Tékozló Homár

Halált ajánl a budapestieknek Hagyó Miklós

2009.05.20. 14:20 | jackyll | 168 komment

Budapest legaktívabban haknizó polgármesterhelyettese, avagy az ember, aki állítólag betiltatta a Red Bullt, hogy saját energiaitallal robbantson, minden lehetséges alkalmat megragad, hogy eljusson a szeretett Budapestiekhez. Ha most úgy is tűnik, hogy az MSZP a jövő évi önkormányzati választásokig elolvad és nem lesz meg a főpolgármesterség, a túlvilág egy ideig még biztos vörös kézen marad, ahogy ez a szanaszét spammolt prospektusukból kiderül. Miklós szerint a Budapesti Temetkezési Intézet pont a halálbizniszre specializálódott, ezért nyugodtan forduljanak hozzájuk, ha nincs gusztusuk megenni, elégetni vagy a kertben elásni szeretteik tetemét. Micsoda szerencse! Még ugyanebben a füzetben Simóka Kálmánné, az MSZP 25 éve betonstabil kádere ezúttal a BTI Zrt. nevében hívja fel a figyelmet a CIG hátrafelenyilazólogós életbiztosítására, ami all-inclusive temetést foglal magába. Ez után következik maga a biztosítási ajánlat. Darwin Dij jelenti a postaládájából:

Reg jelentkeztem, igaz nem is tortent semmi extra, egeszen a dicso mai napig. Megerkezem az orszagepitesbol, nyitom ki a kis postaladamat, es ket dolgot talalok benne mindossze: nyari batyusvasar es egy zart boritek, rajta egy gumibelyegzett kis valamivel. Ez utobbit jobban szemugyre veve rajottem, hogy bizony spammel van dolgom, egyenesen egy ZRT-tol (ugye, kedves Homar olvasok?). Innen is csokoltatom a Temetkezesi Zrt-t, de konyorgom tegyenek mar meg annyit, hogy megelolegezve a bizalmat: ne onok reklamozzak az eletbiztositast, hatha eleldegelek meg egy darabig, es Hawaiin temetnek el :)

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2009.05.20. 14:24:56

Simóka Kálmánnénak miért van szakálla?

És mi az a Zrt?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.05.20. 14:27:00

Ügyes! mondaná Kohn bácsi, hazalátogatva Amerikából...

köpőcsésze 2009.05.20. 14:28:00

A nagyobb temetkezési vállalatokat mindenhol a világon a maffia működteti. Szerencse, hogy ez Magyarország.

Frucsasz 2009.05.20. 14:29:07

Emberek és családok problémáját segít megoldani. Ha nekem meghal valakim, akkor azt senki nem fogja tudni megoldani. Az egy olyan probléma, amit maximum a teremtő tud majd orvosolni. Esetlegesen.

Frucsasz 2009.05.20. 14:30:17

Vagy már megint lemaradtam, és időközben megoldották a feltámasztást?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2009.05.20. 14:31:25

Nekem az fáj, hogy a parkolóórába dobott pénzemet magáncégek lenyúlják. Ezen nem akar valaki enyhíteni?

É2I 2009.05.20. 14:31:31

Én eddig úgy tudtam, hogy aki nagybetűvel ír mindent, az kiabál és legtöbbször hazudik. De hogy ellenszenves az biztos.
Simán lehetne két szarvat rajzolni erre sátáni vigyorral megáldott, körszakállas patásra.

EÖ (törölt) 2009.05.20. 14:32:17

végre egy Vaníliás Karikás poszt!!!

EÖ (törölt) 2009.05.20. 14:34:06

@atpijkamo: nem vagyok biztos magamban...
ha elárulnád mi a különbség..

É2I 2009.05.20. 14:34:59

Őszirózsás Temetkezési ZRT.
Mindent értek :P

.lll. 2009.05.20. 14:35:43

ennek ez a embernek egy hónapig ingyen jár a busafejleves/de csak az!/

EÖ (törölt) 2009.05.20. 14:36:59

@atpijkamo: gyakorlott vagy, de én ezért nem nagyon irigyellek! :DD


és én kérek elnézést! :)))

É2I 2009.05.20. 14:48:23

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): +++
@atpijkamo: +++

Ez felnyerítős párnacsatára sikerült :DDD

staropramen 2009.05.20. 14:51:54

Sztrovacsekek!
Ki nyilaz itten hátrafelé?Hol nyilaz itten ki hátrafelé?

ssjoci · http://www.vegzetur.hu/?kar=593 2009.05.20. 14:53:50

Elsőzni smafu... Nade huszonharmadikozni!

É2I 2009.05.20. 14:54:10

Ezek szerint a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. munkatársai felkészültek a halálra.
Hát lehet, hogy nem árt. De hogy nagy benne a tapasztalatuk, azt erősen kétlem.

Hé, ezt a feketehumort most azonnal fejezd be!
Mit fejezzek le? Irén érted ezt?

Ofélia . 2009.05.20. 14:55:53

Na most elkezdek magamrol öngondoskodni:

1. még 15 sör

2 elmegyek lövöldözni hátha nem én nyerek.

3 Felajánlom hamvaimat hamburgersütéshez mert attol lessz finom(all bundy):))))

☺ágica (törölt) 2009.05.20. 14:58:37

Le vagyok maradva. Mi ez a nyilazás meg lövöldözés?

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: jó a buszod:) Ha befizetek egy útra, akkor mehetek ezzel?

Ofélia . 2009.05.20. 14:59:04

Kis mancsocskáimak könyörgően nyújtom feléd. te robbantóbrigád:))

Ofélia . 2009.05.20. 15:03:13

@☺ágica: Hát kerestem is egy ideig ezt az eredeti roburt:))

A magyarok nyilaitol(politikusaitol) ments meg uram minket!!!

Az irány tök mindegy!!:))

Abdab 2009.05.20. 15:06:10

@atpijkamo: Sírok. :D

Ilyet egyébként én is kaptam (nem vaníliás karikát, de olyat már nem is kérek, mert ki tudja ezek után), de eszembe sem jutott kibontani, pedig most lehetnék a Homáron. Még jó, hogy Darwin Dij érdeklődőbb volt. :)

Secnir 2009.05.20. 15:15:28

én informatikusnak vallom magam.
a munkám a hobbim is. kicsit előveszem a régi vasakat (386sx, pl), esetleg újratelepítek egy gépet.

és mint mond egy temetkezési vállalkozó????

-esténként, munka után kicsit temetgetek. ha rossz az idő, akkor hullákat öltöztetek a pincében, vagy siratóéneket írok. most fog megjelenni egy énekeskönyv a kedvenc halotti dalaimból. ha van időm, sportolok, kedvencem a hullahoppkarika.

staropramen 2009.05.20. 15:17:35

Secnir 2009.05.20. 15:15:28
Sztrovacsek :)))

Secnir 2009.05.20. 15:18:25

Pannónia Alkony Életbiztosítás

fordítok:

Pannónia, neked bealkonyult

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.05.20. 15:19:04

Madaras teszkóban árulnak ilyet? Akarok venni, egyből kettőt is, mert én duplakomfortos, nem all-inclusive, hanem egyből über-exkluzív temetést akarok, ahol jelen van Jacko, Mariah Carey, meg egy-két ismertebb arc. Na meg átrepülő vadászgépek, díszsortűz és katonai díszdandár menetelése. A sortűz lehet tankokkal is, de csak akkor ha minimum 200 van. Esetleg a háttérben lévő kacsaúsztatón diszkréten átcsordogálhatna egy anyahajó is...

zsukimuki 2009.05.20. 15:19:16

temetkezési INTÉZET !?!?!?

Frucsasz 2009.05.20. 15:19:33

Jaj, már megint a kis mancsocska nyújtogatás, nem bírom én ezt a stresszt, a szívem szakad bele...

☺ágica (törölt) 2009.05.20. 15:20:03

@Secnir: hullahoppkarika:DDDDD

Secnir 2009.05.20. 15:20:31

Együttműködő Partnerek:
Nyugdíjasok Országos Képviselete
Magyar Közalkalmazottak és Köztisztviselők Országos Szakszervezete

beszarás. komolyan.
a nyugdíjbament közalkalmazottakat automatikusan küldik a temetkezési vállalathoz további feldolgozásra.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.05.20. 15:20:34

most mi ebben a gáz?


van olyan, akinek fontos, hogy az utolsó útja rendben legyen, és erre előtakarékoskodik, mert nem akarja a még élő szeretteit költségbe döngölni.

anyámék pl. már megvették a lakást maguknak, ha költözni kell a túlvilágra. nekem furcsa volt és megrázó, de azt mondták, hogy ők ezt elrendezik, nekünk ne kelljen majd ezzel foglalkozni, csak a papírmunkával.

köszöntem előre is, ugyanakkor a hideg rázott, ha arra gondoltam, hogy elmentek a kistemplomba, és válogattak a szabad urnahelyek között, hogy hol lesz nekik jó.

én ezt meg tudom érteni.

Secnir 2009.05.20. 15:22:14

és folytatja a temetkezési vállalkozó:
-...van hátul egy hulladékudvar is. Ott játszunk a gyerekekkel

zsukimuki 2009.05.20. 15:22:31

milyen egy "hiteles" kegyeleti szolgáltatás? és akkor már az is felvetődik hogy milyen a nem hiteles...

Secnir 2009.05.20. 15:23:36

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl:

"anyámék pl. már megvették a lakást maguknak, ha költözni kell a túlvilágra."

hát remélem nem a mi szomszédunk lesz. ugye valami panelbe fognak temetkezni Újlipótvárosban?

Frucsasz 2009.05.20. 15:23:47

@zsukimuki: Nem tudom, de számomra az a hiteles, ami első kézből, egy tapasztalt embertől származik... Aki már keresztül ment ezen.

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2009.05.20. 15:23:57

@Secnir: ezt ismerem, ez az életpálya-modell vagy mi

Ofélia . 2009.05.20. 15:24:31

@Secnir: Talán maradj a 386-nál és ne temetgess ámbár a kivizsgálási leleteimet holnap kapja meg a doki és lehet, hogy rögtön papot hív:))

Olyan ismerősöd nincs esetleg?? és akkor vevő vagyok a szolgáltatásaidra.

Az életem legnagyobb röhelye az volt mikor egy ismerősöm temetését intéztem és a pap elémtette az árlistát(még az sem volt mindegy, hogy hányszor riszálja a füstölőt):(((((

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.05.20. 15:26:15

@Secnir: kispest, Jézus szíve templom altemplom.

szerintem akkor amikor építették, még a panelt nem találták fel.

kertvárosi, csendes környezet.

EÖ (törölt) 2009.05.20. 15:26:26

@☺ágica: megnézettem az egyik titkosügynök haverommal az adatlapodat és szégyellem magam, mert te ott nem is jutsz olyan könnyen Vaníliás Karikához
és mivel én is jártam a Te cipődben (szorított is) csak én egy országgal balrébb így tudom, hogy milyen rossz lehet.
Úgyhogy neked külön Schokobanane szekciót nyitunk, ami persze ugyanazon jogokkal jár, mint a VK Kör

Smacika 2009.05.20. 15:26:43

Baszkikám ez nem pitiáner.
Fasza.
A nyugdíjasnak a méltóságát próbálja meg kihasználni, mert az ismerőseim között is sok van aki számlán gyűjti a temetésére a lét, hogy ne az unokák fizessék a temetést, de ez, hogy biztosítást rá...
Rohadjon meg a hagyó miki is, meg simóka kálmánné dr. is. Basszanak együtt.
Kalapáccsal egymás fejére.

zsukimuki 2009.05.20. 15:28:14

@Frucsasz: jogos, de akkor is! milyen egy hiteles temetés!?!?!?
ahol tényleg a megfelelő hullát temetik el? vagy mi?

Secnir 2009.05.20. 15:28:14

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
nincs ilyen ismerősöm.
apám temetésén mindenáron jelen akart lenni egy pap is. én ugyan mondtam, hogy bizonyíthatóan dédszülőkig felmenőleg egy vallásos rokon sincs, de ő mindenáron papi beszédet akart, mert azt szeretik a halottak (?) Én erre azt mondtam, hogy én meg azt nem szeretném, ha itt lenne.
azt mondta, ok.
erre kiderült, hogy ő szónokol a világi temetéseken is, ilyenkor ateista.
és az olcsóbb volt, kb. a fele.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2009.05.20. 15:29:23

Hogy hívják a defibrillátort másképp? - Hullahopp.

Secnir 2009.05.20. 15:29:28

a biztosítás azért kell, hogy biztosak legyenek abban, hogy meghal.
különben nincs üzlet.

Secnir 2009.05.20. 15:30:58

jackyll, gratulálok
haláli a sztori

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2009.05.20. 15:31:12

Találnak egy hullát meztelenül.
- Szegény!
- Szegény??? Én is így akarok elmenni!
- Hogyan???
- Nem látod hogy elment mielőtt elment?!

☺ágica (törölt) 2009.05.20. 15:31:20

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): te nyomoztatsz utánam?! Felháborító!!! Egyébként épp tegnap ettem schokobananet:))) Tényleg:)

EÖ (törölt) 2009.05.20. 15:31:37

szerintetek lehet kérni a temetést számla nélkül, azaz feketén?

Ofélia . 2009.05.20. 15:31:40

@Secnir: Nem mondod?! már nem halok meg hülyén lenyúlásilag.

És mi a szart vett a pohos hasára a reverenda helyett??:)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2009.05.20. 15:32:34

Nagypapa! Olyan hullaszag van! ... Nagypapa! ... NAGYPAPA!

Secnir 2009.05.20. 15:32:35

és mi lehet a biztosítás tárgya? biztosítanak a nyugdíjasoknak egy inhalálót?
mindegy, ez már nem volt olyan jó.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2009.05.20. 15:34:03

A fiatalházas lány felhívja az anyját.
- Képzeld anya, megvolt az első komoly veszekedésünk.
- Semmi baj, ez még a legjobb házasságban is előfordul.
- Jó-jó, de mit csináljak a hullájával?

Secnir 2009.05.20. 15:34:24

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
sima fekete zakót

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas):
lehet. ahogy van feketevágás meg feketemunka, úgy van feketetemetés is.
mit gondolsz, afrikában a négereket hogy hantolják el?

elsozo 2009.05.20. 15:34:48

Simó kakál mán',né'!
najó, ez "szar" volt...

EÖ (törölt) 2009.05.20. 15:35:57

@☺ágica: ne ijedj meg, az adatlapodon van... :)
meg az akcentusod is elárult.... :D

Secnir 2009.05.20. 15:37:26

van feketemise, feketemágia stb. miért pont ez ne lenne?
feketepákó temetése az abszolút feketetemetés

EÖ (törölt) 2009.05.20. 15:37:35

@Secnir: afrikában négert este temetni számla nélkül
abszolút fekete temetés!!!

☺ágica (törölt) 2009.05.20. 15:37:38

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): tudom, én írtam oda:) És tényleg rossz:( Nemcsak a vaníliás karika hiányzik, hanem a disznósajt is:(((

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2009.05.20. 15:37:51

Elmegy a pasi a kuplerájba. Mondja a madamnak, hogy mennyi pénze van. A madam kevesli a pénzt, de azért felküldi a negyedik emeletre. ... na ez olyan csúnya, hogy nem is merem ideírni... www.vicc.hu/index.php?tz=4804,4807+5

EÖ (törölt) 2009.05.20. 15:38:35

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): egy rugóra jár az eszünk, nem láttam mit írtál előttem
:D

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2009.05.20. 15:40:10

Francia rendőrségen cseng a telefon:
- Jöjjenek gyorsan, ez undorító! Egy férfi egy hullával él nemi életet a tengerparton!
Rendőrautó megérkezik, de ki se száll belőle, csak odaszól a telefonálónak:
- Uram, nincs itt semmiféle hulla, az a nő ANGOL.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2009.05.20. 15:41:23

Az idősek otthonában meghalt egy lakó. A hullaszállitók megérkeztek, és a nővéreknek bejelentették, hogy:
- Megjött a tepsi!
Egyik egyszerűbb nővérke csillogó szemmel felugrott.
- Hoztak sütit?!

☺ágica (törölt) 2009.05.20. 15:41:42

@atpijkamo: megint megkérdezem:) Van még? :DDD

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2009.05.20. 15:42:58

@☺ágica: Csak a szarabbak:

Strandon:
- Hé te, Gazsi! Lovagolj mán a hullámon!
- Megőrültél asszony, hát élve se kívánlak.

EÖ (törölt) 2009.05.20. 15:42:59

@☺ágica: én voltam olyan országban, ahol 3 hónapig nem ettem levest
mikor hazajöttem, 3 hónapig csak levest ettem
a kedvencem a Vaníliás Karika Leves volt (Vanilleringsuppe) :)

☺ágica (törölt) 2009.05.20. 15:45:38

@atpijkamo: ez tényleg az

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): a leves nekem is hiányzik. Mondjuk főzhetnék, de inkább valami tartalmasabbat szoktam:)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2009.05.20. 15:46:26

SMS: "A rendőrség talált egy hullát nagy ronda fejjel kicsi p*ccsel. Agódom érted. Élsz még?"

EÖ (törölt) 2009.05.20. 15:48:35

@☺ágica: currywurst*? :DDD
vagy mi van még tartalmasabb?


*hú azt most ennék.

Ofélia . 2009.05.20. 15:48:49

Azért megnézném: feketepákó temetése feketemágiával fekete pöcskarikával halványzöld didik között számla nélkül!!!

Na az az igazi fekete temetés:))

Frucsasz 2009.05.20. 15:49:40

@zsukimuki: Nem. A hiteles temetés olyan, hogy Jézus tartja. Mert ő már keresztül ment ezen egyszer.
Vagy B variáció: A hiteles kegyeleti szolgáltatás az, aminek a végén elhiszed, hogy egy temetésen voltál?

☺ágica (törölt) 2009.05.20. 15:51:52

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): küldök fénypostával:) Pl a disznósajt tartalmasabb:) Nem lakom jól egy tányér levessel, na. Azzal nem húzom ki a 10 órát a munkahelyen:)

Ofélia . 2009.05.20. 15:52:18

@☺ágica: Sajnos a buszom üzemképtelen lett hatvan felé félúton nelsont mentve aki túlhaladt mamapici romháza felé ahol hullámzik a balti tenger:)))

☺ágica (törölt) 2009.05.20. 15:54:22

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: akkor mivel fogok utazni?! Vagy van még buszod ezen kívül?

Ofélia . 2009.05.20. 15:54:31

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): Csirkepaprikás sok szaftal nokedlival és fejes salátával.

Már kezdem betolni:

Dögöljön meg subert norbi:)))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.20. 15:54:53

ZRT
alapitva 1919
90 eve van zrt es meg mosse tudom mi az

Ofélia . 2009.05.20. 15:56:37

@☺ágica: Ne izgulj a doni kozák kovácsok szabadcsapatai már közelednek mivel ezt rendbetenni még nekik is kihívás lessz:))

☺ágica (törölt) 2009.05.20. 15:58:37

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: de jó, akkor nem lesz gond:))) És köremilt írtál-e nekik?

Orwen · http://orwen.atw.hu/ 2009.05.20. 16:01:42

Nekünk ma küldték ki egy szolíd levélben.

Smacika 2009.05.20. 16:03:41

@hagyma: ZRT:ZártkörűRablóTársaság.
Asztat jelenti, nincs haverfelvétel.

Ofélia . 2009.05.20. 16:04:15

@hagyma: Mary ellopja a hitelkártyádat és te rájössz, hogy a szódagyártó részvénytársaságba fektette a maradék sörpénzedet!!

Erre te mint főrészvényes igazgatósági káromkodás és négy pofon valamint folyamatos segberúgások(mint porfolió) mellett bezárod a budiba és 5 napig ki sem engeded.

Na ezt hívják zártkörü egyszemélyes részvénytársaságnak!!:)))

zsukimuki 2009.05.20. 16:05:04

@Frucsasz: az első verzió meggyőzőbb lenne...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.20. 16:06:58

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
ah Maryvel tarskartyank van nem kell neki ellopni es van annyi esze hogy sorgyarto reszvenybe fekteti/ ha ma'r/ nem szodaba
amerikaihoz kepest kifejezetten ertelmes no most a Nagy Sandort nezi a legyen On is milliomos helyett

Ofélia . 2009.05.20. 16:06:59

@☺ágica: Hogyne de ez már nem a kovácsolt szunyogháló kategória ugyhogy jönnek:))

☺ágica (törölt) 2009.05.20. 16:09:52

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: szóval, ez kedvükre való munka:) És mibe fáj ez neked?

Aropa · www.finnisztan.blogspot.com 2009.05.20. 16:11:30

ilyet én is kaptam.

Egy lezárt, első blikkre blank borítékban érkezik, a Temetkezési vállalat céges pecsétjét alig vettem észre.

Ofélia . 2009.05.20. 16:14:48

@☺ágica: Mamapici házába.

Sajnos a budapest pécs vasútvonalat már ellopták:)) (ámbár nyomozás indolt ismeretlen tettes ellen)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2009.05.20. 16:15:46

@Aropa: Einz closed, erste blikkre blank envelopeban kommen.

Ofélia . 2009.05.20. 16:16:56

@Aropa: Nem akciós temetési hirdetés volt benne?:))

Most gondold el csak most csak náluk féláron hamvasztanak amíg a készlet tart:))

labi 2009.05.20. 16:18:01

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas):

Vanillering?
Én eddig úgy tudtam hogy Vanilin Circle néven megy. Láttam a boltban közvetlenül a Pilot Biscuit mellett.

☺ágica (törölt) 2009.05.20. 16:19:48

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: és akkor Mamapici hontalan lesz?! Ezt nem teheted!!! :)


További jó mulatást:) Elvileg szabin vagyok, úgyhogy lelépek:)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.05.20. 16:24:38

@Secnir: Nemcsak. A köztisztviselőknek a törvény alapján díszsírhely és állami temetés jár. Már ezért is megéri...

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.05.20. 16:33:53

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:

ofi, mingyá érted megyek nelson platós ifájával és borítok rád egy raklapnyi bifidusz eszenziszes vaniliás karikát!!!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.05.20. 16:34:36

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl:
Rokonék is megvették a sírhelyet, megcsináltatták a sírkövet, és rendszeresen kijárnak csinosítgatni, takarítgatni. Utána leülnek, és sírdogálnak egy kicsit. Sajnálják magukat.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.05.20. 16:36:45

@Kitalátor feljegyzete: urnánál nincs ilyen, ott a templomszolga takarít.

anyámék is elmennek a sajátjuk előtt, de nem sírnak, és azért mennek oda, mert ott van nagytata és nagymama.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.05.20. 16:38:40

na, én mára temetem a munkát,

így is tovább voltam, mint akartam, vagy kellett volna

lö pá

Ofélia . 2009.05.20. 16:40:49

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: Légyszi bifidusos hagyóféle effendik nélkül:))

Nelson ifája már tegnap se működött:)))

Mylady 2009.05.20. 16:45:41

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: máris hazafelé? ilyen korán? én úgy látom, az a projektes dolog még simán beleférne....
:DDD

Ofélia . 2009.05.20. 16:48:03

Ez a lökött kifelejtette a LEÍRHATATLANUL nagy anyagi megrázkódtatást.

Meg azt, hogy a cég hiénái az összes többi álszent maffiózóval együtt már a proszektúra előtt állnak sorba.

A nyűves feketeruhás vigécei:!!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.05.20. 16:51:55

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl:
Amióta nem vagyok köztisztviselő, ezt is elkúrták, csak az maradt, hogy:

1992. évi XXIII. törvény a köztisztviselők jogállásáról
49/M. § (1) Az elhunyt köztisztviselőt a hivatali szerv vezetője a közszolgálat halottjává nyilváníthatja. Az elhunyt nyugalmazott köztisztviselő akkor nyilvánítható a közszolgálat halottjává, ha közszolgálati jogviszonyát nem bírói ítélet alapján vagy fegyelmi eljárás eredményeként szüntették meg.

(2) A szerv megszűnése esetén ezt a feladatot a jogutód szerv, ennek hiányában a felettes vagy az általa kijelölt szerv látja el.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott szerv a közszolgálat halottjává nyilvánított személy temetési költségeit részben vagy egészben átvállalja.

Ofélia . 2009.05.20. 17:04:19

@Kitalátor feljegyzete: Legalább ők békében nyugszanak!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.20. 17:08:13

na most ez a hetvegi?
ezt a tultaplalt szakallas napkozist kell neznem egesz vikend?
tegnap kicsit berugtunk Maryvel

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.05.20. 17:10:39

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
De, jó az ifám! Most Gyöngyösnél próbálom rátolni a lerobbant buszodat, hogy visszahozzam Pestre. Kéne egy ilyen kis görgős izé!

Ofélia . 2009.05.20. 17:14:20

@Nelson Mandula: Már megint eltévedtél én gödöllőnél rohadtam le:)))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.20. 17:24:42

nekem egyszer godollonel tenyleg lerohadt egy Zsukom, a ejjeli zoldsegpiacra mentem es felforrt a viz mert elrohadt a vizpunpa

Ofélia . 2009.05.20. 17:26:49

@hagyma: Persze mert a zöldségpiacod az aszódi kukoricás volt:))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.20. 17:30:41

nem az en piacom volt
a nagybanira mentunk paradicsomot venni meg ilyenek mert az otodik felesegem zoldseges volt

Ofélia . 2009.05.20. 17:35:34

Ez a simóka kálmánné nevezetü vezérigazgató mindig is régész akart lenni!

Kedves postoló nem mszp 25 éve még erősen mszmp volt de ettöl függetlenül kiváncsi lennék, hogy kiröl mit tudhat vagy kinek a farka vége mivel 25 év nagyon nagy idő.

Na most ha kirégészkedi Attila sírját és nem lopják el az aranykoporsót akkor le fog mondani:))))

Ofélia . 2009.05.20. 17:37:56

@hagyma: Nekem az ötödik rúdtáncos volt!!

Sztem sokkal jobb éjjel egy bárban konyakot szürcsölni mint a nagybanin sorban állni:))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.20. 17:44:31

enyleg jartam egy novel mert nem mert vezetni a nagybanira, de nem volt a felesegem abban hazudtam
erdekes vilag az is
ejszaka alkudozni meg cipekedni
konyakot nem szeretem
abban az idoben viszkiztem, ma mar csak sor

Ofélia . 2009.05.20. 17:45:06

Már a rádióban is dagad a szakállas vigéc balhéja hála istennek!!!

Hogy az a hernyótalpas K... aki tolja a csövit

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.05.20. 17:48:22

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Le lehet kopni a testes, szakállas, szemüveges középkorú úriemberekről! ;-)

Ofélia . 2009.05.20. 17:49:40

@hagyma: Az élet ott tényleg érdekes pláne télen mikor fagyogat az összes gyümölcs.

Na akkor kell számlát kérni a két fedett nagykerestöl éjjel háromkor és már mehetsz is hagyóhoz temetést rendelni már ha marad mit temetni:((

Ofélia . 2009.05.20. 18:01:23

@Kitalátor feljegyzete: Ezer bocs és három anyamedve de ebböl a sünböl nem jött le, hogy kövér vaksi és szakállas vagy:))))))))))))

TheDude 2009.05.20. 18:01:26

Nem kell ide semmi komment.
Ennyit tud az ún. magyar politikai elit.
Aprópénzre váltani a pozíciót, meg az ismertséget.
Féltudású, tiszteletre méltatlan banda.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.20. 18:02:09

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
hat mi nyaron jartunk
aze is forrt fel a viz
azert tenyleg erdekes este 8-kor elindulnu egerbol
bevasarolni a nagybanin aztan reggel 6-kor kinyitn a piacon
regen meg dolgoztak az emberek nem csak bocseszkedtek

OnLány 2009.05.20. 18:05:06

Kedveseim,ha feldobom a talpast, lökjétek a hullámat a szöllőbe (recycling100%) estleg az árokba.. de leginkább pörköljetek el és da hamvakat dobjátok a dunába (sutyiban))) de a lepuszta temetökben (folytatni) a közösségi rothadást azt meghagyom Hagyó úrnak és b. családjának...

Ofélia . 2009.05.20. 18:07:08

@TheDude: FÉLTUDÁSÚÚ???? ezekhezképest jelena(tarpa vezérsertése) nóbeldíjra jelölhetö:(((

OnLány 2009.05.20. 18:10:32

Mekkora egy zsírdisznó ez a Hagyó most nézem a pofáját, még szerencse hogy nincs cigánybűnözés, csak pl ez a kandisznó a polgármesterhelyettes...

changebug (törölt) 2009.05.20. 18:35:39

Gazdasági válság, valutaválság, világválság?!
Ne várjon holnapig!!! Éljen a mának!
All-inclusive/exclusive élvetemetések 50%-os árengedménnyel amíg a készlet tart.
Rendelje meg szomszédai, szerettei temetését is! Tájékozódjon kettőt fizet 4-et kap akciónkról!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.20. 18:48:08

@OnLány:
hat en komolyan nem is engednek a kozeletbe ennyire tulsulyosokat
hozza az otleteit hogy sporolni kell, aztan hazamegy es megeszik harom kacsat

Ofélia . 2009.05.20. 19:03:28

@hagyma: Te csak ne emlegess nekem kacsát!!! meg sportot:))

@changebug: A kettőt fizet négyet kap akcióban ugye benne van a veszekedős szomszéd kilövése is:)))

pink a floyd 2009.05.20. 19:07:41

Hé, Gázsi, add má' köccsön a nődet!
Dehogy adom, ássá magadnak...

jesszumpepi (törölt) 2009.05.20. 19:11:20

Ez a Broáf-díjas küldemény az előbb landolt a szemetesvödörben.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.20. 19:19:11

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
nem sportolni sporolni Te dixlecszias
Te hany kacsat eszel estenkent?
@jesszumpepi:
en meg varom az ebedemet
ma Mary foz

.lll. 2009.05.20. 19:23:54


ebédet ingyen kűdetek a DLH-val,de kizárólag csak busafejlest,mer busa fikszált vagyok!

Columbofelesége 2009.05.20. 19:32:50

Ó, csak most nyitottam ki a borítékot, a posztot olvasva.
Immár én is tulajdonosa vagyok a hájfejű túlvilági kényelemszakértő szórólapjának.
Szó se róla, tagnap jött a postával, de mivel a borítékon megláttam a "temetkezés" szót, ezért nem méltattam kinyitásra.
Csak remélni merem, nem az én adómból van finanszírozva ez a finom és elegáns halál/politika biznisz.

Adófizető 2009.05.20. 19:41:28

Én is megkaptam ezt az ajánlatot!

Gyerekem miután elolvasta, ezt kérdezte:
Apa, miért kell meghalnod?

Nos erre mit mondjak, mert váltság van vagy, mert elkútuk - nem kicsit nagyon!

De kik kúrták el?? Mi mindannyian?

Ofélia . 2009.05.20. 19:43:54

@hagyma: Jólvan nu ez a korral jár egyébként utoljára simán megettünk másfelet ketten de hát a SPÓROLÁS:)).....

@Columbofelesége: Naná, hogy abbol! bele is került néhány gps-be amit a mentősöknek kellett volna adni de ha ők időben odaérnek abban mi a biznisz??:((

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.20. 19:45:19

valami savanyukaposztas desznyo lesz sorrel

Ofélia . 2009.05.20. 19:48:17

@hagyma: Ha ezt a desznyót egy kicsit körülírnád:))

Ámbár a deszás savanyukáposztás ágyon sörrel locsolva.....

Columbofelesége 2009.05.20. 19:51:08

Ofélia, te lóleányálom tours, most megkavartál...
Hagyó gps-t adott a temetőknek,vagy temetetteknek, amit a mentősöktől nyúlt le?
A holt lelkek is gps-el nyomják? Anélkül már a lélekvándorlás meg a többi túlvilági csavargás sem megy?

Ofélia . 2009.05.20. 19:55:23

@Columbofelesége: Na szóval amibe ez a szarság került(az adónkbol) abbol a mentősöknek kellett volna gps-t venni, hogy kevesebb holt lélek bolyongjon de ez rontotta volna a temetkezési bizniszt:))

jesszumpepi (törölt) 2009.05.20. 20:12:48



Egyéves Önkéntes (Sün-díjas) 2009.05.20. 15:42:59
@☺ágica: én voltam olyan országban, ahol 3 hónapig nem ettem levest


Melyik volt az az ország?
Miért nem ettél levest?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.20. 20:19:52

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
ilyen pork chops
fozi vizben
es tesz hozza minden akarmit, tobbek kozott savanyukaposztat
@jesszumpepi:
nem volt kanala
kinaban csak palcika van

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.20. 20:22:38

@jesszumpepi:
probaltal te mar betulevest enni palcikaval?

.lll. 2009.05.20. 20:26:33

úgylátszik hijába mondom nektek,hogy egyetek busafejlevest:(

Ofélia . 2009.05.20. 20:43:23

@hagyma: Meg lehet tenni csak előtte le kell válogatni, hogy csupa o betü legyen:))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.20. 20:57:44

ja
busafeket kiszalkazni palcikaval
meg Hagyo temet

W Joe 2009.05.20. 21:00:13

Milyen figyelmes Hagyótól, hogy a temetőt ajánlja nekünk.

i hate the police (törölt) 2009.05.20. 21:25:56

@Wita.hu Joe: hát, ja.Nem akartam ma már kommentelni, de ez a Miki mostanában mindig kivágja nálam a biztositékot.Ilyet ajánlani..ez nem normális, hogy finoman fogalmazzak.Egyébként tegnap is volt egy húzása,uis beterjesztett egy tv.-tervezetet, ami ártana a tényleges mozgássérülteknek, de nem ment el a Parlamentbe, hogy ismertesse a tv-tervezetet/19 éve nem nagyon volt ilyen eset/..na most vagy felébredt benne vmi emberi érzés vagy csak lusta volt elmenni a saját expozéjára

aardwark 2009.05.20. 22:03:06

hagyó dassza meg magát miután végzett az anutájával a ravatalon

én csak ennyit akartam mondani

kérem kapcsojja ki

gyilkoshód 2009.05.20. 22:24:51

Csak annyit szeretnék kérdezni:
ez már a hétvégi poszt, vagy igen?

EÖ (törölt) 2009.05.21. 07:51:36

@jesszumpepi:
Magyarország volt, és nem volt pénzem levesre :)

meg kenyérre sem(emiatt kaláccsal ettem a téliszalámit)....
:DDDDDDD

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2009.05.21. 09:01:46

Egyenesen a bullshit generátorból! Paraméterek: ömlengés, nyál, seggnyalás, önfényezés, ciki

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2009.05.21. 09:03:58

Meg ilyenek, hogy "emberek és családok"... Nem értem, ezek külön halmazt alkotnak? Vannak családok nem emberből?
Meg hogy a magyaroknak fáj elveszíteni egy családtagot. Basszameg, tudtam hogy afrikába kellett volna születnem, azoknak ezekszerint nem fáj.
Feketeöves idióta fogalmazta ezeket, az biztos.

Anim · http://www.supertutorial.hu 2009.05.21. 11:17:46

A képen látható szöveg teljes mértékben rendben van.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.05.21. 12:01:56

Szavazz rám!
Ugyanitt mahagóni koporsó, RedBull és használt Riga lánc eladó.

FéeVerte 2009.05.21. 12:30:31

Auto Agro Kft, Hatvan.
Autósiskola
http://autósiskola.onlineceglista.hu/hatvan/

éééés:

autoagrotemetkezesiszolgaltatoeskereskedelmikft.tudakozo.hu/

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.05.22. 18:01:49

mennyé külföldre, vagy haljál meg
van itt választási lehetőség kéremszépen

Hagyó hagyjad!

xenuka 2010.02.04. 10:30:32

@hagyma:
zrt - zárt részvénytársaság, azaz
nem vehet bárki részvenyt benne

Mike36 2010.02.16. 03:47:10

Hagyó amúgy is már egy politikai hulla
süti beállítások módosítása