Tékozló Homár

Automatikusan zárnak a kasszák a Baumaxban?

2009.05.20. 11:57 | jackyll | 156 komment

Sajnos pont nem derül ki a levélből, merre található ez a Baumax, de biztos a vasárnapi légnyomás tehetett arról, hogy a 18:00-ra kiírt záráskor már dolgozó nem volt az áruház területén, bár 10 perccel korábban még beengedték naiv ügyfelet:

Tőlünk légvonalban 1,5 km-re található egy Baumax áruház. Miután szükségem volt néhány beton járdaszegélykőre, így logikusnak tűnt, hogy itt veszem meg, hiszen közel van. Azonban a súly miatt személyautóval csak több kanyarban tudtam volna elhozni a szükséges mennyiséget, így megkértem a sógoromat, hogy a kis dobozos teherautójával segítsen a szállításban. 17 óra 50 perc körül mentünk be az áruházba, ahol a bejáratnál található pult mögül egy hölgy fancsali képpel közölte, hogy 10 perc múlva zárás, igyekezzünk. Láthatólag nem nagyon örült, hogy bemegyünk, de miután csak egyféle cikket akartunk venni és pontosan tudtuk, hogy hol található, így nem tétováztunk, nyargaltunk a kertosztályra.

A kertosztály a bejárattól kb. 50 m. Mire odaértünk, a hangosbemondó figyelmeztetett, hogy az áruház !3! perc múlva zár, fáradjunk a kasszákhoz. Felpakoltuk a köveket, miután ketten voltunk rá, így ez nem tartott tovább 2 percnél, és már mentünk is fizetni. Itt ért a döbbenet. Az áruház dolgozói szépen kimosakodva és átöltözve masíroztak kifele az áruházból. Amikor a biztonsági őr meglátott bennünket a kocsival, csak annyit tudott kinyögni, hogy O-O. Majd közölte, hogy itten ma már nem lesz vásárlás, mert már mindenki hazament, meg egyébként is a kasszák 18:00-kor automatikusan LEZÁRNAK! :o
Hagyjuk ott a megrakott kocsit és majd reggel elvihetjük.

Kérdéseim:
1. Hogy lehet az, hogy az áruházban még vásárlók vannak, akiket beengedtek és a bolt úgy zár be, hogy nem tudjuk kifizetni amit a kocsiba tettünk?
2. Hogy lehet az, hogy a 18:00-kor záró áruházat 18:00-kor már átöltözve elhagyják a dolgozók?
3. Hogy lehet az, hogy nem tudnak róla, hogy még vevők vanna a boltban?
4. Ha történetesen 18:00-kor még sorban állunk a pénztárnál, akkor a kassza automatikusan lezár és nem tudom kifizetni, amit még a nyitvatartási időben a kosaramba tettem?

Tudom: sikeres ember fapapucsban sz..jon sünt, de ....

Üdv.: Laccc

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

EÖ (törölt) 2009.05.20. 13:39:30

@Mylady: cak azért kérdeztem, mert én akárhányszor a Hithű Katolikusok Szamaritánus Rendjét akarom megnyitni, mindig a homár jön be
az Apeh honlap dettó!!

maincoon © 2009.05.20. 13:41:08

apeh-ról jut eszembe: kb van már egy órája is, hogy az adóbevallásom elküldtem, persze elektronikusan. majdnem elfelejtettem.... :S

Frucsasz 2009.05.20. 13:41:14

Én itt nem látok sünt. De a tegnapi háton fekvő sünetelünk olyan édes volt, hogy muszáj volt lementenem háttérképnek.

Ofélia . 2009.05.20. 13:41:47

T lacc az istenek boldog őse sem fog a rendelkezésedre állni munkaidő után!!!

Eleve később zárnak mert a bentlevőket még valahogy ki kell engedni de egyet nem értek: hogy a fészkes francba engedtek be egyáltalán????

Kissebb boltokban ezt le lehet rendezni jattal de morgással??

Ja általában baromira nem szoktam este 5 körül vackokért rohangászni!!

Inkább sörözni:))))

EÖ (törölt) 2009.05.20. 13:42:58

@maincoon: ne félj, emlékezettek volna rá....

Mylady 2009.05.20. 13:44:16

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: jaj, hát ez nálunk is így van
4-8ig takarítanak, ebből 3 óra azzal telik, hogy a kávézóban vagy egy üres irodában trécselnek (olyan is a tisztaság)
ennek ellenére 10percenként bejön egy, hogy jöhet-e és mikor jöjjön vissza, 10 perc múlva? az irodák 90%-a üres, de pont azt akarja takarítani, ahol még van valaki
ha beengedem, akkor meg végigpofázza, -sóhajtozza, -dudorássza azt a 10 percet

a körbetakarítást is ismerem, volt, hogy az asztalt is letörölgette a takarítónéni körülöttem, egészen a könyökömig, meg a monitort, miközben bámultam :)

de a legszebb: egyik kolléganőm evett egy szendvicset az asztalánál (nincs megtiltva), leborította a morzsát véletlenül a földre - kivártuk, mi lesz
3 nap múlva tűnt el a morzsa, ezzel párhuzamosan megjelent egy cetli az asztalon: Kedves kolléganő! Kérem ne egyen a szobában. A takarítónő.
:)))

Frucsasz 2009.05.20. 13:44:35

@six76: Édes mindegy, milyen órája van. Ha beengedték, hogy vásároljon, akkor igenis várják meg. Ha nem akarják megvárni, akkor küldjék el még a bejáratnál. Azt persze nem merték megtenni nyitvatartási időben.

zsukimuki 2009.05.20. 13:47:49

@maincoon: akkor most hogy ijjen nehezen jutottál közénk nem is látunk új fürdőrucis képeket?

potrzebie 2009.05.20. 13:49:32

@zsukimuki: Hé! Te már régieket láttál??
akkor mi le vagyunk maradva!!!

Nanemá 2009.05.20. 13:50:31

Az efféle "18:00-kor zárjuk a boltot - de már kívülről, lakattal" tipusú boltokkal szokott az jellemzően előfordulni, hogy a "hivatalos" nyitási idő után még 1/2 órával sincsenek nyitva, illetve napközben tetszés szerint bezárogatnak csak úgy 1-2 órára, mert csak. És kiírva persze semmi. Egyszer, mikor erre rákérdeztem egy helyen, a válasz az volt: "mert úgysem jön senki" - hát így nem is!
A helyes eljárás ilyen esetben: panaszkönyv + (és főleg) bejelentés a helyi jegyzőnél. Postafordultával megy is a bírság... A Baumax esetében pedig levél a központba, hogy 18:00 előtt 2 perccel ott álltál a pénztárnál a pénzeddel, de nem voltak hajlandóak elfogadni. Azt hiszem, utána az áruházvezetőt igen dúlván fogják segberúgni...
Aki pedig egy perccel sem akar a munkahelyén maradni, miután már lejárt a munkaideje, attól azért megkérdezném, hogy akkor is ennyire sietne haza, ha valaki éppen pénzt akarna neki fizetni? (Mert itt most ugye, kereskedőkről van szó elvileg...)

maincoon © 2009.05.20. 13:50:39

jelzem, hogy téma lezárva. kizárt dolog, de egyúttal köszönöm kedves kérdésedet :))))))))

potrzebie 2009.05.20. 13:50:44

egyébként csak nekem áll fel a szőr a hátamon az űbermencs rékuctól????

staropramen 2009.05.20. 13:50:52

Sztrovacsekek!
bejelentkeztem ma 16:20-ra a helyi légvonalban 3km Baumaxba akciós ventillátorért.Azt üzenték, hogy tudnak fogadni.Az nem biztos, hogy venti lesz de nem vágják rám az ajtót.Majd legfeljebb keresek akciós kutyaháztetőt a szimbolista medencéhez.

É2I 2009.05.20. 13:51:59

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas):
Ez nonstop boltos story nekem is. Hajnali három előtt pár percel hazafele, godoltam iszok egy kis macskabenzint, bizonyos szintek beállításának eszközléséből.
Boltos: Már zárok, nincs kiszolgálás!
Én: Nem az van kiírva, hogy nonstop?
Boltos: Az csak a bolt neve!
Én is: Ja! Ok! Viszontlágyulásra!

@six76:
Persze. De akkor szólok a bejárati ajtóban álló orknak, hogy ne engedjen be vásárlónak látszó egyedet, oszt nem lesz homár poszt.

zsukimuki 2009.05.20. 13:54:15

nem lehet hogy a baumaxnak a nyitvatartási ideje is szimbolikus?

Frucsasz 2009.05.20. 13:54:40

@Mylady: a morzsás sztori elég kemény... mi lesz a következő, ne is szemeteljetek, mert ki kell ürítenie a szemetest? :)
Nálunk az előző helyemen a takaritónő elég sértődött fajta volt, rosszul viselte, ha dolgoznia kellett. Délután fél 4 körül érkezett (mi este 8-ig voltunk bent, addig volt nyitvatartás), és onnantól egy órán át tilos volt mosdóba meg konyába menni. Azzal a címszóval ,hogy ő ott takarít. Hát... láttam már tisztábbat is. A porszívózása volt a legjobb, tojt rá, hogy épp ügyféllel beszélek telefonon, fogta magát, és körbeporszívózott, aztán fel is állított, hogy menjek odébb. De volt, hogy a porszívó zsinórját is keresztülhúzta előttem...
Az új helyen nagyon aranyosak, jól is dolgoznak. Mikor először letörölték a monitoromat, iszonyúan meglepődtem, hogy jé, hát ez is beletartozik? Az előző gépemen ugyanis állt a por, én törölgettem át két hetente, vagy ahogy jutott rá időm. Bár, hogy itt mikor takarítanak, azt nem tudom. Sokszor bejövök reggel 7, fél 8-ra akkor már rend és tisztaság van, a szemetesek üresek. Ugyanakkor sokszor maradok estig, volt, hogy 10-ig, és akkor sem nyitott rám senki. Tehát valamikor este 10 és reggel 7 között végzik a dolgukat, csendben, de nagyon rendesen.

Palkovics Ede 2009.05.20. 13:55:37

@Mylady: akkor most nekem van obi. :-))) (összekevertem, egyforma a betűszín a logókon(?))Köszönöm a helyreigazítást!:-)
A vaniliás karikás posztot mikor lehet olvasni? És a hétvégit?

É2I 2009.05.20. 13:57:56

@zsukimuki:
+1
Vagy az itt nem szokás?
Akkor ELSŐ!

Frucsasz 2009.05.20. 13:58:40

@Rékuc: Nem, nem ez a lényeg. Miért engedik be, miért nézik végig, ahogy felpakolja a cuccokat, hogy csak a legvégén, slusszpoénként közöljék, hogy nem fizetheti ki őket?

potrzebie 2009.05.20. 13:59:29

@Frucsasz: vigyázz, kimoderál!

@zsukimuki: na mesélj!

Palkovics Ede 2009.05.20. 14:01:37

@májgeriberi: én szigorú? Csak ne legyen megszokott a jó, értékeljük. Azért köszönöm a tükör tartást. :-)

köpőcsésze 2009.05.20. 14:04:29

Nem derült ki a levélből, hogy a posztíró lelki támogatást vagy tanácsot vár a kommentelőktől( vagyis tőlünk) az üggyel kapcsolatban.

Ofélia . 2009.05.20. 14:06:50

@köpőcsésze: Lelki tanácsadást ezzel a lélekkel???

NE MÁÁÁ:))

Smacika 2009.05.20. 14:07:11

@Mylady: Nem lehet a zárás után csinálni a takarítást, saját tapasztalat, mert ha meglátja a faszi, hogy még itt baszom a rezet az üzletben háromnegyed hatkor, akkor rinyál, hogy úgyis ittvagyok aggyak mán neki 2giga ramot mer az nemérrá reggel, mert akkor nem fut jól a fárkráj2.
A baumaksz leszop6 egy sünt mert én sem 17.20-kor zárok, hanem 17.35-kor, 5 perccel az idő után, és csak akkor zárok kasszát, gépet, ajtót.

zsukimuki 2009.05.20. 14:07:36

@potrzebie: aláíratott velünk egy titoktartási nyilatkozatot...nem tehetem, és különben is 10 perc múlva zárok...mennem kell öltözni :-D
@É2I: köszi

EÖ (törölt) 2009.05.20. 14:07:36

@Mylady: úriemberként akartam a tudtodra adni, hogy engem is irritál Rékuc
de nem kicsit, nagyon

most mindkettőnket ki fog tiltani....

Mylady 2009.05.20. 14:09:51

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): jaaaaa, a leírtakból pont az ellenkezőjét véltem kiolvasni és hát meglepődtem...
:)

Mylady 2009.05.20. 14:11:01

@Smacika - Zéerté.: le kell kapcsolni a villanyt és akkor nem látják, hogy bent vagy :)))

köpőcsésze 2009.05.20. 14:11:07

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
Hófehér lélekkel nem lehet támogatást nyújtani??????:-)

EÖ (törölt) 2009.05.20. 14:11:24

@Mylady: nem vagyok a szavak embere.... :)

zsukimuki 2009.05.20. 14:11:49

én lehet Lacc helyében rendszeresen odamennék vasárnap kicsivel zárás előtt, jól telipakolnám a kicsi-kocsit mindenféle szarral, aztán elgondolkozhatnak a kedves értékesítő kollégák hogy melyik a nagyobb szívás, hagyni hogy a kedves vásárló kifizesse a motyót vagy másnap szépen mindent visszapakolni a helyére...

maincoon © 2009.05.20. 14:11:52

és milyen ok folytán tudna bárkit is kimoderálni??
ha esetleg mégis megtenné velem is, akkor a mondassátok be a petőfi rádióban a választ, hogy megtudjam

Ofélia . 2009.05.20. 14:14:06

@staropramen: Én reggel hatkor voltam kanyarfúróért az adott helyen!!

Huhetetlen módon voltam ideges,hogy még nem jöttek be!!

A végső csapás az volt, hogy a műkörmös is elaludt:!!

De legalább a söröző nyitva volt és az ismert világmárka is volt benne:))))

Mylady 2009.05.20. 14:14:08

@Frucsasz: áááá, nálunk katasztrófa
hangosak, bunkók, állandóan láb alatt vannak
valami mindig hiányzik (papír, szappan)
és nincs tisztaság, sőt

ellenben a múltkor állítólag felborították véletlenül a poharamat és mivel volt benne víz, kiömlött...
sosem hagyok vizet a poharamban
az asztalomon meg úgy néztek ki a papírok, mintha 2 vödör vizet végigöntöttek volna rajta
(tudom, ne hagyjak papírokat elöl)

Ofélia . 2009.05.20. 14:16:53

@köpőcsésze: Hófehérrel??? te magasságos agyhalál:)))

zsukimuki 2009.05.20. 14:18:08

@maincoon: pl ha fürdőruhás képeket postol magáról :-D

B.Lazlo 2009.05.20. 14:21:01

Minek vagy olyan ostoba,hogy vasárnap zárás előtt 10 perccel bemész valahova?
Ott is emberek dolgoznak...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.05.20. 14:25:20

Sok boltvezető még mindig nem fogja fel, hogy a nyitvatartási idő nem = a munkaidővel.Kasszazárás, takarítás, patkányfogók kiürítése csak a nonstop boltokban tartozik a vevőkre.

köpőcsésze 2009.05.20. 14:26:13

Én nem kételkedem a kommentelők(vagyis mi) lelki tisztaságában!:)

moli 2009.05.20. 14:27:38

zar a faszt, hazugsag.

maincoon © 2009.05.20. 14:29:16

@zsukimuki: életem 42. ballépése volt (az előző 41-ről nem szeretnék beszélni)
viszont még egyiket sem dörgölték ennyiszer az orrom alá, mint ezt :DDDD

staropramen 2009.05.20. 14:30:50

Sztrovacsek!
A lelki tisztaság nagy dolog.Ha az enyém elfogy mindig a légvonalban lévő baumaxban veszek újat általában zárás előtt 5 perccel, mert akkor már kiteszik a polcra a másnapi lelki tisztaságot.A multkor nem volt és erőszakkal valami beton szegélykövet akartak rámsózni.
Oszt jónapot.

EÖ (törölt) 2009.05.20. 14:31:02

@maincoon: nekem meg életem első ballépése, hogy nem láttam....
az előző nulláról nem akarok beszélni

zsukimuki 2009.05.20. 14:31:26

@maincoon: én nem nevezném ballépésnek, sztem tök jó volt! és itt és most ünnepélyesen megígérem hogy többé nem említem meg! jó?

maincoon © 2009.05.20. 14:35:17

@zsukimuki: köszönöm :) vagy tedd egyértelművé, hogy cikizel vagy komolyan írod :DDDDDDDDD

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): hát sajna így jártál. nem voltál jókor jó helyen :)))

zsukimuki 2009.05.20. 14:37:06

@maincoon: nem cikizlek! szarjak sünöket életem végéig ha mégeccer szóba hozom
;-)

Walter Melone (törölt) 2009.05.20. 14:37:55

Ha egy bolt 18:00-ig van nyitva, akkor az azt jelenti, hogy 18:01 perckor már zárva van. Ergo se vásárolni, se fizetni nem lehet.

Mi ezen a felfoghatatlan? :-S

☺ágica (törölt) 2009.05.20. 14:38:19

@zsukimuki: szia! Rég jártál erre. Munka meglett?

@maincoon: látom, idetaláltál:DDD

É2I 2009.05.20. 14:42:15

@maincoon:
Ahh, senki sem cikizett!
Még Irén sem!
FONTOS!!!!

maincoon © 2009.05.20. 14:43:16

@zsukimuki: ááá, nincs rá szükség, már neked a sünökre :))))))))
én is kérdezni akartam, hogy egy időben el voltál tűnve... és a párod is....

@☺ágica: nehezen. most jelenleg úgy navigálok, hogy beírom hogy homar.blog.hu/2009/05/20
de ha homar.blog.hu -t írok akkor a sünt látom.
biztos megérdemlem ;))))))

Etelka a tapír 2009.05.20. 14:43:31

Hm....ha beengedték a manust, ki is kellett volna normálisan szolgálni, stb, stb...ez egy dolog.
De!
Mi 17.00-kor zárunk.
Nem értem meg azokat az arcokat, akik 17.05-kor elkezdik kinyitni(!) a bezárt rácsot, hogy ők ollllllan messziről jöttek, és dugó van a városban, és amúgy is...nekik csak egy ilyen kis izé kel...blablabla...

Nem szoktuk beengedni őket. Megsértődnek. Lesz@rom.

maincoon © 2009.05.20. 14:44:26

@É2I: köszönöm Irénnek is, megtisztelőnek tartom :)))))))

zsukimuki 2009.05.20. 14:51:34

@maincoon: el voltam foglalva mindenféle állás interjúkra való járogatással, természetesen eredmény nélkül, mi lesz velem jajjszegényfejem!
az uram azóta sem láttam...és mi lett a szusival?

zsukimuki 2009.05.20. 14:53:43

@☺ágica: szia! sajna még mindig csak keresek, viszont tudnék írni ide egy pár posztot a fejvadászokról és az ott dolgozó dilettáns huszonévesekről...

☺ágica (törölt) 2009.05.20. 14:57:05

@zsukimuki: kár, azt hittem már találtál munkát:((( Viszont a posztoknak mindig örülünk:) Ha máshogy nem megy, hát valamelyik aktuális posztba beillesztve:)))

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.05.20. 15:09:42

Szerintem néhány szegélykő megvárhatta volna a másnapot...

Bazdmeg, vasárnap este 6-kor a dolgozók húznának haza... valszeg nem lett volna jobb dolguk egy napfényes májusi vasárnapon, és direkt geciségből hagytak ott a köveiddel...

És állást is azért vállaltak ott, hogy vasárnap este 6-kor ott tudjanak hagyni a szegélyköveiddel...

Még ha 30 km-en belül az utolsó ügyeletes gyógyszertár nem adná ki az inzulint, megértenélek... De így... régen még ABC se volt hétvégén, mégis túléltük valahogy.

Frucsasz 2009.05.20. 15:12:03

@maincoon: sztem úgy értették, a saját blogjából moderál ki, mert mintha a múltkor erre panaszkodtak volna.

zsukimuki 2009.05.20. 15:15:36

@☺ágica: majd csak lesz valahogy...max elmegyek egy baumaxba genyózni a vásárlókkal

Frucsasz 2009.05.20. 15:15:49

@Mylady: hát, nálunk nem lehet nem elölhagyni a papírokat. EGyszerűen annyi van, hogy ha mindig mindent elraknék, akkor az napi plusz 3 óra pakolászás lenne. Van, amivel folyamatosan dolgozom, stb. Monsjuk igyekszem rendet tartani irattálcákkal, stb, de nem mindig sikerül, van hogy káosz a nap végén az asztalom. De nálunk nem nyúlnak hozzá, még csak egy centivel sem tolják odébb. Ha üres, letakarítják, áttörlik. Ha nem üres, békén hagyják. Azt hiszem, ha itt leöntetének vmit, csúnyán meg is ütnék a bokájukat (bank központ, elég nagy bajt tudnának okozni ezzel)...

☺ágica (törölt) 2009.05.20. 15:18:30

@zsukimuki: remélem arra azért nem kerül sor:)

EÖ (törölt) 2009.05.20. 15:22:49

@maincoon: engem moderált ki!
gondolhattad volna
tahóbbat-e nálam találsz valahol???

Secnir 2009.05.20. 15:24:41

"Amikor a biztonsági őr meglátott bennünket a kocsival, csak annyit tudott kinyögni, hogy O-O"

mondta be a vasárnap esti meccs eredményét? Inter-siena 0-0 X?

zsukimuki 2009.05.20. 15:25:03

@Frucsasz: én már olyat is hallottam hogy ha nem pakolsz el az asztalodról az ott maradt holmikat "iktatják"
de szeretnék ott dolgozni!!!

b[ALien] (törölt) 2009.05.20. 15:43:19

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): ráadásul szerelmes magába. Múltkor megnéztem az indás képeit, van fent vagy 10, mindegyiken ugyanaz van(gondolom ő)

epeficam 2009.05.20. 15:48:17

Lehet, hogy zárás előtt tíz perccel kell berongyolni. Ha meg igen, nem kell csodálkozni, ha nem tud vásárolni. Ha mégis csodálkozik, akkor meg nem kell posztot írni.

epeficam 2009.05.20. 15:49:51

Lehet, hogy nem tudok írni:)

EÖ (törölt) 2009.05.20. 15:53:18

@b[ALien] a kopasz baba: valamelyik blogon írta, hogy milyen hülyék vannak (már itt a homáron), mert a photoshop-ot fényképboltnak írják, és nem is tudják, hogy az fénykép-műhelyt jelent igazából..
muhahahaha

Frucsasz 2009.05.20. 15:55:10

@zsukimuki: És ezt mégis hogy merik??? Iktatják? Na azt hiszem, itt abból világraszóló botrány lenne...

Frucsasz 2009.05.20. 16:01:13

@b[ALien] a kopasz baba: Hát nézd... sztem azért a legtöbb ember főleg önmagáról rak ki képet az ilyen közösségi szájtokon. Ez még nem annyira önimádat :) Én sokat nem tudok nyilatkozni róla semilyen irányban, nem ismerem, nem láttam se a blogját se az indás oldalát, és nem emlékszem egetverően sértő kommentjére sem. Ez talán azért van, mert nem törekszem emlékezni, ki tudja.. A mostani komment fura volt, de hát erre reagáltam is.
De azt lássátok be, hogy a célját elérte mert 1. gondolom, van látogatottsága a blogjának 2. beszélünk róla 3. van, aki még az indás oldalát is nézegeti... Hogy is van a mondás? A negatív reklám is reklám...

Mylady 2009.05.20. 16:02:33

@Frucsasz: én nem igyekszem, sőt, mégcsak nem is próbálkozom :)
kivéve, ha hosszabb időre távozom (pl szabadság)
egyébként ez is bank, központ :)

nem nyúlnak hozzá? óóóóó, de szép felétek az élet!
az én asztalomat évek óta minden nap átrendezik - nem tetszik nekik ahogy a telefont meg a naptáramat elhelyeztem
(erre többen panaszkodnak nálunk)

az áttörölgetéssel meg vigyázni kell: nálunk volt olyan, aki reggel a fehér ingében lekönyökölt az asztalára és fekete lett az inge (aztán este kapott otthon, hogy merre kolbászolt) - azóta minden reggel letörölgeti az asztalát, külön törlőkendőt tart erre a célra :)))

Mylady 2009.05.20. 16:06:09

@Palkovics Ede: csak azért szóltam, hogy figyeljétek a keresztanyut, mert sumákol! :)))

zsukimuki 2009.05.20. 16:15:13

@Frucsasz: előre szólnak hogy clean desk policy van és számítsanak rája hogy ki lesz hajigálva minden ami az asztalon marad...

Jemi 2009.05.20. 16:42:27

Miértnem pakoltátok tele a kocsit (de fulltele) és hagytátok ott nekik h akkor majd reggel vissza tudják pakolni..:))

uni1002 2009.05.21. 07:44:28

Bármennyire is furcsa, de az eladó is ember. Ezek az áruházak a város szélén vannak, jó esetben óránként ha egy busz vetődik arra. A hihetetlenül "magas" fizetésből pedig nem fussa, hogy saját autóval járjon be. Legfeljebb az áruházvezetőnek, de az is céges kocsi.
Ráadásul vasárnap van, ők egész nap ott ácsorognak, sietnének haza. És az ő munkaidejük este 6óra 00percig tartott.
Nem sikeres az, aki 10 perccel zárás előtt köveket akar vásárolni.

Almaspite 2009.05.21. 08:46:47

- Mondd csak, Luke fiam, van itt a Tatuinon Praktiker barkácsáruház?
- Itt csak OBI van, Kenobi...

helianthus 2009.05.21. 09:09:09

Én személy szerint sajnálom Rékucot. Szegényen látszik, hogy próbál beilleszkedni, ugyanakkor a rengeteg önérzet és IQ küzd benne, mert lehet, hogy ő azért ennél többre lenne hivatott, de hát kegyetlen a világ és nem született Paris Hiltonnak sanos.
Így hát elúszkál az árral, megcsillogtatja rengeteg élettapasztalatát és legalább a saját blogjáról kimoderálja azt, aki nem tetszik. És ettől biztosan boldog. Szegény.

wrx555 2009.05.21. 11:41:50

Elmehet az .....-ba az, akinek vasárnap este 7-kor jut eszébe vásárol menni és kiakad!!!! Majd ha egyszer megadatik neki, hogy kereskedelembe dolgozzon, akkor meg fogja érteni, hogy miért utálják őt!!!!! Azoknak az embereknek is van családjuk, akikkel nem lehet hétvégén otthon, mert a sok pronyó milliomost (akiket qrvára nem érdekel a családja) kell kiszolgálni!!!
Betilthatnák már végre a vasárnapi nyitvatartást!

Assassin76 2009.05.21. 12:48:13

Dolgoztam eladóként, és igen, teljesen normálisnak tartottam, hogy ha 18:00-ig vagyunk nyitva, akkor a 17:59-kor beszédelgő vevőt kiszolgáljuk. Sőt, ha valaki zárás után pár perccel esett be, és még nem zártuk a kasszát, akkor azt is kiszolgáltunk (kisker bolt, nem nagy áruház), mert tudtuk, hogy ez a módja annak, hogy a vevő elégedetten távozzon tőlünk. Nem rinyáltam túlórapénzért, nem rinyáltam azért, hogy később érek haza, cserébe én is elvárom, hogy ha én esek be zárás előtt nem sokkal, akkor engem is kiszolgáljanak máshol. Persze ezzel visszaléni bunkóság, de a posztban nem is erről volt szó.
A 18:00-i zárás nem azt jelenti, hogy akkorra már a dolgozóknak átöltözve az utcán kell lenniük, hanem azt, hogy addig fogad az adott üzlet vevőket. Az eladói/pénztárosi munkakör az ezzel jár, ezt bele kell(ene) kalkulálni, ha valaki eladónak/pénztárosnak megy. Azt hiszem, nem ez az egyetlen munkakör, ahol kevés pénzt fizetnek, és sokszor kell kicsit tovább bent maradni.
Most már nem eladó vagyok, hanem egy másfajta szolgáltatói lánc ügyviteli rendszerét fejlesztem.
Amikor a központba eljutott a híre, hogy egy ügyfelet zárás előtt negyed órával azért nem szolgáltak ki, mert "sajnáljuk, a kassza automatikusan lezár", nos igen elcsodálkoztam, mert az ügyviteli rendszerben én ilyet nem programoztam le... :-) Mellékesen az ott dolgozókat ezután az akció után rendesen megb...ták, szerintem nagyon helyesen. Hiszen hazudtak az ÜGYFÉL-nek, akinek a pénzéből ők a fizetésüket kapják.
Hogy ezt az egyszerű tényt, miszerint az ÜGYFÉL pénzéből él a pénztáros is, még mindig nem képesek felismerni az emberek, az szomorú.
Bazz, ha az ügyfélnek sürgősen kell valami, fejlesztés, kimutatás, most sem húzok haza, mert lejárt a munkaidőm, és most sem fizetik meg a túlórát, de most sem rinyálok emiatt, ez van.
Volt arra is példa, hogy másik telephelyen "saját szakállra" dolgoztak a pénztárosok, olyan jellegű az ügyvitel, hogy van lehetőség a játékra, és nehéz utólag bizonyítani. Amikor emiatt jelentősen lecsökkent az adott telephely forgalma, a tulajdonosok szó nélkül bezárták a helyet, mondván, hogy jobban megéri bérbeadni, mint működtetni. Aztán a dolgozók meg itt verték magukat, hogy hát, ők ezt nem gondolták volna... Hiába lett nekik jóelőre szólva, hogy adjanak enni az oroszlánnak is, ne vigyék haza az összes kecskét. Így jártak, nem tudom sajnálni őket.
Ez van, ez egy ilyen világ, valahol mindenki az ügyfeleiből és, és igen, szerintem még egy pénztárosnak is ésszerű határokon belül meg kell tennie mindent, hogy az ügyfél elégedett legyen, csak ezután várhatja el, hogy máshol is hasonlóképpen viszonyuljanak hozzá.

moli 2009.05.21. 15:49:00

Assassin76-hoz fogok menni penzt kolteni, wrx555-ot messzire elkerulom.

mendkettojuknek tovabbi jo munkat! (vagy munkakeresest a jovoben, ugye..)

Roberto1 2009.05.22. 13:56:19

Olyan nincs, hogy egy kassza automatikusan zár. Ezt csak a vevők elhajtására találják ki az eladók, szerintem elsápadna, ha a főnökénél rákérdeznél...
Panaszkönyvet kellett volna kérni, és felelős személyt, szépen megvárni, amíg visszaslattyog a buszmegállóból és jól leanyázni. Kézcsók, meg kéne már tanulni szolgáltatni, azt meg nagy ívben leszarom, hogy neki meddig szól a munkaideje,ha minden nap túlóráznia kell is a nyitvatartási idő miatt. Beszélje meg a vezetőséggel, vagy mehet haza mónikasót nézni!
Beszarás ez az ország....

Roberto1 2009.05.22. 14:10:01

@wrx555: Drága barátom, nehogy már a pénztárosnak legyen igaza! Tudom, sok a köcsög a pénzesek között, de van olyan is, aki megdolgozik érte. Értsd éjjel-nappal, és lehet, hogy csak vasárnap este ér rá, kedd délelőtt, amikor te pont kipihent és kedves vagy, nem...! Én nem vagyok gazdag és a kereskedelemben dolgozom, éppen ezért ugatok bátran és én is 7re járok vásárolni, mert ADDIG MELÓZOM, Ő MEG MÉG NYITVA VAN! Én is nyitva tartok addig, ami ki van írva. Te vagy az a típus, akik miatt ilyen ebben az országban a szolgáltatás minősége! Szarjál sünt!

Feruska 2009.05.22. 16:50:30

A következő a helyzet:
-egy ilyen multinál kb vagy nettó 75000 Ft-os éhbért is meg lehet keresni.
-a személyzetet úgy lehajtják, hogy örülnek, ha a munkaidő végeztével kiszabadulhatnak az áruházból
-valószínűleg 18h után érkeztél a kasszához, echte meg akartad mutatni, hogy Te vagy a vevő -> nos jelen esetben nem jött össze.

Kedves topicíró!
Egy ilyen cégnél elvileg addig kell maradni ameddig vevő van az áruházban, de elszámolni nem lehet ezt a plusszmunkát. Ha minden nap találsz egy ilyen vásárlót, aki miatt csak 1/2-3/4 órával később mehetsz haza, ez egy év alatt kitesz 2hét ki nem fizetett munkaidőt.
Javaslom, hogy az áruházakat, és egyéb ker. egységeket normál nyitva tartási időben keresd fel, és nem lesz meglepi

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.05.22. 17:42:57

annak, aki azt tanácsolja, hogy hagyja ott az áruval telepakolt koscharat:

múltkor a kutyaházas csávó már megtette!!!!

szegény baumaksz

Writzki 2009.05.22. 19:08:36

Kedves cikkíró kicsit el kellene gondolkodni hogy nem vasárnap zárás előtt 10 perccel kellene bemenni vásárolgatni.
/Személy szerint meg szüntetném a hétvégi munka végzést aki nem tudja megvenni hétközben a dolgait mert ugye annyira fontos ember hogy este 8 ig nem fér bele a drága idejébe az ne hétvégén akarjon lázadni/

De ha még is bemész legalább ne hisztizz az ilyen embereknek kívánom azt hogy bárhol is dolgoznak "már ha dolgoznak" hogy mikor már épp mennének haza akkor szakadjon rájuk vagy 15 ember:-)))

Az a baj sokan azt hiszik mert ők a "vásárlók" akkor mindent szabad!!!

Nekik kívánom azt hogy csak egy napig álljanak ott az eladó mellett és menjenek mindenhova ahova ő megy nem kell semmit csinálni csak állni és sétálni mellette nah akkor megtudnák hogy milyen mikor 8 felé kell szakadni/leltározni, árut feltölteni, rendelést leadni, takarítani,kísérgetni tanácsot adni,árut össze készíteni,árakat kicserélgetni/ és persze kedvesen mosolyogni és hallgatni a f@szságokat amivel eszik az ember életét a sok unatkozó majom.

Ja és azért hagyják ott a dolgozók záráskor az áruházat mert egy perc túlórát sem fizetnek nekik.

Na szóval az ilyen emberkéknek üzengetem hogy ne fórumokon írogasson meg rinyáljon hanem menjen időben vásárolni!!!

Writzki 2009.05.22. 19:16:22

@Roberto1: Remélem téged is megszívatnak majd egyszer kétszer ha már ilyen véleménnyel vagy másokról:-)
A szolgáltatás minősége amiről beszélsz nem az ilyen hisztiző szarjankóktól lesz jobb pubi........

Alikam 2009.05.25. 13:59:25

Hasonló történt velem az Üllői úti OBI-ba. Jó, 4 perccel a zárás előtt mentem oda, de már nem engedtek be.

Kérdem én miért? Most akkor 20.00-kor zár, vagy 19:55-kor?

Kurvára nem mindegy!

Mellékelten küldtem el az anyjába az éppen aktuális susógós-nadrágos üzletveztő-asszonyt aki még azt is firtetta, hogy ha olyan fontos, akkor miért zárás előtt megyek oda. (Mintha olyan kurva sok köze lenne hozzá)

Alikam 2009.05.25. 14:04:48

@Writzki: Na te idóta 2!

Egyrészt snekinek semmi köze, hogy ki mikro megy bevásárolni. Ha én tíz perccel zárás előtt akarok menni, akkor 10 perccel zárás előtt megyek.

Az meg, hogy te meg a hasonszőrű kolegáid állandóan rinyáltok, felháborító...

Rengeteg munkahelyen van túlóra!! Ti meg már ki vagytok nyúlva, ha 10 percet túlórázni kell!

Ne menjetek a sunyiba!

Alikam 2009.05.25. 14:06:01

@Writzki: Hozzátéve, hogy ha így játszunk, akkor játszunk így!

Én beleszarok az OBI-ba, a Baumax-ba, van elég konkurencia, majd vásárolok náluk.

Alikam 2009.05.25. 14:09:01

@Feruska: Normál nyitvatartási idő?

Az mit jelent? Vagy az nem normál nyitvatartási idő is?

Te is elmész a sunyiba idióta pénztáros.

A nyitvatartás pontos feltűntetését és betartását törvény írja elő, az nem olyan egzakt dolog, ahogy te azt gondolod.

Remélem te nem 75-öt, hanem 60-at keresel és a fasz hozzáállásod miatt fele annyian fognak a Baumaxba járkálni, a telephely becsuk, te meg mehetsz a kátrányos helyzetűek mellé a munkaügyi központba...

Ja, mellékesen senki nem kötelez rá, hogy olyan munkát végezzél amit egy elmebeteg majom is meg tud csinálni.

Writzki 2009.05.25. 18:18:52

@Alikam: Örülök hogy nem engedtek be az OBI-ba téged különben is mi a jó istent akartál te ott 4 perc alatt vásárolni????????? Viszont van egy jó hírem elintéztem téged még zárás után is meg OBIZTATNAK :-)))
Már is örül a kis lelked ugye???
Már csak egy kérdésem van hol is dolgozol kedves alikam?????
Mert benéznék hozzád 10 perc túlórára vasárnap délután......
Hallgatlak....
Jajj még sem megyek be hozzád a KÉK OSZTRIGÁBA bocsi:-))))))További chatelést és f@arokverést:-))))

baka29 2009.06.05. 12:29:44

"Kedves Jackyll"!
Csak nem te is elrohantál a munkahelyedről, hogy beessél a zárás előtt tíz perccel vásárolni??!! Ha nem, akkor miért nem mentél korábban. Amit leírtál az hülyeség, mert a dolgozók, főleg a pénztárosok a zárás után garantáltan legalább fél órára tudnak kimenni. Azért találták ki a zárórát, mert a szerencsétlen pénztárosnak még fél óra a kasszazárás és ő a te hülyeséged miatt, lehet, hogy nem éri el a buszát, ami esetleg óránként jár! Ő nem tudja megkérni a haverját, hogy jöjjön a kisdobozossal. Nekem lesülne a bőr a képemről zárás után vásárolgatni, meg előtte 10 perccel vásárolgatni, ha tudom, hogy már nem lesz időm fizetni!!!
Egyébként ismered a jogszabályt, hogy az APEH keményen büntet, ha zárás előtt vagy után egy perccel utána van blokkolás??? Nézd meg a sza..os blokkpapírod, hogy kiírja az alján. Hát igen, ezek vagyunk mi a nagy magyarok.
Rosszindulatúak, követelőzők, nem toleránsak...Lehet, hogy mint vásárlónak vannak jogaid, de vannak kötelezettségeid is, ezért van kifüggesztve a zárás időpontja. Te az a fajta lehetsz, aki alig várja, hogy bárkibe bele tudjon kötni. Otthon halgass a neved és a pénztároson jól ki tudod magad élni!!!!!

clownfish 2009.06.09. 19:30:13

Strasbourgban zárás előtt 5 perccel lekapcsolták a Corában a lámpákat, éreztették, hogy menjünk már a p....ba, de még engedtek fizetni. az már egy más tészta, hogy egyik ismerősöm bent elhagyta a pénztárcáját, azt már nem engedték megkeresni.
süti beállítások módosítása