Tékozló Homár

Törött Renault-t próbáltak elpasszolni új autónak

2009.06.10. 00:54 | szily | 229 komment

Azt hinné az ember meg a Homár, hogy egy olyan válság idején, ami leginkább az autóipart verte földhöz, a megmaradt kevés vásárlóval úgy bánnak, mint a hímes tojással. Vagy a kihalóban lévő vombattal. De legalábbis nem verik át őket csúnyán és átlátszóan. A magyar kereskedők persze inkább úgy gondolkoznak, hogy aki olyan hülye, hogy 2009-ben is hajlandó új autót venni, az mindent megérdemel. ismerkedjünk meg Andrással, aki egy új, nem bemutatóautónak használt kombi Renault Mégane-t kért, de helyette törött kocsit kapott.


Azért írok neked mert azt eddig is tudtuk, hogy használtautóként simán lehet töröttet venni, sőt szinte csak problémás használtautók vannak piacon, de hogy  már az új autó vételénél is jobb erre odafigyelni  azt az én példám bizonyítja.

A történet  idén februárban kezdődött, amikor is eldöntöttem hogy a készleteken kiszórásra váró autók közül csemegézem. Természetesen voltak egyéni igényeim a felszereltségre vonatkozóan, valamint a „márkahűség” miatt is a Renaultra esett a választásom. Akkoriban jelent meg a szalonokban az új Megane széria, de az családomnak kicsinek találtatott, igy döntöttem egy régebbi  típusú Megane Grandtour mellett. Mivel mindenképpen új autót akartam – nem olyat amelyik szalonban állt bemutató autóként  – több kereskedést is végignyargaltam, mire rátaláltam a megfelelőre. Mivel a helyi márkakereskedő alárendeltségi viszonyban van azzal a kereskedővel ahol megtaláltam az autót, lehetőségem volt arra, hogy a lakóhelyemen levő márkakereskedésben vegyem át azt.

És innen, pontosabban az átvételtől kezdődött el a kálvária. Már az átvétel napján, ami  egy hónap alatt bonyolódott le a megrendeléstől – elvileg már ennek gyanúsnak kellett volna lennie lévén ha az adott autó az országban van arra várva egy poros raktárban hogy elkeljen, akkor mi tart ennyi ideig?  –  gyanús karc szerűségeket fedeztem fel az autón. Azzal nyugtatgattak a félhomályos esti átadáskor, hogy azok csak a konzerváló anyag maradványok amik majd lekopnak. Nos lekoptak, festékkel együtt. Ugyanis másnap már nappali fényben tisztán láthatóak voltak hogy azok nem konzerváló anyagmaradványok, hanem anyaghiányok, melyek főleg a hátsó csomagtérajtón mutatkoztak kisebb nagyobb karcolások formájában. De elöl a hűtőmaszkon is fellelhetők voltak.Azonnal felhívtam a szalont – szombati nap -, közölték velem, hogy  vigyem a hétfői napon. Bevittem. Megnézték, elismerték, igéretet tettek ennek kijavítására. Mindezt persze csak szóban, írásban semmi nem történt,  pedig törvény írja elő az azonnali jegyzőkönyv felvételt!

Ezután elvittem a kocsit egy Renault független szakemberhez, aki olyan dolgokat vett észre amit én nem hiszem hogy észrevettem volna. Ez arra ösztönzött, hogy egy független igazságügyi műszaki szakértővel vizsgáltassam át a kocsit,  aki jegyzőkönyvben is leírva megállapította,hogy az autó bizony szállítási sérüléses lehetet.

Ezután az összes létező kapcsolatomat felhasználva sikerült kiderítenem azt amit a szakértő is megállapított.  Sikerült megnézetnem az autó útját dokumentáló adatlapot,  melyen fel van tüntetve az autó története a  gyártól a felhasználóig  valamint az amit a szakértő is nagy valószínűséggel állított, hogy az autó SZÁLLÍTÁSI SÉRÜLT. Ezt az adatlapot kulturált országokban bizony az ügyféllel ismertetik, vagyis az ügyfél tudja azt hogy mit vesz.A mi országunkban ez nem így van, pedig  nagyon jó lenne ha  az illetékesek elgondolkodnának ennek bevezetésén, és akkor az ilyen esetek elkerülhetők lennének.Szóval sikerült megtudnom,hogy bizony ezen az adatlapon szerepel az , hogy az autó szállítás közben sélrült. Valószínűleg csomagtérablakot is kellett cserélni lévén 2008-as autón mit keres 2006 üveg? Ezenkívül az is kiderült, hogy autó már régóta bemutatóautóként funkciónált egy másik szalonban.

Ezekután már nem a kereskedőt kerestem meg hanem a Renault Hungáriát. Felsoroltam  a műszaki szakértő álltal megállapított problémákat, valamint jeleztem feléjük, hogy én bizony közben megtudtam hogy az autó már sérült volt mire átadásra került nekem mint új, teljesértékű autó. .Jeleztem feléjük, hogy számomra csak a csere fogadható el.  A Renault Hungáriával kétszer is levélváltásra került sor egyszer sem cáfolták meg, hogy sérült lett volna az autó, valamint biztosítottak arról, hogy a hibát a helyi márkakereskedő eredeti gyári technológiával kijavítja.

Természetesen ezekután én már semmilyen javítást  nem vagyok hajlandó elfogadni, mivel én egy új, használatlan és törésmentes autót fizettem ki. Ezzel szemben az autó bemutató autó volt valamint sérült. Továbbá nem tudom milyen eredeti gyári technológiával akarják kijavítattni a helyi kereskedésben, amelynek még saját lakatos és fényezőműhelye sincsen.

Úgyhogy mivel az ügy legeléjén már felvettem a kapcsolatot a fogyasztóvédelemmel – lévén a helyi kereskedő nem volt hajlandó a 3 napon belül jelzett problémámmal kapcsolatban jegyzőkönyvet felvenni – ezért most az ügyem már jogi úton folytatódik tovább.

Innen tudatom egyébként a Renault Hungáriával, hogy most már a cserét sem vagyok hajlandó elfogadni, csupán az  autó vételárát fogom jogi úton visszakérni, és messze elkerülök a jövőben minden Renault márkakereskedést.


Üdv.
               Andras

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hajjakend 2009.06.10. 11:59:22

@okostojgli: Csak meg még másiknál is. Meg a Renault Hungáriánál általában.

nemöszöd 2009.06.10. 12:03:56

@i: Az ügyfél igénye szerint a pénzt az utolsó fillérig -kamattal növelten- vissza fogja fizetni a Fosnault!

Legolas9 2009.06.10. 12:04:11

A posztolónak sok sikert.
OFF: Hu, végigolvastam mindent. Már rég gondolkodom egy-egy ilyen rönós poszt után. Most leírom. Nekem is pinás van, egy szkénik. 4 éves, újonnan vettem, de bemuti autó volt. Majd 1 millával olcsóbb volt, mint ha tök újat rendelek. Volt benne 700 km, most meg 65.000. Átlagos dolgokon kívül - kopp-kopp-kopp - semmi bajom vele. Izzó és szűrőcserék szophatás. Féktárcsák, szélvédő, meg egy jobb oldali első üveg - feltörték - volt cserélve. Ja, meg szilentek, de sokat járok xar úton.
A cégesem meg Fiat Doblo. Avval sincs semmi gond. Tudom sikeres ember nem lehetek... De nem csak a márkán múlik. Mindenhol vannak jó és rosszab eresztések. Érdemes kiforrott modellt venni, ha újat akar valaki. Szerintem.
Ja igen, nem hordom márkaszervízbe...

Tengertánc (törölt) 2009.06.10. 12:04:56

Én vettem egy rönót. Két hét múlva kiderült, hogy az autónak nincsenek kerekei. De a hideg zuhany csak utána jött, mert egy év múlva az autószerelőnél világosítottak fel, hogy a gépjárműben nincs a vezetéshez amúgy elengedhetelen kormány sem. Most mi legyen?

okostojgli (törölt) 2009.06.10. 12:05:11

@Pappistuta:
Tehát azt kellett volna bizonyítani, hogy az egy év alatt az öreg javíttatta az autót. Hát ez tényleg necces, de gondolkodom rajta. (Pikáns a dolog, ha hiteles kocsi volt, mert ugye a hitelszerződésben a bank kiköti, hogy karambolos javítás tényéről tájékoztatni kell a bankot, márpedig ha nem tájékoztatta az öreg őket, megszívathatják a tulajt.)

Addig is Nissan kereskedés nevét ide kiírni, ott autót nem venni.

nemöszöd 2009.06.10. 12:09:57

A Renault-val nagyon tessék vigyázni! Garanciális hibákat zsinórban fizettetett ki, igen kegyesen kedvezményt adva rá. Aztán meguntam és bepereltem. Ott meg azzal szórakozott, hogy más az importőr, a kereskedő és azok a cégek is folyamatosan más-más név alatt futnak. Megpróbálták a per előtt elsumákolni a munkalapot is, csakhát én akkor már tudtam, hogy ráfaragnak.
A legprimitívebb AFIT időket idéző, tetű banda!

Dr. Trebitsch 2009.06.10. 12:13:29

András: sajnálom, de szívni fogsz.

Az eljárás felháborító, de törvényes. A gyári technológiával javított kocsit el lehet adni az eredeti értékén. Cserélni sem kötelesek, a pénzedet visszakapni pedig végképp nem fogod. Tied a perköltség, és választhatsz, hogy elfogadod-e a törött autót, vagy jársz gyalog. Üdvölünk Magyarországon, a XXI. században. :(

Páneurópai Harci Kos 2009.06.10. 12:20:13

szerrintem baj van annak az agyával aki francia autót vesz. (pláne ragaszkodik hozzá:)
amugy csunya átvágás, pénzt vissza, mennnnnyyy máshová.

The Good Boy 2009.06.10. 12:24:38

Régebben volt egy cikk valahol a szállitás során sérült autókról, és ha jól emlékszem, akkor valami 8%körüli, vagyis feletti százalékot irtak a szállitás közbeni sérülést szenvedő autókról.
Az egyébként mindent elárul, hogy ezeknek a szállitócégeknek és telephelyeknek vannak a legkomolyabb javitómühelyei. Talán nem véletlenül...
Van egy ismerősöm, aki régebben autószállitó kamiont hajtott a kikötő, meg hungary között, majd őt megkérdezem, hogy kb. mennyi volt a sérült autó, de arra emlékszem, hogy egyszer mesélte, hogy minden kamionra feltett autót alaposan átnéznek, hogy ne az ő cégének keljen javitania a szállitási sérülést. Mondjuk azt is mondta, hogy semmi gond nem volt, ha fel/le pakoláskor meghúzott véletlenül egy autót, mert a cég biztositása úgyis rendezte (gondolom, ha évi 1-2 lett volna biztos lenne cirkusz, de ha mindennapos a kár, akkor hihető, hogy a cégnél nem balhéznak miatta.
Én eddig minden új autómat festékvastagság mérővel ellenőriztem átvételkor (sérülésmentes is maradt), csak a jelenlegit nem mértem le, de ez meg már csak azért is mindegy, mert már azóta sajnos meghúzták.
Fhanszia vitáról annyit, hogy nekem egy volt újonnan véve, és attól boldogan szabadultam meg egy évesen, amikor meguntam, hogy mennyire ragaszkodó, hogy újra láthassa elöző gazdáját (a szalont meg a hozzátartozó szervízét, ahonnan vettem). Azóta valahogy nem vágyok a tulajdonlásukra. Ha nagy az igény rá, belinkelem a népitéletét...:)
A mostani autómmal kapcsolatban azt bánom, hogy benne volt a kesztyűtartójában a gyártási lapja (többi új autómnél is megőriztem), ennél meg amikor az átadáskor a szalonvezető kivette a kesztyűtartóból, és megkérdezte, hogy kell-e, lányos zavaromban azt mondtam, hogy nem (pedig de). Ráadásul azért is jó lett volna a papir, mert egy új tipust vettem, aminek akkoriban indult be a gyártása, és február akárhányadikán módositottak az egyik gyerekbetegségén (amihez hasonló később nekem is előjött), és én meg nem emlékszem rá, hogy az enyém gyártási papirján hanyadika volt, csak arra emlékszem, hogy nekem is februári volt, a szalon szerint pedig az enyémnek nem lehet az a hibája, mert nekem már a módositott alkatrész van benne, így nem is foglalkoztak vele, hogy esetleg a visszahívási akció keretében nekem is cseréljék.
De autókereskedőnek, márkaszerelő azt sem hisszük el amit kérdez:)

fullánkhegyező 2009.06.10. 12:33:34

Egy barátom Francia-Angol viszonylatban autóalkatrészeket szállít.Azt mondja,csak azon a vidéken az autókat,fényezett elemeit fóliázva szállítják.A lehető legkésőbbi időpontban veszik le a védőfóliát,ez Magyarországon nem szokás.Viszont a vevő átq..rása mégha kp.vel is fizet nagyon profin megy.

Gazdagréti Jack Bauer 2009.06.10. 12:36:29

Ó, ez egyáltalán nem ritka dolog. Volt egy olyan eset, amikor a bácsi bevitte a 15 éves Suzuki Swiftjét,(amit újan vett)a kereskedésbe, hogy számítsák be neki egy új autóba. Tényleg vigyázott rá, nem volt széthajtva, lelakva.

A gond akkor volt, mikor a szükséges állapotfelmérésen kiderült, hogy az autóján egy ép elem sincs. Még a tető sem, tehát az autó a tetején is járt valamikor. Persze minden lefényezve, de a rétegvastagságmérő nem hazudik. Nem csak lefestették utólag, gányolták mindenhol. Szegény tulajdonos mindenre esküdözött, hogy nem tudott róla, még ő érezte rosszul magát, hogy nem lehetett beszámítani. 15 év után bizonyítani se lehet semmit.

Ha valaki így akar autót venni, akkor csak a saját szemének higgyen, az öltönyös kereskedelmi igazgató szava se legyen garancia, akkor se, ha esetleg ismerős.
A legjobb az, ha elmegy az ember, és alaposan körbejárja a kiszemelt új autót úgy, mintha használtat venne. Ha a telephelyen van, akkor pláne. Nincs most annyi ügyfél, a dolgozók között biztos lesz valaki, aki megmutatja a kocsit. Ha nem akarják, akkor lehet menni egy másik kereskedésbe. Aki azt gondolja, hogy ez ritka eset, az téved, elég sok szállítási sérült autó van, érdemes figyelni. Különösen a MI autónknál, azt úgy kezelik a tréleresek, mintha répát szálltanának. A szállítási lapon meg van egy bélyegző ezzel a felirattal: AZ AUTÓ KOSZOS, SÉRÜLÉS NEM ÁLLAPÍTHATÓ MEG.

Hajjakend 2009.06.10. 12:43:43

@okostojgli: ezt nem nagyon tudom, hogy kavartad ide.

Annyit tudok az esettel kapcsolatban, hogy a baumgartner egy hamis vizsgálait lapot adott ki "szolidaritásból", a Renault Hungáránál elhajtotta, hogy nem az ő problémájuk, másik 3 "szakszerviz" szóba sem állt velem és végül nagy nehezen egy régi ismerős akinek szakszervize van megkönyörült és kiállított egy valós látleletet az autóról, ami egyezett az igazságügyi szakértőével.
Azaz Renault Hungária és 4 márkakereskedő van a történetben, ebből egy "könyörületből" segített. Azt gondolom, hogy a statisztika nem a Renaultnak kedvez.

Mi köze van ennek a cigányokhoz? Fóbiád van? Mindjárt jön a viktorozás?

2009.06.10. 12:50:37

Emberek ! Ez itt a virtuális női fodrászat ? Mert ott beszélnek ennyi közhelyes idióta sületlenséget a frizurára váró nők.
Még hogy francia autó szar meg ilyenek... Egyáltalán nem szar, pontosan ugyanolyan minőségű mint a mai átlag. Meséljek rémtörténeteket a szarrá sztárolt VWről és Mercedesről ? Vagy a törökországban összeszerelt Fordokról amiből néha kihagynak ezt azt ? Mindenütt tömegtermelés van.

Az én 1966-os Rollsomat csinálták még utoljára szakavatott emberek kézi igényes munkával.

fullánkhegyező 2009.06.10. 12:56:25

Írta itt valaki,hogy aki 2009-ben új autót akar venni,az nem megérdemli a következményeket.
Én azt nem értem miért van az,hogy egy bóvli műanyag kacatot veszek 2-3 ezerért,megvan az kis örömöm,ha hazaviszem én látom először a hibátlan ,vadiúj terméket.Mint a karácsonyi ajándék, amikor egyre türelmetlenebb csomagolópapírtépés után előbújik.A több milliós autónál a szalonokban a legfontosabbnak az ülésvédő fóliák letépését tartják,hátha sikerül a mocskos kéznyomukat otthagyni a kárpiton.Ez a mostani autómon ott is volt.
Valóban félek új autót venni,mert egyébként szeretnék!Nem nagyot,nem luxusautót,CSAK egyszerűen vadiújat,hogy örömet okozzon a vásárlás ,ne gyomorgörcsöt,mert itt egy sérülés,ott egy cserélt alkatrész

Frank Columbo 2009.06.10. 12:56:52

Az országunkat megcsonkító csigazabáló franciáktól autót csak deviánsok vesznek. A másik szempont, hogy a francia kocsik mind kurva szarok sem elhanyagolható.

Borenbukk 2009.06.10. 12:57:07

Speciel az en kezemben/kornyezetemben eleg sok Renault megfordult. Kulonosebb gond nem volt veluk.

Circus 2009.06.10. 13:01:55

A TV ügyvédje c. műsorban (JusztL- féle) asszem 2-3 éve volt egy Thalia, ha jól emlékszem, hasonló kínokkal, azt végül (az adás segítségével/nyilvánosság miatt) kicserélték újra.

Szerintem hivatkozz erre, és próbáld meg újra, hátha gyorsabban cserélik. Fhanciáknak tán még számít a hírnév, főleg az ilyen időkben...

2009.06.10. 13:05:05

@Frank Columbo: nagyon buta ember vagy, de azt legalább jó hangosan világgá is kürtölöd. vegyél nácinémet autót egyenesen hitlertől, vagy olyan japán autót amit a pearl harboron öngyilkos kamikazepilóták unokái gyártanak.

efhábé 2009.06.10. 13:22:07

@Impega: Tegye fel a kezét a kritizálók közül az, aki tulajdonolt francia autót. Nem, a barát francia kocsija, ami minden méterét úgy tette meg, hogy te benne ültél, nem ér. Szintén nem ér az anyós kocsija, amit te szervizeltél, ezért ismered töviről hegyire. Nem ér a kolléga barátjának az exnőjének a története a márkakereskedéssel stb-stb.
Saját tulajdonú francia autókról beszélünk...

efhábé 2009.06.10. 13:23:53

@Nelson Mandula: Hát pedig azt nagyon könnyű. Csak meg kell nézni a kocsin szereplő orga-számot, az napra megadja a gyártás idejét.
Ja, bocs, ezt csak egy szar francia gyártó meri felvállalni...

okostojgli (törölt) 2009.06.10. 13:28:12

@Hajjakend:
Úgy jön ide, hogy kapásból általánosítasz. Az olasz kocsik szarok, a francia az fos, a cigány meg bűnöz. Statisztikailag. Állítod te.
Szerintem meg nem azért szar valami mert olasz, nem azért fos mert farncia, és nem azért bűnöző mert cigány. Csak így szerettem volna helyre tenni a posztíró "A mi országunkban ez nem így van" általánosító kijelentését. Konkrétan az a kereskedés átbaszta az agyát, nem kell ott vásárolni, legyen ez a tanulság mindenki számára. És ott sem kell vásárolni, ahol te jártál rosszul. Sőt, köszönet, ha megnevezed az átbaszós kereskedéseket, én biztos nem fogok ott vásárolni pont azért, mert te már egyszer rosszul jártál. De ugye nem zárod ki, hogy van korrekt Renault kereskedés, ugye nem zárod ki, hogy szállítási sérült autót sok-sok kereskedés nevén nevezi és nem cseszi át az agyunkat?

Hurkacsárda 2009.06.10. 13:32:27

Az utolsó mondatból kimaradt, hogy az autó vételárán túl az időszakra járó banki kamat dupláját is követeled!!! Remélem jó az ügyvéded!

Frank Columbo 2009.06.10. 13:32:48

@Kulics: @Latyak: Fáj az igazság? Családunkban már több francia autó is megfordult, melyek ugyan érdekes megoldásokkal bírtak, de általában pont ezek adták meg magukat leginkább. A francia autókra jellemző túlbonyolítottság ésszerütlen megoldások folyamatos meghibásodásokra adnak lehetőséget. A megcsonkítás és a csigazabalás pedig szintén tény. Ja és igen, inkább vennék német autót mint franciát. A rönósnak meg javaslom járjon inkább bringával: ésszerűbb, egészségesebb, olcsóbb és stresszmentesebb a közlekedés is és a fenntartás is :P

Frank Columbo 2009.06.10. 13:38:45

De, hogy a témához is hozzászóljak, szerintem is perelni kell ebben az esetben pénz visszafizetésig.

Frucsasz 2009.06.10. 13:41:11

@Latyak: khm. Mit szántál nekem? Valahol elvesztettem a fonalat...

efhábé 2009.06.10. 13:42:43

@Frank Columbo: Esetleg nem ártana egy kis történelmet tanulni?
Franciaország adott helyt a konferenciának, de a feldarabolásról (aka csonkolásról) nem ők döntöttek, hanem a győztes hatalmak közösen. A II. VH alatti visszacsatolásért sem az osztrákoknak szoktak hálásak lenni a nyálas keretlegények onokái, pedig azok meg bécsi döntés néven futnak...

eventus 2009.06.10. 13:45:41

Nekem is van ilyen történetem.

Polo Classic típusú gépkocsim cseréltem be 7 év használat után egy újra. Újként vettem. Soha nem volt törött, de mikor festékréteg mérővel körbenézték kiderül a teteje és hátulja újra lett fényezve. A megengedett réteg 3 szorosa volt. Így a piaci értékénél 250.000 ezer!! Ft-al olcsóbban vették be.

Amikor átvettem az új gépkocsim, kölcsönöztem egy festékmérőt 8000 Ft-ért! és végignéztem vele. Utána vittem el a szalonból.

Frank Columbo 2009.06.10. 13:46:49

@efhábé: Ezt a kérdést magadnak tetted fel? Akkor azt is kérdezd meg kik voltak ezek a győztes nagyhatalmak és ezek közül a nagyhatalmak közül melyek pártoltál leginkább a terület követelő államokat és vajon milyen érdekből?

efhábé 2009.06.10. 13:49:21

@Frank Columbo: Neked tettem fel, de örömmel látom, hogy most már nem a franciák daraboltak mégsem, hanem nagyhatalmakról beszélsz, többről...

hubertusz 2009.06.10. 13:54:30

@bébarabás: "8-ik renaultomat nyúzom, kb 1M km-t tettem beléjük."
Szerencsés vagy. Van aki elviszi a lottón főnyereményt, a többség viszont nem. Legközelebb vegyél jegyet egy francia légibuszra, nálad lehet, hogy nem fog lezuhanni.

}:( (törölt) 2009.06.10. 13:56:32

@Frank Columbo: nem fáj semmilyen igazság, mert nincs iagzságtartalma amit írsz. peches család lehettek, mert nekünk a sokadik renault után sincs semmivel sem több gond a kocsival, mint egyéb márkatársainak... nekem pl. hibátlan a clioIII (előtte a ClioII, R19), de nyilván málista vagyok...

Impega 2009.06.10. 13:57:14

@efhábé: Feltettem a kezemet. Birtokoltam. Pözsó kétszáz hat kupé kábrijá kérem szépen, teccik érteni? Barki kovethet el hibat az eletben, meg en is.

hardrock 2009.06.10. 13:59:19

Autóvásárláshoz (újhoz is) rétegvastagságmérőt kell kölcsönözni. Megéri azt a pár tízezer forintot. Nekem amúgy van egy tvingóm, 6 évesen vettem, most 10, és fölidegesített, amikor 100 ezret kellett fizetni az infravörös központi zár vezérlésének cseréjéért (ez csak márkaszervizben intézhető, úgyhogy szívják le).

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.06.10. 13:59:28

@efhábé: az orga számot nem ismerem. viszont nagyon szeretem a pap ritától a csovi csovi dzsaszper címűt!

efhábé 2009.06.10. 14:03:09

@Impega: ok, eddig egy darab, de tegyük hozzá Frankot is, akinek a családjában volt sok rossz (és lám, már engedtem a versenykiírásból).
Eddig hányan írták, hogy tökéletesen elégedettek a franciájukkal?
És hányan elégedetlenek a vw-jukkal, hányan elégedettek vele? A fordjukkal, toyotájukkal, stb.?
A mai viszonyok között komoly minőségbeli különbségek nincsenek, ugyanaz a szűk kiszolgálói kör szállít alkatrészt mindenkinek.
Pl. paradoxon, de a francia kocsik főleg Bosch és Magneti Marelli elektronikával futnak. A tapasztalatok alapján a Bosch gyakrabban hibásodik meg, mint a Marelli. Jobb lenne az olasz? Vagy csak sokkal több Bosch-cuccot szereltek be?

Impega 2009.06.10. 14:06:39

Elegedett voltam a vw-emmel(2-vel). Elegedett vagyok a seat-ommal (khom) es elegedetlen voltam a pözsommal.

A boch-t meg csak mosogepben szeretem. Olaszban meg vagy fagyi vagy lamborgini, de arra meg nem tellik a kisasszonynak

Mokele-Mbembe 2009.06.10. 14:08:53

MAradjunk a tudományos alapokon, érzelmi megközelítésssel nem megyünk semmire. Teljesen empirikus adatokon nyugvó tapasztalatom, hogy a tulajdonomban megfordult résemblémás autók 100%-a egy sz&r fogyóeszköz volt, mely nyolcvanezer kilométer megtétele után nekiállt darabjaira hullani.

hardrock 2009.06.10. 14:08:59

Én amúgy szeretem a tvingót, mert kényelmes, városban nem megy rosszul, és keveset fogyaszt. De a tvingó amúgy is más tészta kicsit, mert '93-tól asszem tavalyig gyártották, és az egyetlen nagyobb változtatás is 98-ban volt, amikor is újfajta motrot raktak bele. Tehát kiforrott konstrukció, nem az, mint a legtöbb más békaevő típusnál, hogy évente-kétévente új modell.

efhábé 2009.06.10. 14:09:10

@Nelson Mandula: Az orga egy négyjegyű (mostanában már 5 jegyű szám), nem szól olyan szépen, mint Papp Rita, viszont felettébb hasznos, mert két mp-n belül bárki napra tudhatja, mikor gördült le a kocsija a szalagról. Nem kell vele szervizbe menni, mint az alvázszámmal, egyszerű a lelkem, mint a bot. 1976 november 9-én kezdték el jelölni az autókat, akkor 0001 számmal, azóta minden nap nő egyet a szám. Kis fejszámolás (bár egyszerűbb beütni egy excel-táblába, vagy a neten egy orga-kalkulátorba, esetleg letölteni telefonra a java-alkalmazást) és már tudod is, mikor készült. Plusz meg tudod nézni, hogy pl. az üvegek stimmelnek-e. Mo.-n az a nagyszerű rendszer működik, hogy a kocsi első forgalombahelyezését tekintik gyártási évnek, ami akár egy-másfél évet is csalhat esetenként.
Az én kocsim pl. 2000 januári, forgalmi szerint meg 2000. szeptemberi. De amikor kocsit kerestem, futottam bele ennél nagyobb különbségbe is és amikor mondtam a jóembernek, hogy egy évvel öregebb a kocsija, mint ahogy hirdeti, elküldött a francba, hogy ő már csak tudja...

Impega 2009.06.10. 14:10:57

@hardrock: (meg most is gyartjak a zujat)

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2009.06.10. 14:12:04

DE MIÉRT AKAR BÁRKI RÖNÓT VENNI?

efhábé 2009.06.10. 14:15:36

@Impega: No mondjuk az is megér egy misét, aki elégedett a seatjával :P
Persze veseköved sosem lesz :D

Impega 2009.06.10. 14:16:24

@efhábé: :D. Tessek csak kifejetni.

efhábé 2009.06.10. 14:18:52

@Impega: Kifejtem:
:P
:D
Ez volt a két legfontosabb írásjel a mondanivalómban

efhábé 2009.06.10. 14:21:12

Még bővebben kifejtve, akárhány seatban ültem, szekérhatása volt mindegyiknek. De általában a német kocsiknak is, kivéve a nagy mercedeseket (pl. A-osztály nem).
Persze én ebből a szempontból külön állatfajta vagyok, mert nem általában francia autót használok, hanem kizárólag citroent és abból is csak hidraulikusat. Abból átülve meg csak nagyon kevés autó nem érződik szekérnek.

efhábé 2009.06.10. 14:24:41

Ja, azt nem írtam, hogy hasonló technikájuk és menetkényelmük miatt a németekhez sorolom a VW-konszern spanyol és cseh gyártmányait is.

2009.06.10. 14:25:01

én csak annyit szeretnék mondani hogy amikor idejöttünk a Kárpát medencébe, akkor a franciák ellopták a mezőinket, hegyeinket, Erdélyünket, Felvidékünket...

Labancz 2009.06.10. 14:25:46

@igazitrebitsch: Több pontban is tévedsz! Lakatolt, fényezett autót nem lehet azonos értékben eladni, mint egy sérülésmenteset. Gondolom, ezt tudod. A javított és az azonos műszaki állapotú, de sérülésmentes kocsi értékkülönbözete az, amit csak értékcsökkenésnek nevezünk. Ennyi a vevő forintban kifejezhető kára. A vevő nem sérült, de javított kocsit fizetett ki, hanem új, gyári állapotú autót. Van a PTK-nak egy olyan paragrafusa, ami a jogtalan gazdagodást tiltja. Ebbe (is) ütközik a kereskedő és a RENAULT HUNGÁRIA magatartása. Ugyanis, ha a kereskedő beismeri az átadásnál, hogy a kocsi sérült volt, a vevő nem fizeti ki a teljes vételárat, vagy eláll a szerződéstől. Ezért a vevőt megtévesztésben (!!!) tartotta a kereskedő.
Soroljam még???
Nem kopasz nepperektől vett kocsit a Nagykörösi út porában, hanem márkakereskedőtől! Így nem lehet elmondani, hogy szívna. Ha elég tökös az ügyvéd, aki képviseli, akkor nagyon rá tud fizeti. (Amit tiszta szívemből kívánok nekik!)

Impega 2009.06.10. 14:27:46

@efhábé: A volksvagenben is meg a szeatban is egy a lengescsillapito. Alairom, nagyon puhak, de ott egye meg a fene.

neked ugatok 2009.06.10. 14:29:27

@B.Vili:
a schiller opelre gondolsz-e?

efhábé 2009.06.10. 14:30:08

@Impega: Puhák????? Te jó isten :) Min szeretsz te közlekedni? Hokedlin?

Impega 2009.06.10. 14:32:42

@efhábé: Most mi van? Neked nem puhak? Olyan mint egy hajo, ugy billegnek. Hokedlin nem szeretek kozlekedni. nagy a szel rajta es nincs hozze windsztop

The Good Boy 2009.06.10. 14:35:05

@efhábé: Ha ennyire igényled, itt az én kezem is felemelve. Nem a szomszéd, nem a nagynéni, nem az ismerős ismerősének az autója, hanem sajnos az enyém. Az itélete itt van, igaz kb. 7 hónapos korában irtam, egy évesen ment a háztól, mint már fentebb is irtam:
totalcar.hu/nepitelet/index.php?op=itelet&cat_id=39682

Kiegészitem az itéletet azzal, hogy egyhónaposan úgy nézett ki a motorháztető belülről, mint amiben egy centrifuga kinyomta körbe az olajat, minden olajcseppes. hidrotőkék cseréért kiáltottak, elöször már vagy 7000 km-nél. 5000-nél cserélték a hátsó csapágyat, hátsó féknyergeket, fékkel együtt (620 000 Ft volt a garis szervizlapon 2005-ben!!!), szerelő azt mondta, hogy 5000 után meghal ezekben a csapágy. Én naiv azt hittem, hogy a gyári szar, a garis csere tovább bírja... nem jött össze, 10000-nél újra csereérett lett, mint ahogy addigra az elsők is. Vészfékasszisztens, és a hozzátartozó vésszvillogó bekapcsolást nem sikerült megtapasztalni, pedig volt pár komoly vészhelyzetem (jelenlegi vasnak érdekes módon, tökéletesen müködik ez a része is), abs-es fék még hóban is blokkolva állitotta meg az autót, az oldalvédő diszlecek és a tetőléc váltakozó sorrendben és időben hullottak le/engedték el magukat, általában menet közben, növelve a garis szervizlistát stb... tolatóradar nem mindig pittyeget, illetve volt amikor a légüres tér is túl közel volt neki, automata klima, esőérzékelő egy ideig mindig úgy müködőtt, ahogy annak kellene, majd párperc után a klimaventilátor elkezdett orkánosat játszani (nem low módban, hanem értelmes 23-24°-nál), az automata ablaktörlő pedig pár perc után még a csöpögő esőnél is monszunos üzemmódba váltott. Hogy jót is irjak róla, az automata világitáskapcsoló tökéletesen müködött, pár luxos fényváltozást nem tolerált indokolatlan ki vagy bekapcsolással... a többit nem is irom
Ez volt az első és utolsó újként vett franciám, korábban volt 3 régi és ritka rönóm (R5 GT Turbo, Fuego, R11 Electric), de azok ezeréves soktulajos, nem sokmilliós autók voltak, és azokat a különcségükért (meg hogy egyik jó cimbim renault alkatrész specialista volt, igy mindig volt alkatrész occóért) szerettem.

kasu 2009.06.10. 14:38:21

Nekem voltak francia autóim, a Dáciát nem sorolnám ide, az is volt. Kezdjük a Citroen BX-el, ami egy hidraulikus rugózású/fékes/kormányos kíváló autó volt. A hidraulikával nem volt baj soha, szervizelni kellett,2-3 évente tölteni a gömböket. Más szempontból is szervizigényes volt, néha ez ment el, máskor más. Pl. a motoros ablak. Csak cserélni lehetett. De mégis nagyon jó volt, elvitt mindenhova és hazahozott, főúri kényelemben suhantaz ember. A másik francia egy Renault Scenic volt, amely kifogástalanul szolgált, kivéve a gyújtástrafókat. Ezek közül min.1 db évente kb.2x zárlatos lett és a szervíz kettesével ajánlotta cserélni. Horror ár. Végül vettem bele 4 db bontott japán Denso gyártmányút... és soha többé nem volt gondom. Azóta két japánom volt/van, a Nissan made in Japan, tökéletes és hibátlan. Sajnos rommá törtek, mert valaki nem vette észre a jobbkezes utcát, feltolt a járdára stb. de nem lett bajunk a kislányommal. Ha egy terepjáró futóműve sérül..jobb kiszállni belőle. A mai Toyota 2,2 D-4D is kifogástalan, mondjuk csak egy éves. Még szép... török összeszerelés. A rémtörténetek minden tipusnál előfordulnak, sajnos. Utolsó megjegyzés: aki lefikázta a "drága" új autót.. apukám egyszer ülj be egy vadi újba és megtudod mi az, a drótozott, gányolt és a hol ez szarik be hol az, öregecske verdákhoz képest.
Ülsz a tuti légkondiba, jó zenét hallgatsz és működik. Ebből a szempontból egy meghibásodásra hajlamosabb Renault is jobb, mint egy gányolt német...

efhábé 2009.06.10. 14:41:57

@The Good Boy: Ok, lassan eléritek az eddig beíró elégedettek kb. felét :)
Tudnak a franciák szart gyártani, nem is kérdéses. De sajnos mindenki más is :(

Impega 2009.06.10. 14:46:16

@efhábé: "Tudnak a franciák szart gyártani, nem is kérdéses. De sajnos mindenki más is :( "

Nágyot szóltál édes egy öcsém!

Vannak meg ilyen szep logikus mindenhova illo beszolasaid? Mint pl: Forog a Fold de mas is.
Kanyargos az ut de mas is...

efhábé 2009.06.10. 14:46:24

Játék:
Vajon melyik gyártó melyik típusáról írhatták a következőket a Népítéletben?

"Az autót 5 hónaposan vettem márkakereskedéstől.A benzinpumpa pár héten belül elromlott, amit garanciában ki is cseréltek. Alighogy megtettem vele5000 km-ert, fel kellett frissíteni a motorvezérlő szoftverét, mert az autó nem indult el, majd a kézifék rohadt be, havi szinten. Autópályán 4 személlyel, 140-es tempóban 9,3l a fogyasztása.Jelenleg a motorolaj habzik. Bevittem a márkaszervízbe, ahol azt mondták hogy ez normális, nem tudnak vele mit tenni. Ez ilyen!"

Borenbukk 2009.06.10. 14:50:06

Az ido megszepiti az emlekeket. Most hogy olvasgatok eszembe jutott ket Renault problema. Az egyik egy Scenic az ominozus gyujtastrafokkal, a masik meg egy kacsaseggu Megane, aminek felevente kieg valamelyik fenyszoroja.

efhábé 2009.06.10. 14:51:02

Vagy pl. ezt?

"Nagyon vártam, hogy átvegyem az autómat. Ódákat zengtek az új motorjáról, hogy szupererős és csendes. Az erő megvolt, de milyen áron! Megkapta a bejáratást, az első 1000 kmen nem ment 2500 fordulat felé, ennek ellenére 10000 és majd aztán 18000-nél recsegni,kattogni kezdett,mindkét esetben turbócsere lett belőle. Lehet, hogy túllihegték a [.....] ezt a teljesítményversenyt. A szervízben mondták, hogy tervezési probléma, köszi.Állítólag a 150le-nek ellenállóbb a turbója.25000km-nél a befecskendezők kényszerítettek a szervízbe, csere.Nem tudom mi lesz ha átlépem a 100000km-t,utána ugyanis nincs garancia.Mennyi pénzembe fog ez akkor kerülni?Az Audival ilyen problémáim nem voltak, én mohó, jobbat akartam.Több mint 9 MILLIÓ volt ez a tragacs, a bőrkárpit nyúlik, nem is jó az ülése.Meggondolatlan vásárlás volt, hittem a statisztikáknak......"

Impega 2009.06.10. 14:52:15

@efhábé: EZ VW motor probléma. 110 LE TDI. Mas egyeb?

neked ugatok 2009.06.10. 14:59:57

@i:
ezzel a posttal értek tökéletesen egyet, szerintem is így van
ennek ellenére én tuti felgyújtanám a kereskedést, ha már ilyen feltűnően rosszul sikerült járnom :P

efhábé 2009.06.10. 15:02:13

@Impega: Nem nyert:

totalcar.hu/nepitelet/?op=itelet&cat_id=48025

Toyota Avensis

Érdemes beleolvasgatni a Népítéletbe, mindegyik gyártónál találni ilyeneket.

Toyotákat olvasgattam és több olyan bejegyzéssel is találkoztam, hogy Renaultból ültek át, mert mindenki a Toyotát dicséri, de inkább visszaülnének Renaultba (vagy vissza is ültek), mert azzal kevesebb hiba volt és sokkal kényelmesebb.
Pedig a renault nem is igazán kényelmes autó :)
Mindegyik márkánál előrdul az ilyesmi, csak az nem látja, aki számára az autó vallás, ahogy Csikós is írta a Leadfoot által belinkelt cikkben.

gyöngéd barbár 2009.06.10. 15:03:10

Nekem volt Renault-om (Clio) és Citroenem is, mindkettőt szerettem, de most mégis Fordot vettem. HOgy miért? Mert végre egy olyan autót szerettem volna, amelyiknek a szalonjában nem ismernek fel arcól a szerelők. "Ó már megint?" kérdezték, én pedig csak bólogattam, hogy igen. Kényelmes kocsik, szépek, de ott van bennük a mediterrán hanyagság... csak az vegyen francia autót, akinek van elég ideje, pénze vagy szerelmes.

Koli 2009.06.10. 15:11:33

Negyedik Renaultunkat használjuk, ebből három újként vásárolt volt.
Az első 154e, a második 195e a harmadik 27e km-nél került tovább (a harmadik összetörött egy cseppet).
A kopó alkatrészeken kívül egyiknek sem volt semmiféle hibája.
Mi budapestiek lévén egy tőlünk 200 km-re lévő kereskedésbe megyünk autót venni...
Kedvesek, sokkal olcsóbbak mint a fővárosban, és soha nem csesztek át (legalábbis nem vettük észre).

Szóval ne általánosítsunk, de a Baumgartnert kerüljük el....

Impega 2009.06.10. 15:12:38

@efhábé: Annal jobb. Kulonben ha megegy totalkaros cikket, hozzaszolast, kommentet, itelatat bekopipasztazol ide, leorditatlak Mamapicivel, az pedig le fogja huteni a hangulatod.

neked ugatok 2009.06.10. 15:14:28

@Impega:

nemtom, 105ezer kilómétert tettem az autómba (peugeot 306, nem is olyan fiatal), és eddig (a kötelező szervizen kívül) 50ezret költöttem rá (bár szerintem a főtengely ékszíjtárcsa is kopóalkatrész, mint minden autóban, mindenesetre az tényleg tipushiba)
és szerintem minden autóra igaz, hogyha követik a szervizkönyvet, és kicserélik azt amit az előír, és nem csak akkor, amikor már elromlott, akkor a legtöbb autó megbízható marad. persze minden szériából van fos.

neked ugatok 2009.06.10. 15:18:56

@Dohányzó Zsiráf:
nem mintha védeni akarnám a francia autókat (bár nekem is az van), de ez az 5 autóból felállított tapasztalat egyáltalán nem reprezentatív. ezen kívül legyártottak több százezer autót a világban (a franciák is)
én is ültem már és vezettem is nissan primerát - jó a váltója, de gáz a motorja (1,6), meg a futóműve is szar. annak amiben ültem, és azóta megjelent belőle vagy 4 újabb széria, mégsem szarok szerintem a nissanok, csak rondák :P

Impega 2009.06.10. 15:19:42

@neked ugatok: Nekem ugatsz?!:) Hasznald egeszseggel. En nem vagyok markab*zi, es orulok hogy vannak emberek akik elegedettek. nekem mindegy. De en megegyszer francia kocsit (kiveve pezso 406 cupé, C6, ja meg a 607 is nagyon szep. Meg talan egy DS... a regi :)) nem veszek.

indapasssucks 2009.06.10. 15:19:58

feljelentés csalásért.

Breki77 (törölt) 2009.06.10. 15:23:06

Aki "rönót" vesz, sikeres ember nem lehet! Nem is értem, hogy miért engedik, hogy az a hitvány fracia roncsautógyár forgalmazhassa a szarjait. Inkább menne csődbe az egész francia autógyártás. Nem látnák el a világot több vacakkal.

kasu 2009.06.10. 15:28:38

A hírek szerint a Toyota besokallt a 177 lóra felhúzott motorral. Túl gyenge a szerkezet a nagy teljesítményhez, a töltő és egyebek is nagyon érzékenyek az üzemanyagra, a hőre stb. De ez egy Renault blog! A márka igyekszik, vannak hibák, a prémium márkákhoz képest lehet több, de azok sem mentesek. Elég sok embert ismerek, nagyon bejött nekik a Renault. Kényelmes, pakolós autók, a scenic sokkal tágasabb és pakolhatóbb az x-trailnél vagy a versonál de még a Honda akkord kombinál is, ez is szempont lehet. A szervizek viszont tényleg gyalázatosan lehúzósak, l. Baumg. De vannak specialisták, itt Pesten is tudok profi magánt, aki tökéletesen megoldja a műszaki problémákat. Ezeket érdemes megkeresni és már nem is olyan tragikus. A csili vili gyári szervíz nem biztosíték a szakértelemre és a becsületes munkára. Meg hát ez: Magyarország, a mi hazánk, egyenlőre ez a munka(kereskedés stb.) kultúrája.

rattan 2009.06.10. 15:31:04

András!
Sajnos rossz hírem van, a magyar /szemét/ jogrendszer szerint az új autó szállítási sérülés esetén is újnak és sérülésmentesnek számít.Egy feltétel van: megfelelő szervízben kell elvégezni a javítást. Csak egy kapaszkodód lehet: ha tényleg tudod bizonyítani, hogy átvétel előtt tényleg bemutatóautó volt. A Magyar Autóklub jogásza talán tud ezügyben segíteni.

Sanyi 2009.06.10. 15:45:18

@Labancz: ott a pont. en nem polgari perre vinnem eloszor hanem csalas miatt buntetore. ha jo az ugyved akkor megallna es az meg jo esetben (kereskedo szamara) is megrovas es penzbuntetes. ha ismetlodik akkor pedig elobb-utobb lesz belole felfuggesztett, letoltendo...

efhábé 2009.06.10. 15:56:30

@Impega: egyetlen cikket sem idéztem, Népítéletből is csak két darabot, azt is csak azért, hogy végre lenyugodjanak a kedélyek és ne arról szóljon a kommenthad, hogy fos francia.

efhábé 2009.06.10. 15:58:57

@Impega: Az első az VW volt, konkrétan egy golf :)

Egyébként nem idéztem cikket, Népítéletből is csak 2 darabot, hogy lenyugodjanak végre a kedélyek és ne arról szóljanak a kommentek, hogy fos francia, hanem a konkrét esetről, ami szintén előfordul kis hazánkban szinte minden márka esetében.

efhábé 2009.06.10. 16:00:12

Jé, elment az első is? Nekem hibát írt ki, biztos francia a blogmotor :D

V. 2009.06.10. 16:02:22

Szerintem tudomásul kéne már venni, hogy ezeket a mai autókat nem 10 + évre és 500e + km-re tervezik...Ebből a szempontból tök mindegy melyik márkáról van szó. Egyébként a Toyota ezt legendás megbízhatóságot a régebbi Corollákkal érte el, a többi -újabb- típusuk ugyan olyan szar minőségű mint pl. egy Renault vagy egy Ford...A megbízhatósági versenyeket" meg az márka nyeri aki többet tejel a statisztikát megjelentető pl. újságnak

V. 2009.06.10. 16:04:32

Persze azt sem szabad elfelejteni, ki hogyan, mennyit használja a kocsiját vagy garancia lejárta után is hajlandó költeni rá...

neked ugatok 2009.06.10. 16:06:18

@Impega:
a 406 kupé az egyik legszebb francia autó! (a váltója aszondják borzasztó)
hát nem hiába, ami a pininfarina designcenterből kerül ki, az nem lehet fos, ferrarik, alfák, 306 cabriolet, sőt, vettem már pininfarina által designolt fogkefét is :)

redriot77 2009.06.10. 16:29:32

Autóból japánt vagy Kia-Hyundai.

HandG 2009.06.10. 17:31:21

Igaza van Andrásnak!
És lehet, hogy van egy rövidebb elintézési módja is.
Láttam merdzsósokat is meghunyászkodni.

Hasonló eset, de ismerős csináltatott egy nagy táblát a kocsi tetejére kirakta. Kiírta nagy betűkkel, hogy itt vettem ezektől...stb stb..
Első nap megfenyegették, második nap ügyvéddel fenyegették, akkor feljelentette őket zaklatásért, felvette a telefon és személyes beszélgetéseket. 3. nap visszaadták a vételárat.
És az ügyvédje jelenlétében írták meg a adás-vételit vissza, amiben minden járulékos költséget bevállaltak.

Ki menne be abba a márkakereskedésbe, ami előtt egy ilyen feltáblázott "új" autó áll?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.10. 18:24:59

mi csak amerikai kocsit veszunk
meg igy is valsagban a GM
amugy regen mikor meg Ladakat lehett rendelni a kishibas kocsikbol arengedmenyt adtak

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.10. 18:50:59

na latom megint eljutottunk oda hogy melyik computer es miert
francia kocsi nemet vagy japan
akinek bevalik az eskuszik aki megszopja az gyalazza
es mind akettobol van ugyanannal a markanal
most nem akarom futtatni magam de eleg sok kocsit vezettem
mindegyikben volt j is rossz is
uj kocsit csak egsyzer vettem az egy 1200 Lada volt
en akkor nagyon meg voltam vele elegedve

al Dajjal 2009.06.10. 19:56:02

Csigazabálók autóját venni... Na? Milyen szokás és mire is utal?

Igen, igen. Mindkét válasz helyes! Leülhet, ötös!

velsatis 2009.06.10. 20:11:01

Sziasztok!

Szállítási sérült és szállítási sérült között is van azért különbség. Van amit csak koccolnak itt-ott, de ez az esetemben a teljes hátsó ajtó lakatolását, valamint az üveg cseréjét jelentette nagy valószínűség szerint, mivel a 2008-as autón különben mit keresne ebben az esetben 2006-os üveg, úgy hogy közben mindenhol rendben megvan a 2008 széria szerinti üvegezés.

Irtam, hogy felajánlotta a Renault a szakszerű gyári "renoválást", de annak a márkakereskedőnél ahol vettem nemhogy fényezőműhely nincs de még lakatosmunkákat is egy maszek szervízben végeztetik. Akkor így milyen gyári "renoválásról" beszélhetünk?

velsatis 2009.06.10. 20:16:53

@rattan: Azért ezt minimum illet volna tudatni velem, vagyis igy fennáll a fogyasztó tudatos megtévesztése. Ennek függvényében valószínüleg másként döntöttem volna. Ezenkívül még lehetne egyéb további rejtett dolog is ami azon a bizonyos adatlapon kell hogy szerepeljen, mégse hozták tudomásomra.

velsatis 2009.06.10. 20:26:44

@igazitrebitsch: hát a javításról a szakértő is röhögve megállapította, hogy fusi munka lehetett...laikusnak mint nekem persze ez abszolút észrevehetetlen....szóval sajna nem gyári technológiával rakták rendbe.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.10. 20:59:09

@velsatis:

ne hagyd!!!!!!!!!!
full arban fizeted vadi uj kell!!!!!
kutyat nem erdekli hogyan szallitjak stb
nem kell a javitas full uj kell a gyarbol hibatlanul
ehhez ragaszkodj

hardrock 2009.06.10. 22:50:45

@Impega: Gyártják-gyártják, de az már egy Clio egy másik kasznival, és állítólag foschpunepa, mint általában a béka autók.

lacas65 2009.06.10. 23:11:42

3 éve hajtok egy sénicet. 4 patront cseréltek a gyertyáknál 60 ropi, és ennyi. Iszonyat jól kapcsol az automata váltó, zsír a blokkolásgátló, és gyorsul mint a mérgezett egér, a fútómű szintén sirály. Két barátom szintén ezt a típust nyúzza és imádják a verdájukat. Két negatívum, elég sokat kajál, és mivel kp-re vettem nagyon húzták a szájukat. Nah mindegy az igazi férfi MS Internetexpolert használ, és francia kocsit vesz! :)

arnd 2009.06.10. 23:12:58

Használt autó vásárlásnál is visz az ember magával szakértőt, meg új autó vásárláskor is... vagy ez csak nekem evidens?

Én most pár évig tuti nem veszek szalonból autót, de ha vennék (márkától függetlenül) akkor festék vastagság mérő és autószerelő barát jelen lesz.
Ha nem tetszik nem veszem át... ennyi. Ha mindenki így tenne nem is próbálkoznának... és nem csak az autó forgalmazók...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.10. 23:46:46

@lacas65:
es macskat tart, es az annyaval el
@arnd:

hat beb@szna ha uj kocsit is teszteltetnek, bar en sose veszek ujat
a hasznaltat el tudom vini muhelybe teszteltetni, de ddig egyszer ha tettem
bar ez tenyleg lutri
eddig szerencsem volt

Smacika 2009.06.11. 15:43:31

Na szép.
"Természetesen voltak egyéni igényeim a felszereltségre vonatkozóan":
Pl.Elforgatható kormány, letekerhető ablakok, kinyitható csomagtér, gázadásra felbőgő motor, behúzható kézifék.

zapkorte (törölt) 2009.06.12. 11:49:48

@Labancz: Eh, az a kereskedő nem jogtalanul gazdagodott, hanem éppenséggel szegényedett, mert a szállítási sérülés javítását nem is számlázta ki 6500 Ft-os rezsi-óradíjban a kundcsaftnak. :) Ebben az ügyben mindenki rosszul járt, kivéve a rönyó gyárat, akik megkapták a pénzüket és a többivel már nem törődnek.

Lefty Rosenthal 2009.06.22. 21:55:10

igy jar aki Magyarorszagon el
süti beállítások módosítása