Tékozló Homár

Bizonyíték nélkül vádol lopással a győri kábelszolgáltató

2009.06.23. 01:44 | szily | komment

Azt ugye nem tudjuk, hogy Ádám lopja-e a kábeltévét, vagy nem, de abban egészen biztosak vagyunk, hogy egy szolgáltató nem kommunikálhat olyen portásstílusban az ügyfeleivel, ahogy a győri ViDaNet Zrt. teszi. Azaz megteheti, mint látjuk, de legalább több ezren vagy tízezren olvassák, milyen erőszakos, így legközelebb talán nem gyanúsítgat ilyen stílusban. A sztori egy mondatban: Ádámot anélkül gyanúsítja lopással a tévészolgáltatója, hogy arra bármilyen bizonyítékot hozna.

Több mondatban:

Ádámot azért vádolják trükközéssel, mert a kábelét egy ellenőrzés során, az e célra szolgáló szekrényben drágább szolgáltatáscsomagra állítva (D+3) találták, mint amire előfizetett (D+1). Ádám azonban azt mondja, hogy hónapokkal ezelőtt váltott vissza a drágább csomagról az olcsóbbra, a digitális settopboxát ennek megfelően le is korlátozták elektronikusan, a cég szerelői azonban egyszerűen elfelejtették átállítani az analóg kábelt. Amit ő egyébként nem vett észre, mivel a digitális boxot használja.

Az a helyzet, hogy mint mondtuk, elvileg az is lehetséges, hogy ez hazugság, és Ádám programtolvaj. Ha azonban valaki ezt állítja, azt valamivel alá is kell támasztania. Ha a kérdéses szekrény plombája sérült, akkor világos, hogy csakis Ádámnak volt érdeke átbuherálni, de akkor közölni kéne, hogy ez a gyanúsítás oka. Ha viszont sértetlen a plomba, akkor minimum négy lehetőség van:

1.) Ádám ügyes, és saját kezűleg feltörte a plombát, átállította a programcsomagot, majd nyom nélkül visszazárta.

2.) A kábelt a "hivatalos" szerelő manipulálta Ádám megbízásából.

3.) A kábelt a hivatalos szerelő nem manipulálta, feledékenységből.

4.) Egy idegen, de ügyes szerelő ádám megbízásából kijátszotta a plombát, és manipulált.

A szolgáltatónak illene minimum utalnia arra, hogy pontosan mivel vádolja a Naiv Ügyfelet, és azt mire alapozza. Íme a levél:

Nem tudom, Önök közül lepett-e meg már valakit a kábeltévé szolgáltatója ilyen szívhez szóló, fenyegető üzenettel, de véleményem szerint ez nem egy szolgáltatói hozzáállás! Amelyik cég ilyen leveleket küld mindenféle bizonyíték nélkül, az nem egy szolgáltató, hanem hatóság, tudtommal nem az előfizetőnek kell az ártatlanságát bizonyítania, hanem a szolgáltatónak az előfizető bűnösségét! Ha gondolják, kérem tegyék közé oldalukon okulásul:

Győrben van egy abszolút monopol szemléletű szolgáltató, a ViDaNet Zrt, mely egyébként a Magyar Telekom 100%os tulajdonában van. A mai napon a fent olvasható, névre szóló ajánlott levél fogadott postaládámban.

Ez engem rettentően felbosszantott, hisz majdnem egy évtizede ügyfele vagyok a cégnek, soha nem volt számlatartozásom, és nagyon nem vagyok arra rászorulva, hogy lopjam a kábeltévét, sőt a mai digitális, settopboxos korszakban értelme sem lenne...

Ez nem más mint egyszerű fenyegetése az előfizetőnek! Először is szerintem nekik bizonyítani kellene, hogy az ügyfél vette ki a szűrőt az általuk egyébként zárral és plombával védett szekrényükben lévő egységből, másrészt az nálam itt a bizonyíték, amit az ügyfélszolgálaton adtak, hogy lemódosítottam a D+3 csomagról a D+1 csomagra hónapokkal ezelőtt. Arról nem tehetek (és mivel digitális settopboxon nézem az adást és ott letiltották az általam nézni nem jogosult csatornákat), hogy a szolgáltató trehány szerelői nem csinálták meg analógon a módosítást, és szerintem nem vagyok köteles ellenőrizni, hogy analógon milyen csatornákat kapok. Tehát emiatt a szolgáltató alkalmazottain kellene elverni a port és nem az előfizetőt mindenféle dologgal fenyegetni!

Aki esetleg olyan helyzetbe kerül, hogy ViDaNet területre költözik óvakodjon ettől a cégtől és inkább ha teheti mással kössön a szerződést!

Üdvözlettel:
Ádám


 

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AlulírottFentemlített 2009.06.23. 09:43:48

Nálunk itt Seattle-ben csak a piréz szerelőknek van kulcsuk a leplombált dobozukhoz. Mivel a szerelők mindig sceptikusok a felhasználókkal szemben, ezért kedvük szerint dugják a kábeleket ide-oda. Amennyiben nincs elég hely, akkor sorsoláss@l döntik el, hogy melyik lakó szolgáltatását szüneteltessék. Ezt teszi az örmény mentalitás.
Bocs a spammért!

Éva50 2009.06.23. 09:46:43

Nekem is folyamatosan gondom és problémám van a VidaNet-el. Győrben a belvárosban lakom. +3 csomag + net + HBO előfizetője vagyok, tehát nem kevés pénzt szednek be tőlem havonta. Az összes szolgáltató cég körül ők a legszemetebbek. Ügyintézési hangnem sértő. Állandó viták, rugalmatlanság, nagyképüség. Ezt Ők megtehetik. Mi az ügyfelek pedig csak fizessünk. JÓ SOKAT!!!!

misterx 2009.06.23. 09:48:59

@Secnir: "észnél kell lenni, no"

Egyetértek. Rengeteg olyan posztot látunk, ahol a naiv ügyfél sír-rí, mint a fürdősq-k, de nem tenne a saját érdekében egy fél (írásos!) lépést sem.

Engem az Elmü akart megvezetni, amikor az eladott lakásunk óra-átírásánál közölte (utólag! a vevő, mint tanú, jegyzőkönyvi aláírásával!!) hogy sérült az egyik plomba az órán (a háromból!) ezért fizessek mittudoménmennyi tízezret. Az óraállás-rögzítő átadás-átvételi jegyzőkönyv nem érdekelte őket. Levél ment az energiahivatalnak, el lettek küldve a sunyiba.

Bangó Tarzan (törölt) 2009.06.23. 09:51:15

Éva50, ne legyél az előfizetőjük. Biztosan van más megoldás is. Ha meg nincs, föl kell jelenteni. EU-ban pölö.

Starlark 2009.06.23. 09:55:23

Hmm itt Kaposváron is Vidanet van, de én eddig a legmesszebbmenőkig elégedett vagyok velük. A trió csomag olcsóbb is mint a T-Home-é.
És akkor döntöttem hogy az új lakásban nem T-Home lesz mikor egy telefon és adsl net hiba bejelentésnél közölték hányaveti stílusban hogy mit pattogok annak a javítása 3 munka nap.
Most gond volt a vidanetes kábeltelefonnal bejelentettem és még aznap jött a szerelő és megcsinálta.

Suszter 2009.06.23. 09:59:22

@már nem annyira szomorú mamapicilánya/mpl: Az analóg TV adás azért megy a digitális mellett, mert általában a digitális TV qam64 jelei a hipersávba (S21 - S38, 302 - 446 MHz) vannak belekeverve. Mivel a legtöbb szolgáltatónál már két csak két csomag létezik, nem marketing, hanem műszaki szempontokból, így a szűrőket ki kell vennniük, ezért látod az összes csatornát.

Amúgy a levél szerintem teljesen korrekt. Vissza kellene írni, hogy szeretnéd megtekinteni a jegyzőkönyvet, merthogy visszautasítod a jogosulatlan hozzáférést (csomagváltás, ugye), és a jegyzőköny alapján (a szekrény állapota, plomba sérültsége) felhívni a figyelmüket, hogy figyeljenek jobban a szerelőikre. Amúgy elvileg a csomagváltásról is kellene munkalapnak lennie, mert valakinek ki kellett (volna) jönnnie, és áttekerni a kábeled. A munkalap megtekintéséhez pedig jogod van.

hetech 2009.06.23. 09:59:37

@Hörcsög: Látszik, hogy milyen sűrűn adok fel levelet...

Bangó Tarzan (törölt) 2009.06.23. 10:02:57

@Starlark: ugyanaz a cég :D
www.matav.hu-ról idézek: "A Magyar Telekom, közvetlenül és közvetve, 90%-os tulajdonosa a Vidanetnek..."

Suszter 2009.06.23. 10:04:56

OFF

Amúgy a magyar polgárokat sem kell félteni.

Budapesten egy helyen rossz volt a ktv, meg a net is, és kiderült, hogy a kábel átmegy egy padláson ahol nincs világítás, a leleményes úriember meg úgy oldotta meg, hogy megblankolta a koaxot, és rákötött egy villanykörtét. :-D

Amit kapott feszültség az elég volt arra, hogy ne essen hasra a padláson.

illemvakond 2009.06.23. 10:09:05

@Nelson Mandula: Jó, de lehet, hogy nem jutott le a kiállítási részlegbe, mert le volt szakadva a lépcső.

Starlark 2009.06.23. 10:09:05

Lehet ugyanaz a cég, de pl ha feledékenységből elcsúsztam a tv fizetésével soha nem volt kamat. Nettel csúsztam azonnal pakolták rá.

Az ügyfélszolgálata itt családiasabb emberibb, rugalmas.

lamáz 2009.06.23. 10:13:09

Ezzel a sajtcedulaval meg kitorolheti a segget a T. szolgaltato!
Nem hiszem, hogy abban a helyzetben van, hogy fenyegetozhetne. Ha nem lenne mas alternativa meg csak-csak , bar akkor sem. Csinaljon olyan halozatot, amit nem lehet megkerulni! Ha nem tud, ne az elofizeto legyen a hibas.
Nekem a kabeltelefon indulasakor kotottek ki a netet, onceluan, mivel nem en irtam ala a szerzodest, hanem a felesegem, a vidanet szerelo utasitasa alapjan. Elso oraban tagadtak mindent, aztan beismertek. Mehettem be szemelyesen ujra alairni, egy pokhendi csavohoz. Aki megkerdezte, hogy mi a bajom ugy megis ezzel? Irtam levelet a kirendeltsegvezetonek, aki a mai napig nagy ivben szarik ra, hogy ez hogy tortenhetett meg.
Reszemrol ennyi. En is ugyanigy allok hozzajuk ezentul.....
Tetu banda lett az egesz, es meg mindig nem erzik, hogy a regi vilagnak mar vege.

lamáz 2009.06.23. 10:14:53

@Frucsasz:

A vidanet nemcsak Győrben szolgáltat, hanem azon kívül még kb. 5 városban, többek közt Budapesten is.

krtek 2009.06.23. 10:28:48

Ha az átlagtaplómagyar nem lenne eredendően irigy és ostoba...

Társasházban bekábelezni a lakásokat és kiírni a tendert a szolgáltatásra közösen (tv, net, telefon).

Simán be lehetne szopatni és fenyíteni a szolgáltatókat: extra kedvezmények, versenyeztetés évenként, vitás kérdésekben közösen fellépni, stb.

Ehhez kell ennek a westbalkáni mutyi-országnak még min. 50 év.

The Good Boy 2009.06.23. 10:30:55

sajnálom a monopolhelyzetben lévő szolgáltatóval beszopó usereket.
Én, mivel nem sikeres vagyok, a feleségem meg baccpapucsokat árul a neten harmadáron, kijelenthetem, hogy kis falumban senkinek nincs monopoliuma, mivel nincs olyan cég, aki bekábelezne sok km-t a legközelebbi várostól (kivéve a tréhom, de azzal meg nem foglalkozok, akinek van sír a szája, hogy milyen sz*r. de lehet, hogy csak a falufiling, meg a szupalpesi levegő teszi).
Szóval nekem van digi, müködik mint a jógyerekek, az 5 napja tartó szélviharban, meg esőviharban (júj de jó új szót alkottam:) egyszer sem ment el, igaz nem is az alap tányér van fent, hanem nagyobb, de ha leaplikálom a házfalról a régi upc-s teknőt, ami még nagyobb, akkor meg a digim talán még a full hd-t is tudni fogja:)
Internetem meg már évek óta rádiófrekvenciás, amit egy kis egyszemélyes vállakozó üzemeltet. Ha már ötpercre eltünik a világháló a gépemről, hivom, és ő mihelyt gépközelbe kerül, a távolból azonnal megjavitja. A múltkor kemény 4 órán át nem volt netem, igaz azért, mert 3,5 óráig nem volt rá szükségem, ezért nem is telefonáltam, csak vártam, hátha magától helyrejön, aztán szoltam, fél óra múlva előjött a rejtekéből a világnak a hálója. Ráadásul fél évig korlátlant kaptam, mert 1-2 havonta ismeretlen okból elment a net, és igy engesztelt ki, azóta visszavette és csak másfélszer nagyobb sebességű, mint amennyire előfizettem. Aztán nem fenyeget, meg nem anyáz, hanem örül, hogy évek óta nála vagyok. És még maradok is. A legutóbbi árkorrekció is abból állt, hogy választhattam, hogy olcsóbbért kapom a meglévő csomagot, vagy ugrok egyet felfelé, de azonos áron (igaz két év rabságért cserébe). Persze inkább a rabság, mint a szabad szolgáltatóválasztási jog:)

Ccenter 2009.06.23. 10:34:34

"A mai napon a fent olvasható, névre szóló ajánlott levél fogadott postaládámban."
A helyedben írnék egy fenyegető levelet a postának!:)))
Tuttommal ez szabályellenes!

A másikat meg gondolkodás nélkül tépjed össze! Mert megteheted...
Písz

The Good Boy 2009.06.23. 10:35:52

na az még kimaradt, mindenféle gyanúsitás nélkül, hogy szinte mindenhonnan hallok olyat (azon ismerőseimtől, akik nagyvárosi dzsungelben élnek és monopol szolgáltatóval kábeltévéznek), hogy okosba alapdijon a szerelő felajánlja a teljes csomagot egy kis pénzmag zsebbe csusztatásáért cserébe. És még az is a csomag tartalma ilyen előfizetésnél, hogy a privát számán kell megcsörgetni, ha időpontra megy a szolgáltató ellenőrizni, hogy arra az időre visszaállitsa a csomagnak megfelelő szolgáltatást.
Ez mutyiland, én igy szeretem...:)
De nem mondtam olyat, hogy a posztoló is ebbe a csoportba tartozik, csak megemlitettem az esélyegyenlőség jegyében:)

movhu 2009.06.23. 10:39:29

Szerintem a szolgáltató így akar odavágni a saját embereinek, akik eddig mutyiban abból éltek, hogy jóárasítottan átkötötték az előfizetőt nagyobb csomagba. Így talán ezek után nem meri hívni a titkos számot, hogy visszanyomassa magát a nagyobb csomagba.
Igen, ennek ártatlan áldozatai is vannak, akiket natúr lustaságból nem kötöttek át.

EÖ (törölt) 2009.06.23. 10:40:24

@illemvakond: és a csengőt sem találtam...

2009.06.23. 10:41:39

A legjobb azt olvasni, hogy emberek, akik a tévének nevezett agymosó baromságért még önként és dalolva fizetnek is, rágják a csomagok kutyagumiját.
Mi a f@roknak a tévé egyáltalán? Semmi szükség nincs rá, a szovjet tudományos akadémia legutóbbi állásfoglalása szerint nem lehet belehalni a tévé hiányába és a szellemi leépülés is nagyságrendekkel lassabban megy végbe nélküle.
Akinek van nete, az már nem marad le semmi fontosról, minek fél életeket az egyszemű előtt önkéntesen, saját pénzen agyat mosatni?
Margit! Hát normális??!

movhu 2009.06.23. 10:42:15

A Vidanet amúgy születése óta a TRÉ csoport tagja, csak titkolták. Annak idején nem szerette volna az állam - tegyük hozzá jogosan -, hogy a monopóliumok eluralkodjanak. Így született az ún. egyharmados törvény, azaz az összes előfizető egyharmadánál többet nem birtokolhatott senki. Így az akkor MATÁV alapított egy céget, csak a szálak itthon nem értek össze. Persze simán a MATÁV-os jelet adták tovább, MATÁV-os vezetők voltak. Most, hogy már nincs a kétharmados törvény, szépen hivatalosan is TRÉ lesznek. Ennyi a Vidanet nagy története.

Netuddki. 2009.06.23. 10:42:58

@Suszter: Na persze, a TV kábelre villanykörtét kötött. Aztán világított is?

Magyarországon sajnos még nem becsülik meg a szolgáltatást igénybevevőt.

Bangó Tarzan (törölt) 2009.06.23. 10:46:03

@Egyéves Önkéntes: A Kolompár Szandokan (Sz-el igen) jelszavát elfelejtettem, ezért csináltam másikat. :P

gabe80211g (törölt) 2009.06.23. 10:47:57

@movhu:

A Telekom a Vidanethez képest a korrektség példaképe. Tudom, mert mindkét céggel volt előfizetői kapcsolatom.

Bangó Tarzan (törölt) 2009.06.23. 10:48:37

OFF De van Volkswagenes accom is máshol. Vályogvető Winnetou :P

illemvakond 2009.06.23. 10:50:49

@Egyéves Önkéntes: De ez már egy másik történet... :D

buksikutya 2009.06.23. 10:55:43

szerintem nincs ezzel a levellel semmi baj.

EÖ (törölt) 2009.06.23. 10:56:37

@Bangó Tarzan: kolompár szméagol, del medico dzsenifer

@illemvakond: mindenesetre kösz, hogy fölhoztad :D

Bangó Tarzan (törölt) 2009.06.23. 10:58:14

(ucsó OFF) @Egyéves Önkéntes: kolompár szméagol. van ilyen videó is a neten. :D

geem5 2009.06.23. 10:59:14

Hehe, tavaly ugyanezt a levelet én is megkaptam tőlük itt Győrben! Fogalmam sem volt miről írnak, én sem vettem észre, hogy magasabb szintű analógszolgáltatást kaptam. Azonnali telefonváltás az aláíró kirendeltségvezetővel, normális hangnemben elküldtem a k***a anyjába a cégével együtt, majd 1 hét múlva bementem, és megszüntettem a szerződést velük. Bár ezt se sikerült elsőre, mert 2 hónap múlva még mindig küldték a számlát. Újra telefon, aszongya az igenokos ügyfélszolgos, hogy látja a megszüntetés tényét, de a számítógépük még nem dolgozta fel a szolgáltatás megszüntetését, ezért menjek be, és mutassam meg a lepecsételt papírt, amit ők kiállítottak nekem. Újabb normális hangnemű iránymutatás az ügyfélszolgos "hagyományos szakmát űző" édesanyjára, és azóta már nem jön számla. Boldogabb életet élek a VIDANYET nélkül, minden győrinek ajánlom!

Lodogi Pascal (törölt) 2009.06.23. 10:59:17

Réges régen előfizettem a Vida Net -nél HBO csomagra.
Kb 1 év után aztán lemondtam mert nem voltak jó filmek.
A lényeg az hogy annak rendje és módja szerint lemondtam az HBO-t de még legalább 6 hónapig volt HBO-m.
Ha nekik nem sürgős én nem nyaggatom őket hogy mikor kötik ki...

Gondolom ebben az esetben is valami hasonló történt. A digiális műsorszórásnál egyszerű a dolog mert központilag lehet beállítani a korlátozást.
Az analóg esetében már macerás az ügy mert ki kell menni , át kell dugni, stb.

illemvakond 2009.06.23. 11:00:59

@Egyéves Önkéntes: Ééén? Csak folytattam Nelson gondolatmenetét ("el kellett volna olvasnod az erről szóló hirdetményt. A "leopárd harap" feliratú szekrényben volt, az önkormányzat pincéjében. Mintha nem tudnád... "). De ezek szerint: nem tudnád. :D
Viszont most kiderült, hogy a csengős eset miatt még mindig gyötör a bűntudat. Ez persze így helyes! :D

Frucsasz 2009.06.23. 11:01:33

@lamáz: ahha. Köszi, így már egy fokkal reálisabb :D

EÖ (törölt) 2009.06.23. 11:06:11

@illemvakond: nem gyötör! a homár egyik legjobb posztja volt! :DDDD

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2009.06.23. 11:07:57

Vidanet, pfff. Miért idegesít engem, ha valaki saját magáról nevezi el a cégét?

maincoon © 2009.06.23. 11:10:42

@Egyéves Önkéntes: @illemvakond: imádtuk ezt a posztot! írj már valami hasonlót, hagy szedjünk szét :DDDDD

mir78 2009.06.23. 11:12:37

Győrben ez a szaros szolgáltató évek óta képtelen kiépíteni a kábeles netet a belvárosban. A város többi részén már régóta van még a putrikban is de a belváros az ohne.

Mylady 2009.06.23. 11:12:53

Én az internet szolgáltatómtól kaptam nemrég olyan levelet, amit normális cég ügyfélnek nem küld ki.

Történt, hogy kiküldték a havi csekket, befizettem, nemsokkal később jött egy levél, hogy tartozom és fizessek, különben irgumburgum. Utánanéztem, láttam, hogy én bizony befizettem. Más kérdés, hogy a csekken szereplő számlaszám nem a megszokott volt (hát én ezt nem szoktam figyelni), az is az övéké, csak más célra. Beszkenneltem minden bizonylatot, elküldtem emailben, leírtam, hogy rossz számlaszámot adtak meg, kértem, vezessék át.
Erre jött egy levél, hogy ők kegyet gyakoroltak és ezt most az egyszer, kivételesen átvezetik, de irgumburgum, figyeljek már oda, hogy milyen számlaszámra fizetek!
???
Válaszoltam nekik egy udvarias, ámde gúnyos hangvételű levélben, hogy köszönöm nagylelkűségüket és a további sikeres együttműködés érdekében kérem, hogy ugyan figyeljenek már oda, hogy milyen számlaszámot nyomtatnak arra a kib..... csekkre.
Nem jött válasz.

EÖ (törölt) 2009.06.23. 11:14:31

hogy megint a padlóla lökjetek dulván, latlok?

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.23. 11:18:47

@Suszter: köszönöm szépen, ma sem keltem hiába, és ismereteim egyébként szélesnek mondható tárháza gyarapodott egy olyan további információval, ami biztosan hasznos és talán nélkülözhetetlen is lehet hátralévő, remélem igen hosszú életemre.

még 1x köszönöm.

Dr.Traktor 2009.06.23. 11:24:33

A szolgáltatót nem ismerem, véleményt sem mondok róla, de a levél hangvételével, stílusával SEMMI probléma lehetett.

Aki ettől felháborodik az vagy egy túlérzékeny emó faszfej vagy lopja a cuccot!

Kell írni egy levélkét hogy sry de nem úgy van az, mert nem én voltam mire alapozzák? hát csak azé mer cigány vagyok? és kész.

+ ha ennyire baxxa a csőrét a Zádámnak, hogy ez a KÖCSÖG cég MEGGYANÚSÍTOTTA hogy lopja a csomagot mikor nem is, bár a célszerszám úgy volt beállítva, akkor legalább nem kell parázni ha ez a KÖCSÖG cég felmondja a szerződést mert lehet máshoz menni akik nem KÖCSÖGök és nem GYANUSÍTGATJÁK az ügyfelet!
szerintem

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.23. 11:26:16

@Mylady: Ez mekkora máááááár :D
Kötsög banda.

Fairy Girl 2009.06.23. 11:31:43

@Frucsasz: Persze, mert a pestihez érdemben inkább csak a pestiek tudnak hozzászólni, de amikor ilyen kis jó ízes vidanet van terítéken, na az igen! (Anno a távhőnél volt még az, hogy ki hol lakik, vagy valami ilyesmi.)

HalivudEstevez · http://www.halivud.hu 2009.06.23. 11:32:34

@hetech: van hogy bedobják.

Amúgy az ilyen trükközés eléggé általános.
Nem kell hozzá nagy tudás, technikum se kell hozzá. Én nem tudom hogyan kell, így olcsón nézhetem a Dunatévét, meg főnixet :D (bezzeg a fix.tv-t levették)

Fairy Girl 2009.06.23. 11:33:33

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: jaaaa? Na akkor abban sincs túl sok köszönet. Én próbáltam a kábelt meg a digitálisat is, hát, mindegyik irtózat volt...

Amúgy az előző hozzászólásom vége kicsit izé lett. Szóval anno valamikor volt valami távhővel kapcsolatos poszt, ahol kifejtettük, hogy ki hol lakik. (Na.)

Fairy Girl 2009.06.23. 11:37:21

@Bangó Tarzan: És mit léptél a felszólításra? :)))

Suszter 2009.06.23. 11:38:26

@kovi1970: Miért ne világítana? Az erősítőket távtáppal koaxon látják el árammal, nem egy nagy feszültség, de egy kis pislákolásra elég. Nem azt írtam, hogy bált rendezett róla.

Fairy Girl 2009.06.23. 11:39:24

@Éva50: Éva, a belvárosban szerintem a T-n kívül (ami még így is jobb, mondom) van már UPC, Digi, meg még lehet, hogy más is, miért nem álltok át? Olcsóbb is és jobb is.

Megélhetési rasszista 2009.06.23. 11:46:11

Mint egykori UPC-s előfizető, nálunk alkalmi 4-5 ezer forintért a szerelő "véletlenül" rossz helyre dugta a kábelt, és jött HBO meg istensetudjahánycsatorna alapdíjért. Aztán ha jött az inspektor, mit csak széttettük a kezünket: plomba, rendben. lakat? rendben. Akkor meg mi a túrót akartok tőlünk? Valaki hibázott.

Fairy Girl 2009.06.23. 11:46:26

@Igazi Trébics: Én nem tudom, te miket nézel, de én nem nézek agymosást. Ez olyan nagyképű, sznob duma, hogy a tévé az rossz. Mindenki azt néz, amit akar, miután a 21. században élünk, elég választék van ahhoz, hogy mindenki megtalálja a neki megfelelőt. Fölösleges erről nagyképernyős, fellengzős dumát nyomatni.
Szerintem.

Fairy Girl 2009.06.23. 11:49:26

@geem5: Nekem még 6 hónap múlva is küldték a számlát a megszüntetés után. Háromszor voltam benn, éjjelnappal telefonáltam... A végén írtam nekik egy kulturált ajánlott levelet, aztán valamiért azóta nem jön a számla... :D

jesszumpepi (törölt) 2009.06.23. 11:50:58

@Nelson

Mindig legyen nálad egy törölköző!

Ki tudja,mikor jön jól :-)

Fairy Girl 2009.06.23. 11:52:55

Jóvanna, most éppen ráérek :) Meg ez jó poszt :D

Szvidrigajlov 2009.06.23. 11:53:54

Kedves BLOGGOLÓK!

Én meg ezt tudom. Biztos van olyan cég, akinek érdeke, hogy a másikat lejárassa éws még fizet is érte.

Ugye Ádám?

"Tisztelt Vidanet Zrt!
Bejelenteném, hogy a Győrben a Tihanyi Árpád út ...ben a negyedik emeleten lakik ...... Ádám, aki illetéktelenül a hármas csomagra átkötötte a szerződését miközbe csak egyes csomagja van. Ezt ő maga mondta el nekem és a házban bárkinek 5000Ftért átköti a kábeltévét olyan csomagra amilyenre csak akarja, többen a házban ezt meg is lépték úgy tudom. Bosszant, mert a mi családunk előfizetésünk díja böcsületesen van fizetve ők meg egyes, kettes csomagért illetéktelenül hármas csomagot fizetnek. Szerintem ez magukat is zavarja, úgyhogy jó lenne ha kivizsgálnák és példás büntetést kapna a személy!"

Minde marhaságot nem köll elhinni és különösen nem hozzászólni.

b[ALien] (törölt) 2009.06.23. 11:55:34

A kis vakondnak elszakadt a nadrágja!
Kissé sok itt a nyitott port
Vagyis kérdés
Így nem lehet igazságot tenni
Következtetés: mindenki szarjon sünt!

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.23. 11:59:53

@Szvidrigajlov: bloggolók?

nah, mindegy is.

a kommented, kedves kommentelő azonnal pelikán elvtárs vallomását jutatta eszembe:)))

Ленина · http://szanalmas.hu 2009.06.23. 12:01:23

Nem értem. Az esetet dokumentálták.
Az ügyfél ezek szerint lopott. Valószínű nem a mikulás szerelte át a cuccot.
nem jelentették fel, pedig megtehették volna.
Mi a gond?

Szvidrigajlov 2009.06.23. 12:09:12

@már nem annyira szomorú mamapicilánya/mpl:
Na igen a nemzetközi helyzet fokozódik, Picilányom (alias Gogolák elvt.nő). Különösen akkor, ha egy fedett területre több szolgáltató próbál meg betörni. Akkor mindig akadnak "önkéntes" gerillamarketingesek. Főleg azok közül, akik elővágásként támadnak, hogy később legyen mivel indokolniuk a védekezésüket, rendőrség, vagy bíróság előtt.
Ádámra - hidd el tudom - vannak terhelő bizonyítékok és azok után, hogy ez a blog(g) (azértis!) megjelent, remélem, a gatyáját is ki fogja fizetni. Pusztán azok miatt, akik korrekten veszik a jelet. Hogy azok ne érezhessék magukat hülyének.

És még valamit: Ne hidd, hogy elvakult ViDaNetes vagyok. Csak egy öreg harcos kábeltévés.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.23. 12:17:19

@Szvidrigajlov: egy RE posztban szívesen olvasnánk, hogy mi is az újság....

homályos célzásaid nem tisztázzák a helyzetet, egyelőre csak az van, ami megjelent a posztban. csak jön majd helyetted egy "elvakult" vidanetes, oszt magyarázni fog, ha nekik ez phontos.

öreg harcos kábeltévés? az szerelő?

tzi 2009.06.23. 12:24:57

@Dr.Traktor: hogyne lenne. Ha lopason kapjak, tessek leirni, hogy/mikent. Nem am csak annyit, hogy haaaa, lopta' geci. Ez igy nem allja meg a helyet sehol. Nem lehet egy ugyfelnek olyan levelet irni, hogy o lopott, csak ugy, minden alatamasztas nelkul.
Amugy meg ez divat Magyarorszagon. Kaptam en is BKV levelet, blicceltem a 6-on, csak kar, hogy pont nem voltam az orszagban. Bizonyithatoan...
By the way. Ha a plomba rendben van (ha nem lenne, annak ott kene lennie a levelben), akkor Adam nevut nem nagyon lehet piszkalni. Lehet, hogy felberelt ugyesembert 5k-ert, csakhogy ezt tessek elobb bizonyitani.

betépett felhasználó 2009.06.23. 12:42:17

@Fairy Girl: pedig a TV az rossz!!!
nalam mar ket honapja az...

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2009.06.23. 13:05:15

Mondjuk nalunk a Tkabeles kihasznalta, hogy az emeleti szobak raktarnak vannak hasznalva es ugy vezette el a kabelt, hogy radobta a cucc tetejere, nehol kifurta a falat 2 meternel, nehol boka magassagban, a szoban keresztbe lengo vezetekkel bekototte a routert bekonfigolta azt csa!
Igaz h nem szabadott volna ellenorzes nelkul elengedni - anyam nem ert ra megnezni, de azert egy minimalis minoseg azert csak elvarhato lenne..
Undorito, hogy csak akkor, vagy meg akkor se vegeznek egyesek tisztesseges munkat, ha vegig a segge szoren allsz mogotte.

MP 2009.06.23. 13:25:43

Tök mindegy mi a tényállás! Az ártatlanság vélelme miatt nekik kell bizonyítani. Erről gyakran elfelejtkeznek az ilyen s hasonló cégek. Például a BKV jogi képviselője vagy a parkolási társaságok.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.23. 14:07:10

@Szvidrigajlov: Hű! Na akkor várjuk a fejleményeket :D

Matschkássy Lukrécia 2009.06.23. 15:22:53

@MP: Igen, nekik kell bizonyitani a birosag elott, de nem onhatalmuak!. Az artatlansag velelme alatt mindaddig artatlan az illeto, vagy hivatalos szemely ameddig a BIROSAG nem talalta bunosnek. Az, hogy ki vagy mi mivel gyanustit, az csak egy dolog.

Szvidrigajlov 2009.06.23. 17:16:57

@Matschkássy Lukrécia:

Kedves Lukrécia és MP!

A fenti pdf. közlemény azt tartalmazza, hogy jelenleg Á. jogalap nélkül vételez. Nem tartalmazza, hogy lopott, hogy leszedte a plombát, meg semmi olysmit, amit utóbb Szily, vagy Ádám a közlenynek tulajdonított. Ez is beszédes. Ki is mondta, hogy lopott?
Ő maga a kommentben.
Az hogy valakinek van e joga "y" jelet vételezni az attól függ, hogy van-e szerződése "y" jel vételezésére. Ha ilyenje nincs neki, és mégis "y" jelet vételez, akkor az jogalap nélküli. Bár még nem biztos hogy lopott.
Ha hozzád kerül a mobilom és visszakérem, az még nem azt jelenti, hogy megvádoltalak lopással. Csak azt, hogy légyszi add vissza, mert nem a tied. Hol itt a vádaskodás, hogy kerül az ártatlanség vélelme csizmája erre az asztalra?
A szabálysértés felemlítése itt értelmetlen, de a többi hozzávetőleg rendben van.
Kéretik így nézni a vitaindítót.

Vladimir Harkonnen 2009.06.23. 17:29:47

Nem olvastam végig a kommenteket, ezért bocs ha már volt:

Nálunk így megy: fizetsz a szerelőnek 15000 HUF összeget, ezért kapsz egy olyan STB-t ami fullos, és nem látják a központban.

Lehet, hogy a postoló is ezzel próbálkozott, de náluk még a kábeleket is át kell dugni, mert esetleg ott külön kábelen jön a digitális cucc. Ezt fedezte fel az ellenőrés.

Ha nem így volt, akkor bocs!

Matschkássy Lukrécia 2009.06.23. 17:48:20

@Szvidrigajlov:

"Az hogy valakinek van e joga "y" jelet vételezni az attól függ, hogy van-e szerződése "y" jel vételezésére. Ha ilyenje nincs neki, és mégis "y" jelet vételez, akkor az jogalap nélküli. Bár még nem biztos hogy lopott.
Ha hozzád kerül a mobilom és visszakérem, az még nem azt jelenti, hogy megvádoltalak lopással. Csak azt, hogy légyszi add vissza, mert nem a tied. Hol itt a vádaskodás, hogy kerül az ártatlanség vélelme csizmája erre az asztalra?

"Tajekoztatjuk, hogy ez jogosulatlan szolgaltatas igenybe vetele" -- ez idaig passziv -- "mellyel szerzodes szegest kovetett el" Na ez mar nem passziv, itt van a gyanusitas, sot eleg gagyi modon, ugyanis nem tudni Adam kinek a hibajabol vette jogosulatlanul a szolgaltatast. Mit kovetett el, es mivel?? Elkovetni buncselekmenyt, szabalysertest vagy vetseget lehet aminek az "elkoveto" elleni kategorikus kijelentese a gyanusitasi fogalmaba esik.

2009.06.23. 17:59:55

Fairy Girl "Én nem tudom, te miket nézel, de én nem nézek agymosást. Ez olyan nagyképű, sznob duma, hogy a tévé az rossz."
- hát ha nem jött volna le: semmit! :)
Szóval nem sznob duma, egyszerűen nem nézek tévét. El sem tudod képzelni, mennyivel több ideje lesz az embernek élni, kidobja azt a szart amit tévének neveznek.

N.Ádám 2009.06.23. 18:31:12

@Szvidrigajlov:

Tisztelt Akárki!

"Biztos van olyan cég, akinek érdeke, hogy a másikat lejárassa éws még fizet is érte."

Ez már egy alaptalan vád, amit nem tudsz bizonyítani, így már emiatt megérdemelnél egy feljelentést a rendőrségen!

Másrészt nem tudom, hogy mi ez a kipontozott tákolmány amit a vádad alá írtál, de gondolom bizonyítani azt sem tudod, hogy ilyen bejelentés érkezett hozzátok, vagy ha igen keress meg személyesen, mert ezek szerint ismersz és állítsd szembe velem azt, aki ezt írta! Ha nem tudod, akkor te találtad ki, és ez mégegy alaptalan vád részedről, amiért szintén feljelenthetnélek.

Ádám

Szvidrigajlov 2009.06.23. 19:39:54

@N.Ádám:
Ha szeretsz nagyokat bukni, akkor jelents föl!

Kicsit agresszív vagy, kedves Ádám. Erre szokta mondani nagyanyám (isten nyugosztalja) hogy az kiabál, akinek a háza ég.

Üdv: Én, Szvidrigajlov

nagytaho86 2009.06.23. 20:00:06

Ádámka , ahogy a neven is mutatja:


Áruld már nekem el te fent azt írtad, hogy te nem vetted észre, és ezért nem jelezted a szolgáltatódnak, azt, hogy nem azt a csomagot nézed amire elő vagy fizetve és a szolgáltatód hibáztatod.

Na egy te egy hazug ember vagy és ezt nem tudod letagadni egyszerű műszaki oka van a dolognak.

Tudod ha tudnád úgy működnek ezek a rendszerek, hogy minden hónapban amikor a tisztelt előfizető esetleg csomagot vált a rendszer küld rá egy frissítést és onnan az eszköz lefrissíti magát arra a csomagra amire előfizető vagy.

Az az érdekes a kis leveledben, hogy téged a 3-s csomagban találtak amikor teneked D+1 szinted van. Csak barátocskám az az egy baj van a két rendszer között, hogy te a 3-s szintet analógban nézted míg a D+1 -t meg valami Set Top Boxon keresztül.
Na innen sántít a történeted. Egyszerűen te baromságra hivatkozol az egész hozzá szólásodban.
Tudod idős szüleimnek is volt D+3-s szolgáltatása csak egyéb okokból már nem kellett nekik és kérték a D+1t ja csak az az érdekes hogy ezt a csomagot és eszközt csak a szolgáltatónál veheted át, mert műszakilag csak ott beállítható. Tudod helyszínen nem lehet ezt rá tenni.

Na innen kezd sántítani a történeted ugyanis te egyszerűen hazudsz.
Mert ha volt boxod akkor most a frissítés után otthon ledöglött volna és nem működne és te sikongattál volna legjobban, hogy nincs adásod.
De ezek szerint te magad hozhattad el az eszközt az általad ócsárolt Vidanettől amin te nem is tudom, hogy nézhettél volna d+3-t.

Vagy szépen lecsekkoltál oda ahol az ellenőrzés szerint te másik csomagba voltál kötve és analógban adásban meg nézted a 3-s csomagodat.

Na vazze erre kössél csomót és húzz a picsába a paplan alá és maradj kussba.

Tudod a két technológia egy kicsit üti egymást és te össze akartad és össze is mostad, és itt sok ember nem érti hogy mi a kettő közt a különbség.

Röviden Tudod nem mindegy hogy Tanya a Bakonyban vagy Banya Takonyban.

kicsitomi 2009.06.23. 20:17:22

Nem rossz a sztori. Én két éve költöztem új kéróba, megvolt mindenféle átadás-átvétel. A kábelt akkor akartam újrakötni, ha a régit eltakarítják, rühelltem a kérdéses szolgáltatót. Ehhez képest azóta sem szűnt meg a bejövő jel. Van vagy 40 csatorna + HBO. Mondjuk szívem szerint régen más csomagot választanék, de ennél olcsóbb nem nagyon van... Anyám meg ki van akadva, hogy majd egyszerre fizettetik az egészet. Én meg: persze, szerződés nélkül?

N.Ádám 2009.06.23. 20:27:39

@Szvidrigajlov:

Tisztelt Valaki!

Mivel a neved nem vállalod fel, ellenben kihasználva a net által adott névtelenséget vádaskodsz, nem áll módomban veled leállni vitatkozni. Ha vannak konkrét bizonyítékaid ellenem, akkor keress meg személyesen és bizonyítsd rám a vádaidat, ha tudod. Nem fogod tudni, mert nem követtem el semmit. Nevetséges ez a kreált feljelentőlevél, amit itt pár hozzászólással feljebb beirtál...

Az a nagy helyzet, hogy a Vidanet hibázott, többször is, és ahelyett, hogy a saját alkalmazottján verte volna el a port az ügyfelet fenyegeti postán és vádolja a neten.

N.Ádám 2009.06.23. 20:41:02

@nagytaho86:

Kedves Tahó!

Nézd meg az alábbi képet, ha van benned annyi értelem, hogy fel tudod fogni:
kepfeltoltes.hu/090623/vidauk_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Itt világosan látható, hogy 2008.06.11-től D+3-as, 2009.02.14-től D+2-es, 2009.03.12-től pedig D+1-es csomagra vagyok jogosult.

Valóban a D+1-es csomaghoz új boxot adtak, bent is voltam személyesen intézni a dolgot, de ezt le is írtam, igaz nem ilyen részletesen: "itt a bizonyíték, amit az ügyfélszolgálaton adtak, hogy lemódosítottam a D+3 csomagról a D+1 csomagra"

Mint mondtam, a szűrőt tartalmazó egység egy plombával és lakattal lezárt szekrényben van, így ha én hozzányúltam volna, annak nyoma lenne. Ha szerelő nyúlt volna hozzá, annak is, mert akkor a plombacserének nyoma lenne.

Az meg, hogy lefizettem a szerelőt, meg hasonlók üres vádaskodás, mindenféle alap nélkül, bizonyítsa be a Vidanet, ellenkező esetben hitelrontásért perelhető.

Az ügyfélszolgálaton többszöri telefonos érdeklődésemre sem tudtak semmi konkrétat mondani, hogy mi történt és miért fenyegettek meg alaptalanul, írjak levelet és 30 napon belül válaszolnak rá. Persze...

Igazad van, ez nagyon sántít, csak épp a szolgáltató részéről...

Matschkássy Lukrécia 2009.06.23. 21:24:46

@nagytaho86: Te ennek a stilustalan "cegnek" vagy a beepitett marketingugynoke, ugy latom 007-es, foleg tahozasbol.....Roviden tudod nem mindegy, hogy a felhasznalo van a szolgaltatoert, vagy a szolgaltato a felhasznaloert.

U.I.: Pisztolyod is van? ;)

nagytaho86 2009.06.23. 21:34:47

Figyú megint csak sántít a dolog, tudod miért mert Győrből származom és tudom hogy a vidanet nem plombálja az úgynevezett csillagponti szekrényét valahogy úgy hívják mert utána néztem.
Innen nincs olyan a vidanetnél hogy plomba csere, ja meg még lakatot sem láttam egy olyan szekrényen sem Győrben amit emlegetsz.

Na akor kimondom fejezd be a kurva hazudozásaidat és húzz a picsába.

Tudod egy baj van anyukád kézigránát helyett csörgőt adott a kezedbe kiskorodban.

Figyú a ha vádaskodsz nem utólag kell a bizonyítékot bemutatni, hanem előre.

Na a plombacsere ami állításod szerint meg van a vidanetnél akkor érdekesen alakul biztos olyan mint a szűznemzés zárt hely mögött alakul valami. Vagy valaki teleportáltak Liliputból a szekrénybe, hogy a plomba mögött átkösse a kábelt.
Valahogy már kinöttem ebből a korszakból, hogy higgyek Liliputi történetekből ja meg hogy a teleportálást még nem találfel csak atomi szinten akkor erre is várni kell.

Na akkor várom ide linkelve arról az agyonplombázott lelakatolt szekrényről a képet, hogy mégis csak lássa a homár közönség, hogy Györött valami csoda történt a fizika terén,.

Akkor ezek szerint te március óta nézted a magasabb csomagot.

Hogy téged fenyegettek azt nem hiszem vagy te nem tudsz olvasni a sorok közt.

Ott van leírva Tájékoztattak hogy.....
visszaállították a szerződésben szerepelt szintre.....

Ja meg ha bazdmeg még egyszer ez előfordul a törvény adta lehetőséggel fognak élni....

Ajánlom akkor figyelmedbe a szolgáltató ÁSZF-t biztos hosszú olvasd el, de lehet hogy lesz gondod a szöveg értelmezéssel, mert ha egy féloldalas levelet nem értesz meg akkor az ÁSZf-ről már nem is beszélek.

Tudod van egy politkus aki azt mondta, de nem tudom pontosan idézni már mindenkinek jogában áll hülyének lenni ebben az országban. Látom most te ezt próbálod eljátszani.

Tudod a belinkelt csomagváltoztatásaidat nem nagyon érdekelt mert nem jelent semmit.
Az a lényeg a szerelőjük nem ott találta a drótdarabodat ahol kellett volna lenni.
Ja és én még olyan hülyét nem láttam aki nem veszi észre, hogy több tv adója jön mint amire előfizetett.

És ha tényleg meg valaki felnyomott a vidanetnél hogy a buherátor kategóriában játszottál és van rábizonyítékok akkor meg kusba maradtam volna és lapítanák mint a szar a fűben és inkább hokiznák a takaró alatt mint hogy ide irogatnék és azt lesném árgus szemmel, hogy hány új cimborát tudok én kedves szolgáltatóm ellen szerezni.

Mert akár a hitel rontás visszájára is fordulhat, hogy nyilvánossá tettél egy olyan levelet a neten ami csak rád vonatkozott és magdból csinálsz esetleg hülyét. Szerintem már sikerült.

Remélem tudod mi az hogy hamis vád. Az meg hogya homárra tetted ki kétélű fegyver mert ne biztos hogy csak olyan emberekkel akadsz össze akik melléd állnak, hanem olyannal faszkalappal is mint én aki esetleg nem mindíg szolgáltató ellenes.

Ahhoz hogy egy szolgáltatónak nekimenjél eléggé kell ám ismerni a szerződési feltételeit.

Na ebből te most megbuktál rendesen, mert nem úgy vettem ki amint aki elolvasta.

gabe80211g (törölt) 2009.06.23. 21:35:42

@Szvidrigajlov meg a másik védője... Nézd meg ugyanazt csinálja, mint a cég a levélben: alaptalanul vádaskodik!

gabe80211g (törölt) 2009.06.23. 21:38:40

@Szvidrigajlov:

Azt ugye tudod, hogy ezzel a stílussal saját magad és a céged ellen dolgozol és Ádám malmára hajtod a vizet?

Beszélsz itt összevissza, meg vádaskodsz, olyan vagy mint a céged.

nagytaho86 2009.06.23. 21:42:39

@Matschkássy Lukrécia:

Képzeld van pisztolyam és van rá engedélyem is és ha kell használom is. Röviden ennyi.

Tényleg nem mindegy. amit írtál az utolsó sorodban.

De most rá szántam egy órát erre az egész ügyre és valamit nem értek a vidanet fórumján szintén van egy N.Ádám

Talán egyezika két embör ?

forum.planet.hu/viewtopic.php?t=653

gabe80211g (törölt) 2009.06.23. 21:47:08

@nagytaho86:

A stílus maga az ember...

"a vidanet nem plombálja az úgynevezett csillagponti szekrényét"
az az ő baja, akkor meg ne nyavajogjon, ha valaki átköti az előfizetését.

"Figyú a ha vádaskodsz nem utólag kell a bizonyítékot bemutatni, hanem előre."
A szolgáltató ebben az esetben milyen bizonyítékot szolgáltatott?

"a buherátor kategóriában játszottál és van rábizonyítékok"
ebben az esetben valószinüleg én is Homárra írnék, tudva, hogy öt perc alatt úgyis lebukok. Jut eszembe, a szolgáltató hol írta ezt és hol bizonyította?

nagytaho86 2009.06.23. 21:53:06

@gabe80211g:

Csak az a baj hogy zárt a szekrény.

Egy szolgáltató ne járatja le magát a mai világban hogy vádaskodjon szerintem lesz erről jegyzőkönyv esetleg fénykép

Hidd el nem ő az egyetlen aki kap ilyen levet a szolgáltatótól gondolom.

és ezt a hozzászólást ajánlom figyelmedbe:

Szvidrigajlov 2009.06.23. 11:53:54

gabe80211g (törölt) 2009.06.23. 21:53:11

El tudom képzelni a Vidanetnél most milyen idegesek lehetnek a főnökök, mert egyrészt nekik is vannak főnökeik, az eddigiek alapján bizonyítékuk nincs Ádám ellen, ellenben szerintem nyugodtan egy polgári, fogy.védelmi per elébe nézhetnek, ha Ádám is úgy gondolja.
És ha nem jól jönnek ki az ügyből, akkor valszeg kib***ák őket a cégtől.

gabe80211g (törölt) 2009.06.23. 21:56:51

@nagytaho86:

"Csak az a baj hogy zárt a szekrény"
kulcsa van az ügyfélnek? Ha nincs, és nincs megbuherálva a zár, akkor ők voltak trehányak.

"lesz erről jegyzőkönyv esetleg fénykép"
igen lefényképezik azt, hogy egy ZÁRT szekrényben elfelejtették lekötni 1-es szintre az ügyfelet. Sokat érnek majd vele.

"Hidd el nem ő az egyetlen aki kap ilyen levet a szolgáltatótól gondolom."
Lehet, de ha engem, mint becsületes, törvénytisztelő embert így meggyanúsítanának, én sem hagynám annyiban!

nagytaho86 2009.06.23. 21:59:54

@gabe80211g:

Ja ha meg Ádámka bukja a dolgot akkor meg neki mehet a gatyája rá egy perre hitelrontásért mert ha van bizonyítéka a vidanetnek akkor ő áll elő egy nem vagyoni kárigénnyel ami lehet 1 forint is meg a csillagos ég is.

Ádám hova tünt biztos a paplan alatt van már.

Matschkássy Lukrécia 2009.06.23. 22:00:57

@gabe80211g: Nem fogja senki oket kib*** oket. Sajnos MO-n meg mindig arrol szol a kereskedelem/szolgaltatas, hogy "kuss paraszt, zabalj peneszes kolbaszt", es ha pofazol, akkor majd Havas Henrik elvtars-bajtars jol kivesez nyilvanossag elott. Pfujjj el sem hiszem leirtam annak a mocsoknak a nevet.

Matschkássy Lukrécia 2009.06.23. 22:19:00

@nagytaho86: Nagytaho, tevedsz! A mai magyarorszagi kommunista vilagban nagyon-nagyon sok visszaeles, es vadaskodas letezik sajnos. Az meg, hogy hany szerencsetlen madarnak kuldenek ilyen offenziv levelet, Adamot nem hiszem, hogy erdekli. Bontsd ma' le szerkezetere a levelet! Elegge egyoldalu.

lamáz 2009.06.23. 23:33:16

Ádám!

A Vidanetnek ne menj neki, semmi esélyed! A főnök a Dr. Sepsey testvére MDFes képviselő mindenféle kapcsolatokkal, ilyen háttérrel esélyed sincs ellenük... Welcome to Hungary...

Elég nagy büntetés ez nekik így is, hogy egy ilyen népszerű fogyasztóvédelmi lapon szerepelnek, a DIGI Kábel meg amilyen iramban terjeszkedik Győrben, hamarosan nálad is lesz és akkor válthatsz, ezek a tahók meg lehuzhatják a rolót!

2009.06.27. 22:55:49

nagytaho86: Te tenyleg egy nagy taho vagy. Valami biztonsagi or lehetsz a vidanetnel. Rahibaztam? Legalabbis erre utal a hozzaszolasaid stilusa. :D
Mellesleg mire is akarod hasznalni a pisztolyodat, hm? Fenyegetozunk, fenyegetozunk? Pszichologiai alkalmatlansag? Hm-hm.
süti beállítások módosítása