Tékozló Homár

Susnyás nőtt a dunai lépcsőkre

2009.06.12. 07:37 | ge | 735 komment

Szívügyünk a főváros közterületeinek tisztasága (pl.), ezért nagyon fájt az, amit silver küldött nekünk. A sziklakertté avanzsálódott dunai lépcsőkön 5 évvel ezelőtt ültünk utoljára, úgyhogy megdöbbentett ez a változás. Mindenkit óvunk attól, hogy oda járjon csókolózni, mert nagyon szúrhat.

Néhány napja a barátnőmmel a Duna-partra mentünk andalogni egy kicsikét,ahol az alábbi állapotok fogadtak. Nem hiszem,hogy csak nekünk lenne szokatlan a látvány, láttam ahogy a turisták is sűrűn kattintgatták eme bizarr látnivalót

Érdekes,hogy pont a Parlamentnél tárul mindez elénk.Vajon mikor tesznek valamit az illetékesek?Megvárják míg a méteres gazerdőből fák törnek majd az ég felé vagy hagyják a vegetációt a túlburjánzását követően állatvilággal is benépesülni és tanösvény felállítását tervezik?

Üdvözlet mindenkinek

silver

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aardwark 2009.06.14. 09:47:28

Szerintem az individualizálódó társadalom ami a fogyasztói-élménytársadalom és az önimádat társadalma, amelyben az individuum és a reflexív, monitorozó én dominál; alakítja ki a fragmentálódó társadalmat, és ez a kiváltója a susnyásodásnak.
Szerintem.
Szerintem kicsit sok a szerintem, szerintem.

aardwark 2009.06.14. 09:50:03

@szomorú mamapicilánya/mpl: én minden állatomat túléltem (pedig volt szinte minden a zsiráfon kívül:)), most már nincs egysem, ha a növényt nem vesszük annak... (és az is kaktusz:))

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.14. 09:54:49

@aardwark: mostmár én is ezt gondolom (jó, régen is ezt gondoltam), ráadásul Macika szeretne egy fhanszia bulldogot....

hát nem

Mylady 2009.06.14. 09:58:35

@szomorú mamapicilánya/mpl: nekem csak növényeim voltak/vannak, de én akkor is szomorú vagyok, ha azok elpusztulnak (sajnos nem egy ritka esemény)
a legutóbbi még félévig itt állt a cserépben, egyszerűen nem volt szívem kidobni, mert hátha észhez tér...

jesszumpepi (törölt) 2009.06.14. 09:59:23

@szomorú mamapicilánya/mpl:


A mi kisfiunk madárpókot szeretne.


Aha.Persze.


Majd a saját lakásába.

jesszumpepi (törölt) 2009.06.14. 10:00:29

@Egyéves Önkéntes:


Megosztanád velünk a brazil avokádós halászlé receptjét?

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.06.14. 10:04:08

@szomorú mamapicilánya/mpl: sajnálom.
eddig én is túléltem minden állatunkat, voltak könnyek is és az ember hajlamos ilyenkor az önsajnálatra. én mindig kijöttem belőle, és lett új állat. persze egyik sem olyan, mint a régi volt, de az nem baj, azért lehet őket szeretni. (bár a macskát időnként a falhoz kenném, olyan hülye, de mégis...)

EÖ (törölt) 2009.06.14. 10:13:44

@jesszumpepi: boldogan!

hozzávalók:
1 üveg cukornádpálinka (itthon unikum-mal helyettesíthető)
1 kiló busafej
1 közepesen érett avokádó

kinyitjuk a cukornádpálinkát és felét megisszuk
egy nagy edénybe vizet engedünk, kis lángon forraljuk
beletesszük a busafejet és a kimagozott avokádót
közben a maradék pálinkát is megisszuk
a kiérkező tűzoltókat hideg sörrel kínáljuk
amikor kiengedtek a kórházból, pizzát rendelünk

EÖ (törölt) 2009.06.14. 10:18:44

amúgy Batz Andrásnak hívják a Bandi Urad???
:DDDDD

jesszumpepi (törölt) 2009.06.14. 10:37:31

@Egyéves Önkéntes:

Nem egészen.

TA a monogramja,úgyhogy egy időben Perverz Tata volt a beceneve :-)

maincoon © 2009.06.14. 10:39:24

szegény mókus... :(((((

én már csak azt szeretném tudni, hogy a Bandi a tulajdonságai mellett még jól is néz ki?? mert akkor már nehezen tudnám palástolni az irigységemet :))))

lehet, hogy ez a szalonnás-sonkás rántotta sörrel nem kellett volna még az én beteg gyomromnak... :/ áhhhhh....

maincoon © 2009.06.14. 10:42:46

jaaa, és COLT, a költözésről:
sajnos nem fog menni. én már csak papucshoz költözök, ha költözök :DDDDD

Mylady 2009.06.14. 10:42:47

@Egyéves Önkéntes: a pizza azért is jó választás, mert lehet rá tenni lóbalzsamot...

jesszumpepi (törölt) 2009.06.14. 10:47:49

Kezembe került egy MAD.Az esküvőnk napján jelent meg.Ebben jelent meg egy új embertípus leírása:

A KÖZÖMBÖS ZÁRÓRAVÁRÓ (Vevőretojus Fecsegus)

Természetes előfordulási helye:A leggyakrabban csordában mutatkozik a pult túlsó oldalán,ahol csordatársaival pletykázik és vihorászik.

Külső ismertetőjegyei:A tarkójáról lehet a legkönnyebben felismerni,ezt ugyanis azonnal a vásárló felé fordítja,ha azt tapasztalja,hogy annak kérdése volna.

Főbb jellemvonásai:A zoológusok gyanítják,hogy valamiféle betyárbecsület vagy íratlan törvény az oka,hogy a közömbös zárórazavaró nem hajlandó az árusított termékekről semminemű információt kiszivárogtatni a vevők felé.Közismert képessége:minden érdeklődő vásárlóval érzékeltetni tudja,hogy az okvetetlenkedésével megsértette a - megfelelőbb kifejezés híján - "eladó" névvel jelölt közömbös zárórazavaró intim szféráját.Idegesítően lassú léptekkel közlekedik,különösen,ha odakint ketyeg a parkolóóránk.

Jellemző szavajárása:"Az a részleg a kolléganőmhöz tartozik!","Nem látja,hogy ebédszüneten vagyok?"

jesszumpepi (törölt) 2009.06.14. 10:54:21

@maincoon:

Én a héten egymás után kétszer ettem szalonnás rántottát,és én is beteg vagyok tőle.És én is sört ittam hozzá.

Most üres kenyérrel diétázom.


Lehet,hogy a brazil avokádós halászlé rendbehozna?

.lll. 2009.06.14. 10:57:02

@jesszumpepi:
engem mindig lebasznak az eladók,ha ötezressel akarok két kiflit és egy kakót vanni,hogy mégis mit képzelek?:(

maincoon © 2009.06.14. 11:06:23

@jesszumpepi: áhhh, kizárt, hogy az segítene :DDD
viszont a közeli reál boltban ajánlottak valami ásványvizet, azt iszom most és egészen kezem magam emberi módon érezni ;)

@lófő: ne hagyd magad :))

.lll. 2009.06.14. 11:25:21

@maincoon:
múltkor vittem 500 forintot 5 forinosba
örvendtek:)))

Mylady 2009.06.14. 11:35:09

@lófő: hát ez az! mégis mit képzelsz?
csak rontod a levegőt és zavarod a semmittevésben!
érezd megtiszteltetésnek, hogy időnként méltóztatnak eladni neked ezt-azt!

.lll. 2009.06.14. 11:46:28

@Mylady:
mostanában már gyomoridegem van,ha kiflit kell vennem a bótba

aardwark 2009.06.14. 12:07:00

@jesszumpepi: a ham&eggs annak számít? de én nem lettem beteg tőle..., sör meg most is van, és fogy:)
@lófő: vegyél zsömlét, hátha elmúlik...

Mylady 2009.06.14. 12:19:50

@lófő: vegyé' zsömlét :DDD

Mylady 2009.06.14. 12:21:15

@aardwark: basszus! miért előztél meg? hát semmi lovagiasság nincs benned? :D

b[ALien] (törölt) 2009.06.14. 12:44:26

Én már temettem kutyát
-10 -ben 40 kilóst
akkor azt hittem, soha nem kell több kutya, annyira fájt
Most mégis szeretnék egy bulldogot:)

Átlagarcú 2009.06.14. 12:44:26

...már a nyolcadik tálca sört veszem mindenszentekre.:(((
Állandóan elfogy.

aardwark 2009.06.14. 12:58:34

@Mylady: én kérek elnézést, legközelebb megkérdezlek, hogy lehet-e:)), különben is most nézem, te írtad először...

@Sörecet: :DDD, ezzel én is így vagyok

Impega 2009.06.14. 13:09:07

A posztolot mar lehet?

Mylady 2009.06.14. 13:15:07

@aardwark: óóóó... ez olyan kedves... bocsánatkérés elfogadva... és engedélyezek egy (tálca) sört... :DDD

jesszumpepi (törölt) 2009.06.14. 13:49:41

@aardwark:

A ham and eggs,az szerintem sonkás tojás.

Az is nagyon finom.


Én szalonnás tojást ettem.


Mindkettő tipikus angol reggeli étel.

Állítólag.

jesszumpepi (törölt) 2009.06.14. 13:51:16

Na tessék!

Én elsőztem,aztán én írtam a 666.kommentet.

Bár EDE szemében tavaly nyár óta én vagyok a Sátán egyik földi helytartója.

hagyma a másik

.lll. 2009.06.14. 14:27:34

Ede aza busfejleves bográcsozós,nemde?

aardwark 2009.06.14. 14:35:38

@Mylady: hmm, nincs mit, mindig a hölgyeké az elsőbbség:))
a sört köszönöm, de egy tálca most kissé sok lenne így egyedül...:)

Ofélia . 2009.06.14. 15:37:34

@jesszumpepi: A ham ed eggs úgy készül,hogy veszel egy szép szelet(5 miliméter) prágai sonkát(sonkát mondtam és nem tesco gazdaságost)

Ez nagyjábol befedi a tűzálló csónaktálat.

A tálra ráteszel egy kávéskanálnyi zsiradékot(mangalica zsír)és átsütöd a sonkát mindkét oldalon kicsit pirulósra.

Utánna ráutsz 3 NAGY tojást és visszaveszed a a főzőlap hőfokát és a szerkezetet addig melegíted míg a fehérje fehérré válik és a sárgáján egy 3 mm gyürü képződik alulrol.

Na akkor kész a ham and eggs.

A tojás sárgájának szinte nyersnek kell maradnia.

Fedőt rátenni szigoruan TILOS:!!!!

Ofélia . 2009.06.14. 15:40:43

@jesszumpepi: Te nem a sátán helytartója vagy hanem egy 5000-es bajnok. viszont ha jól emlékszem vesztettél:))))

Ofélia . 2009.06.14. 15:44:46

@Sörecet: Te túltettél az anyagi lehetőségeimen és a májam kapacitásán:)))

Na megyek teát főzni (Nem drága gyógy ) indiai + cukor + citrom:))

Ofélia . 2009.06.14. 15:45:53

@Impega: Miért ne??:))

Ofélia . 2009.06.14. 15:48:31

@lófő: Ha egyszer elmesélnéd, hogy ennek a nyűves halnak az egyébb ehető részeit hogyan hasznosítod sztem néhányan megköszönnénk:)))

Ofélia . 2009.06.14. 15:49:47

@aardwark: Hol vannak a jó barátok?......

jesszumpepi (törölt) 2009.06.14. 15:51:20

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:

Na de,ofélia!

A Tescot velem együtt említeni súlyos sértés.

Nem járunk oda.


Sértésed 3 óra felfüggesztett porszívózással büntetendő :-)

Ofélia . 2009.06.14. 15:52:36

@Egyéves Önkéntes:" amikor kiengedtek a kórházból, pizzát rendelünk"

:DDDDD

Ofélia . 2009.06.14. 15:54:53

@jesszumpepi: Meg 24 perc edézéssel:)))

Láttam ám de a becses ellenfelet elfelejtettem:)))))

Ofélia . 2009.06.14. 16:06:34

@b[ALien] a kopasz baba: Néha tényleg mézzel is szoktam de amit most méznek lehet nevezni az 6200/kg és mivel szeretem.......

Mylady 2009.06.14. 16:10:30

én isteni görögdinnyét ettem...
csak mondom

Ofélia . 2009.06.14. 16:14:38

@Mylady: Maggal együtt vagy kipiszkálva:??

Ez fontosch.

Mylady 2009.06.14. 16:28:05

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: természetesen mag nélkül, mert azt nem szeretem
szerencsére alig volt benne

Ofélia . 2009.06.14. 16:34:45

Homárosok ha halljátok az IGÉMET most kezdődött az állnokok és elnökök az rtl-en..

Alapmű a politikároll!!!

Én most nézem harmadszor de még mindig vinnyogok a röhögéstöl:))))

.lll. 2009.06.14. 16:44:40

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:

nos, a busa többi részét leörlöm és paprikás-fokhagymás mangalicakolbászt töltök belőle.

kápis?:)))

Ofélia . 2009.06.14. 16:49:26

@lófő: OK már tudom, hogy vállalkozó vagy!!

Merci van e máá min 500-as:))

EÖ (törölt) 2009.06.14. 17:02:12

@Mylady: így van! a kedvencem.
Pizza Cavallo Balsamico
a másik kedvencem a Pasta con Capita di Busa

de a csúcstartó, a középen lyukas pizza, vaníliás tésztából, egyik fele étcsokiba mártva

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.14. 17:08:56

@hagyma: Hát figyeld, meló után pl. én is inkább azt mondom hogy alvás van, mert én meg nem mozdulok :D

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Az szép műsor lehetett :) Tulajdonképp mindig azon filózok, hogy a naaagyonbonyolult és naagyonfontos rendszerek közül a melóhelyen mikor hány be teljesen valami, mert van amihez ember nincs már, aki értene. Pedig nem olyan régi a cég, csak azóta voltak rendesen személyi mozgások.

@maincoon: A francba :P

@Mylady: És a busafejes-szusis pizza?

@lófő: Következő alkalommal fizesd a nagybevásárlást 20-asokban...

@Sörecet: Most úgy őszintén, az miért csoda, hogy a sör illékony? :P


Hú, tegnap jó kis este volt. Lebeszéltem haverokkal + pár munkahelyi csajjal hogy megiszunk némi alkoholt a Séta téren.
Aztán haverok elkezdték lemondani, én meg odaértem, és ott találtam magam 5 nővel.
De szar volt nekem :) Aztán befutott mondjuk némi erősítés, és előkerült néhány 0.5dl-es pohár is :)
Na, ezért keltem délután kettőkor :D

jesszumpepi (törölt) 2009.06.14. 17:15:10

@Mylady:

Én viszont kifejezetten szeretem a dinnyemagot.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.14. 17:17:44

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Ezért jó méhésznek gépet szerelni.

Olyan mézet kaptunk cserébe, hogy ihaj :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.14. 17:28:24

akkor a kovacsoknak meg mezet kell vinni es lesz intarzias konvektortakaro
Mary elment hajnalban melozni es aszonta ma O akar fozni
ez idaig rendben is lenne, de mit egyek delutan 5-ig?
mondjuk kis busamaradek van a fagyasztoban de karacsonyra tartogatom

Ofélia . 2009.06.14. 18:03:53

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: Sokkal nagyobb fogás a csirkekeltető rendszer vazérlésénak a javítása!!

Na ez igazán kihívás mert a dolgot lehet kézivezérléssel is működtetni!!

Namost ha megmentesz 100.000 kiscsirkét igazán finom a helyi kakashúsleves:)))

Ajánlom minden vezérléssel foglalkozó embernek:)))

Ofélia . 2009.06.14. 18:06:33

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: Ja és hozzátéve: semmi pc semmi csilivili szoftver csak kb. 500 db relé és az imátság meg a ráérzések!!!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.14. 18:08:20

nem vagyok oda a kakasokert, mar levesben
husbol marha a favorit
tenyleg van itthon tojas, fozok tojaslevest, ha tudok
megyekguglizni

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.14. 18:36:51

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Ellenségeidnek nem? :) Mondjuk ahhoz azért kellhetett egy bizonyos rutin meg látásmód :) Egy liftvezélés is elég tud lenni az anyázáshoz, az gondolom durvább volt.


@hagyma: Tojásleves jó. Azon kevés leves egyike amit szeretek.

EÖ (törölt) 2009.06.14. 18:37:16

@maincoon: Borsodi Víz a Te barátod!
a legmakacsabb alkoholt is legyőzi*
persze a legjobb az lenne, ha ivászat helyett könyvtárba vagy templomba járnál. :D

(*) nem személyes tapasztalat, hanem a Kismama magazinban olvastam ;)

Ofélia . 2009.06.14. 18:38:01

@hagyma: Most látom a tv-ben , hogy gazsi leérettségizett 2,1-re és a bulin két család szarrá verte egymást!!!

Hogy mér nem volt valamelyiknél 40 kiló trotil:))))

.lll. 2009.06.14. 18:45:18

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:

kösz a filmtippet!

jó érettségi buli lehetett,télleg kár,hogy nem volt náluk trotil:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.14. 18:49:31

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Én csak az indexen láttam. Hát ja,én is arra gondoltam hogy vajon cigók-e az előállítottak?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.14. 18:55:53

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0:

nekem a kaposztas bab a favorit, de azert egy jo marha veloscsonttal a z a Szindbados, hat az visz mindent
persze hogy ciganyok voltak, a hirszerzon van fent foto
ma nagyon raerek, mindent olvasok es baseballt nezek kozben
@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:

rendoroknek ilyenkor nem kene ennyire sietni hat nezdd meg beleszolnak es beverik a szelvedot
hirtelen haraguak hagyni kell felorat rendezzek le egymaskozott

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.14. 18:57:52

amugy azt nem talaltam honnan ballagott
es hova

Ofélia . 2009.06.14. 19:10:05

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: A liftvezérlésnél sokkal durvább volt tekintettel a szellőzőrendszerre és az egy fokon belül tartott hőmérsékletre + tálcaforgatás!

Na most ezt mind javítsd élesben, hogy az rengeteg kis dög(akkor nagyon nem voltak aranyosak) meg ne dögöljön:(((

Ja és csalódtam benned" Hát ja,én is arra gondoltam hogy vajon cigók-e az előállítottak?"

Ez egy másodpercig is kétséges volt??:((

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.14. 19:14:38

@hagyma: Szoktak ilyet hogy megvárják a végét, de ez inkább gyíkság.

Kapásból, miután megjöttek a kommandósok, be kellett volna vinni mindet, amíg lehiggadnak.

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Ja hogy1 fokot enged? :O Az durva relékkel megvalósítani.
És akkor mondják néha hogy a számítógép bonyolult.
Javítson meg egy CRT TV-t, az nem kicsit nehezebb.

"hogy vajon cigók-e az előállítottak?"
Költői kérdés. Szerinted mire gondolok defaultból :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.14. 19:33:36

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Aha! Most látom a m1-en, hogy be is vitték a füstöseket.

Azt nem értem hogy mi a baja a manusnak azzal hogy csap alá tették párnak a fejét? Legalább megfürödtek egyszer.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.14. 19:43:08

ah nem tojaslevesezek
csinalok burritost
mar ugy a fagyasztobol irany a suto
mikroba nem szeretem

Mylady 2009.06.14. 19:55:14

lófő! itt vagy valahol?
nincs kölcsön egy kis busafejed?
főztem zöldborsófőzeléket és nincs hozzá semmi feltét...
bár van itthon vaniliáskarika.... egyek inkább azt hozzá?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.14. 19:56:17

@Mylady: Vigyázz, nehogy extra salátával kérd! Az veszélyes!

Mylady 2009.06.14. 19:56:45

lófő! itt vagy valahol?
nincs kölcsön egy kis busafejed?
főztem zöldborsófőzeléket és nincs hozzá semmi feltét...
bár van itthon vaniliáskarika.... egyek inkább azt hozzá?

maincoon © 2009.06.14. 20:05:56

na előkerültem én is
nagyon sok dolgom volt ma, mert le kellett vágnom a füvet, halat kellett pucolnom, a műhelybe egy ipari kapcsolót kellett felszerelnem és ami a legtöbb időmet elvette: fékpofákat és fékcsövet kellett cserélnem a kocsiba.

szűz csillagjegyű, nem papucs férjemet busafejre vagy abból készült bármilyen ételre cserélném.
1 évesnél idősebb kislány csere is érdekel.
ajánlatokat az alábbi telefonszámra várom: 06-10/xxx-xxxx

EÖ (törölt) 2009.06.14. 20:06:02

@Mylady: várd meg szerintem a busafejet és ahhoz edd a vaníliás karikát :)
10 Stahl Juditból 8 ezt ajánlaná!

Mylady 2009.06.14. 20:09:00

lófő! itt vagy valahol?
nincs kölcsön egy kis busafejed?
főztem zöldborsófőzeléket és nincs hozzá semmi feltét...
bár van itthon vaniliáskarika.... egyek inkább azt hozzá?

Mylady 2009.06.14. 20:10:27

most ezt miért küldte el 3x?
itt sem voltam
merthogy közben eszembe jutott a tükörtojás, mint étel

Mylady 2009.06.14. 20:11:58

holnapi ebéd megfőzve, mai vacsora elfogyasztva
már csak azt kell eldöntenem, mit vegyek fel holnap... nincs egy rongyom se :)))

ja! és valaki jöhetne mosogatni...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.14. 20:12:00

@maincoon: Miért fontos hogy 1 évesnél idősebb?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.14. 20:13:04

@Mylady:

ez megesik
megesett mar velem is
elkuldtem elmentem mashova visszajottem es megint ott volt
es megint
mondjuk en nem tukortojast csinaltam mer az Mary reszortja

.lll. 2009.06.14. 20:13:14

@Mylady:
itt vagyok
itt vagyok
itt vagyok
kűdök a déháellel 3 darab mirelitet
kűdök a déháellel 3 darab mirelitet
kűdök a déháellel 3 darab mirelitet
okés?
okés?
okés?
:)))

EÖ (törölt) 2009.06.14. 20:19:25

@maincoon:

a cserével kapcsolatban érdekelne, hogy próbaidő-e van? mert fél órára jelentkeznék! :)

@hagyma: csak tükörtojásnál ismétel háromszor :)

maincoon © 2009.06.14. 20:46:30

@Egyéves Önkéntes: áhh, csak hülyültem. :D
ilyen cserét épeszű ember nem csinál :D
de melyik lennél Te? a busafej vagy a kislány? :DD

jesszumpepi (törölt) 2009.06.14. 20:48:42

@Egyéves Önkéntes:

Felforrósodott ott a véred,ahol 3 hónapig nem ettél levest :-(

maincoon © 2009.06.14. 20:49:00

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: mert akkor már elvileg alszanak éjszaka, viszont még tiszták és őszinték :)

jesszumpepi (törölt) 2009.06.14. 20:51:18

@maincoon:

Szóval szeretnél egy kislányt?

maincoon © 2009.06.14. 21:04:01

@jesszumpepi: háááát... ;)
@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: az biztos!!!!! :))

mennem kell

EÖ (törölt) 2009.06.14. 22:05:59

@maincoon:
@jesszumpepi:

arról volt szó, hogy busafejre cserélné a zurát...

nem tudom, hogy Ti ugyan miről beszéltek...

Az esettől teljesen függetlenül - küldök nektek egy viccet, az egyik kedvencem:

Mr. Perkins, egy sznob leányiskola biológiatanára, a következő kérdést tette fel egy óráján:
- Nos, Miss Smythe, meg tudná nevezni azt az emberi testrészt, amely adott körülmények között normális méretének hatszorosára nő, és megnevezné az ehhez szükséges körülményeket is?
Miss Smythe elvörösödött, majd fagyosan így szólt:
- Mr. Perkins, azt hiszem, nem helyénvaló ilyen kérdést feltenni nekem. Biztosíthatom arról, hogy a szüleim tudomást fognak szerezni az esetről.
Mr. Perkins nem zavartatta magát, és feltette ugyanazt a kérdést Miss Johnssonnak is. Miss Johnsson válasza:
- A pupilla, gyenge fényben.
-Helyes - mondta a biológiatanár -, Miss Smythe-nak pedig három dolgot mondanék. Először, nem tanulta meg a mai anyagot. Másodszor, piszkos a fantáziája. Harmadszor pedig, egyszer majd nagyon nagyot fog csalódni.

amúgy, igen, ott könnyen forrósodik a zember vére... :)
bár 10 éve volt kicsit már visszahűlt, na nem sokat :)))

EÖ (törölt) 2009.06.14. 22:10:41

pár vesszőt kihagytam, bocs

és:

:-( --> ;)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.14. 22:20:27

@Egyéves Önkéntes: Én orvostanhallgatóval ismertem :)


Micsoda pangás van itt! Hétvégi post ez? :)

Mylady 2009.06.14. 22:37:22

Anno gimiben érdekességképpen világháború környéki hirdetéseket nézegettünk egyik töriórán.
Ott volt egy ilyen reklám:
Egy húzás jobbra, egy húzás balra, nézze meg a pöcsét, nincs a nadrágjában!

Most játszhatnánk, hogy ki találja ki, miről van szó, de annyira nagy a pangás, hogy inkább elárulom:
univerzális pöcséttisztító
:)))

aardwark 2009.06.14. 23:17:44

@Egyéves Önkéntes: @ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: @Mylady: és ténleg ez a hétvégi? na jó ez tsak viccolásiból kérdeztem....
azt hittem eléri a post az 1000 kommentet...
a vicc jó volt, rég hallottam:)))
vacsora a sok sörre és hp-ra: hazai csabai kolbász, sajt, fehér kenyér, paprika és paradicsom...

aardwark 2009.06.14. 23:21:05

ja csak az eredeti posthoz hozzászólva:
mi a túró van a susnyásosodásodálásodálásoddal?

Mylady 2009.06.14. 23:42:30

@aardwark: hogyhogy mi a túró van? hát gazoltál vagy nem gazoltál?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.15. 00:39:03

@Mylady: Kérdés hogy kinek a pöcsét tisztította ;) (Tudom hogy pöcsét=pecsét.)


@aardwark: Túró is van a susnyásban?!

Navarone 2009.06.15. 11:24:42

Szívesebben látom a növényeket ott, mint a csupasz betont

moli 2009.06.15. 11:28:46

@silver: tanosveny jo otlet.
jobb, mint a jelenlegi autout...

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2009.06.15. 12:24:58

@maincoon: "ajánlottak valami ásványvizet, azt iszom most és egészen kezem magam emberi módon érezni ;)
"
VIGYAZZ! AZ VMI DURVA HALLUCINOGEN LEHET, HA EMBERI MODON ERZED TOLE MAGAD...
(bocsi a capslockert,nem szandekos, de lusta vok ujrairni azt a mondatot, bar kevesebbb leutes lett volna , mint a bocs az indoklassal. :D:D:D

bauer 2009.06.17. 15:53:14

Körbe kell kordonozni ezt is karhatalmilag. Nehogy már a nép bárminek is örülhessen.
süti beállítások módosítása