopp! elkezdtek pár telefon után ALKUDOZNI velem, hogy ugyan a felét fizessem már be és elfelejtenek. rögzítettem a hívásokat de ugye ezzel nem rúgok labdába mert még engem vonnak a végén felelősségre. aztán barátnőm feljelentette őket ahol csak lehetett, én ezt a részét nem vágom, ő intézi mindig a számlákat, én vagyok az analfabéta kettőnk közöl heheh. utána el lettünk felejtve érdekes....

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2009.05.18. 12:06:37

kb. pontosan ugyanez történt velem is, csak egy másik szolgáltatóval.. kérdeztem emialben a homárt, hogy érdekli-e a sztori.. nem kaptam választ.. kicsit fura itt látni majdnem dettó ugyanezt a történetet most..

Dr Kangörény 2009.05.18. 12:08:13

Fibernet? Ha-ha-ha.
Kétlakásos társasház. Egy kábelen megy be a szolgáltatás. Az egyik lakónak internet, a másiknak tv.
Aztán egyszerre megszűnik a szolgáltatás mindkét lakásban. Kis utánjárás után kiderül a következő: a fibernet szerint a tv-s ügyfélnek hátraléka van, ezért lekötötték a kábelt a házról. A másik lakó internet-hozzáférésével együtt.

A vicc az, hogy a tv-s lakónak sem volt tartozása, csak a fibernet szerint, de a másiktól megvonni az internetet az egyik legviccesebb húzása a fibernetnek.

Gilderoy 2009.05.18. 12:09:10

Ajánlom az úgynevezett tértivevényt.

Rotburg 2009.05.18. 12:12:40

Tisztelettel megjegyezném, azért aki a személyes ügyintézést javasolja gondolja át, milyen túlélőtúra egy Pilisvörösvár-BP XXII kerület Promontor üzletház oda-vissza. Véleményem szerint mind tömegközlekedéssel mind autóval egy vicc, hogy csak így lehet elintézni egy lemondást. Nekem szerencsém volt, miután a lemondást faxoltam és megjött az első jogtalan számla, felhívtam Őket. Azt az infót kaptam, már nem él a szerződésem a számlát tépjem nyugodtan össze. Kérdésemre, hogy (más ügyben) egy e-mailt is küldtem nekik mi a helyzet helyzet, a válasz az volt, hogy e-maillal nem foglalkoznak. Azt hittem leesem a székről, ez egy internet szolgáltatással foglalkozó cég 2009-ben. Örülök, hogy már nem vagyok az ügyfelük.

Micsoda útjaim 2009.05.18. 12:12:59

Szó szerint ugyanígy jártam a fibernettel kb. 2 éve, mint a postoló.

Plusz én lemondtam személyesen is XXII. kerület-külsőn. Plusz 3x tértivevényes ajánlott levélben (a kb. 15 mailről nem is beszélve). De semmi nem zavarta őket, számláztak, majd behajtóval fenyegetőztek még hónapokon keresztül.

Végül visszafenyegettem őket a Homárral:) De tényleg. Hogy ide megírom. Pár napon belül elnézést kértek, és sztornózták a - szerintük - tartozásaimat, amik a lemondás óta keletkeztek. Úgyhogy a posztoló jó helyen van:)

A vicc, hogy a fibernetes adás azóta is rendületlenül jön, jó is ez akkor, ha a tíhóm ípétévé olykor akadozik:)

Telepito · http://telepito.dolgok.com 2009.05.18. 12:14:11

Néha nagyon szemtelenek az ilyen cégek!

nemuccaszoc 2009.05.18. 12:30:04

Ezért áldom a fejem, hogy itt vidéken relatíve oké a szolgáltató, mert váltani, mint a példa is mutatja - nehéz

KisLizi 2009.05.18. 12:43:38

Kedves Mindenki!

A mi cégünk, személy szerint én is harcolok immáron 5 hónapja. Nem merem lemondani a szolgáltatást, mert félek, hogy nem kapok jóváíró számlát. A story nagy hosszú, lényeg, hogy többet számláztak, mi csak a megrendelt szolgáltatás árát fizettük. Visszamenőlegesen kértük a kamatok jóváírását, mert fizetési határidő után adják fel a számlákat és minden hónapban felszámolnak 50-100 Ft-ot, mint késedelmi kamat! Próbáld meg kifizetni időbe! Telefonon semmit nem lehet, ügyvezető igazgató nem elérhető, Személyes próbálkozás Krisztina körúton,majd adott egy portás egy címet, hogy itt nincs is ügyfélszolgálat ,menjek a 22. kerületbe. Ezt még nem sikerült megvalósítani. Nemrég kijött egy jóváíró számla, amely szerint még mindig MI tartozunk. A fax, ajánlott levél,e-mail,telefon nem tesz náluk semmit, idézném a hölgy mondatát februárban: "A szerződés módosítást/rögzítést/változást EGY kollégánk végzi, és mivel Önöknél ez még hátra van, nagyon sok időbe telik, mire ezt rendesen fogjuk számlázni." Cégünk már mindent kiszámolt helyettük, már csak egy számlát várnunk, de azt nagyon és akkor jöhet e szerződés felmondás, valami atombiztos módon, ezek szerint az se lesz egyszerű, pedig azt hittük, ennél nem lehet rosszabb! De így vannak e-mail címeim!!!!Köszönöm.
Egy lelkes fibernet elleni harcos! :P

bloodhound v2.0 2009.05.18. 12:45:01

a sztori fényében már értem, hogy miért vannak még 2009-ben is olyan emberek, akik szerződéses kapcsolatban állnak a fibernettel... :(

Chomy 2009.05.18. 12:46:43

Na, hát a Fibernetnél szemetebb szar banda már nincs is. Méghogy megpróbálnak megtartani egy ügyfelet? Én épp az ellenkezőjét tapasztaltam, le se szarják.

Kedvencem:

- Átlag kéthetente szünetel a szolgáltatás pár órát, teljesen kiszámíthatatlan időpontokban, gondolom karbantartás miatt. Persze figyelmeztetni nem fognak róla.

- Ha lejár a hűségnyilatkozatod, minden további nélkül bontják a kedvezményes szerződésed, majd küldik a számlát, hogy fizesd be a szolgáltatás jóval magasabb díját, részben előre. Előrefizetés van ugyanis, de amikor megkapod a számlát, már néhány napja az új tarifa ketyeg. Takaró duma: a szerződésben benne van, hogy az ügyfélnek figyelni kell, mikor jár le a hűség. Az én hülyeségem, de nem számítottam rá, hogy ez ekvivalens a kedvezményes csomag visszavonásával, a korábbi szolgáltatóimnál ugyanis ilyenkor nyomták tovább a szolgáltatást, amire szerződtünk, csak küldtek róla tájékoztatót, hogy ha akarok, köthetek új szerződést hűségidővel.

- Ezek után az ügyfélszolgálatos tanácsára online kötöttem egy új hűségszerződést, merthogy akkor visszamenőleg megkapom a kedvezményt, majd vártam egy korrigált számlát, amit persze nem küldtek. (A kedvezményes díj közel dupláját nem voltam hajlandó befizetni, ugye, én nem szívesen adok kamatmentes kölcsönt senkinek egy igénybe sem vett szolgáltatásért.) A következő hónapokban kapott számlákat mind befizettem. Na, három hónappal később arra értem haza, hogy kikötötték a tévét, telefont, internetet, és hagytak egy cetlit, hogy tartozás miatt. :)

- Az ügyfélszolgálatos elmondta, hogy ha befizetem az elmaradást, kapok egy igazolást, és annak fejében visszakötik a szolgáltatást 10,000 Huf bekötési díjért. Arra a kérdésemre, hogy a szolgáltatásból kiesett napokat ugyanúgy kiszámlázzák-e a következő hónapban, mint ha mi sem történt volna, arra nem tudott válaszolni.

Normális szolgáltatótól azért vártam volna a szokásos havi számla mellett egy számlát a tartozásomról, a felszámolt késedelmi kamatokkal (!), vagy bármi hasonlót, neadjisten egy figyelmeztetést a kábel kikötése előtt, de nem. Menj be személyesen az ügyfélszolgálati irodába, várd végig a sorod, perkáld le a büntetést, oszt' örüljél hogy tőlünk veheted a szar minőségű szolgáltatásod. Ez a Fibernet. :)

tiara · http://szomszedaim.blog.hu 2009.05.18. 12:55:39

@bloodhound v2.0: azért például, mert nálunk egyeduralkodó.. nincs más a piacon.. t-ge*i csak a lakótelepre van bekötve, a családi házas övezetben meg marad a fibernet. mindenkinek gondja van vele, de nem lehet hová lépni..

Mókusélet 2009.05.18. 13:04:40

Befárad személyesen? Én 3* voltam náluk személyesen, 4 tértivevényes levelet írtam, de továbbszámláztak.Kb.10centi vastag a dosszié,amibe a leveleket rakosgattam.Hiába adtak-mikor bent voltam 0-ás igazolást, megint jött levél.Aztán elköltöztem:-)Bunkó arrogáns banda!Felnyomtam a házra a DIGI kábeljét 46 csatornát fogok 2 900 pízért.Azóta az összes szomszédom mondja fel a szerződéseket sorban:-)

playgorro 2009.05.18. 13:17:58

Én a múlt hónapban gondoltam rá, hogy lemondom a távfűtést, áramot, vizet, gázt, tv-t, telefont, netet stb., de csak küldik tovább a számlát!!!

Sötét korom 2009.05.18. 13:22:04

Én is voltam Fibernetes.

A faxot, e-mailt nem olvassák, a telefont nem veszik fel (pontosabban robottal veszik fel - tehát fizetni azt kell). Ezért aztán így velük kommunikálni nem lehet.

Személyesen kell bemenni... Amire persze NAGYON fel kell készülni...:)))

Stanki 2009.05.18. 13:23:32

Hi ALL!

Én ugyan ezt 13 hónapig csináltam ugyan ezzel a görcs bandával mint a post írója!
Én azt nem értem az NHH -t meg a Verseny Hivatalt hogy a p...ába ad ki engedélyt ilyen luser cégeknek vagy nem veszi el és durrantja szét...bár az ott dolgozó emberek elnézését azért kérem ha ebből élnek meg...de akkor is röhej ebben a században!

Amarant 2009.05.18. 13:30:09

Én többhónapos küzdelem után, bizonygatva bankkivonattal, hogy kifizettem a nyitottként nyilvántartott számláimat(havonta fax és e-mail) tértivevényesen küldtem be az addigi leveleimet az Ügyfélszolgálatnak, de arra se léptek semmit.Az átvételt igazoló cédula megjött. Majd 9 hónap elteltével egy behajtó cég jelentkezett, nekik is leírtam a kálváriát, és újra megküldtem a magasságos ügyfélszolgálatnak is. Sőt telefonon beszéltem is velük, akkor azt mondták, megkapták a levelem. Ez több, mint egy hónapja volt, fülük botját sem mozgatták azóta....... Azóta boldog T-Home előfizető vagyok, ahol mindent el tudok intézni interneten keresztül is.... Ja, és sokkal több adót nézek, sokkal jobb minőségben, sokkal olcsóbban!

khabe 2009.05.18. 13:33:32

Én a UPC-vel jártam így. Mivel nem volt más szolgáltató akkor még, velük kötettem be a netet meg a tévét. Aztán amikor jött más, a UPC-set lemondtam, bevittem a mediaboxot, aláírtam a papírokat, pont. (Mondjuk itt megjegyezném, hogy harmadszorra sikerült leadni a mediaboxot, mert valahogy sosem volt benn a kolléga aki át tudta volna venni. Ez is nevetséges!)
Aztán két hónap után felhív egy hölgy, hogy látja, hogy 2 hónapja le van mondva a szolgáltatás és hogy most már azonnal vigyem be a médiaboxot, vagy különben.... Én erre értetlenül néztem, hogy MI VAN???? De a hölgy csak fújta a magáét, aztán közöltem, hogy nem vagyok hajlandó bemenni még egyszer és bemutatni a papírt amit a leadásnál kaptam, mert így is 3 szabadnapom ment rá, hogy hozzájuk berohangáljak. Erre csak hápogott, meg fenyegetőzött.
Végül is okos enged alapon, még egyszer bementem és bemutattam a HIVATALOS PAPÍRT, hogy igen én már leadtam azt a kurva médiaboxot és legyenek szívesek a saját házuk táján szétnézni. Aztán a trágár szókincsem legjavát felvonultatva még elküldtem őket a jegesmedve f@szára és távoztam. Az életben nem akarok róluk hallani többet.

lacasa 2009.05.18. 13:46:46

jelen pillanatban az enternet előfizetője vagyok.Amennyiben hiba van nagyon gyorsan kijavítják,egyszer előfordult hogy kikapcsolták mert nem fizettem be,DE átfaxoltam(e-mailba nekik se jó)a csekket,és 10perc múlva volt net. A sávszélesség stabil néha a háromszorosa,átlag a kétszerese az előfizetettnek.5 éve van náluk,persze ők sem csökkentették a díjat vagy tettek feljebb magasabb sebességre, ezért néha rágom a fülüket.
Bár ma Magyarországon sose lehet tudni hogy melyik szolgáltató lesz a megfelelő,hibamentes partner.
A fíbernetet meg állítsa a forradalom a falhoz! Esetleg sok sünt!

Eizogembird 2009.05.18. 14:23:54

www.fibernet.hu/index.php?id=141 Minden betüje hazugság és csúsztatás.Sok helyen szitokszóvá vált a fibernet-sajnos nem lehet még apróbb betükkel leirni a nevüket.

szódabár 2009.05.18. 14:38:23


Én is szerencsés vagyok :))) Megúsztam a Fibernetet. Megrendelés után többszöri kérésre sem voltak hajlandók kiküldeni egy szerelőt, több héten keresztül várakoztattak. Pedig a házban már ki volt építve a rendszer az ajtónkig, csak az ajtónál kellett volna összekötni a lakással. A telefonos ügyintéző (nő) kioktató és lekezelő volt velem, ráadásul a megadott vezetékes számot sem tudtam vezetékes telefonról hívni, csak mobilról. Többheti várakoztatás után mi is más szolgáltatót választottunk. Macerásabb a dekóder miatt, de legalább nem szórakoztak velünk ennyit. Sajnos a kerületben (12.) kevés kábelszolgáltató van, ezért tudnak hülyére venni egy csomó embert.

Kuksi49 2009.05.18. 14:57:39

Én közel járhatok a rekordhoz, mert 2007. novembere óta harcolok a Fibernettel számlázási témában. Ajánlott leveleket, e-maileket írtam, minden hónapban hívtam az ügyfélszolgálatot, de változatlanul tévesen mutatnak ki a terhemre tartozást, és persze nő a késedelmi kamat összege. Egyszer - 2008. novemberében - sikerült eljutnom egy olyan előadóhoz, aki felfogta, miről van szó, a következő hónapban ki is számolta a nagyjából helyes egyenleget, aminek összegét be is fizettem. Az óriási hibát ott követtem el, hogy csak a hölgy nevét kérdeztem meg, azt hogy hogyan lehet őt újra elérni, nem. A következő hónapokban hiába könyörögtem, hogy kapcsoljanak ehhez a hölgyhöz, egyszerűen senki nem ismerte a nevét, nem volt egy olyan telefonkönyvük, ahol meg lehetett volna találni az egyik dolgozójuk mellékét. Nem tudtam, hogy ilyen szuper cégről van szó, de most már engem is az idegösszeomlás veszélye fenyeget miattuk. A legutóbbi telefonomnál ugyanis az ügyfélszolgálatos közölte, hogy ugyan látja, hogy ennek a bizonyos egyenlegközlő számlának a végösszegét befizettem, de újra írjam meg a sztorimat ajánlott levélben, és küldjem el a csekk másolatát is. Tehát még a saját szemüknek sem hisznek!
Már felajánlottam, hogy miután pénzügyi végzettségem van, és jónéhány évet ilyen területen dolgoztam, hajlandó vagyok bemenni hozzájuk, és ingyen segítek nekik 19 db számla, és 19 db befizetés összeadásában, mert úgy látom, hogy nekik nincs ilyen munkavállalójuk, de erre sem reagáltak, nem tartottak igényt az ingyenes segítségre. Most már látom, hogy reménytelen az ügy, menthetetlenek, és valóban a hatóságokhoz kell fordulni, mielőtt küldenék a végrehajtót.

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.05.18. 15:14:13

szimplán egyzserű, én pont így jártam az azóta megszűnt szegedi nem is tudom milyen nevűszoláglatótval (valójában nem suzüntmeg csak átalakultak egy másik néven)... a sztori ugyanez volt.

én a lemondástkövetően egy számlájukat se fizettem be, mivel nem kértem a szolgáltatást, ere perrel fenyegettek, hogy hát, amig használtam, addig ki kell fizetnem (pechjükre nem használtam, mert közben egy másik szolgáltató beköztötte nekem a netet), de azért csak elmentek a bíróságra, amire én csak(!) egy levelet írtam, hogy azta fél ónapot, amit a felmondásután valóban hazsnáltam megfizetem, a többit meg kenjék a hajukra, elmenni a tárgyalásra nem mentem el, ügyvédre nem is kívántam költeni, és a bíróság értesített, hogy a pert megnyertem, nem kell fizetnem. (még azt a fél hónapot se ítélte meg a bíróság).

köszönöm. ennyi volt, több számla nem jött.

nothing.at.all (törölt) 2009.05.18. 16:49:44

személyesen kell lemondani vagy tértivevényes levélben (ajánlott sem jó!). várhatod nemsokára a behajtókat.

Asidotus 2009.05.18. 17:20:05

Sosem értettem azokat, akik egy ilyen, meglehetősen pénzes dolgot akármilyen levélben próbálnak elintézni. Bemenni, lemondó nyilatkozatot bevinni, két példányban, aláíratni velük, lepecsételtetni, sajátot eltenni (fiók, páncélszekrény, közjegyző, stb.), és nem fizetni. (Persze, érvényes hűségnyilatkozatot betartani, mert az úgy helyes, viccen kívül.)

borsics_aa · http://minerva-szki.hu/ 2009.05.18. 17:59:35

Tanulság, senki se fizessen elő a Fibernetnél!

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.05.18. 22:08:43

Tökre bírom az ilyen poénos posztolókat.

Ez most nem irónia, tényleg bírom őket!

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.05.18. 22:13:13

Viszont ez a poszt elég semmilyen. Ez nem egy felháborító epizód, hanem olyan természetes, mint az, hogy a Föld gömbölyű és forog. Ezen már egy homároid humanoidnak sem kellene csodálkoznia.

2009.05.18. 23:10:44

Múlt héten kaptam egy levelet a Csatornázási Művektől, hogy 2009.04.27-én megkapták a 2008.08.11-i levelem és írtak rá egy semmitmondó egysorost.
Apró adalék, hogy az FCSM-nek sosem írtam, csak a Vízműveknek...

citromtorta 2009.05.19. 08:30:48

Fibernet tetű. 2007. decemberi szla nincs náluk kifizetve, legalábbis ezt minden számlán írják, mint elmaradást. Meg a lassan 2ezer ft késedelmi kamatot is. Befizetett csekk elment nekik kétszer faxon, egyszer e-mailben, egyszer tértivevényes levélként. Semmit nem reagáltak...

zsanpier 2009.05.19. 11:17:57

Ó, akkor már látom, mi vár rám.
Pénteken adtam fel (mondjuk ajánlva és tértivevénnyel) a levelemet a fibernetnek, hogy bár januárban igényeltem telefonon magasabb díjcsomagot (jó hülye vagyok..., mindegy, az ÁSZF-ben szerepel, hogy telefonos ügyfélszolgálaton is lehet ilyet, sőt, még megszüntetni is!!!) szóval a januári bejelentés óta nem történt semmi, rendületlenül fizettük a normál (13 ezer forintos!) tévé-internet havidíjat, amibe olyan internet tartozik, hogy órákba telik, mire lejön egy akármilyen oldal...... Na, erre kiküldték, hogy januártól májusig nem fizettünk díjat, leszünk szívesek hatvan ixezer forintot befizetni. Erre elküldtem a bankszámlakivonatot nekik, amelyből látszik, hogy be van minden fizetve, de már kacsingatok a t-home felé én is. Sajnos más lehetőségünk nincs, a lépcsőházunkban 3 évig lehetett az intelecom (későbbi nevén fibernet), aztán azt hiszem, tavaly óta lehet t-home is. Más nem. Szóval ezek a lehetőségeink. Királyság. A kioktató telefonközpontossal én is beszéltem, lekezelő hangon közölte velem áprilisban, hogy nyugalom, kedves én, nyugalom, attól ha idegeskedek, még nem fogják megoldani a problémámat. Mire tájékoztattam, hogy attól tényleg nem, de lehet, hogy én meg nem is fogok többet fizetni. Nem egy egetrengető összeg ez, de lehet, hogy a t-home örülne neki.
Hát ennyi ez.
Viszont tavalyelőtt egyszer nyaralásból hazaérve láttuk hogy nincs internetünk. Betelefonáltunk, hogy nincs internet. Mire ők: de van. Mire mi: de nincs. Mire ők: ne mondjuk már, hát látják, hogy van. Nem is rögzítették a bejelentésünket. Aztán ez így ment három hónapig. Folyamatosan fizettük a havidíjat, hátha visszakapcsolják a netet. A három hónap alatt NAPONTA írtunk nekik, telefonáltunk, faxoltunk, e-maileztünk, mire egyszercsak ott termett nálunk egy szerelő, kinyitotta a netes szekrényt a folyosón és hipp-hopp lett netünk. Kiderült, hogy egy karbantartás során ELFELEJTETTÉK VISSZADUGNI A KÁBELÜNKET A CSATLAKOZÓBA. Mivel felkészültek voltunk, kiszámítottuk, milyen károkat okoztak nekünk (webes vállalkozóként az elvesztett haszonról nem is szólva....), és az ÁSZF-ben foglaltaknak teljességgel megfelelően kötbér címén közel 120 ezer forintos fizetési meghagyást töltöttünk ki. Elég volt az ügyvezetőhöz bemenni a nyomtatvánnyal ("csak az adatokat ellenőriznénk, mielőtt a bíróságra leadjuk..."), már alá is írt egy elismerő nyilatkozatot, és egy héten belül a számlánkon volt a pénz. Totál gittegylet amúgy az intelecom és a fibernet egyaránt. De! A Krisztina tér 2 alatt van a központjuk, ott is van ügyfélszolgálat, az meg azért eléggé belváros. Mi is ott riogattuk őket! Ajánlom mindenkinek!!!!! (Monjuk az még az intelecom idejében volt, dehát a postacímük most is az...)
Sok sikert a posztolónak!!!!

zsanpier 2009.05.19. 11:21:50

Ja, még annyit, hogy az itc@fibernet.hu címet sem olvassák, talán inkább az ugyfelszolgalat@fibernet.hu-t vagy a fibernet@fibernet.hu-t.
Az itc-st kimondottan mondta a telefonközpontos, hogy "ja, azt senki se olvassa". Komolyan.

fuckoffanddie 2009.05.19. 11:27:24

A Fibernetnél csak személyesen lehet lemondani előfizetést, minden más esetet leszarnak, ezt már többektől hallottam!! Nekem is volt náluk előfizetésem, kizarándokoltam Budafokra a telephelyükre, lemondtam, azóta nem zaklatnak.

Kagai · http://autostat.hu/markakereskedesek-szervizek 2009.05.19. 15:59:37

Nekem a Vodafonnal volt így. 2 éves szerződés után az istenek se akarták felmondani, sőt, a végén még (több hónap levelezés után) még meg is vágtak 20000-re. Naná hogy nem fizettem be. Nem is fogom az életben. EZ öt éve volt.

KamiKrisz 2009.05.19. 16:01:23

Nekem is Fiernet van itthon és én se favorizálom annyira! De csak az internet miatt nem mondom még le!
Legelőször mikor megkötöttem a szerződést akkor a lehető legnagyobb sávszélességet választottam!
1 évre rá visszaváltottam egyel a szerződést de a buták így is a nagyobb sávszélességet szolgáltatták! Ezen felbuzdulva megint egyel visszaváltottam de még mindig ugyanazt szolgáltatják!

Nekem meg jó ez így egyenlőre hogy papíron egy kis netet fizetek miközben 1000k val jön le a cucc! :)

De tény hogy ez talán az egyik legszarabb szolgáltató az összes közül és a legdrágább is!

Kuksi49 2009.05.19. 16:27:11

@borsics_aa: ebben igazad lenne, ha egy-egy területen több szolgáltató lenne! De mint tudjuk, ez sajnos nincs mindig így.

Kuksi49 2009.05.19. 16:29:37

@nothing.at.all: Köszi a tanácsot, a csekk fénymásolatához a kísérő levelet most írtam meg, és még nem küldtem el. Tértivevénnyel fogom feladni.

Kuksi49 2009.05.19. 16:43:32

@nothing.at.all: az az igazság, hogy naív voltam, nem ismertem a Fibernet azon szokását, hogy semmibe veszik még az ajánlott leveleket is.(Találkoztam olyan cégekkel is, amelyeknél még telefonon is minden további nélkül el lehetett intézni dolgokat.) Én Óbudán lakom, onnan nem semmi elmenni Budafok külsőre, de úgy látom többen a személyes ügyintézést javasoljátok, lehet, hogy rászánom egy napomat az ügyre, mielőtt tényleg agyvérzést, vagy idegösszeomlást kapok tőlük.

2009.05.21. 14:05:27

Én a T-Online-nal jártam ugyanígy, igaz, én "csak" januárban mondtam fel a szerződést, személyesen az ügyfélszolgálaton, levéllel is megerősítve, hogy azért mégis legyen írásos nyoma a dolognak. Márciusban ezt újból megerősítettem, szintén személyesen, újabb papírral, még mindig semmi eredménye. Igaz, ez még csak 4 hónap, és gyakorlatilag már nem is foglalkoztat...
süti beállítások módosítása