Tékozló Homár

A UPC-nél 2 év 2 hónap és 2 nap a hűségidő

2009.06.12. 00:05 | szily | 70 komment

Xer sorozatban szívott a UPC ügyfeleként, aztán a DIGI kevéért meg is szakította a sokéves viszonyt, ami nem ment könnyen, például azért, mert a két év hűségidő arrafelé a szokásosnál jóval tovább tart. Panaszáradat alant.


A panelházunkba idén év elején bekötötték a DIGI-t, aminek nagyon meg is örültem, mivel sokkal olcsóbb mint a UPC, aminél jelenleg vagyok. Átnéztem ekkor a UPC papírjait, ahol nem találtam semmit, ami írná, hogy meddig tart a hűségidő, csak egy olyan papírt, amin rajta volt hogy 2007.06.29-én lett kötve a szerződés. Emlékeztem rá, hogy 2 éves hűségidő lett kötve a UPC-nél, tehát naívan azt hittem, hogy 2009.06.29-én jár le. Mivel ez a nap már elég közel volt, ma elmentem elintézni a dolgokat. Előtte gondolkoztam azon, hogy bemenjek-e a UPC-hez érdeklődni, de mivel szomszédoktól már hallottam, hogy hogyan intézték el az átköttetést, ezért nem mentem be. Ilyen meleg időben, úgy hogy egymástól távol van a két szolgáltató ügyfélirodája, senkinek sincs kedve még egy plusz kört tenni. Úgy gondoltam, hogy elég lesz mindkét helyre egyszer bemenni. Először a DIGI-hez mentem megrendelni a szolgáltatást, nehogy az legyen, hogy lemondom a UPC-nél és aztán derül ki, hogy a DIGI nem tudja időben bekötni és napokig itt leszek TV, telefon és internet nélkül. Ott minden simán ment, az ügyintéző hölgy is kedves volt, mindenben segített. Amikor kérdezte, hogy mikortól szeretném a szolgáltatást, én azt mondtam, hogy 2009.06.29-től, mivel naívan arra gondoltam, hogy a 2 éves hűségidő 2 évig tart. Majd elmentem a UPC-hez is, ahol kiderült, hogy a 2007.06.29-én kötött 2 éves hűségidő 2009.08.31-ig tart. Ezen úgy meglepődtem, hogy köpni-nyelni nem tudtam. Ahogy számolom ez 2 év, 2 hónap és 2 nap! (Hiszen a június nem 29 napos, nem mondhatják, hogy egyik hónap végétől a másik végéig.) Persze mivel nekem a UPC-től csak egy X-elgetős lapom volt, ami nem írta, hogy meddig tart a hűségidő én azt gondoltam hogy 2 évig, hiszen annak idején azt beszéltük az ügyintézővel. Mivel nekem előtte már volt internetem a UPC-nél, csak az 1. hűségidő lejárta után meghosszabbítattam a hűségidőt, ezért még csak azt sem mondhatják, hogy csak 08.31-én jöttek bekötni, hiszen már be volt kötve. Én 2007.06.29 napi hatállyal igényeltem a szolgáltatásukat a 2 éves hűségidővel együtt. Az ottani ügyintéző szerint viszont az akció nekik 08.31-ig tartott (amit nagyon nem is értettem, mert ahoz most mi közöm van, hogy addig tartott a akció, amikor én nem akkor rendeltem meg). Ekkor zavartan távoztam és elmentem a DIGI-hez. Ott hátul csak röhögtek az informatikusok, hogy a UPC már megint nagyot aratott. Szerencsére az ügyintéző hölgy kedves volt és sikerült elintéznem vele, hogy az internetes szolgáltatást csak akkor indítják, ha lejár a UPC, a UPC-nél pedig lemondom a TV-t, mert csak az internetre van a hűségidő.

Hát így jártam, többet nem is üzletelek én a UPC-vel, sokszor megszivattak már. Röviden elmesélem ezeket is, azért hogy okuljanak belőle mások.

1. eset: Mivel a 2005-ben a UPC-vel kötött szerződés volt az 1. nekem, ami hűségidős volt, ezért nem is figyeltem rá, hogy mikor jár le. Természetesen ez az én hibám is volt. Egyszer csak 2007-ben megkaptam a számlát, amin kétszer akkora volt az internet díja, mint eddig. Rögtön kapcsoltam is és beszaladtam a UPC-hez meghosszabbíttatni a hűségidőt. Az ügyintéző kérdezte, hogy nem kaptam se figyelmeztető levelet, se emailt arról hogy le fog járni? Mondtam neki hogy nem. Következő hónapban megérkezett az email, amiről beszélt...

2. eset: Tavaly év elején vettem egy új számítógépet. Kiderült ekkor, hogy a UPC-nél hálókártya cím alapján adják a netet és ezt át kell regisztrálni. Amíg nincs átregisztrálva, addig nincs internet, egyedül az ő weblapjukat lehet elérni. Gondoltam hogy semmi gond, elintézem az online adminisztrációs micsodájukon. Fölmentem az oldalra (prov.upc.hu) beírtam a felhasználónevet, majd a jelszót és nem fogadta el. Ezt még eljátszottam legalább háromszor, majd rákattintottam a jelszóemlékeztetőre (azóta sajnos átalakították az oldalt és már nincs ilyen gomb), ami ki is írta, hogy elküldtük a UPC-s emailcímére a jelszavát. (Gondoltam hogy remek, hiszen ahoz az email címhez is ugyanaz a jelszavam kell.) Majd betelefonáltam egy ügyintézőnek, adott új jelszót, amivel szintén nem engedett fel. Megkértem hogy regisztrálja át ő a hálókártyacímet, ott ahol ül. Hiszen ha látja az adataimat és jelszót is tud újat adni, akkor biztos megy neki az is. Igaz hogy nehézkesen, de megtette. Ekkor már hozzáfértem az új jelszóval az emailekhez (az admin micsodához még mindíg nem) ahol láttam, hogy a jelszóemlékeztetőnek küldött emailben az a jelszó szerepelt, amit én írkáltam be folyamatosan és nem fogadta el. Tehát nem én felejtettem el a jelszavam.

3. eset: Ez nemrég történt, talán 1 hónapja. Már pár napja percenként szakadozott a net, amikor betelefonáltam a UPC-hez. Eddig azért nem tettem meg, mert hallottam egy olyan pletykát, hogy emelni fognak a régi előfizetőknek is és gondoltam, hogy hátha a "nagy munkálatok" miatt szakadozik. (Megjegyzem, hogy a régi, hűségidős, hozzájuk hű előfizetőknek amíg 1.25 megás nete volt, addig az új, hűségidő nélküli előfizetőknek folyamatosan emeltek és persze nekik olcsóbb is volt. Akkor már 4 megás volt náluk a net az árban az én csomagomhoz közeli csomagnál.) Betlefonálás után az ügyintéző azt mondta hogy nem emelnek és rá akart beszélni egy nagyobb, drágább csomagra. Már beszélt egy ideje, amikor megkérdezte, hogy "...vagy először inkább a hibára koncentráljunk?". Gondoltam, hogy sokra megyek vele, ha emelnek a neten és az fog szakadozni. Mondtam neki hogy igen, először a hibára. Kapcsolt egy másik embernek, aki azt mondta hogy náluk nincs semmi probléma, nem tudnak mit csinálni, nálam van a hiba. Hát ez duplán átverés volt... 1-2 nappal később olvastam ezt a hírt. Ebből egy rövidet idéznék is: "A UPC weboldalán semmilyen információt nem talátlunk a hibáról, ezt az illetékes azzal indokolta, hogy ugyan az ő előfizetőiket érinti a probléma, de annak forrása nem a UPC hálózatán belül van." Tehát ha úgy gondolják hogy nem ők a hiba forrása, akkor úgy vannak vele, hogy az előfizetőket nem is tájékoztatják, aki betelefonál arra rákenik a hibát. A másik átverés pedig az volt, hogy nem emelnek. Hónap végén emelték 4 megásra a netet, tehát akkor is csak az ügyintéző akart rábeszélni egy drágább csomagra.

Ezek után azt javaslom mindenkinek aki teheti, hogy messziről kerülje a UPC-t!
Üdv,
Xer

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

brummancs 2009.06.12. 00:24:19

Tedd,amit mi! Módosítani kell a meglévő hűségköteles előfizetést eggyel felfelé (pl.Bronze-ról Silverre stb.),majd 1-2 nap múlva lemondani. Felfelé váltáskor megszűnik a hűség,vagyis bármikor lemondhatóvá válik a szolgáltatás.
Azóta is vígan digizünk :)

Lépcsőn Búsuló Bamba Nyuszi 2009.06.12. 00:29:12

Brummancs, te milyen okos vagy! Ez hasznos hsz volt!

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2009.06.12. 00:37:33

"2009.06.29-én jár le. Mivel ez a nap már elég közel volt,"

és egyre csak közeledik. vagy ez egy jövőből írott poszt?

Tom$ 2009.06.12. 00:46:38

Mi tavaly áprilisában hosszabbítottunk netet+hbo-t, és az 1éves hűség mégis júni végéig tart, mivel tavaly áprilisban akció volt, és a hűség csak az akció lejárta után indul. Azóta a netnél átváltottunk 30mbitesre, a hbo meg most lesz lemondva, mivel már nem olyan jó.
Mi nagyon meg vagyunk Velük elégedve. 2006-tól vagyunk náluk. Akkor jöttek be a városba. Idén márciusban +2évet írtunk alá(ami ápr. 1-től lépett életbe), amit módosítottam így május végére tolódott ki a hűség vége.

Springeln 2009.06.12. 01:14:29

Erre nem tudok mit reagálni 3 éve tudom, hogy a UPC xar... Én a T-mobile ra esküszöm azért az mégiscsak egy világmárka... Engem amugy a Upc megszívatott na nem egyszer de egyszer csúnyán anno még olyan netem volt mert szinte csak az volt... és akadozott, ledobált be telefonáltam várattak pontosan 26 percet a mai napig emlékszem. Én naiv meg azt hittem ingyenes a telefonálgatás... Hát NEM volt az.

Tom$ 2009.06.12. 01:19:26

Az oké, hogy a T világmárka, de a upc sem magyar cég! :) Több európai országban jelen van. Sőt aszem az egész egy amerikai cég kezében van :)

Megdobbent 2009.06.12. 01:20:02

Ez a csomagvaltos trukk 1-2 eve vigan kering egy csomo forumban, nemtom minek szopott a panaszos....

ajh 2009.06.12. 01:27:41

vegyel routert (mar parezer ft-ert is van) es nem kell bajlodni a halokartya regisztracioval (mac address klonozas)

a net azert szakadozott mert a upc kulfoldi vonal szolgaltatojanal volt valami hiba (volt az indexen is hirben)

olvasd el a szerzodest amit kiikszelgetsz

mnvcs 2009.06.12. 01:30:23

@Springeln:

Világmárka mi? Gratulálok. Attól még fos, hova szarjak attól hogy Németországban támogatja a Bundesligát? Jobb lesz nekem? Nem..
UPC sem tökéletes, de a T-online akkora hulladék volt(hozzáállásban, minőségben) hogy ahhoz is keveset szolgáltattak hogy jól az arcukba röhögjek..

Ennyit a világmárkákról.

Komment Elek 2009.06.12. 04:19:57

Szerintem ezt az egész hűségszerződéses baromságot, úgy ahogy van meg kellene szüntetni. Vagy legalábbis ésszerű időtartamra csökkenteni. Valójában azt sem értem, hogy ha egy adott szolgáltatás akár csak egy-két napon is kimarad, vagy nincs teljesítve a leírtaknak megfelelően, az miért nem lehet indok egy szerződés felbontására? Véleményem szerint az ilyen hűségszerződéseknek már rég ott lenne a helye mint ahol az árukapcsolásos téma is végezte. A sülyesztőben.

Megdobbent 2009.06.12. 04:33:24

@Springeln: en is udvozollek a vilagmarka leirasaert :) A Pannon pl. nem vilagmarka, de lassan 12 eve nincs vele gondom. Amugymeg tenyleg mindent csak a t-tol vegyel, mert vilagmarka. Az ilyen. Hogy vilagmarka. Itt pl. a t-nel nem is magyarok dolgoznak, hanem a vilagemberek. Nincs magyar mentalitas, csak vilagmentalitas. Ugyhogy vegulis igazad van :>

bjuszika 2009.06.12. 06:10:47

A UPC általában ugy hirdeti a szórólapjain is: ilyen olyan akciós csomag 2010 augusztus 31 ig tartó hűségnyilatkozattal.
( azt, hogy az üzletkötő mit mond azt hagyjuk, el kell olvasni MINDEN apróbetűt)

Don Bolesz 2009.06.12. 06:46:43

internetet ha lehet csak a digitől. a20/10 netük az esetek 99% ban 42/35 jön de még 20 alá sosem ment. hajrá diginet

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.12. 06:51:59

"ahol láttam, hogy a jelszóemlékeztetőnek küldött emailben az a jelszó szerepelt, amit én írkáltam be folyamatosan és nem fogadta el. Tehát nem én felejtettem el a jelszavam."

Aha, ilyen nekem is volt UPC-vel, de nagyobb bajom sosenem volt velük... Amúgy nyugi, már a T is eljátszotta ezt.


Egyébként a 2 év 2 hónap 2 nap hűségidős dolog meg bájos. Gondolomn azért nem derül ki a postból hogy miért is van ez, mert a UPC-s üfsz. se tudta megmondani. Mert CSAK.


"Szerencsére az ügyintéző hölgy kedves volt és sikerült elintéznem vele, hogy az internetes szolgáltatást csak akkor indítják, ha lejár a UPC, a UPC-nél pedig lemondom a TV-t, mert csak az internetre van a hűségidő."
Be fog csődölni a Digi, ha ilyen ügyfélbarát hozzáállást tanúsít... :( Úgy tűnik itthon csak a fasz cégeknek megy a dolog.

sütibaba111 2009.06.12. 06:54:44

Ha már a világmárkáknál tartunk a Digi nem egy ősi román cég?

EnZsolt 2009.06.12. 07:01:52

@Springeln: azt hiszem evvel egy lavinát indítottál el, amihez én is csatlakozom. T, mégis csak egy világmárka BRUHAHAHAHA.

Xer303 2009.06.12. 07:09:47

@nyomasek_bobo:
-nem rendelkezek nagy írói vénával, van benne még 1-2 apróbb hiba :S

@ajh:
-azóta van routerem, de már az adminisztrációs micsodájuk is jó :)
-tudom már azt is hogy a hiba azért volt és azt is olvastam azóta hogy megtehették volna, hogy más útvonalon irányítják a forgalmat, de nem tették...
-a szerződést pedig elolvastam és nem írja :P összesen annyit ír a hűségidőről, hogy be van X-elve, hogy Hűségidő: VAN. de nem írja hogy meddig :)

EÖ (törölt) 2009.06.12. 07:29:01

amikor ide Argentín-polinéziába befutott az első UPC-s ügynököket szállító hajó, akkor a helyi futballcsapat (Bounty-Kannibál FC) meghívta őket egy meghitt vacsorára, azóta van UPC-s rövidgatyám meg golyóstollam.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.06.12. 07:55:28

Végig se olvasom
Köztudott, hogy a UPC visszatért a Julianus naptár használatához. Akkor osztogattak a z ugyfeleknek kis számolotáblákat amivel át lehetett számolni Gergely-re. Posztoló nyilván elhagyta

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.06.12. 07:59:39

"Ekkor zavartan távoztam"

Nem ez a poszter volt takarékjegyért a postán?

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.06.12. 08:14:57

@horex: de igen, és ő volt a kispapa is, akit azért tudott elagyabugyálni a taxis, mert az egyik kezében a júpíszís hűségszerződése volt, a másikkal meg a "bébi, üss" upc promó matricát próbálta felragasztani a számítógépére. A felesége persze azonnal sikítófrászt kapott, amikor megtudta, hogy a házassági hűségszerződésük 2 évnél jóval több időt tartalmaz.

Secnir 2009.06.12. 08:16:01

én olyan messziről kerülöm a UPC-t, hogy nálunk nincs is. csak inyvitel.

Frucsasz 2009.06.12. 08:32:27

Miért nem vagyok meglepve?

rez 2009.06.12. 08:40:05

nem védeném az úpécét, de visszaemlékezve az évekkel ezelőtti megkötésre, az ikszelgetős papír beküldése után kipostázzák a szerződést, melynek első oldalán - nagyjából középen szerepel a szerződés kezdetének dátuma...

Tzl 2009.06.12. 08:44:05

Volt már régebben egy ilyesmi poszt, miszerint a UPC akkori akciója az volt, hogy az első pár hónapban nem kell fizetni, cserébe a hűség az első befizetéstől indul.
Pedig én nem írtam alá a szerődést, csak homárt olvasok! :o)

pizsama 2009.06.12. 08:45:22

Én is rühellem a UPC-t, de sajnos ahol most lakom, csak ők vannak (ez is milyen dolog már?)

Én tavaly februárban újítottam meg a hűségidőt, rá egy hónapra megszűnt az a csomag, és a hűségidő is, gyorsabb és olcsóbb is lett, persze én szívtam tovább a régi csomaggal. Most februárban lejárt, semmi értesítés, csak a csekken duplázódott meg az összeg! Lusta vagyok, próbáltam neten, és telefonon elintézni az ügyet (lefelé módosítás), de leszartak, mert régi ügyfél vagyok, akivel csak a baj van. Kénytelen voltam bemenni a Kinizsi utcában. Kölyökképű Bill fogadkozik, hogy holnaptól él az új csomag és köv hónapban már azt számlázzák, sőt jóváírják ez előző havi, már befizetettből. A nagy lófaszt, kiküldték megint azt a baromi nagy hűségidő lejárta utáni összeget, és mondták, hogy majd következő hónapban jóváírják. UTÁLOM a UPC-t! Itt van a Digi irodája egy köpésre, ahol olcsóbban kapnék gyorsabb netet, de ezen a címen nem szolgáltatnak (persze, mert a UPC megvette a házat!) Sikertelen-e vagyok!

cra5zy 2009.06.12. 08:45:57

Ekkora gyökeret mint ez a poszt író.
2 év alatt fel tudott sorolni 3 dolgot, amik mellesleg apróságok, hogy mi baja volt a UPC-vel... Na majd kíváncsi leszek hogy ez az idióta mikor fog sikítva menekülni a digitől...
Laktam UPC-s területen, valóban előfordult néha hiba, de nem sűrűn. Laktam digis területen, és folyamatosan szakadozott a netük és szemcsés volt a tv, de nem foglalkoztam vele, me ocsóé ennyi jár... Most UPC directem van, ami rohadt nagy viharban is működik. Anyósnál meg Digi van, aminél most hétvégén láttam, hogy jött egy kis felhő, és meg is halt az egész...
hagyjuk már a digivel példálózást...
Ocsó-ocsóóó... csak ezt tudja hajtogatni a sok paraszt, de majd ők fognak rinyálni a legjobban hogy mekkora fos... Egyre gyorsabbak a net elérések, egyre olcsóbbak, mégis mindenki egyre többet rinyál... Tipikus magyar mentalitás hogy csak rinyálni tudtok!

cra5zy 2009.06.12. 08:51:59

@pizsama: Mekkora barom vagy!!! Miazhogy a UPC megvette a házat? Akkor fizess nekik mostantól te bérleti díjat te idióta!!! És hogy "(milyen dolog már hogy itt csak UPC van?)" hát több 10 milliós bazdmeg!!! Szerinted mikorra térülne meg egy cégnek ha bekábelezne egy olyan házat több 10 milláért, ahol már van egy másik szolgáltató is??? Csak azért hogy te tudj válogatni... Néha kéne egy kis időutazást tenni 1990-be, hogy akkor mi volt, és talán végre nem mindenkinek csak elégedetlenkednie kellene...

balazst 2009.06.12. 08:57:21

Nekem sok éven át UPC-m volt (kábelTV és internet) a kb. 10 év alatt ha 3 óra szolgáltatáskiesés volt, akkor sokat mondok. A lemondás is simán ment (e-mail, telefon). Úgyhogy lehet őket fikázni, de félek, a többiek még rosszabbak.

SLacc 2009.06.12. 09:03:03

Az UPC-nél le lehet menni minuszba?

SLacc 2009.06.12. 09:05:22

Amúgy meg nem a szolgáltatás ára és minősége kellene, hogy az ügyfeleket helyben tartsa? Ez kb. olyan, mint a "mondhatok valamit? De ígérd meg, hogy nem haragszol meg."

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.06.12. 09:11:23

Azért a régi jó dolgok sorra eltünnek
Kádár et. odacsapott anno a UPC-nek

daat 2009.06.12. 09:15:26

@cra5zy: Ha figyeltél, akkor írta,hogy panel, tehát kábeles a digije, azaz hiába jön felhő. Ez a laktam ha jól tudom múlt idő. A jelenben viszont jó a tv-jük, baromi gyors a netük és egyáltalán nem szakadozik. Ráadásul az árak a béka segge alatt vannak.
Mielőtt leidiótázol valakit, tudd hogy miről beszélsz, nehogy magadból csinálj idiótát.

pizsama 2009.06.12. 09:21:33

@cra5zy:
cra5zy! Már bocs, de ártottam én neked bármivel is, ami miatt ilyen stílusban írsz nekem? Tudod, le style c'est l'homme! És ne haragudj, hogy 20 évvel a "rendszerváltoztatás" után olyasmire vágyom mint a szabad szolgáltató választás. Ugyanis itt már rég nem az "ez van, ezt kell szeretni" időszaknak kéne lennie, kár hogy sokan még mindig eltűrik és természetesnek fogadják ezt.

zooDoo 2009.06.12. 09:24:21

Annak idején cimborámat is beakarták húzni egy ilyen jobbos csellel, hűség idő után automatikusan küldeni kezdték neki a teljes internet díját. Amit be is kellett fizetnie, a kedves UPC nem tekintett el tőle, hiába nem tájékoztatta az ügyfelet. Azt írták, behajtó cégnek adják át, ha nem fizet.

aztán engem is áthúztak 1 hónappal, a kedves ügyintéző megígérte, hogy leállítja a netet, mikor átköltözöm másik helyre. De elfelejtette, és +1 hónapot fizettem.

A trükkjeik mellett még korlátozzák is a netet, torrentezni szinte lehetetlen.

bekbórd! 2009.06.12. 09:48:34

A jelszóval nekem is mindig gondom van. A leveleket le tudom tölteni, de az online ügyfélszolgálatra nem tudok belépni vele. Egyszer adtak új passt, egy darabig jó volt, de már nem.

esef 2009.06.12. 09:56:53

@cra5zy:
Marhára nem mindegy, hogy a DigiTV vagy DigiKÁBEL!
A TV az érzékeny az időjárásra. Anyósomnak is volt, úgy is lett felszerelve... Megigazítottam, utána ment rendesen.
A KÁBEL viszont a nevében foglaltatott módon jön, nem érzékeny az időjárásra (na jó, az árvízre és a tornádóra talán igen), mellesleg egész jó áron.

cra5zy 2009.06.12. 09:57:57

@pizsama: Igazad van! Elnézésed kérem a stílusért! Szarul keltem azt hiszem! Elnézésed kérem!
Abban is igazad van hogy már nem a rendszerváltásban élünk, de egy kissé mégiscsak átestek az emberek a ló túloldalára.
Engem nem az zavar hogy az ember válogatni akar, hanem az, hogyha nem tud, akkor rinyál! És nem tud mást, csak rinyálni! Ha nekem valami nem tetszik akkor váltok ha van rá lehetőségem, de nem rinyálok. Viszont ha nincs lehetőségem rá, akkor befogom a pofám és nem rinyálok, hanem eszem ami van. Mindenkinek van lehetősége másik döntést hozni, mást választani. Mitől lesz jobb ha rinyálunk hogy ez így szar, az úgy szar??? Jobb nem lesz ettől...
De irigylem azokat az embereket, akiknek életük legnagyobb problémája az, hogy szakadozik a net, vagy szemcsés a kép... sikeresek lehetnek! Úgy tűnik én nem vagyok, mert vannak nagyobb problémáim is annál, minthogy ilyen apró-cseprő faszságokkal foglalkozzak.

De mégegyszer elnézésed kérem a stílusomért!


Daat: "Laktam UPC-s területen, valóban előfordult néha hiba, de nem sűrűn. Laktam digis területen, és folyamatosan szakadozott a netük és szemcsés volt a tv, de nem foglalkoztam vele, me ocsóé ennyi jár..."
Szóval figyeltem, és írtam kábeles példát is... Azt a műholdas példát csak kiegészítésként írtam.

De a stílusért természetesen utólag elnézést kérek az érintettektől.

cra5zy 2009.06.12. 10:00:22

@esef: Tisztában vagyok a kábeles és a műholdas különbséggel... A kábel is érzékeny lehet az időjárásra, ha mondjuk légkábeles, de ezt hagyjuk, mondjuk hogy nem érzékeny rá...
A kábel arra érzékeny, ha elállítódik az erősítő, vagy nem kap áramot a fejálommás, stb... ugyanúgy lehetnek problémák kábelen mint műholdon, csak más jellegűek...

kavinton 2009.06.12. 10:09:24

@cra5zy: :)
Akkor most jojjon a valosag, amibol a 90-s evek ota nem lattal semmit. Van egy haz ahol csak UPC van, megjelenik mondjuk a DIGI lakok megorulnek, mert kibaszot sokat fizetnek a UPCnek es magasivbol szarnak a fejukre a T szolgaltatonal. Kiirnak egy gyulest, hogy akkor savazzunk arra h az uj szolg bejohet-e, erre persze a kozos kepviselo rendesen hagy idot. Majd jon az amit te nem latsz, mert meg almodsz a 90-s evek ota. Szoval vagy a KK vagy a UPC kepviselo felkeresi a masikat es megegyeznek abban hogy ha a KK kap egy ingyenes vagy kedvezmenyes csomagot akkor megakasztja a a masik szolg kiepiteset. Hidd el van ra eleg lehetosege. Es ime a UPC megvette a hazat. Ezt persze a barmok szerintem a mai napig rogzitik a nyilvantarto rendszerukbe, mert anno meg en talaltam ki hogy kellene ezt nyilvantartani. Ehe ehe.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.06.12. 11:20:36

a faszér hosszabítod meg a hűségedet a régi csomagra amikor olcsóbb, és gyorsabb csomagok is vannak???

vagy ha már egyszer megtetted akkor ne sírjál hogy mások hűség nélkül olcsóbb és gyorsabb csomagot kapnak.

Hallode 2009.06.12. 11:22:21

látom teljesen egyszerű dolgokat nem értetek meg, csak szitkozódtok összevissza:

1. a upc-nél mint minden rendes helyen a jelszó egy idő után lejár!!! érted azért jó egy ideig mert nem járt még le aztán ha lejárt nem jó... eccerű nem? arra sarkall téged hogy változtasd időnként hogy mások ki ne találhassák, vissza ne élhessenek vele... ennyi

2. bármilyen szolgáltatóról legyen szó, vannak területek ahol szinte tökéletes a szolgáltatás és vannak ahol nem, tudjátok a fizika törvényeit - amit ti is tanultatok általános és középiskolában - sajnos a szolgáltatók sem tudják megkerülni, egy szolgáltatóról se tudok ahol szupermenek dolgoznának...
van ahol jó a szolgáltatás és évekig nincs gond vele, van ahol meg a körülmények miatt sok gond van vele...
tehát attól függően hogy hol lax lehet a upc-d is jó és rossz, meg lehet a digid is jó és rossz...

Karl Boro 2009.06.12. 11:29:01

nem azert hogy vedjem a UPC-t, de 2 eve nyaron eleg komoly reklamhadjarat volt ezekkel az uj csomagokkal... es emlekszem ra, hogy a plakatokon is ott volt megcsillagozva hogy az akcio 2009. augusztus 31-ig alairt husegidovel ervenyes. Meg amugy tavaly is volt ilyen.

Hallode 2009.06.12. 11:30:24

jahh egy kimaradt, szóval
3. hűségidő... én sem szeretem és ellene vagyok természetesen, de a szolgáltatóknak szükségük van rá, és rá is jönnél miért ha gondolkodnál: a legtöbbb helyen ingyenes a bekötés vagy alacsony díjjal jár, de számoljunk mennyi is egy bekötés? a modem ára, a kábelezés ára, amit lehet hogy nem csak a szomszédtól kell áthúzni... meg aztán a szerelő fizetése aki ki megy és beköti...
és akkor még nem is használtad csak bekötötték mondjuk 20-30 ezerből, és te kifizeted az első havi 4-9ezer forintos számlát majd le akarod mondani... minden cégnek az az érdeke hogy profitot termeljen nem az hogy veled jótékonykodjon, mert akkor hamar csődbe megy... úgyhogy hűség idő van hogy megtérüljön a bekötés és utána a fenntartás is!
persze én is rühellem a hűségidőt... de ez van
diginél nincs, mert a digi nem 1-1 ügyfélnek szolgáltat hanem ügyfélcsoportnak akikböl ha 1-2 lemondja marad még..., de kertesházban sose lesz 30 megás digi neted, mert nekik nem éri meg ott szolgáltatni... CSAK emeletes házakban, ahová kihúznak 1 kábelt, ráraknak egy relatíve olcsó elosztót, és arról az 1-ről 8-16 lakásba szolgáltatnak...

Zalzan Kavol 2009.06.12. 11:33:22

Kedves posztíró, attól függetlenül, hogy a UPC egy rakás szar, neked is felróható 1-2 dolog. Eddig több ismerősömnél volt gond gépcsere miatt, de az üfsz-on azonnal megcsinálták nekik pár perc alatt. A prov.chello... bejelentkezésnél nekem is volt gondom, mondták, hogy 3 db sikertelen próbálkozás után letilt, és ilyenkor telefonon újra kell engedélyeztetni a bejelentkezést (adnak új jelszót)
Az én szerződésemen (meg anyósékén is) rajta volt, hogy pontosan meddig tart a hűségidő, ami az akkor akciós feltételekhez tartozott.
Amikor én hűségidőm vége felé jártam, rájuk szóltam, hogy most hogyan tovább. Ők mondták, hogy vagy listaár, vagy újrakötök hűséggel.

Szóval nekem az ügyfélszolgálatukkal nem volt gondom, ettől függetlenül egy szar, szemét, trágya banda, akik amellett, hogy a havi adatmennyiséget korlátozzák, még a letöltéseket is lassítják, valamint tojnak a régi előfizetőkre.

Most a Digi befosatta kicsit őket, és bizonyos társasházakban, már annyiba kerül a net+telefon+tv, mint a Diginél, megemelték a sávszélességet is 15/1-re, de ez is egy vicc, mert a 3havi átlagkorlát ugyanannyi maradt, mint mondjuk 1,2/256 esetén, és a p2p-t ugyanúgy lassítják.

Egyébként Digi netem van, és maximálisan elégedett vagyok velük.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.12. 11:55:57

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: Most miért? A T világmárka. Több ország T-je tartja el a Deutsche Telecomot.

Most az lehet hogy egy fos az egész, de világmárka :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.12. 11:57:11

@EnZsolt: Az előző neked ment :D

SLacc 2009.06.12. 12:12:25

@Hallode: Olyat lehet, hogy olyan szolgáltatást biztosítson, hogy ne akarjam lemondani évek múltán sem? Ha ezt nem tudja, akkor meg ennyi.
A mostani jelenleg így szolgáltat nekem 4. éve. Nem volt hűség és bekötés, mégsem mondtam le.

DaM 2009.06.12. 13:08:47

Ősi emberi szokás olyanokért (is) pattogni, amiben az illető volt a gyépés? Több felhozott nyafogásra ez a költői kérdés fogalmazódott meg bennem.

Magyarországon kétféle szolgáltatót láttam idáig: aki megszívatta az ügyfeleit és aki meg fogja szívatni. Amúgy sem lehet olyan megoldást találni, ami 100k embernek tetszik vazze! Régebben mindenki azért tépte a pofáját, mert a mocsok szolgáltató újrahűségezte automatikusan. Ez meg itt azért rinyál pár társával egyetemben, hogy van pofája nem újrakötni. Az értesítés nem jött meg.. na ja, tényleg gáz. De b+ nem lehet figyelni, hogy egy-egy szerződésed mikor telik le?! Szerinted ki kell nyalni mindenkinek a tomporodat, csak mert "te vagy az ügyfél"? A B2C értékesítés sem diktálhat homlokegyenest más metodikát, mint a B2B: mindkét fél felelősen KELL, hogy gondolkodjon, cselekedjen.

Ezzel szemben mi megy? Az ügyfél adja a pénzt, a szolgáltató meg a szolgáltatást. Mindkettőben vannak "elvárttól eltérő" alkalmak: az ügyfél késve fizet, eltűnik, stb, a szolgáltató meg nem fog neked 99.9999% rendelkezésreállást produkálni, FŐKÉNT MERT NEM FIZETED MEG.

És mennyi mindent lehetne még mondani ide, de gondolom fölöslegesen. Abba is hagyom.

szepi79 2009.06.12. 14:06:10

szabad már a posztírót...? de én nem koptatnám sokat a billentyűket, DaM már leirt mindent, amit én is szerettem volna.

Xer303 2009.06.12. 14:56:47

@horex: Nem :)

@Frucsasz: Olyanra nem emlékszek hogy jött volna, de lehet hogy tényleg jött csak itthon elkeveredett valahol :S

@Tzl: Itt az 1. hónaptól kellett fizetni.

@cra5zy: Köszi a kultúrált megfogalmazást. Mellesleg igazad van, gyökér vagyok, mert olyan apróság hogy a UPC sz***k az ügyfeleire, mert volt olyan hogy 1 hétig használhatatlan volt a net és mert nem jó az admin menüjük. Mellesleg biztos én vagyok az miatt is a gyökér, mert összekevered a műholdas és a kábeles szolgáltatást. És az miatt is én vagyok a gyökér, mert most itt a válság és nem mindegy nekem hogy 10.000 FT-tal többet vagy kevesebbet fizetek.

@Hurrá Torpedó: Akkor még csak olyan csomagok voltak amikor meghosszabbítottam. Kb. 0.5-1 évre rá jöttek a kedvezőbbek.

@Hallode: Itt nem olyan hogy egy idő után lejár a jelszó. De ha le is járna, akkor is olyan lenne (vagy olyannak kéne lennie) mint az összes többi helyen... Be lehetne lépni a lejárt jelszóval, csak utána rögtön meg kéne változtatni.

@Kulabácsi: Persze, igazad van, a hűségidőben én is hibás vagyok... Viszont a prov.chello... bejelentkezésnél jó jelszót írtam be és azt nem fogadta el. Ahogy írtam, az után hogy új jelszót kaptam, azzal sem engedett be oda, csak az emailekhez. Az pedig érdekes lenne, hogy ott mindíg elírom a jelszót, emailnél pedig nem :)

@DaM: Nem azt mondom, hogy én vagyok a tökéletes, a hibátlan ügyfél, aki nem tehet semmiről. Én is hibáztam annál, hogy nem figyeltem a hűségidőt. Sőt ott is hibáztam hogy mielőtt bementem a DIGI-hez nem mentem el a UPC-hez. De fizetési problémáim SOSEM voltak. Nem hozom magamat olyan kellemetlen helyzetbe, hogy elmaradjak a számlákkal (mellesleg csoportos beszedési megbízás mellett nehéz is elmaradni). Egyszóval én nem azt mondom, hogy mindenben teljesen ártatlan vagyok, de pl. arról nem tehetek, hogy a 2 éves hűségidő tovább tart, vagy nem jó a prov-os oldaluk, vagy egy hétig használhatatlan a net és rámkenik hogy nálam van a gond, sőt amikor nem figyeltem arra hogy mikor jár le a hűségidő abban hibás voltam én is, tényleg figyelnem kellett volna rá, de azért a UPC-nek is kellett volna levelet és emailt is küldenie (legalábbis az ő ügyintézőjük szerint kellett volna).

Xer303 2009.06.12. 14:59:33

@Xer303: Elnézést az elírásért, az előző kommentemben a 2. válasz nem Frucsasz-nak szól, hanem @rez-nek

Hallode 2009.06.12. 15:21:52

@Xer303: hidd csak el hogy lejár, ta telefonon kéred 90 nap után ha te változtatod akkor 1 év után, és persze hogy nem léphecc be lejárt jelszóval, gondolkozz ha más megtudja belép vele helyetted és megváltoztathatja...

Xer303 2009.06.12. 16:09:32

@Hallode: Hidd csak el hogy nem jár le. Még mindíg jó az a jelszavam amit tavaly év elején kaptam telefonon. Az pedig több mint egy év volt. Sőt, telefonon kértem, szóval 90 nap alatt kellett volna lejárnia... de nem járt le.

Xer303 2009.06.12. 16:12:21

U.I.: Ha pedig mégis le kéne járnia, de ez már lassan másfél év alatt nem járt le, akkor ez pedig egy újabb UPC-s baki :P

pizsama 2009.06.12. 17:18:57

@cra5zy:
Elnézéskérés elfogadva.

És nem nyafognék, ha az az egy szolgáltató normálisan viselkedne, de nem így tesz. Aláírtam 1 évre, és 12 hónapig kénytelen voltam magasabb árat fizetni a lassabb netért, mint aki 2 hónappal később írt alá az újfajta belépőszintű csomagra. Váltást nem engedélyeztek, mert 1 évre aláírtam. Max. felfele módosíthattam volna, egy drágább csomagért (nekem elég a legolcsóbb, legegyszerűbb net, nem akarom a fél pájretbéjt letőteni).

Igazad van, nem lesz jobb a UPC attól, ha siránkozok, de hadd elégedetlenkedjek már (azt csak szabad, nem?), legalább kiadom magamból a dühöm!

A ház "megvásárlást" meg kavinton leírta már. ADSL-t tudnék meg bekötetni ide, de
1. azt nem szeretem, a kábel jobb
2. egy csomó macera lenne vele (albérlet, nem saját lakás, és semmi sincs kiépítve - nincs telefon!)
3. Trékom se lehet sokkal jobb mint UPC

odanézz 2009.06.12. 18:00:27

nekem is UPC van.
Jelenleg is 2 percenként megszakad :(
Egy SZAR ez!!!

facsipesz 2009.06.12. 18:08:05

Én most rúgtam ki őket. Amíg bakker nem bírják nekem adni a Eurosport2-t, hogy nézhessem az angol bajnokságot, vagy a noname TV6-ot, hogy foghassam a BL-t, ráadásul a húséges előfizetőikre meg szarnak, és kurvadrágák, addig nekem ne ugráljanak. A kébeltévéjükkel egyébként soha nem volt gond.

T-mobile: anyáméknál 5-10másodpercente szakad meg, használhatatlan. Ők meg onnan menekülnek. Na nem upc-hez:))

Tom$ 2009.06.12. 18:16:35

Dejó, hogy vhol még megbízható, stabil szolgáltató a UPC :) Eurosport2 is van nekem szval :)

Waka · http://blogkocsma.blog.hu/ 2009.06.13. 14:21:17

Látom kitört a Digi-Upéce háború.
Én tavaly október 20-án, 22-ei hatállyal szüntettem meg az UPC-nél az előfizetésem, ehhez képest 21-én már nem engedélyezték a számhordozást, mivel rendezetlen volt az előfizetés. Mindegy, azóta Digi van, és legalább nem hívogat mindenféle piac- és közvélemény kutató. 2500 Ft az internet, 2700 Ft a TV, a telefonért pedig csak a forgalom után kell fizetnem. A net sávszélessége 30-60 mega körül mozog(letöltés), és eddig kétszer fordult elő, hogy gondom volt vele, az is megszűnt néhány perc alatt.
Nekem ez jött be, és eddig nem volt okom megbánni a váltást.
Uff!

Stevwe 2009.06.14. 05:27:53

Én egy kecskeméti szolgáltatónál szívtam tavaly. Precíz ember lévén hűségidőm lejárta előtt 1 Hónappal jeleztem ajánlott levélben+e-mailben hogy Nem kívánom meghosszabbíttatni azt, vegyék le az adsl-t is a vonalamrol. Mi történt? a hűségidőn túli 3 héttel később sikerült lekapcsoltatni sok sok telefonálás és töketlenkedés után a netet, amiből különleges módon 8 napot még rászámláztak JOGTALANUL a záró számlához. Na ha azt nem fizettem volna be sztem még mindig leveleznénk....

2010.05.30. 14:01:52

@cra5zy:
Egyetértek. Akinek csak az számít, hogy ócsóér kapjon minőséget, az valahol nagyon máshol él...

ár-érték arány mondd valamit ezeknek a balfaszoknak?

2010.05.30. 14:08:36

azt meg tudnotok kell, hogy a upc-nél az a gyakorlat, hogy egy kurva node-ra ami mondjuk 250 végpontot tud kiszolgálni 100%-osan, rákötnek 350 végpontot így a kiszolgálás minősége visszaesik 85%-ra ami egyes végpontokon jobban megmutatkozik, állandó szakadozás, szemcsés, lassú netforgalom és a többi.

A lényeg a profit. Nem vesznek olyan node-t ami elbír 500 végponttal, mert az drágább, különben is, minek ha egy harmadannyiba kerülő kínai szar elbír 350-t? Szóval jó lesz a 250-es is, az előfizető meg kapja be, ugyis dolgozik egész nap, a legtöbb szakadozást, ingadozást észre sem veszi.

Hát így megy ez, nem csak Magyarisztán-ban hanem mindenhol a világon. Nagytőkés, globalizált, profitorientált, költségcsökkentő menedzser-gondolkodásmód.
süti beállítások módosítása